Utcák, sikátorok, közterületek

A bandatagok nem is vártak túl sokat ránk, a viccelődésem nem nyerte el a tetszésük, ezért a hátulsó csapatból az egyik rögtön felemelte a vas csövét, hogy fejbe kólintson, de sajnos túl hangos volt, így mielőtt még mielőtt elkezdhette volna kísérletét a lendület megmaradás törvényének bebizonyítására, már meg is ragadtam a karjánál fogva, és egy szép ívben megengedtem, hogy az előbb termelt lendületet felhasználva találkozzon csapat társaival. Ketten rögtön feldőltek mint a bolling bábuk. A többiek nem voltak restek hangos ordítással elindultak felénk, hogy bosszújuk beteljesüljön. A harcban körülbelül tizenöten vannak ellenünk. Nem lehet túl nehéz tekintetbe véve, hogy tudom mire képes az ideiglenes csapat társam, leginkább arra koncentráltam, hogy az rohamozók saját erejét fordítsam ellenük, hiszen ahogy a tapasztalat mutatja, kivédeni egy támadást, majd ellentámadni sokkal több erőt vesz igénybe, mint egy elkerüléssel és egy fogással átrepíteni. A tapasztalat és az instrukciós videók, ereje az én erőm. A következő csapás elől félre ugrottam mert éreztem, hogy már mögöttem is van egy fickó, így egy gyors mozdulattal kettő csapást kerültem el, majd ahogy fordultam a farkammal kivettem az egyikük lába alól a talajt. Aztán hirtelen éreztem, hogy valamelyik megpróbál lefogni hátulról, de gyorsan kitörtem a fogságából, és meg mutattam neki mennyire fájhat ha valakit gyomron könyökölik. Miközben az újabb két fémrúd elől hajoltam el a szemeimmel oldalra tekintve figyeltem, hogy az ismeretlen hölgy hogyan is halad az ő ellenfeleivel.

A két fémrúd eltévesztették a célt, és én ezt kihasználva, gyorsan megragadtam a fegyvereket és kicsavartam a forgatók kezéből, majd egy gyors mozdulattal képen vágtam a baloldalit saját fizikai segédeszközével, hogy aztán a társának is adjak egy két törött fogat. Egy kicsit sajnáltam őket, de őnekik is be kell látniuk, hogy én csak agresszívan védekezem. Aztán jött még egy most már lánccal a kezében és jó erősen oda csapott az oldalamnak, amitől felnyögtem, és éreztem ahogy a ruhám feltépődik, és kicsit felkarcolja a pikkelyeim, de gyorsan megfogtam a vas kötelét, és kirántottam a kezéből, hogy aztán átfonjam az éppen ütésre készülő csuklóját, és a vállamon átdobva egy újabb taghoz vágjam, pont azt aki éppen hozzá akarta dobni a baseball ütőjét a lányhoz. Közben feltekintettem, és miközben egy újabb fickó fejét fogtam satuba megszólaltam.
-Csak figyeld a hátadat, tisztességtelen bagázs.-Mondtam miközben a fickót lenyomtam a földre, majd a farkammal elkaptam egy hátba támadót, és kicsavartam a kezét, és utána felvettem az egyik fémrudat, és feldobtam a levegőbe hogy aki szemből próbál lecsapni meghátráljon, és időt adjon nekem, hogy állon csapjam egy jobb horoggal. Ezt követően megfordultam a fickóhoz akinek a keze még mindig a farkamban volt, majd megragadtam a ruhájánál fogva, és bevágtam az éppen felálló csoportba, hogy lent maradjanak.
-Kell segítség?

