Arkham elmegyógyintézet - Egyéb helyiségek

Volt már egy ideje, mikor Arkhamban volt. Az iskola teljesen elhavazta és nem igazán volt sokmindenre ideje azon kívül. Hiába megy könnyen neki a tanulás, attól függetlenül elég sok beadandója volt. De most, hogy ezeket megcsinálta végre, ismét akadt egy kis ideje, hogy elnézzen Arkhamba. Legutoljára két-három hete volt itt, mikor Dr. Sinner felügyelete alatt csinált csoport terápiát. A szegény betegekkel akkor tavaszi hangulatú díszeket készítettek, zenei terápiával összekötve. Örült, hogy akkor minden jól ment és a betegek, akik nem voltak annyira súlyos állapotban, még élvezték is, hogy valamit csinálhatnak. Kiélhetik kreatív vágyaikat és valaki foglalkozik velük. Voltak bár olyanok, akik nem voltak hajlandóak ilyet csinálni, de azért vágytak társaságra és ők is ha nem is csináltak semmit, a beszélgetésbe bekapcsolódtak. Kellemes zenét hallgattak közben, ami nyugtató és kellemes hatással volt a betegekre. Jó eredménnyel és érzéssel ment el aznap Arkhamból.
Ma viszont enyhén izgatott. Az egyik beteg egyéni terápiát kérvényezett, amit az igazgató jóvá is hagyott. Mivel Arkhamnak nincsenek szociális munkásai, Lucy-n kívül, ezért ő lett megkérve, hogy foglalkozzon ezzel a beteggel, természetesen Dr. Reeves felügyelete alatt.
Waylon Jones, aki Gyilkos Krokk név alatt ismert adta be ezt a kérvényt. Elég érdekes lesz ez Lucy számára, mert ilyen személyekkel még sosem csinált semmilyen terápiát. De minden elősször van az életben. Lucynak eltartott egy kis ideig, mire kitalálta, hogy Krokknál milyen terápiát alkalmazzon. Izgatottan, de jó kedvel és mosollyal az arcán kopog be Dr. Reeves ajtaján, hogy szóljon neki, már megérkezett és indulhatnak is Krokk után.

Az olcsó és unalmas papírmunka mellett próbáltam némi időt fordítani arra, hogy újabb varázslatokat sajátítsak el. Az irodám polcai csak fedték a valóságot, ugyani a könyvek és jegyzetek mögött igen különleges összetevők lapultak, amiről sokan álmodni sem mernének. Persze ezek mind titokban, és senkinek még csak fogalma sem volt arról miket rejtegetek valójában. Egy ódon, kopott, bőrkötéses könyvet tanulmányoztam, és az asztalomra helyezett névtábal tökéletesen elrejtette azt a kíváncsi szemek elől. Olvasni könnyeb volt számomr, ha közben falatozom, és jelenleg egy műanyag ételhordóból friss, meleg fasírt és egyszerű petrezselymes krupmli illata töltötte be a helyiséget. A papírhalom legtetejére pillantottam, amikor is megláttam a kérvényt, amit Mr. Jones nyújtott be egy időn kívüli terápiára. Amadeus persze elfogadta, és engem kért fel, én pedig rögtön leadtam az infot Ms. Connor-nak, aki remélhetőleg bővíti majd ezt a munkakört. Mikor meghallom a kopogást, már sejtem ki lehet az, némán felnézek a könyvből, és kiszólok:
- Fáradj beljebb! - ahogy a lány belép, lenyelem a falatot, és üdvözlöm. - Hello, Lucy.

