Kisebb utcák, sikátorok

Frissen kelve gyorsabban és jobban megy a munka is. Az első dolgom reggel általában a fürdő de most a konyha az úti célom. A hűtőből kiveszek egy adag szendvicset, amit még tegnap este készítettem. Mikor ránézek, nagy sóhajjal konstatálom, hogy ez bizony nem lesz elég, kiveszem a hozzávalókat, és csinálok még vagy három ilyet, majd leülök a lakásban elhelyezett fekete doboz elé, és bámulni kezdem. Nem tudom, az emberek hogyan bírkóznak meg ezzel, de hiába próbáltam, nem igen akadt benne semmise. Próbáltam szugerálni, megkínáltam szendviccsel meg ilyesmi, de nem törént semmi. Hátjó, ha nem, hát nem, nekem mindegy. Épp végeztem, mikor kopogtak. Ledobtam a tányért - ami persze ripityára tört - majd az ajtóhoz siettem, és szó szerint feltéptem azt. Nem voltam még ura önmagamnak, és előfordultak ilyesfajta balesetek. A házi néni nem foglalkozott vele, megmondtam neki, hogy rossz az ajtó, másnapra megcsinálták. A többi lakóval nem ilyen segítőkész, és nem értem az okát. A földön egy papírdarab hevert. Felvettem, de se az elején, se a hátulján nem volt benne semmi, viszont le volt zárva. Nem is rosszul. Kibontottam, de kicsit szét lett cincálva, majd nagy nehezen sikerült elolvasnom.
- Egek, hogy miért nem tudnak ezek rendesen írni! - sóhajtottam magam elé. Az üzenet felkeltette az érdeklődésem, és még valami jó is kisülhet belőle. Ha más nem, akkor marad a papírozás, max lesz még egy megrendelőm. Semmi különöset nem vittem magamma, felvettem a sapkám, aminek a homlokán ott díszelgett a Ta-ház jelképe, bár az igazi jelentését csak én tudtam, majd elindultam, hogy még az esit program előtt lerendezzek pár cserét, két közepes és egy kis csomag rendelés volt ma, ezek viszonylag könnyen mentek, nagyjából hat óra alatt meg voltam mindennel. Még veszek pár dolgot a hűtőbe, aztán haza, és irány az esti banzáj. Mire haza értem az ajtó a helyén volt, mintha mi sem történt volna, kipakoltam a cuccokat, és a vacsorát már útközben ettem meg.

Bwahahahahh, egyre hidegebb van, főleg így üldögélve a háztetőn. Esküszöm, beszerzek valami bélelt cuccot következő kimozdulásra. Mondjuk meglehet hogy átmelegednék ha lemennék a lent gangelő három izomagyat megverni, de nem akarom magamra vonni a figyelmet. Az egyik kezd egyre és egyre idegesebb lenni, már a harmadik partyt veszíti el, és pontosan kilencven dollárt. Ha ezek levágnak egy sztrip pókert, inkább haza megyek... hophophophop. Valaki közeledik. Még sötétben is ki tudom venni, háztetőről. A sok répa... vagy csak hogy sosem ülök semmilyen elektronikai eszköz mellett huzamosabb ideig. Lassan pötyögök ugyan, meg meg is fájdul a fejem, de legalább látok, ez is valami. Szépen befordul a sarkon, innen még nem láthatja a három alakot. Ők meg arra is felkapják a fejüket, ha egy vízcsepp leesik az ereszből, ami nem magasan a fejük felett van. Vonjuk el egy kicsit a három alak figyelmét...pont van a lábamnál egy kicsit méretesebb cserépdarab. Így hát megfogom, és egyenesen eléjük dobom. Lássuk, elhiszik e hogy az új jövevény dobta e...