A harc kezdett leapadni ahogy a fickók kezdtek elfogyni. Hiába támadtak egyszerre nem voltak elég jó harcosok hogy lássák a hibákat, és a vége felé, már csak elhajoltam és hagytam hogy egymást csapják meg, és gyorsan kicseleztem őket, hogy neki vágjam őket a falnak. Ezt követően már elfogyott a bátorságuk, csak egy páran keltek fel, és amikor szembenéztek a két harcossal, kicsit megremegtek. Én egy mosollyal végig tekintettem a megvert seregen, majd oda néztem a csapatra, és a vezetőjükre, aki ugyanúgy remegett. Még indítottam egy ütést az orra felé, de a levegőben megállítottam azt az orra előtt. Ennyi elég is volt mert az idegei feladták a harcot és háttal elterült a földön, a csapattársai pedig futni kezdtek. Kicsit megropogtattam a nyakam, és megfordultam hogy végig nézzek az ismét átváltozott nőn. Egy pár pillanatig csak csendben figyeltem, majd végül megszólaltam.
Nem rossz, egy kezdőhöz képest.-Mondtam, majd a kezemet a karkötőmre tettem és gyorsan felhívtam a rendőrséget.
-Igen, megint én vagyok az. Gotham központ Drake street, itt hagytam pár banda tagot akik megtámadtak. Jó éjszakát.-És le is tettem csodálom a biztos úr elszántságát hogy még hajlandó fogadni a hívásaim, biztos arra számítanak hogy sikerül lenyomozni a számom, de olyan sokáig még sosem beszéltem hozzájuk.
-Na de... Meg tudhatnám a hölgy nevét?-Irányítottam vissza a beszélgetést az új ismerősöm irányába, miközben újra elindultam a járda mellett.

Miután elárulta a nevét, lassan bólintok, és körbe tekintek az utcán.
-Ki kéne találni valami becenevet. Ezt nehéz megjegyezni. Mit szólnál a Natihoz?-Kérdeztem egy kissé viccelődve, miközben elindultam a járda mentén, és végig néztem a banda tagokon. Hallottam a kérdését de nem válaszoltam egyből hanem a gondolaton gondolkodtam, majd így feleltem.
-Ahol én vagyok, ott általában igen. Bár én inkább a tragikus jelzőt használnám.-Mondtam miközben hangom kissé elhalkult.-Gondolom megérted. Ez egy sötét város. Az akció mindennapos, mert minden nap életben kell maradni ha kiteszed a lábad.-Mondtam tovább halkan, miközben végig simítottam a fejemen, majd felnéztem ismét és folytattam a sétát.
-Nos, mi mást lehetne mondani a központról... Gyakorlatilag a legfontosabb dolgok itt vannak. És mindenhova innen indulunk. Reggel több tízezer ember is lehet itt egyszerre. Itt nagyobb a rendőri felügyelet is, bár mint azt láthatjuk éjszaka már ide sincs túl sok erejük.

Ahogy elmeséltem a dolgokat a hölgy a saját városáról kezdett mesélni, amire felfigyeltem egy pillanatra, de utána, csak ismét előre néztem, miközben a válaszom megszületett.
-Ez nem az én városom.-Ugrott ki a számon, miközben a kezemet a tarkómra tettem.-Nem is ebből a világból származom.-Tettem hozzá csak úgy mintha ez minden napos lenne.
-És ne kérdezd, hogy miért maradnak itt az emberek. A hely varázsa azt hiszem.-Mondtam egy ironikus mosollyal.-Kicsit vicces is. Épp elméjűnek lenni egy őrült világban. Az irónia ami ezt a helyet övezi egyszerűen... Olyan mint egy fájdalmas lánc. Ha elhagytam volna a várost amikor megérkezem talán soha nem jöttem volna vissza. De már emlékek kötnek ide. Ellenségek akiket meg akarok állítani, és... Nos... A barát szót nem használnám, de azért vannak akik itt tartanak. Meg mondjuk... Úgy érzem hogy én vagyok a lámpás a sötétségben, azt hiszem kötelességem megvédeni az egész várost, még ha ez egy lehetetlen feladat is. Ez most kicsit egoistának hangzott...-Mondtam miközben kuncogtam és megdörzsöltem a tarkóm, miközben újra felnéztem a hölgyre.
-Sajnos mások nevében nem beszélhetek. Nem tudom ők miért maradnak itt. Talán mert nincs más választásuk... Vagy egyszerűen őrültek mind. Bár egy bizonyos szinten mindenki őrült.-Mondtam miközben letekintettem a kezemre.
-Már megint magamban beszélek igaz?-Jött ki végül miközben oldalra tekintettem a hölgyre. Valószínűleg nem erre a válaszra számított.

