Közönséges raktárépület

Sisak kap egy infót, mely szerint a kínai negyedben, egy új banda, valamiféle droggal üzletel. Az infó szerint a tagok a homlokukon, egy kelta kereszthez hasonló jelet viselnek. További az értesülés beszámol arról, hogy a banda két teherautóval érkezik, a létszámuk pedig elvileg tíz, de az lehet több, ha netán elrejtőztek volna páran.
- Rohadt drog dílerek, undorítóak. A franc se tudja kihez kerülnek a drogok, lehetnek ártatlan gyerekek is. Ezt nem hagyom! Már most le kell számolnom a bandával, még mielőtt kibontakoznának.- gondolja magában, miközben az egyik sikátor sötétjéből figyeli a két gépet, miközben megérkeznek a találkozó helyére. Előveszi pisztolyát, kibiztosítja, majd halkan így szól:
- Kezdjük el, ti nyomorult férgek.- majd a sötétből kilépve, a teherautók felé halad, lopózva.

Kín, és elviselhetetlen fájdalom, gyötrelem. Az érzet, amint az elme szétszakad, a tudat meghasad, s az őrület, amint lassú folyásával szétárad egész testében, elnyomva minden józanságot.
Szemei lüktetnek, szinte kiugranak a helyükről, amint próbálja lenyugtatni csapongó agyát.

Léptei ingadoznak az épületek között, maga se tudja merre, a külső szemlélődő azt hiheti hogy részeg, már akit nem a furcsa hold alakú feje köt le.

Egyre hosszabb léptekkel halad, miközben becsukja szemét, a járással eltereli a figyelmét miközben a tiszta levegő segít kistisztítani elméjét, s csukott szemmel jóval kevesebb inger éri, mint általában.

Lassan érzi amint szíve lelassul, s a fejében dúló kínok megszűnnek, ám még így is oly fejfájás györti, amit nem sok ember tapasztal meg élete során, ám ő ezt már megszokta...
Mély lélegzetet vesz, majd lassan kinyitja a szemét...

Bár ne tette volna...

Nem voltak ugyan sokan, ám kinézetük annál riasztóbbnak hatott. Négyen voltak, négy kigyúrt veszélyes küllemű alak, ( kik elismerte) joggal dühösek rá amiért megzavarta meghitt készülődésüket az, igazából nem akarta tudni mire...
Hirtelen erőt vett magán, majd széles, torz vigyort varázsolt képére, s kecses mozdulattal leemelte cilnderét és udvariasan meghajolt a bagázs előtt.

- Üdvözletem jó uraim. Amint biztosan rájöttek, én vagyok a Holdfejű. Örömömre szolgál, hogy megismerhetem önöket. Állok szolgálatukra.

A férfiak hirtelen nem is tudták mire vélni a dolgot, látszott, hogy agyi kapacitásuk csúcsát feszegették, hogy kitalálják mit kezdjenek ezzel a furcsa fazonnal, végül a legnagyobb és legbambább egyetlen mozdulattal akkora pofont adott, hogy Lupin több métert zuhant hátra, s hideg beton megmutatta a gravitáció erejét.

A holdfejű nemsokat teketóriázott, feltápászkodott, majd dühös léptekkel a melák felé lébdelt, pólója nyakánál fogva közelebb húzta ellenfelét, (igazából csak akarta, erő híján ő maga került közelebb)s halk, szelíd indulattal a suttogta:

- Miért pont a fejem? Annyi testrészem van, s neked a koponyámra kellett pályáznod... Tudod milyen érzés, mikor az a tök amit a nyakunkon viselünk fáj, szerintem nem!

Ahogy egymás szemébe néztek, valami történt, s arany szemén keresztül Lupin meglátta a melák rémálmát. Először meglepődött, hisz ilyen még sose fordult elő, valószínű az ész és akarat magasfokú hiánya tehette ezt a különös dolgot, ám ekkor eszébe villanó terv vigyorra késztette, s ereje használatára sarkallta.

- Részvétem ammiatt ami a családoddal történt.

A nagydarab szeme tágra nyílt, a körülötte álló másik három ki eddig értetlenségükben nevettek, most abahagyták.

- Ők voltak azok... Azok hárman... - mutatott a társaira - Ők tették azt a hugoddal, hisz emlékszel rájuk...