Meghallja ahogy Dr. Reeves beinvitálja őt. Arcára nagyobb mosoly húzódik és már nyitja is az ajtót. Előbb a fejét dugja be, hosszú göndör vörös haja igazi sörényt alkot fején. Néhány tincsei mögül világos zöld szemei látszódnak. Sokan azt hiszik, hogy kontaktlencsét hord, de valójában apjától örökölte ezeket a zöld szemeket. A genetika csodája. Beljebb is lép, orrát megcsapta a kellemes illat. Kezében egy nagyobb doboz, amiben a terápiára szükséges kellékek vannak. Belép, lábával óvatosan csukja be maga mögött az ajtót, nehogy megrongálja. Kicsit félénk.
- Jó napot Dr. Reeves - köszön neki illedelmesen és kedvesen. Beljebb megy az irodába, ismételten körbenéz. Mindig le tudja őt nyűgözni Dr. Reeves irodája. A dobozon egy cetli van felragasztva, szép, nagy és kerek betűkkel ez áll rajta:
Waylon Jones
A dobozt egyből az egyik székre rakja. Nem azért, mert nehéz lenne neki, hanem csak úgy megszokásból. Néhány tincset hátrafésül és kifújja magát, majd Dr. Reeves felé fordul.
- Oh, jó étvágyat kívánok. Hoztam néhány dolgot arra a terápiára amit Waylon Jones kérvényezett. Elég... érdekes eset számomra, mert eddig ilyen esetekkel nem csináltam még terápiát. Gondoltam, hogy esetleg az ergoterápiát alkalmaznám nála. Vagy talán az arte és zenei terápiát kapcsolnám össze. Az irataiból tudom, hogy Mr. Waylon nehéz eset. Nem is a kinézete miatt, hanem inkább a jelleme miatt. De arra gondoltam, hogy esetleg érdekelheti majd Mr. Waylont egy kis beszélgetés, közben valamilyen kézműves foglalkozás. Hoztam pár CD-t is meg mindenféle érdekes dolgot - kezd bele szinte azonnal, Dr. Reevest nem is nagyon hagyja szóhoz jutni. Kinyitja a dobozt, ami tele van rakva mindenféle CD-vel, rajzlapokkal, ragasztó, ceruzák, filctollak, gyerekek számára készített olló, gyöngyök és egyéb kézműves, kreatív dolgok, amiket elkezd kipakolni Dr. Reeves asztalára, hogy lássa. Lucy tele van energiával és alig várja, hogy nekifogjon a terápiának. Dr. Arkham megengedte neki, hogy ebből munkát írhasson majd az iskolába.

Mindig meglep, hogy ez a lány mennyire tele van energiával. Most sincs ez másképp, és már sorolja is, hogy mi mindent lehetne használni a krokodil esetében.
- Én az ollót nem javasolnám. - szólok közbe, de hangom nem tiltó, csak ajánló jellegű. Az ilyen betegek kezébe nagyon veszélyes éles, szúró-vágó fegyvereket adni, még kárt tehetnek magukban, vagy valaki másban, de végül nem mondom, hogy ne hozza, majd meglátjuk.
- A zene jót fog tenni, ebben biztos vagyok, de remélem nem kemény rock-ot hozott. - ejtek meg egy gyenge poént, miközben becsapom a könyvet, és beteszem a fiókba, majd felállok és a szekrényhez indulva elővettem egy lefóliázott tányért.
- A páciensünk biztos éhes, és húsra fáj a foga. - jegyeztem meg egy félmosoly kíséretében.- Mehetünk?

Dr. Reeves ajánlatára, ami az ollót illeti csak jobban elmosolyodott. Sejtelmes egy mosoly volt, egyik szemöldöke fel is szaladt és titkolódzva emelte fel mutatóujját.
- Erre is gondoltam Dr. Reeves - mondja enyhén fontoskodó hangon, majd a dobozból elővesz egy ollót, amit az óvodás gyerekek szoktak használni. Elég nagy, hogy Krokk tudja használni, de az egész műanyagból van és elég tompa.
- Ezzel nem tud senkiben kárt tenni majd. Hoztam hozzá speciális papírt is, amit el tud az ollóval vágni, attól függetlenül, hogy az olló műanyag és annyira tompa, hogy az egyszerű papírt sem tudja elvágni vele - magyarázza neki büszke mosollyal, hogy ő bizony ilyen dolgokra is gondol. Halkan és kellemesen nevet fel a rock zenét illetően, majd elkezd kutakodni a dobozban.
- Azom is van. Lehet jót tenne neki egy kis kemény zene. Tudja... Ki tudná magát tombolni, utánna nyugodt lenne - vonja meg a válllát - Néha ez is elég a klienseknek - Lucy sosem hívja őket betegeknek, raboknak, fegyenceknek vagy raboknak. Számára ezek az emberek kliensek. Elkezd ismét pakolni vissza a dobozba, mint aki elfelejtette volna, hogy valójában mit is keres benne. A dobozt gondosan lecsukja és kezébe veszi, majd elindul az ajtó felé.
- Mr. Waylonnak hoztam egy kis nassolni valót is a vacsora után. Tudom hogy szereti a húst, ezért csináltam neki pár húsos süteményt. Tudja, a kliensek ilyenkor mindig kedvesebbek - magyarázza neki, miközben már Dr. Reeves-el halad a folyosón, hogy meglátogassák Krokkot.

