Gothami temető

(Karmester, ha akarod, kezdhetjük a megbeszélt kalandunkat)

Nem tudom, mit mondjak, így nemis szólalok meg. Miután elment, egy kis darabig nézem anya sírját, majd elkezdem rátenni a mécsest és a virágot.
- Vajon ki lehetett ez a férfi? - gondolom.

Penny és Karmester közös kalandja

Esther azt sem tudja mit tegyen hirtelen, mikor Karmestert meglátja, csupán néz őt, Pennyt védve közelebb lép a lányhoz, de nem szól semmit, nyilván elég tapasztalt ahhoz, hogy ne tegye szóvá a férfit, elvégre Gothamban még a puszta tekintet is képes halált provokálni. De mikor Karmester odamegy hozzájuk és Esther kezébe nyomja a zenedobozt, az pedig elkezd játszani, arcára meglepettség húzódik, nyitná száját hogy mondjon valamit, de ekkor a zene hirtelen elnémul s helyett egy kisebb robbanás történik, ami Pennyt anyukájának sírjához vág s beüti a hátát meg a fejét, mire összeszedi magát, szörnyű látvány tárul Penny szemei elé, Esther holteste darabokban hever a földön. S mint valamilyen szörnyűséges viccben, ott fekszik a zenedoboz, s lágyan folytatja tovább dallamát, mintha az ott fekvő, már rég holt emberek és Esther test darabjainak játszana altatódalt.

Először 2 percig nézek elborzadva Esther holttestére, majd elfog a düh és futok a férfi után, hogy elkapjam az erőmmel és átadjam a rendőrségnek. Közben körbenézek többször is, hiszen még nem lehet messze. Tudom, hogy temetőben tilos a kiabálás, de ezt a szabályt a düh miatt nem veszem figyelembe.
- JÖJJÖN ELŐ!

Hallottam a lépéseket magam mögött és már fordultam is meg. Épp abban a pillanatban, hogy megpillantom az előbbi férfit, egy erős ütést éreztem a fejemen. Az ütés sikeressége előtt egy másodperccel sikerült az erőmmel megcsinálni azt, amit Naomival is a konyhában, csak itt nem pofon volt, hanem ütés a hasra. Hogy sikerült e, azt már nem láthattam meg, mert ájultan estem össze.

Karmester erősebb ütést érez mellkasa tájékán épp abban a pillanatban, mikor Pennyt leüti. Ettől az erőtől hirtelen kifut a levegő tüdejéből és nagyobb fájdalom járja őt át. Ennek köszönhetően meg is tántorodik, de nem esik le a földre, viszont légzési gondok és enyhe szédülés kerítette hatalmába, mely még pár percig uralkodni fog rajta.

Mintha, belemarkolnának a tüdejébe és utána kitépnék. Ez az az érzés ami átjárta. Ha nem lenne az a golyóálló mellény rajta, ami nélkül ki sem mozdul, talán most ő is olyan eszméletlen lenne, mint ez az apró lány. Azonban furdalja a kíváncsiság, hogyan lehet erre képes. Talán még sem fogja csak úgy megölni, mint ahogy azt tervezte. Talán van ebben a lányban több is mint ami látszik. Levegő után kapkodva köhög még egy ideig. Meg is támaszkodik az egyik sír falának, míg helyre nem jön. Ezután, magával cipeli a lányt és még valamit eltesz a táskájába. Ezután azzal a kocsival hajtanak el, amivel a lány és kísérője jött.

Folytatás: https://dcuniversefrpg.hungarianforum.net/t295p210-kisebb-utcak-sikatorok

//Bocs a kalandba rontásért, ez szintén HQ-nak megy.//

Nem dőlök be ennyire egyszerűen. A kulcsot minden szögletből megnézem, és hogy biztos legyen benne át is tapogatom. Ha semmi veszélyes nincs akkor most jön az ajtó. A kulcs, a zár ,a reteszek, meg minden amit csak fel tudok sorolni egy ajtón, és csapda lehet.
Ha nem találok semmi erre utaló jelet, akkor bal kezembe veszem a kulcsot, óvatosan minden rezdülésre figyelve betolom a zárba, ha bármi veszélyesre utaló jelet találok azonnal a falnak vetődök, lehetőleg messze az oroszlánfejektől.
Ha nem történik semmi akkor elfordítom a kulcsot, hasonló felkészültséggel mint eddig, és ha még mindig velem van a jó szerencse, akkor ki is próbálom nyitni az ajtót. Már ha a kulcs nyitja azt. És szintén vigyázva tekintek át az ajtókereten, hogy mi is van mögötte.

/Kurt magán kalandja/

Átvizsgálva az ajtó minden zugát ami csak létezik nem láttál semmilyen csapdára utaló jeleket. A kulcs is teljesen rendben van, egy karcolás sincs rajta. Kinyitod az ajtót és bekukucskálsz, hogy mi is lehet mögötte s találn az amire számítottál, vagy éppen nem, ismét egy megpróbáltatás áll előtted.
Egy folyosó húzódik előtted, szintén vastag kőfalból készítve, majd két méter után bekanyarodik jobbra, szintén egy méterig húzódik, majd elágazik jobbra és balra is. Ha felnézel a mennyezetre, láthathod, hogy az elég magasan van, és a fal sem csatlakozik fel hozzá. A kőfal mindkét oldalon 3-4 méteres lehet. Elég megviselt és régi helynek tűnik, a levegő itt sem jobb. A padló most nincs kirakva semmivel, egyszerű föld, de nem nő rajta semmi, csupán kosz és por borítja, néhány helyen egy-két kisebb törmelék, mely nyilván a fal egyes részeiről esett le.