Érezte amint a gigászi kín a fejébe áramlik, de nem törődött vele, sem az enyhén vörös árnyalatú könnyekkel melyek lassan folytak végig arcán. De érezte a sikert is, amint ereje aktiválódik, s a melák rémálma valóssá lesz...

Az lassan elengedi a holdfejűt, s szívbemarkoló hangon szól tárasi felé, kiket szülei és huga halálra kínzóinak nézett.

- Miért tettétek?

Majd izmait megfeszítve rájuk ordított:

- MIÉRT!?!?

Lupin ekkor olyan dolgott tett amit ritkán: Őszintén elvigyorodott.

"Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik"
Ezzel a sorral lett volna képes leginkább leírni a szituációt, és az érzést, melly oly félelembe burkolta, amit csak kevesen élnek át.
A gáztól kábán feküdt, s ideges pillantással nézte a gyönyörű nőt, az egyetlen lényt, akit valaha is a barátjának hívott, azt a lényt, ki szó szerint mindenek felett áll, ki elől senki nem menekülhet, aki mindenkit utolér egyszer, igaz vannak akiknek egérutat adott. De végül ők is ugyanarra a sorsa jutnak mint akárki más.
A holdfejű amilyen gyorsan csak tudta, levette szemét a nőről, hisz ha megtudja hogy látja akár le is lepleződhet, álarca biztonságot nyújt jelenleg. viszont ha érte jött, akkor úgyis mindegy.
Majd lecsukta a szemeit, és várt...

Vash a sötétség leplét használva, csendben halad a kocsik irányában. Szinte olyan, mint egy modern nindzsa, aki egy sötét városhoz alkalmazkodott. Szép lassan halad a teherkocsik irányába, más emberen talán eluralkodna a túlzott adrenalin, de sisakon nem. Minden lépte magabiztos és higgadt, a fegyvert erősen fogja, ujja a ravaszon, hogy bármikor tüzelhessen. A két teherkocsi egy erősebb blokádot alkot, ám Vash tudja hogy a másik oldala sebezhető, ott kell lecsapni. Az egyik kocsi oldalához érve, leguggol majd halad a vége felé, közben hallja a pakolás neszeit.
- Itt az idő, most válik el, hogy készen állok e? De biztosan, hisz megvan minden. Most már csak fel kell számolnom ezt a kis bandát.- gondolta, mielőtt áttérne a kocsik gyengébb oldalára.

Vash átér a kocsik másik oldalára, ami a gyenge pont. Csak egy ember van sisak látóterében, az is háttal áll neki, tüzelésre kész fegyverrel a kezében.
- Ez nagyszerű! Könnyű célpont, háttal áll nekem. Könnyedén lelőhetném, de az fel keltené a többi figyelmét. Le is üthetném, vagy el is vághatnám a torkát.- gondolkozik, majd pisztolyát vissza rakja helyére, csendben, majd halkan előveszi kését. Lassú, halk léptekkel halad a bűnöző felé. Óvatosan mögé ér, majd egy villám gyors mozdulattal elvágja a tag torkát.
- Egy rohadt féreggel kevesebb. Ez se fogja már gotham utcáit tönkre tenni. - gondolta elégedetten, majd vissza cseréli fegyverét, és elveszi a hullától a gépfegyvert, biztos ami biztos alapon.

Kínorkánhoz lehetne leginkább hasonlítani a fejében dúló zűrzavart, fájdalma és a legmélyebb félelemből szabálytanaul verő szíve ellenére mégis elvigyorodott.
Ömlött róla a verejték, térdei reszkettek a legősibb érzéstől, s a félsz hideg karmai a csontjáig hatoltak. Ám józan esze valamennyire még ki tudta védeni ezt az alacsonyabb félelemgáz dózist, majd homályos tekintettel, enyhén dadogva megszólalt.

- B-bármennyire is ellentmondok magamnak, jó viszontlátni téged... Még ha csak illúzió vagy is. Főleg, hogy csak illúzió vagy... Te, kezdet és a vég úrnője, a hét D leggyönyörűbbje. A legártatlanabb kitől mindenki retteg. - majd mintegy saját magát győzködve, hangja megerősödött.- Sose kapsz el!

Azzal kezét ökölbeszórította s minden erejét összeszedve, kezét átütve a látomáson,- szimbolizálva ezzel, hogy még ő sem érhet hozzá, - hátulról megütötte a nagydarabot, aki egyensúlyát vesztve egyensen előtte álló s őt püfölő társaira esett...

