DC Univerzumban játszódó FRPG


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
A még tapasztalatlan játékosokat kérném, hogy mindenképpen olvassák el az Első lépések-ről szóló rövid leírást! Ha az informálódás után is még további kérdésed lenne, nyugodtan keresd fel bármelyik staff tagot. Szívesen útba igazítunk.
Latest topics
» Társalgó
Szer. Jún. 22, 2016 9:41 am by Lois Lane

» Diego Crown
Csüt. Júl. 02, 2015 10:54 pm by Diego Crown

» Rekviem
Szer. Júl. 01, 2015 8:09 pm by Madárijesztő

» A Robinson park
Vas. Jún. 21, 2015 5:50 pm by Andrew Ramirez

» Csokit vagy csalunk!
Vas. Jún. 21, 2015 4:52 pm by Andrew Ramirez

» Jess Kayle - A Sárkány Gyermeke
Kedd. Jún. 16, 2015 11:15 pm by Jess Kayle

» Jess Kayle
Vas. Jún. 14, 2015 4:35 pm by Jess Kayle

» Amecchi Előtörténet
Kedd. Jún. 09, 2015 6:24 am by Madárijesztő

» Orvosi igazolások
Kedd. Jún. 02, 2015 9:13 pm by Ra's Al Ghul

» Smallville Állatkert
Szer. Máj. 20, 2015 11:13 pm by Cybergyík

Tükör
All Comics
Blateco
HálóZsák
NewGen
Genzo Comics
ComicVine (angol)
</span

Share | 
 

 Evans

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Evans



Hozzászólások száma : 20
Join date : 2013. Jul. 17.
Age : 20
Tartózkodási hely : Metropolis

TémanyitásTéma: Evans    Csüt. Júl. 18, 2013 12:13 am

Születési név: Slade Richardson
Egyéb név: Evans
Faj: Ember
Nem:  Férfi
Születési hely, idő:  Metropolis, 1992. november 20.
Kor: 22 év
Magasság: 175 cm
Súly: 63 kg
Hajszín: Barna
Bőrszín: Fehér
Vércsoport: AB+
Egészségi állapot: Egészséges
Család:
- Wade Richardson – apa, él
- Anne Richardson (korábban Anne Harper) – anya, él
- Mr. és Mrs Richardson – nagyszülők, élnek
- Frank Mose – nagyapa, él
Foglalkozás: Újságíró, diák, informátor, önjelölt kalandor
Oldal: Semleges

Előtörténet:

