Nemhaim

Születési név: Nemhain
Egyéb név: A kárhozottak hercegnője
Faj: Démon
Nem: Nő
Születési hely, idő: Az idők hajnalán
Kor: Ki számolja?
Magasság: 160 cm (Ha van neki)
Súly: 48 kg (Ha van neki)
Hajszín: Változó (Ha van neki)
Szemszín: Izzó vörös. (Ha van neki)
Bőrszín: Változó (Ha van neki)
Vércsoport: Változó (Ha van neki)
Egészségi állapot: Egészséges, már ha a beteges életszemlélet nem számít.
Család: Pokoli egy família.. ha meghaltál és nincs szerencséd ugyis látod majd őket...
Foglalkozás: Dolgozni? Én? Most ugye viccelsz!
Oldal: Gonosz


Előtörténet:
Húúú most komolyan azt várjátok regéljem el nektek az egész nyamvadt történelmeteket? Gondolom mindenki kíváncsi rá mit csináltak a próféták a földön ki gyújtotta fel Rómát, meg az ilyen egyéb baromságokra.. Sok kicsinyes hülyeség, amihez csak a szűklátókörű halandók képesek ragaszkodni... Nah nem baj, a lényeg annyi, hogy én még véletlenül sem mondom el a titkok nyitját, úgy szép az élet elvégre, ha mindent titkok öveznek.
Az életem akkor kezdődött, amikor minden lét az univerzumban. Nem vagyok se idősebb, se fiatalabb nála. Az elsők között születtem, együtt éltem testvéreimmel a mennyei birodalmakban. A szavak, amiket a halandók használnak kevesek hozzá, hogy leírjam azt a világot, a leggyönyörűbbet, a tökéletes édent. A teljesség a béke és a csoda birodalmát. Azonban aztán jött a háború. Már régóta kedves testvérem volt a Fényhozó és amikor kétkedni kezdett a csodában az elsők között voltam, akikkel megosztotta kételyeit. Eleinte nem hittem neki, de később be kellett látnom, hogy igaza van, igaza volt mindenben...
Vele tartottam és segítettem elmagyarázni a többieknek. Sokan kétkedéssel fogadtak, sokan egyenesen undorodva néztek rám. Lucifer azonban nagyobb sikerrel járt, szépsége lenyűgözte az embereket, szavai olyanok voltak akár mézbe mártott aranyos tőrök, nem tűntek ártalmasnak és mindig célba találtak. Amikor elindult a felkelés őszintén hittem, hogy győzhetünk. Ott harcoltam a testvérem mellett és ott voltam vele amikor vesztettünk és letaszíttattunk bölcsőnkből.
Elvették a szárnyaimat, nem voltam angyal többé, hatalmas és ragyogó. A sötétségben kóvályogtunk a fiatal Földön nem találtuk a helyünk. A fényt elvesztettük és egyre gyengültünk. Amikor már a végkimerülés szélén álltunk a mennyek haragjával lesújtott ránk ismét a Herceg. Nem hagyott nekünk békét, mélyre űzött a sötétbe, az izzó forróságba. Azt hittem elveszik a lelkem, és a fényemből valóban nem is maradt semmi... A testvéremet is megviselte a dolog, és esküt tett. Megfogadta, hogy bebizonyítja az igazát, hogy megmutatja azoknak akik elűztek minket milyen buták és botorok.
Azt hiszem csak ez a bosszú tartott minket életben, csak ezért éltünk. Nem csüggedtünk egy pillanatra sem, építettük a birodalmat mélyen a föld szívébe. Ébresztettük a lángokat és felszítottuk a bosszú tüzeit. Aztán portyákra indultunk. Páran felmerészkedtünk a felszínre és furcsa világra bukkantunk ott. Mint egy kicsiny otthon. Tökéletes világ volt. A gyűlölet vörösen izzot bennünk. Amikor mindent elmeséltem Lucifernek láttam mennyire bosszús, régi szépsége eddigre megváltozott, sötét lett és kegyetlen minden vonása. Nem mondta el még nekem sem mire készül egyszerűen csak eltűnt és sokáig vissza sem tért. Ahogy megérkezett diadalt láttam az arcán, csak annyit üzent: Bizonyítottam.. Nem sokat kellett várnunk, hamarosan a portyákról lelkeket hoztak magukkal a többiek. Emberek voltak azok, rövid létű gyönge akaratú kedvencei Neki. Mi pedig megdolgoztuk őket... Lucifer kezdetben élvezte, aztán furcsamód elunta a dolgot. Hosszú ideig szomorúságot láttam a szemében. Végigsimított az olyannyira elváltozott arcomon. Menj föl Nemhain, tönkre tesz ez a világ.
Nem tudtam miért mondja, de megtettem, ahogy mindig mindent, amit mondott, a testvérem volt, lény a lényemből, egy anyagból formáztak minket és az idők kezdete óta vigyáztunk egymásra.
Odafent különös világra bukkantam. Elnéztem a halandókat az Ő kis kedvenceit akiknek kedvéért elhagyott minket és elfeledte kik is valódi gyermekei. De mindvégig fáztam. Az üresség és a magány bekúszott a szívembe. A kies felszín nem volt otthonom többé. Az erőmet fel tudtam tölteni a halandók érzelmeiből, testet is tudtam alkotni magamnak és abban jártam keltem köztük, de nem bírtam sokáig, olyannyira fáztam... A hideg beleette magát a csontjaimba és megdermesztett...
Hagytam a halandókat és hazatértem, oda ahol a lángok örökké izzanak.
Azonban a nyugtom nem tartott sokáig, Lucifer rengeteget járt a halandók között és mintha ő is a hatásuk alá került volna... Esküszöm már ő is a rajongójuk lett, akár az atyánk. Egyik nap különös ötlettel állított oda elém. Éppen egy nagyon makacs lelket kínoztam, aki zavaróan hosszú ideig nem tört meg, amikor félrevont és elhívott magával. Kissé ingerülten követtem, amiért félbeszakította a munkám.
- Mit szeretnél testvérem? - kérdeztem kissé ingerülten. Ő csak rám nézett a tűnődő, de még mindig furcsán gyönyörű szemeivel.
- Tudod, támadt egy ötletem, szeretnék tenni egy kísérletet. Rengeteget láttam a halandókat és rájöttem valamire. Olyanok ők, akár mi... Cssssss, ne szakíts félbe kedves, had fejezzem be! Tehát, pont olyanok mint mi, csak gyengék és életük könnyen kioltható. Azonban vágyaik és érzelmeik, lelkük minden rezdülése sokkal intenzívebb és forróbb. Arra gondoltam, vajon a fentiek között vannak-e olyanok, akiket magunkhoz csábíthatnánk, éppen úgy, ahogy a halandókat.
Egy pillanatra elborzadtam, az ötlet olyan szentségtörő volt, hogy egy pillanatra elrémültem tőle. Az elűzetésünk óta nem láttam egyet sem a régi testvéreink közül. És igazából nem is vágytam találkozni velük, valahogy elrémített az ötlet, pedig annyi mindent átvészeltem már Luciferrel és mégis...
- Mond mi a gond testvérem, tudod, hogy nincsen titkom előtted. - mondta a régi bársonyos hangján.
- Én... nem is tudom.. jó ötlet ez?
- Persze! A bosszúnknak izzóbb lángot ad! Megmutatjuk Neki, hogy milyen a hatalmunk. Nem csak a kicsinyek, de testvéreink is mellénk állnak majd! - A szeméből szinte lángok lövelltek ki és a tűz egyre forróbban ragyogott körülöttünk. Nem tudom miért egyeztem bele, amikor minden porcikám irtózott a dologtól, és mégis megtettem. Így kerültem ismét a felszínre, hogy találjak egy ott portyázót a mieink közül. Azt hittem soha nem jön le egy sem volt testvéreim közül, sőt reménykedtem ebben, és mégsem így történt. Hamarosan egy erős hitű halandót hatalmas veszély fenyegetett, és megjelent egy. Emlékeztem rá, Raphael volt a neve. Felkerestem, mielőtt elment volna. Először majdnem megölt, aztán elmeséltem neki, hogy félek Lucifertől, aki egyre kegyetlenebb, elmondtam, hogy haza akarok térni. Félanyagias démontestem megriasztotta, láttam az undort a szemében, az emberek szégyennek mondanák amit akkor éreztem. A testvérem jósága túl nagy volt ahhoz, hogy magamra hagyjon. Velem maradt és próbált segíteni, hogy visszakapjam a valódi szárnyaim, ne azokkal a vacakokkal kelljen élnem, amiket Lucifer alkotott nagy nehezen. Azt hiszem kis ideig ő kísértett meg engem, nem pedig én őt... Kis időre kihajtottak a szívemben az emlékek, láttam a szülőföldem csodáit újra. Ott soha nem fáztam, de nem is égettek szörnyű lángok... vágytam visszakapni a régi arcomat. Azonban eszembe idéztem, hogy semmi nem vehet rá, hogy ismét buta birka legyek, aki értelmetlen parancsokat követ. Tehát én is útjára indítottam a tervemet... Megmutattam a halandók világát Raphaelnek, a valódi világukat. Láttattam vele minden sötétséget és minden szennyes dolgot. Menekülni akart, de nem volt hová, nem mehetett el, mert rám vigyázott, engem pesztrált.
Szép lassan elmeséltem neki mindent, amit Lucifertől tudtam meg. Finoman adagoltam a dolgokat egy lépést csak egyszerre. Soha nem hittem a dologban, így én döbbentem meg leginkább amikor minden úgy történt, ahogy Lucifer mondta.
Raphael követett engem a sötétségbe, a lelke lassan megtört, és habár komorabb lett, mint bármelyikünk, nem kevésbé kegyetlen. Amikor a tollai hullani kezdtek elvittem magammal Luciferhez. Testvérem arcán csak kegyetlen mosoly ült, ami akár kellemesnek is tűnhetett annak, aki nem ismerte annyira. Akkor hosszú ideig bevallom kerültem őt. Folyamatosan kínoztam a szerencsétlen lelkeket, mintha az ő gyötrésükkel lemoshatnám magamról azokat a különös érzelmeket, amiket felébresztettek bennem. Magamtól vonultam száműzetésbe a felszínre. Jártam a városokat és én is figyeltem a halandókat, mint azok, akiket gúnyoltam ezért. Az erőm azonban egyre fogyatkozott, minél hosszabb kiruccanásokat tettem. De nem érdekelt. Lassan emberek bőrébe bújtam, alkut kötve velük, így az erőm nem fogyott tovább, habár régi ragyogását sem nyerte vissza.
Egyik éjszaka Lucifer meglátogatott engem. Ott ült a gazdatestem kicsiny bérlakásában. Furcsán festett kortalan vonásaival drága ruháival a poros lepedőn. Végigmért engem és szomorúság suhant át az arcán.
- Üdvözöllek testvérem. - mondtam halkan.
- Miért keresel? - kérdeztem kissé remegő hangon. Éreztem, ahogy a halandó lélek bennem megdermed a félelemtől és menekülni akar. Könnyedén elcsitítottam és a Fényhozó sötét szemit figyeltem.
- Mert hiányoztál. - Kedvem lett volna felnevetni, de nagyon is komolynak tűnt. Hozzám sétált és elkapta a karom, a kölcsönkarom... az érintése égetett, illetve csak a bőrt égette, én majd meghaltam hogy végre egy kis valódi meleget érzek.
- Gyere velem kérlek! - És én ismét hallgattam a szavára... Hazatértem.. egy sötét és forró hazába.
Újabb évszázadok, vagy talán évezredek teltek el, én nem számoltam az időt. Csak kínoztam szerencsétlen lelkeket, hogy ne maradjon időm gondolkozni. Lucifer talán érezte a vívódásom, mert hosszú-hosszú ideig magamra hagyott a játékaim közepette és nem keresett és nem is hivatott.
Valóban sok idő telt el, mire ismét megjelent mellettem. Kissé szomorkásan lassan beszélni kezdett. A terve őrület volt, nagyobb őrület, mint bármi amit eddig hallottam. Úgy éreztem a pokol lángjai megfagynak körülöttem, úgy megrémültem az ötlettől. Amikor végzett hosszú ideig várt, csak várt.
- Akkor megteszed nekem? Biztos a siker!
- Igen. - suttogtam, mert tudtam, hogy nincs megállás, hogy képtelen vagyok nemet mondani neki, legyen bármilyen őrület is a terve.
- Akkor amint felnyitja valaki a kaput, amit fénylő rokonaink vaspántokkal zárta le, te fölmész és nekikezdesz az előkészületeknek. Számítok rád Nemhain. - Megfogta az arcom és hosszasan bámult a szemeimbe. Úgy éreztem forró sötétségbe süllyedek, a szemei olyanok voltak, akár a halott lelkek sikolyaiból szőtt lepel. Menekülnöm kellett, mióta léteztünk ez volt az első alkalom hogy megrémített engem.
Az idézésre nem kellett sokat várni, a kapu kitárult, én pedig hamarosan a jeges felszín és az idézőm felé szárnyaltam. Végigpergett a szemem előtt a hosszú évezredek sora, és először kétkedtem, a terv túl szörnyű és őrült volt, még nekem is. Azonban elfojtottam a részvét és a szánakozás csíráit magamban, küldetésem volt, amit teljesítenem kellett.

Jellem: Jellemem, azt ne tudd meg kedvesem! Nézted évszázadokon át, ahogy a mérhetetlen kíntól vonagló húsuktól bőrüktől múltjuktól és reményeiktől megfosztott lelkeket alsóbbrendű démonok kínozzák? Érezted már az arcodon a pokol lángjainak kárhozott melegét?
Fogadtál már a Fényhozóval, hogy egyes lelkek mikor is őrülnek bele pontosan a kínba? Abba a kínba, amit te okoztál nekik évezredek alatt? Olvastad már valakinek fejére a bűneit és nézted kéjesen, ahogy a kis férgek minden bűnért letépnek valamit a testéről? Nos ha nem tetted, azt hiszem szavakkal nem igazán tudom elmesélni nekem ki vagyok, vagy miért is vagyok az, aki.


Szakképzettség: No de kérlek! Itt inkább az a kérdés, mi az amihez nem értek! Előbb tudtam mi az a tűz, mint hogy a halandók a pelyhes seggüket a napvilágra vonszolták volna! Jah és a szenvedő lelkek igen szívesen mesélnek nekem bármiről ami a felvilágban folyik...

Felszerelés: Az meg minek? Nem vagyok elég én?

Képesség:
Képes megszállni halandókat, azonban ennek az a feltétele, hogy a halandó alkut kössön vele, csak úgy nem tud beleköltözni senkibe, csak aki engedélyt adott neki rá. Azonban ezt az engedélyt bármilyen eszközökkel képes kicsikarni.
Tud saját testet is alkotni magának, de csak húsz ember halála árán. Ez a test nem élő lesz, csak egy burok, amibe belebújhat, ellenben csak a pokol lángjaitól meleg, nem az élettől. Ha valakibe beleköltözik annak teljes mértékben képes uralni a testét, olvasni a gondolatait és látni az emlékeit.
Képes rövid időre elhagyni a gazdatestet, ilyenkor fél anyagias plazmaszerű lesz, akár egy kissé sűrűbb szellem. Hidegben erre képtelen, olyankor szüksége van a gazdatest melegére.
Mint gyakran emlegetik, furcsa módon képes létrehozni rózsákat, amik azonban nem igazán mondhatók átlagos növénynek. Az akaratával képes mozgatni őket, hogy merre nőjenek és mit borítsanak be. Képesek belenőni egy élő szervezetbe is és annak az erejét szép lassan elszívni.
Ha úgy akarja lángra lobbantja őket egy gondolattal, és akkor nagyon forró mélyvörös lánggá változik a rózsaszőnyeg. Ez a tűz szinte mindent eléget, és vízzel nem lehet eloltani, csak ha valamilyen vallási jelképnek kerül a közelébe, akkor alszik ki.
Ha bármilyen vér hullik a rózsákra, akkor azt mérgező anyaggá alakítják, ami ott kering a szöveteikben, tehát ha valaki megérinti őket ezután, annak a méreg átszivárog a bőrén. Ez a méreg nem öl, hanem egészen máshogy működik. Hallucinogén anyag, azonban a hallucinációkat ő irányítja. Akinek a rózsa mérge a vérébe kerül, azt utána bárhol megtalálja a világon és álmaiban is fel tudja keresni akár az őrületbe kergetve a szerencsétlent.
Ezekből a rózsákból annyit tud növeszteni, amennyit akar, bárhol, ugyanis mind levegőből, mind földből, de akár még vízből is képes létrehozni őket. Ellenben mivel a rózsák pokoli eredetűek a nagyon hideg megöli őket, tehát az sarkokon vagy Szibériában például nem nyílnak ki. Ellenben minél melegebb van, annál könnyebben növekednek. A sivatagban pillanatok alatt kinyílnak, míg mondjuk Európában sem kell sokkal több nekik. Télen körülbelül öt perc alatt nő ki egy szobányi rózsa, de amúgy egy-két perc kell ekkora mennyiségnek. Ha melegebb van, akkor még ennyi idő sem.
Emellett ha úgy akarja képes éjfekete szárnyakat növeszteni, amikkel villámgyorsan képes repülni. Ezek a szárnyak gyakran csak egy másik síkon jelennek meg, tehát az emberek nem láthatják őket, és csak akkor tud repülni ha anyagiasítja őket.