Rothadó világ

Én jelentkezem is akkor!

Andrew Ramirez és Lev Hudson bevált komboval jelentkeznék a kalandra.
Tudom, hogy még másik kalandon vannak, de jelentkezek.

Az egyetlen aktív kryptoni sem marad ki a buliból

Úgy hallottam, hogy én is jöhetek. Remélem bevesztek.

*jelentkezek*

Fontos dolgok érintenek. Nem lennék igazi hős ha nem próbálnám megváltani a világot.

Mint az egyetlen (sajnos hol aktív-hol nem) vámpír (szerűség ) én is jelentkeznék.

Jelentkeznék én is.

Eddig mindenki elfogadva
Jófiú 3
- Aladdin
- Árnyvadász
- Cybergyík

Semleges 4 +1
- Ramirez és Lev
- Penny
- Sid
- Morinas

Rosszcsont 1
- Justin

A mai nap (vagy vasárnap) folyamán meg is írom a kezdő reagot, viszont jelentkezni lehet a továbbiakban is, egészen a kaland végéig!

Rothadó világ
Előszó

Az ember általában napi háromszor étkezik, reggeli, ebéd, vacsora. Valaki kihagy, vagy hozzátesz ugyan ékezést, de a lényeg változatlan. Az étkezés egyszerre öröm és szükséglet, egy oly csodálatos folyamat, mely képes az ember összes érzékét ingerelni, s mely egyik alapja a boldogságnak.
Az étel illata, íze zamata, ahogy elolvad a szájban, egyszerű csoda. A természet igaz kincsei az alapanyagok, melyet a mindenség mintha csak számunkra hozott volna létre.
A három legfontosabb táplálékunk a zöldség és gyümölcs, a hús és a víz.
Mind elkerülhetetlen és csodálatos.
S ugyan az ember beskatulyázza, elosztja, s néha még meg is mérgezi az általuk ezáltal olcsóbban eladatott étket, még így is élvezetes marad.
Ám egy háború dúl mindezek mögött, egy háború dúl, mely ősi s titkos, s a galaxis végtelensége közül pont itt, a Földön éri el tetőpontját, melyre már felfigyeltek a nagyok is.

Egy hónap telt el Arkham pusztulása óta, s a világsajtó felbojdult. Hirtelen s váratatlanul oly események végtelenje vette kezdetét, amellyel az ember nem sokat tud kezdeni. Kezdetben csupán a Gothami bűnözés növekedése, s Batman eltűnése szúrt szemet az embereknek, majd egyre brutálisabb, s bizarabb gyilkosságok a világ minden pontján. Legismertebb eset, a Maiami közelébe történt brutális gyilkosság, ahol egy Artúr C. nevű fiatal férfi több száz mezítelen embert ölt meg a parton. A férfire a rendőrség egy világítótoronyban talált rá, amint egy vörös hajú nő fejét szorongatta. Az emberek mezítelenségének okára a mai napig nem derült fény.
A világsajtó ezt fújta fel legjobban, mígnem hirtelen a föld vízkészlete valamiféle fertőzésen esett át, mely a tengerek, óceánok, s még az édesvizek gyors gombásodásához vezetett, mely csakhamar szinte mocsárrá változtatott mindent. Hála istennek, az ember által használt víztisztító szerek ihatóvá teszik a vizet, viszont a globális katasztrófa attól még él. Ezután történt a legmeglepőbb dolog, mikor is az északi sark fényei hirtelen az egész világon láthatóvá lettek, ám nem a megszokott, lágy fényjátékkal, hanem durva, minden kecsesség nélküli színes parádévá változtatták az éjszakai eget.
A tudósok eddig egyik jelenségre se tudtak értelmes magyarázattal a szolgálni.
S végül elértünk ide, a jelenbe, ahol is épp mindannyian, kicsit félretévén e sok furcsaságot, megpróbáljátok élvezni kedvenc étkeiteket. Akár magatok csináljátok, vagy étteremben esztek, vagy bárhogy juttok élelemhez, jóízűen étkeztek.
Ám valami különös, valami furcsa, s érzitek, az ital amit isztok már régi, nem esik jól, a hús amit ép fogyasztotok rohadt, zöld, nyálkás, s a zöldségek, gyümölcsök szárazak, szinte ehetetlenek.
Valakit csupán a kíváncsiság hajt, valakit a korgó gyomra, ám nekiindultok felderíteni a dolgokat.

Három lehetőség körül választhattok:
- Smallville, mely a növénytermesztésen kívül híres az állattenyésztéseiről, ott aztán finom s friss hús vár rátok

- Robinson park, melyben nyílt titok, hogy egy igen nagy részét mai napig Méregcsók árvái lakják, s ott oly különleges, finom, s tápláló zöldségek s gyümölcsök tenyésznek, melyeket frissen csak több ezer kilométerre találni.

- Metropolis híres víztisztítója, s mellette egy italbolt mely a világ minden pontjáról származó alkoholtartalmú, vagy anélküli italok tárháza.


