Gabriel McNabb

Előtörténet: Szeretnéd hallani a történetem? Előre szólok, nem lesz egy gyerek mese. Igen? Hát jó, te akartad. No, lássuk. '90 februárjában láttam meg a napvilágot Coast Cityben. Apám autószerelő volt, anyám pedig tanár. Thomas és Eva volt a nevük. Imádtam őket, és ők is viszont szerettek engem. Testvérem nem volt, így szinte elkényeztettek. Ez így nem teljesen igaz, mert volt egy bizonyos határ, de alapvetően nem volt panasz az életünkre. Apámnak klappolt a bolt, anyu pedig magán tanári állást is vállalt pluszban. Éppen ezért hamar fel kellett nőnöm. Gondoskodnom kellett magamról, amíg dolgoznak. Tudod hogy van ez? Elmennek reggel dolgozni, te meg iskolába, aztán haza jössz félután, a szülők meg haza esnek késő este. Nincs családi élet, vagyis csak kevés a hétvégeken. Mindegy is, ugorjunk a lényeg kezdetéhez. Tizenöt, tizenhat éves lehettem talán, amikor a gimnáziumból haza felé úgy döntöttem, hogy benézek apához a műhelybe. Nem kellett volna, ugyanis, mikor odaértem egy kétes eredetű alakkal vitatkozott. Apu a jól megszokott olajos overálját viselte, a férfin viszont láthatóan egy drága öltöny volt. Fekete és úgy nézett ki benne, mint egy temetkezési vállalkozó. Az is kivehető volt, hogy veszekednek valamin. Apán látszott, hogy rettentő ideges, és sosem szokta hagyni magát. Ami a szívén az a száján, és ebből sokszor van kisebb-nagyobb gondja is. A lényeg a lényeg, észrevett. Amikor meglátott elhűlt és nem hitt a szemének. Rá volt írva az arcára: "Mit keresel te itt?" Nem válaszoltam, csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal és szólni sem bírtam. Aztán visszatértem a jelenbe és elfutottam. Meg sem álltam hazáig. Mikor apa hazajött hallottam, hogy feljön. Az ajtómat eltorlaszoltam és nem akartam, hogy bejöjjön és magyarázkodni kezdjen. Furcsa volt és megterhelő nekem ez a mai nap. Az ajtón dörömbölt kettőt-hármat, majd feladta. Azután minden nap elkerültem. Megvártam míg elmegy, vagy én mentem el korábban. A hétvégéket pedig rendre egy barátnál töltöttem. Kerti grillezés, ott alvás, földig leisszuk magunkat bulik. Mikor vasárnap este haza mentem ott láttam apámat a konyhában, kezében egy véres késsel. Két lépést tettem balra, és megláttam két alakot. Az egyik anyu volt. Teste mozdulatlan feküdt vérbe fagy, arcán az utolsó megdöbbenés tükröződött. Gombóc keletkezett a torkomban. Ordítani akartam, de nem tudtam. Egy hang sem jött ki a torkomon. A lábam odafagyott a padlóhoz. A látvány letaglózott. A másik alak ismerős volt. Egy öltönyös férfi. Aztán beugrott. Ő vele vitatkozott apa régebben a műhelyében. Megfordult. Rám nézett. Álltam a pillantását, de aki velem szemben állt, már nem az apám volt. Hanem egy őrült pszichopata. Képzeld el, mosolygott. Mint aki végleg megtébolyodott. Elindult felém, de még mindig képtelen voltam mozdulni. Az agyam kiadta a parancsokat, de a lábam nem reagált rájuk. Aztán megállt és belekezdett a mondandójába. A szavai rettentő lassan jutottak el hozzám. Fel sem fogtam az egészet. Tényleg megőrült és nem tudom miért. A szemeim megteltek könnyel, amint ismét elindult felém. Egy lépésre tőlem megállt és szúrásra emelte a kezét, de nem engem támadott, hanem a levegőt mellettem. Nem tudtam mire vélni, és végre a lábam engedelmeskedett a