DC Univerzumban játszódó FRPG


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
A még tapasztalatlan játékosokat kérném, hogy mindenképpen olvassák el az Első lépések-ről szóló rövid leírást! Ha az informálódás után is még további kérdésed lenne, nyugodtan keresd fel bármelyik staff tagot. Szívesen útba igazítunk.
Latest topics
» Társalgó
Szer. Jún. 22, 2016 9:41 am by Lois Lane

» Diego Crown
Csüt. Júl. 02, 2015 10:54 pm by Diego Crown

» Rekviem
Szer. Júl. 01, 2015 8:09 pm by Madárijesztő

» A Robinson park
Vas. Jún. 21, 2015 5:50 pm by Andrew Ramirez

» Csokit vagy csalunk!
Vas. Jún. 21, 2015 4:52 pm by Andrew Ramirez

» Jess Kayle - A Sárkány Gyermeke
Kedd Jún. 16, 2015 11:15 pm by Jess Kayle

» Jess Kayle
Vas. Jún. 14, 2015 4:35 pm by Jess Kayle

» Amecchi Előtörténet
Kedd Jún. 09, 2015 6:24 am by Madárijesztő

» Orvosi igazolások
Kedd Jún. 02, 2015 9:13 pm by Ra's Al Ghul

» Smallville Állatkert
Szer. Május 20, 2015 11:13 pm by Cybergyík

Tükör
All Comics
Blateco
HálóZsák
NewGen
Genzo Comics
ComicVine (angol)
</span

Share | 
 

 Airie Nandori

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Airie
Gaztevő
Gaztevő
avatar

Hozzászólások száma : 327
Join date : 2012. Mar. 06.
Age : 26
Tartózkodási hely : Arkham Intézet

TémanyitásTárgy: Airie Nandori   Szer. Márc. 07, 2012 12:24 am

Születési név: Airie Nandori
Egyéb név: Airie, Ai
Faj: Metahumán
Nem:
Születési hely, idő: Gotham, 1994 február 29
Kor: 17
Magasság: 152
Súly: 42
Hajszín: vörös
Bőrszín: fehér/sápadt
Vércsoport: 0+
Egészségi állapot: Többszörös skizoférn/tudat hasadásos, valamint ezen kívül több más betegség is sújtja:
- paranoia
- hebefrén / dezorganizált
- kataton
- klausztrofóbia
- kannibalizmus
- több fajta komplexus: nő és gyermek gyűlölet
- minden nála idősebb férfiben az apját látja
- nem képes megkülönböztetni a jó és a rossz dolgokat, számára minden csak nézőpont kérdése
Család: John Nandori: apja, meghalt
Lylianna (szül. Kolden) Nandori: anyja, meghalt
Foglalkozás: -
Oldal: semleges