A lány úgy látszik nem kispályás, és rögtön elő is adja az ötletét az ollóval kapcsolatban.
- Jobb, ha vigyázok, a végén még átveszi a helyem. - engedtem meg még egy poént, majd elindultunk Mr. Jones "lakrésze" felé. A folyosókon a megszokott hörgéseken és egy-egy sikkantáson kívül alig volt hallható valami, míg nem elértünk egy különleges szobához. Az ajtót kitártam, és előre engedtem a lányt. A helyiség leginkább egy kihallgató szobára emlékszetetett, annyi különbséggel, hogy az üveg helyén egy rács volt, és innen nézett ránk mai páciensünk.
- Hello, Waylon. - köszöntöttem, mire megfordult, és rekedtes, érdes hangon válaszolt.
- Dr. Reeves, lám csak ki jött el hozzám. - mondta, és rögtön meg akadt a tekintete a lányon. - És ahogy látom, játszótársat is hozott magával. - elmosolyodtam, és még mielőtt Lucy megszólalhatott volna, megelőztem:
- Lucy Connor, ő lesz ma aki veled dolgozik, én csupán a háttérből figyelem majd az eseményeket, és meglátjuk mi lesz. - ismertettem a tervet.

-Attól nem kell tartania Dr. Reeves. Maga pszihiáter. Én szociális munkás vagyok - nevet fel vidáman a dolgon, tudja hogy Lester csak viccelt, ő pedig vette a lapot, de elképzelni sem tudná, hogy Arkhamban lenne pszihiáter. Nem zavarja őt a hörgések, sem a nyomott hangulat, ami Arkham falai közt lapul. Lucy olyan mint a napsugár a vihar közepén. Olykor mikor találkoztak egy-egy kliensel, akit épp vittek valahova az ápolók, Lucy csak kellemes mosollyal köszönt neki.
Amikor beléptek Krokk szobájának mondható helyiségbe, kicsit megszeppent. Fotókon és tv-ben teljesen más látni az embereket, mint élőben. Krokk valójában hatalmas és félelmetes személy volt, de Lucy az aggodalmat próbálta ismételten, mi más mögé, mint egy barátságos mosoly mögé bújtatni. Előbbre lépett, hogy közelebb legyen egy kicsit Krokkhoz, természetesen a távolságot betartotta.
- Jó estét Mr. Waylon. Örülök hogy személyesen megismerhetem. Lucy Connor vagyok, de hívjon csak Lucy-nak vagy Luc'-nek. Ahogy jobban tetszik - mutatkozik be kellemes hangon, mintha Krokk a legjobb haverja lenne. A dobozt lerakta az egyik székre, majd Dr. Reeves felé pillantott egy kicsit.
- Hoztunk önnek valami finomat. Gondoltuk éhes lehet - átadja neki óvatosan tálcát, amin az étel van.
- Jó étvágyat hozzá - kívánja neki, majd felnyitja a dobozt - Gondoltam unatkozhat itt egyedül. Ezért eljöttem, hogy legyen egy kis kellemes társasága. Vagy ahogy ön fogalmazta, játszótársa. Nyugodtan tegezhet engem - normális körülmények közt kezet fogna Krokkal, de tudja, hogy óvatosan kell bánni az ilyen személyekkel. Lucy mindig is arra ment, hogy inkább barátnak, mint terapeutának nézzék őt a kliensek, bár az etikai kódex felvázolt egy határt, amit nem szabad túllépni. Erre is kellőképp vigyázz.

Ahogy átestünk a beavatkozáson, Lucy profi módon kezelte a helyzetet, és a Krokknak hozott étel egy pillanat alatt eltűnt óriási szájában; állkapcsában. Érdeklődve nézi, ahogy Lucy előpakol, én pedig leülök egy székre, és figyelem, ahogy a lány teszi a dolgát.
- Mr. Reeves egy kart hozott nekem múltkor. - böki ki, mikor nem bírja tovább. Felhúzom a szemöldököm, de különösebb meglepődés nem látszik rajtam, éreztem, hogy nem fogja kibírni, és ezért hanyagoltuk mostanság Jones-t.
- Lucy készült neked néhány érdekes dologgal mára, szeretném, ha jól viselnéd, és rá hallgatnál. Ahogy rám is szoktál. Meg tudod ezt tenni, Waylon? - nézek a szemébe.

