Az apokalipszis után

Reggel van. Stein kinyitotta karikás szemeit, hisz pihenni még éjszaka sem lehet. Ki tudja hogy a zombik mikor tudják kiszagolni a legrosszabb pillanatot, amikor rajta ütnek. Hiába hogy már csak buta érzéketlen teremtmények, de ösztöneik lettek, melyek az értelmet is fölül múlják. Felkelt a csupasz padlóról és kinézett az ablakrésen. Maga mögött hallotta hogy a többiek is ébredeznek. Az utcákon nem volt semmi. A csöndet is egy nyikorgó rozsdás kapu törte meg.
- Reggel... utálom a reggeleket. Remélem a halál egyszer majd álmomban ér el. - Mondta maga elé. Pontosan tudta mi vár rá a mai napon. Túléli vagy meghal. Mint minden egyes reggel feltette magának a kérdést, ~ Vajon túlélem ezt a napot is? ~ Készletei már fogyóban voltak, szóval élelemért kell nézniük. Elmosolyodott, majd mint egy rossz viccet fölfogva mit sem törődött az egésszel. Akárhogy is lesz, túl kell élniük.

- Ne merengj a halálodon!- Stein mögött fekszem, a szoba egyik sarkánál.- Isten nem hiába hagyott minket életben: tervei vannak velünk.
Álmos szemeimmel a felszerelésemre nézek. Az ütő, és a sisak mindig kézközelben vannak, ha az éjszaka kellős közepén támadnának meg minket, ne érjen felkészületlenül.
Túléltük a reggelt. Megvárom, míg felkelnek a többiek, és mondom az észrevételeimet. Az élelmiszerkészletünk a mai nap kifogy, keresnünk kell valamit. Bár 6 hónapja alig találunk valamit, azért nem adhatjuk fel, találnunk kell valamit.

Craig szavaira én is felébredek. Nem aludhattam nagyon mélyen, mert a fiú nem emelte fel a hangját túlságosan. Nyújtózom egyet, majd felülök. Lerúgom magamról a durva szövésű pokrócot amit az egyik sarokban találtam, és vaksin tapogatózni kezdek a szemüvegem után. Szerencsére hamar megtalálom, tehát körül tudok nézni. Látom, hogy két társam már ébren van, de a többiek még alszanak. Remélem valamelyikük őrködött éjszaka.
- Jó reggelt!- köszöntöm korán kelő társaimat. Egy kicsit éhes vagyok, de tudom, hogy fogytán az élelmünk. Nem fogjuk így sokáig átvészelni, ha nem indulunk el minél hamarabb élelmet keresni. Nekem pedig egyébként is indulnom kell, bár erről a többiek nem tudnak. Nem mondtam nekik semmit, úgyis kinevettek volna. Bár előbb-utóbb úgyis rájönnek. Mindenesetre én vagyok a második legfiatalabb a csapatban, úgyhogy attól tartok, hogy itt fognak hagyni a házban őrködni, persze többedmagammal. Ezt nagyon szeretném elkerülni. Steinhoz fordulok, mivel ő az idősebb kettejük közül.
-Van már valami terv, hogy honnan szerzünk élelmet?

A népmozgásra végül én is felkelek. Álmosan pislogok kettőt majd körül nézek, mindenki megvan úgyhogy megnyugszom. Kinyújtóztatom magamat, majd felkelek.
- Jó reggelt polgártársaim. –Megrázom magam. - Csinálok nektek reggelit a maradék kajából, okés?
Azzal elindulok a „konyhába”. Az utolsó pár konzervet megpróbálom igazságosan elosztani, majd kiviszem a többieknek. Ételszag kezd terjedni a levegőbe, rájövök mennyire éhes vagyok, de hát a többieknek is maradnia kell. Muszáj ételt szereznünk ma.
- Csináljunk egy tervet, hogy hogyan szerzünk élelmiszert, mert kifutottunk a készletekből. –szólok és szétosztom a reggelit a túlélők között. - Azt javasolom hogy Sage, Craig, én meg a mexikói elindulunk kaját szerezni, a többiek vigyázzák a bázist rendben?
-És elkezdem ellenőrizni a felszerelésemet.

