Arkhami kikötő

Az udvariatlanság netovábbja mit a hölgy művelt a sárga fénnyel amint megragadta nyakam, s elhajított. Repültem az égben, teljes s tökéletes tehetetlenségben, már megszoktam az ütéseket így annyira nem kavart fel, hogy a talajnak csapódtam.
Testem emgremegett a csapódástól, ám különösebb bajom nem lett. Feküdtem egy darabig s közben halgattam, amint az arany lányka beszélget azon "megnyerő" srílusában amivel engem is megtisztelt. Kezdem unni, hogy amikor valami különös karakter álja utam először elagyabugyál, majd keres valakit.
Zöld, azt keresi, és nemhiném hogy valami dílert keres.
Nyakamat kicsit megpaskoltam,  hogy visszaszáljon belé az élet, útálom ha folytogatnak...
Éreztem, hogy amint fekszem, agyam lassan elborul, támadni akarok, elrabolni a lány lelkét, habár még sosem próbálkoztam ezzel tudatosan...
Mintha csak fel nem tett kérdésemre reagált volna megszólalt köpönyegem a fejemben:
- Az ő szívét árnyékok lepik be, lelke börtönbevaló...
Ennyi kellett csak nekem, s a ruha megérezvén mire készülök nekem adta pár elítélt fizikai s szellemi erejét. Éreztem amint izmaim megfeszülnek, elmém kitisztul, egézségi állapotom kifogástalanná válik, ám szükség is lesz erre a következő lépésemhez.
Éreztem amint ott fekve, létem lassan elhalványul ahogy atomjaira bomlok, szétesik a test formája, a  a máspdperc tört részének a tört része alatt, s a dögszgú lány mögé kerülök a levegőben. A teleportációs betegség könyörtelen, ki is készít több bennem élő lelket, érzem a hányingert, de így, a köpeny segítségével sokkal könnyebb legyűrni, mint általában.
A lány a másik fazonra koncentrál ezalatt kell támadnom....
Azonnal idézem a két bárányt a kezemre amik próbálják megharapni s így megragadni a lány karjait, miközben a ruhám is szétbomlik s hatalmas kezekké változik amik megpróbálják megragadni a fejét, s a lábait, miközben egy új kéz belenyúl a lelkébe, s megpróbálja kitépni onnan, hogy a testét hátrahagyva örök börtönbe kerüljön, a lelkek köpönyegének redői között.
Én és a ruha s a bennünk élő rabok is minden mentális erejét latba vesszük, hogy sikerüljön fogjul ejtenünk a lányt.
Amennyiben sikerül a ruhán belül körbejárjuk az elméjét, hogy minden megszerezhető információt megtudjunk az általa említett zöldről, meg hogy egyáltalán ő micsoda.
Az egész művelet alatt figyelek a furcsa arany kreációira, s hogy minden ilyen megnyilvánulását le tudjam gyengíteni, pl ha a nyakamnál próbálkozik megint, annyi gyapjút teszek oda, hogy szétfeszíti, más esetekben pedig pajzsként szolgál majd. Az orromba is került egy kis gyapjú, hogy ne érezzem a fertelmes szájszagot. Ha sikerül az egész hadművelet, a kiütött lány testét teljesen kifosztom, és megmosom a fogát.
Az egész esemény alig vett igénybe több időt öt másodpercnél.

