Alexander Haeger
Civil
Hozzászólások száma : 19
Join date : 2013. Sep. 14.
Age : 26
Tartózkodási hely : Gotham
 |  Tárgy: Alexander Haeger  Vas. Szept. 15, 2013 5:13 pm | |
| Név: Alexander Haeger
Egyéb nevek: Kopó
Nem:Férfi
Faj: Ember
Kor: 23
Születési hely, idő: 1990.december.12, Gotham
Családi állapot: Adam Haeger(elhunyt) Dorothy Haeger(kómában)
Magasság: 178 cm
Súly: 65 kg
Haj: Fekete, oldalra fésült
Bőrszín: europid
Egészségi állapot: él és lélegzik
Vércsoport: AB
Oldal: Semleges
Foglalkozás:Lopás, illetve fosztogatás, alkalmi munkák
Akkor sztorizgassunk: a nevem Alexander Haeger, más néven Kopó. Mindig megtalálom a célpontot, specialitásom meg az üldözés, mint egy vadászkutyának. Harapás helyett inkább a vadászkésemre hagyatkozom, amit annak idején loptam el egy Chang nevezetű hapsitól, hálából az meg hagyott a szám bal oldalán egy cuki kis sebhelyet. Képezve vagyok különböző távolsági fegyverekre, gondolok a revolverre és különböző gépkarabélyokra, de ennyit az önfényezésről. Édesapám, Adam Haeger, rendőr volt, amikor még Gillian B. Loeb rezsimje volt életben. Azaz a tökéletes korrupció. Apám is hasonlóan korrupt személy volt, ráadásul híve a szintetikus drogoknak. Biztos ez késztette őt arra hogy 1986-ban Gothambe költözzön, anyámmal együtt. Áhh, Gotham: sok ember beszélt már a pokol elő tornácáról, például Dante Alighieri, de amit ő leírt a ő pokláról, az hétvégi vakáció Gothamhez képest: prostitúció, fekete piac, drogügyletek, maffia családok, elmebeteg zsenik, spontán elmebetegek. Főleg egy helyen koncentrálódik mind ez: az East Enden, ahol én is éltem, egészen 2005-ig, na de szépen sorjában. Loeböt 1 év alatt megbuktatta a város két önjelölt hőse, James Gordon és Batman. Gordon elfoglalta a parancsnoki széket a rendőrségen, Batmant mert felmarasztalták a város védőszentjévé. Ha már van egy köpenyed, meg tudsz rúgkapálni, és dobálózni akkor szentté válsz. Apámat Gordon az "uralkodása" hatodik napján a jó alaposan összecsencselt információk alapján menesztette állásából, kirúgta mint macskát székletet rakni. Ez volt 1989-ben. De nem kellett félteni apámat: korrupt munkálataiból szép kis összeg lefolyt neki, pontosan 1 millió dollár, 24 cent és 67 penny. Érdekes, ezt tudom fejből, de anya szülinapját már nem... lehet ez örökletes dolog? Lényeg a lényeg, sok pénzt kapott, amivel szépen el is éldegélt anyámmal együtt. Anyámnak sikerült addig nyaggatnia apát, ameddig el nem határozta, enged anyám kérésének, és belevág a baba-bizniszbe. Nem, nem csempészés, engem foglaltak...hát...így bizniszbe. Megvolt ugye a dolog, és kilenc hónap múlva megszülettem én, nem kell itt különösebben cifrázni. Persze, mint a legtöbb ember, nem emlékszem a születésemre, de állítólag akkora hangom volt, hogy a bent tartózkodó összes nővérnek és orvosnak megfájdult a feje. Kis hisztis. Hazavittek, nevelgettek, bár nem volt könnyű dolguk, tényleg elképesztően hisztis voltam. Ma már ez nem így van. Semmi sincs már úgy mint régen...
