The One True Bean

Ez a hely semmit sem változott, Brian ugyanolyannak látja, mint évekkel ezelőtt, vagy mint mikor legutoljára itt járt. Tele részegekkel, a bűz ami kifelé árad orrfacsaró, és az ütemtelen zene is, mi táncolásra készteti az ablaküveget, borzasztó.
Amint Védelmező a régi időket emlegeti elméjében, kicsapódik előtte az ajtó, és egy erősen ittas, illuminált állapotban lévő "úriember" száguld ki rajta. Egy másik mászva követi őt, akár egy kutya, úgy kúszik a valószínűleges pajtása után.
Brian nem tetszését egy fintorral jelezte, mely egy fejrázást követett, mikor megpillantotta a két kidobót, kik nem csak termetileg, de divatízlésükben is megegyeztek.
Mellkasukon felismeri a kocsma logóját, így már biztos a felismerésében, hogy ők itt a verőlegények, már csak ki kell silabizálnia, melyik a kettő közül régi jó barátja.
- Mindig összefújja a sok szemetet a szél, mi cimbora?! - Nevetett Brian a részegekre mutatva, megindulva Harold felé, miután felismerte őt.
- Mi a helyzet Harold, látom szorgosan dolgozol, nem lazsálsz. Te, tudnánk négyszemközt beszélgetni? Pár perc lenne az egész, aztán hagylak tovább dolgozni. - Magyarázta már kicsit halkabbra véve a figurát, remélve, hogy Harold még megismeri őt, és nincs hasonlóan a többiekhez ittas állapotban.

Harold titokzatos, mint mindig, Brian szerint néha túlzásba viszi az óvatoskodást, de hát kit érdekel, ő így fogadja el.
Az itt töltött évek természetes, hogy megváltoztatták, de barátját ettől függetlenül nem hagyja benne a pácban. A rendőrakadémián még jókedvű volt, égett a bizonyítási vágytól, nem volt ilyen komor, és flegma. Habár igaz, néha elmehetnének együtt sörözni, mert csak akkor jön ide, ha szüksége van valamire.
- Emlékszel, nem rég adtál egy fülest a Dokiról. Köszönöm, mert tényleg tud a fickó. Viszont telhetetlen lettem, kellene róla némi információ. A múltjáról, a hobbijáról, szóval bármiről amit tudsz. - Magyarázta az utcán sétálva, próbálván csak olyan hangnemben beszélni, amit a kidobó is éppen csak meghallhat.
- Van valami probléma, nem szoktál ilyen lenni haver? Tudok segíteni? - Tért ki Harold furcsa viselkedésére ismét, persze előbb megvárva vele azt, hogy elmondja mit tud a Dokiról, akivel nem sikerült maradandó üzletet kötni.
- Tudod öregem, ha bármi gond van, szívesen segítek. - Tette még hozzá, megveregetve a vállát a kidobónak.

Míg Harold belekezd a történetbe, elszív egy cigit is, amit Brian fintorogva fogad. Nem is tudta, hogy a kidobó rászokott, de nem is meglepő. A védelmezőnek máris beugrik az ötlet, amint meghallja a hajdan volt professzor álmát, s bár nem ért különösebben az időutazáshoz, neki nem is ez lenne a szerepe a történetben.
Viszont látszik Harold-on, hogy nem túl boldog, s szinte árnyéka önmagának. Nem is lepi meg Briant, mikor az dührohamot kapva magyarázza el a problémáit. Szemeiben ott ég a kétségbeesés, és még ha nem is mutatja, látszik rajta, hogy fél.
- Miért nem szállsz ki? Előtted a lehetőség, hagyd itt ezt a mocskot, és keress normális állást, lehetnél biztonsági őr, vagy akár megpróbálhatnád még egyszer a rendőrséget. - Sorolta a lehetőségeket Brian, de látta Harold-on, hogy nem lehet ilyen egyszerű az ügy, főleg mikor valami maszkosokat emlegetett.
- Milyen maszkosokról beszélsz Harold? - Kérdezte, majd közelebb hajolt a férfihez.
- Harold, mond csak őszintén, mibe keveredtél? - Suttogta neki, félve várva a nagydarab kidobó válaszát. Még ha Brian Thompson nem is tud neki segíteni, lehet hogy a Védelmező kezébe veheti a dolgot, főleg hogy Harold eddig sokat tett érte, és ideje lenne viszonozni a szívességet.

