Saint Anna Gyerekotthon

Viszonylag nem is olyan régen alapított fiatal létesítmény, amely egy nagyobb modernebb épületben kap helyet a Keleti Oldalon. Árvaházként működik, itt a gyerekek legtöbb igényét el tudják látni, a maga kategóriájában kiemelkedő, mondhatni nem is olyan rossz árvaházhoz képest.

Csöndesen bámulok ki a szoba ablakán. Jelenleg egyedül vagyok a szobában, és senki nem zavar, csak a falióra kattog. Leülök az ágyamra, és olvasgatom a kedvenc könyvemet, amit itt találtam az egyik ágy alatt. Ez legalább leköti az unalmamat. De a szökési tervemet nem köti le, és az egyre csak formálódik, és még mindig úgy érzem, hogy nem teljes. Nem fogok nekikezdeni addig, míg teljesnek nem érzem.

// Penny Danvolt //

Ahogy ülsz szobádban és szökésed terve mind untalan
megjelenik előtted, a szabadság egy parányi szikrája bizsergeti végig a tested. Talán többször is végigfutott benned a szökés sikere, de a kudarcra is számítanod kell. Egy halk nyikorgásra leszel figyelmes, ami a szobádon kívülről szűrődik be, amelyhez lépések társulnak. Valaki közeledik, ahogy észrevehetted. Hamarosan az ajtód kitárulkozott, benne egy öregasszony szemüvege mögül két ráncos szem figyelt téged némi szigorral. Jól ismerted őt. Ő volt az intézet legszigorúbb nevelője, habár szerinte csak „értetek teszi” de a többiek inkább máglyára kívánják. Azonban te láthattad már jobb pillanataiban, de ez olyan ritka látvány, mint a pizza vacsorára extra feltéttel.
-Gyere! – Mondta a már megszokott zsémbes hangján. –Nem is értem már megint mit képzel magáról fiatal hölgy. Az én koromban ilyesfajta viselkedés tűrhetetlen volt!

Csöndesen nézek fel, aztán elindulok a nevelő felé.
- Megmondaná mi a tűrhetetlen abban, hogy az ágyon ülve olvasom a könyvemet, és nem csinálok semmi rosszat? - kérdezem. - Mellesleg, hová menjek magával?

Az öreg nő sosem volt a jóindulatú személyek listámon, a zsémbessége miatt. Mindazonáltal, azon a nem létező, általam kitalált listán csak egyvalaki volt: anya. Még azt sem tudom, hová temették el, és kideríteni sem volt lehetőségem. Két éve poshadok itt bent, és mióta az a hülye rendőr ideráncigált, azóta egyszer sem volt módom sétálni egy jót a városban. Az erőmről soha nem beszéltem, de nem igazán hanyagoltam el. Néha használtam, hogy ne kelljen hosszú órákat egy számomra megterhelő munkával tölteni. Ugyan sose maradt el az ámélkodás, hogy a fenébe csináltam meg pár perc alatt, de mindig megúsztam. Sajnos ez a szerencse már alig él, mert ez az öreg varjú szinte állandóan figyel, mikor rámbíznak egy feladatot.

Befejezve a gondolatmenetet, újból a nevelőre pillantok.

// A könyv, amit Penny imád olvasni: http://srvimg12.aprod.hu/images_aprodhu/1538117_1_644x461/greg-farshtey-a-maszkok-regeje-bionicle-kronikak-4-szeged_rev001.jpg //

Miután követtem az öreg nevelőt, morcos arcot vágva bámulok magam elé.
- Van jobb dolgom is, mint az iskola. Például elmenni anya sírjához. - vetem oda. - Értékelném, ha végre elengednének oda.
Aztán bevillan egy gondolat visszavágásként.
- Két év alatt biztosan gondoltak rá nemegyszer, hogy el akarok menni anya sírjához. - mondom ki bátran.
Közben az erőmmel óvatosan felemelem a szemüvegét, és úgy helyezem a fejére, hogy ne essen le.
- Mellesleg, remélem meg tudja találni a pápaszemét... - morgom oda, és bemegyek az irodába, szintén az erőmmel becsukva az ajtót, de úgy, hogy az igazgatónak ne tűnjön fel az erőhasználat. Ezután csak csöndesen állok az asztala előtt, majd megszólalok.
- Miért hívott? - kérdeztem meg spontán.