Falcone. Aki rendőr, vagy tájékozott a Gothami alvilág mocskos világában, tudja ki ez az ember. Apám nagyon jól tudta, neki köszönheti a milliót, amit az előretolt nyugdíjba vonulásakor megkapott. Azonban, mivel Loeb-bel együtt Falcone is benne volt a rendőrség pénzelésében, rettegett. Rettegett attól, hogy a rendőrök, akiket még Gordon elküldött, illetve börtönbe záratott, csacsogni fognak. Maffia kifejezés, röviden annyi hogy beszámolnak Falcone dolgairól, ami ha megtörténik nem rövid börtön büntetés várna rá. Ezért 2005-ben, amikor 15 éves voltam elkezdődött a Vicky Vale által poénosan elnevezett "Büntető büntetés".
Ugyanolyan hideg nap volt, mint a többi nap Gotham Cityben. Csontig hatoló hideg, ami rezegteti az ember fogát, pulóverben is nehezen kibírható. Második hete jártam a Sienai Szent Bernardin gimnáziumba, amit a Wayne Alapítvány pénzelt illetve tartott fent. Nem véletlenül hagytam ki az általános iskolai éveimet, ugyanis nem vált az életem döntő részévé: kitűnő bizonyítvány, első szerelem, kirándulások, balhék,a szokásos. Már a gimnázium első heteiben beleszerettem az egyik felső-tagozatos lányba, Lucill Poelterrbe, de szerelmem viszonzatlan maradt. Azzal került ki engem, hogy nem randizik alsósokkal. Pedig ha látta volna az osztálytársaimat, akkor rájött volna hogy messze én vagyok a legjobb: punkok, bajkeverők, elnyomott zsenialitású csenevész kamaszok, egyszóval én odaadhattam volna neki a biztonságot egy volt rendőr fiaként, DE NEM, neki inkább a seggfej Rick Remton kellett, akinek volt kocsija, de annál kisebb...pardon, elkalandoztam. Megesik, főleg amikor a gimnazista éveimre gondolok vissza. Ilyenkor felidegesítem magam azon, hogy nem tudtam befejezni, csak a kilencedik osztályt. Szóval: 2005.július.25-én a kitűnő bizonyítványommal együtt tartottam hazafelé. Hideg volt, én meg nem hoztam magammal csak egy pólót, így vacogva tartottam hazafelé.A Sienai Szent Bernardin
gimnáziumtól fél órára laktam, de egy órának érződött amikor is az East Enden kellett átkelnem. Nem mindig volt az olyan zökkenő mentes átkelés, előfordult hogy egy héten belül négyszer is kiraboltak, úgy hogy csak otthon vettem észre. Azon a napon viszont az East Enden különös csönd vonult végig: nem lehetett látni kéjlányokat az utcán, a marcona úriemberek inkább egy-egy kocsma árnyékába húzódva döntötték le italaikat, zsebmetszőknek meg nyomát sem lehetett látni az utcán. Sőt, senkinek sem lehetett látni a nyomát. Sejtettem, hogy leszámolás közeleg... éltem már meg néhányat, az elsőt 9 éves koromban. Öt fickót lőttek le Falcone egyik bárjánál, után kocsival át is hajtottak rajtuk. A második szintén Falcone egyik birtokolt bárjánál történt, késeléses gyilkosság, ekkor voltam 13. Ilyenkor mindenki elmenekül inkább, vagy a sikátorokba húzódik: senkinek sincs elég töke ahhoz, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberével kekeckedjen.