Mr. Waylon megjegyzése a karról nem zökkentette ki Lucyt. Hallott már ezt-azt az a börtönben, de itt Arkhamban is. Nem egyszer illették undorító megjegyzésekkel, megtanulta humorral kezelni a helyzetet és nem adni neki nagy terhet.
- Jobb vagy balt? - kérdezte Waylontól Lucy érdeklődve, ezzel a karra gondolva. Elégedetten látta, hogy Krokk megdézsmálta a kajáját, éppen ezért a székre, pontosabban a dobozra, ami a széken volt, lerakta kisebb hátizsákját és kinyitotta azt. Egy méretes zacskót vett elő, melyben hatalmas muffinok voltak. Még frissek voltak. Melegek és ropogóssak.
- Hoztam magának egy kis nassolni valót is Mr. Waylon. Gondoltam jól esik majd a vacsora után egy kis finomság - mosolyodott el kedvesen és közelebb lépett, hogy átadja Krokknak a zacskót. Ha elveszi, közelebb húzza hozzá a széket, hogy lássa a dobozt. Az asztalon már ott van a CD lejátszó, amiben még régi kazettát is le lehet játszani, valamint rádiót hallgatni. Lucy a hátizsákot a szék támlájára akasztotta, majd kinyitott a dobozt.
- Szeretne ma valami érdekeset csinálni Mr. Waylon? Hamarosan itt a Húsvét. Elég vicces ünnep. Olvastam, hogy néhány országban a fiúk vízzel meglocsolják a lányokat, hogy egészségesek és szépek legyenek. És képzelje, valahol azt hiszik a gyerekek, hogy van a Húsvéti nyuszi, aki csokitojásokat rejt el az udvarukban és a gyerekek ezt keresek - kezd bele Lucy, bár nem tudja Krokkot ez mennyire érdekli, de azért valahogy el szeretné nyerni a figyelmét.
- Szeret zenét hallgatni? Hoztam pár CD-t. Van itt minden féle. A metal-tól kezdve egészen az operáig bármi - szedi elő a CD-ket és megmutatja neki, hogy lássa, valóban tudna miből válogatni.

A lány nem rossz, sőt nagyon jó. Kár hogy nem szeretne szakosodni.
- Még a végén elkényezteti őt. - jegyzem meg Lucy-nak, majd a krokodil felé fordulok. - Én megbecsülném, ritka az ilyen. - Waylon ebben a pillanatban kidobja a rácson keresztül a muffinokat, és neki ugrik a rácsnak.
- Eddig tartott a kedvesség! Engedjetek ki, had mutassam meg, mi az igazi falat! Át fogom harapni a torkotokat! - szemei szinte szikrákat szórnak. Egyetlen laza mozdulat. Csak ennyi kell. Van mellettem egy kapcsoló, amit felkattintva magas feszültségű áram áramlik a rácsokba, és visszaveti a hüllőt.
- Ez kevés lesz ide. - jegyzem meg szenvtelenül.

Lucy a biztonság kedvéért hátrébb lép, mikor Krokk nekivetemedik a rácsoknak. Látszik rajta hogy megijjedt és bizony nem mindegy neki, hogy a kliens a rácsok mögött, vagy azokon kívül van e. Aggódva és csalódottan nézi Krokkot, majd figyelme Dr. Reeves-re siklik, aki áramot vezet a rácsokba.
- Dr. Reeves, kérem ezt ne csinálja - szólal meg kis idő után Lucy, attól féll, hogy ez Krokkot csak jobban felhergeli az helyett, hogy megnyugodna. Más kell ide. Szép szavak és empátia az áram helyett.
Lucy felvette a zacskót és közelebb lépett a rácsokhoz. Mikor már nem volt bennük áram, bár veszélyes volt, de átlépte a biztonsági vonalat. A zacskóból kivett egy muffint, ami kellemes illatot árasztott. Sült hús illatát. Az iratokból megtudta, hogy Krokk kedvenc húsa az emberi. Nem volt ínyére, de apján keresztül hozzájutott egy darab emberi húshoz, amit a muffinba sütött. Nem kell tudni erről senkinek. De ez is egy lépés ahhoz, hogy a klienst barátságosabbá tegye. Legalább is reméli. Ismét közelebb lép, hallja ahogy a biztonsági őr, aki bent van velük, felhívja őt arra, hogy lépjen hátrébb. Nem veszi figyelembe. Szíve hevesen kalapáll, mert kezét átnyújtja a rácson, amiben a muffin van. Krokknak semmibe telne leharapni vagy kitépni a kezét, de reménykedik abban, hogy nem teszi meg. Sajnálatos, szomorú, de azért bíztató mosollyal nézi Krokkot.
- Kérem... Ha engedi hogy segítsek, kijut innen. Ígérem - szólítja meg Waylont kedves és barátságos hangon.

