Utcák, sikátorok

Mostanra rá kell jönnöm, hogy nem fogok boldogulni a pénz ügyében. bármennyire is ügyes vadász vagyok, a kis parkban nem sok vadállat lakik, és semmi kedvem gyümölcsökön és zöldségeken élni.
- Munkát kell találnom! – határoztam el magamat.
Fegyveremet, és ereklyémet még most is viszem magammal, sőt.. még Tapmancsot is viszem. A Régi Gothemben próbálok szerencsét, eddig sikertelenül. Bárhova mentem nem találtam jó munkát. Nem akartam se pénztáros, se parkoló lenni, és a fodrász szakma sem érdekelt nagyon. Főleg olyat kerestem, ami illik hozzám. Mivel én olyan típus vagyok, aki szeret belekötni másikba, és nem riad vissza egy kis csetepatétól, így talál a testőrködés, vagy az ilyesmik elég jól hangzódtak, csak ugye korom miatt nem nagyon lehetett komolyan venni engem. Hát az égiekhez fohászkodva vettem észre csak, hogy sikerült betévednem egy sikátorba.

Nos egy igen különös beszélgetést hallok meg. Első gondolatom, hogy a két ipse éppen drogokkal foglalkozik, ám nem akartam előhamarkodott lépéseket tenni ez ügyben. úgy tűnik túl feltűnő vagyok, ám ez nem nagyon zavar, hisz nem különösebben érdekel, hogy lebukok-e vagy sem. Azonban a válaszuk nagyon kiborított. Igazság szerint nem engem, hanem Tapmancsot, mivel nem kedvelte se a kutyákat, se azt ha kutyával keverik össze, pláne ha egy palotapincsivel, még ha csak poénkodnak is. Veszett morgásba kezd, és nekiugrik a csávónak. Legalább is próbálna.
- Tapmancs! - kiáltok kedvencemre, mire visszajön hozzám, de még mindig morog a pasasra.
Odajön mellém, mire én elkezdem vakarászni a fejét. Szépen lassan lenyugszik, majd lefekszik lábam mellé, ám szemmel tartja a két férfit vad pillantásokkal. Én is feléjük fordulok, és a palotapincsizőshöz szólok.
- Ahogy látja nem reagál túl jól a poénkodásra Tapmancs. Amúgy vigyázzon mit mond, mert a szürke farkasok nem azok az emberszerető kisállatok, mint a kutyák. Ráadásul akadt már jó sok gondja az emberekkel szegénynek. Amúgy ha megkérdezhetném.. nem tudnának valami jó munkát erre fele. Igen szűk a zsebem, és ki kéne tágítani néhány bankjeggyel. Nos lenne valami?

Szépen meghalhatom a választ. A pisztolyrántástól reflexszerűen hátranyúlok fegyveremért, de miután eltették a fegyvert én sem húzom elő katanam. Gondosan megválogatom a szavaimat.
- Alapból képes vagyok beletekinteni néhány múltbéli emlékbe, ám a kardforgatáshoz is értek. - eközben kicsit kijjebb húzom katanam, ami eddig ruhám alatt volt elrejtve - De ha tudnak mutatni nekem egy zárt helyiséget, ahol nem láthat senki akkor megtudom mutatni mi a leghatalmasabb képességem. Ja és a szoba belmagassága haladja meg a 5-6 méter, és a 4 méter hosszúságot.
Remélem, hogy nem röhögnek ki, és mutatnak egy ilyen helyiséget, akkor a terem közepére állok, majd megfogom ereklyém.
- 1.szintű Sárkány evulóció! - suttogom.
Lángok borítanak körbe, és pár pillanaton belül teljesen átváltozott sárkányként állok a két ismeretlen előtt. Kis tűzcsóvákat fújok mókából, míg Tapmancs nyugodtan ül az egyik sarokba.
~ Nos ez megfelel? - kérdezem a fejükben, majd kikapcsolom ereklyém.
(Ha nem sikerül alkalmas épületet találni, akkor csak egy nagyobb utcában tudom ezt megtenni, és csak pár másodpercre változok át, és ügyelek, hogy a kettő férfin kívül ne vegyenek észre.)

Látszott az egyiken, hogy teljesen be van szívva valami kemény szerrel, mert még akkor is látta sárkány formám, mikor már régen átváltoztam. Egy két csettintéssel, fütyüléssel felhívom ismét a figyelmét (legalábbis megpróbálok, és a másiknak válaszolok.
- A módszerem nem árulhatom el... igen tudok... természetesen, ám embereket nem óhajtok enni, ha nem szükséges... amíg eszméletemnél vagyok. - elégítettem ki a másik kérdészáporát.
Ha nem munkát kerestem volna, akkor nem válaszoltam volna őszintén, ám mivel talán minden információval jobb munkát találhatnának nekem. Megvárom szépen nyugodtan, hogy lenyugodjanak, ám javaslom, hogy menjünk kicsit arrébb, mert jó páran megláttak még pluszba. Ha végre ismét nyolc szemközt lehettünk (Tapmancsot is beleszámítva), akkor rátérek a lényegre.
- Nos akkor hogy állunk a munkával? Legyen szó bármiről én megpróbálkozok, ám lehetőleg ne molesztálásról, meg ilyesmiről szóljon, ha megkérhetlek titeket.