Felületes felkészülés, komolytalan alakokkal

Hősünk, Slade Richardson, 1992. november 20-án, a hajnali órákban, egy Metropolisi kórházban látta meg a napvilágot. Szerencsére a szülés folyamán nem lépett fel komplikáció, ő és az anyja is túlélte, az újszülött egészségesen jött világra, minden jól alakult. Csak az apjának okozott kisebb bosszúságot a szülést levezénylő orvos hatalmas zsebe, ami jó pár dollárt magába nyelt, hogy aztán egy fülig érő mosolyt csaljon a dolgát jól végzett egészségügyi alkalmazott arcára. De nagy egy élet ára, főleg az övé. Miután világra jött, szülei hatalmas kezdeti lelkesedéssel nevelték, nevelgették szeretett kicsi fiúkat. Töretlen kitartással állták a porontyuk egész éjszakán át tartó sírását, a szétdobált játékokat és a saját fejükön szétkent pépesített étel kavalkádját. Ez a szép időszak hamar elmúlt, nem maradt utána sok, csak a teljes üresség, a hiányérzet és a csodálatos kibontakozó világ Slade számára. Óvodás évei alatt igen nagy tapasztalatot szerzett a világról, csoporttársaival gyakran kutatták a világ rejtélyeit, egyik alkalommal hatalmas felfedezésre jutottak. Akkori nagy barátja szerzett bátyjától egy régi képregényt annak és az udvarban található homokozónak a segítségével rájöttek, hogy a földrengéseket, mélyen a földben megbúvó kukac idézi elő. Sajnos hamar le kellett mondani a feltáró munkálatokról, mert az óvónéni bebizonyította nekik, igenis lehetséges, hogy a kukac mérges lesz és amikor fogócskáznak hopp bekapja őket. De se baj, helyette felfedezték a világ összes rejtélyét, még a városban is szétnéztek egyszer, kétszer a csibész fiatalok, de a varázs hamar elmúlt. Az utcák, magas épületek és idegen bácsik és nénik váltakozása egyhangúvá vált. Ahogy az otthoni folyamatos büntetések is elcsépeltté lettek már, szobafogság, a hiányzó cukorka a vacsora után, kiabálás, aztán anyu és apu egymással veszekedése. Nem emlékszik sokra, csak arra, hogy imádta Boba Fett-es LEGO játékfiguráját, és hogy miután rendszeresen vettek neki a születésnapjára, netán gyereknapra méregdrága, minőségi műanyag figurákat és építőelemeket, abba maradtak a rossz dolgok. Lehet ő is megváltozott akkor, csak egy kis időre, de nagyon jó gyerek lett belőle, bizony ám. Nem volt több lekvárral összekent ablak, megkarcolt kocsi, sem gonosz vicc és csúfolkodás.
Ismét teltek az évek és hamarosan már az iskolába is kellett jelentkezni. A család már előre tartott, hogy mi lesz Slade sorsa, ha bejut oda, hogy fogja viselni a változást és a többiek hogy fogják viselni őt. Az első héten szinte kétségbeesetten kérdezték a tanárokat, hogy ugyan az ő fiúk csinált-e valamit. Sorban kérték az elnézéseket, napról napra többet. De minden egyes alkalommal értetlenül álltak a fiatal tanárok a szülők előtt, hát a kis Slade igaz sokat beszél de nagyon gyorsan tanul, nagyon szépen ír, olvas és mindig tudja a kérdésekre a választ. Olyan meglepetés volt ez, ami még a legfelkészültebb kötéltáncost is megingatná miközben fent lépeget az élet és halál határán. Mert az ifjonc bizony nagyon, de nagyon élvezte, hogy végre kezdhet magával valamit, neki nem volt unalmas és felesleges az iskola, mindig nagyon szerette. Okosnak mindig is okos volt, de sajnos ez soha nem változtatott, azon, hogy nehezére esett felmérni tetteit és azok következményeit. Kezdődtek az iskolai csínyek, kezdetben csak el-el pakolt dolgok, felszerelések, átírt leckék a társak füzetében, esetleg az ebédlőben az étellel való játék. De minden probléma megoldódik, az összes csíny elfelejtődik, főleg ha sok pénz van Wade Richardson zsebében. Akkora már dörzsölgette a kezét az apuka, nem bosszankodott volna, ha egy nagyobb összeget kellett volna újra egy orvos zsebébe rakni, szerencséje volt és sikerült az üzlet. Hiába nem bánta, mégse kellett semmilyen pénzt, sehova rakni, mert nem jött gyerek, nem jött egy se. Szépen lassan beletörődött, hogy nem lesz még egy trónörökös, akire sokkal büszkébb lehet, mint Slade-re. Persze ha már nincs más, miért ne lehetne az egyetlen fia, akire büszke? Nem, mert arra nem lehet, ellenben egyre jobban kezdte gyűlölni azt a tökéletes káoszt, ami hősünkben egyre jobban testet öltött. Mint egy hatalmas megállíthatatlan erő, aminek mindencselekedete elhibázottnak, meggondolatlannak tűnik, később pedig kiderül, hogy nagyon is átgondolt volt. Talán a legbizarrabb, hogy ebben a korban, serdülőként ez ellenkezőképp szokott lenni. Slade már előre tervezgetett kicsit, az utolsó évében hova és merre megy tovább, kezdetben csak