Michael Grils - Éjdémon

Neve: Michael Grils
Neme: Férfi
Álneve: Éjdémon
Kora: 19 év
Születési helye: Gotham City
Születési ideje: 1992. május 8.
Magassága: 178 cm
Súlya: 73 kg
Bőre színe: europid, átváltozva kifakult hófehér
Haja színe: rövid, fekete
Szeme színe: sötét barna, átváltozva vörös
Oldal: rossz
Csapathoz tartozása: nincs
Faj: vámpír
Jelleme: elszánt, vakmerő, tettre kész, kalandvágyó, az útvonalát mindig egy sötét és fekete füstcsík jellemzi
Képességei: alacsony faktorú regeneráció (begyógyulnak a kisebb ütések, rúgások és szúrások okozta sebesülései,maximum 15 perc alatt begyógyítja), szupererő (akár 1 tonnát is ki tud nyomni), magasugrás (akár 30 m magasra is fel tud ugrani)
Gyengepontjai: nappal gyengébbek a képességei, és ha nappal változik át, az kockázatos is lehet a számára, bár nappal is van egy bizonyos fokú ereje
Felszerelései: egy különleges egyfajta mágikus vámpírkő, használóját egy fekete, sötét és átláthatatlan füstbe burkolja, hogy az idejében el tudjon tűnni a meleg helyzetekből is, csak meg kell hozzá érintenie és koncentrálnia


Eredet:

1992 – ben születtem, Gotham City – ben. Gazdag, tehetős családba születtem bele. Apám meghalt, amikor én még kicsi voltam. Anyám próbált meg egyedül eltartani engem, aztán 10 éves koromban ő is elhagyott. Őt a rák vitte el, apámat a szíve. Nevelőintézetbe kerültem, ahol 18 éves koromig éltem. Az egész gyermekéveimet ott kellett töltenem. Ezen idő alatt kiképeztem magamat a harcművészetek űzőjévé, hogy védekezhessek mások ellen. Sokan piszkáltak ugyanis az árvaházban. Gyűlöltem is ott élni. Egy kín – szenvedés volt az a hely. Rémálmaim netovábbja. A porcikám se kívánkozik oda vissza. Na de vissza a múltba. Fontos volt, hogy meg tudjam magamat védeni, mert a város veszélyes volt. Gotham már akkor is a bűnözések melegágya volt. Már rég kárhozatra volt ítélve. Osztályrészül csak a félelem, fájdalom és szenvedés jutott. Kijártam az általános iskolát és a gimnáziumot, közepes eredménnyel. Világéletemben utáltam a sulit. Ki nem állhattam. Utáltam nagyobb közösségekben meg társaságokban tölteni az időmet. Sokkal jobban szerettem egyedül lenni. Sokan emiatt különcnek is tartottak, de engem mindez eléggé hidegen hagyott. Miután otthagytam az árvaházat kutatni kezdtem a szüleim után, remélve, hogy még többet tudhatok meg róluk. A régi házunkban, ahol laktunk, megtaláltam édesapám régi családi ereklyéjét. Egy függőn lévő gyémántszerű, kékesfehér kristályt. Amikor hozzáértem a kőhöz, az izzani és villogni kezdett, majd hirtelen egy átláthatatlan, sötét és koromfekete füst robbant ki belőle, vett körbe és borított el. Hirtelen furcsán kezdtem érezni magam, émelyegtem és semmit sem láttam. Mindent eltakart a füst. Azután olyan gyorsan oszlott szét és tűnt el, mint ahogyan keletkezett. Rájöttem, hogy ebben remekül lehetne bujkálni és rejtőzködni. Ennek a segítségével könnyedén ki lehet szökni a szorult helyzetekből. Aztán egy másik szekrényben megtaláltam a halottkém jelentését apámról. Nyilván anyám tarthatta meg és dughatta el előlem, hogy ne lássam, amikor még kicsi gyerek voltam. De most semmi sem tarthatott vissza, hogy belenézzek. A leírás szerint olyan sebeket találtak a holttestén, amelyek a halála előtti hosszas küzdelemre utalhat. Vagyis nem természetes halállal halt meg. A halottkém hozzátette, hogy a sérülései rendellenesek. A jelentés szerint a testen lévő harapás és karmolás nyomok állítólag egy olyan lénytől származnak, ami ismeretlen, ilyennel ember még nem találkozott. Olyan, mint valami denevér. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen szörny végezhetett apámmal, de azt sejtettem, hogy mivel a rendőrségi bejelentések szerint anyám rejtélyes módon tűnt el, valószínűleg őt is ez a lény kaphatta el. Több időm, azonban nem volt filózni ezeken a dolgokon, mert mellettem beomlott a fal és egy hullaszerű, démoni külsejű, köpenyes alak jött be a lyukon. Egy vámpír volt az. Nem hittem a szememnek. Először megijedtem, aztán rájöttem, hogy ő lehet az a lény, aki hadüzenetet küldött a családom ellen. Aztán a pasi megszólalt:

- Á, szóval te lennél az új generáció. Amikor hozzáértél a kőhöz, az aktiválódott az erődtől. Ez szólított most ide. Mi, vámpírok hamar megérezzük egy Füstkristálynak a jelzéseit. Bár ez csak akkor ad ilyen hangokat, amikor egy új harcos lép az előző helyébe és ezeket csak a mi fajunk tudhatja.