Az nem volt valami jó érzés, hogy egyszerűen letaknyosozott, de most ez nem lényeg. Sikerült találnom munkát, ám az a gond, hogy be kéne törnöm egy üzletbe. Kicsit elgondolkoztam, de végül vállat vonok, hisz ugyan mindegy nekem. Kezemet nyújtom a férfinak jelezve, hogy megegyeztünk, majd megfeszítem izmaimat, és szaladni kezdek amilyen gyorsan lehet. Tapmancs ott szalad mellettem, hogy aztán kicsit leelőzzön, amitől az egész átment versenybe, és azon versenyeztünk melyikünk ér előbb a Gyémánt Kerületbe.

Végre megérkeztem a kiindulópontra. Míg gyors kifújom, magam megsimogatom Tapmancs fejét. Nagyon ideges volt, és ezt nem a tolvajlás közben lévő dolgok miatt, hanem az idefele vezető úton. Nem tudom mennyi ideje, de összetalálkoztam néhány örömlánnyal… hogy finoman szólva. Mikor közelük beértek, rám mosolyogtak, és mellükkel „szórakoztak”. Érzéstelen arccal néztem rájuk, de ennyi volt a reakcióm, és ismét az előttem lévő útra koncentráltam. Az egyikük lekisfiúzott, ami azért zavart, de nem szóltam inkább semmit, ám az hogy majdnem rám fújta a füstöt, és a másik még tovább gyújtotta a haragot, ami azonban nem bennem volt, hanem Tapmancsban. Mérgesen morgott a hölgyekre, de lenyugtattam.
- Nem érnek ők annyit. – súgom oda barátomnak
Kicsit odébb, mikor már jócskán elhagytuk őket, még hozzáfűzek csak úgy poénból valamit.
- Azért a Macskanőhöz képest, ezek semmik sem voltak. – poénkódok.
Tapmancs inkább nem tett hozzá semmit, de éreztem, hogy nem szeretne tovább beszélni erről a bizonyos hölgyeményről. Kicsit elmosolyodtam. Kis idő után végre. Nem nagyon foglalkoztam a körülöttem történő dolgokkal, ezért inkább megpróbáltam visszaemlékezni.
~ Mit is mondott… mit kell keresnem.
Alig öt percet kellett csak gondolkoznom, mert eszembe jutott.
- Tapmancs ha látsz egy igen jól kivilágított egy elhagyatott épületet, akkor jelezz. De ha nem hallom meg elsőre ne háborodj fel, és harapd le a lábam oké? – kérdezem mosolyogva.
Tapmancs forgatni kezdte a fejét, de bólintott, és ő is kémlelni kezdte a várost. Szemeimmel házról-házra járok, és megpihentetem tekintetem minden jól kivilágított helyen. Remélem gyorsan végzünk, mert hamarosan belepusztulok, ha nem ehetek valami finomat, még ma este.

Nem úgy látszott, hogy segítség nélkül megtalálhatjuk azt az épületet. Már kezdtem volna feladni, amikor Tapmancs jelzett. Körülnéztem, és ez a szűk kis utca valahogy nagyon ismerősnek tűnt, és pajtim is tudja, hogy jártunk itt. Először nem jöttem rá, hogy honnan rémlik ez a hely, de amint megtapintottam a zsebembe lapuló kis drágaságokat rögtön rájöttem. itt találkoztam azzal a fickóval... hogy is hívták.. ja Aranyfoggal. Már majdnem indulnék is tovább, amikor valaki megszólított. Egy férfi volt az, és igen nem tetszett, hogy ez is lekölyközött, de ismét lenyeltem ezt a gombócot. Beszívtam mélyen a levegőt, hogy lenyugodjak, majd elmondom mi az ábra.
- Aranyfogat keresem. Meg tudná mondani hol találom? és mielőtt érdeklődne személyes ügy. - ekkor tűnik fel, hogy nagyon nézi Tapmancsot - Nyugodjon meg nem bánt. Míg nem ad rá neki okot. Bár nem tudom mikor evett utolját.a.
Kicsit próbáltam hülyéskedni, és látszik, hogy az utolsó mondatot poénnal véltem, és Tapmancs is leült, és pihent kicsit, míg én a férfivel társalgok.

/elnézést a késésért/

Ki hitte volna, hogy a férfival való találkozással jó dolog fog kisülni. Csendesen végighallgattam, amit mond, mert végre megtudtam merre kell mennem. Miután befejezte, én is megszólalok, de előbb ránézek Tapmancsra, aki bár flatozta a csontokat, mégis mérges pillantásokat vetett a férfira.
- Tapmancs nem kutya. Szürkefarkas, és nem szereti, ha ezt összekeveri. - mondom enyhe mosollyal - Amúgy nagyon szépen köszönöm az útbaigazítást... fizetnik is érte, csak sajnos... nem állok olyan jól anyagi ügyekben.
Igaz, hogy ez nem teljesen volt igazam, hisz 3 gyémántékszer is ott lapult a zsebecskémben, de ugye azokat nem adhattam oda, mert azok még kellenek Aranyfognak. Biccentek a férfinek, majd egy kis füttyszóval jelzek farkasomnak, aki még bekapta az utolsó csontot is, majd odalépett mellém.
- Viszont látásra... ha majd még keresztezik utunk valamikor, és az anyagi helyzetem engedi, akkor majd meghálálom a szívességet.
Ezzel el is indultam viszonylag gyors tempóba. Nem szerettem tartozni senkinek, de hát most nincs mivel megfizessem a jótétet. Az útbaigazítást követve remélhetőleg végre sikerül eljutnom oda.