Az út zavartalanul telt, néha csak pár utca-lakó nézett meg. Találkoztam már velük, illetve hozzájuk hasonlókkal, ez a város tele van velük. Nem tudtam miért jobb az utcán élni, mint úgy, ahogy én. A mostani sem volt különb, a szendvicsemet konkrétan kinézte a számból, és mikor még meg is álltam, beleharaptam még egyet, épp csak nem csordult ki a nyál a szájából.
- Ez az enyém, nem adom. - jelentettem ki határozottan, de a zsebembe nyúltam, és elővettem egy igen tetemes összeget, majd a fickónak adtam. - De ez a magáé. Mostmár. - majd egy szó nélkül tovább mentem. A megadott címet elérve ez növényárus volt. Legalábbis növények terméseit és egyes részeit adták el ezekért a zöld színű papírokért cserébe. Az üzlet előtt három igencsak tagbaszakadt ember ült, és épp szórakoztak valamin. Illetve ketten szórakoztak, egy pedig mintha bosszús lenne. Mit volt, mit tenni, ez a megadott cím, nincs más választás. Újabb lendületet véve megindulok feléjük.
- Helló, emberek! - köszöntöm őket, ahogy láttam már néha napján egyesektől. - Mi a pálya? A helyzet az, hogy ide rendeltek, van erről valami? - nyitom meg a társalgást.

//Alex kérlek még ilyen kicsi cselekménysorozat véghezvitelekor is használd a feltételes módot. Mi van, ha egy palatetős ház tetején várakozol, ahol nincs cserépdarab?//

A férfiak továbbra sem figyeltek fel rátok, jókat szórakoztak egymással, mikor Alex úgy dönt elhajít egy méretes cserépdarabot, ami nem messze tőlük csattan szét a betonon. A zajra mindhárman felpattantak ülőhelyükről és szinte egyszerre nyúltak belső zsebeikbe, ahonnan egy-egy lőfegyver került elő.
- Ki van ott?! - Kérdezte az egyikük előre lépve, a második az ajtónak támasztotta hátát, míg a harmadik csupán fülelt. Ekkor jelent meg a színen Sid, aki mit sem sejtett a közjátékról, úgy ment oda hozzájuk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
- Te dobtad a cserepet?! - Szegeződtek rád a fegyverek, a tagbaszakadt férfiak tekintetével együtt. Szigorúan szúrtak téged, a fegyvert egy centivel sem engedték lejjebb.
- Lassan emeld fel a kezed! Lassan!! Miért rendeltek téged ide?! - kiáltott az előre lépő férfi, majd intett, mire az ajtónál álló alak bement az épületbe.


//Köszönöm a türelmet!//

Valami csattant. Nem tudom, mi, nem láttam, nem is figyeltem, de hallottam, hogy valami éppen összetört, mire a három emberből kettő felállt, egy elállta az ajtót, a másik előrelépett, és mindkettejük kezében egy-egy olyan kis vicces izé villant, amit a első zsebeikből rántottak elő.
- Mi? Nem, dehogyis, úgy látszik, mintha én dobtam volna? - nézek rá értetlenül, majd még pár lépést közelebb megyek.
- Ha felteszem a kezem, és ti így bántok velem, miért is árulnám el, hogy miért jöttem ide? - de tényleg, fegyvert fognak az "emberre" aztán még tőle várnak magyarázatot. Vicces emberek is élnek a földön.
- Valami munka, de többet én sem tudok. Tipp? - kérdezek vissza, hátha tudnak valamit, de a kezemet továbbra sem teszem fel.

