Utcák, sikátorok

Szirénák zaja szólalt fel a távolban. Nem meglepő Gothamban az ilyen. És most, feléjük tartanak. A kirabolt bolt lehet a cél és ezt Airi is érzi. A dolog nem csak őt nyugtalanítja, hanem Karmestert is. Először Ryura pillant, majd a lányára. Ideje hogy búcsút intsenek egymásnak.
-Nem mondom, hogy öröm volt veled találkozni kölyök. De közös utunk itt véget ért. – Könnyeden, csak egy kicsit szorított rá erősebben lánya kezére, hogy az még ne legyen neki kényelmetlen, maga után húzta. Mellékutat keresett, hogy azon folytassák útjukat. A sötét, vagy a tömeg úgy is elrejtené őket. Hisz ez Gotham. Ha valaki elbújni szeretne, azt elnyeli a szükséges pillanatig.

Mikor meghallottam a szirénák zaját, hátrakaptam a fejemet.
- Hogy az a… - mondtam ingerülten – Már csak a zsaruk hiányoztak.
Igazság szerint nekem ugyan mindegy volt a zsaruk jelenléte, hanem inkább Tapmancs zavart, mert igen dühössé, idegessé vált, amitől nagyon aggódtam, mivel ilyenkor könnyen nekitámadhat bárkinek. Szerencsére valamennyire sikerült lenyugtatnom, ám mindazonáltal el kell, tűnünk innen. Ekkor hátrafordultam és megláttam, hogy Karmester és a lány nagyon el akarnak menni. Elhatároztam magamat.
- Ha erre jönnek, akkor feltartom a rendőröket, hogy maguk könnyen messze eljuthassanak. – mondom főleg a férfinak szegezve a mondatokat – De legyen szívesek Tapmancsot is magukkal vinni, és ha engem letartóztatnának, akkor nehogy utánam engedjék! Rendben?
És fürkésző szemmel nézek Karmesterre, akinek testbeszédéről látszik, hogy nagyon el akar húzni innen. Ha végre megegyeztünk, akkor utasítom Tapmancsot, hogy tartson a két frissen szerzett ,,baráttal’’, és ha szükség lesz, rá védje is meg őket. Ám számítok azzal is, hogy nem egyezik bele a férfi, és így jobb ötletem nem lévén, nekem is menekülnöm kell. Hát éppen ezért csak vártam, és vártam a választ, de elég idegesen, mert egyre közelebb hallottam a rendőröket, de lehet, hogy csak a fülem tévesztett meg engemet.

Édesapám erősebben ráfog kezemre, biztosít abban hogy semmi bajom nem eshet, amíg ő a közelben van. Igazi bástya, igazi oltalom számomra, ki védelmez engem mindentől ami számomra fenyegető lehet. Felnézek rá s elmosolyodom, akkor is ha arcomon a rémület ficánkol kellemetlenül. Vörös hajam fátyolként esik arcomba, eltakar a világ elől, kék szemeim úgy csillognak, mint a tenger a naplemente fényében. Egy aprócska mozdulat, egy aprócska gondolat indul meg bennem, minél jobban közelednek a szirénák, én úgy egyre jobban érzem, hogy valami elmémben kezd felhasadni. Egy aprócska hasadás, egy kis pattanás hangja, mely felsértette az elmémet.
Tűz. Vad láng szunnyad bennem, élteti bensőmet, kiegészít és életem fontos része. Egy láng, mely ugyan olyan vad mint Ő, ki szintén bennem él. S most pislákol bennem, szemeimben táncol, alig várja hogy kinyíljon. Nyuszimat jobban szorítom magamhoz, Ryuura pillantok. Tekintetem most teljesem más, mint amilyen volt. Vad. Olyan vad és kiszámíthatatlan mint a bennem élő tűz. Mikor fog lángra kapni? Mikor fog tombolni? Majd ha Ő is úgy akarja, elvégre a Ő ajándéka számomra.
- A régi templomban leszünk, de figyelmeztetlek, ha elárulsz minket, a Pokol tüze aprócska láng lesz ahhoz képest, amit te át fogsz élni... - mondom neki komoly hangon, s már inkább sziszegem mint a kígyó, aki támadni akar áldozatára. Tekintetem visszataszító és komor, tán az utca összes árnya arcomra telepedett.
Apámmal sürgető léptekkel indultunk neki az utcáknak, reménykedtem abban, hogy a sötétség nekünk fog kedvezni és egyetlen egy fény sem fogja elárulni, merre is járunk éppen. Jól ismertem ezt a környéket, így inkább én vezettem őt kézen fogva. Lépteim gyorsak voltak, már-már szaladtam. Izgatottan vettem a levegőt és tudtam, kordában kell tartani az érzéseimet. Apám érezhette, hogy kezem, melyet fog, felforrósodik egy kicsit, ennek köszönhetően az övé izzadni kezdett, de ezt nyugodtan lehet arra is fogni, hogy teljes mértékben izgatott vagyok. Magunk mögött a szirénákat hallani. Olykor magam mögé nézek, hogy biztos legyek abban, senki sem követ minket.