mindenki nevetett rajta, hogy ide meg oda csak ilyen és olyan nagy nevekkel lehet bekerülni. Példának okáért a híres Goldin család sarja se került be abba a Metropolisi iskolába, ahova Slade szeretett volna bejutni, természetesen senki nem gondolta komolyan ezt az elképzelést, rajta kívül. Lehető legjobb teljesítményt nyújtott, meg is lett az eredménye, a fizetős elit iskolába teljesen ingyenesen került be. Még egy meglepetés volt ez a szülőknek, a lázadó fiúk, aki naphosszat csak a buta történeteit írogatta, a haverjaival járta a várost, a gép előtt ült, hirtelen ennyire jó teljesítményt nyújtott. Ismételten rá kellett jönniük arra, amit a hosszú évek alatt sem tanultak meg, hogy igenis ebben a fiúban sokkal több van, hogy ők csak azt látják, ahogy nevet a felelősség hallatán, fülükben cseng az utolsó nemtörődöm megjegyzés és szemük előtt lebeg az összecsapott házimunka.
Változás köszöntött be immáron harmadjára is Slade életében. Közép iskola, egy teljesen más világ, mint amiben eddig élt, nagyobb felelősség, cserébe nagyobb szabadság, sok új ember, akit megismerhet, sok új feladat, amit el kell végezni, de oly kevés az idő. Megint érdekes és új számára minden, még az is, amit eddig már sokszor látott. Nagyon sokszor, nagyon sok helyen, főleg otthon a monitoron vagy a TV képernyőjén mikor volt kedve ott nézni kedvenc pornó videóit. Lányok jöttek, lányok mentek. Igazából nem volt olyan, aki ne szeretett volna vele járni, egy jóképű, vicces fiatalember, aki az egyik legjobb tanuló is egyben. Sőt még el lehet azzal is dicsekedni, hogy mikor Susy-ba, az iskola kedves aranyos szöszijébe az arra járó ügyeletes bunkó belekötött, netán még fogdosni is akarta, a tahó olyan ütést érzett a tarkóján, amit még soha. A lány ijedten a szekrényének dőlt, mozdulni se mert, a helyi egyesület hatalmas, izmos játékosa pedig tajtékzó dühvel káromkodva készült felállni és bosszút állni a meggondolatlan Sladen. Mikor a benne lévő izgalom, a folyosón lévő nézelődők halálfélelme és földön lévő dühe a tetőfokára hágott, az ütés pillanatában hősünk egyszerűen egy gyors, pontos de nagyon gyenge mozdulattal nyakon ütötte az iskola retteget nagykutyáját, aki nyakát fogva terült el a földön. A taps, az éljenzés, Susy mosolya hamar elillant, helyette megjelent az egyik tanár. Az igazgatónál folytatott beszélgetés alatt, kiderült, hogy a Richardson fiú az írás, zenehallgatás mellé a japán küzdősportokat is szabadidős programként űzi. Mert érdekli. Végül nem lett baj a kis incidensből, miután mind a két diák beismerte, hogy mit tett, mit nem tett, egy döntetlenben kiegyeztek és még csak figyelmeztetést se kaptak. Nagyon rendes ember volt az akkori igazgató, nem tetszett neki, ha a lányokat zaklatta valamelyik nagyképű alak, még nevetett is magában sokszor, amikor arra gondolt hogy megjárta a szerencsétlen sportoló. Mégis, valakit csúnyán elintéztek, mégsem vádolhatja éppen az áldozatot, de a megmentőt sem büntetheti meg, hát kiegyezett magával és a diákok szüleivel, hogy ezt elfelejtik. Természetesen Slade jó kommunikációs képességeinek köszönhetően tovább vitte ezt a szálat és barátságot kötött Jonathannal, később már csak cukkolás tárgyává vált az a nagyon gyorsan lezajlott verekedés kettejük között. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag bebiztosította stabil népszerű helyét mind a létesítményen belül mind azon kívül. Persze tanulmányait sem hanyagolta el, egy percre sem, mikor volt ideje, mindig fordított a házi dolgozatok megírására, vizsgákra való készülésre. Matematikára és fizikára gondolt kezdetben, de ott kreatív képzelőerejét nem tudta volna kiaknázni. Nyelvre ment, mellé felvett történelmet, mert az mindig is érdekelte. Látszat, csupán látszat, nem ment minden tökéletesen közel sem, sőt, egy ilyen alakkal, mint ő mindenki nagyon szívesen töltött időt, de csak keveset, amíg a bolond ötletek még viccesek és nem idegesítőek. A lányok azért mentek és azért jöttek mindig, mert amint rájött az egyik, hogy egy ilyen alakot képtelenség szeretni, elviselni, a másik rögtön lecsapott az alkalomra, de persze ő is rájött. Senki nem szerette már Sladet, szüleivel megromlott kapcsolata sem segített neki, lassan magára maradt. Ezt ő nem úgy fogadta, hogy megtört volna, hanem az eddig csak kisebb gondokkal küszködő jelleme, ettől az időszaktól fogva már senkit és semmit nem volt képes igazán helyén kezelni, elvesztette a realitás érzékét, irreális lett teljesen. Nagyon nehezen tudott csak megbirkózni ezzel, hiába történt bármi olyan, ahol szükség lett volna a józan ítélő képességére, nem tudta használni, mindig rossz döntést hozott vagy nem hozott döntést sem. Egyetlen szerencséje az volt, hogy végzősként már jó előre megpályázta a megfelelő egyetemeket, valamint eredményei miatt már előre lehetett tudni, hogy nagy eséllyel felveszik. Így is lett, felvették Metropolis egyik legkiválóbb egyetemére, bölcsészkarra, ment, mellé még párhuzamosan egy újságíró képzést is megjelölt, hogy legyen majd pénze valamiből. Tulajdonképpen ismét helyre jött volna körülötte minden, de a sors, mint mindig ismét közbeszólt.
