WGNS televízió állomás

Ramirez és a ninja támad. De még hogy támadnak! A doktor feje lecsapódik helyéről, kidülledt szemekkel nézem ahogy a fej repül a levegőben, tekintetemmel nézem, majd ahogy elgurul. Felnevetek vidáman és boldogan, kezeimet összeütve tapsolok hangosan.
- Mééég egyszer! Mééég egyszer! Ez jó volt! - nevettem olyan hangosan ahogy csak tudtam. Figyelem ahogy mint egy igazi szökőkút kibuggyan vére és mindenfele fröcsög. Felemelem kezeimet hogy pár cseppet elérjek velük, érzem ahogy arcomra esnek nehezen, beszínezve azt. Mosolygok és nevetek, boldog pillanatokat éllek át ezen a helyen, mintha csak az én vad őrültségemnek találták volna ki. Mikor már a test is elfoglalja méltó helyét a földön, kissé lihegek, ahogy veszem a levegőt s szemeimből kitörlöm a vért, hogy jobban lássak. Aligha van időm szétnézni rendesen, már rándul is testem, Ramirez az aki ezt teszi velem. Felemelem fejem hogy szétnézzek mi is történt. Az aki az asztalon feküdt most felállt és minket támadott, felemelve az asztalt és nekünk dobta. Ramirezre pillantok hálásan, ahogy megmentett engem, ezt nem fogom neki elfelejteni. Sőt, most azonnal hozzá is fogok leróni a tartozásom, két elkobzott fegyveremet előveszem nadrágomból ahova beakasztottam őket, és azonnal a szörnyeteget célozva támadom, természetesen megtartva tőle a tisztességes távolságot. Tény hogy soha életemben nem lőttem fegyverrel, de tudom merre kell tartani a csövet és hogy a ravaszt kell húzni ahhoz hogy működésbe lépjen. Már csak rajtam áll hogy mennyire lesz sikeres, igyekszek minél jobban célozni mindkét fegyverrel ellenfelemre. Arcom most már nem mosolyog, én se nevetek. Homlokomra kifut a ránc, arcvonásaim megkeményednek, itt az idő végre komolyra venni a dolgokat. Olykor a ninja társunkra pillantok, ha nagy bajban van akkor felé fordulva igyekszem segíteni neki mégpedig azzal hogy a másik ellenfelünket is megtámadom egy kis sorozat lövéssel.
Mindvégig természetesen reménykedem egyik társamat se találom el, hisz nincs kedvem őket megölni, akkor is ha csábító a gondolat hogy az összes pénz az enyém lenne, de egyedül nem tudnám megoldani ezt a kis gubancot. Már ha meg akarom oldani, hisz másik agyam fele azt suttogja maradjak ebben az őrületben ahol olyan jól érzi magát!

Kitérő manőverem szerencsére teljes sikerrel végződött, se nekem, se az őrült lánynak nem lesz baja, de kérdés az, hogy mennyire őrült, amint baj van előkapja két fegyverét és tüzet nyit, én is tüzelek.
~ Csak egy profi álca lenne a bolondság, vagy elméje egy része őrült csak, a másik teljesen normális? Még nem tudom eldönteni, de vigyázni kell ezzel a lánnyal, veszélyes, nem kevésbé mint a kardos alak.
Nem sok mindenre jók a kilőtt golyók, csak arra amire eredetileg a akartam, az ellenfél elmenekül egy jó nagy díszlet mögé, ezzel csapdába zárva magát. Csak két bejárata van a cuccnak, ami tökéletesen megfelelne, hogy én és a lány egy-egy oldalról bemenjünk meglássuk a lényt és boldog önelégültségben szanaszét lőnénk egymást, mivel szemben leszünk köztünk meg feltehetőleg ez a valami. Remek terv tőle mit ne mondjak.
- Légyszíves figyeld a két be-kijáratot. -kérem a másik festett arcútól
Ezután az én dolgom, hogy segítsek a ninja barátunkon, gyorsan odanézek, vagy oda sietek az ő harcához, közben megnézem hány golyó van a táramban, ha nullánál több akkor pont elég. Szépen akarom csinálni, kivárva a megfelelő pillanatot, lefekszek a földre és becélzom a kiborg lényt, nem megyek túl közel, nem akarok közel lenni. A tervem egyszerű, visszatartom a lélegzetem, ne menjen a célzás kárára és amikor a célkeresztbe kerül a lény feje, mert megvárom, hogy ő mozduljon úgy, én nem mozgok, meghúzom a ravaszt. Remélhetőleg elég lesz neki, és a fehér ruhás barátunk nem áll bele a robbanó golyó lövésébe.
Közben ha támadás érne a földön fekve, oldalra gurulással próbálok kitérni. Ha kell akkor fegyveremet használom hárításra, illetve megpróbálok guggolásba felpattanni és egy olyan harcművészes Street Fighter X - Tekkenes mozdulathoz hasonlóval hasba rúgni az illetőt, aki erősnek hiszi magát velem szembe.

Lehet az én idióta tudatlanságom és képzettségmentes életemnek köszönhetően, de egy golyó se találja el a lényt, akkor is ha megrohamozzuk ketten Ramirezzel és olyan hangos csattogások és csattanások követik, hogy zeng tőle a fejem. Ellenfelünk beveti magát egy fedezékbe, legszívesebben utána iramodnék, de mégsem teszem, hisz nyilván csapda az egész én pedig kis eséllyel lépnék ki ismét onnan élve. Elég volt egyszer nekicsapódnom a falnak, annak sem volt szép vége. Belegondolva megfájdul hátam, de megrázva magam hamar leesik rólam ez a fájdalom. Ramirez utasításait követve két fegyveremet amivel egyáltalán nem tudok bánni, de ez nem is izgat, mindkét kijárat felé tartom, amelyiknél megjelenik a lény, pontosan oda tudjak lőni. Nem reménykedek abban hogy eltalálom, de legalább annyira elég lenne hogy visszarettentse amíg Ramirez és a Ninja a másik lénnyel szórakozik.
Hirtelen eszembe jut, hogy talán ő is csak egy meg nemértett lény, a világ borzalmas véletlenje, szint úgy mint én, ahogy ezt kedves anyám oly sokszor a fejemhez vágta bármennyiszer ideges volt. Hiába támadott meg minket, én is nagyon dühös lennék ha nyitott koponyával ébrednék, és méghozzá valaki meg is támadna engem. Lehet csak védekezik, lehet tényleg veszélyes a lény, hirtelen nem tudom eldönteni. Egy lépéssel közelebb megyek rejtekhelyéhez, de csak óvatosan, szemmel tartom az összes ki-be járatot. Közelebb hajolok hozzá, szemem sarkából gyorsan két társamra pillantok, majd ismét a rejtekhelyre.
- Tudod én nem bántanálak ha te se bántanál engem. Akár barátok is lehetünk. Én megértem hogy durci vagy, nekem se tetszene ha valaki parancsolgatna nekem. De ő már meghalt. Mit szólsz? Kimászol szépen és hagysz minket békén és aztán én is békén hagylak téged. Jó? - kérdezem tőle kedves hangon, bár nem igazán vagyok biztos abban hogy tudunk találni valami közös nyelvet. Nagyon örülnék egy olyan barátnak mint az a lény, hisz a nevetése teljes mértékben melengeti szívem. Ha netán támadással válaszolna én is tüzet nyitok rá, valamint próbálok védekezni bármitől ami fenyegetne.

Kissé szemem sarkában ismét hátra pillantok, a feltépett koponya látványa kissé kellemetlen érzést hoz gyomrom tájékba, forgolódik ott minden finom amit a mai nap folyamán megettem. Ismét visszapillantok gyors a díszletekre, hallgatom ahogy a lény igencsak nagyon nem akar közös utat találni, ez számomra nem jó jel, nagyon nem. Halkan felsóhajtok, mint egy anya aki gyermekének szeretne valami roppant fontosan elmagyarázni. Arcomra egy kedves mosoly húzódik, érzem ahogy birkatürelmem átveszi rajtam a hatalmat. Leeresztem mindkét fegyveremet, hogy ezzel is hozzájáruljak, én nem akarok vele harcolni. Bár nem tudom ezt a lény mennyire látja vagy sem, most csak a legjobbakban bízhatok.
- Idefigyelj, nekem nincs kedvem itt hagyni a fogam. Én se szeretem a békét mert az unalmas. De mi ketten akár együtt is rakoncátlankodhatunk ezen a világon. Mit szólsz hozzá? - teszem fel neki a másik ajánlatot, úgy pislogok mint egy naiv gyerek aki azt hiszi hogy ártatlan mosolyával Sátánt is ráveszi hogy Karácsonykor a Mikulással ajándékot osztogasson a gyerekeknek. Mozgolódik a hatalmas test, nekimegy az egyik díszletnek ami veszélyesen kezd el felém dőlni. Felsikkantok és nyakamat behúzva próbálok kitérni előle hátraugrással s ha egyszer nem elég, hát pont annyiszor ugrok hátra hogy kitérjek a masszív díszletnek. Csúnya palacsinta lenne belőlem ha rám esne, ráadásul nem is finom. Ha eközben a lény támadna engem, két fegyveremet használom ellentámadásnak golyókat uszítva rája.