Áldom és átkozom a szerencsém, hogy Falcone emberei nem ismertek föl aznap, miközben elhajtottak autóikkal mellettem. Három autó, az üléseiben felfegyverzett gyilkosok, akik már fenték a fogukat némi erőszakra. Főleg ha egy zsaru vérében fürödhetnek. Három Cadillac, amik megálltak a panel háznál, amiben együtt laktunk. Ekkor én még nem is sejtettem, hogy hozzánk mennek. Töretlen jókedvvel tartottam haza, arcomon szilárd büszkeséggel. Befordultam a sarkon, ahol a kissé mállott, halvány sárgára festett épület emelkedett, előtte pedig a három Cadillac, amikben már csak a sofőrök ültek, látszólag teljes nyugalommal. Így hát miután megnéztem magamnak a sofőröket-diszkréten persze, itt a bámulás is halálos bűn- kinyitottam a ház rozsdás kapuját, ami nyikorogva teljesítette kezem akaratát, és beléptem. A negyedik emelet utolsó előtti szobájában laktunk. Az első három emeletet mindig fel lifteztem, holott halál félelmem van liftekben. A túl sok akciófilm megárt az elmének, de mindig fáradtan érkeztem haza a fél órás sétából. A lift ajtaja kinyílt, én meg kiléptem rajta. Egyből hét alakkal találtam szemben magam, mindegyiken fekete kalap és sötét fekete öltöny, kis piros rózsával a zsebében. Szeppenten álltam előttük, ők meg finoman belépve a liftbe kihajítottak. Nem, nem szófordulat, az egyik megragadott a táskámnál fogva és a poros, koszos padlószőnyegre dobott, ezzel a mondattal kísérve:
- Ne bámulj kölyök, mert rohadtul megjárod
Bennem volt a kényszer, hogy egyszerűen odamenjek és herén könyököljem a csókát-úgy is csak addig értem fel neki- de letettem a dologról, gondolván: "Ha nekik megyek, lehet a szőnyeg a legjobb dolog amire kihajítanak". Azok heten a lift ajtó záródásával együtt lementek, és csak évekkel később láttam őket, amikor is az egyiket csúnyán meggyilkoltam. Nagy buli volt aznap éjjel, a bal combomat ért lőtt sebbel távoztam a Falcone villából
Felkeltem a földről, majd a pólómra ragadt porcicákat lesöpörtem magamról, és a lakásunk felé vettem az irányt. Már mielőtt az ajtó elé értem volna, tudtam valami szörnyűség történt. Apám a drogok miatt paranoid lett, ezért mindig zárva tartotta az ajtókat, még nap közben is. De akkor, aznap tárva nyitva volt, és tömör vérszag csapta meg az orromat. Elég érzékeny orrom van, hogy ha a harmadik emeleten valaki főzött azt is megéreztem a folyosóról. Remegő lábakkal, elszorult torokkal, verejtékezve léptem be. Apám pár lépésnyire, az ajtóval szemben feküdt. Vérben. Arccal lefele, kezei a teste mellett hevert szorosan. Nem lélegzett, nem mozdult, még akkor sem amikor könnyes szemekkel odamentem és finoman ébresztgettem:
- Apu, apu, kelj fel, kérlek, kelj fel!
Nem válaszolt. Ezért elkezdtem anyámat szólítgatni, akiről fogalmam se volt merre van. Nem találtam a lakásban
Sokkolva ültem a konyhában, kezeimet az arcomba temetve. Végigpörgettem mindent, hogy történhetett, kik lehettek. Ekkor ugrott be a liftes jelenet. A hét marcona fószer, a lenti Cadilaccek, ezek mentek az utcán is mellettem. Esélyem se volt figyelmeztetni anyuékat, és ha én is egy kicsivel később jövök haza, már biztos egy lyuk lenne a fejem közepén. Fél óra sokkos állapot után tudtam csak tárcsázni a rendőrséget, de még mindig csak hüppögve. Megpróbálták beadni a szokásos szöveget hogy "Minden rendben van, ne félj, rendbe jön minden". Kegyes hazugságok ezek csupán. Mi jönne rendbe? Apám felkel, és megkeresi anyámat, akiről még mindig fogalmam se volt merre lehet? Leültetik a fickókat, életfogytiglant kapnak emberölési kísérletért, amit lehúznak az Arkhamban? Ugyan.
