Név: D’erykk D’emjenikk
Egyéb nevek: Rikk, Rick, Derick, DD
Születési hely, idő: Mars, emberi számítással, bőven az ókorban
Kor: Már ő is elvesztette a fonalat
Hajszín: Változó
Bőrszín: Változó
Súly: Változó
Magasság: Változó
Vércsoport: Ismeretlen
Család:
- N’attan D’emjenikk – apa
- Sylia D’emjenikk – anya
Foglalkozás: Bérgyilkos
Faj: Marsi (zöld)
Oldal: Semleges
Előtörténet:
A furcsa az egészben, hogy innen nem látni a Marsot. A Marsról bezzeg szinte ellátni a Földre, de a Holdig mindenképp. Na most a tények: a Marsot minden ember egy sivár, vörös sivatagnak tartja, melynek se eleje, se vége. Ez csak részben igaz. Ha tudatlan szemük tovább látna az orruknál, meglátnák, hogy a bolygón valaha fenséges, és fejlett civilizáció élt, de mire az emberek tudatukhoz tértek, addigra a mi fajunk szinte eltűnt.
Egyke gyermek voltam. Azt tudni kell, hogy a marsiak sosem beszéltek. Legalábbis fizikálisan nem. Mindannyian telepatikusan kommunikáltunk egymással, és ez volt a legkönnyebb mód számunkra. Mi, mint fejlettebb faj, kilenc különböző érzékkel voltunk megáldva, így sokkal részletesebben láttunk mindent, mint bárki más. Voltak kutatóink és tudósaink, de sosem vágytunk más bolygókra, legfőképp nem azok meghódítására nem. Éltünk vígan, vidáman, mint hal a vízben, és semmi bajunk nem volt. Egészen addig, míg meg nem születtem. Emberi mértékkel mérve, ez több ezer évvel ezelőtt volt, de a millenniumnál abba hagytam a számolást, mert meguntam. A lényeg: nem voltam épp jó gyermek. Egyke voltam, és így a szüleim próbáltak mindig a kedvemben járni, ezért igencsak elzüllöttem. Úgy voltam vele, hogy a szülők úgyis elintézik, azt csinálhatok, amit akarok. Nos, meg lett a böjtje, de ez még ráér. Apám fejvadász volt, a Marson egy a rendőrségnek felel meg, anyám pedig, ahogy a Földön említik, háztartásbéli volt. Mikor elég idős lettem, iskolába kezdtem járni, és tanulni. Gyűlöltem, de fogjuk rá, hogy megérte, de most sem vagyok oda érte. Az oktatás kissé más volt, mint a Földön, mert míg itt csak írni, olvasni és egyéb dolgok megtanulását szajkózzák, addig a Marson figyelmet fordítottak a faji képességek fejlesztésére, így nagy hangsúlyt fektettek az alakváltásra és a különböző pszichikus képességekre. Nem szerettem mindegyiket, és volt, amiben el is maradtam a korombeliektől. Ma már bánom ezt, de akkor talán megérte.
Mikor nagyjából tinédzser korban jártam, belekeveredtem, néhány kellemetlen dologba. Igen, még a Marson is volt bűnözés, másképp nem kellettek volna a fejvadászok. Pár idősebb sráccal neki kezdtünk összefirkálni épületeket – leginkább az iskolát – amit sokan nem néztek jó szemmel. Eleinte csak intéseket kaptunk, és üres fenyegetőzést, ezért nem is nagyon vettük komolyan. Viszont mikor már kicsit komolyabbra fordult a dolog, akkor ők is bekeményítettek. Külső beszállítóktól drogokat vettünk, és terítettük szét őket a városban. Általában a pénzesebb, ám ifjabbakat találtuk meg, ők sokkal hiszékenyebbek voltak, mint valaha gondoltam volna. Nem kevés anyagot eladtunk, mikor egy új tag, egy, az idősebbeknél is idősebb fickó túlságosan is hihető háttérsztorival szállított nekünk. Amint előkerült a pénz, mindannyian ráfáztunk. Kiderült, hogy a fickó fejvadász, és biza, mi most megfogtuk a bot másik végét. Hosszú tárgyalások és vallatások folyamán egy viszonylag enyhe büntetést kaptunk: száműzés. Volt egy olyan érzésem, hogy csak szimplán tekintettel vannak a korunkra, és ezért nem végeznek ki itt helyben. Száműzni se sűrűn száműztek valakit, viszont mikor megtették, az univerzum különböző pontjaira lőtték ki a szóban forgó személyeket. Valamiért mi ismét szerencsével jártunk. Csak fél évnyi utazás várt ránk, a Föld felé. Legalábbis rám. A többieket nem tudom merre lőtték, de nem is érdekelt. Lényegében miattuk szívtam, és hiába a tinédzser kori ellenkezés és temperamentum, igazuk volt, és jogosan bűnhődöm; ez van. Egy ilyen száműzetésnél nem féltett senki senkit, ugyanis az alakváltó képességünk lehetővé tette, hogy szinte bármilyen környezethet és bolygóhoz alkalmazkodjunk. A hajó, ami engem szállított, ahogy becsapódott, elporladt. Direkt így volt tervezve, hogy még megvédje a benne utazót, de később ne jusson senki tudomására, hogy van idegen élet. Mikor a Földre érkeztem az emberek éppcsak beléptek a középkornak nevezett dologba, korba. A váltás a technikai fejlettség között eléggé megviselt, és bár képes voltam beolvadni, leginkább elszigetelten éltem, legtöbbször állati alakokat felöltve. Így esetleg senkinek nem tűnik fel, ha bizonyos időközönként odébb állok, vagy kevésbé öregszem, mint ők.