Egy kicsit kuncogtam Nati válaszán, majd sóhajtottam.
-Néha csak be nem áll a szám, egyszer volt hogy egy éjszakát végig filozofáltam egyedül mikor berúgtam a haverokkal és az egyik felhozott egy témát és mi ketten hajnalig gyártottuk a monológokat a másikét teljesen figyelmen kívül hagyva...-Kezdtem bele mielőtt megálltam, és köhintettem egyet, ahogy az emlékek végig rohantak rajtam. Oh, oly rég volt az már még a gimis években. Furcsa, igaz csak virtuális alkoholról beszélhetünk nem igaziról, mert hát nah, a kultúra része volt, és nem lehetett megszabadulni tőle, de legalább a káros hatásokat kiküszöböltük valamilyen szinten.
-Ami pedig a lakosokat érinti. Inkább a munkájuk élteti őket mint a remény. Vagy csak hozzá szoktak a félelemben éléshez.-Tettem hozzá, mielőtt rátértem volna az igazi kérdésre, amire felé néztem.
-Nos egyenlőre legyen elég annyi, hogy egy olyan Földről jöttem ahol a dinoszauruszok nem haltak ki, és mi lettünk a domináns faj. Tudós vagyok és egy projekt nem úgy ment ahogy elképzeltem.-Még nem ismertem a nőt annyira hogy megosszam vele az egész sztorit, pont úgy ahogy az Alfa szövetségen kívül senki másnak sem, bár mostanáig bánom hogy ilyen alapos voltam velük szemben, főleg hogy két tagban már nem úgy bízom mint régen. És most még újra meg is kell ismernem őket, annyit változtak. Na jó Védelmező nem annyira.

A lány nem sokára folytatta a beszélgetést, és egy bólintással válaszoltam a feltételezésére.
-A legtöbbet.-Mondtam, miközben folytattam a gyaloglást, és oldalra tekintve figyeltem a hölgyet, egy kicsit, mielőtt újra előre tekintettem. Azt is láttam, hogy amikor felvázoltam az alapokat, nem fogta fel, na sebaj, nem fogom jobban elmagyarázni. Mindenesetre a nő is felhozott egy érdekes pontot amire feltekintettem, majd sóhajtva kuncogtam.
-Ebben egyet értünk.-Mondtam, miközben megálltam, és körbe néztem. Hát igen, az utcák eléggé üresek voltak egy nagy városhoz képest. Csak egy pár autó futott az utcákon, legalábbis amíg nem érjük el az éjfélt, mert a legtöbb munka idő akkor ér véget, akkor kicsit felélénkül ez a hely. Persze gyalogosok száma aligha fog növekedni. Ahogy sétáltunk, ismét megszólaltam.
-Én arra számítottam, hogy bajba keveredek, de nem gondoltam volna, hogy a bajból egy ismerkedés alakul, hogy őszinte legyek.

