Victor Freeng - Vájár

Tárgy: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:49 pm

Név: 13 neve volt, de ma már egyiket sem használja, néha emberként a Victor Freeng fedőnevet használja
Álnév: Vájár, többnyire ez a legismertebb elnevezése
Faj: génmódosult ember kétféle kinézettel
Szeme színe: valamikor kék volt, de ma már izzón világító démoni vörös
Haja színe: fekete volt, ma már kopasz
Bőrszíne: fehér volt, most zöld
Neme: férfi
Magasság: 168 cm
Súlya: 70 kg
Egészségi állapota: labilis a sugárzás miatt és az elméje is károsodott: 13 én van benne egyszerre és emiatt tudathasadásban szenved
Oldal: rossz
Foglalkozása: nincs konkrét végzettsége, van eladói tapasztalata, egyébként bűnöző és maffiózó

Előtörténet: 1915-ben születtem, Las Vegas – ban, az I. világháború alatt. Szerencsére, abból kikövetkeztetve, ahogyan elmesélték nekem gyerekkoromban, hála istennek nem sok emlékem van azokból az időkből. Isten, hahaha – na persze, mintha léteznének istenek. Ha léteznének, nem hagynák, hogy ennyi szörnyűség történjen az emberekkel, de persze mit tudhatom én. Nekem mindenesetre nem volt egy leányálom. Kicsi koromban sok katonát és fegyvert láttam, így hát hamar meg is tanultam bánni velük. Rögtön rájöttem, hogy a rosszak mindig elnyomják a jókat. Apám orvos volt, anyám pedig kisegítő szolgáló, ott vállalt különféle munkákat, ahol tudott. Szerettek engem. Ők mindenkit szerettek. Mindig segíteni akartak másokon, ami miatt sokan meg is utálták őket a környéken. Nem bíztak bennük, megvetették és kiközösítették őket. Szegényes kis család voltunk mi, de mindig kitartottunk egymás mellett. Iskoláztattak, és ahogyan tudtak felneveltek engem. Kijártam az általánost és a gimit. Jó tanuló voltam. A suliban a Vegas-i bűnözés miatt és a helyi mocskoknak köszönhetően hamar meg kellett tanulnom megvédeni magamat és a családomat. Az érettségit a szüleim azonban már nem érték meg. Egy napon ugyanis betörtek hozzánk és hidegvérrel kivégezték őket. Mint az később kiderült, még csak nem is pénzért csinálta, hanem, csak azért mert búvóhely kellett neki és jó bulinak tűnt. De sebaj. Megkapták érte a magukét. Még szerencse, hogy én is éppen otthon voltam. Könnyedén kinyírtam őket. A bosszúm is mindjárt helyben megvolt, de mégis valami zavart: nem tudtam megvédeni őket és ez a gyötrő tudat érzelmileg kiborított. Inni és dohányozni kezdtem. Sok gondom is volt belőle. Hosszú időre leépültem. Talpra kellett állnom, de ehhez pénzre volt szükségem. Eladtam a régi házunkat és magamhoz vettem a szüleim megtakarításait. Nem volt nagy vagyon, de azért összejött belőle valamennyi. Bánatomban kaszinózni kezdtem és a játékszenvedélyem elég hamar utolért és bajba sodort. Jó érzékem volt hozzá, úgy, ahogyan az üzlethez is. Tudtam mit hogyan kell megtenni. Ám rögtön rájöttem, hogy a szerencse forgandó, bár nem panaszkodhatom: életem során gyakran volt részem már a szerencsében. Ekkor azonban elvesztettem az összes pénzemet. Nem maradt semmim, csak a tehetetlenségem és a tulajdon lelkemben fortyogó düh heves, kínzó kavalkádja. Földönfutóvá lettem. Sokáig nincstelenként éltem. Körbeutazgattam mindenütt a világot járva, szerencse után kutatva mindent tűvé tettem, hátha valahol jobb élet vár. Elutaztam hát egy autón potyautasként és 23 évesen Washington – ba költöztem munkakeresési célból. Itt sem volt nagyobb a sikerem, el tudtam helyezkedni valamennyi bérért eladói pozícióba egy évre, albérletben folytattam az életem és megismerkedtem egy gyönyörű Rachel nevű lánnyal. Szerelmünk szép és jó volt, így szinte azonnal össze is jöttünk egymással. Aztán szépen lassan kezdtem elveszíteni mindent. Kirúgtak a munkámból a leépítések miatt, pénzhiány és az ebből kifolyó fizetési hátralékok miatt pedig a saját lakásomból is kidobtak, így szégyenszemre kénytelen voltam a barátnőmnél lakni. Kínos volt a számomra. Évekkel később, a II. világháború alatt egy washington-i fegyveres összecsapás során a golyózáporban Rachel – t is elveszítettem. Én is ott voltam, de csodával határos módon engem nem találtak el. Azóta sem értem hogyan volt ez lehetséges. Talán tényleg az néha előtörő piszok nagy mázlim volt a hunyó. De ő azonnal szörnyethalt. Pedig akkoriban készültem megkérni a kezét. Azóta, hogy ne érezhessem az árulás vagy a veszteség rosszul eső fájdalmát, nem létesítettem senkivel sem összekötő érzelmi kapcsolatot. Kőszívűvé, hidegvérűvé, szinte embertelenné váltam. Talán tényleg így volt. Talán akkorra már semmi sem maradt a lelkemből. Életem során ráeszméltem arra, hogy egy ilyen tisztességtelen világban, egy ilyen gaz korban nem lehet tisztességesen megélni és létezni. Lehetetlen. Úgy éreztem nem volt már többé veszteni valóm. Maximum az életem, de nekem akkor már rég nem számított a halál. Nem érdekelt már, hogy élek – e, avagy meghalok. Elvégeztem egy katonai kiképzést és néhány kemény esztendőt a seregben, majd 31 évesen visszatértem hát a szülőhazámba, ahol gengszter és maffiózó megbízásokat vállaltam és teljesítettem. Először pitiáner ügyekkel kezdtem (például: pénzbeszedés, bárvédelem), majd, amikor már látták, hogy megbízható és eredményes vagyok, jöttek a nagyobbnál nagyobb megbízatások. Rablás, betörés, lopás, csempészet, hamisítás, sikkasztás, gyilkosság, pénzmosás… semmi nem bizonyult gondnak. Gyerekjáték volt a számomra. Ekkor eszméltem rá, hogy én erre születtem. Ez volt megírva a sorsomnak. Még ha bűnözőnek is tartottak, de engem mindez nem is érdekelt. Életemben ritkán, de ekkor végre boldog voltam. Így ment ez hosszú-hosszú évekig, mígnem 36 évesen egy maffia családnak a tagja voltam. A nagyfiúk között ültem. Egyre nagyobb balhékban találtam magamat, miközben a hatóságok jó szerével vadásztak ránk, minket minden hidegen hagyott. Teltek, s múltak az esztendők. A pénz csak úgy ömlött ki a kezünkből és végre olyan mindennapokat élhettem, amelyekben elfelejthettem azt a szót, hogy nélkülözés vagy az ínséget. Volt néhány cselekedetem, amire nem vagyok túl büszke, de cseppet sem bántam meg semmit. Jó életünk volt végre, megérdemelten. Egyre feljebb araszoltam a család ranglétráján, mígnem azon csodálkoztam döbbenten, hogy a banda dúsgazdag vezető fejének, a jeles irányítójának mondhattam magam. Szívattuk a rendőröket, a város szinte a zsebünkben volt és senki se állhatott az utunkba. Minden rendben ment egészen úgy 8 évig. Az azutáni időkben ugyanis hatalmas összetűzések, ütközések és nézeteltérések ütötték fel a fejüket a maffiacsaládok és a gengszterek között az utcák, a bárok, a kaszinók, a pénzmosók, a kereskedők, a prostik, egyszóval a pénz és a hatalom befolyási uralhatóságai miatt. Egyszerűbben: mindenki területet és a neki ezzel járó hatalmát és vele együtt jövő pénzét akarta. Mindezt többnyire tőlünk. De mi keményen harcoltunk azért, ami a miénk. Megküzdöttünk mindenért. Ez pedig aztán egyre keményebb viszályokat, sok áldozatot követelő csatákat és véres bandaháborúkat szült. Az ellenségeskedés 2-3 évig csúcsosodott. Ekkor hoztunk egy döntést: jöjjünk össze egy Vegas-i Grandé nevű hotelben fegyvertelenül, félretéve a nézeteltéréseinket, békésen és beszéljük meg higgadtan egy - egy italt iszogatva a pult mellett, jól érezve magunkat, higgadtan beszéljük meg a dolgokat és pénzzel intézzük el egymás között az anyagi javakat, úgy, ahogyan az mindannyiunknak jó lehetne. Így is lett. A terv bevált, de csak félig működött. A találkozó időpontjává 1957. június 17. – e vált. Az összejövetel a kérdéses Hotelben zajlott le. 7 főnök, az érintett 7 család vezére és 7 helyettes személy, a főnököket helyettesítők. Így lettünk volna 14-en. Néhányunk, kik eddig ellenfelek vagy riválisok voltunk, most jó barátok, rokonszenvesek lettünk egymással. Szóval jól sült el a dolog, legalábbis mi ezt hittük. Csak később vettük észre, hogy egy vezető nincs ott: hiányzott a New York – i Morris Forrelli. Mivel azonban a helyettese George Sims jelen volt, nem aggódtunk, úgy hittük Forrelli egyszerűen csak késik. Nem is sejtettük, hogy Forrelli rájött, hogy a helyettese, Sims az ellenséges tábornak dolgozik már jó ideje és ennek köszönhető az egyik harcban Forrelli vesztesége: a fia halála is. Sims elvesztette a főnök bizalmát. Forrelli pedig elvesztette a türelmét és felbérelt pár profit, hogy végezzenek velünk. Akik aztán meg is jöttek, szitává lőve a partit. Így ért véget a „Vegas – i 13 – ak” története. A mi sztorink. A mostaniakat már én is csak Forrelli adattárolójából és az újságokból gyűjtöttem össze, ami ezek után jön. : [/color]

„Forrelli, akit lecsuktak a tetteiért miután lebukott vallomást tett. Ha igaz, amiket mond ekkora vérengzés még nem történt az 1912 – es Bálint napi mészárlások óta. Egy éjszaka intézték el hat maffiózó egyesület fejét és helyettesét,tehát, azok ezek után hamarosan szétesnek. A bűnözés ezzel jelentős mértékben csökkeni fog Las Vegas-ban. A maffia azonban tanult a hibáiból. Nem hagytak semmi szemmel látható, kézzel fogható vagy kinyomtatható utaló jelet és bizonyítékot arra, hogy valaha is ott jártak volna. Hogy a sajtó tudomására ne jusson semmi, a helyet felgyújtották, a töltényeket eltüntették, a hullákat pedig elásták távol a lakott területektől, Las Vegas – tól 50 km – ternyire egy nevada - i sivatag béli gödörbe, nem is sejtve, hogy pont azon a helyen volt régebben egy vegyi üzemnek a hulladéktároló lerakata, ahová a veszélyes vagy az illegális termékeket öntötték. Ez lett a tömegsírja a háborgó, egymást marcangoló lelkeknek, amelyeknek már csak a néhai suttogása töri meg a csendet, oszló holttesteiket átitatja a mindenféle vegyület. 50 évvel később, 2007. augusztus 8. – án ezen a helyen, pont ezeken a pontokon végzett a hadsereg kísérleti stádiumban lévő gammasugárzással tömött gránátokkal való tesztrobbantásokat. Az egyik ilyen eset a vegas-i 13 sírját is felháborgatja, gammasugárzással itatva át az ázott hullákat, amelyeknek egyesülnek az elméik, a lelkük, a DNS láncuk egy teljesen új lényt, egy bivaly erős és kemény zöld szörnyet teremtve ezzel. A sugárzás összetapasztja a mutálódott halottakat, így azok egy legyőzhetetlennek tűnő démoni teremtmény testében élnek tovább immáron egyként.”

[color=green]Ebben az állapotban ébredtem tudatomra a sivatag közepén, arra eszmélve, hogy én és a barátaim, társaim, ellenségeim, akik eddig külön voltunk már egybeolvadva együtt vagyunk. Egy test, egy gén, egy elme, de külön gondolatok, emlékek és lelkek. Már nem én voltam, hanem mi vagyunk. Elmentem New York – ba, hogy bosszút álljak Forrellin azért amit velünk tett és azért, amit elvett tőlünk. Mind úgy éreztük, hogy ezért meg kell fizetnie. Ám a világ ezen idő alatt megváltozott. Be kellett olvadnom. Tanulnom kellett a mai korból. Hihetetlen, hogy az ember folyton tanul és fejlődik. Ahogyan ez a mai tudomány és technológia is. Meg kellett ismerkednünk a mostani élettel. Sokat javult és ezzel egyetemben sokat romlott is az emberiség. Végül, amikor elégtételt akartunk venni önmagunkért, akkor szupererőkkel bíró ostobák és önbíráskodók támadtak ránk. De szerencsére a képességeinkkel harcba tudtunk velük szállni. Mivelhogy átalakulásunk új erőkkel is párosult. Azonban arról mit sem tudtunk, hogy ha csökken a szervezetünkben a sugárzási szint, akkor gyengülünk. Így hát ezt kihasználva nagy mázlija volt az úgynevezett rendőröknek és a szuperhősöknek. Szétestünk, darabokra hullottunk egy csatornában. Szerencsére az ottani szennyeződési és fertőzési szint elég volt ahhoz, hogy valamennyire feltöltsük és összerakjuk, összeállítsuk magunkat. Elvánszorogtunk egy nukleáris atomerőműig, ahol végre elkezdhettük feltölteni magunkat. Ott is azonban nekünk esett egy páncélos jótevő és mi egy radioaktivitású gammával kevert kotyvalékba zuhantunk kimerülve, ami aztán 100 % - osra töltött minket és még több képességet adott nekünk. Plusz megajándékozott minket egy új emberi külsővel is, amivel elvegyülhetünk az emberek között. Új erőinknek köszönhetően adományozott nekünk a folyadék egy kis segítséget is: amíg emberek vagyunk, addig a szörny énünk töltődik folyamatosan energiával, ameddig fenevadakként mászkálunk, addig az emberi énünk töltődik. Így sokkal nehezebben fáradunk el és kevesebb pihenésre, illetve alvásra van szükségünk, mint az átlagembereknek. Mi már nem vagyunk emberek. Végleg elveszítettük minden emberségünket. Ezzel a vonaton ébredek. Épp egy másik, mostanra már elnyomott városba tartok. Utálom az embereket és a tömegközlekedést, meg a túlzsúfoltságot. Most új kihívásokra vágyva jövünk Gotham – be, a bűn városába, az enyészetbe, hogy kipróbálhassuk magunkat. Reméljük jó buli lesz. Ó, no és, hogy kik vagyunk? Nos, : Tony Spynaso, Jack Krucks, Jason Tamer, Rick Virginill, Max Prisog, Sam Borrand, Bob Parintes, Danny Mindorg, Carl Kirken, Martin Fargossa, Charlie Neer, William Dorkin, Garry Peackers és Flash Grando. Bár ma már csak egy néven szoktak minket emlegetni : a Vájár.

Jellem: elszánt, kitartó, utálja a hazugságokat, mindent megtesz a cél érdekében, rettenthetetlen, saját filozófiája tántoríthatatlan, van tapasztalata a bűnözésben, ért a harcművészethez és a fegyverekhez, ha valamit a fejébe vesz attól tántoríthatatlan

Képességek: óriási (kb. 3 tonna erőt fejt ki mind a két kezével) fizikai erő, nagy fájdalomtűrés (a gyengébb ütéseket, rúgásokat és kisebb szúrásokat kevésbé fájlalja az embereknél), az emberekénél keményebb bőr, amit nehezebb megsebezni (a kisebb kaliberű golyók és kisebb kések ellen hatékony védekező képesség), emberi külsőt tud felvenni és bármikor átváltozni, ha van hozzá elegendő energiája

Gyengepont: emberi énjeként sebezhető, olyankor nincsenek képességei, az átváltozásai miatt sok alvásra van szüksége, úgy 11-12 órákat alszik emberként (szörnyként nincs rá szüksége) , 24 óráig tud szörny maradni, onnantól pedig további egy napra embernek kell maradnia, mert ha több ideig használja az erejét, akkor abba a sugárzási szint miatt, amik táplálják bele is halhat, mert összeomlik a szervezete

Victor Freeng - Vájár 1226639928_1aa5c313a9

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:51 pm

Bad Company

Hullafáradtan értem haza este, ekkor nemrég érkeztem ugyanis Gotham-be az unokámmal, aki épp rám talált, ám az ajtó félig nyitva volt, odabentről fény áramlott ki és mikor behallgattam, olcsó rockzene zaja tört ki bentről. Mikor bementem, azt láttam, hogy egy csapat bulizó és részeg állapotban lévő tini kölyök bulit tart épp a lakásomban. Betörtek a házamba és házibulit tartottak. Az egyik srác odajött jobb belátásra téríteni, hogy ne rúgjam ki őket. Ez azonban nem sikerült neki, mivel állapota miatt leadott két adag rókamókát a cipőmre meg a nadrágomra. Még egyszer megpróbálkoztam azzal, hogy szép szóval kipenderítem őket, de ez ne sikerült, ezért végül bepöccentem és átalakultam Vájárrá. Összevertem a srácot, ám ettől a banda is feldühödött, így összeálltak és nekem estek. Átalakult verziómmal azonban nem volt esélyük, meg amúgy is csak páran estek nekem, de őket hamar rendre teremtettem. a többiek, látván, hogy semmi esélyük, leléptek. Ezzel a belső teret teljesen szétrombolt káoszba taszítva. Ott maradt azonban egy síró lány. Először nem tudtam mit tegyek, így hát odamentem és felkértem őt, hogy távozzon. Ekkor azonban a sírógörcsből nevetés lett és a nő átváltozott egy szürke, fakó bőrű, nyáladzó, büdös, hegyes fogú szörnyeteggé, majd ellenem fordult és megtámadott. Egy rövid küzdelem során szétkaptuk a még épségben maradt berendezési tárgyakat, majd győzelmem megpecsételéséül, kihajítottam a házból a lényt jó messzire. 10 perccel később viszont csöngettek és ahogy kihallgatóztam egy sírógörcsből átalakuló felnevetést hallottam. Sejtvén, hogy ez az előző támadó, az ajtónyitás után rögtön bemostam egy jó nagy öklössel a jövevénynek, akiről azonban kiderült, hogy csak egy kislány, aki az anyukáját kereste. Mikor azonban el akartam küldeni, akkor ő is átváltozott a már említett teremtménnyé és vele együtt megjelent a korábbi bulizó banda, akik szintén metamorfózissal jöttek nekem, miután ugyanilyen lények váltak belőlük. Egy darabig küzdöttem, aztán cselhez folyamodtam és elkaptam a kislányt, azzal fenyegetőzve, hogy megölöm, ha nem vonulnak vissza. Ezzel fel is adták a harcot, majd megjelent egy mágus, akiről kiderült, hogy ő idézte elő ezeket a lényeket. Eltüntette őket, majd vele is meg kellett ütköznöm. Miután hosszadalmas és fárasztó csata után végre legyőztem, halálos sebet kapott. Annyit még sikerült kiszednem belőle, hogy ez az egész valamiféle felmérés és hogy hamarosan itt lesz a bátyja is, aki még erősebb és vele is össze kell majd mérnem az erőmet, ha pedig legyőztem, akkor választ kapok a kérdéseimre. Azzal elporladt és el is tűnt. 1 órám volt felkészülni, így ezt is tettem, plusz segítségül hívtam a szintén különleges képességekkel rendelkező Elektrominátort. Közös egyesített erővel nagy nehezen sikerült legyűrnünk a vámpírszerű fazont, aki szintén belehalt a sérüléseibe. Mikor kikérdeztem, megadta egy Lara Brown nevű nő címét és elmondta, hogy ő bérelte fel őket arra, hogy teszteljék le az erőmet, majd átadott egy üzenetet, miszerint Pénteken vár a lakásán, azzal ő is meghalt. Egy héttel később az aggályaim ellenére elmentem a találkára a Brown Rezidenciához Elektró nélkül, ahol a nő felbérelt, hogy vállaljak el egy munkát és verjek össze egy ellenséges bandát.

Aztán megvacsoráztunk és az éjszaka elteltével felkészültünk az ostromra a Keleti oldalon található raktár ellen. Felfegyverkeztünk, majd útnak indultunk és belevettük magunkat a számomra maffiának hitt banda kiiktatásába. Azonban hamar kiderült egy kis leskelődés és hallgatózás után, hogy ez korántsem a maffia, hanem egy mágikus képességekkel rendelkező csempészbanda. A főmufti aztán vakító sötét fekete, átláthatatlan füstöt szórt szét az épületben, amitől semmit nem láttunk pár percig és lemészárolt minden bentlévő ártatlan embert. Azzal eloszlott a füst és kiderült, hogy már vártak minket, mivel Lara fogadást kötött az idegennel, akiről kiderült, hogy egy démonvadász, aki érdeklődik Lara és a lakása iránt, mivel a nő boszorkány és végig dróton rángatott engem, hogy kihasználhasson és megszerezzen általam valami ereklyét és szálljon le róla a pasas. Így hát le kellett győznöm pár érdekes és furcsa lényt és egy hasonló mágikus eredetű tetkóval és erőkkel ellátott személyt. Nehéz volt, de sikerült, így Lara megkapta, amit akart. Én kikérdeztem az idegent, aki egy számomra ismeretlen fejvadász, aki kétes üzleteket köt, kétes emberekkel. Lara tőlük szerezte azokat a szörnyeket is, amikkel letesztelt engem, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra. Mivel a küldetést teljesítettem, Lara hírverést tartott rólam az alvilágban, így már ismerik páran a nevem, plusz jelentősen megnövekedett a fájdalomtűrő képességem. az, hogy a városban ismertebb lettem, már másnap megéreztem. Egy bizonyos Manipulátor hagyott nekem a házamnál üzenetet, hogy találkozni akar velem és a jövőről beszélgetni. Voltak kételyeim, de azért elmentem. Ott a megbeszélt időpontra többen is megjelentünk. Egy Adam nevű varázsló ügyvéd, egy német származású furcsa élőhalott, egy testőr és maga Mr. Manipulator. A fickó akkor nemrég szökött Arkham-ból és ez látszott is, révén, hogy el volt törve az állkapcsa. A megbeszélésen elmondta, hogy egy illegális szervezetet akar létrehozni olyan figurákból, mint mi, hogy átvehessük az uralmat Gotham fölött. Mind belementünk a megbeszélésen és áttárgyaltuk a fontosabb dolgokat, majd Manipulátor mondta, hogy lesz még ilyen összeülés. Mind tagokká váltunk és létesítettünk egy alakulatot. Miután végeztünk, én elmentem és ezzel megalakult az egyesületünk. Hazatértem és mintha egy nagyon hosszú kalandon lennék túl, nyugovóra hajtottam a fejem. Közben azon gondolkodtam, hogy vajon mi vár még rám ezek után?

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:53 pm

R.I.P.

Kipihenve a hét fáradalmait, néhány nappal később sétálgatni indultam Gotham város utcáin, hogy jobban megismerhessem a környéket. Ha már itt élek nem árt ismerni is a helyet. Régi Gotham-nél jártam éppen. Egy katolikus templomnál hirtelen furcsa érzés hasított belém: hogy bemenjek meggyónni bűneimet.
A 13 énem egyike talán vallásos lehetett, mert nem tudtam szabadulni eme kísértő érzéstől. Mivel nem hagyott nekem nyugodalmat, betértem hát a rég elhagyatott templomba. Leültem egy padba és imádkozni kezdtem. Nyugalmamat azonban megzavarta egy idős, nagyon különösen viselkedő pap. Furcsa kisugárzása volt, amit nem tudtam nagyon mivel magyarázni és ha mélyen a szemembe nézett, akkor elöntött egy roppant rossz hideg érzés, ami szétáradt a testemben. Mindazonáltal ott maradtam a helyemen és beszélgetni kezdtem a pappal. Elég barátságos volt. A múltamról beszéltünk és arról, milyen különös dolgokat éltem is át eddig, de a jövőm kilátásai már most is jobbak. Hamarosan eljön az én időm, amikor felemelkedhetek. Már épp indulni készültem, amikor baljóslatú sejtésem beigazolódott. Hogy a pappal nincs minden rendben. Hirtelen átalakult egy bivalyerős és szívós angyallá és mindent megtett, hogy ott tartson, hogy megváltást kapjak és a jó Istenre bízza a sorsom. Átalakultam, hogy szembeszálljak vele, de elkapott és nekivágott egy keresztnek, ami rögtön el is tört. Érintései nyomán a bőrömbe mindig égető kereszt seb jelent meg a bőröm azon részén, ahol megütött. Próbáltam harcolni ellene, de reménytelennek bizonyult minden további próbálkozásom, mert folyamatosan alul maradtam ellene. Akárhányszor a közelébe akartam kerülni, annyiszor padlóra küldött és a végé már velem bontotta le a belső berendezéseket is. Így menjen el az ember a templomba. Végül az angyal legyőzött engem és rádobott az imént eltört keresztre, aminek az éles megmaradt vége átszúrta a mellkasomat, így szó szerint felnyársalódtam a fal elé helyezett tárgyra. Az angyal visszaváltozott pappá és otthagyott. Itt volt a vég. Nem volt visszaút. Elhagytam a testem, kilehelve a lelkem és átkerültem a Túlvilágra. A pokolra jutottam. Ezzel véget ért földi pályafutásom. Meghaltam.

Post Mortem

A pokol bugyrában voltam. Bekerültem egy helységbe, ami valami Váróteremnek tűnt. Rengeteg ember ült ott. Minden látszott, hogy mibe is haltak bele. Még az én testemen is ott volt a kereszt ütötte lyuk. A teremben mocskosul meleg volt. A fény megvilágítás is tűz szerű volt. Minden jel arra mutatott, hogy nekem végem. A sorsom elbírálták és itt fogok megrohadni, miközben földi maradványaimat, a testem porhüvelyét holtan találják meg odafönt.

Fel kellett készülnöm a legrosszabbra. Egyszer csak aztán megjelent egy démoni kinézetű alvilági figura egy listával. Az Ördög volt az. Megnyugtatott, hogy készülhetek az örökkévalóságig tartó kínszenvedésre. Előtte azonban leltárba kellett vennie. El kell mondanom, hogyan történt a halálom és hogy kis is vagyok én. Szerepeltem a listán, így nem állt túl jól a szénám, ám az Ördög elgondolkozott. Hosszú bűnlajstromom ellenére pedig tett egy ajánlatot, azonban kaján örömében volt valami sátáni, így lett egy sejtésem, hogy ez nem marad folytatás nélkül. Az alku felállása a következő volt: visszaküld a Földre és tovább élhetek, de cserébe valami értékes dolgot kell neki adnom cserébe és az élők sorában el kell látnom az angyalok meg egyéb természetfeletti lények baját, akik gondot okoznak az Alvilágnak. Plusz meg kell ölnöm azokat, akik nem akaróznak lemenni a Pokolba, pedig már rég halottnak kéne lenniük, de mégsem azok. Dilemma elé állított a démon és hirtelen nem tudtam mit felelni. Főleg az jelentette a gondot, hogy nem tudtam, bízhatok-e benne egyáltalán. Hisz ő mégis csak maga az Ördög. De élnem kellett. Gyorsan választ kellett neki adnom, mert türelmetlennek tűnt és nem lesz ilyen 2. lehetőségem még egyszer. Nem volt mit tennem. Belementem az alkuba. Kezet ráztunk és ezzel szövetséget kötöttünk. Viszont az adományért cserébe el kellett engednem a korábbi életemet úgy, ahogy volt. Elveszi az emlékemet a múltamról és minden korábbi jelet, ami a régi énemre emlékeztethetne bárkit is. Külső változások + erőbeli változások. Ezzel elváltunk. Az Ördög keresztül lökött úgy, ahogy voltam valami tűzkapun és visszakerültem az élők sorába. Csak éppen másképp.

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:54 pm

Tabula Rasa

Zuhogó esőben tértem magamhoz, fekve az úttesten. Egy különös ruha volt rajtam. Valami katonai öltözés talán. Tiszteletet parancsoló. A ruhám mellkasának bal felén volt egy névtábla, rajta a Victor Freeng névvel. Vajon ez lenne a nevem? Semmire nem emlékeztem. Nem maradt egy fikarcnyi emlékem se a korábbi éveimről. Ki vagyok? Hol vagyok? Felálltam, majd rögtön félreugrottam, mert egy autó el akart ütni. a járdán állva benéztem egy kirakatba és az üvegről visszatükröződve jómagamat láttam.

Mentem tovább az utcán. Alig volt ott valaki. Mintha egy kihalt városban járnék. Addig mentem, amíg egy közeli utcatáblán ezt láttam felül kis betűkkel: Gotham City, alatta pedig nagyobb betűkkel: Bowery és Robbinsville. Elértem egy lakályos, csinos kis házig. Ekkor fura érzés hasított belém. Ismerősnek éreztem. Mintha már jártam volna ott. Közelebb mentem és az ajtón ez állt: Freeng lakás. Ez az én otthonom volna? Az ajtó nem volt zárva. Beléptem.

- Hahó!

Nem érkezett válasz. Az előszoba asztalán egy levelet találtam. Valami Manipulátor aláírásával, aki Vájárnak hív engem. Milyen név az a Vájár? Ki ez a Manipulátor? Ő talán ismeri a múltam? Mindenesetre a címe ott volt a borítékban. Szedtem össze pénzt a lakásból, majd taxiba ülve odamentem a házához, hátha választ kapok a kérdéseimre. Vajon mi történhetett velem?

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:55 pm

Hatalmak

Vájár a halála után elbeszélgetett Manipulatorral a történtekről, aki próbált neki segíteni az életben, hogy betöltsék neki az űrt, amit memóriatörlése okozott neki. Miután újra, heteken át azon dolgozott, hogy visszailleszkedjen Gothambe és új képességeivel, a gondolatolvasással és a telepatikus úton való beszélgetést fejlesztette sok-sok gyakorlással, Vájár visszatért. A változásokat kissé nehezen szokta meg. Próbált ismerkedni a képességeivel, miközben aktív tagja a Bad Company nevezetű szuperbűnözőkből álló csapatnak. A csapat feje, Manipulator felajánlotta Vájár számára, hogy új erőkkel ruházza fel, hogy jobban boldoguljon, most, hogy halála után újjászületett. A Woodson Biotech ugyanis akkor dolgozott éppen egy új fajta szeren, amit amolyan szuperkatona szérumként lehet használni embereken. Vájár, vállalva a kockázatot, jelentkezett a kísérletre, melynek során szuperkatonát formáznak belőle, hogy ő legyen a csapat leghatékonyabb harcosa. Több teszt következett ezután, mígnem pár nappal később elérkezett a
kísérlet napja. Manipulator bevezette cége egyik laboratóriumába, ahol egy gépbe fektették. Beadták neki a szérumot és vég8igcsinálták a kísérletet. A program hatalmas fájdalmakat okozott Vájárnak, ám végül az átalakulás végbement. Vájár sikeresen szuperkatonává vált. Új képességekre tett szert a
kísérlet hatására. Az érzékszervei (főként a látása és a hallása) rendkívül módon fejlődtek, a kisebb karcolások, horzsolások, zúzódások és vágások a szervezetében végbemenő gyorsabb regenerálódásnak köszönhetően percek alatt begyógyulnak rajta. Az átlagosnál jobbá fejlődtek a reflexei, állóképessége is jobbá vált a normális emberekénél. Erősebbé is vált, ennek köszönhetően akár 100 kilogrammot is képes a feje felé emelni. Mozgékonyabbá és fürgébbé vált, ennek köszönhetően reakcióideje a legjobb olimpiai sportolókét is jóval felülmúlja. A felerősödött szervezetének köszönhetően immunrendszere is sokat fejlődött és ezért nehezebben
betegszik meg másoknál. Teste külsőre is megmuszklisodott, izmai is fejlődtek. Hosszú napokon át megfigyelés alatt kellett maradnia a kísérlet után, a felléphető negatív mellékhatások kiküszöbölése végett. Azonban egy héttel
később ismét visszatérhetett Manipulator mellé, aki a kísérlet sikerének örvendően, kinevezte maga mellé a Bad Company másodfejének, és újranevezték a csapatot Gothami Hatalmakká. Mindemellett Vájár, ki megtartotta régi nevét, ám a Victor Freeng nevet már nem használja, folyamatosan tesztelte a képességeit, amik rendkívüli hatalmat adnak neki.
Közben pedig Manipulatorral már azt tervezik, hogy ideje megejteni a Hatalmak első éles bevetését. Kapott új erői mellé még egy új ruhát, hogy a Hatalmak új vezéreként, új külsőt is tudjon felmutatni Gotham felé.

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:55 pm

Árnyékból támadó ellenségek

1. Felvonás
Az eső zuhogott. A cseppek minduntalan verték az öreg és némely hol már igen csak foghíjassá vált tetőcserepeket. A hézagos fedés miatt a víz a templomba is becsöpögött. Régi Gotham egyik elhagyatott, dohos szagú építményében áll most a nemrég komoly változásokon átesett és magányos farkassá vált Victor. Megkérte a háttérben húzódó informátorát, Thomast, hogy nézzen utána egy gyilkossági ügynek néhány hónappal ezelőttről, így bukkant rá most, hála annak az ominózus újságcikknek, erre a templomra, ahol állítólag egy démoni kinézetű zöld, zombiszerű szörnyeteg hajtotta végső nyugalomra a fejét, amikor rejtélyes elkövető(k) brutális módon meggyilkolták. Az igazságot azonban senki sem tudja és a nyomozóknak is beletört a bicskájuk, ezért le is zárták az ügyet még anno. Ez kapóra is jött a férfinak, aki azonban mindenre emlékezett. A férfi, akivel a magát papnak álcázó, templomban bujkáló próbált meg végezni, ám egy pokolbéli változásnak köszönhetően ez nem sikerült. A halálon túlesett férfi most visszatért a tett színhelyére, remélve, hogy bosszúja eléri célját. Annyiban nem tévedett, hogy az elkövető az épületben volt, azonban abban nagyon is, hogy ráronthat a gyanútlan lényre és ezért azzal fizet, hogy csúnyán megismeri a természetfeletti erőt. Szárnyak csattogása kezd el hallatszani az amúgy rémes akusztikájú és csöndes építmény plafonja felől. Ahogy Victor felnéz, az emlékképek felvillanásából már jól ismert figurát látja maga felett, ám hiába, néhány pillantás és a támadás már végbe is megy, mielőtt ő még akár csak megmozdulna, nem, hogy védekezni tudna. Az angyal elkapja őt a ruhájánál fogva és mielőtt bármi válaszreakció érkezhetne áldozatától, pörög vele egyet a tengelye körül, majd jó messzire elhajítja. Victor háttal csapódik neki az egyik pad támlájának, majd azt áttörve sodródik tovább, testével söpörve odébb a törmelékdarabokat. Az angyal jó nagy erővel hajította el ellenfelét, mert az csak jó 6 sor után áll meg, majd lezuhan két pad közé. Piszkosul fájt számára a testi kontaktus az ósdi, öreg tölgyfapadokkal, de tudja, nem maradhat sokáig a földön, mert ha így tesz, az könnyedén az utolsó végzetes döntése is lehet. Megint! Azonban az angyal, korát meghazudtoló gyorsaságról téve ezzel tanúbizonyságot, mire feláll, már ott áll, és mire ellenfele kiegyenesedhetne, már el is kapja a torkát és teljes erőből hajítja el, jó magasan a férfit az ellenkező irányba. Több méteres repülés veszi kezdetét, amit Victor, részéről még élvezne is, ha nem tudná, hogy hamarosan egy meglehetősen kemény ütközetben lesz része, amint egy tárgy az útjába kerül. Ez be is következik és olyan csattanással csapódik az azóta az éjszaka óta már újjárenovált keresztnek, hogy azt hallani is fájdalmas lett volna, ha a harcoló felek között lett volna még bárki más is az épületben. A földre zuhanást egy nagy reccsenés követte, majd a tárgy ismét félbetört. A nagyobbik fele Victor felé kezdett dőlni, de az még idejében talpra szökkent és elkapta a fa keresztet. Először még megpróbálta visszalökni azt a helyére, de aztán jobban megfontolta a dolgot és helyette inkább fegyverként használva a böhöm tárgyat, az agyal felé hajította azt, aki vészes sebességgel kezdett el ellenfele felé repülni. Félúton azonban a tárgy, amit a gyorsasága miatt már nem tudott kikerülni, telibe trafálta és az egyik padra zuhant, ami a hirtelen terheléstől széttört azon a ponton, ahol a teremtmény rázuhant. A kereszt helyén így most már csak egy hosszú, hegyes, kiálló fadarab maradt a talapzaton. Ahogyan Victor ránézett az ominózus "eszközre", egy már ismerős szituáció játszódott le a fejében, amiben egy Vájár nevű zöld génszörnyet ez az angyal dob rá ugyanerre a gyilkos fegyverre. Ez erőt és lendületet ad neki a további folytatáshoz. Nagy iramot véve az angyal felé kezd el rohanni, majd az utolsó pillanatban felugrik és állkapcson rúgja ellenfelét, aki iszonyatos erővel csapódik a szemben lévő falnak, ám szárnyait használva a levegőben marad és így nem kerül földre. A falon egy nagy horpadás jelzi a az érintkezés helyét. A természetfeletti a démon felé repül, majd dühe adta erejével megragadja őt a torkánál fogva és kis repülés után lök rajta egyet, így Victor a színes üvegezésű ablakon keresztül zuhan ki a szabadba. Hosszú zuhanás veszi kezdetét, ám egy kiálló párkányon sikerül megkapaszkodnia. Felhúznia magát azonban nem könnyebb, ugyanis az eső még mindig zuhogott és emiatt a kapaszkodó is csúszósabb volt a szokásosnál. Az angyal ellenfele után repült, elkapta azt fél kézzel a derekánál fogva, majd berepült vele, vissza a templomba és kíméletlen erővel a földhöz vágta ellenfelét. Az egykori Kapitány félelmetes erővel csapódott földbe, aminek nyomán egy egész kis repedezett, nagy átmérőjű bemélyedést hagyott maga után a padlón. Az angyal vele szemben szállt le a földre, és szótlanul, tétlenül várta ellenfele összeszedését, majd végül kisvártatva megszólalt a maga mély, rekedtes hangján.
- Nem róttad le bűneidet a Másvilágon, és ezért most a Földön kell megfizetned.
- Menj te a Pokolba. Én kipróbáltam.
Szólt Victor ellenfelének, élcelődő hangon.
- A bosszúvágyad semmire sem vezet, gyermekem. Gyenge vagy, és sebezhető. Ezért fogsz mindent elveszíteni.
Ez volt a végső csepp. Victornak ezzel becsukta a kiskaput az ép gondolkodás előtt, így az most őrült dühvel iramodik meg ellenfele felé, aki azonban csak holt nyugodtsággal várja a közelgő ököl csapását, amit végül fél kézzel blokkol le, míg másik kezével keményen gyomorszájon vágja Victort, aki hátraesve két méteren keresztül csúszik végig a padlón.
- Ááárggh!
- Hiába is próbálkozol. Az erőd messze nem ér fel az enyémmel szemben. Olyan hatalommal játszadozol a kezedben, aminek a lényegét fel sem fogod. Ezért buktál el a legutóbb is. Ezért nem vagy képes győzni most sem. Van fogalmad róla egyáltalán, ki vagy valójában?
- Nem érdekel, mit tudsz, vagy, hogy mit vélsz tudni. De eljött a leszámolás ideje. Gyerünk.
Azzal a Kapitány meglódul és sorozatos ütésekkel kezdi el sorozni az angyal fejét. Az egy darabig hagyja, hogy betaláljanak a csapások, ám ellenfele egyre jobban kezd elborulni. Kapitány keze már vérzik az ütésektől, de továbbra is csak egyre keményebb és erősebb csapásokat visz be neki, hol a fejére, az arcára, hol pedig csak a teste valamely pontjára próbál fókuszálni a támadásokkal. Az angyal egy idő után összerogy a csapásoktól, amire már ő sem számított. Ez mérhetetlen dühöt lobbant lángra benne. Elkapja térden állva ellenfele lábait, felegyenesedik, majd a lábainál fogva rácsapja a Kapitányt először az egyik oldalán álló padra, majd a másikra, mindkettőt összetörve ezzel ellenfelén. Majd magához húzza, talpra rántja és fojtogatni kezdi. Fojtás közben többször gyomron csapja, majd keményen fejbe vágja és végül egy gánccsal a padlóra küldi ellenfelét, akinek végül az arcába tapos, majd letépi annak fejéről a maszkot. Ellenfele már vért köp ki a padlóra, arcán több zúzódás is látható, orra vélhetően eltörött, jelmeze pedig több helyen megszakadozott már a csata során és rátelepedett a por a padló felmosásakor.
- Nem állsz készen. Még nem. Amíg nem fogadod el a változásokat, amíg nem ismered meg önmagadat, nem fogsz tudni méltó csatát nyerni.
A Kapitány egy ideig csak foszlányokat fog fel a férfi mondandójából, egyelőre ugyanis az elájulás ellen harcol. Azzal az angyal felrepül és a templomtetőt áttörve a plafonon keresztül távozik az éjszakában, a zuhogó esőben és a viharban. Útját villámok szelik ketté, ég dörgések kísérik, aki azonban ezt már nem láthatja, őrá ugyanis rázuhantak a plafon kemény, nehéz törmelékei, súlyokként nehezedve elernyedő testére., a vizessé vált tetőcserepekkel együtt. Ez már sok volt neki, elájult. Nem tudja meddig volt eszméletlen, de mikor magához tért, hangokat hallott. A csöndet, amit még az eső sem tört már meg, mivel elállt, egy férfi hangja törte meg. Méghozzá egy meglehetősen ismerős férfi hang. Először azt hitte, korábbi ellenfele tért vissza hozzá, de ha jobban meghallgatta a hangot, rá kellett döbbennie, hogy nem. Ez a hang sokkal tisztább volt, érthetőbb, haragosabb, és az sem volt biztatóbb, amit mondott.
- Kelj már fel, te szerencsétlen! Nézz csak magadra! Szánalmas vagy!
Mikor szó szerint kitört haragjában az őt betakaró romok közül, és rá kellett döbbennie, hogy fizikailag igen csak megfáradt a rövid, de megpróbáltató küzdelemtől, azt is fel kellett mérnie, hogy a java még csak most jön. A szakadt nadrágban, felső nélküli, ballonkabátos zöld idegen cseppet sem volt idegen a számára.
- Szevasz, öregem! Vájár vagyok, akárcsak te!

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 12:56 pm

Árnyékból támadó ellenségek

2. Felvonás
Az eső továbbra is kíméletlenül ostromolta a régi építményt, amelyben most a szakadt jelmezében álló Victor, az egykori Demolition Captain most véresen, megfáradtan áll a templom tető egy leomlott romhalmaz közepén, amiből nemrég tört elő, hogy az új érkezővel foglalkozzon, ám az nem a régi nemezise, az Angyal, ahogyan ő hitte. Most önmagával, a régi Vájárral néz farkasszemet, és próbál nem elájulni a testében szétterülő, lüktető fájdalomtól, amit még a korábbi ellenségével vívott küzdelme okozott neki. Ez nem okoz egyelőre nehézséget, megrökönyödése ugyanis sokkal nagyobb lett hirtelen a kimerültségénél, amit az idézett elő nála, hogy most régi önmagát látja magával szemben állni, és egy baljós érzet azt súgja számára, hogy a nehézségek sorozata csak most fog elkezdődni. Megindul előre néhány lépést a zöld izomagy felé, aki még csak meg sem hátrál. A nagydarab, látszatra is kemény, erős férfi gúnyosan elmosolyodik, majd így szól új énjéhez.
- Úgy bámulsz, mint aki szellemet látott. Mi az, nem is üdvözlöd rég elhunyt formádat?
Ezen szavak csak még tovább emelik a Kapitányban a rosszullét érzését, ami néhány másodperce kezdett jelentkezni nála émelygés és enyhének nem nevezhető hányinger formájában.
- Ez nem lehet igaz. Te nem lehetsz itt.
A kijelentés a szívéből jött. Mivel semmi érdemi mondanivalója nem maradt már a megrázkódtatástól, azt mondta, ami épp az eszébe jutott. Amin agya lázasan pörög már hosszú ideje.
- De mégis itt vagyok. mit gondolsz, miért?
- Mert bediliztem?
Kapitány azonnal vágta rá a kérdésre az újabb kérdést. Ez az egy dolog fogalmazódott meg benne lehetséges magyarázat gyanánt. Az őrület. Olyan dolgok történtek vele a múltban, amik lassan elkezdik elvenni az eszét. Vájár csak felnevet.
- Látom a humorunk a régi maradt.
Azzal a szörny elkezd körözni a Kapitány körül, aki jobb ötlet nem lévén, ugyanezt teszi, és így a két fél most számtalan kört kezdenek egymással szemben leírni a sétájukkal, ám miközben párbeszédük zajlik, egyikük sem veszi le árgus, kémlelő tekintetét a másikról és végig farkasszemet nézve a másikkal folytatják társalgásukat, amit Vájár következő mondata nyit meg.
- Nem, nem őrültél meg. Legalábbis még nem. De ahogy elnézlek már közel állsz hozzá.
- Miből gondolod?
- Itt állsz egy templom közepén, amibe rajtunk kívül évek óta senki sem tette be a lábát. Majdnem másodszorra is megöletted magad egy számodra ismeretlen kilétű természetfeletti lénnyel, kinek ereje még a te tudomásod szerint is jóval nagyobb a tiédnél. Mindezt csak azért, hogy meglegyen a bosszúd. Ilyet csak egy bolond tenne. De komolyan, csak egy őrült hiszi, hogy győzhetne egy ilyen harcban. Na és most? Véresre veretted magadat, majd önmagaddal kezdesz társalogni arról, vajon begolyóztál-e. Szerinted ez normális?
A Kapitány nem mosolyodott el, sőt egyáltalán nem tetszett számára régi verziójának vicces élcelődése. Folytatták a körözést, amiben Victor egy újabb kérdést tett fel.
- Mit akarsz? Miért jöttél? Egyáltalán miért vagy most itt?
- A túl sok változás. Annyi hibát követtél el. Kezdődött azzal a nevetséges kompániával, akikben bízva szövetkeztél egy komplett csapattal, de végül magadra hagytak. Erre gondolhattál volna. Aztán ott volt az alku a démonnal az Alvilágban. Sejthettük volna, hogy nem fog minket visszaengedni a régi alakunkban. Majd jött a szánalmas kis szuperkatona kísérletetek azzal a Manipulátorral. De a polgármesteri merényleteteket már szóba sem hozom. Hát csodálod, hogy ennyi marhaság során készülsz megkattanni? Mással Gothamben egy év alatt nem történik annyi minden, mint Veled az utóbbi pár hónap alatt.
- Ez még mindig nem válasz a kérdésemre. Miért vagy itt? Miért pont most jöttél elő ezekkel?
- Mert eljött az idő.
- MIRE???
Ordította utolsó felmerülő kérdését Kapitány. Hangja jó néhány oktávval ugrott feljebb a normálistól, és így a kiabálása visszhangzott az épületben. Az egész hely zengett a hangjától, ám az ordítás ellenére Vájár mindvégig kimért, nyugodt és hűvös maradt, és így is válaszolt a feltett kérdésre. A feleletet mintha kapitány már sejtette volna, de ami azután történt, az így is meglepte.
- Arra, hogy visszatérjünk.
Azzal Vájár egy ugrással a Kapitány előtt termett, megragadta őt a torkánál fogva, majd felugrott vele a magasba és visszazuhanva, teljes erőből egy padhoz vágta. Vájár maga talpra érkezett, becsapódásának helyén a templomi padló mélyen behorpadt és körötte be is repedezett. A Kapitány fejjel zuhant a padra, az pedig kettétört ott, ahol ráesett. A jelmezes férfi szédült, fejéből csordogált a vér, maszkja felszakadt ott, ahol kobakja a paddal találkozott. A becsapódás után hatalmas por szállt fel a levegőbe, ám Vájár már nem várta meg új énjének felocsúdását. Megiramodott és nagy léptekkel kezdett rohanni Demolition Caotain felé, aki mire felkapta a fejét, már csak egy ütést érzett az állcsúcsán. Vájár kemény öklével csapta meg a férfit, aki a nagy erejű ütéstől, amit telibe kapott, elkezdett hátrafelé szállni, és nekicsapódott a templom falának. Vájár továbbra sem nyugodott. Odasétált ellenfeléhez, megragadta, majd felemelte a feje fölé, mintha csak holmi teniszlabdát szorongatna. Odavitte félig ájult alteregóját a törött kereszt maradványaihoz, majd teljes erejéből megpróbálta rádobni őt az oszlop még fennálló, hegyes felére, csakúgy, mint ahogyan ő is meghalt, vagy ahogyan azt az Angyal is megkísérelte az imént. A Kapitány azonban az utolsó pillanatban feleszmélt és Vájár arcába rúgott. A szörny képéről elrugaszkodva pedig sikerült kiszabadulnia annak szorításából, ám ahogy hanyatt a padlóra zuhant, az oszlopot is súrolta, és így az mélyen felszántotta a hátát. A sebből azonnal folyni kezdett a vörös vér, és ez ráébresztette őt arra, hogy ez most az utolsó ütközete, ahonnan vélhetően nem egy darabban fog szabadulni, de legalább Vájárt is magával viszi majd a sírba, ezt elhatározta. Felpattant és a nemrég pofán rúgást szenvedett szörny fejét kezdte ostromolni az ütéseivel. Két ökölcsapását sikerült bevinnie, a harmadikat Vájár megfogta, majd elcsavarva karját, őt vágta fejbe keményen. A kapitány térdre rogyott a csapástól. Fejéből immáron ömlött a vér. A padlón is vértócsák hevertek szanaszét, itt-ott romokkal tarkítva. Vájár a torkánál fogva emelte fel a földről ellenfelét, majd sorozatos ütéseket és rúgásokat mért annak gyomrára. Ezt ismételgette egy párszor, majd egy újabb fejre mért csapás következett, aztán letépte a maszkot ellenfele fejéről. A Kapitány összeesve vért hányt a padlóra. Több bordája is eltörött, belső vérzése is lehetett már és ha koponyatörése nem is volt, az biztos, hogy súlyos agyrázkódást szenvedett már. Minden csontja fájt már a harctól. Hátán lévő sebéből továbbra is ömlött a vér. Immáron maszk nélküli fejét szorongatta. Vájár lábával arrébb lökte lábával a kimerült, félholtra vert férfit, majd, mint focilabdát, úgy rugdosta el az egyik templomi ablak elé. Ott megragadta Victort, felugrott vele a magasan lévő párkányra, majd ott az üvegnek szorítva kezdte fojtogatni őt. Victor vérbuborékos szájából, hörgő hangon, a fulladozástól akadozó lélegzettel tört fel életének utolsó, rövid kérdése.
- Miért?
Nem kellett tovább cifráznia. Vájár így is értette, mire céloz, és egy gúnyos félmosolyt eleresztve így felelt:
- Ahhoz, hogy visszatérjünk, meg is kell halljunk. Elbántam veled, hogy belásd, neked régi énedként volt jó életed, még a sok-sok változást megelőzően. Most visszatérünk ahhoz az állapothoz, ám ehhez szükség volt erre.
Azzal Vájár abbahagyja a fojtogatást, majd nekirugaszkodik, a derekánál fogva magával rántja Victort, aki magatehetetlenné válik. Mindketten az üvegnek csapódnak, kiverve ezzel az ablakot. Vájár belecsimpaszkodik Kapitányba, mozdulatlanná téve azt. A sok száz darabra törött színes cserepek végigkísérték lejtmenetelüket. Zuhanásukat mindketten csöndben kísérték végig. Kapitány becsukta a szemeit, Vájár pedig így szólt:
- Ne aggódj szenvedéseinknek hamar vége.
Aztán elmosolyodik, és még a földet érés előtt így szól:
- Együtt halunk meg... és együtt emelkedünk majd fel, visszatérésünk óráján.
Azzal az elkerülhetetlen becsapódás bekövetkezik. A két lény, kik eddig egymáshoz szorulva (Vájár ugyanis Kapitányba csimpaszkodott) zuhantak rendkívül hosszú ideig, most földbe csapódván, egymástól pár méterre, kicsavarodott tagokkal lelték halálukat. A színes üveg cserepek szétszóródtak immáron mozdulatlanná vált holttestük köré, mint díszítések a karácsonyfán. Órákkal később az esetet a rendőrségi rádión lehetett visszahallani, jóllehet senki sem értette, mi történt valójában. A rendőrségi jelentés szerint:
~ Az arra lakók furcsa hangokat hallottak a templom felől, ám nekünk már csak akkor szóltak, amikor ordítások és bent zajló dulakodások zajai szűrődtek ki onnan. Egy szemtanú esküdni mert volna rá, hogy egy szárnyas valamit látott kirepülni az épület tetején. Minket hívtak, így hát útnak indultunk a társammal, de később újabb bejelentés érkezett. Egyre több hangot és csörömpölést hallottak a templomból, mígnem egyszer csak a hangok megszűntek, ám később, egy jelmezes figurát láttak kizuhanni a templom kertjébe. Erősítést kértünk, majd kiérkezve a helyszínre, először körbenéztünk a templomban. El kellett ismernünk, hogy valóban harc dúlhatott odabent, méghozzá vérre menő leszámolás szerűen. A templom belseje romokban volt. Szétszedett padok és padsorok. A falak itt-ott behorpadva, akárcsak a padló. A kereszt eltörött. A mennyezet egy része beomlott és a víz elárasztotta a dohos, poros helyet. A katedra is megviselt állapotban volt, a padlón elszórtan hatalmas vértócsák hevertek, az egyik ablak pedig kitört. Szilánkok azonban odabent nem voltak, így vélhetően kifelé estek. Tehát valaki bentről kifelé törte ki. Nem volt betörés, az ajtót nyitva találtuk. Mikor körbejártuk a templomkertet, egy jelmezes férfi holttestét találtuk meg. A halottkém szerint betört a koponyája, agyrázkódást szenvedett, több bordája eltört, a gyomra bevérzett, a karja eltört, az öklében pedig több csont is szilánkosra tört. A halál oka egyértelműen a zuhanás volt. Ugyancsak szakadt maszkját nem messze tőle találtuk meg a fűben. A sérülésekből következtetve a templomban talált vér egyértelműen az övé. Az esetet tovább bonyolítja egy templom mögött talált öreg pap, aki azt állítja végignézte az incidenst, ám csak egyetlen szót hajtogatott, amikor kérdezni kezdtük, hogy "Visszajön". Lezártuk a területet, elszállítottuk a holttestet, majd kikérdeztük a lakókat. Szabályszerűen jártunk el, ám mire visszamentünk, a dilis pap eltűnt. Nyoma sem volt. Még keressük. A helyszínelők azt jelentették, hogy bevizsgálták a szakad maszkon talált ujjlenyomatokat, ugyanis a helyszín azt mutatta, egyértelműen gyilkossági ügyről van szó. A rejtély azonban tovább fokozódik. A maszkon nem egy ember ujjlenyomatát találták meg. Hanem 13 emberét. Olyan volt maffiózókét, akik több évtizede tűntek el. A rejtélyes idegent azonban sehol sem találtuk.~
A jelentést Gotham Gyilkossági osztályának egyik kiküldött nyomozója, Thomas Brackson tizedes írta meg.

Tárgy: Re: Victor Freeng - Vájár Pént. Jún. 22, 2012 1:01 pm

Pokol kapuinak döngetése közben rátalált egy démon, egy démon szörnyűséges erővel, és ezzel az erővel visszaadhatta az erejét Vájárnak, és ép eszét. Egy toronyhoz vitte el őt, egy tizenhárom emeletes toronyhoz, melynek minden emeletén egy szörnyűséges elkárhozott lélek volt. Egyenként kellett megküzdenie velük, és minden győzelemmel visszakapott valamennyit magával. Tizenkét emeletet végigharcolt, mind a tizenkét emeleten egy lélek várta őt. A múltjából, hogy a jövője legyen.
Míg végül elért az utolsó emelet utolsó ajtajához. Az ajtó kinyílt előtte, és nem az várt rá akire számított. A tizenhárom lélek már benne volt, de ez más. Egy elemi erő volt bezárva, egy elemi erő, ami ki akart törni, csak gazdatest kellett neki. Ezért Vájár előre lépett, és magába fogadta a jelenést. Szörnyűbb tetteket még csak el sem tud képzelni a világ, hihetetlen borzalmak várnak a gyengékre, és elesettekre, csak hogy a mennyei szférák szenvedjenek.

» Victor Freeng, Vájár lakóhelye
» Vájár, a 13 maffiózó
» Vájár NJK - Elektrominator
» Adams Kikötő
» 1. Harci torna - Vájár vs. Kurt Bozek / Griff