Az anyja rákos lett, elég súlyosnak tűnt akkor. Hideggé és csendessé vált az addig meleg és hangos családi fészek, mintha valami eltűnt volna belőle. A komorságot Slade nem ismerte, nem is akarta soha, nem volt képes úgy viselkedni, ahogy kellett volna. Apja ezért soha nem bocsátott meg neki, mikor élet és halál között lebegett Anne, és még akkor sem tudott Slade egy percre sem elhagyni akár egy kicsit is stílusából elege lett. Hosszas hangos szóváltás után Wade elküldte a fiát. Azzal a felkiáltással, hogy soha ne térjen vissza. És Slade elment, annak ellenére, hogy anyjának sikerült legyőznie a rákot, már nem volt ami ide kösse. Ahogy lehetett benyújtotta a papírt, amit el is fogadtak és csúsztatták a tanulmányait.
Két nappal később már a gépen ült és ment, hogy soha ne térjen vissza, ott úgyis jobb a levegő felkiáltással. Ez az időszaka a legzavarosabb az életének, sok minden történt, amiről nem lehet tudni, vagy amire ő maga sem emlékszik már. Az biztos, hogy kezdetben Japánba ment, ott napokat töltött majd átutazott Kínába, bejárta a Kis Tigriseket és a Nagy Tigriseket is, egy hónapot Tibetben tanult, meditációt és az ottani életfilozófiát. Ezután eltűnt, teljesen. Talán csak egy maréknyi emberen kívül senki nem tudja hol volt akkor és mit is csinált. Egy az ázsiai hegylánc dzsungeleinek mélyén lévő ősi rend kolostorába tévedt. Itt talált menedéket. Fekete ruhás papok, egy erődszerű kolostor, magas tornyokkal, erős falakkal, néhány mester, egy mentor, ezekre emlékszik tisztán. A nap, nap utáni edzés, az egymásba folyó órák, napok, hetek, hónapok. Valami más volt akkor, érezte hősünk is, nem tűnt messzinek és idegennek a világ, közelinek, nagyon valóságosnak tűnt a legapróbb kis mozdulat is. Volt ott valami különleges, amit eddig sehol máshol nem tapasztalt, a spirituális légkörön túl. Úgy élte meg ezt a korszakot, mintha kivetkőzött volna magából, a köpenyből, ami eddig elfedte és tiszta énjeként tudott mindenkivel szembenézni. Két év hosszú idő, ő pedig gyorsan tanult, egyre ügyesebb lett, nőtt az állóképessége mind fizikai mind mentális téren. Fél év után mestere, Agappi meglátta a Slade-ben rejlő lehetőségeket, elkezdte kiképezni a rend legnagyobb becsben tartott harcosainak egyikévé. A falakba vésett képek szerint, az első harcost még az égből érkezett szürke utazó tanította ki, mikor leszállt évezredekkel ezelőtt ide. Olyan mozdulatokat mutatott akkor a különös idegen az embereknek, amivel könnyen megvédhették magukat az őket fosztogató, területükre törő nomád népektől. Hamarosan megalapult a rend, fő feladat a harcosok kiképzése, valamint a terület védelme lett. Aztán később, ahogy teltek az évek, szépen lassan az emberek, a falvak, a városok keletre, a partokra költöztek és csak a rend maradt itt elfelejtve a dzsungel közepén. Generációról generációra tanították egymás között az égiek, mint ma már hiszik az idegenek harci mozdulatait. Ez a különleges harcművészeti stílus a Hét Sárkány Csapása, olyan mozdulatokat, technikákat sajátít el, amik nem lehetségesek átlag fizikumú emberek számára, sok izommunkával kell változtatni a test anatómiai tulajdonságain. Elsőként ezt kell kitanulni, hogy hogyan lehet úgy mozogni, ahogy más nem tud, csak látja és ő maga is azt hiszi, hogy tud úgy fordulni, lépni, emelni a kezét, oldalra dőlni, de valójában erre képtelen. Több mint egy hónap volt ezt Slade-nek megtanulni, de mivel látta értelmét nem adta fel, annak ellenére, hogy hosszas és fájdalmas volt számára a mindennapos kemény edzés. Miután túljutott az első lépcsőn további két hét volt, amíg a legkönnyebb ütéseket, rúgásokat, dobásokat elsajátította. Már könnyen mozgott, az első lépcső megtétele után sokkal gyorsabban tudott haladni a tanulással, ezért kétszeres tempót diktáltak a mesterei. Különleges edzőpályákat állítottak fel a számára, ahol különféle fém rudak, emelkedők, árkok segítségével tudott naphosszat