Az első hsz egyfajta bemelegítő lesz, s ide kérném e poszt alá. Első körben egy jó hosszú szöveget kérnék arról hogyan reagáltok a világ dolgaira, majd a karateretek kedvenc ételének elfogyasztását. Minél ínycsiklandóbban kérem, majd pedig azt hogy a kaja mennyire rossz, s hogy melyiket választjátok a három felsorolt helyszín közül s miért.
FIGYELEM!
Minthogy (eddig) 9-en jelentkeztek, minden helyre maximum 3 ember mehet! Tehát figyeljétek ki mit választott mert ha egy betelt akkor az betelt. Amennyiben jönnének új játékosok a kalandra, a helyek száma 4-re vagy többre is nőhet.
A körváltás hetente történik, tehát jövőhétvégén, legkésőbb utána hétfőn esedékes.
Aki az Tükör c. korszakon is jelen van, nyugodtan írhat ide, annak a kalandnak vége, már csak a díjazás van hátra.
Jó játékot kívánok

Egy hónap telt el Arkham pusztulása óta és közben Batman is eltűnt. Vállalkoztam rá, hogy megkeresem őt, Gothamban kezdve a keresést. Mindeddig semmit nem értem el, pihenni pedig néha Batman barlangjában szoktam, ha épp nem egy ideiglenes rejtekhelyen pihenek valahol a városban. Most pedig vonattal tartok Metropolis felé, hogy ott folytassam a keresést Batman után. A vonat legutolsó kocsijának hátuljában ülök és szerencsémre üres a kocsi, így egyedül lehetek, valamint nem zavar senkit sem, hogy a már megszokott szuperhősi fekete ruhámban vagyok. Egyhangúan nézek ki az ablakon, gondolataimba merülve. Visszaemlékeztem arra, ahogy ez az egész kezdődött és máris rossz érzés töltött el.

Éjszaka volt és szokásos járőrözésemet tartottam. Pár tolvajt sikerült elkapnom, a következő egy autótolvaj lett volna, akit el is kaptam telekinézissel, de az égen megjelenő fény elvonta a figyelmemet és sokan másoknak is, a koncentrálásom pedig megszakadt.
- Mi lehet ez? - kérdeztem.
Előzőleg a föld vizeinek elmocsaradása is elég rossz hír volt, most viszont az égen jelenik meg a sarki fény, de nem a szokásos módon. Az autótolvaj úgy döntött, hogy neki elég volt a bámészkodás és hogy ne kaphassam el megint, felém rúgott, de a kesztyűim megvédtek. Mielőtt reagálhattam volna, már el is futott. Úgy döntöttem, hogy hagyom elmenni és alaposabban körül akartam nézni, ezért felrepültem a közelben levő legmagasabb épületre. Körülnéztem és ameddig csak elláttam, mindenütt ott volt az égen. Összezavarodva néztem a távolba egy darabig, majd elindultam vissza Batman barlangjába.

Sóhajtottam egyet. Az alma, amit éppen eszek, a Robinson parkból van. Egy kissé túlságosan is lédús volt, de nem bántam, mert így tudok inni is. Az erőmmel összenyomtam az almát, aminek hatására folyni kezdett belőle a lé, amit másik kezemmel fogtam fel, majd mindet megittam. Az alma finom íze jólesett. Mindig is szerettem az almát, az íze miatt. Miután már csak a csutka maradt, kidobtam, majd hátradőltem és újból kifelé bámultam az ablakon. Ekkor azonban erős rosszullét fogott el és nem tudtam miért, majd hányingerem lett. Éreztem, hogy az alma kellemes íze rosszba megy át, ez pedig csak még jobban növelte rosszullétem. A szemetes felé fordultam és sikerült kihánynom az almát. Nagyokat sóhajtottam és lehúztam az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be a fülkébe. Pár perc múlva jobban lettem, majd reménykedtem, hogy nem fogok megbetegedni. Visszatettem a sálat az arcomra, majd elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy a vonat lefékez és megáll. Hamar összeszedtem magam és leszálltam.