Ott voltam, Csernobil mellett egy üres nagy beton épületben, már minden elő volt készítve, hogy megölhessem az orosz diktátort, mielőtt nukleáris háborút robbant ki. Mellettem volt MacMillan a társam. A rejtekből a Barret .50-el már bemértem a célpontot, pont a kopasz fejére célóztam. Vártam, csak vártam, akármikor szólhattak a központból, hogy leállunk, majd MacMillan szólt:
- Jó reggelt polgártársaim. Jobb ha nem a halálodon gondolkozol, mert az mindig szörnyű. Na de előbb együnk egyet.
Ránéztem, furcsálltam a dolgot, majd hirtelen kipattant a szemem és felébredtem. Már ébredezett mindenki, kaja szag terjengett. Éhes nem voltam csak szomjas inkább.
~ Remek, de utálok aludni, de azért néha kell! Nincs valahol egy gameboy, már lassan egy féléve nem gameltem semmit, nem lesz ez így jó!
Meglátom a lányt végigtáncolni a szobán, ettől jó kedvem lesz, kezem segítségével felpattanok az ajtó melletti sarokból. Ha megpróbálnak megkínálni étellel, inkább csak eltolom magamtól. Oda megyek az ablakhoz, körülnézek, majd ha minden rendben, kinyitom, szívok egy kis friss levegőt, kihajolok.
~ Na remek, vajon ma hány darab 100 pontossal bővül a pontszámom?
Oda megyek az ajtóhoz, elhajítom a barikádot, majd egyet magam elé böfügök.
- Oh yeah. Azt ugye tudjátok, hogy az ilyen horroros cuccoknál mindig az a csapat veszik oda először amelyikbe nincs nő?! Vagy amelyik a bázison marad?
Nézek egy darabig furán magam elé, majd vállat vonok, de a másik kezem a késemen van, hátha meglep valami.

A kaja hideg, kevés, és egyáltalán nem finom. Nekem nem ízlik. Hónapok óta nem ettem egy jót. Mi lesz ha elfelejtem, hogy milyen íze van egy pacalnak? Vagy egy bélszínnek? Ez a világ már nem ugyanaz, és az élőknek egyre jobban szenvedés.
A lány vonja a tekinteteket. Kiét jó értelemben, kiét alantas ösztönök értelmében. Jó lesz rá vigyázni, holott ott van a kutyája, nem packáznék vele. De az az állat.... még megüthetjük vele a bokánkat.
-Bisur, ne!- mondom, szinte elhűlő hangon. Mit csinál ez? Idecslja az összes járkálót ezzel a ricsajjal. - Hallkabban, idevonzod az összes zombit!- Odamegyek, és elhúzom a barikádtól.
- Srácok, valamit tisztáznunk kell! A túléléshez bekell tartani néhány szabályt. És akkor jöjjön az első: senki, ismétlem SENKI nem csinál semmit, amíg valakinek a tudtára nem adja, hogy mit szeretne!

- Még semmi tervünk. - Válaszolt Andrewnek Stein. Majd ahogy mindenki felkelt beleértve a szakácsot is, aki elkészítette a maradék kaját. Ahogy Bisur kinyitja az ablakot evés közbe elkapja a rosszullét a rothadó hús szagtól, amihez valamennyire már hozzászokott a hónapok alatt. Majd ahogy Bisur tovább tevékenykedett a barikádok szétszedésével amivel nem kis zajt csapott a környéken. Craig állította le tevékenységét és szabályokat osztogatott. Stein tudta hogy csak jót akar, de mások nem így láthatják és máshogy fogják föl, és amennyit tud a társaságról Guillermo pont az az ember aki nem hagyja hogy szabályok közé szorítsák. Stein izgatottan várja vajon beteljesül e az amire számít, és ha talán rosszabbra fordulna a helyzet leállítja őket.

Egy mosollyal megköszönöm Paulnak a kaját, előveszem a bicskámat és nekilátok. Természetesen nem a legjobb, de jelen helyzetben hálásak kell legyünk minden falatért. Amikor Bisur kinyitja az ablakot és az orromat megcsapja a bűz, majdnem öklendezek, de végül is lenyelem a falatot. Legszívesebben abbahagynám az evést, viszont szükségem lesz minden energiára, ezért legyűröm a maradékot is.
Úgy alakult, ahogy sejtettem. A séf úgy gondolja, hogy itt kéne maradnom. Márpedig én nem fogok itt ülni egy helyben. Csak az a gond, hogy a lányt sem kéne itt hagyni. Ahogy néhány fickót elnézek itt a közelben, valószínűleg Nessa nem járna jól, ha egyedül maradna velük, habár a kutyája itt lesz vele. Tehát úgy döntök, hogy egyelőre nem emelem fel a szavam. Megvárom a "felnőttek" végleges döntését, aztán reklamálok.

~ Anyád a husimusi, te utolsó kaktuszzabáló. Gondolja magában.
- Na, most hogy mindenki elfogyasztotta a kis reggeliét. Honfitársaim, ha szabad kér… – Felkapja, a fejét a zajra majd a srácra kiált. - Te miben sántikálsz, fiam? Minden nyavalyás hullát ide akarsz vonzani? Normális vagy?!- Ha Bisur abbahagyta, megnyugszik és folytatja:
- Szóval, szabályok kellenek úgy, ahogy Craig is mondja, szabályok és tervek, itt nem lehet önfejűsködni, mi egy csapat vagyunk. Aki ezt nem képes elfogadni az most távozhat Isten hírével. - Azzal az ajtóra mutat.
- De azt nem garantálom, hogy túléli. – Kis szünetet tart a hatás kedvéért, nyel egyet majd halkabban folytatja.
- Én biztonságban akarom tudni a hátam, és ti? És ha már muszáj egymásra szorulnunk, legalább tudjuk, hogy megbízhatunk a másikban. Én nem akarok ott kint megrohadni, és húst zabálni örökké, és ti?
Ha nem szól erre senki semmit akkor:
- Szóval hogy legyen ez az élelemszerzés?