parancsoknak, arrébb szaladtam a pult mögé, hogy fedezékben legyek előle, de mintha nem is látott volna. A levegőt kaszabolta, majd letérdelt és a kést számtalanszor egymás után a padlóba állította. Nem hittem a szememnek. Ezután felállt és kirohant az ajtón. Azóta nem láttam apámat. Azt sem tudom, hogy él-e még vagy sem. Valami nem stimmelt. Történt valami amit nem tudtam mire vélni. Ekkor még nem foglalkoztam vele. A házat megtartottam. Nagy korú voltam, csak át kellett íratni a nevemre és minden készen volt. Eleinte segéd munkásként dolgoztam egy raktárban. Két hónapja voltam ott, amikor a rendőrség megkeresett. Azt mondták, hogy anyám meggyilkolása ügyében jöttek. Könyörgöm, két hónap már eltelt, hogy tudnak ilyen lassan dolgozni. A régi sebek felszakadtak és visszaemlékeztem arra a napra. Sajnos vissza kellett, mert fel akarták venni a vallomásom. Mikor végeztük, jött a szabvány duma: "Köszönjük, majd értesítjük." Na persze. Nem telt bele négy nap megint megkerestek. Nem, most nem rendőrök. Most mások. Férfiak, öltönyben, akiket még soha életemben nem láttam. Ők is apám felől kérdeztek, mert állítólag tartozik nekik valamivel. Valamikor három héttel ezelőtt kellett volna megadni nekik. Szóval még él az öreg. Legalábbis egy hónapja még élt. Elmondtam, hogy nem tudom merre van és nem is érdekel. Az egyik szó nélkül gyomorszájon vágott, majd megragadta a hajam és kicsit nyomatékosabban kérte, hogy mondjam el merre van. Szerinted mit csináltam? Elküldtem a sunyiba. Erre elengedett, én pedig megcsókoltam a betont. Szép lassan felálltam és végig néztem rajtuk. Még mindig arra vártak, hogy köpjek. Nem tettem, de hogy is tehettem volna, ha nem tudok semmit. Inkább fogtam magam és elrohantam, mire ők utánam. Valahogy sejtettem, hogy így lesz. Átfutottam a raktár területen, de elcsesztem az utat. Egy zsákutcába érkeztem. Egy embereset rácsaptam a falra, amibe belefájdult az öklöm. Megfordultam és már ott voltak velem szemben és fegyvert szegeztek rám. Becsuktam a szemem és meghallottam a lövéseket. Vártam, hogy érzek majd valamit, de semmi. Résnyire nyitottam a szemeimet és láttam, hogy mindannyian nekem háttal állnak és lövöldöznek. Rám. Első gondolatom az volt, hogy már meghaltam? De akkor miért állnak nekem háttal. közelebb sétáltam és jobban megnéztem az eseményt. A testemet szitává lőtték, de még mindig állt. Kihasználtam az alkalmat és elslisszoltam mellettük, elbújtam egy konténer mögé és vártam. A testem szerte foszlott, a gengszterek pedig felocsúdtak az "álomból". Értetlenül néztek egymásra, forgolódtak. Kezdtem érteni, hogy mi történt. Illúzió. Más nem lehetett. Erősen koncentráltam. Becsuktam a szemem és arra gondoltam, ahogy elsétálok előttük. Tár csere hangja, majd újabb sorozatok. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy megint rám lőnek, holott én a konténer mögött vagyok. Elmosolyodtam. És rögtön megértettem, hogy apám akkor miért a padlót szurkálta. Még egy darabig eljátszadoztam a férfiakkal, majd ott hagytam őket egy szellem képpel, ami csak addig tartott ki, míg elmentem. A képességem még nem tökéletes, de mikor ráébredtem, hogy mire vagyok képes fejleszteni kezdtem. A jövőmet láttam benne. Volt egy-két zűrös ügyem, de a jót is szolgáltam vele, ha éppen úgy akartam. Elfogyott a pénzem. A raktárba érthető okokból nem mehettem vissza. A házat elárverezték, én pedig éhen maradtam. Kipróbáltam, hogyan működik a képességem. Betértem egy boltba. Jól bevásároltam magamnak, enni és inni valót, majd elhitettem, hogy pénzt tettem le a pultra. Mikor elértem egy bizonyos távolságra, a pénznek lába kélt. De én legalább jól laktam. Hogy? Ja igen, loptam. Sajnos. De mindent jóvá tettem, amikor egy tárgyaláson voltam esküdt. A vádlott mindent tagadott, pedig a bizonyítékok nem hazudnak. Megkaptunk minden aktát, fényképet, eredményt és a többi. Emlékeztem az áldozatra. Legalábbis, ahogy a boncasztalon feküdt. Koncentráltam a képen látott áldozatra és kivetítettem a vádlott elé. még egy kis koncentráció kellett és a két lábon járó hulla megszólalt. Addig helyeztem nyomást a vádlottra, míg meg nem tört. Végül bevallott mindent. A képességemben az a jó, hogy ha akarom, akkor csak egy ember látja. De ha épp úgy tartja kedvem, akkor akár egy egész város. Két év alatt éppen eléggé tudtam használni ahhoz, hogy bármit megtehessek. Ha akarom megrendezem a saját halálom, de ez még nem jött el természetesen. Először Coast City-ben próbáltam szerencsét egy kisebb színházban bűvészként, majd egy vándor cirkuszhoz kerültem. Egy évig bírtam. Gotham lett a következő úti célom, ahol "Itt a piros, hol a piros?" játékkal kezdtem az utcákon. Összeszedtem egy kis pénzt ebből. Egy öreg férfi felfigyelt a tehetségemre, mert mikor épp nem kártyáztam, akkor az ujjamból, és a kalapomból húztam elő a legkülönfélébb dolgokat. Leszerződtetett a kabaré műsorába, ahol semmi mást nem kellett csinálnom csak bűvészkedni. Ami természetesen az illúzió képességemre épült. Egyetlen egyszer gyilkoltam. Az is véletlen volt. A képességem lényege, hogy megzavarja mind az öt érzékedet, és valóságnak hiszed, amit látsz. Most itt vagyok. Ennyi az életem. Ugye? Mondtam, hogy nem egy gyerek mese. Köszönöm, hogy meghallgattál, és vigyázz haza felé, nehogy valaki megpróbáljon kirabolni.

Jellem: Gabe kicsit félénk a képessége miatt. Szereti használni, de fél attól, ami történhet. Miután meghalt az, aki ki akarta rabolni sokkal óvatosabban bánik a képességével. Először mérlegel, hogy mi történhet, hogy fogadja be a másik. Volt időszak, mikor rákényszerült a lopásra, de segített már egy tárgyaláson is. Végül megfogadta, hogy amennyire csak tőle telik jóra használja a képességét. Egyelőre bűvészként dolgozik.

Szakképzettség: Mivel az apja autó szerelő volt, így valamit konyít a műszaki dolgokhoz. Megtévesztésben viszont senki sem veszi fel vele a versenyt.

Képesség: Teljes illúzió. A képesség összezavarja mind az öt érzéket (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) és az ember azt lát, amit Gabe akarja, hogy lásson. Éppúgy képes kivetíteni egy kutyát, mint a legnagyobb félelmeket. A képesség veszélye, hogy képes vele ölni is, ahogy már egyszer meg is tette. a Képesség hatósugara kb. 50 méter.
A képesség még nem fejlődött ki teljesen, ezért koncentrációt igényel, ami időbe telik. Ahogy múlik az idő, úgy csökken majd a koncentráció ideje és úgy nő a hatósugara. Érzelmi állapotok is befolyásolják a képességet, pontosabban a félelem és/vagy a megnövekedett adrenalin szint. Ilyenkor az egész ösztönből működik.