Egy hónapig tartott a vizsgálat, és kiderült hogy valóban Falcone emberei voltak azok akik megölték a szüleimet. Én eközben már egy árvaházban voltam, ugyanis nem maradt gondviselőm. Anyámat még aznap megtalálták, mint kiderült kihajították a betonra. A negyedik emeletről. Az arcában szinte majdnem minden csont összetört, a koponyája megrepedt, mindkét lába eltört, és kificamodott a bal kezén csuklója. Nem halt meg, de kómába került. Meglepően szintén egy Bruce Wayne által támogatott árvaházba kerültem. Honnan szerzi az a csóka a sok pénzt, hogy így tud adakozgatni? Mármint értem én, hogy a szülei sok pénzt hagytak rá, de a pénz is kifogyó eszköz. Bár ott a vállalata... ami szintén sok dolgot ural a városban.
Három kínkeserves évig voltam ott, amikor is betöltöttem a tizennyolcat. Mivel úgy vélték, el tudom már látni magam, ezért minden holmimmal együtt elküldtek. Nem bántam, nem sajnáltam. El akartam már az első naptól kezdve tűnni onnan, de nincs sehol otthonom. A gimnáziumot fölöslegesnek tartottam újrakezdeni: a három év alatt senkivel sem beszéltem, csak olvastam és olvastam.
Ha az ember három évig egyedül van a gondolataival, először elkeseredett. Az elkeseredés után jön a filózás, a filózás után a harag, a harag után a bosszú. Rég eldöntöttem már, hogy nem hagyom megtorlatlanul szeretteim halálát és nyomorúságát. Mindenkit meg fogok ölni, akinek köze volt apám halálához, és anya kómájához
Azonban először ehhez fegyverekre, és megfelelő harci tudásra volt szükségem, amit lássuk be egy 25 dollárral rendelkező egyén nem nagyon tud előteremteni semmit. Ezért részmunkaidős állásokat vállaltam el: taxizás, lopás, pizza házhoz szállítás, újság kihordás, mindezt egy és fél éven keresztül. Még a tizenkilencedik születésnapomat is melóval töltöttem el, akkor épp valami Phillipet fuvaroztam Metropolisba. Egy és fél év alatt ezekből az állásokból 500 dollárt tudtam összekaparni. Menhelyeken szálltam meg, és ingyen konyhán étkeztem. Első dolgom az volt, hogy apa régi katona társát... tényleg, kihagytam hogy apa volt katona, bár lényegtelen, egy hónapnál többet nem volt a katonaságnál, gyakorlatozás közben véletlen az egyik béna újonc műgránát helyett egy rendeset adott neki, amiből kihúzta a pöcköt és elejtette. Repesz gránát volt, így nem csak az egész lábfejét vitte le majdnem, hanem még öt-hat darab repeszt is kapott a gyomrába. Azonban ez alatt megismerkedett egy Heinrich Fitzberger nevezetű német úriemberrel, aki szintén Gotham városában lakott, azonban a másik végén. Így, mire odaértem már igen csak belevágott az izomláz a lábamba. Bekopogtam a szép kis kertes háznak az ajtaján, amiben ő lakott, kijött, bemutatkoztam, részvétet nyilvánított apám halála miatt, és készséggel segített. Nehezek voltak az edzések: kezdetnek ötven fekvőtámasszal kellett kezdenem minden nap, utána el kellett futnom különböző távolságú helyekre, és csak ezután következett a Krav-maga edzés. Lényege, hogy a lehető leggyorsabb módon likvidáljuk az ellenfelet. Gyorsan tanultam, elhatároztam, hogy semmiképp nem adom fel. Nem amíg még élek
Itt két évet töltöttem, szállást kaptam, ételt, kiképzést, mindent amit elképzeltem. Heinrich többet már nem tudott tanítani, már 26 másodperc alatt képes voltam őt magát lefegyverezni és harcképtelenné tenni. Mondhatni, ő lett a második apám. A délceg szőke, barna szemű úriember, aki viszont félt attól, hogy mire használom ezt a tudást. Sose kötöttem az orrára, hogy valójában mire is fogom, de szerintem szavak nélkül is megértette, hogy semmiképp sem jóra. Két év alatt voltak napok, amikor beszéltünk róla, de kitértem a téma alól, és ő érezte ezt. Gondolom a szíve mélyén ő is azt akarta, hogy megtaláljam őket.