Előtörténet:
- Azt szeretnéd tudni, hogy ki vagyok? Hogy miért ülök itt és miért nem járok iskolába? Miért nem vagyok „normális” mint a többi tini? Ha jól értem… - kezdek bele nyugodtan, elvégre nincs hová sietni. Több mint három éve vagyok bezárva a penészes falak közé, sose jutok ki, így számomra a „nincs időm” nem létezik.
- Igen, kérlek mesélj a gyerekkorodról, milyen viszonyban voltál a szüleiddel? – kérdi a fehér köpenyes férfi. Látom arcán, nem érdekli őt ez valójában. A szemei, azok a szemek mindent elárulnak. A lélek tükre. Ő is csak teszi rutin dolgát, amiért fizetik. Nem azért teszi, mert segíteni akar, hanem azért, mert ez a munkája. Elmosolyodom, az asztalra helyezem mindkét kezem, majd államat ujjaimnak döntöm. Ki közülünk az érdekesebb? Szadista vigyor kúszik arcomra, majd lehunyom szemem. Halk sóhaj, elmémben elkalandozom gyerekkoromba:
- Megszülettem. Ez jelzi azt hogy most itt vagyok, bár erre már maga is rájött. Egy kellemes kis házban éltünk. Mindig is egyke voltam. Volt egy szép kertünk a ház mögött. Tele volt virágokkal. Anyám kert dizájnér volt, így mindig is csodaszépen tartotta. Apám épített nekem oda egy hintát. Sokat játszottam a hátsó udvarban. Óvodába is jártam. Emlékszem, hogy sok barátom volt akkor. Vagy talán nem is? – kicsit elgondolkodom ezen, hirtelen már nagyon nehéz erről beszélni. Valójában nem is az érzelmek, vagy az emlékek miatt, csupán azért, mert elmémben a fantázia és a valóság teljesen egybemosódott.
- Apám autószerelő volt. Jól ment neki a munka. Sose sajnálta hogy lánya lett, fia helyett. Nagyon jó viszonyban voltunk a szomszédokkal is. Ami szerintem nagyon fontos. Amikor három éves lettem, kaptam tőle egy fehér plüss nyuszit – arcom elkomorodik, és már inkább gyűlölettel teli nézek az orvosra. Látom arcán a kérdést, de még mielőtt felteszi, válaszolok neki sziszegve.
- Igen, azt a nyuszit amit nem akarnak nekem vissza adni, pedig az én személyes tulajdonom. Tudja magam, hogy ez lopás? Be is perelhetném magukat, az egész intézetet ezért, de nem tehetem, hisz milyen ügyvéd állna egy elmebeteg szadista gyilkos oldalára? De nem ez a fontos. A nyuszit nagyon szeretem igen, ő az én egyetlen szerelmem. Mindenhova magammal vittem. Ő volt a legjobb barátom. Ő volt a mindenem. Volt? Nem… bocsánat. Még mindig az – felpillantok az orvosra, fürkészem arckifejezését, de nem látok rajta semmi érdeklődést.
- Mondja, miért nyíljak meg maga előtt, miért meséljek magamról, ha ön ilyen passzív az egészhez? Tudja a felesége hogy csalja az egyik ápolónővel? – kérdezem tőle, miközben élvezettel nyalom végig ajkaimat, majd diadalmasan dőlök hátra a szék támlájának, összefont karokkal. Most hirtelen én érzem magam az orvos szerepében. Kapkod, hápog.
- Honnan…?! Ez ostobaság! Nem ezért vagyunk most itt! – háborodik fel, de ez bennem csak nagyobb elégedettséget fejt ki.
- Én ugyan úgy figyelem magát, mint ön engem. Azt hiszi mert beteg vagyok, még nem veszem észre az apróságokat? Látom arcán hogy ma is a nővel lesz, ahogy próbál feltűnés nélkül az órájára pillantani, ahogy várja hogy végezzünk végre ezzel az egésszel és maga ismét a nő karjaiban tudhassa testét – válaszolom neki hidegen, majd elnémulok pár percre. Tekintetem az ablak felé irányul, de a rácsokon és a beszűrődő fényen kívül nem látok rajta semmi mást. Ismét az orvos felé fordulok.
- Szóval ott tartottam, hogy óvodába jártam és idilli családi életet éltem. Sajnos amikor négy éves lettem, apám egy drog bandával akadt össze, meg is gyűlt szerencsétlennek a baja velük. Anyám szeme láttára lőtték le a hátsó udvaron. Igen, én is láttam a szobámból – elhúzom számat kelletlenül, ismét elnézek, fürkészem csendben a piszkos padlót.
- Fel kéne mosni… - jegyzem meg csak úgy, majd ajkaimba harapok.
- Nyilván nehéz gyerekkora következett ezek után – szólalt meg az orvos, mikor látta, nem vagyok hajlandó többet beszélni.
- Nehéz? Maga nem tudja mi a nehéz. Anyámat ez annyira tönkretette hogy fájdalmát alkoholba és drogba fojtotta. Árulta testét, horda őket haza. Amikor sírtam hogy éhes vagyok, bezárt a szobába. Nagyon sokat voltam ott… - mondom elhalkulva, majd felsóhajtok ismét nehezen.
- Mit csinált a szobában? - kérdezte az orvos ismét egy hosszabb csend után.
- Rajzoltam – válaszoltam neki nyugodtan – Nagyon sokat rajzoltam. Szerettem rajzolni. Most is rajzolnék, de nem engedik. Szerintük veszélyes vagyok. De ez nem igaz. Nekem csak… rossz gyerek korom volt. Szeretetre vágyom, mint mindenki – nézek fel az orvosra.
- És mit rajzolt? – kérdezte ismét.
- Egy boldog családot. Amim sose volt. Apám halott volt, anyám éheztetett, vert, bezárt a szobámba, már emberek közé se jártam. Egyik nap… meghalt. Azt hiszem kilenc éves voltam. Három évig húztuk ezt így. Most se értem hogy lehetek életben.
- Igen, nyilván ekkor alakult ki magánál a klausztrofóbia és a tudathasadás… - kezdett bele az orvos. Semmi kedvem nem volt hallgatni az ostobaságait.
- A kanapén találtam őt. Lehet túladagolta magát, vagy halálra itta, vagy mindkettő egyszerre. Tudja… a hűtőben nem volt semmi élelem. A ház be volt zárva. Kicsi voltam és éhes. Fogtam a konyha kést és… - lehunyom szemem, nyelek egyet. Már maga a gondolat is hátborzongató volt amit akkor tettem.