Még azelőtt érkeztem volna ebbe a városba mielőtt Arkham elpusztult volna. Nem tudok sokat a körülményekről, de az óta, csak egyre rosszabb. És nem csak itt, de az egész világ fenekestől felfordult. Mindenhol eluralkodott a káosz, és az emberek egyre gonoszabbak lettek. Itt Gotham-ben teljesen elszabadult a pokol. Főleg hogy még a helyi hősük is eltűnt. Ennyi csapás után az emberek arra gondolnának, hogy elég is volna. De az Isten, vagy az Istenek, másképp gondolták!
A szörnyűségek után, amit az emberek elkövettek, a föld is teljesen kikelt magából. Az összes víz megfertőződött valamilyen gombával vagy mikroorganizmusokkal, ami megváltoztatta teljesen az életet. A világ több faja is szerintem már a végét járja, mert tiszta ivóvíz nélkül nem nagyon van esélyük senkinek sem. Az emberek persze feltalálták magukat és a víz tisztítását, ezúttal, könnyen kivitelezni tudták. De a bolygó úgy gondolta, hogy ez még nem lesz elég!
Nem sokkal ezután az aurora boreális egy igazán érdekes változata jelent meg az egész világon. Az égbolt ettől úgy nézett ki, mintha istenek csatatere lenne. Minden esetre megpróbáltam megérezni, hogy mágikus-e ennek a jelenségnek a forrása. Bár ha mágikus, ha nem, (persze érdekel), ellene én egyedül úgyse tudnák tenni. Kivéve, ha az egyik mesterem ezt kívánná. De ilyen időkben, senkiben se tudok annyira bízni, hogy mesteremmé fogadjam.
Az egyik nap, pont otthon sündörögtem a konyhában. Pizzát akartam sütni, a vastagtésztájút. Mindent rátettem, amit szerettem: kolbászt, csirkehúst, szalonnát, vagy öt fajta sajtot és paradicsomot. Egy igazi kalória bomba volt, de mit csináljak, ha nekem így tetszik? Mellé saját facsarású gyümölcs mixet készítettem mindenféle zamatos gyümölcsökből.
Amikor végre kisült, nekiláttam, hogy egy pillanat alatt befaljam az egészet. Már az illatától az Olimposzon vagy más istenek lakta helyen képzeltem magamat. Az első harapás a pizzából, amit megöntöttem egy kis fokhagymás szósszal, amit még Olaszországban tanultam készíteni, mennyei volt és a gyümölcslé is fenséges volt, amivel leküldtem a kis falatot. Az ízek szinte felülmúlhatatlanok voltak.
A második szelet közepén, valami furcsa dologra lettem figyelmes. Az ételnek az íze egyre savanyúbb és ízetlenebb lett. Sőt minél tovább próbáltam enni, annál rosszabb lett az íze, míg végül lenyelni se tudtam. A gyümölcslé annyira savanyú volt, hogy amikor megpróbáltam kiöblíteni vele a vizet, egyszerűen kiköptem. Mikor jobban megvizsgáltam az ételemet, akkor észrevettem, hogy teljesen megromlott. Mintha néhány hétre az asztalon hagytam volna. Csak a férgek hiányoztak róla, és tényleg elhittem volna, hogy az időben utaztam.
Ennek már a fele se tréfa. Ha minden megromlik, akkor az élet maradéka is teljesen kipusztul a bolygón. Azonnal tennem kel valamit. De vajon mit?
Magamhoz vettem a „gyűrűmet” és az újamra húztam. Most nem volna biztonságos itt hagyni. Felöltöztem és kimentem leinteni egy taxit. Amikor megállt beszóltam neki:
- A Robinson parkba kérem. – Emlékeztem, hogy ott különleges növényeket tenyésztenek, amik megvizsgálása talán megmagyarázzák az előbb történteket. Bár nem sok reményt fűzök hozzá, de más nyom nélkül nem tudok mit csinálni.

Az Arkhami események viccesen alakultak. A szövetség még áll és segítjük egymást, de az Arkham szigetből és az elmegyógyintézetből semmi nem maradt. Nincs mit elfoglalnia és uralnia Airienak. A Griff is visszavonult. Na meg Batmant sem láttam azóta. A robbanásból ítélve vagy nem maradt belőle semmi, vagy ügyesen eljátssza a saját halálát és próbál túljárni az ott lévők eszén. Hmm... Nem egészen jó.
És hát a világban is viccesen alakulnak a dolgok. Olyan érzésem van, mintha a robbanás egy balszerencse vagy rossz karma pontot is feloldott volna. Hehe. Csak egy őrült elmebeteg gondolna ilyenre. Mintha ismernék egyet. Szóval a lényeg a lényeg, viccesen alakult minden. A vizet gombák és egyéb kórokozók fertőzik. Tiszta víz a fejlett országokban még van, de más dolgok is keresztbe tesznek. Sarki fény mindenhol? Óriási napviharokra vagy megváltozott mágneses mezőre gondoltam. Persze nekem tetszik, szerettem a Skyrimban is, de most nem ez a lényeg. A Miamis gyilkosság vicces volt. Adott pár ötletet. De nem tettem semmit.
Úgy döntöttem itt az ideje felkészülni a teljes apokalipszisre és a posztapokaliptikus világra. Nekiláttam minden zombis túlélőkönyvet vagy egyáltalán könyvet elolvasni, minden filmet gyorsan újranézni és játékokat is gyorsan végigvinni. Azt hiszem vettem magamnak egy zombi biztos házat a hegyekben és betáraztam lőszerből. Meg robotok gyártásán is elgondolkodtam a cégnél.
Most is éppen a tetőtéri lakásomban ülök, az íróasztalnál a hatalmas üveg ablakok előtt. Előttem a laptopom, rajta a Dying Light fut éppen. Kikerülök néhány zombit és felszedem a lootot. A billentyűk csak úgy csattognak az ujjam alatt.
~ Ez az gyerünk... hülye zombik...
Balra mellettem egy fehér porcelán tálon olasz zöldséges-húsos és sajtos tészta gőzölög. A kedvenc kajám az olasz és a japán, de ez a kedvenc ételem. Fogom a villám beletúrok a tésztába, elkezdem forgatni, végignézek az ínycsiklandó, nyál csorgasztó falaton, ahogy az olvadt sajt folyik le. Lassan emelem a számhoz, aztán éppen a nyelvem közepére helyezem a falatot. Elsőnek egy friss párolt zöldségdarab ér le, aztán ráfolyik a sajt a nyelvemre végül a pácolt húsdarabja éri el a nyelvem. Az érzés mennyei. A tészta az állagot adja, a szósz az utóízt. Éppen nyelem le a falatot, amikor úgy érzem az egész rothadt, keserű, mint a lejárt gyógyszer, a zöldség hirtelen poshadt és romlott, a tésztában mintha férgek járnának és a húsban is érzek valamit. Az egészet egyben kiokádom vissza a tányérba és egy kis gyomornedvet is utána küldök.
~ Mi a franc?!
Mereven nézem a kiköpött falatot és csak ritkán pislogok egyet az üveges tekintetem mellé. Hirtelen az asztalra csapok, aztán lendületből a tányért jó száz kilós erővel a mosogatóba hajítom. Semmi nem marad belőle. Idegesen nézek körbe, aztán lecsukom a laptopot a rám bámuló zombifejjel.
- Na nem. Ezt nem. Már az étel is megromlik.
Félig megfordulva pillantok hátra a vállam felett. Ránézek a hatalmas fém szekrényre, amelyben a fegyvereim és a páncélom tárolom.
~ A páncélzat elvileg képes víz és szerves anyag előállításra. Ételnek nem nevezném, de tápláléknak igen. Kérdés hogy meddig tart. Hol szerezhetnék elég hozzávalót most egy tésztához. Áh... meg is van. Méregcsók árvái.
Nyugodtan a szekrényhez sétálok. Higgadt mozdulatokkal kinyitom a zárat és kipakolom a felszerelést. Felveszem magamra a páncélzatom, a nanopáncélt. Ellenőrzöm az illesztéseket és hogy minden funkció működik-e, utána aktiválom. Ha megvan akkor kipakolom az ÖSSZES fegyverem. Kezdem a lőszerrel, aztán jöhetnek a pisztolyok, puskák, gépfegyverek, gépágyuk, robbanószerek, vállról indítható rakéták és minden. Különleges fegyverek, titán fegyverek. Félelemgázt és egy zöld kriptonit követ is viszek. Felhúzom a Sinestro gyűrűt is, aktiválom a kriptoni idegen fegyvert és hozom a titán pajzsot is. A láncfűrészt és az íjat is felteszem, biztos ami biztos. A páncél bírja a terhelést és a hát nanokarmaira sokat lehet pakolni. Ha mégsem, bepakolok mindent a vadászgépembe és azzal megyek.
Cél a méregcsók árvái. Szerzek ételt. Ha kell szétlövöm és felrobbantom az egész helyet. Csak a lángszórót és a napalmot itt ne hagyjam. Hehehehehe.