Arkhamot később este hagyta el, s érezte ahogy alaposan megéhezett. Krokkot szépen megetette muffinokkal, de saját gyomra üresen maradt. Éppen ezért, mikor motorjával végigszáguldott az utcán, meglátott egy hot-dogos kocsit az út mentén. Mire hazaér, kilyukad a gyomra, s már nem is emlékszik, mikor evett igazi jó amerikai hot-dogot. Apja mindig egészséges dolgokat főz, nem igazán helyesli az ilyen gyorskajákat. Dehát amit nem lát az nem fáj neki. Lelassít, s úgy halad előre, még egy-két kocsi előtte, várják a zöldet. Ujjaival elégedetten dobol a kormányon, gondolataiban elmélyül s azon filozofáll, mit kezdjen Krokkal. A mai, első találkozás nem lett olyan, mint ahogy azt ő valójában elképzelte, de nem is baj. Tekintetével átment az egyik vitrinre, melyben tv-k voltak kiállítva. Az aktuális híreket mutatták be. Robinsonville-ben meggyilkoltak egy fiatal asszonyt és a lányát, valaki felgyújtotta őket. Lucy csak megforgatta fejét, nem is mert tippelni, ki tehetett ilyesmit, hiszen Gotham tele van dilis alakkal. Megmozdul a sor, ő is halad előre, de nem sokat. Lefordul jobbra, az út széllére és végül megáll a hot-dogos kocsitól egy karnyújtásnyira. A motort hadja búgni, még jó hogy le tudott szabályosan parkolni rögtön mellette. Bukósisakját levette és kedves mosollyal nézett az eladósra.
- Jó estét. Egy hot-dogot kérek mindennel és extra csípős szósszal - adja le a rendelését, nyála már a szájában gyülekezik és teljesen megfeledkezik Krokkról, meg minden egyébről és csak a hot-dogra összpontosul.
- És ha esetleg még van hideg coca cola-ja azt is kérnék - teszi még hozzá végül. Az ilyen kiskocsiknak néha szokott lenni egy kis hűtő, amiben van egy-két doboz üdítő, remélli hogy még nem fogyott el. A koffein tudja hogy felpörgeti az agyát, éppen ez kell neki, elvégre ma este még sokáig fent lesz, hogy dolgozhasson a beadandóján.

Hát ez nem jó. Hallottam olyan emberekről, akik különleges dolgokra képesek, de állíthatom, hogy ez a nő, nem ember. Bár az emberi gonoszság meg van benne. Olyan mértékben hogy szerintem kiszorít minden más érzést. Mi hajthatja?
Míg ezen gondolkoztam, csinált valamit az előtte álló emberrel. A látványt nem tudnám leírni, de hogy nyaktörés lesz a vége, az már tuti. Holnap már az asztalon fog fogadni ebben biztos vagyok.
Amikor rá jöttem, hogy nem lenne jó tovább maradni már késő volt. Észrevett! Menekülni legfeljebb a halálba tudok. Úgy értem, hogy megkérem, ne nagyon fájdalmasan öljön meg. De még ha akartam se tudtam volna megszólalni. Valami megjelent a számon. Na, ez Pazar. Még egy jó beszólást se tehetek, mielőtt meghalok?
Nem sok időm volt gondolkodni, így arra a következtetésre jutottam, hogy inkább megpróbálok segíteni neki, minthogy a halott csávó után én is változtassak kicsit a csigolyáim elrendezésében.
Vagyis hogy nem. Úgy látszik, hogy túlélte, és olyan gyorsasággal pattant fel, hogy nem hittem a szememnek. Na, akkor csak nekem nincs itt olyan erőm, amivel élve megúszhatnám?
Míg a „nő” elmondta, amit akart én a másikat figyeltem. Átváltozott tetőtől-talpig. A köpenye mintha élt volna. Ha tippelhetnék, ő se szereti, ha nem figyelnek rá. Szerintem nem volna jó, ha a kettő útjába állnák. Bár sötét van, mégis úgy érzem, napfénynél se lennének szimpatikusabbak egyikük se.
A nő eleresztette a számat. Most mondanom kéne neki valamit? De a Zöldről nem tudok semmit. Kilehet az? Vagy netalán figyelmeztessem az alak támadására?
Az biztos, hogy sehogy se lesz jó. Egy dolgot teszek, ami lehet, hogy beválik. Azt tettetem, hogy elájulok. Nem vagyok nagy színész, de remélem beveszi. Legalább addig se néz a háta mögé. Hátha meglepheti az a fickó. Ő benne se bízom, de egyszerre csak egy gondot kell kiiktatni.
Miközben rogyok össze fele, azért résnyire nyitva hagyom a szemem, hátha történik valami érdekes. Közben persze imádkozom, hogy ne üssem meg nagyon magam, mert ha fájdalmamban elkiáltom magam akkor tuti végem.