Bevált az elterelés, ketten az ajtóhoz siettek ő meg ott maradt egyedül, pisztolyát tartva a sapkás huligánra. Valószínűleg már elhangzott az az elcsépelt mondat hogy "lássam a kezeidet" vagy "fel a kezekkel" de nem úgy tűnik mint ha torna gyakorlatokat akarna végezni mostanában. Remélem azért van rajta golyóálló mellény, megölne a lelki furka ha miattam halna meg. Életbe lép a terv második része: valahogy ki kell szednem a két izomagyat, mert így sehogy sem tudok bemenni... cseréppel meg nem dobhatom meg őket, mert azért elég feltűnő ha az szál feléjük... talán meg tudnám oldani hogy szépen átugrálok a raktárépület tetejére, majd onnan páros lábbal szájukba repülök, de ha észrevesznek dől az egész kártyavár. Talán az lesz a legjobb ha megvárom míg azok ketten eljönnek az ajtótól, illetve hogy pisztolyt tartó kollega mit süt ki a sapkás ellen...

Innen úgy tűnik mint ha valamiféle... papírt szedne elő... talán ő is a munkára jött? Így belegondolva nem valószínűtlen, általában a maffiózók nem csak egy embert bérelnek fel ködös kilátású munkákra. Ha az egyik elesik, a másik tudja használni pajzsként. Bár ez elég zord, de lássuk be ilyen körben nem kifejezetten van a humanitáson a hangsúly. Támadást meg csak úgy indíthatok, ha innen megkísérlem a leugrást, de ha félremegy szétmegy mindenem, vagy a szemközt lévő palatetőre megpróbálok átugrándozni, de a megkapaszkodás kissé neccesen menne. Vagy szépen leereszkedek, és én is odaadom... nem, ezt még továbbra sem tartom jobb ötletnek. Viszont ha követném a sapkást, akárhová is megy... abban lehet valami

- Hiába mutatom meg, nem sokat ér vele, csak egy időpont és ez a cím van rajta. - válaszolok a fickónak, majd várom a reakciókat, hogy mit tesznek. Nem látszanak valami nagy észlénynek, és még egy hozzám hasonló is simán át tudná ejteni őket, ha akarná. Egy pillanatig csak álltunk ott, majd előre lépett a férfi, aki eddig hátrébb húzódott a "frontvonaltól". Valami ajánló levelet kért.
- Szállítmányozás? Haver, semmit nem tudok, csak az időpont és a cím volt megadva. - kicsit sok lesz ez mára. Nem törődve a reakciójukkal a zsebemből előveszem a papírom, és átadom neki. Semmin konkrétum nincs rajta, lehet, hogy valamiért rossz helyre jöttem, csak a környéken itt mindenki fegyverrel őrizteti a zöldségeit.
- Na? - kérdezek rá.

Előzmény: https://dcuniversefrpg.hungarianforum.net/t63p45-gothami-temeto#13369

Egy elhagyatott sötét szobában van mind a két ember. Az egyik eszelős, rideg, beszámíthatatlan. A másik lelke még ártatlan. Még nem járta át a külvilág fuvallata. Azonban most, kifogta az egyik legnagyobb szelet. A legrögösebb utat. A szobában alig van pár bútorzat. Világítás nem sok. Egy szerencsétlen villany pislákol még csak. Vajon ki tudja meddig? A falakról omladozik a tapéta. A szoba közepén van megkötözve a lány egy karosszékhez. Kezei a szék karjához, lábai pedig a szék lábához vannak kötözve. A száját is betömte egy ronggyal és szigetelőszalaggal tapasztotta be. Külön a testét is hozzá kötötte a székhez. A temetőben való produkciójától nem adhat véletlenekre.

