Thomas „Tom” Rogers - Vörös Vadász

Előtörténet: 1910 november 4.-én kelt egybe Benjamin Rogers, és Maria Peterson. A házasságuk után azonban nem született gyerekük bármennyire is szerették volna. Benjamin végül végső elkeseredettségében elment az egyik Boston-i templomba, és arra kérte Istent, hogy áldja meg őket egy gyermekkel. Benjamin megesküdött, hogy amennyiben gyerekük születik Isten szolgálatába állítja őt, és egy kolostorba adja. Maria még abban az évben egy hideg téli éjszakán egy fiúgyermeknek adott életet. A fiút Thomas-nak nevezték el, de mindenki csak Tomnak hívta. A két szülőnek két év múlva született még egy lánygyermekük is, akit Mirandának nevezetek el. Benjamin nem felejtkezett el az Istennek tett esküjéről, így amikor Tom betöltötte a negyedik életévét, elvitte az egyik Boston melletti kolostorba. A szíve szakadt meg, de nem tehetett mást. Megígérte a fiának, hogy minden héten eljön meglátogatni őt, de ekkor látta egymást apa, és fia utoljára. Két nappal ezután Benjamint besorozták az Amerikai hadseregbe, és Európába küldték a háborúba. Végül az 1. Világháború végzett vele. Egy rajtaütés során meglőtték, és három nap múlva meghalt. Maria még rendszeresen látogatta a fiát a kolostorban, de miután elveszítette a férjét lelkileg összetört, és lányával együtt elhagyta Bostont. Tomot egy Angliából bevándorló szerzetes Wiliam atya nevelte fel. Megtanították őt írni, olvasni, és sok egyéb dologra. Legfőképpen arra tanították, hogy életével Istent szolgálja. Tom először nehezen tudta elfogadni mindezt, de hamar belátta, hogy ő ezért született. Apja ugyanis elmondta neki, hogy milyen ígéretet tett. Négy évesen még nem tudta teljesen megérteni az eskü fontosságát, de ahogy nőtt, úgy lett egyre bölcsebb is. William atya sokszor a kolostor pincéjébe ment, és mikor Tom megkérdezte tőle, hogy bemehet-e vele, ő mosolyogva csak ennyit mondott: „Ha eljön a te időd, akkor majd megláthatod, hogy mi van ott, és hogy miért olyan fontos. De addig várnod kell.” És ő, pedig türelmesen várt. Mikor Tom betöltötte a 24. életévét egy váratlan esemény miatt az addigi élete teljesen megváltozott. Épp a városban volt, hogy gyógyításra alkalmas kenőcsöket vegyen, amikor egy rejtélyes idegen megszólította. Az idegen azt állította, hogy William atya egyik régi ismerőse, és szeretne vele találkozni. Tomnak nagy hibája volt, hogy önmagán kívül mindenkiben megbízott, így szó nélkül elvezette az idegent a kolostorba William atyához. Megmondta neki, hogy kolostor mely részén találja az atyát, majd mit sem sejtve továbbállt. Nem sokkal később látta, hogy az idegen, és William atya a pincébe mennek, de valami nem volt rendben. Az atya arca, és ruhája is véres volt. Azonnal tudta, hogy itt valami baj van, és követte őket a pincébe. A pincében egy titkos járatott talált, és a járat túloldaláról hangokat hallott. Bement, és akkor olyat látott, amit még eddig sosem. A járat végén egy kis terem volt, és a terem közepén egy gyönyörű szép kristály állt. A kristály nagyjából akkora volt, mint a tenyere, de nem ez volt a legfurcsább. Meglátta az idegent is, aki ekkorra már egyáltalán nem hasonlított emberre. A bőre szürkésvöröses volt, a szeme vörös, és a fején szarvak voltak. Egy démon volt, amikről sokat olvasott. A földön meglátta Wiliam atyát, aki maga is észrevette Tomot, és rákiáltott: „Gyorsan mentsd meg a kristályt. Nem szerezheti meg.” Tom nem kérdezett csak cselekedett. A démonnal egyszerre nyúltak a kristályért, és egyszerre emelték fel. Ezután a kristállyal szinte kötelet húztak, míg végül mindketten neki nem csapódtak a falnak, és a kristály eltört. A termet hatalmas fényáradat öntötte el, aminek hatására senki nem látott semmit. Mikor William atya végre újra normálisan látott Tomot a földön fekve találta ájultan. A démonnak azonban nyoma veszett. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy mi is történt valójában. Mikor Tom felébredt az atya elmagyarázta neki, hogy mi is történt. Elmagyarázta neki, hogy ő egy titkos rendnek a Hajnal Pengéinek a tagja. Ez a rend azért jött létre, hogy a démonokat, akik magukat embereknek álcázva járnak a földön, elpusztítsák. Továbbá még elmondta neki, hogy a démon, akit látott az egyik leghatalmasabb démonlord Drakeros volt. A kristály, amit pedig meg akart szerezni egy nagyon veszélyes ereklye, ami nagy bajt hozhatott volna még a világra, ha megszerzi a démon. Nem merték elpusztítani, mert nem tudták, hogy pontosan mi fog történni. De mivel már elpusztult ezért nincs miért aggódniuk. Legalábbis akkor még így gondolták. William atya ez után elvitte Tomot Philadelphia-ba, hogy megismerkedjen a renddel. Tom ugyanis a hallottak után úgy döntött, hogy ő is belép a rendbe. Tomot egy Robert Harrison nevű rendlovag tanította. Megtanította őt a kardvívás harcművészetére, és a tőrök, valamint az íj használatára. Tom szorgosan tanult, és hamar elsajátította ezeket a tudományokat. Míg Tom tanult William atya aggódva figyelte az ifjú tanoncot. Sok dolog volt, amit furcsállt. Először is Tomon nem látszódtak tovább az öregedés jelei. 24 éves volt ugyan, de öt évig tartott a kiképzése. Már öregebbnek kellett volna kinéznie. Továbbá a látása, és a hallása is hihetetlen mértékben megerősödött. Akárcsak a gyorsasága, és a fürgesége. Valamint, ha valami miatt dühös volt, akkor a szeme furcsa vörös színben kezdett el izzani. Nem tudta megmondani, hogy miért voltak ezek a furcsa jelenségek, de aggasztotta őt ez. És nem hiába. Egy nap Tom egy másik tanonccal John-nal párbajozott, és a párbaj során John sok olyan megjegyzést tett, ami Tomnak nem tetszett. Végül Tom olyan mértékben dühös lett John-ra, hogy egyszer csak a szeme vörösen kezdett izzani, a bőre szürkévé változott, és a fején szarvak nőttek ki. William atya a helyszínen volt ekkor, és azonnal felismerte a démont, aki akkor megjelent. Drakeros volt az. A démon megölte John-t, és még sok más rendtagot. Robertnek végül sikerül szíven szúrnia a démont, és akkor ahelyett, hogy a démon kihúzta volna a kardot a mellkasából, és megölte volna (a démonlordokat nem lehetett ilyen egyszerűen megölni) összeesett, és visszaalakult Tommá. Senki sem tudta megmagyarázni a jelenséget csak William atya. Szerinte akkor, amikor a kristály összetört mindketten fogták a kristályt, és valami megmagyarázhatatlan erővel az egyesítette őket. Vagy jobban mondva bezárta Drakeros-t Tom testébe. Ennek következményeképpen a fiún nem mutatkoztak az öregedés jelei, és a látása, és a hallása is jobb lett. Akárcsak a gyorsasága, és a fürgesége. Sokáig vitatkoztak azon, hogy mi legyen Tommal, míg végül arra jutottak, hogy használhatnák őt fegyverként a démonok ellen. Egy démonvadász, aki egy démon erejével, és ügyességével bír. Sokuknak tetszett ez, már csak meg kellett tanítani a fiút, hogy kontrolálja a dühét. Tom amikor felébredt, és megtudta, hogy mi történt lelkileg összetört, és kis híján az öngyilkosságba menekült. Soha nem tudta megbocsátani magának azt, ami történt. Hogy megpróbálja jóvátenni a tettét (amit igaz, hogy nem ő követett el, de őt nem lehetett ezzel meggyőzni) elfogadta, hogy ő lesz a fegyver a démonok ellen. Robert igyekezett megtanítani őt, hogy hogyan kontrolálja a dühét, amit Tom idővel meg is tanult. Nagyjából. A 2. Világháború vége felé elküldték őt Európába, hogy leteszteljék. Sok katonának álcázott démon volt a háborúban, és a tudomásukra jutott, hogy egy francia katona valójában egy a szövetségesek között rejtőző démon. Elküldték Tomot Franciaországba, hogy ölje meg a démont. Tom teljesítette a feladatát, és végzett a démonnal. (Mivel ez egy egyszerű démon volt, így könnyen meg lehetett ölni.) A sikeres küldetése után még számtalan helyre küldték, hogy ölje meg az ott tartózkodó démonokat. Adtak neki egy vörös egyenruhát is, és hamar elterjedt a démonok között, hogy egy vörös ruhába öltözött ember írtja őket. Elnevezték őt a Vörös Vadásznak. William atya nem nézte jó szemmel, hogy mire használják fel őt, de nem tehetett semmit. Tom 15 éven keresztül irtotta a démonokat, de mindig, ha megölt egyet, akkor kettő termett a helyébe. Végül 1959-ben meghalt William atya. Tomnak szinte az apja volt, így elment a temetésére. A temetésre Bostonban a kolostornál került sor. Sok rendtag elment, hogy búcsút vehessenek az atyától, aki oly sok éven át őrizte a kristályt, és még sok más cselekedetével segítette a rendet. A temetésre azonban egy démon is bejutott. Tom, mivel egy démon volt benne képes volt észrevenni az embereknek kiadott démonokat, így nem tartott sokáig, míg rájött, hogy nem mindenki ember ott. Rátámadt a démonra, és megpróbálta megölni. A Démon azonban fürge volt, így a harc hevében sok lovagot ölt meg. Látva a sok holttestet Tomon eluralkodott a haragja, és ismét átváltozott. Drakeros ugyan megölte a démont, de mindenki mást is. Még Robertnek sem sikerült megállítania. Drakeros ezután a kolostor tagjait kezdte irtani, míg végül már csak egy valaki maradt. A démonlord éppen lesújtani készült, amikor a keze megállt a levegőben, és ismét Tom lett. Legalábbis lélekben. Ugyan a teste egy démoné volt, de a lelke egy emberé. Miután a fiú meglátta, hogy mit tett elmenekült, és a városba futott. Megkereste Boston legnagyobb épületét, és levetette magát. Még mindig démontestben volt, így ugyan a csontjai eltörtek, de hamar újra összeforrtak. Megértette, hogy amíg ebben a testben van, addig nem tudja megölni magát. Idővel megtanulta, hogy hogyan változhat vissza, ahogy azt is, hogy hogyan kontrolálja az átalakulását. Csak akkor tudott átalakulni, ha hihetetlen mértékben dühös lett, valamint akkor, ha egy démon volt a közelében. Ezek után úgy döntött, hogy életét annak szenteli, hogy levadássza az összes démont egytől-egyig. Azt a sok szörnyűséget, amit tett nem tudta jóvátenni, de emlékezett arra, hogy az apja mit mondott neki a születése körülményeiről. Hitte, hogy azért született, hogy minél több démont vadászhasson le. Az alatt az öt évtized alatt több száz démont ölt már meg, és minden városban, egy templomban szállt meg. Nem félt többé a haláltól, sőt már kereste is a halált. Egyetlen embertől félt: Önmagától. Félt, hogy egyszer elveszíti az irányítást, és ismét Drakeros lesz. Nemcsak testben, de lélekben is. Legbelül reménykedett benne, hogy egy napon majd lesz valaki, aki erősebbnek bizonyul nála, és megöli. Sokszor ezért imádkozott. Drakeros pedig Tom testébe zárva türelmesen várta, hogy mikor fog az emberi elme megtörni, és mikor szabadulhat ismét ki. Fél évszázad után a démonok száma még mindig nem csökkent. A Vörös Vadász már több százat megölt közülük, de csak nem akartak elfogyni. Egy Ausztráliában tett látogatása után hírt kapott arról, hogy jó pár démon gyülekezik egy városban megmagyarázhatatlan ok miatt. Tomnak furcsa volt ez a jelenség, mert a démonok nem tömegesével szoktak városokban járni. Tudta, hogy itt valami készülőben van. Ígyhát elindult abba a városba, ahol a démonok gyülekeznek: Gotham-be.

Jellem: zárkózott, kerüli az embereket, mert fél, hogy elveszíti az uralmát a benne lakozó démon fölött. Önzetlen. Csak akkor gondol magára, ha attól fél, hogy ismét elveszíti az irányítást.

Szakképzettség: képes írni, olvasni, és a gyógyításban is jeleskedik. A történelmet is igen jól ismeri, főleg mivel egy részét át is élte.

Képessége: Képes egy démonná átalakulni, és irányítani is. A látása, hallása, erősebb, mint az átlag embereké. Sötétben is tökéletesen lát, valamint képes meglátni az embernek kiadott démonokat. Igen messziről is meghallja a legkisebb suttogásokat is. Ez egyben egy gyengéje is, mert a magas frekvenciájú hangok bántják a fülét. Idővel megtanulta kizárni a fejéből ezeket a hangokat, de még így sokszor fájdalmat okoz neki a magas frekvencia. Jóval gyorsabb, és fürgébb lett az átlagembereknél. Egy ember sebességének a háromszorosával volt képes futni.
Démoni alakban a sebei begyógyulnak. Ha egy egyszerű karcolásról van szó, akkor az azonnal begyógyul. Ha már egy súlyosabb sebe van, akkor már tovább tart, a sérülés súlyosságától függően.