A napot már pontosan nem tudom, mikor vettünk búcsút egymástól, de azt igen, amit kaptam tőle. Egy hibátlan állapotú Revolvert. Mázli, hogy kiképzett a használatára. Elmondta, hogy visszamegy Németországba, hogy tudja a hazáját szolgálni a tőle telhető legjobb módon, attól függetlenül hogy ekkor már igencsak a korban járt: 42 éves volt. Nem tartottam vissza, csak még egy utolsó szívességet kértem tőle: soha ne beszéljen senkinek arról, hogy nála jártam. Bólogatott, majd egy férfias kézfogást követően elbúcsúzott tőlem, és bőröndbe pakolt holmijával együtt a taxihoz sietett,, ami a reptérre szállította őt. Azóta nem is láttam őt, de néha napján kapok tőle postán leveleket, általában olyanokat amik a megélhetésemhez szükséges pénzösszegeket takartak: 500-600 dollárok, ilyesmik. Ezeket mindig lőszerre, és személyes kedvencemre a cigarettára költöttem el. Erre még Heinrichnél szoktam rá, jó feszültség levezető
Heinrich rám hagyta a házat, így átalakítottam azt személyes búvóhelyemmé. Megerősítettem az ablakokat, minden lehetséges menekülési útvonalat figyelembe véve bővítettem, ahogy meghagyta. Már csak egy dolog volt hátra ahhoz, hogy elkezdjem bosszú hadjáratomat: a felszerelés. Még amikor a lopás üzletágban próbáltam mesterkedni, egy East Enden Késes Chang nevezetű maffiózótól elloptam a név adó kését, miközben az egy üzlettársával beszélgetett. Egyszerűnek tűnt: odamegy, megbotlik, kiveszi, tovább megy nyugisan. Tartottam is magam a tervhez, de Chang seperc alatt észrevette ezt, így utánam rohant, kicsavarta a kezemből és felvágta a számat bal oldalt. A fájdalomtól elég adrelalint termelt a szervezetem ahhoz, hogy kinyomjam a jobb szemét, amitől üvöltve hátrált, én meg felkaptam a kését és elrohantam. Meg ugye itt a revolver is. Tehát az alapvető fegyverzetem megvan, már csak valami hacuka kellene, hogy ne ismerjenek fel. Az egyszerűség híve vagyok, így a kapucnis pulcsit, hogy elrejtse a fejem, bő gatyát hogy könnyebb legyen benne a futás, és egy kendőt választottam, ami eltakarta az arcom. Viszont ez így sehogy sem eredeti, minden második punk kölök így néz ki. Ezért fogakat erősítettem a maszkra, mint ha egy vicsorgó állkapocs lenne. Ekkor jött a nevem: Kopó
Egy hétig figyeltem a Falcone villát, mielőtt megkezdtem volna a fent említett "bulit". A csávó szigorú napirendet követett: reggel 9-kor kelés, reggeli a családdal, üzleti ügyek délig, ebéd a családdal pontban délben, üzleti ügyek kettőig, elmegy golfozni egészen ötig, üzleti ügyek, este hétkor vacsora a családdal, lefekvés nyolckor. Mint egy gép, ami pontosan követi a betáplált parancsokat. Tehát reggel meg este tudom likvidálni, amikor a legkevesebben őrzik. Így hát vártam egészen estig, és elkezdtem az offenzívát. Elsőnek kiiktattam a kapunál álló négy őrt, a lehető leggyorsabb módon: miközben az egyiknek eltörtem hátulról a nyakát, a másiknak megragadtam a lábammal és úgy csavartam el, majd azt a palit akit a lábammal öltem meg rárúgtam a balról felém rohanó őrnek, mielőtt lőni tudhatott volna, majd a kezemmel megölt embert a felém jobb oldalról célzó csávónak löktem, így még azt is a lövés