Látta, ahogy a lány ébredezik és kinyitja a szemét. Karmester az előtte lévő fotelben üldögélt összekulcsolt kezekkel. Görnyedten ül és mered a lány tekintetébe.
- Egy rossz nap, hah? - Feláll a fotelből, közben lassan a lány felé veszi az irányt, miközben egyre közelebb hajol az arcába.
- Mond csak...volt már neked, igazán rossz napod? - Kabátja zsebéből elővesz egy borotvakést. Végig húzza a lány arcán, de nem ejt rajta sérülést. Remeg a keze ahogy küszködik azzal, nehogy ártson még a lánynak, még ne.
- Valóban, ne is mond hisz nem tudsz megszólalni. - Körbejárja a lányt, majd mikor a háta mögé ér elkezdi monológját.
- Tudod, egy rossz nap, képes téged is olyanná tenni mint engem. - Vissza ül a fotelbe, majd a lába mellett lévő tarisznyájából előhúz valamit, ami akkora mint egy labda, de ennek haja is van.
- Vegyük példának a dadádat. - Mutatja a lánynak a levágott és a robbanástól károsodott fejet.    - Ő már egészen elvesztette a fejét. - Mintha ez lenne a világ egyik legnagyobb poénja, elkezd röhögni. Ezután elkezd vele bábozni, miközben elváltoztatja hangját.
- No de ifjú hölgy. Megmondtam hogy ha sírsz és nem maradsz nyugton akkor....- A kabátja alányúl és a fegyvert a lányra szegezi. Hangja már a sajátja.
-....Szétlövöm a fejed. - A dada fejét eldobta, ami mint egy golyó gurult a földön, véres nyomokat maga után hagyva.
- Látom a szemeidben, hogy a pokolra kívánsz. Látom a fájdalmat amit átélsz. Látom...hogy küszködsz. Azonban van kiút. Az elmédben egy kiskapu. Amin ha átmész soha sem kell fájdalmas emlékek ellen küzdeni. Ahonnan soha nem kell visszatérni, vagy vissza nézni. Ez a kiskapu az őrület. - A fotelből ismét föláll és az ablakhoz közelít.
- Az őrület kicsi lány, az ami menedéket nyújt neked. Az egyetlen dolog ami vigasztalhat. Elhiheted. - Visszatér a lány mögé és leveszi a szigetelőszalagot a szájáról, a rongyot is a szájából. Beszéljen a lány. Fegyverét megmarkolja és egy kicsivel megy arréb, hogy teljes egészében szemlélhesse a lányt.

Miután magamhoz tértem, nem érzek jelentősebb fájdalmat a fejemben. Miután feltűnt, hogy meg vagyok kötözve, elkezdtem ficánkolni, hátha ki tudom húzni a kezem. Közben a férfi beszélt hozzám. A pokolba kívántam ezt a férfit a tettéért. Próbáltam megszólalni, de egy hang se hagyta el a számat. Rámszegezte a fegyverét. Ha azt hiszi hogy félni fogok tőle, akkor nagyot téved. Végül levesz egy nagy darab szigszalagot a számról, majd egy rongyot ki a számból. Dühösen néztem a férfira, de közben próbálok kiszabadulni a megkötözésből, ami lefoglalja a koncentrálásomat. De azt még én sem tudtam, hogy ez a megkötözés annyira zavar, hogy nem tudom az erőmet használni. Legutóbb csak azért sikerült, mert a kezem volt hátrakötve és az erőmet még jól tudtam irányítani akkor.
- Gyakorolnom kellett volna... - gondoltam.
Lepillantok a kötelekre, de semmi eredmény. Megint a férfira nézek, miközben ügyesbajosan próbálom mindkét tenyeremet rá irányítani, ami nem sikerült, csak azt értem el vele, hogy egy kissé kényelmetlen lett a kötél szorítása.
- Nem veszem be a meséjét az őrületről. Maga egy gyilkos! És most megkapja a büntetése egy részét!
Megpróbálom elterelni a figyelmemet a kötelek szorításáról. Ezután nekiállok a köteleket leszaggatni az erőmmel, de semmi nem történik.
- Mi... Miért nem tudom.... MIT TETT VELEM?