- Feldarabolta az anyját és megette – mondta ridegen az orvos, bármilyen érzés nélkül. Rutinon, mintha egy lejárt sláger lenne az egész. Gyors pillantás, szinte gyilkolom őt ezért.
- Maga nem tudja milyen nehéz volt. Napokig halott anyám húsán éltem! – kiáltottam, éreztem a feszültséget testemben.
- De… meglepően finom volt. Utána rendőrök törtek be a házba és elvittek a rendőrségre. Kihallgattak. Majd benyomtak egy gyerekotthonba. Mindegyik rokonom lemondott rólam. Ki is akarna? Hisz megettem a saját anyámat – mondtam kicsit zaklatottan, majd ismét megnyalom ajkaimat.
- Szóval nem tagadja hogy más emberek húsának elfogyasztása számára eufórikus érzést ad…? – kérdi az orvos, bár kicsit óvatosan.
- Nem tagadom. Ebben igaza van – válaszoltam neki és bólintottam is.
- Mi történt utána? A gyerekotthonban voltak barátai? – kérdezte kicsit mintha ha már érdeklődve, elvégre ha itt kell velem töltenie az idejét…
- Barátok? Nem… Pszichológushoz jártam. És elkezdtem járni iskolába is. Kilenc évesen az első osztályba. El tudja ezt maga képzelni? Szörnyű volt… Mindenki került. Elvégre gyagyás voltam. Nem voltak barátaim. Sokan bántottak, de egy nap minden megváltozott, és azóta itt vagyok – fejezem be végül az egész beszámolót magamról.
- Arra a napra gondol, amikor felgyújtotta az egész gyerekotthont? – kérdi, majd unottan néz az egyik biztonsági kamerába.
- A nyuszimat beledobták a sárba és letépték a fülét. A nyuszim volt az egyetlen dolog amihez maguk szerint érzelmileg kötődök. Valaki sarokba állítja a gyereket ha rosszat csinál, én csak… megbüntettem őt – válaszoltam olyan hangon, mintha egy teljesen normális dolgot csináltam volna, kicsit értetlenül és naivan néztem az orvosra.
- Megbüntette?! Az egész gyerekotthont felgyújtotta! – vágott rá az orvos, egyetlen rossz pillantással letorkoltam. Tudtam jól hogy ő van az én markomban, és nem pedig fordítva.
- Akkor jöttem rá, hogy különleges képességem van. Dühöt éreztem. Mérhetetlen nagy dühöt amit évek során elfojtottam, mert mindig én akartam lenni a jó kislány annak ellenére amik történtek velem. Éreztem ahogy testem felhevül, mintha lángolna, és valóban úgy volt! Kívántam, bár csak ezek a lángok elnyeljék az egész épületet, porrá égessék az összes gyerekkel aki bántott engem. A végén így is lett. Nem igazán tudom hogy csináltam. Azóta nem sikerült, talán csak egyszer, egy kicsit, de lehet hogy álmodtam. Már nem igazán tudom – válaszolom neki elgondolkodva. Szemeim előtt látom ahogy lángol az épület, ahogy a gyerekek halálsikolyuk közepette égnek el. Örömmel tölt el a gondolat, hogy igazságot teremtettem. Az én igazságomat.
- Utána már csak arra emlékszem hogy itt ébredtem fel. Leszíjazva az egyik ágyon. Nem tudtam mozogni. A többit már maga is tudja. Itt vagyok – fejezem be végül életem történetét. Nem hoz ez számomra megbékülést. Gyakran hallom, elég ha valakinek elmondom mit érzek, mire gondolok és jobb lesz. De ez nem így van. Velem nem…
- Affektusba esett, végül elájult. Ekkor hagyta abba a tombolását. Három tűzoltó kocsi kellett, hogy eloltsák a maga pusztítását – magyarázta az orvos. Figyelmesen hallgattam végig mondandóját.
- Ezért gyűlöli a nőket és a gyerekeket? Rossz tapasztalat a múltból? – kérdi az orvos, miközben jegyzetel valamit.
- Igen. Pontosan így van. Minden gyerek önző és gonosz. Egyik anya se tud igazán szeretni. Mindegyik ölelése jéghideg. Ez csak az emberiség elvárása, a normák amik alkotva vannak, az elvárások, hogy mindenki jó anya legyen. Mindenki játssza így a szerepét amit kiosztanak neki az elvárások és szabályok. Aki pedig nem így tesz, az ki van taszítva az emberiség küszöbére – magyarázom neki komolyan, mintha főiskolás előadást tartanák az orvosnak.
- Hiányzik az apja? – kérdi az orvos. Ezen a kérdésen enyhén gondolkodom el csak.
- Az apám… Ő az én hősöm. Mindig is hiányozni fog. Igen… a hősöm – válaszolom neki, elmémben megannyi gondolat merül fel. Csodaszép emlékek.
- Ezért hiszi azt hogy minden férfi az apja? – teszi fel a kérdést.
- Erről én semmit se tudok – válaszolom neki egyszerűen. Az orvos az órájára pillant, majd az asztalon összeszedi a papírokat. Távozni készül. Heges kezeimre nézek. Saját fogaim nyomai, vagy épp körmeimé. Észreveszi az orvos, majd kicsit bíztatóan elmosolyodik.
- Ha jól fog viselkedni az elkövetkező hónapban, nem fogja magát bántalmazni és szedi a gyógyszereket, elintézem hogy visszakapja a nyusziját és hogy járhasson ki minden héten egy órára sétálni. Többet nem tudok magáért tenni. Megannyi év után ez volt az első terápia, ahol megnyílt nekem. Miért tette ezt? – kérdi az orvos kicsit érdeklődve. Elmosolyodom. Mosolyom naiv, mégis szadistán beteges.
- Mert talán már többé nem találkozunk… - válaszolom neki. Nem igazán tudja erre mit mondjon, vagy már nagyon siet, így nem méltat különösebb reakcióra egy kellemetlen mosolyon kívül. Int a biztonsági őrnek, aki mögém lép és felhelyezi a „szájkosaramat”, majd nyugodtan és lassan állok fel. Kényszerzubbonyomat összeköti, hogy ne tudjam használni kezeimet, majd visszavezet a szobámba. Azóta nem láttam az orvosomat…