Nem tudtam megállítani. Az elmúlt hetekben csak az Arkhami pusztulásra tudtam gondolni. Tudtam a robbanásról, és ott volt az a csoport is, de nem tudtam meg semmit. Lehet nem is kellett volna ott lennem, egyből a szigethez kellett volna rohannom, talán akkor.
De most már olyan mindegy volt, nem tudok semmit tenni ellene. Batman eltűnt, és ez kihatott a bűnözésre is. Legalább volt mit csinálnom, a munka elterelte a figyelmem a tehetetlenségemről. Mégha néha napján arra gondoltam, hogy nem is csinálok semmit. Egy halk "köszönöm" elég volt hogy folytassam ezt a lehetetlen küldetést. Az új hírek is elértek, nem mintha lett volna sok választásom. A csatorna víz amit a gépemmel szűrtem már nem tűnt olyan frissnek mint előtte. Úgy értem persze, az én zsenim elég volt, hogy az ihatatlan mocsárból tiszta varázsoljak de ez túl mutatott az én képességeimen, kéntelen voltam használni az emberi kemikáliákat hogy megszabaduljak a gombáktól. A kutatásom a témában annyira volt eredményes mint az emberi tudósoké. A sarki fényekre se tudtam mit mondani. A globális felmelegedésre nem foghattam. Mindegy milyen sebességgel haladtak felé az emberek az ózon elpusztításához még nem tettek eleget. Mivel nem volt meg a szükséges felszerelésem nem tudtam kísérleteket futtatni.
A kutatás és a bűn elleni harc kimerített. A mai nap különleges volt, legalábbis nekem. Egy nap amikor csak magamra összpontosítok. A születés napom, vagyis legalábbis a tojásból való kitörés napja. Végig néztem az asztalon, magányomban ahogy a friss ételt figyeltem.
-Végre.-Mondtam halkan magamnak miközben megragadtam a kést és a villát, miközben végig néztem az ízletes kinézetű marhahúst amit frissen grilleztem úgy ahogy otthon csinálnám. Nem éppen egy Balka oldalas, de ennél közelebb nem fogok közel kerülni a kedvenc ételemhez. Vettem egy pár lélegzetet, hogy bevonjam az illatot az orromba, mielőtt rátekintettem az üveg pohárra. Szépen felemeltem a bort amit tegnap vettem, és kinyitottam majd megtöltöttem a poharat. Felemeltem az üveget, és előre néztem mintha lenne velem szemben egy másik személy.
-Boldog szülinapot... Te idióta.-Mondtam magamnak, mielőtt beleszagoltam az italomba, és felemeltem, hogy megízleljem a nektárt. De amit kaptam az nem bor volt. Inkább hasonlítanám ecethez. Egy két másodpercig nem is vettem észre de aztán az ízlelés bombaként robbant, és rögtön arra késztetett hogy megszabaduljak a folyadéktól. A fogaim között köptem ki, az ecetté vált alkoholos italt. Végig tekintettem az italon egy kicsit.
-Mi a fene?-Kérdeztem magamtól, mielőtt sóhajtottam, és letettem a poharat.-Szuper, biztos belement valami abból a rohadt vízből.-Sóhajtottam miközben a húst a villa végére szúrtam és levágtam egy részt, nem is figyelve hogy az megváltozott-e beleraktam a számba és ráharaptam várva a szaftos ízvilágot hogy megtöltse az ízlelőbimbóimat. Talán egy két másodpercig éreztem is, biztos csak az agyam játszott velem, mert alig pár harapás után már is megváltozott minden. Először a savanyú érzés töltött el, aztán az a fajta íz ami lenyúl a torkodba megragadja a gégét és elkezdi felfele húzni, mintha ki akarná szedni a gyomrodat. A szám gyorsan megszabadult a rothadt ízetlen borzadálytól ami alig pár másodperce még ízletes marhahús lett volna. Egy pár pillanatig csak bámultam, néztem ahogy az egész illúzió összeomlott és előttem nem volt más csak egy gennyező zöldes visszataszító szerves anyag amit még jó indulattal sem hívnánk ételnek. A szemeim tágra nyíltak, majd összeszűkültek ahogy éreztem a hetek alatt felgyülemlett feszültség robban a gyomrom legmélyén és a fejembe szökik, ahogy az evőeszközöket undorodva dobtam a tányérra, és felálltam az asztaltól, hirtelenjében még a széket is feldöntöttem.
-A fenébe már! Nem kaphatok egyetlen egy napot, sem?!-Kiabáltam felháborodva, miközben elfordultam a katasztrófától amit pár másodperce még vacsorának hívtam. Megráztam a fejem, miközben oda léptem a számítógéphez.
-Nem érdekel! Keresek magamnak egy helyet ahol adnak egy rendes steaket, ha ez lesz az utolsó dolog amit csinálok. Majd számolok a következményekkel később.-Mondtam magamban frusztráltan miközben csináltam egy gyors keresést presztízses éttermek után ahol díjnyertes marhahúst adnak. Az eredmény ami hozzám legközelebb esett úgy tűnt Smallville-be mutatott.
-Akkor irány Smallville. A város meglesz nélkülem egy ideig. Nem hiszem hogy az én hátam tartja vissza ezeket a rohadékokat attól, hogy tönkre tegyenek minden mást. Megy az nekik tökéletesen ellenemre is.-Ejtettem ki karakter idegen mondatom, de olyan ideges voltam, hogy észre se vettem. Felszálltam a motoromra, majd elindultam.