(nem tudod rám szegezni a tenyereidet, mivel mögötted állok, ha csak nem törted ki őket )

Karmester csak áll és vérmesen mosolyog. A lány hangja mint egy hisztériaként érinti meg a fülét. Ettől nagyobb fizettséget nem igen tudna elképzelni.
- Hogy én mit tettem veled? Rosszul, de nagyon-nagyon rosszul fogalmazol kicsilány. Az egyetlen kérdés az, te mit tettél magaddal? - Közel hajol a lány füléhez. Szinte suttogva beszél.
- Vér tapad a kezeidhez. - Szinte belesóhajt a füleibe.
- Ha nem értenéd...- A lány fejét a levágott dada feje felé fordítja.
-...akkor nézd meg mit tettél vele. Még élhetne, de te miattad meghalt. Csak gondolj bele, vajon mi miatt kerültetek a temetőbe? Vajon van e hozzá közöd, ami miatt ma ott kellett lenned? - Elengedi a lány fejét és kiegyenesedik. Hallani a padlózat nyikorgásából, hogy járkálhat. Háttal megtámaszkodik a falnál karbaöltött kezekkel.
- De ami a legszebb, hogy máris olyan vagy mint én. Bűntudat nélkül ülsz abban a székben. Kíváncsi lennék, vajon mennyire szerethetted őt? Mert még egy könnycseppet sem ejtettél érte. Számodra sem fontosak az emberek. Mindegyik, egy robbantani való húscafat. Kivéve az én drágámat. Meséltem már? Van egy lányom. Érte szinte bármit megtennék. - Itt egy kicsit felnevetett miközben a padlót szemléli. - Te viszont drága kicsi lány, jelét nem mutattad annak hogy éreznél emberek iránt valamit gyűlöleten kívül. Emlékeztess ha tévednék.

(Bocsi Kicsit még álmos voltam és félreolvastam. De már kijavítottam)

A férfi további mondatokat intéz felém és közben a fejemet Esther feje felé irányítja. Miután elengedte a fejem, miközben hallgatom az újabb zagyvaságát, hogy olyan vagyok mint ő, meg hogy utálom az embereket. Megfeszítem mindkét kezem izmát és vadul ficánkolva próbálok kiszabadulni.
- Engedjen el! Nincs joga megkötözni engem, sem itt tartani!

//Alfeddel nem tudjuk mi van, úgyhogy átveszem a kalandot, legalábbis míg vissza nem tér. Bocs a késésért, ha volt valami különleges kérés küldjétek el nekem.//

A három muksó nem nagyon teketóriázik, a fegyvereiken a kezük, és még mindig csak hezitálnak. A meghívót elveszik Sid-től. És akinél a papír van el is tűnik a zöldséges épületében. Így csak hárman maradtok az utcán, elég kényelmetlen csendben. Mármint a dolog kényelmetlen, hogy ketten fegyvert fognak rád, és pont azon vannak, amin te nem lennél, hogy kioltsák az életedet.
Ezt Alex könnyedén látja, és ő is hasonló dolgon megy át. Mert hát sok minden nem történik, mármint amit láttok. Az zöldséges az amiben most sorsotok elválik. Ám nem teljesen az utcán, legalább egy sarokra egy eléggé sötét alak közeledik. Mintha pontosan tudná merre vagytok, vagy merre is van a zöldséges. Alex látja, hogy az útját ha továbbra is arra forgatja, bele fog futni a három alakba akik az utcán állnak.

Na, mi lesz már? Lelövik vagy mi? A csávó már rég bement a levéllel, ők meg mint akik először látnak veszélyes embert, szorosan rámarkolnak a pisztolyukra. Talán az lenne a legjobb ha odamennék őket halkan leszerelni, mert a végén szerencsétlen agya a földön végzi... A tétet emeli, hogy az utca egyik távoli sarkán egy rendkívül... hogy fogalmazzam meg, impozánsan sötét alak közeledik. Egyre jobb és jobb... Úgy látszik, meg kell próbálnom csendben leereszkedni