Szemem már nagyon nem csak résnyire van nyitva. Na, ez igen! Megjött a felmentősereg! A félelem teljesen elpárolgott belőlem, és átvette a helyét a döbbenet. Nem mondanám, hogy meglep Gothemben flúgos alakokkal találkozni, na de ez? Szerintem ezek a srácok először hagyják, hogy az ellenfél félig halálra röhögi magukat, és akkor beviszik az utolsó ütést. Több mint valószínűleg egy faviccel.
És nem voltak kismiskák! Első látásra legalább egy szinten voltak Ms. Szépmosolyal! Furcsáltam hogy a másik pasi nem tudott ellene tenni semmit, erre megjelenik két bohóc, akik seperc alatt legyűrik a csajt. Nem mondom, hogy nagyon sajnálnám a lányt. Épp ellenkezőleg. Örülök, hogy lekötik.
Szívesen segítenék nekik, csak nem tudom hogyan. Ha a közelébe megyek, akkor nekem végem. Plusz, ha nem emberi teremtmény, akkor az a kis üveg kloroform se nagyon lenne hatással ellene.
Ezért nagyon „lassan”,vagyis pontosabban, ahogy a lábam bírta, fedezékbe húzódom, az egyik ház sarkánál. Még ha nem is tudok nekik segíteni, legalább nem leszek láb alatt. Bár nem tudom, hogy ki fog győzni, de az a két harisnyás fickó valamiért szimpatikusabb nekem. Talán azért mert nem akartak megölni? Igen, ez nálam + pont.

Szélesen elvigyorodom az Ezredes látására, meglepedett, hogy túlélte a korábbit. Ostoba naív, bolond, ám a hasznomra lesz.
Furcsa paradicsomos kombójuk után, hagyom, hogy övék legyen a főszerep, s mindenben segítek nekik, hogy legyőzzék a sárga hölgyet.
Hirtelen valami eszembe jut, s elvigyorodom. Még sosem használtam hatalmát eme ereklyének, ám úgyérzem épp itt az ideje.
Érzem amint a lábaimba az izmok feszülnek ahogy békaként felugrom, majd hirtelen elefánt erejével csapok le a csípős íztől prüszkölő lányra. Nem akarok komoly sérülést bevinni, csak ki akarom ütni, hogy kikérdezhessem, majd a köpennyel megkötözöm. Ahogy sejtem a köröttem lévők szíve tisztább az enyémnél, s még jól jöhet ha közéjük valónak hisznek. Amennyiben segítség kell valakinek, azonnal segítek a három közül bármelyiknek, s ha sikerült lecsapnom a sárga ajkatlant, hagyom, hogy a többiek tegyék fel először a kérdéseket. Én addig végigmérem, hátha rájövök valami módon az erejének a mibenlétére. Alaposan megfigyeltem az eddigi kreatúrákat, s biztos hgoy az elméjén kersztül idézi a kreatúrákat, ám azt jó lenne tudni, valyon ereklye, vagy saját erő áll a hatalma hátterében. És ha sikerült lecsapni, ha nem, ki akarom kérdezni az úgynevezett "alakulatról" amit az előbb említett.

A kis komédiás társulat úgy legyűrte a mosolygós csajt, hogy az semmit se tudott ellene tenni. Bámulatos volt. A régi fekete-fehér hangnélküli komédiás filmeket mintha összeolvasztották volna a karatés filmekkel. Nem tudtam hogy a végén tátsam a szám vagy tapsoljak.
Végül is előbújtam a rejtekemből és lassan megközelítettem a kis csapatot. Nagyon nem mentem közel a nőhöz, nehogy véletlenül bajom essen. Épp meg akartam kérdezni hogy mi folyik itt, amikor megjelent egy hasonló öltözetű pasi, mist a kiscsajnak volt. Látszott rajta hogy nem kis pályás. A ruhájukból arra következtettem, hogy hasonló, egymással konkurens helyen dolgozhatnak.
Amikor meghallottam, hogy mit mondott kicsit felment bennem a pumpa.
- Bocsánat a nyers modoromért, de hogy képzeli ezt? Ez a két hős megmentette az életünket, és helyettük akarja learatni a babérokat? Amikor megjelent a „hölgyemény” valaki zöldöt keresett. Szerintem az maga volt. De amikor veszélyben voltunk, mégis ők mentettek meg minket, nem pedig maga. Legalább megköszönhetné nekik, és egyenrangúként hallgathatnák ki a foglyot.
Mikor ezt végigmondtam rájöttem hogy rossz ötlet egy repülni képes egyént magamra haragítani, ha én nem tudok repülni! De már nincs mit tenni. Kicsit meghúzom magam és lesütöm a szemem. A hősködést inkább a profira kellene hagyni. Bár nem hiszem hogy megöl emiatt, de nem is fog most már kedvelni.

Nyugodtan álltam, míg a zöld egyenruhás leereszkedett közénk, s egyre inkább furdalt a kíváncsiság a történések miatt. A férfi megszólalt, s kissé feljebb szaladta  szemöldököm a hivatali szöveg miatt. Elég fellengzősre sikeredett, ám én a jelenlegi helyzetben nem szóltam volna be ekkorát, mint eddig rejtőzködő fiatal barátom, habár meg kell hagynom, szimpatikus volt a dolog.
Most az egyszer valami azt súgja a fény oldalára álljak kicsit, ezért biztatóan rátettem az előbbi zöld ruhásnak beszólóra a kezem, mintegy nyugtatásként s megszólaltam.

- Elnézést a barátom kirohanásáért, csak még nemigen tudja hova tenni a szituációt, ahogyan én sem. Megtudná mondani, már ha nem bizalmas az információ, hogy miféle egységhez tartozik, ugyanis az biztos hogy valamiféle katonai szervezet része.
Továbbá az én részemről örömmel segítek bármiben. A nevem Holdfejű s bizony vannak oly képességeim, amik még a hasznára is válhatnak.

Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből az egészből..

A Holdfejű vigyora hirtelen szélesre vált, tudja, hogy most rengeteg oly infót hallott mely sok földön élő lény még soha. Agya sebesen kezd kattogni, majd megszólalt.
- Szóval a Mars... - Éreztem amint erőm megfeszül s elmém agyal, egyfalyta ruházat nélküli űrben való életmaradási technikán. Nálam lévő ereklyék erelyét is beleszámítva, ha sikerül, létrehozok egy mágikus szakafandert a lelkek köpönyegéből, majd önmagamat egy papucsállatka túlélési ösztöneivel s mechanizmusával áldom meg, mindezt az Álmok erejével toldom meg, amivel több, most létrehozott oxigéntartályt pakolok a köpönyeg redői közé. Hála a Papucsállatka valónak, csak nagyon kevés oxién kell majd, így elvileg talán napokig is kibírhatom az űrben.
Ha skerül az egész procedúra, megkérem a kedves Johnyt vigyen el a marsra, ha már útbaesik, ha nem, akkor meg megvárom mit lépnek a többiek.

Hosszan bámultam a stégről a várat, a dicső kastélyt, mit a kis tüzesnek veszünk be, s elvigyorodok. Érzem, a mai nap a világ a feje tetejére áll, s én ott leszek az egész szívében. Arcomon egyre szélesedik a vigyor, mikor hirtelem meglátom Justint is. Összetalálkozik a tekintetünk, s még vidámabb leszek. Érdekes kis szövetséget hoztunk létre, kíváncsi vagyok meddig bírja az igát.
Eközben Flora pár centjét tanulmányozgatja. Három érmét kapott eme napra, ha jól osztja be hihetetlen erőt képviselhet velük.
Hirtelen elkezdek fel-le guggolni, megrázom minden izmomat, bemelegítek.
Hátamon keresztülfut libabőr, s érzem ezt a különös, fura izgalmat minden porcikámban. Neki akarok feszülni eme kalandnak, már alig várom.
Csak Barret hiányzik, de azt az idiótát ismerve a lehető leglátványosabban, a legjobbkor fog betoppanni, egyszerűen nincs okom aggódni miatta.
Immár csak a jelet várom hogy behatolhassak. Már annyira várom...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, de tudtam, hogy érdekes dolgok fognak történni. Végre megkezdhettük harcunkat eme romlott város lakói, hősei és egyebei ellen. Engem igazán nem érdekelt, hogy ki az ellenség, amíg kedvemre gyilkolászhattam és nem tiltották meg. Szerencsére Griffel ellentétben új főnökömnek eszébe se jutott eltiltani kedvenc elfoglaltságomtól. Így hát szokásomhoz hűen viszonylag időben érkeztem meg a megadott pontra. Lupin "barátom" már ott volt.
- Lupin! - köszöntöttem és szélesen elmosolyodtam. Érdekesnek ígérkezik a dolog. Legalább láthatom, hogy szövetségesem miként teljesít igazi akcióban. Érdeklődve figyeltem Lupin bemelegítését, habár teljesen szükségtelennek tartottam. Legalábbis számomra tényleg szükségtelen volt. Azt sem tudom, hogy mikor végeztem utoljára bemelegítést.
- Már volt részem egy igazi vár ostromában. Annál nem lehet nehezebb. - mondtam magam elé a levegőbe és éreztem, hogy Richard is egyet ért.

Vidám léptekkel haladok, szinte táncikálok a főbejárat felé, s direkt rájátszok a félelmükkel küszködő emberek kínjaira, egyik kisebb szívrohammal össze is esett s élveztem ezt. Úgy tűnik a kapu nyitva van, hisz ezek a betojt népek nemigen zárták be maguk mögött. Mielőtt belépek a terembe, álmaimból egy hatalmas üvegbúrát kerítek a fejem köré s elvigyorodom. Így biztos megúszom a gázt.
Flora szorosan mellettem gurul, őt nem fogja zavarni a gáz. Feje eleve oly üres, kihalt mint egy sivatag, egy üres lap, csupán a félelem létezik belül, és én. Engem bármi lesz fel fog ismerni, csak ez számít, amúgy meg csodálatos lesz látni, a félelemgáz miket vált majd ki belőle!
Justin már teljesen eltűnt a szemeim elől, s én sem akartam kimaradni a jóból. Flora előregurult egyenes a főajtón miközben pásztorbotját lengette. Nem tudom mihez kezd azzal a sima husánggal, ám úgy látszik ő élvezte.
Én lassabban, megfontoltabban megyek előre, majd egy egy kisebb bárányomat szétküldöm a teremben, hogy térképezzék fel, s iktassák ki a kamerákat. A bárányaim mindig egy teremmel előbbre mennek, mint ahol vagyok, s szemeimmel látom amit ők látnak. Amennyiben biztos a dolog belépek az épületbe, s nekikezdek Airie kis játékának.

Itt állok az Arkham Elmegyógyintézet kikötőjében. Tagjaim lazán magam mellé engedem, minden izmom nyújtom, relaxálok, testileg és mentálisan is felkészülök. Nem hittem volna, hogy ez valaha megtörténik, az első alkalom, hogy belépek az elmegyógyintézetbe és nem mint beteg, hanem támadó. Eljött az idő, amikor Airie elfoglalja az Arkhamot és Bane a Black Gate-t, az új szövetség segítségével, aminek én is tagja vagyok. Két társam itt van velem, Lupin Memento és Justin Williams. Lupint már régebb óta ismerem, de mindkettőjükkel együtt voltunk Griff osztagában, ismerjük egymás erejét és tudunk arra építeni. Hallom a szirénákat, látom a felszálló sárga füstöt, a menekülőket. Lupin és Justin elindul, de én még mindig csak nyugodtan állok. A tekintetem a messzeségbe réved, enyhén nyitott számon keresztül áramlik ki a pára, karjaim magam mellett lazán lógnak. Még nincs rajtam a sisak, végre használhatom az új arcfestést. A nanopáncélzat rajtam van, alatta a szerzett high-tech álcázóruházat és a katonai golyóállómellény van, most is biztosra megyek. A hátamon a teljes, új, brutális fegyver arzenálom. A STAR labornál történtek után vettem. Ha túl sok lenne egyszerre a fegyver rajtam, akkor az egyik nagy gépágyút és az egyik rakétát lerakom, a bombával együtt hogy ne akadályozzon. A többi úgysem foglal sok helyet. Nem hoztam most sem a vadászgépet, csak felesleges kockázat lenne, hogy ellopná valamelyik őrült, vagy kárt tenne benne, a páncélzat hajtóműveivel érkeztem. Mióta a Mirakuru a testembe került, már teljesen emberként is erősnek érzem magam, nem kell mindig a technológia.
Nézem, ahogy társaim eltűnnek, észhez kapok, őrülten elmosolyodok, majd lassú léptekkel elindulok.
~ Ez meglehetősen érdekes lesz. Most nincsenek korlátok, minden szabályt én írok. Vicces.
Egyik kezembe veszem az ötvözött pengéjű machetét, a vállamra fektetem, a másik kezembe az egyedi gépkarabélyom fogom. Nem sietem el a támadást, kiélvezem minden pillanatát. A páncélzat erejét annyira növelem, hogy minden súlyom kényelmesen tudjam vinni és legyen még egy tonna extra erőm, a gyorsaság most úgysem emészt energiát. Leadok néhány hármas sorozatot a levegőbe, hogy tudják, hogy jövünk. Lehajtom a fejem és rá teszem a sisakom. Most már védett vagyok, már amennyire. Végig szkennelem a vizorral a környéket, a társaimon kívül mindent figyelek, próbálom kiszűrni, ha valaki ránk, rám akarna támadni. Ez vicces lesz.