Látszik, hogy a válasz, és az ötletek sorozata, kicsit feldühítette Haroldot, biztosan mély nyomot hagyhatott benne valami. Brian látszólag nyugodt figyelemmel hallgatta végig barátja történetét, míg önértékelési problémájára csak legyintett egyet.
- Figyelj, majd szólok a melóhelyemen az érdekedben. - Válaszolt a férfi, kicsit félve a kidobó reakciójától, de végül elmondta, igazából mi bántja őt. A nyugodtság a hősből tovaszállt, vörös karja önkéntelenül ökölbe szorult, míg nyakán egy hatalmas ér látta meg a napvilágot.
- Mond csak Harold, mit tudsz ezekről a maszkosokról? Hol a törzshelyük? Csak, tudod...nem árt, ha vigyázok velük, merre ne tévedjek. - Csikorgatta fogait a Védelmező, szívében olyan harag tombolt, hogy most nem érdekelné, halnának a Maszkosok, vagy rács mögé kerülnének. Kevés ismerőse maradt a Védelmezőnek, pláne barátja, és nem tudja elviselni, ha bántják őket, ráadásul többen egy ellen.
Ha a kidobó mond némi információt a dologról, megpróbál dühén enyhíteni, hiszen most Haroldnak is le kell nyugodnia, és ha ketten őrjöngnek, azzal nem lesznek előrébb.
- Gondold át cimbora az ajánlatomat. Régóta ismerlek téged, és tudom, hogy te jobb vagy ennél. Soha nem adod fel. Ki volt az aki a gyakorló pályán a leggyorsabb időt teljesítette? Meg van benned bátorság, és a kitartás. - Tette a kezét a vállára, ügyelve hogy ne azt a felét érintse amit fájdalmas arccal megsimogatott.

Megrökönyödve hallgatja az okfejtéseidet, és újra csak bambán néz rád, de most nem az ő értetlensége, vagy a gondolatainak lassú járása az oka, hanem a te megnyilvánulásod. Széttárja a kezét Harold a meglepetésétől, majd nagy nehezen belekezd.
- Mi van veled haver? Nem voltál ilyen régen. Nem egy sárkány, hanem a Sárkány. Tudod, aki megoldotta tavaly azt a buszos túszdrámát! Nem emlékszel, akkor minden újság róla cikkezett, még Genzo-nál is híresebb volt. - Ekkor kezd derengeni neked is a dolog, hogy tudod ki is az a Sárkány. A maszkos igazságosztó, aki egy böszme nagy kardal rohangál, még ha nem is használja túlságosan sokszor.

Folytatás: Cletus Roncstelep

Jó sok idő telt el azóta, mióta megtörtént az eset de még mindig nem tudtam kiverni a fejemből a GenTech eseményeit. A borzalmas dolgok amikben segédkezhettem csak tovább nyomasztották a lelki ismeretemet, főleg hogy azért történt mind ez mert nem voltam elég figyelmes, nem használtam ki a lehetőségeim, és botor módon figyelmen kívül hagytam a csapdát amibe belesétáltam. Ez az őri járat is inkább figyelem elterelés, legalább tudom hogy valami jót teszek, hogy segítek másoknak.
A mai nap érdekesen indult. Ahogy haladtam egymás után három bunyót is megláttam, de amint közbe akartam lépni el is futottak. Furcsa volt, és csak hozzá adott a frusztrációhoz, nem tudtam kiüríteni az elmém, és csak a harcra koncentrálni. Persze edzhetnék a többiekkel, de egyszerűen nem tudom elterelni a figyelmem ha tudom hogy nem sérülhetek. Persze miket beszélek, azért csináltam ezt a páncélt hogy ne sérüljek. Ahogy végig néztem a felszerelésen eszembe jutott miért is raktam össze. Azért hogy erősebbnek érezzem magam. Igazi sérülésem még sosem volt, de mégis...
Sóhajtottam egyet, majd megálltam, és körbe néztem. Ma éjjel tényleg csak a bajt keresem. Ahogy belém ütött a felismerés, kicsit furcsán éreztem magam, ez a közömbösség ami végig futott rajtam. Most nem érdekelt, hogy mi történik, csak akciót akartam. Bizonyítani akartam. Bizonyítani, hogy nem vagyok gyenge.
Össze szorítottam a kezem, majd tovább mentem, és folytattam az őri járatot, remélve, hogy találni fogok valami érdekeset.

Ahogy folytattam a felderítést nem sokára rá kellett jönnöm, hogy ma egy nagy esemény folyik, mert a negyedik bunyót is megtaláltam. Oda mentem, és megnéztem a környezetet. Nők harcoltak már megint, pont úgy mint amikor az első igazi bunyóm volt. A nők durvák voltak, és elég keményen küzdöttek egymással, szabályok nélkül. Még jó hogy nem férfiak voltak, biztos rengeteg övön aluli ütés lenne. De most nem is ez járt a fejemben, inkább csak az hogy meg kell akadályoznom a további verekedést. Végig gondoltam a dolgot, majd lehúztam az egyik kesztyűt, és meg kapaszkodtam a falban, majd átlendítettem magam, és szépen lecsúsztam majd amikor már kellő magasságot mentem le egyszerűen leugrottam pár méterre a harcoló csajoktól, és felegyenesedtem.
-Na jól van, a bulinak vége!-Kiáltottam fel, miközben ismét felhúztam a kesztyűt, és megropogtattam a nyakam, és végig néztem az ellenfeleimen, majd sóhajtottam. Valami azt súgja, hogy a buli még csak most kezdődik. Felveszem az alap állást, és figyeltem hogy mi lesz a következő lépés.
-Azt ajánlom, adjátok fel most. Ne nehezítsük meg egymás dolgát.

Ahogy leérkeztem, máris megrezzentek, és elkezdtek futni. A szemöldökeim összehúzódtak az emberek reakciójára, és ahogy láttam a nőket, ahogy menekülni kezdenek elindulok én is utánuk.
-Na azt már nem, még egyszer nem.-Kiáltottam miközben oda futottam és az egyik harcoló lány karja után nyúltam, amelyik épp közelebb volt hozzám, hogy megragadjam, majd egy gyors rántással magamhoz húzzam. Ezzel egyidejűleg elektromosságot is vezettem a karjába, és a lábammal elgáncsoltam, és a földre vittem. Reméltem, hogy a hirtelen született pánik legyengíti a figyelmét, így legalább egy bűnözőt elkapok, és kikérdezhetem, ha sikerült leszorítanom, akkor elkezdek beszélni.
-Na jól van. Kezdj el beszélni! Ma nem vagyok jó hangulatban! Ki rendezi ezeket a bunyókat?-Kérdeztem miközben a szemüvegem ráállt a testére, és megropogtattam az ökleimet. Ha nem sikerült egyből elkapnom, akkor futok utána, és megpróbálok elég közel kerülni, hogy egy ugrással a földre terítsem és a kesztyűkkel megsokkoljam, ezzel megbénítva az izmait, és felteszem ugyanazokat a kérdéseket amiket előzőleg kívántam.

Ahogy rohantam a csaj után, az hirtelen leereszkedett négykézlábra, és felgyorsította a rohanást.
-Mi a...?-Bukott ki belőlem, mielőtt összeszorítottam a fogaim, és elkezdtem gyorsítani, megpróbáltam beérni, de ember feletti gyorsaságát alig tudtam meghaladni, még a futásra teremtett lábaimmal se. Aztán hirtelen az egésznek vége szakadt, ahogy a nő neki vágódott egy olyan akadálynak amire nem számított, mondjuk én se számítottam ilyen váratlan fejleményekre. Mivel teljes erőből rohantam, ezért majdnem felbuktam, úgy próbáltam elkerülni azt, hogy Vadmacskát egy letaglózó öleléssel köszöntsem. Megtorpantam, majd egy pár másodpercnyi figyelés után leeresztettem a karom és kifújtam a levegőt.
-Kösz a segítséget.-Mondtam miközben rátekintettem a lányra. És tényleg most hogy Vadmacska is itt van már vissza is emlékeztem a múltra.
-Huh, már megint ezek...-Kezdtem bele mielőtt felnéztem volna a férfire.
-Hogy őszinte legyek, csak járőrözni indultam. De aztán találtam egy bunyót, és még egyet, és még kettőt. Szóval gondolom ma utcai bunyó nap van.-Dörzsöltem meg a fejem hátulját, miközben végig néztem a harcoson.
-Na és te, hogy kerülsz ide?-Kérdeztem ahogy a kezeimet a csípőmre helyeztem, és körbe néztem az utcákon, mielőtt lekapcsoltam volna a szemüveget, ne fogyassza az áramot.