gyakorolni. Agappi úgy vélte fontos, hogy a tanítványa időben tovább lépjen a kezdő szintről, ezért amint lehetett megismertette vele a hét stílust. Ahogy a harci stílus neve is utal rá, az alapok után hét különleges irányba lehet tovább haladni, ezek közül mindegyik hasznos, de nagyon fontos, hogy a megfelelőt válassza ki a tanítvány, mert később nem lehet visszafordulni a választott útról. Hosszas vívódás után végül hősünk a Tüzek Sárkányát választotta, kezdetben gondolt az Árnyak Sárkánya, Fantom Sárkány, Szelek Sárkánya irányokra, de azok háttérben kiváró, vagy aljas trükkökkel operáló eszközkészlete nem vonzotta, a nem is olyan rég még a felelőtlenség mintaképét formáló fiatalt. A Tűz útja nem a legerősebb, nem is a leghatékonyabb, hiába sugallja azt a neve, azaz Arany Sárkány útja, de annak tanulása hosszas és csak évtizedek után van eredménye. Ez, a Tűz, valami egészen más, eltér a többi úttól. A lényege, hogy a harcos gyorsaságát, ügyességét, reflexeit kihasználva gyors mozdulatokkal, hirtelen támadások egész sorozatával bombázza az ellenfelét. Bármi történik, ő támad tovább és egy másodpercre sem hagyja érvényesülni ellenfelét, kezdetben még csak lassabban majd egyre gyorsabban folytatódó ütés, rúgás sorozatok megfelelő kombináció bármilyen más közelharci technikát, akár még egy Arany Sárkányt is tehetetlenné változtathat. Az aktív fázisba belépve Slade teljesen átadta magát a kiképzésnek, óráról órára kapott feladatot, minden pillanatban minden idegszálát a feladatra kellett koncentrálnia. Iszonyatos teher volt ez számára, előtte a legnagyobb probléma, amit tapasztalt az a telefonjának idő előtti lemerülése volt, most pedig hihetetlen fizikai és mentális hatásokat kellett kiállnia, de nem csak kiállnia, hanem tanulnia belőle. Hónapok teltek el, mire Agappi közölte Slade-el, hogy az út nagy része már véget ért, minden tudását átadta neki, amit átadhatott. Megkapta a beavatást, teliholdkor a kolostor közepén lévő forrásban háromszor mártózott, mindenki szeme láttára, nem értette, hogy erre miért volt szükség, hiszen a rend már ezelőtt is teljes jogú tagként kezelte, de azért megtette, mert elkezdte tisztelni a szokásaikat. Másnap felléphetett az utolsó lépcsőfokra, ami nagy meglepetést okozott számára. A kolostor kapujánál három fehéröltönyös alvilági alak jelent meg, természetesen mindenféle aggodalom nélkül beengedték őket, nem tartottak attól, hogy ellenségesek lennének, hiszen ők maguk hívták őket. A rend ugyan ősibb volt talán még az erdőnél is, amiben helyt kapott, mégis nagy gondot fordítottak, hogy az általuk adott tudás a modern korban is megállja a helyét. Sladet kiképezték mindenféle közelharci és lőfegyver használatára, mindennel találkozott, amit csak a kínai feketepiacon és illegális katonai szervezetektől be lehetett szerezni. Ismét rengeteg tanulás és gyakorlás várt rá, az eltelt napok alatt nem csak a fegyverek világával ismerkedett meg, de az alvilági körökbe is belátást nyert, hogy mi és hogyan működik, üzletek, lefizetések, csempészet, fegyverek, drogok, egész családok, akik ebből élnek és más családok, akik leszámolnak velük, mindenről hallott, még ha nem is tapasztalta meg. Már kezdte magát igazán otthonosan érezni, az erőd vastag falai között, de minden út egyszer véget ér. Utolsó fázisban megtanulta beolvasztani a kardok és pisztolyok használatát a Tűz Sárkánya stílusba, hogy hogyan tarthatja ellenségeit folyamatos közeli és távolsági csapás alatt, miközben ő nem sérül meg.  Mestere lett ennek a művészetnek, a küzdelem, a harc művészetének. Végül, mikor befejezte a tanulást, végre pihenhetett. Járta az erdőt, a helyi kisebb településeket, keresett magának szórakozást, de lassan, az intenzív tanulás után üresnek kezdte érezni magát és az életét, újra. Agappi, akiben már megbízott, azt tanácsolta számára, hogy menjen el, mert a rend célja, hogy a tudás, amit itt őriznek hasznos legyen, akár csak a harcos vagy mások számára is. Soha nem szabták meg senkinek, hogy mire használja a tudását, a szerzetesek számára nem létezett jó vagy rossz, csak nézőpontok, amik mindegyik egyedi, egyiket sem szabad a másikhoz hasonlítani. Számukra már nem léteztek kicsinyes erkölcsi határok, túlléptek azokon. Hősünk megfogadta ezt a tanácsot, egy esős napon elbúcsúzott a rendtől majd elindult, vissza oda ahonnan jött, Metropolisba.