A helykínálást elfogadva leülök, majd az igazgató megtölti mindkettőnknek a teát, majd leült, némi mondanivaló mellett.
- Nézze, én nem akarok iskolába járni. - mondom csöndesen. - Én csak anyához akarok elmenni.
Felállva, az ablakhoz megyek, és elbambultan nézek ki rajta.
- Amióta csak itt vagyok, én sose kaptam kimenőt a városba, a többiek bezzeg igen... Miért van ez? - kérdezem kicsit duzzogva.
Aztán, felbuggyan belőlem a szökés egy udvariasabb formája.
- Szeretnék elmenni a gyerekotthonból, haza, a régi lakásunkba. - mondom. - Nem vagyok jártas az ilyen hivatalos ügyekben, de biztos vagyok benne, hogy a ház nemcsak anyáé volt, hanem az enyém is.

Néma figyelemmel hallgatom az igazgató szavait. Percek múltán szólalok csak meg, és remélem, hogy nem fog ellenkezni azellen, amit most látni fog.
- Igazgató úr... én meg tudom védeni magam. - mondtam. - Megengedné, hogy megmutassak valamit, itt helyben?
Ezzel a mondattal eljövök az ablak közeléből, és közben várom az igazgató válaszát. De előre tudom, hogy a döbbenettől a szíve is megáll. Ugyanakkor, nem nagyképűsködésből várom ezt a reakciót, hanem azért, mert énis meglepődnék, ha ő mutatná ezt nekem.

A telefon megcsörrent. Az igazgató leint téged.
-Egy perc türelmet. Aha…aha…értem. Várjon egy percet. – A kagylót távol tartja magától és a beszélőkéjénél befogta a kagylót. – Sajnálom Penny, de ez halaszthatatlan. Köszönöm, hogy itt voltál, elmehetsz. –újra a telefon és a munka felé összpontosítja figyelmét, így téged figyelmen kívül hagy.


//kapsz egy szabad kört amiben leírod mikre gondol a karaktered, hova megy, illetve vagy kivel találkozik. Ott fogom folytatni a játékod ahol abba hagyod. Szép hosszú reag legyen.//

Mérgemben leröpítem a telefonját az asztalról, telekinézissel. Kimentem az irodájából, és végighaladtam a sok folyosón. Bementem a könyvtárba, ahol jelenleg csak három fiú volt, a nagyon kötekvős fajtából. A könyv még mindig ott volt a kezemben, így leültem az egyik asztalhoz, és folytattam az olvasását, remélve, hogy ez a három ökör nem vesz észre. Azonban, mégis észrevettek, majd azon kapom magam, hogy az egyikőjük kikapja a könyvemet a kezemből.

// Köszi a szabadkört. De lemondok róla. Nem vagyok egy mester szintű regényíró //

// Ez volt a szabad köröd hogy szituációt teremtesz magadnak és te ezt megtetted. Tudatalattid megcsinálta anélkül, hogy észre vetted volna. De nem kell írónak lenni ahhoz, hogy a karaktered bőrébe bújva leírod azt amit tenne és amit gondol. Éljen az a karakter. Minél jobban átéled és részletezed, annál jobb lesz. Haladj apránként és menni fog. Példaként olvasgasd Airie reagjait és idővel menni fog. //

Haragos kitöréseddel mit sem törődött. Azt pedig, hogy a telefonját a földre lökted, saját ügyetlenségének titulálta, bár szemöldökét így is ráncolgatta még is hogyan? A könyvtár nyugalmára vágyva az is ellened fordult néhány komisz fiú társaságában. A könyv nem takart belőled elég felületet, de azok egyébként is rád találtak volna.
-Nocsak, nocsak. Nézzétek fiúk! A kis Penny-t kiengedték a diritől.
-Pedig esküdni mertem vóna hogy kirúgják innét.
-Ne légy tiszteletlen. – Csapta fejbe az előző fiút a harmadik. – Nekünk csak annál jobb. Van kivel foglalkozni. – Végig kuncogtak rajtad, közben a hajad kócolták, bökdöstek és a tortára habnak fel is löktek. Most a földön ülve haragtól távol lökted volna a három fiút, de egy hang megállított.
- Elég! – Szólt egy lány hangja. egyelőre nem láthattad ki az, mert a fiúk takarták. De jól láthattad azt a hosszú, göndör, lángvörös hajat ami talán árulkodó jel hogy ki volt az. Naomi Thonks. Igen ellenszenves és antiszociális mindenkivel szemben. Jól tudja mindenki, hogy utálja az embereket és senkit sem enged közel magához. Ráadásul furcsa beszédek járnak róla.
-Takarodjatok innen! Tűnés! – Figyelmeztette Naomi a fiúkat.
-Különben…? Mi lesz? – Mosolygott az egyik. – Megeszel bennünket?
- Nem. Előbb megsütlek. – Naomi megfogta a fiú karját, amitől a fiú felszisszent, majd fojtott sikolyként nyüszített a fájdalomtól. Kezét kiszabadította, de jól látható maradt rajta Naomi vöröslő kéznyoma, mintha vasalóval égették volna meg a fiú kezét. A fiúk félelmükben elszaladtak. Nem akarták, hogy Naomi hozzájuk is hozzá érjen. Ekkor rád pillantott. Szeméből a megvetés tükröződött. Nem szólt hozzád, csak figyelt barna szemeivel, amivel talán ölni is tudott volna.

