Meredith Winter - Télkirálynő

Születési név: Meredith McQueen (Meredith Winterre módosította)
Egyéb név: Télkirálynő
Faj: Metahumán
Nem: Nő
Születési hely, idő: Canada, 1992 február 22.
Kor: 18
Magasság: 172 cm
Súly: 55 kg
Hajszín: Ezütszőke
Bőrszín: Fehér
Vércsoport: Rh+
Egészségi állapot: Egészséges, ha úgy vesszük.
Család:
Anya: Nina Somora - él
Apa: Nick McQueen - elhunyt
Testvérek: Nincsenek
Foglalkozás: Egyetemista
Oldal: Jó

Előtörténet:

Gyermekkor:



Ha úgy vesszük tökéletes gyermekkorom volt. Nincs sok emlékem abból az időből, azokat a csodás boldog éveket vastag zuzmara borítja, de az apró felvillanások, a hangok, az illatok mind csodálatosak, mind apró szeletkéi a mennyországnak.
Emlékszem a sütemények fahéjas illatára, ami elkeveredett a hó finom aromájára, ahogy a hideg szél bezúdult az ablakon, megtáncoltatta a hajam, felkeverte az illatokat, majd mosolyt csalt a szüleim gyakran komor arcára.
Apám ugyanis feltaláló volt, mindenféle gépekkel foglalkozott, anyám pedig a nyár leánya. Hogy mégis hogy kerültek akkor Canadába? Nos egyszerű egy történet. Apámat felkérte valami nagyon elit cég, hogy dolgozzon nekik, ő pedig azonnal igent mondott. Én már itt születtem, egy elhagyatott hófödte kis faluban. Mamám sokáig nevetve állította, hogy jégkorcsolyával a lábamon születtem. Talán így is volt, ugyanis ez lett az egyik legnagyobb szenvedélyem. Amilyen régre csak vissza tudok emlékezni ez az egyik tiszta emlékem. Hogy siklok a jégen, a hópelyhek lágyan hullanak az arcomra, a szívem pedig őrülten dobog ahogy szállok magam is akár a hópelyhek.
Anyám gyakran szidott le, mert túl sokáig voltam kint a hóban és teljesen átfagytam. Ő alig lépett ki a házunkból. Utálta a havat a telet, és szép lassan apámat is kezdte megutálni, amiért idehozta őt.
Kiskoromban azonban nem zavartak ilyesmik. Boldog voltam ha korcsolyázhattam, futkározhattam a hóban a többi gyerekkel, esetleg hatalmas hócsatákat vívhattam, vagy elmehettem egy lovastúrára csodaországba, a porcukorral behintett királyságba.
Emlékszem gyermekkoromban gyakran ücsörögtem az ablakban, egy fahéjillatú sütivel és néztek ahogy a jégvirágok szétbontják szirmaikat az ablakomon. Egyszerűen gyönyörűek voltak.
Apunak is sokat segítettem. Imádtam a garázsban matatni azzal a sok furcsa szerszámmal. Ő soha nem küldött el, pedig gyakran voltam láb alatt. Egy ötéves kislány elvégre nem igazán ért a luxusmotorok és autók fejlesztéséhez. De ő mindig csak mosolygott, a kékes szemeiben mintha a telet láttam volna viszont, de egy napsütéses kék téli eget.

Iskolásévek:



Az iskola már sokkal bonyolultabb volt. Ahogy elmúlt a gondtalan gyermekkor, úgy lett egyre fagyosabb a világom. Az iskolát már nem szerettem annyira. Leginkább kint lettem volna a jégen, vagy a behavazott erdőben. Ki nem állhattam a túlfűtött termeket, az unalmas menőző osztálytársaim. Ha jó tanuló voltam azért bántottak, ha rossz azért. Tehát iskolába csak azért jártam, mert kellett, meg mert apáék tudtam, hogy akkor lesznek boldogok, megtettem hát a kedvükért.
Aztán apa a 15. születésnapomon valami csodással fogadott. Mutatott nekem egy gyönyörű motort. Ezüst-fehér volt az egész és valami lélegzetelállítóan gyönyörű. Azt mondta még nincs kész, ez a nagy műve nekem és ha akarok segíthetek benne neki. Attól fogva minden este, ha már túl sötét volt hozzá, hogy a közeli tavacskán korcsolyázzak lementem apa műhelyébe két forró csokoládéval és egész este mesélt nekem a kutatásairól, vagy éppen a jövendőbeli motoromat bütyköltük.
A suliba is egészen belejöttem ahogy telt az idő. A többi gyerek megtanulta hogy nem érdekelnek, így békén is hagytak. Kissé kirekesztett lettem, de ez nem zavart. Nem szeretett, de legalább nem is gyűlölt senki. Nekem elég volt a tél, belé voltam szerelmes. Gyakran egész délutánokon át csak ücsörögtem a kint a behavazott fák alatt és festegettem, vagy rajzolgattam, attól függően mihez volt kedvem.
Nem sokkal a 16. születésnapom után éppen az erdőt jártam. Jól ismertem már minden szegletét, minden kis behavazott ág a barátom volt. A hátamon egy termoszban forró csokoládé volt, mert én hiába imádtam a telet, azért nem akartam megfázni. Már jó ideje sétálgattam, egészen kimelegedtem, amikor halk nyüszítésre lettem figyelmes. Gyorsan arra vettem az irányt, mert azt hittem valamelyik közeli házból szökött meg egy kiskutya, azok pedig könnyedén megfagyhattak, főleg ha lement a Nap és még hidegebb lett. Azonban mást találtam, mint amit gondoltam. Az egyik fa mellett egy elpusztult farkas hevert. Lehetett volna kutya is, de volt valami olyan kegyetlen a fejében, valami vad. Mellette egy apró fehér szőrcsomó nyüszített. Először megrémültem. A még soha nem láttam errefelé farkast, akkor nem bóklásztam volna ilyen nyugodtan a téli erdőben, ahol az efféle nagyvadaknak kevés táplálék jut. De megláttam, hogy az anyafarkas szőre már kristályosra fagyott, vagyis itt lehet már egy ideje. Nem bírtam otthagyni a kölyköt, tudtam az a biztos halált jelentené szegénykének. Kissé félve lehajoltam. Bámult rám, hatalmas jégkék szemekkel és abbahagyta a nyüszítést. Fölkaptam és beraktam a táskámba a termosz mellé. Úgy futottam haza, mint akit farkasfalka űz, talán nem is álltam messze a valóságtól...
Otthon tejet adtam a kicsinek és kapott egy saját kosarat lent a pincében a motorom mellett. Olyan gyönyörűen festettek együtt, hosszú ideig csak ültem és néztem. A kölyök olyan volt, akár a tél szelleme, mintha egy csipetnyi hideget hoztam volna a házba.
- Dérnek foglak hívni. - simítottam végig a kölykön, aki csöndesen tűrte és okosan bámult rám, mintha mondani próbálna valamit.

Változások kora:



Olyan egy éve kezdődött a dolog, vagy talán több is volt? Igazából egy örökkévalóságnak tűnik, amióta fenekestül felfordult az életem... Annyi minden történt egyszerre, hogy nem is tudom igazán mi váltotta ki a változást, csak egyet tudok, megváltoztam megmásíthatatlanul és örökre.
Az egész talán a tóval kezdődött. Igen, Dér talán még nem indította volna el a lavinát, ami maga alá temetett, habár az is lehet, hogy kölyökfarkasom is közre játszott a dologban.
Azonban mégis csak a tóval kezdődött az egész. Ahogy mindig, minden reggel és délután azon a napon is kimentem a tóra korcsolyázni. Egy ideje már szép idő volt, a Nap akkor is fényesen sütött a tó pedig gyémántként csillogott. Fölcsatoltam az új korcsolyám, amit születésnapomra kaptam és hamarosan siklottam is a jégen. A forgásokat, ugrásokat és egyebeket már szinte öntudatlanul csináltam. Az agyam máshol járt, a garázsban, a farkas és a motor körül... talán így történt, hogy csak későn hallottam meg a repedést. Az utolsó emlékem a saját sikolyom, majd a tüdőmbe tóduló jéghideg víz, aztán minden elsötétült...
Anyáék azt mondták, apa véletlenül kijött utánam, mert megint csak kevés pulcsiba jöttem el. Abban a pillanatban ért oda, hogy betört alattam a jég. Szinte a csodával volt határos, hogy ki tudott húzni. Utána két hétig a halál küszöbén ücsörögtem. Lázas voltam, mellé beszéltem és a testhőmérsékletem folyamatosan ingadozott...
Aztán egyszer csak felébredtem. Minden olyan tiszta volt, mégis mintha vízben lebegnék. Bámultam a plafont, ami ismerős volt, meg nem is. És akkor rájöttem mi az idegen benne, vékony jégréteg borította be. Felültem az ágyban és hátra simítottam az arcomból néhány halovány hajszálat. Döbbenten vettem észre, hogy a régi sötét tincseim, egészen haloványak, mintha megőszültem volna. Kissé imbolyogva kiszálltam az ágyhoz és a tükörhöz sétáltam. Egy idegen nézett vissza rám. A bőröm betegesen sápadt volt, a hajam tejfölszőke, de a fény mintha ezüstös szikrázást adott volna neki. A szememből kiveszett a kék, már csak szürke volt, halovány, ezüstös szürke. Anyám így talált rám, hogy a tükör előtt állok és bámulom magam. Leültetett és rám rakott egy pokrócot. Akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem fázom, pedig a szobában minden deres volt. Összekucorodtam az ágyon és bámultam anyára. Ő elmondta hogy egy hete kezdett kifakulni a hajam, amikor a testem is egyre hűlt. Az orvos már lemondott rólam, azt mondta ez nem normális. Aztán megölelt. Nem éreztem semmit. Semmit az ég világon. Amikor szóltam neki, azt mondta lehet hogy elfagytak az idegvégződések, vagy valami ilyesmi...
Az első utam a garázsba vezetett. A motor ott állt, büszkén és csillogva, de Dér nem volt sehol. Apa jött elő a maga műhelyéből, a lábánál pedig... egy kölyökfarkas. Egészen nagy volt már. Amikor találkozott a tekintetünk egy bizonytalan fogalom körvonalazódott a fejemben.. Vezér... vagy valami hasonló. Zavartan mentem hátrébb, de ez nem segített. Dér éhes volt és hiányoztam neki. Nem szavak voltak, mégis mintha az ő fejébe láttam volna. Annyira megrémültem hogy elfutottam, ki a házból is. Nem volt rajtam kabát, csak egy vékony pizsama, és mégsem fáztam. Leültem egy fa tövébe és egészen apró gombóccá zsugorodtam. Amikor elkezdtek folyni a könnyeim eleredt a hó. Kinyújtottam a tenyerem és a pelyhek ráhullottak, egy sem olvadt el...
Amikor hazaértem már sötét volt, a házunk ajtói tárva-nyitva... Minden önmarcangolásom elillant és futva mentem be. Odabent olyan kép fogadott, amit soha nem felejtek. Apám üveges pillantása volt az első, amit megláttam. Aztán ahogy beljebb rohantam anyám egy sarokban zokogott, a ruhája cafatokban lógott rajta, amikor lehajoltam hozzá sikítozni kezdett. Aztán megjelent az a férfi az ajtóban. Egy kés volt a kezében. Lassan és fenyegetően megindult felém, az arcán kegyetlen mosoly ült. Rémülten rohantam be a konyhába. Kerestem valami fegyvert, de nem volt ott semmi...
Amikor megfordultam már ott állt velem szembe. Ami azután történt, attól én rémültem meg a legjobban. A férfi szeme megüvegesedett a kezéből pedig kiesett a tőr. Egy jégkaró nyársalta fel, ami a mosogatóból eredt, még néhány fagyiskanál is volt belefagyva...
Azon az estén elhagytunk a várost. Anya rémült volt, de még jobban megrémisztette, hogy maradjunk. Nem akarta elmondani mi történt. Én csak néhány ruhát pakoltam, megkerestem Deret a pincébe, majd fölpattantam a motoromra. Nem voltam hajlandó anyával egy kocsiba szállni, a szuper luxusmotoron cikáztam. A menetszelet nem is éreztem, nem éreztem semmit, csak a zsibbasztó fájdalmat, de azt is belül... apám halott volt.

Maszk mögött:



Egy Gotham nevű helyen telepedtünk le anyával, ami olyan balhés környéknek ígérkezett, hogy senki nem hitte volna, hogy éppen ide jövünk.
Nekem azonban más célom is volt, nem csak a rejtőzködés. Anya állítólag nem tudott semmit, de én meg akartam találni apám gyilkosait. Ehhez azonban jobban meg kellett ismernem... nos saját magam. Ugyanis kár lett volna tagadni, megváltoztam. Talán magától a téltől kaptam ezeket az adományokat, amikre nem akartam átokként gondolni, mert akkor beleőrültem volna a dologba. Jó ideig tartott, mire rájöttem hol vannak a határaim, és miként működnek a képességeim. Furcsa mód ezen az időszakon a kölyökfarkasom segített át, akivel szinte egy elmévé lettünk. Hozzá menekültem, ha túlságosan nyomasztott a saját életem. Anya egy apró lakásba költözött be, ahol az én szobám csak akkora volt, mint egy egérlyuk. Azonban lent volt pince, ahol tarthattam a motort, amitől soha nem voltam hajlandó megválni.
Már egészen kezdett beindulni az élet, beiratkoztam egy egyetemre, ahol biológiát tanultam, hátha így még jobban megérthetem azt, ami történt velem.
Éppen két előadás között volt szünetem és deret sétáltattam, akiről az emberek azt akarták hinni kutya, így annak is nézték, amikor előttem egy néni táskáját elrabolta egy maszkos fazon. Nem tudom miért rohantam utána, elhajítva a pórázt, mégis megtettem. Vagy egy utcán át üldöztem, egészen egy régiségboltig. Amikor berohantam szembe fordult velem és pisztolyt szegezett nekem. Nem vártam meg amíg bármit tesz, a létrehoztam egy jégdarabkát és egyenesen a pisztolyt tartó keze felé irányoztam. Amikor megdöbbent odaugrottam és ráborítottam a cipőjére egy kanna vizet, amit azonnal megfagyasztottam. Így visszanézve nagyon béna voltam és nagy mázlim volt, hogy túléltem, de túléltem és ez a lényeg. Az eladónő döbbenten bámult, aztán elszaladt. Nem akartam, hogy felismerjenek, ott volt egy maszk
nem is gondolkoztam, csak fölkaptam, fölvettem, majd kirohantam az épületből. Odakint megláttam a meglopott nénit. A kezébe nyomtam a táskát és futottam tovább. Jó ideje rohantam már, amikor Dér csatlakozott hozzám. Majd hazaértem.
Ledobtam magam az ágyra és egy ideig csak lihegem. A farkas felugrott mellém és a hasamra támasztotta a pofáját. Megnyugtató gondolatai egészen tiszták voltak. Ránéztem, egyenesen a szemeibe... mintha beleláttam volna a lelkébe...
Az egész világ megfordult velem és hamarosan a saját arcomba bámultam. Éreztem Dár gondolatait, amelyek mintha az enyémek lettek volna, de megvoltak a sajátjaim is. Pedig a testem ott feküdt előttem és vastag jégréteg borította, az arcán szikrázott a maszk. Most vettem észre, hogy a kövei egészen más színűek lettek, mint amikor felkaptam a boltban. Megijedhettem volna, de már túl voltam azon, hogy bármi megrémítsen. Leugrottam az ágyról és futkároztam kicsit. Kimondottan különös élmény volt. Vagy 3 órát szórakoztam, aztán visszabaktattam az ágyhoz. Felkuporodtam a testem mellé és erősen koncentráltam. Visszajutni könnyebb volt. Amikor felültem néhol még jeges volt a karom, így kissé nehezemre esett mozogni.
Azonban ez az egész eset sok új dolgot adott nekem, elsőként egy célt. Nem hagyhattam, hogy másokkal is megtörténjen az, ami velem. Segítenem kellett az embereken. És a maszk titkát is megfejtettem, legalább részben. Ha nálam volt erősebb voltam, megsokszorozta a hatalmamat.
Emellett felcsaptam szuperhősnek. Ne tessék nevetni, teljesen komolyan beszélek! Járőröztem az utcákon, arcomon egy maszkkal és üldöztem az ellent. Persze az egész addig egyáltalán nem volt komoly, amíg nem találkoztam Nathaniellel.
Az egyik egyetemista barátomat kísértem el az őrsre, mert itt dolgozott a bátyja. Nathaniel Asche. Amikor bent voltunk, éppen riasztották őket, egy fickó bankot rabolni készült. Kis ideig még vártam, aztán elköszöntem a barátnőmtől és a bankhoz rohantam. Volt egy sanda gyanúm, hogy ez nem jó ötlet, mégis megtettem. A maszkban a levegőből kivont vízzel megfagyasztottam a fickó lábait, közben a fegyver ravaszát is bevontam egy vastag jégréteggel. Könnyebb volt a dolog, mint gondoltam volna. Persze többen is láttak és döbbenten figyeltek. Tisztelegtem, majd jégutat húzva magamnak elkorcsolyáztam...
Teljesen elvetemültnek éreztem magam. Később megszereztem Nat telefonszámát a barátnőmtől. Ha elkaptam egy bűnözőt hívtam őt, vagyis a rendőrséget. Nem öltem meg őket, csak hozzáfagyasztottam a betonhoz aztán az igazságszolgáltatásra bíztam. Tökéletes volt így. Aktívan tanultam, közben néha a motoromat bütyköltem. Anyával keveset beszéltem, szinte megszakadt a kapcsolatunk, pedig a szomszédban lakott. Csak egy valami hiányzott a korcsolyázás. Egyik nap fölpattantam a mocimra és elsüvítettem egy közeli jégpályához. Nem volt ott senki, így belógtam és végre, végre korcsolyázhattam... Megdöbbentem, amikor jó 2 órányi csúszkálás után egy remekül sikerült ugrás után taps visszhangzott végig a hatalmas termen. Ijedten néztem arra, ahol egy idősebb nő állt. Mint elmondta ő a helyi műkorcsolyacsapat edzője és szíven látna engem is a csapatban, ha van kedvem hozzá. Eleinte úgy gondoltam ez nem jó ötlet, de hívott a jég így igent mondtam. Az edzések remekek voltak. Rengeteget tudtam már magamtól is, de úgy még jobb volt, hogy mások elmagyarázták, amit eddig csak ösztönből tudtam.
Így éltem sokas életet... már egy idő után azt sem tudtam hol áll a fejem. Előadásokra jártam be, vizsgáztam, közben motorral robogtam a jégpályára és nyaktörő ugrásokat csináltam, aztán léptem is tovább és fehér motoron száguldoztam a városban, mint a gonosz üldözője, a tél szelleme...
Egyik meló után megvártam amíg Nat kiér. Megbilincselte a bűnözőt én pedig hozzá sétáltam, amikor a társai kicsit nem figyeltek. Megdöbbent, kis ideig megszólalni sem tudott, aztán átnyújtotta nekem a mobilját, és közölte, hogy ha segítségre lenne szüksége jönnék-e? Csak bólintottam, aztán fölszálltam a motorra és száguldottam haza.
Ahogy ismét helyre állt a rend, kezdtem jól érezni magam. Az egyetemen gyakran mosolyogtam és pár barátom is volt, habár tartottam tőlük a két lépés távolságot, ugyanis a tagjaimból nem múlt el a tél hidege, a bőröm olyan volt, mintha a mélyfagyasztóban tartottam volna. Ennek ellenére ez a különös élet is adott valami teljességet, a részek egésze, a kirakós, és a remény hogy megtalálom apám gyilkosait és segítek az embereknek megnyugtatott, úgy éreztem ismét nem élek hiába...
Az új élethez új név is járt. Az egyetemre már Meredith Winterként iratkoztam be, és így is ténykedtem. Egyrészt ez jelképezte az új kezdetet, másrészt így apám gyilkosai talán nehezebben találtam a nyomomra.

Felszerelés:
- Motor
- Maszk:
Volt valaha régen egy kelta kovács. Idős férfi volt már, de hitt a maga isteneiben akkor is, amikor az új isteneket behozták a szigetükre. Őt nem érdekelték a mások, amíg volt erő a karjában hogy kovácsolja a fémet és mitikus rúnákkal megerősítse, hogy harcos fiainak karja ne lankadjon, ha az általa készített kalapácsot emelik ütésre, addig őt nem érdekelte ki milyen istenben hisz. Azonban egyszer eljött hozzá egy völva a nő azt akarta készítsen maszkot az istenek áldásával, egy olyan maszkot amit megáldhatnak és aminek viselőjét kegyeltjüknek tekintik. Az öreg kovács nem értette mit akar az asszony.
Nem tudta mire jó egy olyan sisak, ami csak az arcot védi. Azonban a varázslónőnek nem akart ellentmondani, így elkészítette a különös fémdarabot, úgy ahogy az asszony mondta. Amikor elkészült a rúnákat finom kicsi vésőkkel a peremébe véste, a rúnákat, amiket az apjától tanult és az is az ő apjától...
Az asszony az éjszaka leple alatt érkezett, azonban valakik követték. Alig vette kezébe a szikrázó maszkot papok jöttek, az új hit hívei. Megöltek mindenkit az ő istenük nevében. A volva varázslatai is kevesek voltak hozzá, hogy megfékezze a fékevesztetten tomboló vérszomjas papokat.
Megerőszakolták, több sebből vérzett, de ahogy ott feküdt látta, hogy a maszk halovány hideg fénnyel kezd derengeni...
És akkor a fény mintha szétáradt volna. Hatalmas szárnyas lány jelent meg a szobában, hófehér tollai hópelyhekként hullottak alá, éppen úgy, ahogy a könnyei. Minden egyes könnycsepp a maszkra hullott és ott szikrázó kővé változtak. Az angyal érkezésére a papok ordítva rogytak a földre. Az angyal a volvához sétált. Amikor megérintette a nőt, annak minden sebe beforrt. Aztán arra eszmélt az asszony, hogy a kezében a derengő jéghideg mégis égető maszkkal ül, szemben a rémülettől félholt kováccsal.
A volva megrémült, ez nem az ő szellemeik közül volt egy, ez az új hitűek szolgálója volt. Rémületében botor módon elrohant és a közeli mocsárba hajította a maszkot. Az még a víz alatt is derengett egy ideig, majd mint kifáradt lidércfény, egyszer csak kihunyt a fénye.
Hosszú hosszú évezredekig pihent a mocsár mélyén. Már a mocsár is eltűnt, befedte a föld és homályba merült, hogy az angyalok sírni is tudnak...
Aztán rengeteg idő múlva lakóparkot építettek a régi mocsár helyére. Amikor felásta az egyik munkás a helyet ezüstösen szikrázó maszk fordult elő a földből. A férfi tudta, hogy a felesége gyűjti az ilyen kacatokat így elvitte neki. A nő imádta a maszkot és a falra erősítve tartotta. Aztán egyszer a férfiről kiderült, hogy megcsalta az asszonyt, aki dühében elvitte a maszkot egy ócskáshoz, amikor letette mintha nem csak ő, de a maszk is könnyezett volna...

Jellem: Hűvös és távolságtartó. Amíg nem közelítik meg kedves és jókedvű, de ha valaki belép a privát terébe, akkor attól olyan gyorsan eltávolodik, ahogy csak tud. Kissé bizalmatlan az apja halála és a képessége miatt. Nem tudja kiben bízhat, hiszen talán egyszer rá is ráküldenek valamit, ha rájönnek ki is ő valójában. Úgy érzi kilóg a társadalomból, ezért gyakran kissé szomorú, mert nem tudja mi célból éljen. De ha minden jól megy tud viccelődni és a többiekkel nevetni is.

Szakképzettség: Csodálatosan jégkorcsolyázik, egészen kicsi kora óta csinálja és már mesterfokon űzi. Emellett vannak szerelői és gépes ismeretei is, amiket az apjától sajátított el. Tud lovagolni, motort és autót vezetni és kicsit beszéli a spanyolt az anyja anyanyelvét. A biológia ismeretei is elég jók.

Képesség:

Nem hiába hívják a tél királynőjének, a képessége összetett, önmagában még kiforratlan, hiszen nem olyan régóta van birtokában. Képes megfagyasztani a vizet és a jeget manipulálni, vagy akarata szerint mozgatni. Tehát magához hívni, vagy éppen reptetni. Jeget azonban csak akkor tud létrehozni, ha van víz a közelben, víz vagy vízpára. A levegő víztartalma elég hozzá, hogy jeget csináljon belőle, de csak maszkban, amúgy csak nagyobb mennyiségű vizet tud megfagyasztani. A maszk megerősíti a képességét, azzal 20-40 fok között is képes jeget alkotni, nem csak ez alatt. Bármeddig képes használni a képességét, amíg csak van nedvesség a közelében. Regenerációra is képes, de csak hidegben (20 fok alatt). A kisebb sérülések körül teljesen megfagy a bőre, így nem vérzik el és aztán ha jeget helyez rá, az beolvad a testébe és képes dekódolni a DNS-ét, így beépülni olyan sejtként, amire szükség van a seb regenerálásához. Efölötti hőmérsékleten csak elfagy a seb és akkor gyógyul csak be, ha megfelelően hideg van hozzá.
A képesség másik része az, hogy valami különös kapcsolat fűzi a téli állatokhoz, azokhoz, akiknek van valami köze ehhez az évszakhoz. Elkaphat tőlük gondolatfoszlányokat, vagy sugalmazhat nekik gondolatokat. Az állatok ezt nem feltétlenül teljesítik, de többnyire megértik, főleg ha a maszk felerősíti az erejét. Maszkban képes a tudatát áthelyezni a farkasáéba, akihez egészen szoros kapcsolat fűzi. Amíg a tudata elhagyja a testét, az megfagy, egy pillanat alatt, így mintha hibernálná önmagát.