Már a repülőn érezte, hogy valami más, megváltozott, amint elhagyta az ősi vidéket, az ott lévő mágikus hatás megtört. Az aura, ami eddig megváltozott állapotban tartotta, már nem volt többé. Lassan érezte, ahogy elmosódnak az emlékek, már csak egyes képek, szavak maradtak az eltöltött két évről, semmire nem emlékezett már pontosan, csak arra, amit ott tanult, a tudásra, amit hasznosíthat, de másra már nem. Mire leszállt a repülő a Holnap városában Slade újra pont olyanná vált, mint azelőtt volt. Nem volt már nyoma a komoly lelki hatásoknak, a beszélgetéseknek, a korábban történteknek. Ugyanaz lett, aki egykor volt, mintha semmi nem történt volna. Óriási lendülettel vetette bele magát újra a nyüzsgő városi életbe, szüleihez nem ment vissza, inkább saját lábra állt. Folytatta az egyetemi tanulmányait, közben az újságírásba is belekezdett, arról már korábbról szerzett papírt, meg némi tapasztalatot is. Már az elejétől fogva imádták az olvasói, cikkeiben sajátos stílusa, az a teljesen hihető indulás és utána valami, ami megbontja a rendet, és tudatosítja az olvasóval, hogy ez bizony teljesen más, mint amire számított. Köszönjön el a hivatalos stílus nyújtotta biztonságtól és készüljön fel a lehetetlen és abszurd hullámvasútjának rázkódására, végül pedig a csattanó, lezárás, ami tudatosítja, hogy ez tényleg egy jól megírt cikk nem csak valami őrült tollának megremegése, hihetetlenül élvezetessé tette nem csak pár soros híreit, hanem egy-két kisebb novelláját is, amiket meg is jelentetett. Talált magának lakást, olcsón, megfelelő felszereltséggel, valamint egy helyi lapot, ahol szinte bármit kiadtak, ami akár tíz példánnyal is növelte a bevételeket. Slade pedig nem tíz, nem is húsz, nem is harminc hanem ötvenes tételben növelte az olvasottságot. Ki ne olvasna valami újat, valami olyat, amin lehet egyszerre nevetni és sírni, ahol nem lehet eldönteni, hogy ez tényleg ott van a papíron vagy csak a képzelet szüleménye. Nem volt több ejnye-bejnye, miért ez, miért az, az idegesítő szülőktől, vagy utálatos nők, akik még túl fiatalok, ahhoz, hogy megértsék az ő mélységeit, ami együtt szárnnyal a képzelettel, fent, fent, ahol a mélységnek nyoma sincs. Később, mikor már látszott, hogy nem csak átmeneti hatása van különleges modorának a Daily Planet is megkereste. A lehető legegyszerűbb kis állást kapta, de gondolkodás nélkül elfogadta, igaz az első meghallgatásról kidobták, mert a leendő főnöke közölte, hogy ő bizony idiótákkal nem dolgozik együtt, egy másodpercig sem. Sebaj, jött másik leendő főnök, aki csak jókat mosolygott az általa aranyosnak vélt megjegyzéseken. Végre, normális munkát tudhatott maga mögött és elkezdhette építeni karrierjét, jövőjét, pedig ez egyáltalán nem érdekelte őt, csak éppen ehhez volt kedve, ehhez értett.
Az újságíráshoz kapcsolódóan elkezdett egy kisebb informátor hálózatot is kiépítgetni. Bármikor jól jött egy-két hiteles információ, akár egy cáfoláshoz, akár egy alátámasztáshoz, néhány pletyka, egy-két Gothami ügy. Főleg az utóbbiak bizonyultak különösen kifizetődően, rá is harapott az alkalomra. Egy kisebb ideig hősünk gyakran ingázott a két nagyváros között, csak, hogy a helyi alvilági szervezeteknél kapcsolatokat építsen ki, egy-két megbízott ott, egy-két csahos kutya itt. Nem volt nehéz dolga, a rendnél tanult módszerek fel-felvillantak időről időre, ahogy a fehér ruhások szájából elhangzottak is. Nem tett ő semmi rosszat, soha nem folyt bele olyanba, ami illegális lett volna. Ehelyett már-már ironikusan módon az utcák névtelen maszkos hőseire kezdett emlékeztetni. Egy-két összevert kidobó ember itt, egy-két elcsent nagyon fincsi drog ott, persze mindezek kisebb szívességek voltak a családoknak, bandáknak, hogy meséljenek neki érdekes dolgokat, hol erről, hol arról. Végül is nem tett semmi olyat, amit megbánt volna később, még idejében kiszállt és később már csak a kiépített kapcsolatokat használta. Az egyetlen, ami megmaradt, hogy ekkor vette fel az Evans nevet, amit később is előszeretettel használt álnévként, sőt egyfajta becenévként. Evans, annyira egyszerű hangzású, mintha csak rá öntötték volna, hamar meg is szerette, meg is szokta, Slade az túl éles, túl Wades neki, inkább maradt Evans.
És ha már így belejött az utcai életbe, az izgalmakkal teli kalandokba, úgy döntött, hogy ezt később is aktívan folytatja majd. Szóval ő lett Evans, az újságíró, aki szabadnapjain néha valami kellemes kellemetlenséget keres részben saját, részben az olvasók szórakoztatására. Egész meglepően alakultak az életének eseményei, eddig a pontig, pedig még csak el sem kezdődött igazán az élete. Hé! Nem is volt olyan felületes ez a felkészülés, majd legközelebb.