előtt tudtam ártalmatlanítani. Előbb a bal oldalival végeztem: miközben épp lelökte magáról élettelen társát-aki felettébb emlékeztetett egy tekegolyóra, olyan fényes és kopasz volt a feje, a jóisten meg nem adott neki szőrt a testére- odarohantam, és a kést az állkapcsa alá toltam. Azonnal meghalt, bár nem veszített túl sokat, amilyen csúnya volt... ennyi anyajegyet egy arcon... azonban jobb oldali kolléga már lehántolta magáról a vöröst akit nekilöktem, és felém tüzelt. Ennyit a csöndes gyilkosságról. Valahogy sikerült kikerülnöm a felém lőtt golyókat, majd miután közel értem hozzá, és kikerültem a bal horgát amivel le akart ütni, Ádám-csutkán csaptam, amitől a torkához kapott, majd egy erőteljes jobblábas rúgással becéloztam a bal térdét, és visszatörve azt a földre kényszerítettem. Már mindegy volt, mit teszek, hallották a lövést ott fent. Így a revolvert előkapva lelőttem a földön fetrengő csókát. Na ekkor kaptam a lövést a combomba. Enyhén megtántorodva észrevettem, hogy még mindig lövések záporoznak felém, ráadásul gépkarabélyokból. Ezért a kőfal mögé bújtam, ami a kaput foglalta egybe, és onnan próbáltam egyszerre lőni és igyekezni nem elvérezni. A késsel nagyjából kikanalaztam a lövedéket, de az még mindig vérzett. Így nem maradt más választásom, mint menekülni. A hetek alatt megszámolt Falcone-őr mennyiséggel amúgy sem tudtam volna elbánni. Kilencven ember egy 8 golyót elbíró revolverhez kicsit sok. Így hát menekülőre fogtam a dolgot: a fák felé vettem az irányt, azok meg még mindig lőtték a falat, de én árkon-bokron túl jártam már, mikor észrevették hogy ott sem vagyok
Később emlékezetből lerajzoltam azt a négy férfit, akikkel elbántam, majd megvettem azt az újságot, amiben leközölték az arcképüket, a 2005-s mészárláskor. A hét alak közül ők ott voltak négyen, aznap. Leközölték az arcukat a szemtanuk beszámolója alapján, de sose kapták el őket. Milyen meglepő. Falcone biztos nem akarta őket feláldozni a cél érdekében
Ennyi lenne idáig: nem vagyok hős. A hősök megvernek embereket, börtönbe juttatják őket, azok kijutnak onnan, újrakezdenek mindent, és soha nem lesz vége a melójuknak. Azonban gonosztevő sem vagyok: nem ölök ártatlanokat, csak olyanokat akik megérdemlik a halált. Lehet a sztorimból az jön le, hogy önbíráskodó és emberölő vagyok. Igen, az vagyok, de nem érdekel. A magam ura vagyok, ítéljen el ezért aki akar.De egy valamit ígérhetek: Falcone egyszer meg fog halni. És az én kezem által
Jellem: Másokkal szűkszavú, azonban-amennyiben a kedve úgy tartja- képes társalogni másokkal. Szeret rögtön a lényegre térni, nem visel el kritikát, azonban bármilyen helyzetben képes komolytalanul venni a dolgokat, de ha Falconéról illetve a bandájáról van szó, vagy csak spontán olyan emberről aki meg akarja ölni illetve bántani, az magára vessen
Szakképzettség: Alap szintű lopás, lőfegyverekkel és közelharci fegyverekkel gyakorlott, alap szintű katonai stratégiák, akrobatika, krav-maga harcművészet.
Képesség: Emberi határokon belül
A hozzászólást Alexander Haeger összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 18, 2013 4:45 pm-kor. | |
|
