Alexandra O'Flanagan

1978-ben születtem Írországban-ban két hétköznapi ember legkisebb gyermekeként. Egy két évvel idősebb nővérem van, Wyn. Apukám egy cég tulajdonosa volt, anyu pedig masszőr. Az életünk boldog volt, mesébe illő, míg egy napon meg nem változott minden. Három éves voltam és a konyhaasztalnál ültem és éppen rajzoltam, mikor meghallottam apu és anyu hangját, ahogy egymással kiabálnak. Lekászálódtam a székről és elindultam hozzájuk. Mikor odaértem láttam, ahogy a nővérem zsebkendőt nyújt anyunak, de ő rákiált, hogy hagyja békén. Kicsit közelebb léptem és akkor észre vettem, hogy apunál két bőrönd van. Anyu csak sírt, én pedig apuhoz mentem és a lábába karoltam.
- Hova mész? Vigyél magaddal!- Kértem, hát ha, de ő csak eltolt és kilépett a lakásból. Akkor még nem tudtam, hogy ott abban a percben nem csak a lakásból, hanem az egész életünkből kilépett. Attól a naptól kezdve anya azt mondta hívjuk Carrei-nek, hogy egyenlő partnerként tekintsünk rá. Onnantól kezdve teljesen bezárkóztam. Sose beszéltem meg, ha valami bántott. Úgy néztem Carrie-re, mint egy barátnőmre és nem mint egy anyára. Persze tudtam, hogy ő az anyám, de valahogy sose volt meg közöttünk az az anya-lánya filéing. Lassan azonban felnőttünk mind a ketten. Wyn férjhez ment egy Terry Mitchell nevű férfihoz, és két kislányuk született Nessa és Aoife. Egy boldog egész családot alkottak, míg én másfajta életet éltem.

A karrieremnek kezdtem élni, ami egyre magasabb és magasabb síkra tért. Harminc évesen az Európa Bank egyik devizakereskedőjévé léptettek elő. Erre sokan persze azt mondanák, hogy könnyű, de ez egyáltalán nem igaz. A devizapiacokon a férfiak uralták a magas beosztásokat, míg én be nem léptem a képbe. Saját irodát és független döntéseket hozhattam. Három kollégámmal Gavin Donelly-vel, Dave Briant-el, és Jenny Smith-el. Nagyon jó kis csapat voltunk. Életem azonban fenekestül felfordult, mikor egy napon interjút kellett adjak az egyik tévé csatornának. Kicsit izgultam, de mint mindig ezt is sikeresen végigcsináltam. Éppen hazafele tartottam, mikor belebotlottam egy újságíróba Paul Callaghan-be, akivel előző nap beszéltem az interjú miatt. Ott a parkoló kellős közepén történt valami, amit nem tudtam megmagyarázni. Elkezdtünk találkozni, majd pár hónappal később már össze is költöztünk. Boldogan éltünk, néha veszekedtünk, de a végén mindig kibékültünk. Voltak idők, mikor nagyon is hiányzott, hogy nem veszekszünk, mikor éppen cikket írt. Én mindig korán feküdtem míg ő későn. Éjszakánként csak annyit éreztem, hogy behuppan mellém és keze a derekamra csúszik és magához húz. Három évig minden simán ment. Minden tökéletes volt, míg egy nap kicsit később értem haza és egy kicsit kótyagos is voltam, amit utált, de megmagyaráztam neki, hogy nem ittam olyan sokat. Másnap reggel közölte velem, hogy ő már közel harminc és szeretne megállapodni és gyerekeket, míg tud velük foglalkozni, és egy feleséget, aki esténként itthon várja. Megmondtam neki, hogy én még nem akarok megállapodni és gyerekeket, mire közölte, hogy nem is tőlem szeretne. Elárulta, hogy megismerkedett valakivel. Egy Sabine nevű francia fruskával, akit Párizsban ismert meg, mikor magammal vittem egy megbeszélésre, hogy legyen ihlete az íráshoz. Én a szobámba aludt ő pedig elment futni. Akkor találkozott vele. Sokat beszélgettek és eldöntötte, hogy vele akar élni. Dühös lettem rá, meg akartam vele beszélni, de azok után...nem ment. Pár nap múlva kiköltözött a lakásomból és a sajátjába ment vissza. A napok iszonyatosan lassan teltek egyedül a nagy házba. A bankban is kezdett minden a feje tetejére állni. Gavin a pozíciómra kezdett pályázni én pedig szépen lassan csúsztam lefele. Des a főnököm, miután megtudta, hogy Paul-al szétmentünk felajánlotta, hogy Párizsban éppen akad egy szabad állás csak nekem. Megköszöntem, és úgy döntöttem, hogy nem vállalom el. Helyre akartam hozni mindent. Mikor azonban világossá vált számomra, hogy nem kaphatom vissza Paul-t, úgy döntöttem elköltözöm. Sokat gondoltam rá, hogy újra megkeressem, de úgy döntöttem nem kísértem a szerencsét. Összecsomagoltam és ide Gotham-ba jöttem. Új életet kezdek és újra kezdem az egész életemet bármi áron. Az itteni Euró Bank-ban dolgozom, ami jóval kisebb, de nekem tökéletesen megfelel. Nem akarok mást, csak a munkámnak élni és az idő múlásával, talán majd egy kapcsolatot, ami hosszabb idejű lesz, mint az előző volt.



Jellem:
Kedves, figyelmes, gondoskodó vagyok, valamint minden jó mókában szívesen részt veszek, amibe csak bele lehet menni. Őszinte, még is tapintatos vagyok másokkal szemben. A véleményemet sosem mondom meg, ha negatív, mindig csak a pozitívat közlöm az illetővel. Nagyon szeretek állatokkal és növényekkel foglalkozni, többek között azért is vonz annyira a természet. Nem ijedek meg egykönnyen. Szeretem a vicceket még ha fárasztó is. Kedvencem a szőke nős viccek, amiken mindig jót mosolygok, de közben tudom, hogy azok a viccek nekem is szólnak, ha szőke vagyok, ha nem. Alapjában véve, nyitok mindenki felé, de aki egyszer megsért vagy a lelkembe tapos, annak nagyon nehezen bocsájtok meg. Ennek ellenére utálok haragban leni másokkal. Szerintem az élet túl rövid ahhoz, hogy egy nézeteltérés miatt ne beszéljünk egymással. Ha a szeretteimet sértegetik, vagy azokat az embereket, akik közel állnak (álltak) hozzám, könnyen dühbe jövök, és csak nagyon nehezen tudok leállni. Szeretek társaságban lenni, koncertekre,- moziba,- és színházba járni. Kiállok azokért akiket szeretek, és mint egy nőstény oroszlán a kicsinyeit én is úgy védem és óvom őket a veszélyektől. Nem szeretem ha a magánéletemen csámcsognak mások, így nemigazán szoktam kimutatni, ha bármi bajom van. Inkább szenvedek csöndben s némán, mint sem megszégyenüljek mások előtt.