Gyűlölet Elszabadul -Csillagösvény
Epilógus

    Fényes nappal van, kevés adatik meg Gotham City-ben. A leghidegebb évszak lassan eljövőben van, ám ennek még csak az előjelei látszódnak. Az óceán felől még mindig a kellemesen meleg szellő fújdogál, ám a kellemesen meleg szellő néha nem is olyan gyenge. Mintha vihar előtti csend lenne, minden tiszta és csodálatos. A mocskot, és koszt kifújta, így az emberek élvezhetik a kissé hűsebbé váló időt.
Magas házak ablakai visszatükrözi Apolló fényét. Az emberek talán egy ilyen napom még kedvesebbek is lennének egymáshoz. Egy ilyen napon minden megeshet, és megtörténhet. A Gothami Óratorony elütött már a tizenegy órát, az emberek lelki szemei előtt az ebéd, és a félórás szünet lebeg, ám ez nem az a nap lesz, amikor egyszerűen megkaphatják.
    Sprang River mélye furcsán mozdul. Most nem a szokásos gyári vegyületek pöfögik fel éppen csak nem halálos mérgüket. Ez valami annál is szörnyűbb. Három hatalmas hullámtaraj indul meg a part felé. Csónakok sodródnak el, és rémült, na meg őrült horgászok dobják el botjukat mikor meglátják a szörnyű gépezeteket. Három félelmetes koponya emelkedik ki a vízből, és megannyi lábukkal lépnek ki a partra. Gép szívük ütemesen ver, és megállíthatatlanul tartanak ismeretlen céljuk felé.
Közben surranó árnyak haladnak a város érverésében. Mocskos csatornák eregetik bűzüket az ég felé, és még más valamit is. Megannyi zöldbe öltözött harcedzett lény tör a felszín felé. Céljuk egy megváltoztatni a világ arculatát, megváltoztatni a felszínt, hogy ami fent van, lent legyen, és mi lent volt az az égig törjön. Elindulnak a csillagösvények a végtelenbe, és tovább.

    Maguk az istenek állnak vigyázva drága bárányaik felett, s bár nem túl gyakran, de úgy látszik ma, eldöntötték, igen is elhelyezik harcosaikat a sakktáblán. Ők maguk ha még nem is tudják, nagy csatában vesznek ma részt, melyben eldől, ki méltó beállni a hősök mellé s ki lesz az, aki elbukik melletük. Még nem is találtak egymásra, még csak nem is tudnak arról, hogy mindannyian itt vannak, kik eme csatába kellenek, mégis itt vannak, ki ki saját célja miatt. Munkába, boltba készülve, esetleg csak úgy az utcán sétálva, de az istenek álltal elkészített úton taposnak.
    Elősször csak emberek kiáltását lehetett hallani, egyik sikoltás a másik után, ahogy rohannak az egyik utcából, jajveszékelve, életüket mentve. Azok az autók, buszok, melyek pont oda tartottak volna, sorra állnak meg hirtelen, hatalmas fékezések és ütközések közepette. Még nem látni, de már rémisztő káoszt teremtenek, s mindenki menekül, aki csak tud.

A mai nap is unalmasan telt. Fogyóban az étek, így bevásárlásra adtam a fejem, de ez munka nélkül már nem olyan könnyű dolog, ha az ember segélyből él. A múzeumi eset után kissé hozzá kellett szoknom ehhez a dologhoz, és nem igazán akartam magyarázkodni a kapitányságon a furcsaságok miatt. Nehéz szívvel, de ez volt a legjobb megoldás. Hazafele tartottam, mikor sikolyokra lettem figyelmes. Eleinte nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, Gotham-ben ez minden napos, és ha ez mégis komoly, már rég nem tehetek semmit. Legalábbis semmi hivatalosat. Hazaérve, elpakoltam, majd a hírcsatornákat vettem elő, hátha tudnak valami érdekessel szolgálni. A sikolyok nem ültek el, és mostmár autók dudái, karambolózás hangjai is szűrődtek be. Valami nem volt rendben.
- Valami történik odakint. - hallom a hangot a fejemben.
- Nem mondod? - válaszolok vissza hanyagul. Nem szoktam még hozzá, hogy hirtelen hallom, és megszólal. A SCARAB nagy segítség és jelentős előny, de baromi zavaró.
- Egyelőre inkognitóban maradunk, az lesz a legjobb, ha jönnöd kell, úgyi tudni fogsz róla. És úgyis jönni fogsz. - mondtam a SCARAB-nak, majd felvettem egy kabátot, és elindultam a sikolyok irányába, hogy megnézzem, Gotham mit sütött ma nekünk ki.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Sisak piti kis bűnözőket tett helyre, majd ezután a tetőkön ugrálva járőrözött.
~ Unalmas egy nap ez. Csak néhány piti alakkal futottam össze, de nem voltak nagy kihívások, otthagytam őket a rendőröknek. Lassan pihennem kéne, már napok óta nem aludtam sokat, csak 1-2 órát. Ahogy hallom most épp nyugalom van.~ gondolta magában a férfi, miközben a motorja felé haladt, hogy nyugovóra térjen. Mikor azonban már csak három utcányira volt, hirtelen sikoltozások voltak hallhatóak. Az önbíráskodó azonnal megfordult, és a sikítozások irányába tartott, nem törődvén fáradtságával. Ahogy haladt a zavar irányába, a kiáltásokat gépjármű dudálások, ütközések hangjai, robbanások követték, vagyis egy kezdődő káosz hangjai csaptak fel.