Ugyan már pár hónapja lakom Gothamba, még mindig nem tudtam megszokni a város jelenlegi képét, miután Arkham elpusztult. A ahogyan az utcákat járom a szembejövő emberek szemében is látszódik egy fajta félelem, hogy az elmúlt események miatt már senki se érzi magát biztonságban. A városban uralkodó légkör nagyban arról árulkodik számomra, hogy szinte már csak napok kérdése, és az egész település felett az uralmat átveszi majd a káosz és pusztulás. Ezzel a tudattal megpróbálok a mának élni, és ha eljő a világvége, akkor legalább csapok előtte egy kis dínom dánomot. Elvégre a halálraítélt bűnöző és ehet egy kiadósat a mielőtt a hóhér a dolgát végezné. Be is mentem az egyik hipermaketbe, hogy összevásároljam a kedvenc ételemnek valót. Hazaérve elővettem egy lábost, és elkezdtem a Kijevi Csirkemell elkészítését. A sajttölteléket gondosan összegyúrtam, és megfűszerezte sóval, borssal illetve megbolondítottam egy kis szerecsendióval. Továbbá tettem hozzá egy jó adagnyi petrezselymet. A húst felszeleteltem, majd a heves klopfolás után begöngyöltem a töltelékkel, és kirántottam. Köretnek pedig burgonyapürével tálaltam.

A sütés főzés közepette már az illatoktól farkas éhes lettem, és alig vártam, hogy készen legyen. Nagy étvággyal álltam neki az ételnek, szinte csak úgy fogytak a roládok. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az étel egyre ízetlenebb lesz. Mint ha papírt ennék. Lehet nem fűszereztem meg eléggé? Az nem lehet. Sőt, biztosan megfelelően adtam hozzá a dolgokat. Akkor mégis miért? Újra beleharaptam, ám most az ízetlenség helyett a számban egy fajta rothadó íz telítette be, ami öklendezésre késztetett, és azzal a lendülettel kiköptem a tányér szélére. Felálltam, megszagoltam az ételt, aminek az illata immáron nem volt olyan kellemes mint tíz perccel ezelőtt.

- Itt valami nem stimmel. Lehet a csirkével van a gond...

Kinyitottam a kukát, és megnéztem a csirke csomagolását. Származási hely: Smallville Ryan és Társa Vágóhíd.

- Meglátogatjuk ezt a vágóhidat. Kíváncsi volnék, hogy miféle csirkehúst sóztak rám, amivel majdnem ételmérgezést kaptam.

Egy hónap Arkham pusztulása után. Arra az eseményre sajnos nem igazán emlékszem. Szerintem megint elborult az agyam és elmentem egy teljesen más irányba, csak hogy kiélvezhessem a gyilkolás örömét. Minden esetre nem voltam ott, mikor ott kellett volna lennem. Másnap ébredtem egy sikátorban egy szemeteszsákot ölelgetve. Beletelt egy kis időbe, mire egyáltalán a nevem eszembe jutott. Na, mindegy. Arra esküdtem meg, hogy Airie segítségére leszek, arra nem, hogy hogyan. És mivel nem emlékeztem, hogy mégis mi a fenét csináltam, ezért eldöntöttem, hogy biztos valami olyat, amivel segítettem. Ennyit a vámpírok híres, megszeghetetlen véresküjéről. Minden eskü alól van kibúvó. A mi véreskünk olyan, mint a fiatal vámpír és a teremtője közti kötelék. Amire megesküszünk, azt kötelesek vagyunk megtenni, egyszerűen nem tudunk nyugodni, amíg meg nem tesszük. De már rég rájöttem, hogy ha egyszerűen megesküszöm, hogy nem tartom be egy előző eskümet, akkor az érvénytelenítődik. Egy rossz vicc ez az egész rendszer. De egy kicsit elkalandoztam. Visszafordítottam a figyelmemet arra, amit épp csináltam. Tőlem durván hét méterre két huszonéves koruk elején járó lány állt és beszélgetett egy buszmegállóban. A nap még nem ment le, de Gothamben kinek lenne bátorsága megvédeni őket most, hogy Batman már nincs? Felemelkedtem guggoló helyzetemből és ekkor éreztem meg. Már a vizek gombásodásakor is éreztem, hogy a testem engedetlenkedik. Oké, tudom, hogy az én koromban az ízületi problémák meg a csontritkulás már megszokottak, de nálam a vámpírság miatt nem kéne jelen lenniük. Most viszont szó szerint úgy éreztem, mintha belülről rothadnék. Ezt az állapotot csak vérrel tudtam ideiglenesen megszüntetni és ez kezdett irritálni. Szerencsére a folyamatos fájdalom és kellemetlen érzés mellett semmi más rossz dolog nem történt. A képességeim még tökéletesen megvoltak. De elég a gondolkodásból! Mennem kellett csajozni. Lazán odasétáltam hozzájuk. A lányok egyből észrevettek, de nem futottak el. Miért is tették volna? Egy megnyerő külsejű, szinte természetfelettien jóképű fickó társaságát élvezhették. Hiába, vannak előnyei annak, hogy egy mocskos vérszívó vagyok. Fajom tagjai szépek, egytől egyig. Kellemes mosolyt villantottam rájuk, aztán még jobban széthúztam a számat, megmutatva szemfogaimat. Ekkor eshetett le nekik a tantusz, de az egyik már kapta is az öklömet a gyomorszájába, a másik pedig a fogaimat a nyakába. A lány vére íncsiklandó volt, míg az utolsó cseppig el nem fogyott. Ekkor felemeltem a másikat, aki még mindig levegőért kapkodott.
- Csukd be a szemed! Akkor nem fáj annyira. - suttogtam a fülébe és őt is megharaptam. Az első pár csepp vér nagyszerű volt, de aztán fokozatosan elkezdett romlani az íze, míg végül mintha poshadt, alvadt vért ittam volna. Egyből elhajítottam a lányt, akinek egy oszlop állította meg repülését, ezzel egy szebb világba küldve őt, én pedig köpködni kezdtem a számból a borzalmas anyagot. Ha működtek volna még az életfunkcióim, meg a különböző reflexek, akkor biztos odahánytam volna, vagy jó sok időt töltöttem volna egy mellékhelyiségben hasmenéssel küszködve. De így csak nagyban köpködtem és éreztem, hogy a belsőmet marcangoló fájdalom kezd visszatérni.
- Francba! - nyögtem ki, miközben eltámolyogtam a hullák mellől. Kellett egy kis idő, míg viszonylag rendbe szedtem magam.
- Basszus Rich, ez így nem lesz jó.
- Szerintem se. Talán nézzük meg a Robinson parkot. Úgy hallottam, hogy jó kis lédús emberek vannak ott.
- A lédús a gyümölcsökre vonatkozott, de remélem, hogy az emberekben is van lé bőven.