//Bocsánat, eddig nem tudtam, hogy a kalandban vagyok. //

Egyszerűen besétálunk Arkhamba, legalábbis eddig a pontig. Ha a felhúzott hidak és a víz gondot jelentene akkor próbálok repülni a páncélzat láb részébe épített mini ionrakétákkal. Nem akarom ténylegesen megterhelni a rendszert repüléssel, inkább egy hatalmas ugrással próbálkozom. Ha nincs az utamban akadály akkor továbbra is a kimérten lassú tempóban sétálok tovább. Leadok néhány sorozatot a levegőbe és elteszem a gépkarabélyt. Helyette az M32-es forgótáras aknavetőt veszem kézbe. Gyorsan betárazok hat aknát, megforgatom a tárat, majd helyére lököm és élesítem a fegyvert. Sokkal kényelmesebb, sokkal precízebb és hatékonyabb mint a puskák aljára csatolható gránátvetők ráadásul nem kell minden lövés után tárazni.
Széles mosollyal az arcomon indulok meg az Arkham Elmegyógyintézet bejárata felé és ha már ott vagyok megkínálom egy-két gránáttal. Ha találok gyengébb pontokat a falakon azokra is tüzelek, próbálok minél nagyobb kárt tenni. Utat kell nyitnom, hogy a Lupin által kiszabadított őrültek tudjanak hol haladni. Nem zavartatom magam, ha találkozok egy őrrel, biztonságival vagy maszkos hőssel, közvetlenül az ő lábához is lövök egy aknát. Nem közvetlenül rá, hanem elé, hogy ne téveszthessek célt és a lökéshullám is jobban érvényesüljön. Arra is felkészülök, ha valaki közvetlen közelről támad, ezért van nálam a machete is, megpróbálok azzal védekezni és visszatámadni. De különösebb ellenállásra még nem számítok.
- And I know you hear voices...
Elfog a kellemes hangulat és nem fogom magam vissza, egy kis dúdolás belefér. Ha látok bármilyen elektromos, elektronikus rendszert, elsősorban irányítót, valamilyen számítógépet vagy kapcsolótáblát előveszem a sokkolót és belelövök, megpróbálom kisütni. Ideje kicsit szórakozni.

Cellák erdejének közepére állok s miközben Flora repülőset játszik körülöttem széttárom karomat, amire a rabok üdvrivalgásban törnek ki. Tudák miért jöttem, őrült mosolyom azonnal elárulja nekik. Flora botjával hatalmasat csapott a biztonsági rendszer paneljére, néha meglepően értelmes dolgokat tud véghezvinni magától. Én eközben hatalmas báránybundám életre keltvén jó nagy kezeket gyártottam amik elnyultak egész a cellákig s letépték az ajtókat.
- Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! A színpad előállt, mindeki azt tesz amit akar, Gotham mától játszótér. S aki akar csatlakozzon hozzám, legyetek jövőbeli seregem első tagajai, mellyel leigázzok az épelmájű ostobák világát!
Nem érdekel követnek e vagy sem, előretörök s korábbi módszerel megint felderítőket küldök előre, s ha minden biztos még beljebb hatolok, hogy valóra váltsam az ostoba kisleányka álmát..