Jellem:
A komolytalan és az irreális közötti ámokfutás. Néhány súlyos kivételtől eltekintve képtelen bármit is komolyan venni, legyen szó egy cselekedetről, személyről, szituációról. Saját szemszögéből közelíti meg a problémákat és úgy is oldja meg azokat.

Szakképzettség:
Képzett újságíró, tanult író, bölcsész. A Távol-Keleten töltött idő alatt egy harcos rendnél kitanult egy ősi misztikus harcművészetet, aminek a mestere. Normál lőfegyvereket, egyszerű közelharci fegyvereket közepesen jól tud használni, a pisztolyokat és a kardokat tapasztaltan forgatja. Könnyen teremt kapcsolatokat és szerez információt.

Képesség:
Emberi határokon belül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Madárijesztő
Admin
Admin


Hozzászólások száma : 1325
Join date : 2011. Feb. 21.
Age : 25

TémanyitásTéma: Re: Evans    Pént. Júl. 19, 2013 11:45 pm

Érdekes egy karakter, hát én többet nem is tudok hozzáfűzni csak annyit hogy ELFOGADOM, az alap 3 kredithez írj még el +2-őt az előtörténet minőségéért.

_________________
"How many more bones will you crush? How many lives will you destroy in the pursuit of what you call justice? You are the product of everything you fear: violence, darkness, helplessness. All that remains is for you to watch, as I drag your beloved Gotham into oblivion."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://dcuniversefrpg.hungarianforum.net
 
Evans
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hayden G. Evans
» Trish Lilith Evans - Boszorkány
» Mr. & Mrs. Evans
» Miss Evans /egy családtag/

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DC Univerzumban játszódó FRPG :: Adattár :: Előtörténetek és Adatlapok :: Előtörténetek-
Ugrás: