Főutak, utcák, sikátorok

A Divat kerületben található főutak, mellékutak, kis és nagy utcák, valamint a sikátorok és közterületek.

Magánkaland - Nyitány

Egy újabb nap, egy újabb gothami este. Megint csak képtelen voltam nyugton maradni, és az éjszaka óráit a sötét fellegek alatti, Bowery és Robbinsville területén fekvő ház falai között tölteni, miközben eme szennyezett, romlott város utcáin zajlik az élet. Benne kell lennem. Éppen eleget voltam kivonva a forgalomból, az elmúlt év... nem igazán az én évem volt, sőt... mondhatnánk úgy is, hogy amióta megérkeztem ide, az azóta eltelt időszak, nem éppen az én időm volt. Főleg, ha csak azt vesszük, hányszor is jártam azóta az alvilág, a Pokol szörnyű mezein. De most visszatértem, végre megújultam. Teljes vagyok. Szóval ideje tényleg változtatni. Ez pedig arra is igaz, hogy itt az ideje kiélveznem a bűnös város adta előnyöket, vagy éppen csak a felszíni világot kiélveznem. Ami azt illeti, nincsen különösebb célom, magam elé meredve járom az utcákat, amióta csak kiléptem a poros lakásból, alaposan végigmérve minden elsuhanó arcot, csak hogy még inkább szembesüljek azzal, milyen esendők, és gyarlók is ezek az emberek. Egyáltalán nem méltóak arra, hogy akár csak egy kicsiny szikráját és megpillanthassák a hatalomnak. Vélhetően arra használnák az erejüket, hogy egymáson átgázolhassanak, ahogyan azt gyakorlatilag most is teszik. Minden arcon leginkább a hétköznapi beborultság, ingerültség és gyűlölködés tükröződik. De hogy miért is vagyok én itt pontosan? Magam sem tudom. Csak megyek, amerre az utam visz. Nem tudom, mennyi ideje sétálhatok, csak azt, hogy mikor szétnézek, már egy üzletekkel tarkított utca szakaszát készülök magam mögött hagyni. Amint végigpillantok az üzleti negyeden, ismét az embereket kezdem felmérni. Mintha csak azzal játszanék, hogy leellenőrzöm a terepet. Néhány hölgyön kissé elidőzik a pillantásom, majd inkább megfordulok, így egy kirakattal kerülök szembe. Üvegének tükröződésében látom magamat, és egy dolog jár a fejemben: mi van veled? Emberi nőket nézegetsz, kezd az agyadra menni a magány? Magány... különös dolog... és ismeretlen is. Legalábbis... régen nem éreztem már ilyet.

Gotham utcára lépsz, s ők magukkal ragadnak téged, teljesen belehúzva a város életében, zajaiba és szagába. Órákon keresztül sétálsz, szinte már-már azt sem tudod merre mész, az idő ujjaid közt foszlik szét. Nem tudod, hogyan halad, lassan e vagy gyorsan, mennyi is telt el belőle. Egy óra sincs a városban, mintha szándékosan nem akarná valaki, hogy tudd az időt, mely csak telik és telik. Maga a város igencsak forgalmas. Nyüzsögnek az emberek, az autók, ki ki maga útját követve, mit sem foglalkozva a többi emberrel, melyek mellett elhalad. Nem figyelnek rád, nem figyelnek senkire, mindenki saját gondolataiba merülve. A fények csak úgy elborítják a várost, az autók, kirakatok, szórakozó helyek, a különféle büfék, melyekből csak úgy áradnak a finom illatok. De te nem vágysz ezekre. Nem vágysz szórakozásra, sem finom ételre. Valami mélyen benned arra kényszerít, hogy addig járd Gotham utcáit, míg meg nem leled a választ, hogy mi is lehet az.
Magány. Milyen különös érzés. Sosem gondoltad volna, hogy végül téged is utolér, hogy nehéz karjait vállaidra nehezíti egy ölelésbe és rád akaszkodva már nem is enged el. Magány. Egy olyan dolog, érzés, mely körbevesz téged, mely visszatekint rád az üvegen keresztül, attól függetlenül, hogy egy olyan városban jársz, mely emberekkel van teli. S akkor meglátod őt. Mikor már veszni látszik minden, mikor már a magány teljesen eluralkodna rajtad, észreveszed a kirakatban azt a szőke hajú szépséget, aki a kirakatban áll és az egyik bábun igazítja a mellényt. Hosszú, vékony és tökéletes lábait órákon keresztül lehetne nézni, melyek felfele vezetnek a szép és formás derékig, majd a mellkas, női idomait sok modell megirigyelheti, főleg hogy eredetieknek látszik. Fekete rövid szoknya van rajta, mely épp hogy fenekét és kicsit a combjait takarja, lábán fekete magassarkú, felső testén fehér, rövid ujjú ing, azon fekete mellény és egy kis arany névjegykártya. Ahogy meglát téged, kedvesen mosolyodik el, mintha ezzel a mosollyal szeretne téged az üzletbe csalogatni, hogy ha nem is veszel semmit, legalább nézz szét a kínált áru között. Egy mosoly, megy a legnagyobb emberútálló démon fantáziáját is képes megpiszkálni legalább egy kicsit.
 

Ahogy belépsz az üzletbe, egyből látod hogy bizony ez egy roppant luxusos ruhaüzlet, hisz egyből fényesre csiszolt márványpadló fogad téged, ami hibátlan. Egy márkás öltönyös biztonsági őr néz rád, de csak annak jelélül, tudomást szerzett rólad és figyelni fog téged, nehogy ellopj valamit.
- Jó napot uram! Segíthetek valamiben? - kérdezi egy rövid vörös hajú nő, ki szint úgy mint a szőke a kirakatból, lélegzetelállítóan gyönyörű és dögös. Ugyan olyan fekete ruhája van, formás idomai, de a tekintete közel sem fog meg annyira, mint a szőkéé aki miatt az üzletbe jöttél. Kellemes az idő bent, egyáltalán nem fázol és nincs is meleged, úgy látszik a légkondik tökéletesen be vannak állítva. Olykor a ruhákat nézed, a legfinomabb anyagból készültek el,  de nem csak ruhák, hanem ruhákhoz való kiegészítőket is lehet látni. Néhány üvegezett vitrin mögött ott sorakoznak a cipők és a ridikülök, ha nő lennél, ez lenne a mennyország számodra. De úgy látszik a férfiakról sem feledkeztek meg, a hátsó részben öltönyöket, nadrágokat, pólókat és cipőket látsz, néhol mintha karórák is csillognának. Itt minden iszonyatosan drága, ahogy nézelődsz, a legolcsóbb és legegyszerűbb póló amit láttál, az legalább 500 dolcsiba került és nem is volt különb azoktól, melyeket a kínaiak árulnak a piacon pár dolcsiért.
- An' légyszi hozz a raktárból még pár figurát - szólal meg a szőke hölgyeményed, ahogy lelép a kirakat párkányáról. Mozdulata olyan mint egy topp modellé. Hangja édesebb mint a méz és tisztábban cseng mint a hegyi patakok. Egy tökéletes nő, tökéletes mosollyal és hanggal. Kedvesen szólította meg kolléganőjét, aki segítőkészen szólított meg, majd el is ment, hogy a feladatot teljesítse. A szőke szépség odament hozzád és gyengéden mint a harmat megérintette vállad.
- Segíthetek valamiben uram? Kedvesének keres valami szép ajándékot? - kérdezi érdeklődve, miközben végignéz rajtad, majd egyenesen, lélekbehatolóan szemeidbe néz. Mindvégig roppant udvarias és kedves, arcán ott ül a csodaszép mosoly.