Jellem: Airie jelleme roppantul összetett. Tökéletesen „hangulatfüggő”, mivel három különféle személyiség lakozik benne, ezért ettől függ minden cselekedete, gondolkodása.
Az első személyisége Nightmare, aki gyilkos ösztönökkel rendelkezik. Káosz és véronástban él, kegyetlen. Humora szadista, nem ismer félelmet, se fájdalmat. Igazi Rémálom azok számára, akiknek mutatkozik. Nem hajlandó nőkkel kommunikálni, nagyobb az esélye hogy szavak helyet meggyilkolja őket, ugyan így vélekedik a gyerekekkel kapcsolatban, de valójában szinte bárkivel. Azon kívül hogy szadista, roppantul perverz, kihasználja női bájait céljának eléréséhez. Ez a személyiség nagyon ritkán mutatkozik.
A második egy kisgyermek, aki talán sose lehetett a lány. Ilyenkor éli ki gyerekkori vágyait. Játékos, kedves és naiv, szeret más gyerekkel játszani, de nagyon fél az idegenektől. Ez a személyiség nem igazán beszédképes, mentális szintje ilyenkor az óvodás korba sorolható, amikor még írás és olvasás tudatlan, valamint nehezebben, de mégis tízig tud csak elszámolni. Ilyenkor legfontosabb számára a törődés, játékok és az édesség. Nagyon tudatlan ez a személyiségforma és számára szinte minden dolog az ehető kategóriába esik. Amit pedig nem lehet megenni, az számára roppant érdekes játékszer. Ilyenkor magát csak „Ai”-nak nevezi. Ez a tudat sokkal jobban érzékeny a férfiakra, ilyenkor minden férfiben aki idősebb nála az apját látja. Hajlamos velük úgy viselkedni, valamint nevezni őket, mintha a gyerekük lenne. De ez csak akkor fordul elő, ha az adott férfit megkedveli.
Az utolsó tudata a teljesen átlagos személyiség Airie, aki ha teljesen mindvégig tudatnál lenne, képes lenne teljesen normális szociális életet élni. Ez a személyiség megfontolt, gondolkodó. Írás, olvasás és számolás tudó, intelligens. Igyekszik mindenkivel kedves lenni, valamint segíteni ha tud. Kissé félénk, visszahúzódó, de szereti a társaságot és másokkal beszélgetni. Nincs problémája a nőkkel és a gyerekekkel, mindenkivel egyformán jól kijön.