Egy nap telt el azóta, hogy Penny kiszabadult Karmester fogságából és találkozott Batmannal, aki előbb vissza akarta őt vinni az árvaházba, de végül nem ment oda vissza. A mai napon pedig Penny céltalanul bolyongott az utcán és hallotta a kiabálásokat, robbanásokat. Olyan hirtelen érte a robbanások hangjai, hogy ijedtében elesett és kicsit megütötte magát. Miután felállt, óvatosan elindult arra, amerről a robbanás jött.
- Mi történik?

- Jó napot kívánok, kisasszony, miben segíthetek?
- Üdvözlöm. - köszöntem vissza a ruházati eladónak.
Kellemes idő köszöntött Gotham városára, igaz is, gyanús módon. Talán ez lenne a vihar előtti csend? Mégis kihasználtam ezt a jó időt arra, hogy ezúttal levegyem a kapucnit, és lelkes farmerlánykaként sétálgassak egyet a városban. Számomra mindig is érdekes változás volt az álcázkodás: más szemszögből, más reakcióval látom a világot. Ám most, mint egy vidékről jött farmerlány, kis ámulattal figyeltem a belváros nappali szépségét. A járókelők jókedvűek. Sehol egy rosszfiú. Sehol a szarkavarás... bár a boltok legtöbbjét mind egy pénzéhes gazember irányítja, aki igyekszik minél drágábbá tenni áruit, hogy abból gazdagodjon. Sajnos őket nem nagyon éri a hamarosan eljövő karácsony szelleme.
Volt nálam némi kis pénz, hogy új ingeket és farmernadrágokat vegyek. Néhány férfit és egy női öltözéket. Női öltözéket csak azért is, hogy gyarapítsam a női ál- és szabadidőruháimat. Dr Thomas is arra kért, hogy néha azért élvezzem egy kicsit az életet, nem muszáj örökké Kapucnisként járnom az utcákat, miközben egy öt évvel ezelőtti véletlen gyilkolásért és újabb jómadár kemény módú megveréséért üldöz a rendőrség.
- Szeretnék elvinni ezt a három L méretű férfiinget, M-es nőit és 27-es farmernadrágokat... és megkérdezhetem, hogy ez az estélyi ruha mennyibe kerül?
- 200 dollár lesz. - mondja az eladó. - Esetleg nem próbálja fel?
- Nem. Tudom, hogy jó rám az a méret.
- Cöh, vidéki csitrik. - súgja az eladó kollégája.
- Tökmindegy, csak vigye a cuccokat. - szólt vissza az is súgva.
Hiába súgtak, mindent tisztán hallottam. Rosszalló pillantást vetettem rájuk, ezzel nagyon sokat el is mondtam nekik a véleményemről. Örülhetnek, hogy nem panaszkodom ezért a boltvezetőjüknek. Annyi büntetéssel megérték, hogy inkább otthagytam a ruhákat, és inkább megyek egy turkálóba, ahol sokkal kedvesebbek a vásárlókkal, és nem sózzák rájuk a használt holmikat száz dollárnál drágábban.
A turkáló felé legrövidebb úton csak a rakodópart mentén tudtam elmenni. Nem mintha problémám lett volna vele, csak nem nagyon szerettem a kikötők mellett dolgozó embereket, akik minden alkalommal rosszallóan néznek minden jövevényre, aki arra jár. Bár a csinos nők ez alól kivételek voltak, mert ők utánuk meg úgy fütyültek, mint a Looney Toones farkasok. Engem is Kapusnisként sokszor dühösen méregettek, mintha attól félnének, hogy el akarnám lopni a ládákat és a halakat, most farmerlányként tetszem a társaságnak, és azért, hogy láthassák a melleimet, minden ládát és halat odaadnának érte.
Fél kilométer múlva megtorpantam. A fütyülgető rakodómunkások rémült kiáltásaira, és az a rakodópart menti főúton karambolozó járművekre lettem figyelmes. A rakodómunkások mellé hamarosan a többi járókelő is odaszegődött.
~ Itt meg mi történik? ~ fogalmazódott meg bennem a kérdés. Bármi is történik, itt nagyon nagy a baj. Hogy megtudjam, mi elől menekülnek az emberek, oda kell mennem megnézni. Ám de egy vidéki farmerlányka biztos nem fogja megközelíteni azt a dolgot, ami riogatja az embereket. De a Kapucnis igen.
A hátitáskám - ami ezen a napon a legkedvesebb útitársamnak minősült - lekerült a hátamról, hogy egy észrevehetetlenebb sikátorban kihúzzam belőle azt, ami mértékes változást nyújtott nekem az elmúlt években. Mikor a bakancs, a bő farmernadrág és a pulcsi a helyére került, és a fejemre húztam a kapucnit, ismét a régi jó önmagam voltam. A farmerlányka helyén már a kapucnis állt.
Hogy jobban belássam az eseményeket, felmásztam a tetőre. Elindultam háztetőről háztetőre abba az irányba, ahonnan az emberek menekülnek.