Minden lépésemre figyelve haladok előre. A falat és a padlót vagyis a földet árgus szemekkel nézem, és ha valami veszélyest, vagy csapda szerűt látnék azonnal megtorpanok. Lehetőleg úgy haladok, hogy semmiylen hasonlóba ne lépjek bele, így remélem el fogom kerülni a nagy gondokat.
Mivel még mindig meztelen vagyok, szó szerint, és átvitt értelemben is, megnézem a faldarabokat, van e közöttük elég éles, vagy súlyos hogy ha kell a későbbiekben hasznomra legyen.
A falak elég magasak, és elég romosak, ha látok valami esélyt ár, akkor mgpróbálok keresni egyhelyet ahol fel lehet mászni rá. Elég sok törés ,vagy ha találok egy elég jó törmeléket, akkor egy kis munkával támasztékot kezemnek, meg lábaimank ,hogy fel tudjak mászni.
Ha nem tudok felmászni akkor haladok előre, míg az elágazáshoz nem érek. (mármint ha jól értettem) akkor a jobb oldalit választom. Olyan megérzés féle, nem mintha nő lennék akiknek lehet hinni az ilyen dolgaikban.

A falon könnyebben fel tudsz mászni mint talán gondoltad volna. Igaz hogy helyenként mállós volt, így néha lábad vagy kezed alól kiesett egy-egy darab, de nagyobb gondjaid nem akadtak. Mikor feltornáztad magad a tetejére, volt olyan széles, hogy tudsz rajta járni, de meg kell tartanod az egyensúlyt. A a mennyezet karnyújtásnyira van tőled, így még attól se kell félned, hogy esetleg lehajolva vagy mászva keljen haladnod. Ahogy szétnézel, tapasztalod, hogy egy labirintusba csöppentél bele, ami elég nagy és összetett. Ha lent kéne benne közlekedned, nyilván soha nem találnád meg a kiutat, de így igencsak egyszerű. Ott van pontosan előtted, egy kétszárnyas ajtó, mely nyilván fából készült. Egész masszívnak nézd ki. A bejárattól nincs túl messze, de a falak elég távol vannak egymástól, tekintve hogy a labirintus folyosói kb két méter szélesek.

Nem sietek, nem kell. Vagy legalábbis nem hiszem hogy kellene. Ennyi kis ösztönös irányérzékem van, hogy tudjam merre kell menni. Úgyhogy amíg tudok a falon haladok, ha egy kicsit el kell térni valamelyik irányba megteszem, a lényeg hogy közeledjek a kijáratnak látszó tárgyhoz.
Ha már tényleg nincs más választásom, akkor mérem fel a távolságokat, és a falak állapotát. Ha nem tudok egy könnyed szökelléssel, vagyis az állapotomnak megfelelő ugrással átvetődni a másik falra, akkor nem kísérletezek. Keresek egy hasonlóan romos szakaszt a falon mint amelyiken felmásztam és lemászok rajta. Majd a célként megnevezett falon hasonló betüremkedéseket keresek, az se baj ha egy kicsit menni kell. Talán nem tévedek el. És újra felmászok a falra.
Persze csak akkor teszem ezt, hanem veszek észre semmilyen veszélyes, vagy halálos dolgot. Nert ha igen, akkor még a fal tetején maradva próbálok meg távol maradni, vagy rejtve maradni tőle.

Yorick King magánkalandja

Furcsa hang rángatott ki gyönyörű álmaidból, bár tudja a fene, hogy milyenek voltak azok, mert ébredésed pillanatában minden emléked törlődött róluk. Mikor fáradtan kinyitottad a szemed, nem hallottál semmit. Már épp aludtál volna vissza, mikor megint felhangzott. Mintha valamit nagyon erősen kapartak volna. Rossz érzésed támadt és a hangok azt súgták, hogy menj és nézd meg. Magadtól fogalmad sem volt, hogy mi adhatta ki ezt az érdekes hangot. Ha úgy döntesz, hogy kimész és megnézed, akkor azt veheted észre, hogy nem egy, hanem több helyről ered. A sírokból. Elég ideig tartó nézelődés után minden elhal és a temető ismét ugyanolyan csendes, mint volt. Ha úgy döntesz, hogy nem érdekel és visszaalszol, akkor amint lehunyod a szemed, jéghideg ujjak tapadnak a nyakadra és fojtogatni kezdenek, ám szemed kinyitásának pillanatában már nincsenek ott. Ennek ellenére érezheted, hogy bizony nem álom volt.

Nem kellemes a nyakam körül a szorítás, de amíg érzem hogy fog, tudom hogy ott van. Nem nyitom ki a szemem. Ám közben megragadhatom a kezet, és pofán vághatom az ágyam mellett fekvő ásóval ezt az átkozottat. Ágyban kényelmes a halál, de harc nélkül nem ér semmit... Esetleg kinyithatnám a szemem, de akkor eltűnik véglegesen? Átkozott hulla... Minek követem Atyám, ha ilyenek történhetnek? Ki tudja, lehet végre egy jót harcolok? 70 éve nem verekedtem egy űtőset se... Legalább az ásóm újra véres lehet.
Hé te, Átokfajzat, ugye tudod ha pofán váglak ezzel az ásóval, akkor ásó, kapa, de még a nagy harang se fog elválasztani?
Najó... lehet ez durva volt. De kit érdekel... ez hulla... Heh. Hulla jó.