Homályos látásával csak lassan vette ki a tőr sziluettjét és közben áldta ellenfeleit, hogy csak ilyen kicsi dózist adtak be neki. Nagyobb koncentrátumnál előjövő Sandman biztos nem lenne ilyen jófej rém...

Az ötlet hirtelen volt, előre egyáltalán nem megfontolt, ám jelen esetbe a legjobb.
Lupin hangos órdítozásba kezdett, mintha a gáz hatása még csak most bontakozott volna ki igazán, s remegve a födre vetette magát. Ahogy lenn kuporgott hallotta, amint a gázmaszkosok egyre hangosabban nevetnek, ám belül ő is nevetett. A kés melyhez így, a földön könnyedén hozzáfért tökéletesen illett a kezébe, s egy gyors felugrás után, ugyanilyen jól illett a gázmaszkon átszúródva az egyik ellenfél szemében...
A szembeszúrt élettelen testel rogyott össze, Lupin pedig szélesen elvigyorodott.

Vash sajnos nem volt elég gyors, így a fegyver le esett a földre, így egy nagyot koppan a földön.
- Én ügyetlen barom, ezt jól megcsináltam!- csúszik halkan a száján, majd gyorsan körül néz, hogy nem-e észre vették. Sajnos a szerencse most nem állt Piros Sisak mellé, mert a teherautó hátuljából két fegyveres lép elő, és észre veszik őt. Nem tudja mi tévő legyen: ha csak megmozdítja a fegyvert, neki vége. Ám de, ha a hullát használja pajzsnak, akkor vissza tud lőni, ezzel el tudja terelni a figyelmet, majd begurulhat a teherkocsi alatt rejlő sötétbe. Vash erősen megragadta a hullát, majd maga elé rántotta, mielőtt a férfi tüzet nyitott volna. Vash nem akarja megtudni ki az a benga, akit hívnak, ezért a halott fegyverét használva vissza lőtt. Ettől a lövésektől az ellenfél vissza húzódott a raktérbe, és Sisak ezt várta. A hullát azonnal elengedte, és egy nagyot ugrott a teherautó irányába, pont oda ahonnan előbb még lőttek rá, majd begurult a kocsi alá, és várt.

Vigyora még fejfájása ellenére is egyre szélesebb lett miközben figyelte, amint a teherautó belecsapódott a talajba. Imádta ezt a káoszt, s élvezte az egész szituációt. Utolsó ellenfele szinte ledermedt a meglepetéstől, s ezt Lupin ki is használta.
Halott társától elvette az egyik félelem füstgránátot, kioldotta, majd az utolsó talpon maradt gázmaszkját kicsit hátrahúzva bedobta a maszkba, majd vissza a fejre.

Szerencsétlen ember félelemüvöltése betöltötte az egész teret, mígnem hirtelen összecsuklott, s nem mozdult többet. Ilyen erős koncentrációban a szívroham nem meglepő...

Lupin elvigyorodott, s kezeit széttárta, miközben földet nézve szemlélte művét, s elégedett volt. Majd lassan a teherautó felé fordult.

Vash úgy érzi, kicsit nyugalma lessz, hisz a kocsi aladt nem kereshetik- legalább is ő ezt gondolja.
Egyszer csak látja, amit a kocsiról leszállnak, majd járkálnak a kocsik körül, és a hangjukból halja, hogy keresik. Újabb négy ember csatlakozik a "kereső" osztaghoz. Az egyikük benéz a kocsi alá, és észre veszi Vash-t. Szól társainak, majd ami eddig Sisaknak a védelmet jelentette, már el is repült a feje felül.
~ Kit nevezel csótánynak, te hústorony~ gondolta magában Piros Sisak, miközben tekintette találkozott az izompacsirtával. A többiek szólnak a meláknak, hogy lassan megérkezik a szállítmány, így ő végezzen az önjelölt igazságtevővel. Vash arra gondol, hogy egyszerűen fejbe lövi, és már mehet is a többi után. Szép gondolat volt, ám ellenfele gyors, így hamar a levegőbe kapta.
- Látom sok spenótot ettél!- szól Sisak, hogy ezzel hergelje a melákot. Vash-nak az az ötlete támad ebben a szorult helyzetben, hogy vadászkését előkapja, és ellenfele gerincébe állítja, egyenesen a koponya aladt.