Ha Bisur nem hagyja abba:
- És itt láthatjátok az önfejűség kiváló példáját. Itt nem lehet önfejűsködni, itt túl kell élni, és ezt csak csapatba tudunk. És folytatja úgy ahogy fönt látható.

Kinyitom az ablakot, nagyot szippantok a dögszagú levegőből és elmosolyodok.
~ A reggeli döglött zombi szaga, ennél már csak a reggeli napalmos zombi szaga a jobb.
Majd neki is állok elbontani az utamban lévő barikádot, aminek egy nagyobb részét még múltkor én húztam fel, bele is fáradtam. De ahogy elkezdtem az egyik fickó rám kiabált, el is engedtem rögtön a kezemben lévő széket, majd arrébb rakott a fickó.
~ Normális ez a tag? Örült, hogyha így tapizik, nincs tapi, mit szólna ahhoz, ha mondjuk, a kést hátába állítanám ezért?! Áááh, akkor a többi leszerelne, meg hát fő a csapatszellem. Különben meg afelét én húztam fel, azt a felét jogomban áll elbontani!
Majd a lány is el kezd velem pörölni, utána meg elkezdenek papolni nekem, a túlélésről. Türelmesen hallgatom, csak a plafont nézem.
~ Uram atyám, mit hisznek ezek. Ez a zombi mód, itt, itt senki nem élhet túl... itt mindenki meghal. Arra megy ki az egész ki a probb, büdös túlélésért csak olyan 3000 pont körül kap az ember, az csak 30 zombi megölése. Low buzeránsok...
Aztán valami megzavar, eltalál egy konzerv bab, csak állok, letörlöm magamról kicsit a trutyit.
~ Noob, nah most már az egész díszes társaságot ki kell csinálni, hogy nézzen ki, melettem lévő tag, bum egy kés, akkor jön a kutya, ott ha jól eltalálom az egy rúgás, addigra az a muksó ott nekem ugrik. Az nem jó, akkor kéne a revolver, abba nincs golyó... MI? Azt se tudják van fegyverem, azt honnan tudnák hogy üres? De ha előkapom leszerelnek, pont ekkor nincs az embernél gránát, TK ide vagy oda. Na de fő a csapat szellem, nem kell itt bjt keverni, majd ha tudom, elintézem őket, lehet teljesítek vele valami árulós feladatot, azaz az kell nekem.
Egy ideig csak állok és látszik forognak a fogas kerekeim, majd hátra nyúlok a zsebembe, és előrántom az MP3-m, berakom a fülembe és elindulok az ablak fele. Figyelve, ha bárki meg akar állítani, kitérhessek. A tervem egyszerű, kinézni az ablakon majd kiugrani. Eközben egyik kézfejemmel körözök, és magam elé beszélek.
- Az önfejűség egyetemes példája, bla, bla, igaz könyebb lenne hagyni, hogy menjen meghalni. Amúgy is mindenki meghal majd, még egy hónapot nem húzunk ki, de azért még hitegessük magunkat. Majd egymást megesszük ha nem lesz kaja.
Ekkor elvileg már a házon kívül járok, de azért figyelek ne lephessen meg semmi.

Hálásan nézek a többiekre. Ezekszerint nem reagáltam túl a dolgot, a többiek igazat adtak nekem. Bár nem tudtam megakadályozni, hogy a kis takony kimenjen a házból. Inkább Daniel hozzászólására reagálok.
- Daniel, én nem tanácsolom az erdőket: ezidáig nem nagyon láttam erdőt, és az állatokról nem tudjuk, hogy veszettek-e. Nem szívesen ennék fertőzött húsból. A másik meg, hogy csapdákat kéne állítanunk, ugyanis az a kevéske lőfegyver egy perc alatt odacsődítené a hús zabálókat. Inkább a házakat kutatnám át élelem, és egyéb dolgok után.
-Kinek milye van? Fegyverek, védelmi tárgyak? Fontosnak tartom, hogy szerveződjünk csoportokba, mindenki jótulajdonsága legyen kihasználva.
Az utolsó mondatom után elgondolkodom: én gyorsan futok, és a játékos felszerelésem megvéd a zombitámadástól. Ha szükséges, odabiggyesztem ezt is a többieknek, ha nem értenék.