/Penny és Karmester/

A lány hangos kiabálása bántó volt Karmester fülének. Rég elszokott már az ilyen rosszalló nyávogástól. Ám mikor eljutottak tudatához a lány szavai, együttérző szánalommal hajolt le hozzá.
- Tudod az én világomban nincsenek jogok az olyan fajtáknak mint, Te vagy. - Itt egy kicsit elgondolkozott, majd mosollyal a száján folytatta tovább.
- Ha úgy tetszik, a törvény ÉN VAGYOK! ITT ÉS MOST! - Az ablak felé viharzott, hogy kimutasson rajta.
- De nem csak itt...odakint is...és ott nem csak én hiszem úgy, hogy én diktálom. Szóval Te, aki még nem látott a világból, ne higyje, hogy bármihez is JOGA van! - Megint megindul a lány felé, és előhúz egy ragasztószalagot, amivel újra beragasztja a lány száját, csak most többrétegben.
- De a hallgatás jogát meghagyom neked...

/Penny és Karmester/

Még mindig mérgesen nézem a férfit.
- Nem érdekel az őrült hablatya...
Miután beragasztotta a számat és tett egy gúnyos megjegyzést, mérgemben ficánkolni kezdek, sokkal jobban mint az előbb. Csakúgy mint az előbb, most sem tudok egy hangot kiadni magamból, annyira szoros a ragszalag.

/Penny és Karmester/

- Most elbúcsúzom tőled, de ne aggódj nem hagylak egyedül. - Karmester elkezd kutatni a táskájában, majd a lánytól másfél méterre, teljes körben lerakja a tapadóbombáit, amiket aktivál. Szépen egymás után rakja, egyiket a másik után, míg be nem zárul a kör.
- Tudod alattad...néhány hajléktalan alszik. Ez ugyanis az Ő menedékük. Hamarosan beugrasz hozzájuk egy teára és némi bájcsevejre. - Lassan indul meg az ajtófelé, magára hagyva a lányt.
- Élveztem a társaságod, de a dadád kicsit szótlan volt egész végig. Remélem te is találkoznál még velem. - A Karmester egy intéssel eltűnt az ajtóban. Két emelettel lejjebb, már a bejárati ajtón távozott, majd a legközelebbi csatornába mászott le. A csatorna odalent büdös volt, de Karmester elővette a pálcadetonátort és aktiválta a kissebb bombákat, amiket a lánynál hagyott. A hangjauk mintha erősebb petárdákat robbantottak volna, kirobbantották azt a padlórészletet, ahol a kislány megkötözve ült. A lány a padlódarabbal zuhant egy emelettel lejjebb, rá arra a néhány szerencsétlenre, akik tényleg ott aludtak.

/Penny és Karmester/

Percekig ficánkoltam és hallgattam a férfit. Kör alakban rakott bombákat körém, amilyeneket a tévében láttam néhányszor, rajzfilmekben. Miután a férfi elment, éreztem, hogy használni tudom az erőmet, de azt nem vettem észre, hogy egy a düh miatt van. Éppen akkor, mikor a bombák is robbantak, sikerült egy energia robbanást csinálnom, ami megvédett a robbanástól, mert az általam keltett robbanás ellökte a bombákét, a köteleket és a széket pedig szétrobbantotta, így kiszabadultam, de a számon továbbra is ott maradt a ragszalag. Ugyan sikerült az erőmmel tompítanom az esést annyira, hogy ne essen komolyabb bajom, még ígyis megütöttem magam és elkábultam az eséstől. Ráadásul az energia robbanás és az esés tompítása a napi korlátomba került, így eléggé rosszul éreztem magam, mintha mindenem görcsölne, egy kisebb izomláz. Megpróbáltam levenni a ragszalagot a számról, de az már nem sikerült, mert elájultam.