Lupin még egyszer szétnéz legyőzött ellenfelei között. Hallottak...
A kín, melyet fejében érzett szinte teljesen elmúlt, hisz tudta mi következik... Lassan sétált a hullákhoz, minden lépéssel egyre inkább remegett a szemöldökke, s oly izgalom vett erőt rajta, mint ritkán. Majd lehajolt hozzájuk, kezét végigsimította arcukon, majd hirtelen mozdulattal keze áthatolt a fejükön, bele az agyba, s lelki síkjukról kiragadja minden álmukat, vágyukat, reményüket fantáziavilágukat, s porrá zúzza őket... Álomporrá esszenciává változtatta ellenfelei lelkét, majd magába szívta Morpheus birodalmának ezen kicsiny szeletét...
Elégedetten nézett a Teherautó felé. Kivette az egyik holt szeméből a kést s ingujjába rejtette, felállt, és elindult felderíteni a relytéjes műrepülést végrehajtó monstrumot.

Vash készen állt végezni a férfival. A kést tiszta erőből a melák tarkójába vágja, ám hatalmas meglepetés éri: a kés csak megcsúszik a tarkón, mintha vasba szúrta volna, bár okozott némi felszíni sérülést, de az semmis. Amint az megtörtént, a hústorony elhajítja Sisakot, egyenesen neki egy villanyoszlopnak. Az önbíráskodó úgy repül oda, mint valamiféle játékbaba. Ettől a dobástól, Vash kicsit kába lett, látása kicsit homályos, hátában érzi a fájdalmat. Ezeknek az összhatása közben látja, hogy ellenfele felé tart, szép lassan, mint aki tudja hogy már is nyert. A távolból hallja, amint újabb járművek közelednek, nincs túl sok ideje.
- Megérte ennyit gyúrnod pici. De most én jövök!- ordítja Vash, majd dzsekije egyik belső zsebébe nyúl, és elővesz egy füst gránátot. Elhajítja ellenfele irányába, és eközben előveszi pisztolyát, majd be célózza ellenfele fejét.
~ Bár a kést nem érezted meg, de ezt megfogod te rohadék ~ gondolja magában, miközben a fegyvert a nagy darab felé tartja.

A füst gránát eldobás közben egyszer csak észrevesz Vash valamit: egy újabb tag közeledik, de nincs idő megfigyelni. A dobás hatását még érzi Sisak: még nem 100%-os, látása kicsit még homályos, pisztolyát sem tudja úgy fogni, mintha nem lenne gond. Eme nehézségekkel küzdve, rálő a férfira. A lövés sikeres, a benga vállát találja el. Lehetett látni, hogy ez nagy fájdalmat okoz neki, és kicsit meg is torpant.
~Látom golyóálló nem vagy, szerencsére. Nincs más megoldás, végzek vele. Ha nem itt halok.~ gondolja magában Piros Sisak, majd be célózza a férfi fejét, miközben az elindul felé, egyre dühösebben. Más embernél talán ez lenne az a pillanat, mikor az élete leperegne előtte, de nem Vash-nál.

Lupin szemöldöke izgatottan kezdett föl s alá mozogni magas homlokán, miközben a vörösfejű és az izomagyú harcát figyelte. Egyre közelebb ment, majd a két harcostól alig pár méterre megállt, majd törökülésben lehuppant a földre. Hirtelen felemelte a kezét, mintha jelentkezne, és csak ennyit mondott:

- Ha valamelyikőtöknek szüksége van segítsége szóljon!

Vigyora széles lesz s tekintetében gonosz fény villan ahogy feláll, majd erős szemöldökmozgás kiséretében az izomagy mellé lép, s kezet nyújt neki.

- Üdvözletem a nevem a holdfejű.

Ezután pedig Vash-t szemeli ki, aki előtt meghajol, leveszi kalapját, s elvégzi szokásos rituáléját, majd megszólal

- Imádom a legendádat... A Vörös sisak legendáját... A jövőben majd leülhetnénk egy kávé mellé, és elmesélhetnéd a történeted... Na de most az ígéret szépszó, segítek a meláknak...

Azzal korábbi ellenfelének késével az ingujjában, lassan elindult újdonsült játszópajtása felé....