Az évek teltek, és az emberek rohamos fejlődésnek indultak, ami meglepő volt számomra. Nem néztem ki belőlük. Az állatvilág alig-alig változott, voltak fajok, melyet az ember kiírtott, de rájöttem, hogy ők már csak ilyenek, és meg sem szabad próbálni még csak beszélni sem a fejükkel, mert ha egy elhiszi és megtér, lesznek mások, akik nem bírnak a vérükkel. Különböző állatok alakját vettem fel, és sose buktam le. Vagy jól elrejtőztem, vagy mindig olyan állatot választottam, ami nem feltűnő, illetve őshonos az adott területen. Így esett meg, hogy Kanadában, vagyis pontosabban Grönlandon egy inuit faluba kerültem, itt viszont már emberként éltem. Eleinte nem volt semmi gond, amíg le nem buktam, hogy egymagam cipelek el egy majd három tonnás orkát. Ezt nem kellett volna látniuk, de mivel megtörtént, mennem kellett. A baj az volt, hogy féltem attól, hogy elkezdenek beszélni rólam. Nem maradt más választásom, az orkával a kezemben mindenkit lecsaptam az inuitok közül, és ez volt az első, hogy kezet – vagy inkább orkát – emeltem egy emberre. Nem mondom, hogy nem élveztem, de nem volt benne semmi kihívás. Gyengék és sebezhetőek, mindannyian. Nem sokkal ezután az eset után amerikába mentem. Az utóbbi időben megszaporodtak a hírek a különleges emberekről, és egyéb képességgel bíró alakokról. A saját szememmel akartam látni, így nem volt kérdés, mit teszek. A probléma az volt, hogy nem volt semmim. Se fizetőeszközöm, se házam, semmi. És erre csak most ébredtem rá, eddig nem volt rá szükség. Úgy döntöttem, hogy egyelőre várok, és Gotham mocskos városát vettem célba. Ha valamit el tudok végezni, az két dolog: gyilkosság és drog kereskedelem. Lehet, hogy a végén bérgyilkos leszek. A képességeim nagy részét még tudom is kamatoztatni a szakmában.
Kiegészítés: Fogalma sincs arról, hogy a Marson nincs többé élet. Eddig elszigetelve élt a civilizációtól, nem hallott semmit, illetve mivel nem mozog olyan körökben, ezért nincs erről információja.
Jellem: Büszke magára és a származására, tetszik neki a helyzet, hogy az emberek ilyen esendőek, és ezt sokszor ki is használja. Hangulatember, így a jelleme attól függ, hogy épp milyen az idő oda kint, vagy hogy milyen alakot öltött éppen. Nehéz kiismerni, és talán nincs is olyan, akinek sikerült ezt megtennie. Az embereket nem kicsit nézi le, és ennek elég sokszor hangot is ad, ezért nem igazán szeretik nagyobb társaságokban, csoportokban, hamar kiteszik a szűrét, vagy ott hagyják egyedül.
Szakképzettség: Jelen pillanatban nem sok mindenhez ért. Talán a beolvadáshoz, és esetleg fizikai munkát meg tud csinálni, de különleges képesítése nincs.
Képesség(ek):
1: Szupererő: Képes emberi mértékkel felfoghatatlan súlyokat megmozgatni és elhajítani. Ereje egy kryptoniéval vetekszik.
2: Alakváltás: Képes a testét molekuláris szinten formálni, ahogy azt a kedve tartja. Felvehet bármilyen alakot, legyen állati, vagy emberi, de akár más lényé is, így például lehet sárkány, cerberus, kimére, és bármi, amiről tudja, hogy hogy néz ki. Ezen kívül képes testméreté(ei)t növelni, vagy épp csökkenteni, így lehet akár óriás, vagy mikroszkopikus, bármilyen alakban.
Csüt. Aug. 26, 2021 3:05 pm by 
Tárgy: D’erykk D’emjenikk 
