Ki a tégla?

Ötven kilométerre repülsz a föld felett, és csak egy vékony fémdarab választ el a zuhanástól. Egy utasszállítónak álcázott katonai gépben vagytok a csapatoddal, innen fogjátok kezdeni a leszállást. Ha lehet így nevezni a dolgot. A tizenegy fős csapat három leszállópoddal fog megérkezni a szigetre, ami a jelenlegi célpontotok.

Négy-négy kommandós helyezkedik el minden leszállóegységben, az egy fennmaradó helyen pedig a felszerelésetek foglal helyet. Beszálltok a zuhanó koporsóba, majd kinyílik a raktár ajtaja, és megkezditek a szabadesést. Látni nem láttok semmit, mert még ablak sincs ezen a fémkockán, de jobb is így. Már a gyorsulás is elég nagy gondokat okoz nektek, hát még ha látnátok is, hogy egyre közeledik a föld.

A becsapódás szörnyűbb mint vártátok, a fékező hajtóművek lassan kapcsolnak be, így nem a landolás a legmegfelelőbb szó arra, ami történt. Nagy nehezen kiszállsz, és észreveszed, hogy nem is oda érkeztetek meg ahova akartatok. Egy mocsárban landoltatok. A járműveitek lassan merülnek bele a mocsárba, de mégsem elég lassan, hogy mindent ki tudjatok menekíteni, ami akartok. Mindannyian a felszereléses egységnél tömörültök, de mégis csak annyi időtök van hogy egy nagy fegyvert, egy pisztolyt, és a többi lövésre alkalmatlan felszerelést ki tudjátok enni. (akinek nincs nagyobb fegyvere, az több pisztolyt is ki tud szedni) Gyors küldetésismertetés után el is kezditek a behatolást.
Felméritek a helyzeteteket, három mérföldre vagytok a célpontnak számító vulkántól, ami az ellenséges főhadiszállás. Abba kell behatolnotok, és megszereznetek a szükséges információt. Az odajutás lesz a legkönnyebb, egy összefüggő erdőn keresztül vezet az utatok, a hegy belsejéről nincs semmilyen információtok.

Egy repülőn vagyok, innen fognak ledobni, és be kell hatolnom, a csapattal az ellenség bázisára. Csak nézek ki az ablakon, felszerelésem nagy része már rajtam van, de a nagyobb dolgokat berakom a többihez. Ezután helyet foglalok az egyik leszállóban, zuhanás közben pedig gondolkodom.
~ Nem tetszik ez nekem, miért nem? Nem tudom, talán azért mert simán leszedhettek volna egy légelhárítóval? Vagy talán azért mert tudják, hogy jövünk. Nem baj, ez is csak egy küldetés, csapattársaim is vannak.
Zuhanás közben ellenőrzöm a ruhám, minden rendesen fel van-e csatolva... majd jön a becsapódás, a sisakom nagyot koppant, de nem lett nagyobb bajom. Egy hirtelen mozdulattal már kint is voltam a kabinból. A többiek már nyüzsögtek, hogy kiszabadítsák a felszerelésüket. Én csak karba tett kézzel kivártam, míg mindenki elveszi, majd behajoltam, kikaptam az enyémet és becsaptam a kabin ajtaját.
~ Ugye milyen jó ha egybe van az egész cuccos. Remek.
Felraktam magamra a dolgokat, elég gyorsan sikerült, felraktam az M4-re a hangtompítót, felhúztam, ellenőriztem, az M9-t csak betöltöttem, azt felesleges ellenőrizni.
~ Három mérföld... ugyan az a játék más játszótéren. Ahogy ismerem az erdő egy nagy és egybefüggő csapda, tele érzékelőkkel, aknákkal és lehet mesterlövészekkel is.
Bekapcsolom kommunikátorom és ellenőrzöm az adást, majd a titkosítást is, ezután jobb szélre sorozok be az alakzatban, és figyelmesen haladok előre. Próbálom kiszűrni az aknákat és a csapdákat, biztos vagyok benne, hogy vannak, ezért fokozom a figyelmem. Még egy dologra igencsak odafigyelek, a mesterlövészekre, ezeket csak mozgásuk vagy a távcsövük fényéből láthatom meg. Lépéseimet megfontolom, és figyelem a talajt is nehogy aknára lépjek. Ha esetleg ránk támadnának, akkor beállok egy fa fedezékébe és onnan próbálom lelőni az ellenséget.
Hátra tekintek, szerencsére van mögöttem valaki, ha jól látom egy nő, de nem tudom biztosra, nincs is időm ilyenekre figyelni.
~ Szélen leghátul, legjobb hely!
Nem akarok feleslegesen szövegelni ezért csak egyik kezemmel mutatom, hogy figyeljen a csapdákra.

Csöndben tűri az egész hercehurcát, illetve a csapattársait is. A zuhanást is csendben viseli, csak néha-néha jelzi, a fogai összeszorításával egy-egy rázósabb részt. Ami azt illeti ilyen volt a becsapódás is. Nem ez volt élete legjobb landolása. Túl élte, ez a lényeg. Gyors olajozott mozdulatokkal a felszerelésekhez lép. Kikapja az íjpuskáját, a pisztolyt, s a tárakat. A kést és nyilakat tartó tegezeket. Két kisebbet az oldalára, a nagyobbat a hátára csatolja.
A pisztolyt az combján lévő tokba rakja. Ekkor néz csak körül. Messze a céltól, messzebb mint azt tervezték, értek földet. A földre sercint egyet, majd a többiekre pillant, miközben felhelyez egy nyilat a fegyverére.
A megbeszélés alatt nem igazán szó szártyár, de nem is ezért fizetik. Bal szélen halad, fedezve a többieket. szokásához híven, szinte természetfelettien csendben mozog a mocsárban, köszönhetően a páncélnak.

A repülőgép utazásunk légörvénymentesnek mondható hisz az oda utunkon nem történt semmi. A többieket elnézve mindeni a saját gondolataiban volt elmerülve. A legtöbbször mindig együtt nevettünk ilyesfajta küldetéseken, sőt voltak fogadások is több-kevesebb sikerrel, de ma nem. A mai nap mindenki hallgat és már csak a küldetés alatt szólunk egymáshoz. Mindenki pakolni kezdett a gépen. Elraktuk a nagyobb fegyvereinket egy ládába, hogy majd érkezéskor újra magunkhoz vegyük fegyvereink. Majd kigyulladnak a fények, hogy bújjunk bele úgynevezett szállítóinkba, és mint egy hullát kidobnak onnan. Igazából mi sem vagyunk túlságosan különbek egy hullától. Csak egy golyó választja el a különbséget. Ahogy kidobnak minket érezni, lehet, ahogy a gravitáció irdatlan nagy erővel vonz a föld felé. ~ Remélem nem lesz palacsinta belőlem. Ó csak ne legyek az! ~ Ahogy földet értünk, nagyot koppant Jim feje. Még szerencse hogy rajta volt a sisak. Lerúgta magáról a „szállító” tetejét és csodálkozva vette észre, hogy süllyedni kezd a mocsárban. A felszerelését ő is ugyanúgy magához vette mielőtt minden elsüllyedt volna a mocsárba, azután a biztonságos szilárd talajra ugrott. A gyors értesítő alatt megtudta hogy rossz helyre zuhantak, de három mérföld séta után helyben vannak. Jim mint inkább front ember előre ment teljesen, és hőlátóját fél szemére ráhajtva pásztázta a terepet mozgás és emberi alakok után.

Kicuppogok a mocsárból. Kezdésnek nem volt egy leányálom, de szerencsére minden cuccom megvan, és hamar eltudom foglalni helyemet a felállás közepén. Az én fegyverzetem szegényes, másra specializálódtam. Ezért fontos, helyettem cselekedjenek a többiek, ha kell, lőjenek, míg én bütykölöm a rendszert. Neki is látok gyorsan, féltérdre ereszkedve, laptopomat a combomra csapva nekilátok az ilyenkor szabványnak számított eljárásoknak: ellenőrzöm a műholdunk segítségével, hogy milyen messze kerültünk az eredeti céltól; az esetleges elektronikai csapdákat észlelem az infrán keresztül. Ha találtam valamit, a sisakunkban található rádión megosztom a többiekkel, de igazából Nehéz a vezetőnk, neki kell kezdenie valamit az információkkal.

Hosszú, unalmas repülőút volt, természetesen mindenki halálos csöndbe ült. Ez nem zavart túlságosan, legalább nem nevetéssel leplezik az idegességet, látszik, hogy nem most kezdték az ipart. Látom a szemük cikázásán, hogy engem mérnek fel, hát igen, nem igen ismernek engem itt. Hogy így fogalmazzak, külsős vagyok. De ők se nagyon ismerik egymást, néhány katona, mintha lenne közöttük valami kapcsolat, talán rokonok? Majd megtudakolom. Első a küldetés. Beszállítanak minket a fémkapszulákba. Ez rázós lesz, előre érzem. Még erősebben meghúzom a biztonsági övet, és magamba elmormolok egy imát. Régen még hittem Istenben. Aztán nem hagyta, hogy a kisfiam megszülessen. Biztos a rossz Karma, vagy a fene tudja. Tudod én embereket ölök. Hívhatsz önbíráskodónak. Az vagyok.
A leszállás nem ért váratlanul, így nem esett komoly bajom, odamegyek a felszerelésekhez és végiggondolom, mi kell. Kiveszem lassú, féltő, óvatos mozdulatokkal a pisztolyomat. Érzem hogy a fém szinte felsikít:
„Apu! Apuuu!!!”
Előveszem a kendőm, rálehelek és letisztítom a Sig Sauer-t. Nézem, ahogy a sápadt nap sugarai tompa csillogást hagynak a fémen. Előkotorom a kis „gyufásdobozom”, nem egyszer mentette meg az életem a kicsike, a villanásaival. A mellényem rajtam van, kiveszek még egy telekomot is felteszem, hogy halhassam az utasításokat, és belepofázhassak. Majd lassú léptekkel elindulok a többiek után, persze alakzatba.

Az erdő első pillantásra békésnek tűnik, de ti tudjátok hogy ez csak a látszat. Helyismeret nélkül is el tudtok bújni itt, hát ha még itt lenne a főhadiszállásotok, és ez még nem minden. Ha egy ilyen érintetlen helyet akarnátok tökéletesen bevédeni, tuti hogy mindenfele csapdákat és érzékelőket telepítenétek.
A csapat szétszórt alakzatban halad, ki-ki a maga kívánsága szerint. Minden neszre, és mozgásra figyeltek, és kibiztosított fegyverrel várjátok a halálhozókat. Egy mérföldet haladtok jó tempóban, minden zavarás nélkül. Ahogy haladtok előre a feszültséggel megbirkóznátok, de a várakozás minden katona ellensége. A háborúkban is többen esnek a semmittevés áldozatának, mint a csatában pusztulnának. Egyszer csak az egyik bokor mögött, idegen mozgásra lesztek figyelmesek. A távcsövön keresztül egy agancsformát pillant meg egy szemvillanásnyi időre Shadow.

//A sziget le van árnyékolva, semmilyen ki vagy bejövő üzenet nem ér el titeket. Nincs műholdas kép. Magatokra vagytok utalva.//

Egy mérföldet haladtunk. Eddig minden csöndes volt, és nyugodt. Túlságosan is. A várakozás immár kínzásnak tűnt az emberek számára, de mindenki őrizte hideg vérét. Legalább is jól leplezték izgalmukat. Jim egyszer csak egy neszt halott a bokorban és fegyverét csőre töltve célzásra emelte. Ahogy mindenki. Sahdownak hála megállapította hogy csak egy szarvas.
- Baszki ez a rohadt állat a szívbajt hozza rám.

Haladunk előre szépen, semmi nem történik, és ez így megy tovább, egy jó darabig. Nem ringatom magam abban a hitben, hogy rejtve vagyunk, tudom, akármikor meghalhatok.
~ Tiszta... ez is tiszta... tiszta itt is. Ez csapda, túl tiszta a hely, valamiféle csapda, talán a figyelmünket akarják elterelni, vagy csak 1 mérföldes körzetben csapdázták volna be a helyet. Nem hiszem! Vagy van közöttünk is egy tégla... mondjuk én is az vagyok, de én nekem nincs más feladatom csak jelenteni, ha a sakk-matt esetleg világra akarna törni. Ez nem valószínű... De nem ezzel kellene foglalkozni, hanem a csapdákkal.
Közben megint egy fa mögé kerülök és pásztázok kicsit, ellenőrzöm a földet aknák és csapdák után, majd a fákat is, ha baj ütne ki, könnyen mozoghassak. Ezután mozgást halottam, reflexből oda szegeztem a fegyverem, majd megláttam egy pillanatra, egy szarvas agancsot. Rögtön behúzódtam az egyik fa mögé majd a kommunikátorhoz nyúltam. Hangom nyugodt maradt:
- Itt Shadow a jobb szárnyról, vétel. A zajt úgy tűnik egy szarvas okozta! De legyetek résen, valószínűsíthetően csapda.
~ Mi lehet? Tényleg egy szarvas... találkoztam már alakváltókkal. Lehet egy ilyen...
A fedezékben ellenőriztem a fegyverem és megvárom a többiek válaszát. Ha minden rendben megy akkor megnövelt éberséggel folytatom az utat, de ezúttal már olyan eszközöket is keresek, amik megfigyelhetnek minket.
Ha támadás érne akkor a fedezékből próbálom viszonozni a tüzet, figyelve a társaimra, nehogy őket találjam el. Ha a főnök ezután is amellett marad, hogy ne mozduljanak újra a kommunikátorhoz nyúl.
- Negatív parancsnok. Én ellenőrzök, magára szükség lesz még.
Ezután int a mögötte lévőnek, hogy fedezze, fegyverét kitartja a fedezékből egy időre, majd előre megy, az ellenkező oldalon, egy pár métert, fedezékből fedezékbe és nagyon figyel, hogy ha tényleg csapda, meglássa. Ha minden tiszta azt is tudatja.

A rádió halott, legalábbis nagyon úgy tűnik. Blokkolják a ki és bejövő adásokat. Magunkra lesznek utalva, persze nem csinált be a gatyájába ettől. Volt már durvább helyzetben is része már. Ez itt még piskóta. Csendben halad a többiekkel.
Megtorpan ahogy többen is észrevesznek valamit. Amiről kiderül, hogy nagy valószínűséggel egy szarvas lehet. Vagy egy jól álcázott elterelés. Magában káromkodva, hogy a többieket ennyire el lehet foglalni ezzel az aganccsal. Amatőrök. Míg mindenki az aganccsal van elfoglalva, ő a környéket pásztázza. Talán megelőzve a kellemetlen meglepetéseket.

Minden csöndes, ez rémisztő, de valószínűleg csak nyomásnak akarnak minket kitenni. Nem szabad stresszezni. Kifújom a lassan levegőt. Játékoson dobolok a pisztolyom markolatán. Aztán kiszúrják a szarvast. Én oda se fordulok, nézem tovább a saját tűzterem. Egy kicsit elgondolkozok.
~Ha egy rohadt szarvas el tudja terelni a figyelmüket… Ki fognak készülni. Ha túl sokáig feszítik a húrt az íjon, elpattan. Hamarosan.
Megyek tovább, közbe megcsodálom a pisztolyomat.
Nálam van az előny.

Szarvas? Nem hiszem, hogy az angol Wikipédián olvastam olyat, hogy szarvas természetes otthona lenne az ilyesfajta esőerdő. A csapatból valaki ugyanezen töprengve felteszi a kérdést. Jó, akkor nem csak én vagyok hülye.
Gépemre gyorsan rászerelem az antennát. Ha valami számítógépes rendszerrel ellátott csapda vár minket a bokorban, akkor annak kell, hogy nyoma legyen. Bár az ilyesfajta behatárolások nem egyszerű dolgok, mégsem izzadok meg, és újjaim vadul dobolnak a gép klaviatúráján. Tudom, mit csinálok, nem brahiból vagyok itt.
Ha találok valamit, mindenféleképpen jelentem az osztag többi tagjának, és csak utána teszek kisérletet annak távvezérlésű kiiktatására.