/Penny és Karmester/

A robbanás mintha hangosabbra sikerült volna. Nem kellett volna ekkorát szólnia. Még egy pillanatra visszanézett a csatorna mélyéről, amikor is látta, hogy a ház enyhén megroncsolódott. Ezt nem az ő bombáival érte el. Legalább is nem kellett volna. Fején átfutott a gondolat, talán a lány tette, de akkor miért nem alkalmazta ott ellene is. Hirtelen eszébe jutott a temető. Hát persze. Vérmes mosollyal intett búcsút a háznak, de legfőbbképpen a lánynak. Talán még találkoznak. Vissza zárta a csatorna fedelét, ezzel őt elnyelte a város...

/Kaland vége/

A fickó kikapja a kezemből a papírt, majd eltűnik a boltban. Én és a többiek kint maradunk az utcán, és a kínos csend tapintható feszültséget kezd szülni. A pisztolyok rám merednek, de a marhák nem tudják, amit én, és ez elégedettséggel tölt el. Már széles a vigyor az arcomon, és nem érdekel, hogy erre hogy reagálnak. Volt már ilyenhez szerencsém, még csak meg sem tud karcolni az a primitív cucc, ami a kezében fityeg.
- Na mi lesz már? Véges az időnk, és még haza kellene érnem a Szívek és csókok új epizódjára. - próbálom kicsit siettetni, hogy valami történjen, mert ez így halál unalmas lesz.

//Alex és Sid//

A férfi kijön bentről, és egy intésére a fegyverek kissé lejjebb céloznak. Legalább már nem
Sid fejét akarják szétloccsantani. A férfi aki nemrég tűnt fel újra közvetlenül sid elé lép, és nem nagyon foglalkozik a sürgetésseé.
- Jöjjön be, már ideje volt hogy ide érjen... - Ezzel körülnéz, mintha másokat is keresne, de nem túl figyelmes, ezért hát nem veszi észre a távolról ide jövőket. Sid ha akarod követheted, ahogy minden gond nélkül belép a házba. Ha nem követed, akkor kissé sürgetőleg az ajtóban megköszörüli a torkát.
Alex eközben könnyedén leereszkedik az egyik lefolyócsövön. Eléggé kiesik a utcából, hogy ne vegyék észre. Amikor leérsz, egy elég nagy konténert pillantasz meg, ami jó fedezék lehet, hogy ott vedd fel a következő megfigyelőpontot. Addig is láthatod a történteket, hogy a férfi újra megjelent, és látványosan behívja a sapkás alakot, aki előtted ért oda. És azt is látod, ahogy a sötét alak befordul a sarkon, és ütemes lépésekkel halad a célja felé. Ami innen már nem titok a zöldséges felé tart. Az alakja még elég homályos, annyi biztos nem nagyon fél semmitől az éjszakában.

Eh, de nyirkos ez a cső, alig találok jó kapaszkodási pontot rajta. De végül megtalálom a jó kapaszkodási pontot, és lecsúszok rajta. Hálisten a szemem megakad egy kopottas zöld, fura foltokkal tarkított konténert, ami nem messze van a zöldségestől, és pont nyitva van a teteje. Mondjuk hangos lesz, ha esetleg beleugrok és egy csövesre érkezem... de ha lemaradok róla, akkor meg lehet le is csúszok a pénzről. Ami ugye sok szép kis fegyverre kell...meg kávéra is, persze. Így hát elrugaszkodok, és belehuppanok a konténerbe, a lehető leghangtalanabbul. Mázli, épp akkora érek oda, amikor a fószer behívja a sapist. Lássuk, mi következik...

A férfi nem sokára visszajön, és minden rendben van. Legalábbis úgy látszik, mert a fegyvereket leengedik.
- Épp ideje? Itt szobrozok már lassan tíz perce. - mondom kissé elhűlve, végül egy nagy sóhaj kíséretében a férfi megindul, és int, hogy én is kövessem. Nem szeretnék nagyobb gondot, így követem őt az épüeltbe, remélve, hogy végre kiderül miért is vagyunk itt pontosan.