Ryuu nem sokkal az után hogy Airie és Karmester eltűntek a sötét utcában, láthatta ahogy megérkeztek a rendőrök is. Egy rendőrkocsi jött csak, már messziről lehetett ezt látni, a kék-piros fényét úgy verték vissza a házak falai, mintha senki sem akarná, hogy bármilyen köze legyen a dologhoz. Megálltak és két rendőr szállt ki belőle. Egy ázsiai és egy néger. Furcsa párosítás egy kicsit, de ez Gotham, ahol minden lehetséges.
- Maga hívta a rendőrséget? - kérdezte a néger férfi, miközben az ázsiai elkezdte vizsgálni az üzlet bejárati ajtaját.

A Karmester már indult is volna, de Ryu szavait még meghallgatta. Gyors döntés előtt állt. Nem tudta miért, de rábólintott. A kutya velük mehet. Ezután egy fura hang szólalt meg. Furán de még is ismerősen. Maga elé pillantott. A lányától jött a hang forrása. Arcát nem látta hisz addig hátat fordított neki, mert ő is Ryuhoz intézte szavait. A lány rejt még meglepetéseket, de vajon még mennyit? Végül ösztönösen elindult. Egyik lábát a másik után szaporán kapkodta. Nem akart túl gyorsan menni, hogy a lány bírja az iramot. De erre nem volt szükség. Néhány pillanat múlva már a lánya diktálta a tempót. Karmester szorosan fogta a kezét. Hagyta had vezesse. De a két kéz mely szorosan összetartott, csúszósabb lett. Izzadt Karmester tenyere. A forrása pedig Ai volt. A hőmérséklete megemelkedett. Furcsállotta a dolgot, de jobb, ha hozzászokik. Még nem ismeri a lányt. Nem tudja milyen fegyvert vagy erőt képviselhet. De azt már tudja, mivé lehet, ha jobban megismeri. Futottak a sikátorokon keresztül. Át a sötétségen mely oltalmául szolgál mind a kettejüknek. Nem néztek vissza, hisz fölösleges volt. A célig nincs megállás.

Mikor a rendőrök kérdezték, hogy én hívtam-e őket, én nyugodtan feleltem, de úgy tettem, mintha kicsit fel lettem volna zaklatva.
- N…nem én voltam, de.. ismerem a hívót, igaz nem olyan jól, de ismerem. – mondom elég hihető zaklatottsággal, ám most úgy tettem, mintha összeszedtem volna magam – Azt mondta, hogy mondjam el mindent, amit csak átadod, de ő rosszul lett az idegességtől, és haza kellett menni. Na de akkor elmondom, amit átadott.
Szerencsémre elég jó vagyok abban, hogy kitalált történeteket mondjak megállás nélkül, így ez is gyerekjáték volt.
- Az ismerősöm azt állítja, hogy ő csak pár illetőt látott elfutni abba az irányba. – mutatok a templommal ellenkező irányba – Azt mondja, hogy két nagydarab férfi volt, két fegyverrel a kezükbe. Állítólag valami fekete harisnya volt a fejükön, de ebben nem vagyok biztos, mert hajlamos kiszínezni a dolgokat. Amúgy.. – ekkor megfogom fejemet, azt színlelve, hogy sajnálkozok – csak ennyit mondott, és hát, nem tudom, hogy mennyi igaz belőle. Azt tudom, hogy az irányba nem hazudott, de a leírást nem hiszem, hogy 100 %-os.
Ekkor hirtelen olyan arcot vágok, mint, aki majdnem szívrohamot kapott, és gyorsan megkérdezem, hány óra. Bármennyit mondanak, én fejemhez csapok, és arra hivatkozva, hogy mindjárt lekésem, randim elviharzok, és olyan gyorsan, és váratlanul, hogy egészen biztos elhagyom a két rendőrt. Természetesen több szűk utcán átfutok, és nagyon sokszor lefordulok, és mikor végre megbizonyosodtam róla, hogy nem követnek, szépen lassan elindultam a templom felé. Mikor odaérek, szépen lassan benyitok, és és belépek, utána vissza is csukom.