- Ugyan, Lucy. Maga is tudja, hogy amint lehetősége adódik rá, a feje már le is csúszott a krokodil torkán. - mondom semleges hangon, a mondat végére pedig a rácsok mögé nézek, és felállok. Amikor Lucy megteszi a következő merész próbálkozást, lassan a zakóm zsebébe nyúlok, hogy kéznél legyen a tollam, ha esetleg szükség lesz rá, de a biztonság kedvéért egy gyengébb nyugtató varázst elsuttogok úgy, hogy senki ne hallja meg. Waylon szippant egy nagyot, és nem törődve a lány sokkalta apróbb kezével kiragadja belőle a muffint, amit közelebb emel orrához, és szagolgatni kezdi, végül elfogyasztja.

Látszólag remegett a félelemtől, de győzelmet aratott ezzel a lépéssel, hiszen Krokk nem harapta le a fejét, de még a kezét sem tépte ki a muffinnal együtt. De utánna azért inkább hátrébb lépett és úgy figyelte Krokkot. Szíve hevesen kalapállt mellkesában, de azért boldogabb mosoly húzódott arcára, mikor Krokk a muffint végül megette. Úgy látta, ízlik neki. Lehet ezt fogja használni motivációnak, amolyan "jutalom falatkáknak". Viszont még egy jó ideig nem fogja próbálni szerencséjét és Krokktól tartja a távolságot.
- Látom ízlik magának Mr. Waylon. Örülök neki. Ha gondolja, odaadhatom az egész zacskót, de szerintem nem kéne megdézsmálni rögtön az egésszet. Elvégre akkor nem marad későbbre - szólal meg és Krokkot nézi, majd ismét a dobozhoz lép és kutakodni kezd benne, fejét viszont Waylonra emeli.
- Szóval... Mit szeretne ma csinálni? Zenét hallgatni, beszélgetni? Akár játszhatunk is valamilyen érdekes játékot, vagy ha gondolja... - körbepillant a "szobáján" - Látom elég szegényesek ezek a falak. Készíthetünk néhány érdekes dolgot, amivel vidámabbá tehetnénk ezt a helyet. Akkor talán maga sem érezné itt magát olyan flusztráltnak. Mit szól hozzá? - kérdezi tőle, számára Krokk igazán nehéz eset, de próbáll vele úgy viselkedni, mintha teljesen normális személy lenne.

- Add! Add ide mind! - hörgi ki Krokk a muffinokra, remélve, hogy ugyanolyanok, mint az előző, amit épp elnyelt. Halkan tapsolok, értékelve Ms. Connor eredményét, majd újra helyet foglalok, biztonságos távolságban a kapcsolóhoz.
- Gratulálok. Lássuk, hogyan boldogul tovább. - adom meg a hangot a második felvonásnak. Merőn figyelem Krokk reakcióit Lucy felvetéseire, és kezdme úgy érezni, hogy lehet, ez sem segít már rajta.
- Nem kell zene, nem kell semmi. - sziszegi, majd keze kinyúlik a rácson, remélve, hogy eléri a zacskót a muffinokkal. Most direkt nem kapcsolok áramot, hátha Lucy ebből tanul.