- Miről beszélsz? Egy szót sem értek abból, amit mondasz. Ki vagy te?

- A nevem Barbass. Én vagyok a Vérszívók Királya! Vámpír vagyok, akárcsak te. Akárcsak az apád is volt. Jóllehet én nem vagyok olyan különleges, mint te, de azért nem vagyok gyenge, azt elhiheted. A kőért jöttem. Szükségem van az erejére a tervemhez. Ide vele!

- Minek az neked?

- Az nem tartozik rád! Ez csakis az én tervem. Nem kötöm az orrodra! IDE VELE ÉJDÉMON!

- Hogy hívtál?

- Éjdémon, hiszen ez lenne a valódi neved. Ez lennél te. Ettől vagy olyan különleges. Az apád is az volt és most te vagy az új generáció. Az utolsó vagy a fajtád közül. A végső leszármazott. Ti egy különleges csoport vagytok a vámpírokon belül. Félvérek a denevérszerű démonok és a vámpírok között. Különböznek tőlünk néhány dologban. Erősebbek a szokványos vámpíroknál. Nem érzékenyek például a melegre és a fémre, ahogyan a napérzékenységi faktoraik is kisebbek a mieinknél. Ha beteljesítik, a sorsukat az Éjdémonok Árnyékúrrá válnak, a bolygó legerősebb démonjaivá, lesöpörve minket a trónunkról. Éppen ezért az Éjdémonok a mi ellenségeink is. Ezért öltük meg a szüleidet. Túl veszélyesek voltak a számunkra. De téged nem terveztünk be. Éveken át kerestük a Füstkristályt, hogy eltakarhassuk az energiájával a napot és te sem fogsz minket megállítani ebben! Ez apáról fiúra száll! Ez lesz a te veszted is. Azzal, hogy hozzáértél a függőhöz, elfogadtad a sorsodat, és hogy követhesd a végzetedet, meg kell tartanod a hatalmadat. Ehhez pedig gyilkolnod kell. Embereket és vámpírokat egyaránt, mert ez a te feladatod. Nemsokára átváltozol. Már sötétedik. Amint leszáll az éj és a nap lenyugszik, átalakulsz, és csak nappal tudsz majd visszaváltozni. De csak éjszakánként tudsz ezen a metamorfózison keresztülmenni. Most pedig ide azzal a függővel vagy a Vámpírok Klánjával gyűlik meg a bajod!


Én szinte kővé dermedve álltam a romos szoba közepén. Végighallgatom ennek a Barbass – nak a mondandóját és nem tudom megemészteni. Ez a fazon ölte meg az apámat és az anyámat. Én valami mitikus szörny vagyok a számára, amit az ellenségének tart és állítólag e miatt a kő miatt mindjárt átalakulok valamivé. Nem tudom megállapítani mennyi ideig álltam ott egy helyben, mint egy csöndes bamba kuka, de ez most nem érdekelt. Éreztem, hogy a dolgok el fognak fajulni. Barbass kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Ebből bunyó készült. A nap lement. Érzem, hogy a körmeim karmokká nyúlnak, a szemfogaim megnőnek, a szemem égni kezdett, a bőröm kifehéredett és egyszerre kezdtem magamat éhesnek és roppantul erősebbnek érezni. Az átváltozás hamar végbement, de cseppet sem volt ám kellemes. Megtörtént hát az ominózus metamorfózis. Átgondoltam a helyzetet, a függőt a nyakamba akasztottam és úgy válaszoltam:

- Soha nem kapod meg! Ennyi maradt az apámból. Ha kell neked, akkor el kell venned tőlem!

- ÁM LEGYEN!

Összeverekedtünk. Keményen. Hihetetlen mekkora képességeket adott az a kő. Erősebb lettem, sokkal. Mozgékonyabb és a sebeim is gyorsabban gyógyultak az ütések után. Szétbontottuk egymáson az épületet. A régi kúria, a csatánk színhelye ránk omlott a nagy romboló harcban. De még ekkor sem fejeztük be. A bunyó egyre jobban elfajult. A harc folytatódott és ő nem adta fel, pedig már fáradtunk mind a ketten. A furcsa gyűrűje segítségével hívta a barátait az egyesületéből. Négyen jöttek, így a bunyó egyre katasztrofálisabbá vált. Ekkor, rájöttem, hogy ha kombinálom az erőimet, úgy hatékonyabb lehetek. Felugrottam a levegőbe (mert ezt is tudtam), majd nagy sebességgel visszajöttem és a szupererőmmel egyszerre tudtam kiütni mindjüket. Ám ennek a csatának ára volt: a vezető is meghalt, bár ez nem igazán izgatott. Ráeszméltem, hogy ezzel az úgynevezett „árnyékhatalommal”, amivel bírok, vigyázni kell, különben gondokat okozhat. Nem hagyhatom, hogy ez az örökségem sírba vesszen. Azt kell tennem, ami egyébként is meg van írva a sorsomként. Feladatom fent tartanom az egyensúlyt a démonok és a többi nép között, a sötétség és a fény között. Bármi áron, mert én vagyok az Éjdémon.