Az egyik ajtónál megpillantom a teljes tenyérfelületet leolvasó beléptetőkonzolt. Nyugodtan, taktikus léptekkel odasétálok, a sokkolót rátartom és meghúzom a ravaszt. A legtöbb biztonsági rendszer zárlat és csalás ellen védett, de ekkora feszültséggel nem tud mit kezdeni. Elmosolyodom a maszk alatt, ahogy kék-vörös fényekben kezd el villogni. Sikerült.
~ Máris bent vagyok. Talán túlzásba viszem az óvatosságot és a védelmet. A páncél megvéd a váratlan meglepetésektől, felesleges mindig feszülten várnom. Csak megőrülök tőle. Pont én! Ehehe...
Elteszem a sokkolót, és a többi fegyvert is. A szűkebb helyeken nem jó nagy fegyverrel haladni. Két darab .44-es Magnumot veszek a kezeimbe. A tárat megpörgetem, oldalra csúsztatom, hátrahúzom a csövet és a pisztolyokat felemelve indulok meg a járatban. A vizor érzékelőit folyamatos pásztázásra állítom. Én magam már annyira nem figyelek arra, ha valaki hirtelen rám támadna. Meg kell tanulnom bízni a technológiámban.
~ Természetesen, pont most fognak rajtam ütni. De egyszer meg kell törnöm a jeget.
Fenntartott védelemre, előkészített pisztolyokkal haladok beljebb az épület belsejében. A szememmel további ajtókat keresek, amiket hasonló védelemmel láttak el és ki kell iktatnom. Ja igen, majdnem meg is feledkeztem róla. A rabok, a rabok, a rabok.
- Hölgyeim és uraim, betegek és nem betegek. Ma éjszaka Andrew Ramirez gondoskodik az önök szórakozásáról. Kérem tegyék magukat szabaddá és érezzék jól magukat. Ne fogják vissza az indulatokat! Hahahahahahaha!
Ezt sokkal jobban élvezem mint kellene, de nem gond. Most végre én is szórakozhatok és közben Airienak is dolgozok. Azért figyelek a környezetemre is, hogy ne egy üres folyosón kezdjek el ordibálni.

A betegek elözönlik az épületet, a személyzetnek már nyoma sincs. Remek. Elégedetten nézek körbe, nem hiába üvöltöztem a folyosókon, volt eredménye. Feltűnik, hogy túl sok a zárt osztályról érkező beteg, Airienak vagy segítsége akadhatott vagy éppen tombol. Nem veszélytelen a képessége, de remekül képes kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Beljebb hatolnék az elmegyógyintézetbe, amikor valamit meghallok.
~ Helikopterek. Ez érdekes. Megjött volna az erősítés?
Azonnal mozdulok, futva haladok, szabad, nyílt területre kell mennem. Ha kell átszakítok vállal néhány ajtót is, pár száz kilós erővel. Látnom kell az érkező egységeket és a mozgásukat, hogy tudjam mi történik. Kiérve felmérem a helyzetet, ha kell zoomolok a vizorral. Katonai csapatszállító helikopterek kommandósokat szállítanak. Megpróbálom felmérni hányan lehetnek. Tekintetem a kiborgra szegezem, nyilvánvalóan ő az egység vezetője, képzett, veterán harcosnak tűnik. Az ugrás meggyőz a képességeiről. Oldalra biccentem a fejem és várok.
~ Ez meglepő és felettébb érdekes. Szóval ezért nem figyeltek az Arkham-sziget védelmére. Nem telepítettek véderőt a szigetre, szándékosan hogy ne lehessen a személyzet ellen fordítani. De mindig készen állt egy egység, hogy ilyen helyzetekben lépjen. A legnagyobb veszélyt a kommandósok nem is ránk, hanem a betegekre jelentik. Sajnos nem engedhetem, hogy nagy kárt tegyenek bennük. Kár... Kezdődhet a vadászat!
Nyugodtan elteszem a fegyverem. Átmozgatom a nyakam, a karjaim, a kezem és még az ujjaimat is. A szívem már most gyorsabban ver. Előre élvezem. Lassan az Intervention mesterlövészt veszem elő, betöltök egy robbanógolyós tárat, hátra húzom a barrelt és mehet is a móka. A páncél védelmét maximumra állítom, aztán a bakancs meghajtórendszerével próbálok egy hatalmasat ugrani, egyenesen fel a tetőre. A tetőn biztos pontot, fedezéket keresek. A mesterlövészt letámasztom, és megkezdem a vadászatot. Mindig csak egy-egy kommandóst igyekszem mellkason lőni. Kezdve az ellenséges mesterlövészekkel. Célzok, visszatartom a levegőt, majd ha tiszta a célpont, meghúzom a ravaszt. Ha talált és halott, jöhet a következő célpont. Az Intervention ilyen távolságból halálos, átviszi az acéllemezt is, bízok benne. A kiborggal nem próbálkozom egyelőre. Addig folytatom, amíg észre nem vesznek. Utána még egy ugrással próbálok vissza, a talajszintre jutni.