Kevin, Vash, Penny, Kapucnis

Ahogy elindultatok ki-ki a saját irányából a káosz felé, már meg is jelentek az első rendőrök, akik nyilván a közelben voltak. Kocsijukat gyorsan leállították és próbálták az embereket terelni a metróba. Messzebbről lehetett hallani, hogy hamarosan jön az erősítés is. Hamarosan ti is meglátjátok, mi elől menekülnek annyira az emberek. Az utcán három hatalmas robot lépeget. Megannyi lábuk az aszfaltra, vagy épp a kocsikra lép, melyek betörnek alattuk. Olyanok mint valami félelmetes robot pókok, amiknek a testük helyett mintha emberi koponyához hasonló fej található.

A rendőrök próbálkoznak a pisztolyaikkal, de a golyók mind lepattannak róluk és a robotok megállíthatatlanul haladnak tovább az utcán.

- Hmmm.
Háztetőről figyeltem az eseményeket. A civilek rendőrök segítőkezű útmutatásával vagy lemenekültek a metróba, vagy minél messzebbre futottak arról a területről, ahol jelenleg három pókszerű koponyagép lépegetett. Járművek, postaládák, otthagyott tárgyak (és talán balszerencsés járókelők vagy rendőrök) lapultak palacsintává géplábaik alatt.
- Hmm - adtam ki ismét magamból a gondolkodó, sóhajos hangot, ahogy végigmértem Gotham város hívatlan vendégeit és a rendőröket, akik jelenleg nem tudtak mit tenni egyelőre, mivel a lövedékeik elsülten leperegnek róluk. Azt hiszem, ide hadi erősítés kellene, vagy pedig valami más, ami könnyen betörhetné ezeket a gépeket. A pengéim már elég erősek ahhoz, hogy szilárdabb tárgyakat vágjak szét velük, de nem hinném, elég erős-e ahhoz, hogy legalább a lábuknak ártsak. Sőt. Mi van, ha ezeknek olyan fémből van a páncélzataik, amit még egy kilőtt rakéta sem tudna betörni?
Kell valami terv, amivel időt nyerhetnék azzal, hogy felborítsam őket valahogy. Úgy kell kiokosodnom, hogy ne kerüljek a rendőrök közelébe, mivel egyelőre még körözés alatt állok egy véletlenül megölt gazfickó miatt. Persze ilyen veszélyes helyzetben jobb dolguk is van, minthogy egy magamfajta "járókelőt" hajkurásszanak annak ellenére, hogy szinte semmit sem tudnak rólam de biztos, ami biztos.
Kockáztassam meg akkor az akciót? Egyedül azért nincs nagy esélyem három megtermett gép ellen, maximum Metropolis hősének, Supermannek. Hallottam már korábban egy-két alakról, akik megvédenék a várost... és biztos, hogy már itt vannak valahol a közelben.
Megláttam egy férfit, aki elég "tennem kell valamit"-gyanús módon, ellentétes irányban a menekülőkével. Követem egy kicsit a háztetőn, hogy megtudjam, mit akar csinálni. Ha a rendőrökhöz megy, csak távolról tudom megfigyelni őt. Ha esze ágában sincs a korruptképes kékruhásokhoz menni, akkor némi megfigyelés után a közelébe mehetek...

