Gotham Katedrális

Előzmény: Wayne Torony

Lassan térsz észhez. Az első dolog pedig, amit érzel az a fájdalom. Minden betöltő hihetetlen mértékű fájdalom. A gyomrod tájékáról indul meg, gerinceden halad keresztül, végül pedig az agyadban robban szét. Sikoltani akarsz, talán meg is teszed, de nem vagy benne biztos.
Amilyen hirtelen jött, olyan hamar vége is szakad. A fájdalom elviselhetőség határán egyensúlyoz, te pedig kinyithatod szemed. Fény szűrődik szemhéjadon keresztül, mikor végre körül sikerül tekintened egy elég puritán szoba fogad téged. Egy kicsike ablak, egy tiszta puha ágy, amin éppen fekszel, és egy ajtó. Egy vastagnak tűnő faajtó, amin egyetlen egy rácsot sem látsz. Na meg egy kereszt, mely ha kicsit furcsán is, de Jézus Krisztust ábrázolja. Megkötözve nem vagy, sem más módon akadályozva a mozgásban, csak tiszta kötések, és gyolcsok vannak rád aggatva, és azok is a sérüléseid ellátására.

Viszonylagosan szilárd formát felvéve összekuprodva "ültem" a katedrális egyik grafitikkel tarkított rózsa ablakában, s halott szívem hallgattam, hiába... Könnyek gyűltek volna szemebe ha képes lettem volna sírni, s körülöttem a tehetetlenség miatt formálódó harag szép, lassú, egyenletes takarót vont körém.
Borzadályos érzés volt a testetlen lét, a félelem önmagamtól s a világtól.
Átmegyek a falakon, be az épületbe. Megint hetek óta elmaradt a mise, s papkonak sem volt semmi nyoma. Eme magányos birodalom jelenleg csakis az enyém.
Hirtelen különös érzés támad kicsiny fejemben, s gyűrű jelez szívemben. Valak közelít...

Éppen megérdemeltem szabadidőmet töltöttem azzal, hogy lágyan siklottam az égen. Szabadidő alatt azt értettem, hogy éppen az Őrzők nem sóztak semmilyen feladatot a nyakamra és én se találtam a bolygón kívül semmiféle katasztrófát. Igaz kissé stresszes munka, volt azonban én élveztem, hogy zöld lámpás lehetek. Új tájakat fedezhettem fel és új emberekkel ismerkedhettem meg még ha ők nem is voltak igazi emberek. éppen megakartam próbálni egy pörgést mikor furcsa érzés kerített hatalmába. Ez nem jött máshonnan mint a gyűrűből és tapasztalatból tudtam ez a vörös riadó jele. Valahol a közelben a veszély meresztette rám túlélés fogait. Körülnézve nem láttam mást csak egy békés katedrális azonban a veszélyérzet nem csitult. Úgy döntöttem utána járok ennek a dolognak így szép lassan elindultam a katedrális felé. Ahogyan közelítettem megláttam egy alakot aki éppen az ablakban ült. nem tudtam pontosan a távolság vagy az üveg az oka azonban nem láttam tisztán ki is pihengett ott békésen. Bár meggondolatlanságnak tűnhetett a részemről, hogy csakúgy nyíltan megközelítettem egy veszély forrást azonban felkészültem az azonnali válaszcsapásra.

Tekintetemet lassan a vörös fénycsóva felé repítem, s fejemben megszólal egy vészharang. Még halálomban sem lehet békém...
A haragom egyre csak nőtt, s végül a testem szétfoszlott, s semmi más nem lettem csak széles körben széfolyt furcsa vörös-fekete massza. Lassan felemelkedtem a földről, s mint egy félelemtes démon alig látható szluettje emelkedtem a zöldlámpás fölé.
Már rájöttem, hogy kreálmányaim csak homályosan láthatóak, s valahogy mindig félelmetesek, úgy tűnik ez az én erőm. Vészjóslóan lebegtem, s valahol reménykedtem hogíy csak úgy simán elillan az ellen, nem akartam harcolni....

Ahogyan egyre közelebb értem lassan az épületből egy vérvörös árny szált fel és telepedett meg pont a fejem felett. Kénytelen voltam abbahagyni az ereszkedést pedig nagyon reméltem, hogy végre alkalmam nyílik landolni. A lényből félelmetes már szinte démoni erő sugárzott. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy úgy kéne tennem mint aki nem látott semmit és szépen kereket oldani. Azonban nem tudhattam, hogy a szellem nem fog engem hátba támadni. másrészről lámpásként kötelességemnek éreztem ellátni a rám kirótt feladatokat. Végtére is be kellett bizonyítanom az Őrzőknek, hogy nem mindegyik a Földlakó hoz rájuk szégyent ha az elődeim kudarcot is vallottak. Ettől a gondolattól mosoly jelent meg az arcomon ezért megpróbáltam hivatalos hangot megütni.
-Kedves szellem úr vagy hölgy. nincs még túl korán a kísértéshez? Megtenné, hogy közli velem itt tartózkodásának célját? És megkérném vegyen kissé viszább ebből a rémisztő aurából. A szomszédoknak nem fognak tudni aludni.-
Nem tudtam mit mondjak ugyanis szellemet még soha azelőtt nem próbáltam meg rendreutasítani. Úgy beszéltem mint valamelyik ostoba rendőr az egyik sorozatból. Fogalmam sem volt, hogy miért jelzett oly mértékben a gyűrű, de reméltem egy egyszerű szellemjárásról van szó.

Hirtelen azt se tudtam miként reagáljak a nyugodt hangvitelre amit a zöldlámpás irányomban folytatott. Egy pillanatra még haragom is alábbhagyott, s valódi, csinos emberi alakom vettem fel, s szilárdítottam meg. Hajam eltakarta arcom, így mint egy horror karater jelentem meg. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs ártó szándékom, ám ahogy szóra nyitottam a szám véres sav lövellt ki belőle, egyenesen a lámpás felé. Haragom borzalmas volt, gyűlöltem az egész szituációt s dühömet a közelemben lévő legközelebbi alakon töltöttem ki...
Hirtelen egy hatalmas vörös energiagömböt hozam létre, s lőttem szerencsétlen zöldike felé...

Sajnos nem sikerült semmi érdelegeset megtudnom a szellemről azonban bámulatos eseménynek lettem tanuja. A korábbi félelmetes, démoni külselye megváltozott és már csak pusztán félelmetesnek tűnt. Nyugodt szível elmehetett volna egy horror filmbe főszereplőnek. Az előbbi kinézetéhez képest csinosnak mondható entitásról kiderült, hogy egy nő vagy egy nagyon csinos férfi. Ezt azért nem tudtam megállapítani ugyanis a mai világban külsőre megmondhatatlan mi is a másik. Eme barátságosabb külső felvételével úgy véltem a kísértet békés szándékát akarja kifejezni. viszont pár pillanat múlva nagy mennyiségű vér tőrt elő a szájából egyenesen felém tartva. A váratlanul ért támadással nem tudtam mit kezdeni ezért kissé kitértem balra. Szerencsémre pont elkerültem a gusztusosnak nem nevezhető köpetet azonban az alattunk lévő pad nem volt ilyen szerencsés. Pillanatok alatt szétmarta az az ismeretlen eredetű véres anyag. Mire visszafordultam a szellemhez arcát eltorzította a gyűlölet akárcsak egy horror filmben.
-Ugye most már késő van a visszavonulásra?- jegyeztem meg csak úgy magamnak. Az előző incidensnek hála nem ért váratlanul a második támadás és hála a kiképzőmnek tudtam mi a teendőm.
Gyűrűs kezében először egy nyél jelent meg majd rajta egy karika amit kis energia fonalak hálóztak be. Kezemet ütésre emelve vettem észre, hogy a gömb jóval nagyobb mint az én ütőm. Szerencsére a rengeteg idétlen rajzfilmnek amit gyerekoromban láttam tudtam mi a megoldás. Hüvelyk ujjammal megnyomtam a nyelet amitől az ütő a többszörösére nőtt majd lecsaptam. A vörös gömböt igyekeztem visszaküldeni egyenest a feladójának.
/A végét megváltoztattamígy te döntöd el mi lessz a gömb sorsa./

Teljesen ledöbbentem önnön tettemtől ám képtelen voltam megállítani a támadásom. Szerencsére a Zöld lámpás könnyedén visszacsapta egy hatalmas ütővel s megnyugodtam. Nem akartam ártani a fiúnak, viszont ekkor én lettem veszélyben s ösztönösen átalakultam egy röplabda hálóvá, amelybe a vörös energiagömb belecsapódott. A kőtél kinyúlt, majd mint egy bugyuta mesében visszapattant egyenesen a másik fél felé.
"Bocsánat"! Akartam szólni neki, de ezzel csak egy újabb savas köpetet eresztettem meg a férfi felé, de végre sikerült némi nőies hangot kicsikarnom magamból.
Nem sokra mentem vele, sőt ijesztő hörgés lett belőle.
Valahogy úgy éreztem, ez nem az én napom...