Jason Fowler

Születési név: Jason Fowler
Egyéb név: Kron
Faj: Metahumán
Nem: Fiú
Születési hely, idő: Gotham, 1998 szeptember 1
Kor: 17
Magasság: 160.0 cm
Súly: 43 kg
Hajszín: Sötétbarna
Bőrszín: Fehér
Vércsoport: A+
Egészségi állapot: Normális
Család:
Molly Fowler (anya, él)
Frank Brown (apa, él, elvált)
Foglalkozás: Diák, szuperhős
Oldal: Jó

Előtörténet:
Gyerekkorom az iskola előtt normálisan telt el. Apám tűzoltó volt, anyám pedig ügyvéd. Képességemet a Robinson parkban fedeztem fel, mikor is egy igen durva nyári vihar miatt a parkban ragadtam. Az eső zuhogott és még csak nem is tudtam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki a parkban ragadt. Szemem sarkában egy lányt vettem észre, amint egy fa alatt kuporgott. Odanéztem.
- Minden rendben lesz. Ne félj! - kiáltottam oda, az eső hangja miatt.
A lány meghallott engem és rám nézett. Elindultam felé, de ekkor az egyik fába villám csapott. Mindkettőnket megijesztett a villám hangja, majd a fa el is kezdett dőlni a lány felé. Ettől ijedtem meg csak igazán.
- MENJ ONNAN! - kiáltottam.
Azonban a lány megdermedt a félelemtől és moccanni sem mert. Futni kezdtem felé. Éreztem az elszántságot és az adrenalint, ami a felszínre tört. Ekkor odaértem és mindkét kezemmel megtartottam a fát, amitől igencsak meglepődtem. Ellöktem magamtól a fát, ami csak növelte zavarodottságokat. Ezután azon kaptam magam, hogy a lány engem néz. Még nem tértem magamhoz a döbbenetből, de másnak éreztem magam máris. Különcnek. Máris arra vártam, hogy a lány leszörnyez és elfut előlem, de nem így történt. Odajött hozzám és átölelt.
- Köszönöm. - mondta és átölelt. - A nevem Penny Danvolt.
Az ölelés is egy újabb meglepődöttséget okozott, de jóleső érzéssel töltött el és viszonoztam.
- Nincs mit. De az a fő, hogy jól vagy. - mondtam. - Tudom, hogy eléggé váratlanul ért, amit tettem, de hidd el, hogy engem is.
- Elhiszem, hogy elsőre ijesztő. Tudod, nekem is van képességem. - mondta Penny. - Csak én  erő helyett telekinézissel rendelkezem és energia gömböt tudok dobni.
Ez is meglepett. De a szavaiból megértést vettem ki és nem félelmet. Hogy bizonyítsa állítását, Penny létrehozott egy kis energia gömböt.
- Így hirtelen túl sok nekem ez az egész képesség dolog. - mondtam, elvégre a változás nem könnyű.
- Bocsánat. Talán jobb lenne, ha később foglalkoznánk az erőddel. - mondta Penny.
- Semmi baj. De jobb lenne fedezékbe vonulni az eső elől.
- Itt lakom nem messze, a park mellett. Gyere. - ajánlotta fel és követtem őt.
Nem sokkal később megérkeztünk és bementünk a házba. Következőleg a fürdőszobába mentünk és mindketten megszárítkoztunk.
- Anya nemsokára hazaér. - mondta Penny. - Ha kérsz valamit, csak nyugodtan.
- Köszönöm, de csak egy pohár vizet kérek.
Penny bólintott és kiment, én pedig vele, majd a konyhában megkaptam a pohár vizet. Az asztalhoz ülve beszélgetni kezdtünk.
- Szeretném meghálálni, hogy megmentettél.
- Nem kell. Azért segítettem, mert így helyes.
- Tudom, de ha te nem vagy ott, már nem élnék. - mondta Penny. - Biztosan van valami, amivel meghálálhatom.
Láttam rajta, hogy már elszánta magát, hogy meghálálja a mentést, így beleegyezően bólintottam. Mostanra egy kicsit már sikerült összeszednem magam a döbbenetből, így arra gondoltam, hogy talán jobb lenne megtanulni bánni az erőmmel.
- Arra kérlek, hogy segíts abban, hogy megtanuljam uralni az erőmet.
- Rendben. Nem hiszem, hogy elsőre jó tanár leszek, de megpróbálom a legjobbat adni. - bólintott Penny.
- Biztosan menni fog.
Penny bólintott és ekkor hallottuk, hogy kinyílik az ajtó, majd egy női hang szólalt meg.
- Penny, megjöttem. - mondta Penny anyja.
Alig egy perccel később bejött a konyhába.
- Szia anya.
- Szervusz kicsim. - ekkor felém fordult. - Szia.
- Jó estét. Jason Fowler vagyok. - mutatkoztam be.
- Jason megmentett egy kidőlő fától. - mondta Penny.
Penny anyját ez megijesztette és odasietett hozzá.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen anya. Jason is különleges erővel rendelkezik, mint mi.
- Valóban? - kérdezte meglepve.
- Igen hölgyem. De nekem erő a képességem, mert minden bonyodalom nélkül elbírtam azt a fát.
Penny anyja bólintott.
- Köszönöm, hogy megmentetted a lányomat. Hogy köszönhetném meg?
- Penny már megígérte, hogy segít megtanulni azt, hogyan bánjak az erőmmel.
- Rendben. - mondta. - De most ideje, hogy én is bemutatkozzam: Emily Danvolt vagyok.
- Örvendek. - mondtam.
Mrs. Emily a faliórára nézett, ami 19:30-at mutatott.
- Elég késő van már. Hazaviszlek.
- Anya ma nincs otthon. Lefoglalja az ügyvédi munka.
- Molly Fowler fia vagy? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- Hallottam már róla. Tehetséges ügyvédnő.
- Köszönöm. De néha elég nehéz dolga van.
- Meg tudom érteni. - mondta Mrs. Emily.
- Itt aludhat? - kérdezte Penny.
Mrs. Emily egy kicsit gondolkozott.
- Nem bánom. De felhívom Jason anyját, hogy tudassam, hol a fia. - mondta.
A telefonbeszélgetés után Penny szobájába mentünk, ahol meg lett nekem ágyazva, vendégszoba híján a padlóra, amit nem is bántam. Vacsora és fürdés után lefeküdtünk aludni.

Másnap délelőtt visszamentünk a parkba miután a tegnapi vihar utáni tócsák felszáradtak, de csak én és Penny, Mrs. Emily pedig elment bevásárolni. Visszamentünk a kidőlt fához és Penny leült rá.
- Nehéz elhinni, hogy tegnap még tombolt a vihar, most pedig minden olyan száraz, mint előtte.
- Igen. - mondta Penny, majd rámnézett. - Játsszunk valamit.
- Mit szeretnél?
- Valamit, ami egyidejűleg tanít téged is az erőddel bánni.
Elgondolkoztam, majd percek múltán sikerült kitalálnom valamit.
- Mit szólnál, ha szuperhősöset játszanánk? - kérdeztem.
- Mi az a szuperhős? - kérdezett vissza meglepődöttséggel az arcán.
- Hát... igazából magam se tudom. - mondtam. - De valahogy úgy képzelem el a szó jelentését, hogy a hősnek különleges ereje van, mint nekünk és emiatt különbözik az átlag hősöktől.
Penny bólintott.
- De hogyha van szuperhős, akkor legyen szupergonosz is. - mondta. - Melyik akarsz lenni?
- Leszek most a szupergonosz. Mit szólsz ahhoz, hogyha a jövőben is játszanánk majd ilyet és minden alkalommal felváltjuk a szerepeket?
- Jó ötlet. - mondta.
Elkezdtük a játékot. Penny létrehozott egy energia gömböt és felém dobta. Kikerültem azt, majd becsapódott a földbe. Elindultam felé, miközben letörtem egy nagyobb faágat, majd azt úgymond kardként használva támadtam. Penny létrehozott egy újabb gömböt és azzal védte a csapásokat. Egy kicsit előre nyomultam, eltolva őt, azonban nem hagyta magát és egy ügyes mozdulattal kilökte a kezemből az ágat, ám emiatt ő a gömböt engedte el, ami egy fának csapódott. Átugrottam felette egy szaltóval, ami meglepte őt.
- Ilyet is tudsz? - kérdezte.
- Igen, de ez rengeteg gimnasztikai gyakorlás eredménye. - válaszoltam. - De most vigyázz, mert mögötted vagyok.
Penny megfordult és elugrottam előle. Megpróbált elkapni, de túl gyors voltam neki. Azonban nem akarta feladni és hamar kifáradt, majd leült a kidőlt fára én pedig mellé.
- Ne erőltesd meg magad. Gondolj erre úgy, mintha futnál valahova. - mondtam. - A cél az, hogy megérkezz, de ne fáradj ki.
- Igazad van. - mondta Penny. - De te túl gyors vagy nekem.
- Te is lehetsz ilyen gyors, ha sokat tornázol és gyakorolsz.
Penny bólintott és sóhajtott egyet, hogy kifújja magát. Pár perc múlva újrakezdtük. Ezúttal Penny igyekezett megtalálni a megfelelő alkalmat. Ugyanúgy kitértem előle, ám most ügyelt rá, hogy sarokba szorítson. Felém dobott egy üveggolyó méretű energia gömböt, ami elől kitértem és neki koccantam egy fának. Mielőtt mozdulhattam volna, Penny elállta az utamat. Nem tudtam sehová sem menni, így ő nyert.
- Ügyes voltál. - dicsértem meg. - Továbbra is törekedj arra, hogy megtaláld a lehetséges alkalmakat és nyerni fogsz.
- Köszönöm. - mondta. - Úgy lesz.

Teltek a hetek és Penny tanított engem. Megtanultam, hogyan határozzam meg, hogy mikor mennyi erőt használjak, valamint megtanultam bottal harcolni is. Azt, hogy valójában milyen erős is vagyok, nem tudtuk kideríteni. Miközben épp nem tanított engem Penny, egy kis meglepetést kezdtem el készíteni a további gyakorlásokhoz, ami egy jelmez volt, de egyenlőre csak vázlatokat rajzoltam egy spirálfüzetbe és közben a karate edzésekre is jártam, amire Penny mindig eljött, ha tudott. Eljött a nyár utolsó napja. Pennyvel a Robinson parkban sétáltunk egy teliholdas éjszakán. Egy nagy és vastag fánál ültünk le a fűre. Penny megfogta a kezem, én pedig ránéztem.
- Jason... Eddig nem mertem elmondani, de... - próbálta kimondani, de nem merte.
Ekkorra már tudtam régen, hogy Penny szeret engem, mert néha aszerint viselkedett körülöttem, ám hagyni akartam, hogy ő tegye meg az első lépést. Most, hogy végre elszánta magát az első lépésre, nem merte folytatni.
- Tudom mit akarsz mondani. - mondtam. - Be kell vallanom, hogy én is szeretlek.
Ez meglepte Pennyt.
- Tényleg?
- Igen. Már akkor is láttam, mikor megmentettelek.
Penny elpirult, én pedig elmosolyodtam.
- Tudom, hogy csak egy hónapja ismerjük egymást személyesen, de komolyan gondolom, hogy szeretlek.
- Elhiszem Penny. - mondtam. - De hagyjuk, hogy a kapcsolatunk kivirágozzon. Ne siessük el.
Bólintott.
- Ha beleegyezel, talán lehetne erről valami emlék is.
- Nem rossz ötlet. - mondtam és elővettem egy kést.
A fába véstem vele a nevemet és Penny-ét is. Még maradtunk egy kicsit, majd hazamentünk.

Másnap az évnyitó után csendesen telt a nap az iskolában, egészen ebédig, mikor is egy furgon rontott be a falon. Mindenki odanézett.
- Baleset történhetett. - mondta Penny.
- Lehet. - mondtam. - De az is, hogy szándékos volt.
Penny bólintott, majd ekkor fegyveres férfiak szálltak ki a furgonból és a fegyvereket a tanulókra fogták. Senki nem mert mozdulni.
- Helyes. - mondta egy izmos férfi. - Senki ne mozduljon vagy súlyos következményei lesznek.
- Tennünk kell valamit. - mondtam. - De előbb ki kell menekíteni mindenkit innen.
- De hogyan?
Meglepetésünkre váratlan dolog történt.
- Mindenki álljon fel és irány a tornaterem. - mondta az izmos férfi és három társára nézett. - Menjetek velük és őrizzétek mindet. Addig én és Delta összeszedünk mindent, ami értékes.
- Egy rablás. - súgta Penny.
- De most, hogy mindenkit a tornaterembe vitetnek, némileg könnyebb dolgunk lesz.
Ezután mindenki felállt és elindultunk a tornaterem felé. Mi ketten valahol a tömeg közepén voltunk. Éppen egy nyitott ajtajú osztályterem előtt haladtunk el. Idejében észrevettem és gyorsan lépve bementem, magammal húzva Pennyt is. Hogy ne lássanak meg, az ajtó mögé bújtunk. Vártunk egy kicsit és óvatosan kilestem. Nem volt veszély egyenlőre.
- Már van is egy tervem. - mondtam. - Az igazgató egész biztosan az irodájában van még. El kell jutnia hozzá egyikünknek és értesítenie a rendőrséget, míg a másik feltartóztatja a bűnözőket.
- Rendben. Menj te az irodába. - mondta Penny.
Vonakodtam egy kicsit. Nem akartam, hogy Penny megsérüljön, de végül beleegyeztem.
- Ne aggódj. Nem lesz bajom. - mondta és megpuszilt, majd elment.
Egy kis darabig döbbenten álltam ott, majd összeszedtem magam és én is elindultam. Még láttam Pennyt, ahogy eltűnik a folyosó végén. Elindultam az emeletre, ahol az iroda volt. Végighaladva a folyosón én is befordultam volna, mikor nekimentem az egyik fegyveresnek.
- Te meg mit keresel itt? - förmedt rám és rámszegezte a fegyverét. - Most velem jössz.
- Azt ne is várja. - válaszoltam.
A férfi meg akart ragadni, de nem hagytam. Ellökve a karját, felugrottam és erősen vállon rúgtam, ami miatt a falnak esett, elejtve a puskát. Gyorsan megragadtam a puskát, majd kettétörtem.
- Erre már nem lesz szüksége. - jegyeztem meg.
A férfit meglepte, hogy eltörtem a puskát, de nem adta fel és elővett egy kést. Én pedig a harci botomat vettem elő a kabátom belső zsebéből, amit magam varrtam bele, a bot tárolására, majd megnyomtam rajta a kis gombot és meghosszabbodott.
- Elég a játékból kölyök. - mondta és felém suhintott a késsel.
A támadást a bottal hárítottam, majd elhúzta a kezét és a hasam felé döfött. Egy hátraszaltóval elugrottam, majd a bottal a kezére ütöttem. Nem annyira, hogy eltörje, hanem hogy elejtse a kést, ami meg is történt egy fájdalmas nyögés kíséretében.
- Te kis...
Következőleg átugrottam a férfi mögé és egy erős ütést vittem be a hátára, amitől ájultan esett össze.
- Ezzel végeztem. Most pedig irány az iroda. - mondtam, miközben megnyomtam megint a gombot a boton és összecsukódott.
Miközben mentem tovább, a botot visszaraktam a kabát belső zsebébe. Gond nélkül értem el az irodát, csakhogy volt egy kis gond. Egy másik épp ekkor jött ki az igazgatóval. Lekonyult a szám. Viszont máris volt egy tervem kiszabadítani az igazgatót. Elővettem a botot és megnagyobbítottam. Még nem vettek észre. Felálltam és lándzsa módjára dobtam el a botot, nagy erőt adva a dobásba. A bot végigrepült a folyosón, nekiütközve a puskának, kilökve azt a férfi kezéből, valamint áthatolt rajta. A férfi és az igazgató is igen meglepődött. Míg tartott az előnyöm, odarohantam és egy jól irányzott rúgással a padlóra löktem a fegyverest. Felkaptam a botot és lerázva róla a puskát, a férfira szegeztem.
- Ne mozduljon! - mondtam fenyegetően, de nem akartam bántani.
A férfi belátta, hogy vesztett, így nyugton maradt. Az igazgató felém fordult.
- Köszönöm fiam. Váltságdíj miatt rabolt el. - mondta Mr. Frank.
- Nincs mit uram. De most menjen és hívja a rendőrséget.
Mr. Frank visszament az irodába és értesítette a rendőrséget.
~ Remélem Penny jól van és a többi diák is.
Miután a férfit megkötöztük ragszalaggal, elmentem megkeresni Pennyt. Nem kellett messzire mennem, hogy megtaláljam, ugyanis a lépcsőn találkoztunk.
- Te jól vagy Jason?
- Igen. Te is?
- Én is. Akadt egy kis nehézségem, de megoldottam.
- Nekem is, de megoldottam én is. Mr. Frank már értesítette a rendőrséget.
- Rendben. - mondta Penny, majd megöleltük egymást.
Miután megérkezett a rendőrség, letartóztatták a támadókat, majd jött a szokásos helyszínelés és tanúvallomások felvétele. A nap végén megünnepeltük a születésnapomat. Pennytől egy könyvet kaptam ajándékba, anyától pedig egy pár futócipőt. Másnap a mai iskolai eset bekerült az újságba is. Én magam elraktam a cikket.

A tanév nagy része eltelt. Tavasz volt, Penny születésnapja. Két napja nem volt alkalmam találkozni  vele. Azonban ma nem jött iskolába. Arra gondoltam, hogy biztosan beteg. Iskola után elmentem hozzá, de nem nyitott ajtót senki.
~ Később még visszajövök.
Mielőtt hazamentem volna leckét írni, úgy gondoltam, hogy teszek egy sétát a Robinson parkban, így el is indultam oda. Odaérve séta közben megpillantottam Pennyt, a fánál ülve, amibe a nevünket véstem. Odamentem hozzá és sokkoló hírt tudtam meg: Mrs. Emily meghalt. Kifejeztem részvétemet. Felajánlottam neki, hogy hazaviszem, de nem akart. Kiderült, hogy Penny apja a felelős a történtekért. Arcom komorrá vált. Elhatároztam, hogy meg fogom találni Penny apját és alaposan elbeszélgetek vele, mielőtt átadom őt Gordon századosnak. Úton hazafelé, álomba merült. Jobb is ha alszik, mert nem csak a megrázkódtatás miatt volt rosszul. Hazaérve lefektettem őt. Ezután elmentem valami ajándékot venni neki. Választásom egy nyakláncra esett az ékszerboltban, melyen egy kis láng volt, abban pedig egy gyémánt. Miután kifizettem, hazamentem és becsomagoltam neki. Ezután a cukrászdába mentem el tortát venni. Újból hazaérve megírtam a leckémet és egy szelet tortát előre vágtam Pennynek. Miután felébredt, felköszöntöttem őt. És megkapta a nyakláncot is. Lefekvéskor Penny a vendégszobában kapott helyet. Másnap együtt mentünk iskolába. A szünetekben a tegnapi leckét pótolta be és az aznapit is megírta, de segítettem neki. Végül eljött a tanítás vége és az ebédet is elfogyasztottuk.
- Ideje edzésre mennem. De utána veled töltöm a napot.
Penny bólintott.
- Most nem megyek veled. Szeretnék sétálni egyet.
- Rendben. Találkozzunk majd a tornatermen kívül.
- Ott leszek.
Átöleltük és megcsókoltuk egymást, majd elmentünk a magunk dolga felé. Az edzés után elmentem zuhanyozni, majd utána vissza a tornateremhez. Egy órát vártam, de Penny nem jött. Aggódni kezdtem. Ekkor azonban jött egy hívás anyától, hogy találkozzak vele a parkolóban. A parkolóban találkoztam anyával.
- Itt vagyok. Miért hívtál? - kérdeztem.
- Jason. - kezdte. - Tudom, hogy váratlanul fog érni amit most mondok, de el kell költöznünk.
Megdöbbentem.
- Miért?
- A munkám miatt. Metropoliszba.
- Értem. - mondtam lehangoltan. - Mikor költözünk?
- Holnapután.
Bólintottam. Miután hazamentünk, Penny nem volt ott. A Robinson parkban sem találtam és a telefonját sem vette fel. Elreménytelenedtem és azt sem tudtam, hol kezdjem keresni őt. Eljött a költözés napja és még mindig nem került elő, semmi hír nem volt felőle. Végül kocsiba ültünk és elindultunk Metropolisz felé, a költöztetők pedig jöttek utánunk. Miután beköltöztünk az új házba, beiratkoztam az új iskolába. Itt azonban nem volt karate edzés. Így a tanulásom is megszakadt. Azonban, az új házban volt pince is és ott berendeztem egy edzőszobát. Nem volt valami nagy, de elég ahhoz, hogy elég mozgásterem legyen a különböző mozdulatok gyakorlásához. Újból eljött a nyári szünet. Lent voltam az edzőszobában. Az öltözőszekrényből elővettem egy jelmezt. Egy fekete kezeslábas, térdeinél, combjain és felsőtest részén vörös színnel. Könyökeinél és térdeinél kemény, párnázott rész volt, hogy védje azokat a részeket. Felvettem a kezeslábast, majd a csizmát és a kesztyűket, végül az övet is. Ezután kivettem a már sok edzést látott harci botomat és az öv hátsó részén levő tartóba tettem, a derekamhoz. Helyet kapott még az övön négy kis táska is. Ezekben egy zsebkés, bilincs hozzátartozó kulccsal, zseblámpa és egy sokkoló volt. A bilincs és a sokkoló bal oldalt, míg a lámpa és a kés a jobbon. Felvettem még az alkar védőket is, majd ezután jött a köpeny, mely kívül fekete volt, belül pedig sárga, valamint a maszk is a része volt. Felvettem és végezetül fejemre húztam a maszkot is. Elhatároztam magam, hogy a különleges erőmet mások megsegítésére fogom használni, de egyben a kalandvágy is hajtott, de ez utóbbi nem az elsődleges oka, a szuperhős létemnek. Már csak egy jól hangzó név kellett. Elgondolkoztam.
- Kron vagyok. Metropolisz védelmezője.
Elhagytam a házat és elindultam az első éjszakai őrjáratra...

Jellem:
Komoly, bátor és határozott. Szeretteit és barátait bármi áron megvédi. Nem igazán a szavak embere, így ráadásként csak akkor szólal meg, ha kell. Kedveli a karate edzéseket és a szuperhős létet, de utóbbit nem a hírnév miatt, hanem hogy segíthessen másokon.

Szakképzettség: Shodan fekete öves karatés. Továbbá ért az autószereléshez és az elektronika sem idegen neki.

Képesség:
- Szupererő
Képes 10 tonnát felemelni

Tulajdonok
Suzuki Jimny
84 mérföld/ó; 135 km/ó
A kesztyűtartó át lett alakítva, hogy a szuperhős jelmez tárolható legyen benne



Vészhelyzeti rádió
- Rendőrségi, mentő és tűzoltói adások fogadása
- GPS

Felszerelés

Összecsukható harci bot
Legalsó a képen



Sokkoló pisztoly



Zseblámpa



Bilincs
http://www.police-supplies.co.uk/handcuffs-keys-pouches/handcuffs/tch-chain-superior-black-handcuffs/prod_609.html



Spyderco Delica4 zsebkés