/Kevint láttam meg és követem/

Néztem a robotokat. Azon tűnődtem, hogy mit tegyek anélkül, hogy elérném a napi korlátomat.
- Ha megdobom valamivel, biztos észrevesz és rámtámad... Mit tehetnék?
Gondolkoztam egy biztos terven, de nemigen jut eszembe semmi. Végül úgy döntök, hogy megpróbálom elgáncsolni az egyik robotot.
- Ha szerencsém van, akkor a lába beleakad a csatornanyílásba és elesik.
Kutatni kezdtem a szemeimmel egy-két csatornanyílás után.

A tömeg ellenében haladva nem volt könnyű, és hamarosan elszáguldottak mellettem a rendőrautók is, amiknek hangosan villyogott a szirénája. A régi szép idők. Nem kellett sok, körülbelül két sarokkal odébb meg is pillantottam a baj forrását. Három hatalmas polipszerű koponyás robot szelte át az utcát. A kocsikon és az útjukba eső épületeken úgy mentek át, mint kés a vajon.
- Azt a... - nem fejeztem be a mondatot, mert lövések hangja visszhangzott a házak között. A rendőrök ösztönösen és az eljárásnak megfelelően tüzelni kezdtek az idegen veszélyre. Néhányan pedig az emberek kimenekítésében segédkeztek. Pár ismerős arcot is megpillantottam, és mikor felmértem a helyzet súlyosságát, már nem igazán volt mit tennem. Odafutottam egy régi kollégához, és megszólítottam.
- Hello Mike! - a férfi először azt hitte szellemet lát, majd végül leesett neki a tantusz, és örömteli fogadott - már amennyire a jelen körülmények között ez lehetséges volt.
- Nagyon nagy gáz van... - kezdett bele, de leintettem.
- Az embereket próbáljátok meg minnél inkább a város túlfelére szállítani. A metró nem feltétlen jelent menedéket, maximum a mélyebb pontjai. A többit bízzátok ide. - a végét igen sejtelmesre vettem, és még rá is kacsintotam Mike-ra, akinek még zavartabb lett az arca.
- Nincs időnk tovább rejtőzködni, most tényleg vészhelyzet van. - szóltam a bogárnak.
- Te meg kihez beszéltél most? - kérdezett vissza régi rendőr társam.
- Helyes, Kevin Chase! - Mike arcát látva el tudtam képzelni miket gondol rólam, de nem sokára inkább megdöbbent ábrázatot vett fel, mikor a hátamról elindult a szelvényekre osztott páncél megindult, hogy felépítse magát, és befedje a testem.
- Na mutassuk meg ezeknek a dögöknek, hogy rossz helyen kezdtek. - meg sem vártam, hogy Mike reagáljon bármit is, remélem elég volt az a kevés tipp, amit adtam, majd a bogár egy sugárhajtóművet intézett a hátamra, hasonlót, mint amit az F22-esek használnak.
- Megpróbálom beszkennelni a gépezetet, hogy hol találunk rajta gyenge pontot. - ahogy a szemrésen át láttam, a SCARAB elkezdte a szkennelést. A fehér szemfedőn keresztül a gép belső szerkezete, tervrajza jelent meg, és csak imádkozni tudtam, hogy találjon rajta valamit.
- Amíg te szkennelgetsz, nekem szükségem lenne valamire, amivel esetleg próbálkozhatnék. - a bal karom egy csőformát vett fel, melyben zöldes pulzálás lüktetett. Egy számomra ismeretlen energia fegyver állt rendelkezésemre, és mikor elsütöttem, zöld színű energia gömb repült a robot koponya része felé.
- Életjeleket érzékelek nem messze a gép lábaitól, három óránál. - hallottam a SCARAB hangját, majd mikor a megadott irányba fordultam, egy kislányt láttam meg, aki mintha zavartan nézett volna körbe, vagy valami ilyesmi.
- Minden szkennered állítsd a gépre, a többit én irányítom.
- Vettem! - a hajtómű némiképp átalakult, és mostmár inkább egy sokkal fejlettebb, a Földön nem ismert energia alapú meghajtásra váltott, amivel gyorsabban tudtam repülni, de könnyebb volt manőverezni is. A tervem az volt, hogy röptömben kapom fel a lányt, és egy biztonságos helyre viszem, ahol meghúzhatja magát.
- Na, találtál valamit? - kérdeztem a bogártól, nem törődve azzal, hogy a lány hallja-e vagy sem, figyel-e rá, vagy sem.