Azt mondják néhányan, hogy eljött a világvége. De szerintem ez nem igaz. A világot egyáltalán nem érdekli, hogy mi történik. A világ egyszerűen csak van, és akkor is lesz, ha az emberiség már elpusztult. És az emberiség nagyon jó abban, hogy elpusztítsa magát. Nem létezik még egy olyan faj a földön, mint az ember, aki puszta szórakozásból ölné a saját társait. És ha tényleg elérkezik a világ vége, akkor az emberek önző módon csak magukat akarják majd megmenteni, a világ egyáltalán nem fogja őket érdekelni. Mi értelme van ennek a fajnak egyáltalán? Csak arra teremtetett, hogy pusztítson, és ebben ők a legjobbak.
Az elmúlt időkben én eléggé kivontam magamat a hősködésből. A legutolsó magánküldetésem eléggé rosszul sült el, és nem tudtam a végére járni az ügynek. Ezért elhatároztam, hogy először erősebbé válok, csak aztán vetem megint bele magam, az önfejű igazságszolgáltatásba. Csak a munkára koncentráltam, ami csak szaporodott és szaporodott. A holtak csak gyűltek és én semmit se tudtam tenni ez ellen. A város majdnem elpusztult és Batman eltűnt. A gyilkosságok megszaporodtak, és nem volt olyan nap, hogy ne láttam volna az utcán egy-két halálukra váró embert. Miért ilyen az ember? Talán a Teremtő eleve így programozott minket?
Aztán, egyszer csak tényleg eljött a világvége. Legalább is így látszott. Különös mikroorganizmusok fertőzték meg a föld egész vízkészletét. Mintha az emberek túl lassan pusztítanák egymást, ezért egy felsőbb hatalom besegít neki. Nem sokon múlott, de az emberek még ezt is áttudták vészelni egy kis leleményességgel. Aztán a furcsa fények is megjelentek az éjszakai égbolton. Kíváncsi vagyok, vajon a tudósok milyen hazugsággal állnak most elő erre.
A sok munka után, arra gondoltam, hogy elutazok egy kis pihenésre. Magam mögött akarom tudni egy időre ezt a szörnyű várost. Metropoliszban úgy halottam, nagyon jó borkóstolókat szoktak rendezni. Bár fogalmam sincs, mit kell csinálni egy ilyenen, de szívesen kipróbálnám.
Miután megérkeztem megszálltam az egyik kisebb hotelben. Vettem egy méregdrága bort és egy kis sajtot, amit a boltos ajánlott nekem hozzá. Remélem nem vert át vele.
Leültem a legkényelmesebb díványra, vagyis az egyetlenegyre ami a szobában volt, és kinyitottam egy üveg Egri Bikavért. A cetlijén az volt írva, hogy száraz vörösbor, ami egy testes, tüzes, az íze pedig bársonyosan fanyar és kellemesen fűszeres. Hát, ez eléggé jól hangzik!
Kiöntöttem a pohárba egy keveset, és megnéztem a lámpa fényénél. Tetszetős, ezt meg kell hagyni! Belekortyoltam és öblögettem a számban. Vártam a hatást, ami a mennyekbe visz. De ehelyett azonnal kiköptem
- Mi ez? Ecet? Méghozzá a legrosszabb fajtából. - Megnéztem a gyártási idejét és az volt rajta, hogy csak egy hónapja palackozták. Mi történhetett?
Lementem a boltba reklamálni, de ki kellett várnom a soromat, mert nem én voltam az egyetlen akinek selejtes volt az áruja. Minden áru rossz volt, nem csak itt, de az összes boltban. Hát elhatároztam, hogy utána járok!

Nem sokkal miután magatok is észleltétek az étkek romlását, belengte a világsajtót, s gigantikus pánikrohamot váltott ki a világ minden pontján, ráadásul ezt csak tetézte, hogy Metropolis üdvöskéje, Superman is eltűnt, akárcsak a híresebb Hősök zöme.

Ám egyenlőre bármennyi is fáj, (vagy nem) tudjátok a kötelességetek, nem szabad a hősökkel foglalkozni sokkal égetőbb probléma kideríteni mi törtét a készletekkel. Elején csak magánügy volt, ám immáron a világ sorsa a tét...

Akkor immáron mindenkinek megvan a helye:
-Smallville Állatkert
Cyb
Morinas

-Robinson Park
Alladin
Ramirez
Justin

-Metropolis vízerőmű
Árnyvadász
Penny

Levi és Sid helye még kétes

Aki eddig nem írt, a következő körváltásig még van esélye bepótolni ezt, s miután jóváhagytam írhat az új körben a kiválasztott (vagyis ami maradt) helyre.
Jövőhéttől viszont mindenkinek 3 lehetősége van hiányozni a kalandról, utána halál és minden jutalom nélkül, a kaland elvesztése. (Aki kiírja magát az felmentést kap természetesen).