Szakképzettség: -

Képesség: Ideiglenesen rövid időre képes felvenni a tűzformát, ennek köszönhetően uralja a tüzet. Ebben a formában képes tűzlabdákat/gömböket alkotni, melyek nagysága megfelelnek az öklének nagyságával. Erejük dühétől függő, mivel ezt a képességet még csak érzelmei befolyása alatt képes használni, így nem sikerül neki mindig felvenni a formát. Tűzformájában nehezebben sebezhető, a gyúlékony dolgok amikor testének közelébe érnek, meggyulladnak a hő hatására, valamint természetesen mert testét tűz borítja. Viszont ilyenkor érzékenyebb a vízre és az alacsony hőmérsékletre. Amikor olyan helyen tartózkodik, ahol a hőmérséklet alacsonyabb a 0-nál, nem képes még felvenni ezt a formát. 0 felett is nehezebben megy ez neki, csak akkor képes „gondok nélkül” felvenni ha a hőmérséklet körülötte 15-25 fok között mozog. Természetesen a magasabb hőmérséklet csak jobban hozzásegít a képességéhez.

Egyéb megjegyzés a karakterhez:
Nem rendelkezik semmiféle vagyonnal, mivel szülei nagy adósságokban úsztak, így az ingatlant azonnal elkobozta az állam, valamint szüleinek bank számláját is teljesen kifehérítette. Egyetlen tulajdona a plüss nyuszija, valamint egy bőrönd ahol néhány ruha darab, ceruzák, egy-két apróbb játék és két mesekönyv van eltéve. Valamint egyetlen egy darab családi fotó még 4 éves korából.
Airie jelenleg az Arkham elmegyógyintézet betege immár közel 4 éve.

A személyiségek beszédjét színekkel szeretném megkülönböztetni, ahogy ezt a jellem leírásában tettem, hogy ezzel nem csak a játékosok, de a kalandmesterek mesélést is megkönnyebbítsem, hogy mindig tudja mindenki melyik személyiség éppen mit mond.


A hozzászólást Airie összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 07, 2012 11:12 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.gportal.hu/airie
Kétarc

avatar

Hozzászólások száma : 803
Join date : 2011. Feb. 22.

TémanyitásTárgy: Re: Airie Nandori   Szer. Márc. 07, 2012 11:11 am

Először is üdvözöllek az oldalon!

Ilyen rövid idő alatt egy ilyen minőségű előtörténettel leptél meg minket, nem semmi. Smile
Szép, igényes, és terjedelmes, nem beszélve arról hogy megborzongtam olvasás közben, így pár elírástól és helyesírási hibától tekintve nem bírok bele kötni a előtöridbe. Smile

A karaktert Elfogadom, és az alap 3 kredithez, írj hozzá +2-t a minőségért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Airie Nandori
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DC Univerzumban játszódó FRPG :: Adattár :: Előtörténetek és Adatlapok :: Előtörténetek-
Ugrás: