Catherine Claryssa Siano

Születési név: Catherine Claryssa Siano
Egyéb név: Clary, Földleány, Awentia
Faj: Természetfeletti
Nem: Nő
Születési hely, idő: 1992. Dec. 20. Montreal
Kor: 19
Magasság: 165 cm
Súly: 45 kg
Hajszín: Szőke
Bőrszín: Fehér
Vércsoport: AB-
Egészségi állapot: Romlott látás, szemüvege van.
Család:
Caren Halafey(Anya, él)
Feliciano Siano (Apa, él,)
Foglalkozás: Egyetemre jár, tanárképzőre(Földrajz, és biológia szak)Mellékállásban eladó egy ruhaboltban, de a dühkitörései miatt nem biztos, hogy sokáig marad...
Oldal: Semleges

Előtörténet:

Soksok évvel ezelőtt még nem történt semmi. Csak a nagy ég volt,és a tenger. Két lány fürdőzött. Két gyönyörű leány... Awentia, vagyis a föld elem megfelelője, és és Aquene, vagyis víz megfelelője. Vergődtek a habokban, semmi sem zavarta nyugalmukat. Azonban, sok sok év után megunták. Nagyon. Csak lágyan vergődtek a vízben, és csak egymásra számítottak. Imádkoztak mindennap Teremtőjükhöz, hogy adjon nekik anyagokat, amiből társak lehetnek... Végül megjött. Csak nem az, amire vártak. Teremtőjük egy fehér galamb képében egy barackot hozott magácal.
-Neki kell megennie. -
Bökött a csőrével a nőies, barna hajú lány felé, aki különbözött fehér hajú, vékony társától, Aquenétől. Megette. Vörös volt a barack belseje, akárcsak a vér... Késöbb kiderült, miért. A lányok eddig nem éltek igazán. Nem volt szükségük levegőre, ételre, italra... Azonban, a barackban lévő vér Awentiának meglehetősen emberibb , azaz gyengébb szokásokat kölcsönzött,mivel akkor még az ember messze volt. Már nem tudtak játszani, mert Aquene barátnője nem tudott lentmaradni sokáig. Így éltek, de csakaddig, ameddig a barna hajú lány szomjazni nem kezdett... Már már halálos állapotban volt, amikor testvére felajánlotta magát neki... Aki csak vízből volt belül. Csak egy aprócska vágás az éles körömmel, és az édesvíz máris zúdulni kezdett Awentia szomjazó ajkaira.
Ezután csak a magány maradt. Ami végül sírásra késztette a lányt... Kezével a vízbe csapott, mire az alatt a föld megrepedt. Szerteszét föld hullott, és szigetek keletkeztek... Erre mászott ki Awentia. Sírt. Dühös volt. Ezt jelezte első könnycsepje is, mely szikrákat szórva hullt a földre... Egy vörös hajú lány született, Catori. Aki nemsokára szintén sírni kezdett mert megtudta, hogy a víz halálos számára, ezért itatta az akkor még nem létező egereket. De ő szabadságot akart. Valakit, aki elviheti bárhva... Megszületett Chosovi, vagyis a Szél, mivel eddig volt levegő, de csak mozdulatlanul állt... A Szél. Az energikus szőke, aki életet vitt mindenbe... Rögtön Catori
legjobb barátja lett. Awentia újra egyedül maradt. De már alkotott... A szigetecskék kitűnően szolgáltak, mint egy festőnek egy üres lap... Épített, ami nem tetszett neki, azt lerombolta. Rájött, hogy nem kell mindennek rendszerűen állnia, a rombolással gyönyörű helyek születnek. Csinálta, tovább. Szinte már hempergőzött a földben. Ujjaival szántott, körmei földdel lettek tele. Belerúgott, mindent csinált. Épített is... Hegyvonulatokat... Már csak olyasvalaki kellett neki, akik ezt meghálálják. Olyanok, akik nem istenek még annyira sem, mint ő, hogy alig tudjanak valamit. Kisebbek, hogy ki tudják élvezni a látványt. Gyengék, hogy ne tudják lerombolni azt, amit ő felépített... Testvéreivel ,akiket ő teremtett, megbeszélte eme ötletet. Azok helyeselték. Imádkozni kezdtek egy alapért... Egyszerre hármat is kaptak.
-Mert szükségük lesz nem csak ránk, de magukra is. Szaporodni fognak, és ha nem istenek, mindenre szükségük lesz... -
Válaszolt Teremtőjük. Egy aprócska dolgot, egy magot kaptak, ebből lettek a növények. Egy puha, formátlan darabot is kaptak, ami elég nagy volt ahhoz, hogy mind a hárman szabadon gazdálkodhassanak vele. Ebből lettek az állatok.
És egy hozzájuk hasonló baba... Mindannyian a vöröses barackhúsból készültek. A Tűz ezekbe erőt tudot kölcsönözni. Ő adott életet a tárgyaknak... A lényeknek mindenre szükségük volt. Levegőre. Ételre. Azonban egyvalamit elfelejtettek a lányok. A vizet... Ami a barackhúsból készült, levegőre, táplálékra, és vízre van szüksége... A lányok ezt hogyan tudták volna megoldani? Aquene halott... Ekkor azonban Awentia fejében egy hang szólalt meg.
-Segíts az embereknek... -
Hallotta. Tudta, hogy ugyanazt kell csinálnia, amit a fehér hajú csinált... Egy erősebb hegybe vágta karját, mire abból hatalmas víz áradata zúdult le. Ő meghalt... De az emberek élni kezdtek.De halála előtt megígérte hívőinek, hogy visszatér...

Az én életem. Háh. Már eleve rosszul kezdődött... A családunk igazából nagyon gazdag, csak akkor ez még nem volt így, azaz már az előtt is így volt, csak... Na majd később.
A lényeg, hogy egy szörnyű kórházban születtem. Egy szörnyűűű kórházban. A vakolat szinte vízesésként zúdult le, az ápolók a gyerekosztályon cigiztek, és az ott lévő emberek 'lakosztályára" gondolni se merek. Ezt természetesen akkor még nem tudtam megjegyezni, segítség is volt hozzá, apám emlékezőképessége. Teljesen jó időpontban jöttem a világra, ha lett volna sokat próbált orvos, és nem egy tanuló,(aki az izgatottságban még kezet mosni is elfelejtett, apa szólt neki, akinek aztán színészi hivatásával szinte semmi köze nem volt az orvos szakmához) akkor könnyen ment volna a szülés.
A gyerekkorom elég rossz körülmények között kezdődött. Egy aprócska házszerűség Montrealban... Pedig anyám egy elég híres francia arisztokrata családból származik. Tehát akkor ez miért volt? Mert apám nem volt olyan milliomos, mint amilyennek lennie kellett volna. Tehát a nagyszüleim megtiltották, hogy találkozzanak. Tipikus szerelmi történet...
Amikor azonban erről az őseik tudomást szereztek, rögtön kijjebb rugdalták a saját lányukat.
Tehát így indultam... Koszos ruhával, kócos hajjal, az egész testem piszkosan... De ez hamar megváltozott, már 3 éves koromban.
Nagyapám a haláli ágyán megváltoztatta a végrendeletét. Ugyanis annyira el voltunk szigetelődve egymástól, hogy még rólam sem tudtak. Nagy hiba... A lényeg, hogy gyorsan átírta, és minden vagyonát a lányára, vagyis anyára hagyta. Még most is emlékszem, milyen riadtan keltem föl az éjszaka közepén, amikor anya örömteli sikolyát meghallottam...
Rögtön a repülő. De utáltam... Mondjuk az étel az jó volt. Az akkori ízlésemnek... Könnyen odaértünk, oda, ahol az új életem várt rám...
De aztán hamar megváltoztam. Balett, zongora, lovaglás... Minden kislány álma, mert mindenki hercegnőnek akarja érezni magát. Az ételek kitűnőek volltak, még a csigát is megkóstoltam, és egészen addig szerettem, ameddig élve meg nem láttam... Phfuj.
Taníttatásom magántanárral kezdődött. Nem találkoztam kortársakkal... Egyedül csak akkor, amikor balettversenyekre jártam. Mozgásom kecses volt... Szinte mindig én nyertem... A szüleim elkényeztettek, de ez engem nem zavar. Csak más embereket. De azok csak féltékenykednek.. Tinédzsrekoromban azonban ,az egyik verseny máshogy zajlott...
A nézőlk örömzúgása egy békés hey vízeséseként csorodogált a fülembe, ahogy a fekete ruhámban kiléptem a szinpadról
-Hah!-
Fordultam meg, de mivel én már akkor is elég vaksi voltam, nem találtam meg rögtön a szemüvegemet. Sőt, sikeresen levertem.
-Bocsi, ez nem a tiéd? -
Hallottam meg egy mézédes hangot. De arcot alig láttam hozzá, egyedül a barna hajszálszerű pacnikat láttam... A kezemet kinyújtottam, és egy másik, meleg, kellemes kezet éreztem... Elvettem a szemüvegemet, és egy gyönyörű fiú arcát láttam meg...
-Na szia, megyek vissza Cassidyhez. Amúgy jó voltál. -
Mosolygott rám vissza... Egyszerre szorult el, és örült a szívem. Foglalt... De a szavai visszhangott vertek a fejemben. Lehajtottam a fejemet. Majd megfordultam, és eldöntöttem. Inkább... Elfelejtem.
Azonban ez nem sikerült.
Alfred, mivel így hívták, a második találkozásunknál azt mondta, hogy szakított azzal a, ahogyan ő fogalmazott, r*banccal. És azon nyomban megcsókolt...És ez így folytatódott. Egészen addig, ameddig a zongora tanáromtól kilépve egy sötétbőrű lány nem jött felém. Mindenféléket ordibált...
-Héh, volnál szíves leszállni a pasimról??? TE NYAVALYÁS SZŐKE R*BANC! Mindig is tudtam, hogy az agymosottakra bukik...
Már már rosszulvoltam a szavaitól...
-KOMOLYAN??? Szerintem pedig a túlszoláriumoztatottakra!-
Fogamat csikorgattam dühömben, de igazam volt. Nem szakítottak??? Vagy... Vagy a szerelmem... Hazudott nekem??? Egész testem megremegett. Mindig is jó megfigyelő voltam... Tudtam, hogy igazam van. Fogalmam sem volt mi történt, már csak sikoltozást, fogtam fel, az nem érdekelt, ahogyan nem szőke tincsek, hanem zöld fűszálszerű izék lendültek meg az arcom előtt...
A következő az volt, ahogyan a csaj belerepült a falba, és a felfröccsenő vér... De túlélte.
Pár másodperc múlva már nem éreztem olyan erősnek magam. Elfutottam a lesokkolt emberek előtt, visssza az életbe...
A követező a dudálás, a sikoltozás, és az óriási fájdalom a gerincemben.
Másnap reggel a kórházban megtudtam, fontos idegközpontok sérültek meg... A lábaim maradnak. De a mozgásom már nem lesz olyan kecses... Lehajolva hallgattam a beszédet, de erőt vettem magamon, és csak akkor sírtam, mikor már elment az ápoló. Sírtam, és sírtam... De összeszedtem magamat, mire anyáék bejöttek volna meglátogatni.
Az elkövetkezendő hónapok terápiával teltek, na meg a rendőrségi eljárással... De felmentettek. Túlságosan hihetetlen lett volna egy magamfajta vékony lányról ekkora erőt elképzelni... És anyáék sok pénzét nem akarták elúszni hagyni maguk mellett. Amúgy nem nagyon érdekelt. Az egyik felem valahogy Alfrédet akarta visszakapni... De ő nem jött. Úgy nagyjából soha többé... Aminek a másik énem örült.
Tanulmányaimat folytattam. Azonban Gothambe költöztünk, ugyanis a közeli szomszédok túlságosan sugdolózni kezdtek... Tehát elmentünk. De ez nem mentette meg a családunkat, egyre jobban szétváltunk... Mármint én szakadtam el tőlük, ami a depressziómat még jobban segítette. Tanulás terén tanár lettem. Biológia és földrajz, az mindig is vonzott.
Sajnos, mivel már nem voltam magántanuló, a többi hasonkorú gyerek közé jártam. Ami nem mindig volt jó... Sőt, igazából nem is nagyon beszéltem velük. Én vagyok ott a zárkózott szemüveges okostojás...
Nem bírtam. Odaáltam. Már komolyan nem láttam semmit pontosan. A korlátnál, a folyónál... És szembenéztem a vízzel. Szeretem a vizet, de a sérülésem óta nem vagyok jó úszó... De akkor, nem tudtam mit csinálni. Még egy év sem telt el az ügyességem elvesztése óta... Friss seb volt... És kész. Megcsúsztam. Leestem.
Viszonylag magas helyen álltam, ezért bőven tudtam szemlélni a közeledő vizet. Viszont, ott helyben emberek sikoltását kezdtem el hallani... Ősember szerű ordításokat, amik inkább könyörgésre hasonlítottak... Mintha nem akarnák, hogy elmenjek... Hirtelen különösen éreztem magamat. Különösen a lábamat... Mintha... Elfolyósodott volna...
Becsapódtam a vízbe, de nem fájt. És még csak fulladozni sem kezdtem. Ez meglepő dolog... Ott helyben úgy éreztem.. Újra a régi vagyok.. A kecses lány... Ez így ment egészen addig, ameddig a könnyen úszkáló testem helyett újra a nehezen járót éreztem. Fuldokolva úsztam volna föl a felszínre, ha nem vágtam volna be as ejem.Ott tudtam, végem van...
Azonban nem. Már megint kórházszag, fehérség, áplók, akik körülállnak...
Újra az egyetem, a tanulás, na meg a magány...