Lucy szórakoztatóan és elégedetten figyeli, ahogy Krokk a maradék muffinokat kéri. Természetesen Lucy a valamit valamiért alkalmazza, ez is egy fajta terápia, akkor is, ha nem teljesen hivatalos, de dolgozik azon, hogy elfogadják majd. Kezében enyhe provokállás képp meglóbálja a zacskót a muffinokkal, amit nyitva hagy, hogy Krokk érezze az illatukat. Nagyon vékony jégen korcsolyázik, ezt tudja, de hát olykor ezt is megköveteli a szakma, ha új eredményeket akarnak elérni.
- Jólva Mr. Waylon. Kap még muffint, de hogy én se maradjak kurta, valamit valamiért. Mit szól hozzá? - kérdezi tőle kedves hangon, közelebb lép a rácshoz, de azért a távolságot betartja, nehogy Krokk elérje őt vagy a zacskót.
- Nos, én felteszek magának egy kérdés. Ha őszintén válaszol rá, akkor kap muffint. Ha nem, akkor sajnos a muffin elmarad. És higgyje el, mindegyik egyformán fantasztikus és ízletes - szájának egyik sarka szélesebb mosolyba szalad, miközben mindkét szemöldökét felvonja.
- Szóval az első kérdés: Miért kérelmezett terápiát? - kérdezte tőle Lucy. Mert az egy dolog, hogy Krokk beadta a kérelmet, de nem igazán együttműködő. Az is lehet, hogy csak felettébb unatkozik itt egyedül, ami nem is lepné meg.

Elégedetten hümmögök, de valahogy zavar a lány módszere. Túlságosan merész, és ez ebben a szakmában nem biztos, hogy kifizetődő. Figyelem Waylon reakcióit is.
- Add ide mindet! - nyomatékosítja a krokodil, és kezem már indul a kapcsoló felé, biztos, ami biztos alapon.
- ADD IDE! - az őr előre lép, én pedig kattintok, az áram végzi a dolgát.
- Enyje, így kell bánni vele? - hallatszik színtelen hangom, és Lucy mellé lépek.
- Lehet, hogy mást kéne kipróbálni, nem gondolod? - teszem a kezem a vállára.

- Jólvan - mondja hangosabban Lucy, mikor látja, hogy Krokk igencsak meg van veszve azokért a muffinokért. Látja, hogy ez így valóban nem fog működni. Túl egyszerű lett volna, ha elsőre működne az egész terápiás dolog. De legalább tudja, hogy mivel tudná idő után talán együttműködésre bírni Krokkot. Felszisszen, mikor az áram ismét hátrakényszeríti Krokkot. Aggódva figyeli azt a hatalmas hüllő-embert, mindig is sajnálta az ilyen embereket. Végül úgy döntött, hogy megcsinálja amit Krokk akar, talán ezzel lenyugszik.
Felnézett Dr. Reevesre és egy kicsit bólintott. Tudta, hogy Krokk nehéz eset, elvégre pont úgy mint a legtöbb beteg ezen a szinten. Látta hogy Krokk kicsit próbálja összeszedni magát az áram után. Kihasználta ezt az időt arra, hogy közelebb lépett, majd a rácson keresztül átnyújtotta a zacskót és lerakta a földre. Közben Krokkot figyelte, nehogy neki menjen.
- Ha ennyire ízlik Mr. Waylon, máskor is hozhatok nagyon szívesen - varázsol nehezen egy mosolyt az arcára, mert be kell magának vallania, hogy Krokk azért elég félelmetes alak.

- Szeretnél esetleg megpróbálni valami mást? - teszem fel a kérdést Lucy-nak, és közben Krokkra emelem a tekintetem, aki még mindig bosszús az áram miatt.
- Ketté roppantom a csontjaitokat! - fenyegetőzik, amiről tudomást sem veszek. Hallottam már durvábbat is, egy ilyentől még a szivem sem hagy ki egy ütemet sem.
- Próbáljunk meg egy ki zenét, szerintem. Kezdetnek valami könnyedet, de ne túl sznobot. - ajánlom fel a lánynak. Vagy rádiót, vagy valami slágerzenét játszon le Mr. Jones-nak, hátha kicsit átérzi majd a szellemiségét a dalnak, és kezelhető lesz megint. Persze az én módszeremmel egyszerűbb lenne, de az most túl merész lenne.