A beszélgetés rögtön a tárgyra tért, és én figyelmesen hallgattam amit Vadmacska akart mondani, enyhén bólogattam, miközben a vascsövet figyeltem. Végig néztem a szerkezetén, és igyekeztem megállípatni, hogy milyen erős, majd annak megfelelően a térdemet a támadás pontjához helyeztem és két kezemmel megpróbáltam meghajlítani, és ha ez akkor a nő köré helyezem majd szépen ráerősítettem a lábaira, hogy ne tudjon felkelni és elsétálni. Ha nem sikerült, akkor nem fogok erőlködni és egyszerűen oldalra helyezem a csövet.
-Megjegyzés: Bilincseket kell szerezni.-Mondtam kissé viccelődve, miközben azon gondolkodtam hogyan lehetne mozgásképtelenné tenni, de persze figyelek én az ő mondandójára is, miközben ezt csinálom. Aztán válaszolok is, ha sikerült a megbéklyózás ha nem.
-Értem. Szóval le akarod kapcsolni.-Mondtam miközben körbe tekintettem. Egy ismerős érzés fogott el ami azon az éjszakán is. Az érzés hogy nem vagyok felkészült, de utána eszembe jutott hogy ez badarság, már majdnem két éve vagyok itt. Igaz 6 hónapot agyatlan zöldségként töltöttem, de ez nem ok arra hogy visszakozzak. Erőt vettem magamon majd így folytattam.
-Kell segítség?-Tettem fel a kérdést miközben újra a nőre tekintettem. A gondolat, hogy hozzá hasonló ellenfelekkel kell majd szembe szállnom egyszerre volt félelmetes és izgató. Meg különben is feszültséggel vagyok töltve, kéne valami amin levezethetem.

[/justify]

Miután a nőt megbéklyóztam, felegyenesedtem és végig néztem a macska emberen, aki felajánlotta, hogy igyunk egy sört. Már épp válaszoltam volna amikor elfordult és elindult. Így hát befogtam a szám mielőtt kicsúszott volna az elutasítás. Annak az italnak szörnyű íze volt nem értettem az emberek miért imádják annyira. Ah... Talán azért mert minden evők, és nem hús evők mint én. Mindenesetre elindultam a fickó után, és halottam a kérdését amire megcsuklottam majd elnevettem magam.
-Mi árult el? Talán az emberfeletti gyorsaságom? Vagy a páncélzat? Vagy a farkam hossza?-Kérdeztem viccelődve, miközben felzárkóztam.
-Miért tart az embereknek olyan sokáig felismerni egy idegen fajt? Persze láttam hogy mire képesek az emberek ha elszántak, de eddig senkinek nem tűnt fel első ránézésre.
Konstatáltam a férfinek miközben oda értünk a bár közelébe.
-Mondjuk múlt évben jó nagy hírnevet kavartam magamnak azzal a Falcone üggyel. Azóta azért már kevesebben kérdezik a kilétem, inkább a szándékaim.-Mormogtam el, miközben megvakartam a tarkómat.
-Aj... De régen volt az már.-Sóhajtottam miközben körbe néztem.

Ahogy követtem Vadmacskát a bárhoz, két verő legénnyel találtuk szembe magunkat. És úgy tűnt, hogy nem fognak egykönnyen beengedni. Azonban Vadmacska rögtön megváltoztatta első megfigyelésem adatait, egy szimpla nézéssel. Egy pár pillanatig csak figyeltem, majd láttam hogy Vadmacska felemeli a kezét. Persze az én naiv jóságomban rögtön a gyengébb védelmére keltem, és megfogtam a férfi csuklóját, ha tudtam.
-Előbb provokáld arra hogy megtámadjon. Akkor megfogom engedni hogy beverd a fejét, de addig nem.-Mondtam nemes egyszerűséggel, mintha csak arról próbálnám lebeszélni hogy elköltsön öt dollárt egy haszontalan bizsura. Oh az én begyöpösödött jó fiússágom biztos bajba fog minket keverni. Persze a szemem végig a két nagy fiún voltak, és arra készültem, hogy miután látják, hogy Vadmacska ütni készül ellentámadni próbálnak, így már a másik kezembe bele is lett vezetve egy töltés, hogy a figyelmetlenségüket kihasználva tudjak támadni ha erre kerülne sor.