A kaland folytatódik itt:
Elhagyatott templom

Ryuunak:

A két rendőr elég furcsán nézett rád, mikor kis mesédet próbáltad nekik beadni, látszott rajtuk hogy nem nagyon bíztak abban amit mondtál, elvégre eléggé zavaros volt számukra az egész.
- Elnézést uram de a randit le kell fújnia. Velünk jön a kapitányságra ahol részletesen beszámol az egészről, valamint megadja az ismerőse lakcímét és, kelleni fog ő is a vallomáshoz - válaszolja neked a néger, miközben az ázsiai odalép a kocsihoz és leadja a gyors jelentést.
- Meg kell várnunk amíg jönnek a hejszínelők - válaszolja keserűen, látszik rajta hogy volt más elképzeli is ami az esti munkát illeti. Nem nagyon örül annak hogy most itt kell veled húzni az időt, de hát a munka az munka és ők sem engedhetnek el téged csak úgy, még akkor sem ha a randira hivatkozol.
- Azért kell velünk jönnie hogy bebizonyítsuk, nem ön rabolta ki az üzletet, de most jelenleg a gyanusitottak közé kell hogy soroljuk - magyaráz az ázsiai és mutat a kocsi felé hogy beszállj.

/Bocsi Ryuu de tényleg nem tudsz csak úgy lelépni a rendőröktől/

Mostanra rá kell jönnöm, hogy nem fogok boldogulni a pénz ügyében. bármennyire is ügyes vadász vagyok, a kis parkban nem sok vadállat lakik, és semmi kedvem gyümölcsökön és zöldségeken élni.
- Munkát kell találnom! – határoztam el magamat.
Fegyveremet, és ereklyémet még most is viszem magammal, sőt.. még Tapmancsot is viszem. A Régi Gothemben próbálok szerencsét, eddig sikertelenül. Bárhova mentem nem találtam jó munkát. Nem akartam se pénztáros, se parkoló lenni, és a fodrász szakma sem érdekelt nagyon. Főleg olyat kerestem, ami illik hozzám. Mivel én olyan típus vagyok, aki szeret belekötni másikba, és nem riad vissza egy kis csetepatétól, így talál a testőrködés, vagy az ilyesmik elég jól hangzódtak, csak ugye korom miatt nem nagyon lehetett komolyan venni engem. Hát az égiekhez fohászkodva vettem észre csak, hogy sikerült betévednem egy sikátorba.

Nos egy igen különös beszélgetést hallok meg. Első gondolatom, hogy a két ipse éppen drogokkal foglalkozik, ám nem akartam előhamarkodott lépéseket tenni ez ügyben. úgy tűnik túl feltűnő vagyok, ám ez nem nagyon zavar, hisz nem különösebben érdekel, hogy lebukok-e vagy sem. Azonban a válaszuk nagyon kiborított. Igazság szerint nem engem, hanem Tapmancsot, mivel nem kedvelte se a kutyákat, se azt ha kutyával keverik össze, pláne ha egy palotapincsivel, még ha csak poénkodnak is. Veszett morgásba kezd, és nekiugrik a csávónak. Legalább is próbálna.
- Tapmancs! - kiáltok kedvencemre, mire visszajön hozzám, de még mindig morog a pasasra.
Odajön mellém, mire én elkezdem vakarászni a fejét. Szépen lassan lenyugszik, majd lefekszik lábam mellé, ám szemmel tartja a két férfit vad pillantásokkal. Én is feléjük fordulok, és a palotapincsizőshöz szólok.
- Ahogy látja nem reagál túl jól a poénkodásra Tapmancs. Amúgy vigyázzon mit mond, mert a szürke farkasok nem azok az emberszerető kisállatok, mint a kutyák. Ráadásul akadt már jó sok gondja az emberekkel szegénynek. Amúgy ha megkérdezhetném.. nem tudnának valami jó munkát erre fele. Igen szűk a zsebem, és ki kéne tágítani néhány bankjeggyel. Nos lenne valami?

Szépen meghalhatom a választ. A pisztolyrántástól reflexszerűen hátranyúlok fegyveremért, de miután eltették a fegyvert én sem húzom elő katanam. Gondosan megválogatom a szavaimat.
- Alapból képes vagyok beletekinteni néhány múltbéli emlékbe, ám a kardforgatáshoz is értek. - eközben kicsit kijjebb húzom katanam, ami eddig ruhám alatt volt elrejtve - De ha tudnak mutatni nekem egy zárt helyiséget, ahol nem láthat senki akkor megtudom mutatni mi a leghatalmasabb képességem. Ja és a szoba belmagassága haladja meg a 5-6 méter, és a 4 méter hosszúságot.
Remélem, hogy nem röhögnek ki, és mutatnak egy ilyen helyiséget, akkor a terem közepére állok, majd megfogom ereklyém.
- 1.szintű Sárkány evulóció! - suttogom.
Lángok borítanak körbe, és pár pillanaton belül teljesen átváltozott sárkányként állok a két ismeretlen előtt. Kis tűzcsóvákat fújok mókából, míg Tapmancs nyugodtan ül az egyik sarokba.
~ Nos ez megfelel? - kérdezem a fejükben, majd kikapcsolom ereklyém.
(Ha nem sikerül alkalmas épületet találni, akkor csak egy nagyobb utcában tudom ezt megtenni, és csak pár másodpercre változok át, és ügyelek, hogy a kettő férfin kívül ne vegyenek észre.)