Krokk-ra néz és a megjegyzését ő is enyhén "hidegen" hagyja, mivel már hallott ezt azt a börtönben olyan személyektől, akik szabadon jöhettek-mehettek a közösségi helyiségben, ahol Lucy valamilyen terápiát alkalmazott velük. Dr. Reeves szavaira csak enyhén bólint és a dobozból kivesz egy CD-t, ami bár pop, de a kellemesebbik fajta. Nem túl pörgős, inkább szerelmes dal, de mégsem az a nyálas fajta. Berakta a rádióba és azonnal meg is nyomta a gombot. A zene elkezdődött, nem ment túl hangossan, elvégre nem az volt a szándéka, hogy Krokkot ezzel megsüketítse. Közben figyelte, ahogy a hatalmas krokodil-ember sorban falja a muffinokat, mint aki soha életében nem evett volna.
- Reméllem majd gyakrabban látogathatom Mr. Waylont - fordul Dr. Reeves felé. Szeretné a látogatásait rendszeressé tenni, hogy Krokk hozzászokjon és hogy ne érezze magát annyira elhanyagolva. Lucy meri remélni, hogy Krokk legfőbb problémája pont az, hogy a pszihiátriai terápiákon kívül senki nem foglalkozik vele.

Krokk látszólag most jobban elvan a zacskóval, mint a tényleges dologgal.
- Van, akin sose lehet segíteni, Lucy. - és ez igaz is.- Lehet, hogy a gyógyulás jeleit mutatja ideiglenesen, de végül visszaesik, és visszakerül ide. Az Arkham bővelkedik ilyen esetekben. - nem szeretném megijeszteni a lányt, de nem mindenki kezelhető, és ezt jobb ha belátja. Az, hogy a krokodil most így tűrte, szerintem csak az én jelenlétemnek köszönhető, különben a karja már rég nem lenne meg. De lehet az egész lány nem lenne már meg.
- Folytasd kérlek, lássuk meddig jutunk el. - engedtem tovább.

Nem igazán voltam oda a hajtós napokért, de ilyen is kell. Mire végeztem, jól jött volna valami frissítő, mert úgy éreztem, menten összeesem. Ahogy egy frissen főzött kávé mellett a papírmunkával foglalatoskodtam, a szemem megakadt egy könyvön.
~ Fene a munkába, egy kis lazítás senkinek nem ártott még. - az egyik mágiával foglalkozó könyvemet lapozgattam, mikor a szemem megakadt egy apró kis lényen. Zöld volt, és ha az arányok jók, akkor nem érhet magasabbra a térdemnél. Utcai kobold volt a neve, és gyorsan utána kerestem, hogy milyen módon lehetne ezt az apróságot előcsalni ebbe a világba. Mielőtt eljutottam volna addig a leírásig, a szemem nem bírta tovább, és súlyos kapuként zuhant le, elsötétítve előttem a világot.
Mikor felébredtem, egy korábban kezemben tartott papír hevert előttem, rajta a nevemmel. Ismét felkaptam, de nem tudtam, miként került oda, ugyanis én nem emlékszem, hogy leírtam volna.
- Hát ez meg...? - nézem értetlenül az írást, abban viszont biztos voltam, hogy én írtam.

Mikor magamhoz térek, minden furcsa. A lap előttem hever, és mikor kézbe veszem, próbálok rájönni, hogy mikor és miért írtam fel, de semmi nem jut eszembe, és az emlékek csak nem akarnak jönni. Mintha kitörölték volna őket, de magamon csak nem alkalmazok már ilyesmit. Végül eldobom, kezdi kihúzni a szemem a helyéről, viszont nekem arra még szükségem van, így inkább nézek valami tennivalót, ám az ajtó csukva, ráadásul zárva is van. Erre sem emlékszem, és kezd idegesíteni a dolog, így a kulccsal megpróbálom nyílásra bírni, de nem akarja az igazságot, mintha beragasztották volna a helyére. De lehet, hogy ez csak egy rémálom elég klisés kezdete. Valahonnan a hátam mögül suttogás hallatszik, és a nevemet mondja. Igen, tuti klisé. Mikor megfordulok, a tükrön folyik le a tinta, ami az én nevemet adja ki. Még egy klisé.
- Oké, ki van ott és mit akar? - kérdezem, de hangomban nincs semmiféle félelem, vagy rettegés, ugyanolyan hideg és nyugodt, mint amilyen lenni szokott egyébként is.- Nem félek magától, ezt job, ha tudja! - kiáltottam a szoba sötétjébe, majd elővettem a tollat, hogy fel készülhessek egy esetleges támadásra. Mégis csak az Arkham falai közt vagyunk, így soha nem tudni mikor sikerül egy betegnek kijátszania a rendszert.