Tervezgetem a jövőt. A Hold egyik magaslatán egy sárga energiából napágyat hoztam létre, és onnan szemlélem a bolygót, ami majd egyszer behódol hatalmasságom előtt. Már így is túl sok vagyok nekik, és hiába próbálkoztak azzal, hogy hidegre tegyenek, senkinek sem sikerült, és beletört a bicskájuk. A gyűrű által létrehozott sztázismező véd mindent, amit magammal hozok, illetve magamnál tartok. Ez egy plusz pont az alakulat javára. Vagy inkább a gyűrűjére, tök mindegy. Két hőlátás gyakorlás között vagyok, de gondoskodtam mindenről, amire szükségem lehet, így a hajómon kívül van itt öt üveg whiskey, valamint egy halom kaja, főleg hús és gyümölcs. Ember el nem hinné, mennyivel jobb egy sült hús, ha gyümölccsel fogyasztod, mint előre megpárolt rizzsel, vagy a franc tudja, mit tesznek még ezek hozzá. A pihenő közben mindenhez hozzá nyúltam, de valahogy nem volt az igazi. Az elmegyogyóban történtek óta gyakorlatilag célpontba került mindenki, aki gyanús volt olyan szempontból, hogy akár képességei lehetne, vagy hogy épp egy idegen lakik a szomszédban. Ja, a marsiak biztos beépültek a kormányba. Egyébként nem hülyeség, alakváltók, jó hogy be tudnának épülni, ha akarnának. Más részről meg: milyen hülyeség ez? Egy vezető hatalmat kormánynak nevezni? Kormány csak járműveken, hajókon, és autókon van. Emberek.
A hús íze ugyan szétterjedt a számban, ahogy szokott, de mintha avas lett volna. Úgy éreztem magam, mintha csak a szemem kívánt volna, de ahogy a számba vettem, elgondolkodtam, hogy kiköpöm, és had lebegjen tova a végtelenségben. A whiskey sem volt az igazi. Oké, a legjobb, ha érezi rajta a hordó ízét és illatát, de az már nem jó, ha ezt a gyártó túlzásba vitte. És ők most túlzásba vitték. És az íze sem volt tökéletes. Valami megváltozott, és gyanítottam, hogy én is áldozata lettem a mostanság elterjedt híreszteléseknek, amire a földi tudósok nem tudnak értelmes magyarázattal szolgálni. Eltüntettem a napágyat, a cuccot meg ott hagytam a Holdon, ilyen állapotban és minőségben francnak sem kell; elrugaszkodtam, és neki indultam, hogy a Föld felé vegyem az irányt. Fél úton egy sárga derengés jelent meg előttem, ami egy pillanat alatt Sinestro alakját öltötte magára, majd megszólalt az alakulat vezetőjének hangján:
- Sko, úgy értesültem, hogy a Földön különös dolgok történnek és mennek végbe, azóta, hogy az a sziget felrobbant. – ritkán hívtak az eredeti nevemen, de ő mindig ezt tette. Csak bólintottam, helyeslésképp.
- Most kell lecsapni rájuk. Használd ki, hogy gyengék, csepegtess beléjük hiú ábrándokat, aztán vedd el tőlük a reményt. A Föld most sebezhető és leszámolhatunk azzal a sárgolyóval. – eltűnt mielőtt válaszolhattam volna. Igazság szerint én szerettem a bolygót, hiába vágyódtam el tőle. Meglátjuk mi van odalent, és eldöntöm, hogy mi lesz velük. De persze hülye lennék nem kihasználni egy ilyen jó lehetőséget a mókázásra. Tovább repültem, és valamilyen tudat alatt működő ösztön egyenesen a metropolis-i víztározóhoz vitt. Gotham már túl sokat látott, és én is őt, kellett valami változás, és nem utolsó sorban reméltem, hogy a mellette lévő italbolt még tartogat minőségi árut. Ha nem, az egy panasztétellel fog felérni, és nem a panaszkönyvet fogom kérni egy tollal, ez holt biztos.
Kívülről nem látszott, de ahogy áthaladtam a légkörön, fura fényjelenségnek lettem szemtanúja. Vagy legalábbis valami olyasminek. A sarki fény-szerű jelenés beborította az egész világot, és hiába póbáltam információt szerezni róla - gyűrűvel vagy anélkül - nem sikerült. Úgy néz ki, Sinestro-nak most talán igaza lesz?

Sok mindent megeszek; ezt kevesen tudják, nyilvánvaló okokból. Viszont most semmi nem ízlett, és inkább kiborítottam. A disznó és a marha rágós volt, mint a gumi, a csirkehús pedig olyan kellemetlen érzést nyújtott, mintha előttem kezelték volna le mindenféle tiltott és illegális génkezelő szerrel. Van még egy forrás, ami szinte kiapadhatatlan, és ha jól csinálja az ember, senki nem kérdezi mi az pontosan: az emberi hús. Máskor nincs probléma, de most valamiért ez sem volt tökéletes, bármit csináltam is. Keserű volt, és mintha avas is lett volna, nem beszélve a zöldségről és gyümölcsökről. Minden nap elfogyasztottam néhány mandarint, mogyorót, vagy egyebet, de most mindegyik romlott. A gyümölcs fonnyadt és íztelen, a zöldség keserű, a mogyoró pedig mintha elrohadt volna, így inkább meg sem próbáltam megkóstolni. Körbejártam néhány hírcsatornát, és úgy látszik, a „járvány” világszintű, több helyről is érkeznek bejelentések hasonló eseményekről. Agyalni kezdtem az okokon, és hogy mi válthatta ki ezt a hirtelen végbement változást. A hírek beszámoltak olyan információkról is, amikről itt, például nem volt tudomásom, ilyen, hogy a vizek egy jelentős része egyfajta mocsárrá változott, és a tudósok, bár próbálják menteni, ami menthető, nem tudnak értelmes és értékelhető magyarázattal szolgálni a jelenségre. Tanakodtam, hogy talán egy magasabb erő áll az egész mögött, amit ép ésszel nem lehet felfogni, és a tudósok, akik kísérleteznek, és válaszokat keresnek, soha nem fognak semmit találni. Felálltam az asztalomtól, a rendelt kínai kaját beleborítottam a kukába – ugyanolyan pocsék volt, mint a saját készítésű –majd magamhoz vettem a pulóvert, és a kardot, amit egy vászonba csomagoltam, nehogy probléma legyen belőle, ha meglátja valaki. Az a hír járta, hogy a smallville-i állatkertben – meg persze az egész városban – rend-, és természetellenes dolgok mennek végbe. Úgy gondoltam, ez jó alap a kimozdulásra, és nem utolsó sorban kíváncsi voltam, mi okozhat világszintű problémát, főleg ekkorát.

Tudom, késtem de jelentkeznék.

Elfogadom a jelentkezésed, írj ide egy kezdőt, hogy miként élted meg az eseményeket, a többiek munkái és az én általam korábban írt instrukciók alapján