//Igen, ez Penny te lennél, elég veszélyes és lehetetlen dologba próbáltál belefogni [meglátásom szerint]//

Vash tetőről tetőre haladt a robbanások és ordítozások felé. Ahogy néha lepillantott, látta amint a rendőrök egymás után jönnek, és terelik el a tömeget.
~ Ez jó. A rendőrök teszik a dolgukat, elfele terelik a menekülő tömeget. Kíváncsi lennék vajon mi elől menekülnek?~ gondolta magába az önbíráskodó, majd hirtelen választ kapott kérdésére. Az utcán három koponya test alakú pók robot jött, amik csak haladtak előre. A rendőrök több lövést is leadtak a gépekre, azonban mindegyik lövedék lepattant.
~ Ezek meg mégis mi a francok? Látom hogy robotok, de mégis honnan jöttek, és miért? Amint látom a sima lövések lepattannak róluk, úgyhogy ide komolyabb tűzerő kellene. Még jó hogy van nálam négy gránát. Ha sikerülne egyet eggyel kinyírni, az jó. Viszont ha nem döglik bele, akkor nekem annyi.~ gondolta magában Piros Sisak, miközben a gépeket figyelte.

Kevin, Vash, Penny, Kapucnis

A gépek tüze egyenlőre nem okozott halálos áldozatot, ám több rendőr és civil is súlyosan megsérült. Az utcákon pánik az úr s Gotham közepe lángokban áll. Hirtelen egy különös zöldes energialöket csapódik az egyik robotba egy hatalmas, lentről is jól látszódó horpadást idézve elő küllemén, majd a gép egyensúlyából kibillenve hátratántorodott. Jól látható, ha több energiát fektet a lövésbe, akkor lehetséges kilyuggatni a dögöt. A gép immáron teljes mértékben a támadóra koncentrált, s tüzelt. A másik kettő közben az előző támadást érzékelve, szintén megindult feléjük, s nem sok van hátra hogy azok is befogják a különös páncélos fazont a kislánnyal, a célkeresztbe...
Rendőrök ezt kihasználva próbálják biztonságba vinni a sebesülteket, terelni a tömeget, s néhányan meglepő bátorságról téve tanúbizonyságot, elég kevés sikerrel próbálják fedezni azt, aki láthatóan legalább meg tudja karcolni a dögöket.
Kevin szkennje egyenlőre még folyik, ám előző találat után, lehet nem is lesz rá szükség.
A kapucnis pont a gépek közötti háztetőn figyelte az eseményeket, s csak rajta áll marad , vagy segít a lentieknek.
Vash közben közeledik ahhoz a ponthoz, ahol a Kapucnis is áll, s ahonnan könnyedén eltalálhatja gránáttal bármelyik gépet.

/Én veszem át itt a mesélés fonalát, most mesélek először tömeget, ezért bánjatok finoman szerény személyemmel : D /