Kinézet: Szőke, egyenes haj, két copfba fogva, hajcsattokkal, és szemüveg. Am viszonylag gyakran változik, mert elég gyakran töri el őket idegességében. Vékony, mitológiai valójára szinte rá se lehetne ismerni. Kilóit folyamatosan veszti, valószínűleg az enyhe depresszió hatása. Ruháira a lányosság nem jellemző, kicsit mintha úgy érezné, hogy a baleset óta elveszett női valója is, ezért csak ritkán vesz fel szoknyát. Általában farmert hord. Pólói egyszerűek, de sokszor vannak minták rajtuk. Cipői tornacipők, és gyakran hord sálat. Járásán nem látszik meg a hatása, csak egy kicsit, de ez nem tűnik fel senkinek, csak annak, aki alaposabban megfigyeli.

Jellem: Mérgelődő kislány, amit valószínűleg apjától örökölt. Nem is kicsit van elkényeztetve. Kivűlről azonban zárkózott, és a barátkozás cseppett sem könnyű vele. Mindenen fölidegesíti magát,. mintha folyamatosan meglenne neki. Sokszor fojtja magába az érzéseit, hogy ne kelljen gyengének mutatnia magát. Ugyan nem túl lányos már, elvárja, hogy hercegnőként kezeljék, talán ezért sincs párja, mert túl sokat várna el tőle. Nem szokott káromkodni, gyakori idegessége ellenére.

Szakképzettség:
-Zongorázni kitűnően tud, szinte már csak abban lel megnyugvást
-Sokat tud a biológiáról, anatómiáról
-Földrajzból is kitűnő, szinte a kisujjában van
-Elég jó színészi képességgel rendelkezik, de ezt még fejlesztenie kéne
-Gyors, jók a reflexei

Képesség:
Képessége két természeti alak felvételében összpontosul. Tehát a szervezetét földdé és vízzé tudja változtatni. Ezeket az állapotokat maximum 5 percig tudja folyamatosan fönntartani, és ha az egyik után a másikat akarja fönntartani, minenképpen lesz közte egy köztes állapot. amikor újra ember(de ez a megoldás még így is eléggé lefárasztja). Csak saját magát, és a ruhát tudja átváltoztatni.
A természeti alakok előnyei, és hátrányai:
Föld:
+Erősebb lesz, 200 kg elbírására lesz képes
+Nehezebb megsebezni, DE MEG LEHET
-Sokkal lassabb lesz
Víz:
+Visszakapja teljes hajlékonyságát, könnyedén mozog
+Minden tárgy áthatol rajta
+Vízben is kap levegőt
-Mivel minden tárgy áthatol rajta, ezért ő sem tud megfogni és felemelni ebben az állapotban semmit.