Miután a fiúk egy darabig piszkáltak engem, és fellöktek, mérgemben hozzájuk akartam vágni pár könyvet. Már épp megtettem volna, mikor közbeszólt egy hang. Naomi Thonks volt az, és elkergette a fiúkat, méghozzá elég érdekes módon. Megégette az egyikük karját, ők pedig elfutottak. Ezután Naomi rámnézett, és olyan érzésem volt, hogyha lehetne szemmel ölni, már holtan feküdnék a padlón. Felállva, leporolom a szoknyám és a harisnyám egy kis részét, amik porosak lettek, majd énis Naomira pillantok. Közben észrevétlenül hátrálok öt lépést.
- Köszi a segítséget. - mondtam. - De énis el tudtam volna őket kergetni.
Netán, ha úgy dönt, hogy engem is meg akarta égetni, a hátam mögé rakom a bal kezem, és telekinézissel megmarkolok egy széket. Ha nekem támad, hozzávágom a széket és biztos helyre megyek.
- Ha szabad tudnom, neked mióta van ilyen erőd? - kérdezem.

- Kedves vagy, mondhatom... - mondom neki sértődötten, a mondataira válaszolva.
Azt a széket fogtam meg kicsivel korábban, amin épp ültem, és telekinézist használva, telibe találom vele Naomit, aztán morcosan nézek rá.
- Nesze, itt a helyed... - mondom sértődötten, és a könyvemet megfogva, elindulok a könyvtár egy rejtett zugába. - Legközelebb átgondolod, kit fenyegess meg.

Naomi ereje alaposan megizzasztott. Itt ott a ruhámon izzadságfoltok jelentek meg.
- Rémisztő ez a lány...
Elhagyva a könyvtárat, végigkutatom az egész épületet a három fiúért.
- Hol lehetnek már? - kérdezem magamtól.
Végül betérek a szobájukba, hátha ott vannak.

- Muszály nektek mindig a bajt keresni? - kérdezem.
Odamegyek, és a nedves rongyot rákötöm a sebre. Utána a fiúra nézek.
- Most jobb?
Még mindig őt figyelve, leülök mellé az ágyra.

-Gúnyolódásból kötöttem be a karját? Egyáltalán mondtam én bármilyen bosszantó szót is? Úgy vélem, hogy nem.
Felállok, és énis nézem őket.
- Ha nektek ennyire nehezetekre esik felfogni, hogy tudok kedves lenni, meg foglalkozni másokkal, hát az nem az én bajom.
Teszek pár lépést az egyik ágy felé.
- De hogy lássátok, hogy tényleg tudok kedves lenni. - ezzel a mondattal az erőmmel a szemük láttára felemelem az ágyat, vele együtt egyidőben a bal alkaromat is. - Hajlandó vagyok megvédeni titeket Naomitól. Cserébe meg csak annyit kérnék, hogy legyetek rendesebbek.
A hangomban nincs fenyegetőzés, vagy hasonló érzelem, csak nyugodtság, és ezt ők is érzik, hogy nem akarom bántani őket.
- Ó és még valami fiúk. - mondtam. - Nem akarok reklámkampányt az erőmről. Elvárom, hogy ne híreszteljétek, mint valami jelenleg divatos képregényt.

- Fiúk. Arra nem is gondoltok, hogy titeket is akármikor elverhettem volna?
Közben megyek utánuk.
- Nem vagyok az a verekedős fajta. És... Kissé el vagyok puhulva. Tudjátok miért? Mert csak ritkán használtam az erőm, akkor is csak titokban. Így tudtam percek alatt elvégezni azt a sok nehéz feladatot. De ha nem haragszotok, átöltöznék, mert nagyon melegem van. Várjatok meg a szobám előtt.
Elindulok a szobámhoz, odaérve bemegyek és elkezdek átöltözni.