Nem éppen a szokásos boltok egyikébe sikerült belépnem, és ezt azonnal le is szűröm, ahogy körbepillantok a helységben. Nem igazán sorolandó a tucat-üzletek közé, amik a város utcáin találhatóak, de hát... ez nekem ne okozzon akadályt. Úgysem igazán vásárlóként, sokkal inkább érdeklődőként tértem be ide, és ennek megfelelően is viselkedem. Lazán körbenézelődöm, előre haladva lassú lépteimmel. azonban megüti a fülemet az egyik nő köszönése, én pedig, levéve szememet a "kiszemeltemről", egy bólintással, és félmosollyal kísérve visszaköszönök. Most inkább visszaveszek a démonként nem illek közétek, és le is nézlek titeket viselkedésemből és kicsit szocializáltabban reagálom le a helyzetet, miközben alig láthatóan végigfut a tekintetem azon a hölgyön is, aki köszöntött.
- Jó napot! - köszönök vissza neki, majd próbálom gyorsan magam mögött hagyni, hogy folytassam az utamat afelé a hölgy felé, akinek irányába már megindultam korábban, mielőtt megzavartak volna. A ruhák között haladva néha tekintetemet az egyik másik darabra szegeztem, ami mellett elhaladtam, de továbbra is csak abból a célból, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy nagyon egy irányba haladok, és a pillantásom is gyakran az abban az irányban tartózkodó illetőre siklik, hogy végigmustrálja tökéletes alakját, mígnem megérzem a vállamon a gyengéd érintését, és egyben a jelet, hogy elértem hozzá, szóval a küldetésem ezen szakaszával sikerrel jártam. A hangja is legalább olyan szép, és kimagaslóan különleges, mint a külseje, a mosolyáról, amivel rám néz, ahogy teljesen felé fordultam, már ne is beszéljünk.
A legszebb mosolyomat elővéve pillantok rá, míg észrevétlenül próbálom az agyamba égetni az arcának a képét, így aztán nem is veszem le róla a szememet.
- Kedves? Nem semmi ilyesmi... - vigyorodom el még szélesebben, miközben azért küzdök teljes erővel, hogy ne ragadjanak el azok a szemek, amik mintha a lelkembe akarnának belátni, de ezt az ő érdekében jó lenne megelőzni... nem hinném, hogy túlságosan szép látványban lenne része.
- De ha a szépnél tartunk, azt már megtaláltam. - nézek a szemébe sejtelmes mosollyal, gyanítom, nem kell majd részleteznem, hogy ő rá értettem, mert hát, ha őszinte akarok lenni... a vak is látná, hogy igazam van.
- Ami viszont azt illeti, megköszönném a segítséget. Egy különleges alkalomra kellene valami olyasmi... nem is tudom... - nézek körbe egy pillanatra megint az üzletben, aztán egy széles mosollyal az arcomon gyorsan visszatér hozzá a pillantásom. - Valami, amiben el tud képzelni. Önre bízom magam! - mondom neki, egy újabb sejtelmes mosollyal kísérve utolsó mondatomat.

A fiatal hölgy apró bókodra enyhén felnevet, nevetése oly csengő és lágy, soha életedben nem hallottál még ilyet, de ha netán mégis, eddig még sosem volt rád ilyen furcsa hatással. Nem közömbös számodra, nem idegesítő sem szánalmas attól függetlenül, hogy egy egyszerű emberi lény szájából származik, mégpedig egy nőjéből, akit legtöbbször meg is vetnek, semmibe vesznek, más kultúrában jogtalan rabszolga a férfiak birodalmában. De most, ez a szőke szépség, kinek bájos társaságát élvezed mégis más számodra. Gyönyörű, elbűvölő és intelligens.
Ismét szemeidbe néz röpkén, majd mint aki elszégyenli magát elszakítja tekintetét s ujjaival a közeli inget matatja. S mikor elmondod neki, hogy valójában ő rá bízod a döntést, lágyan követésre int téged hosszú ujjaival, melyen ott ücsörög a tökéletes manikűr. Járása olyan, mintha egy hajó lebegése a tenger hullámain, ha nem látnád, hogy lábai érintik a földet, teljesen azt a gondolatot keltené, képes repülni. Néhány ruha között vezet téged a férfi részlegbe, mely a terem túloldalán van. Kellemes komoly zene játszik a hangszórókban, melyeket nem látni.
Mikor elér a férfi részlegbe, kicsit nézelődik, ujját állára helyezi elgondolkodva és fontolgatja a lehetőségeket. Olykor rád néz, majd ismét a ruhákat pásztázza. Végül odalép egy fekete öltönyhöz és leakassza, nézegeti, majd ismét téged. Az öltöny tökéletes állapotú, nincs rajta egy aprócska gyűrődés sem, de még csak egy porszemcse se engedi meg magának, hogy rája telepedjen.
- Ezt próbálja ki - mondja neked kedvesen és feléd nyújtja az öltönyt. Érzed hogy az öltöny így vállfán is igencsak könnyű és vékony, nyilván az ilyen nyári melegekre tervezték. Szabása tökéletes és precíz, az anyaga elég drága lehetett.
- Ott tudja kipróbálni - mutat a kabinok felé, majd ha úgy döntesz, hogy kipróbálod, követ téged és kint megvár, hogy esetleg tudjon valamiben segíteni, ha kéne.

A hölgy természetes mosollyal végignéz rajtad, mikor kinyitod a kabin ajtaját. Pontosan úgy, mint ahogy te vetted szemügyre az öltönyt, mikor mutatta neked. Kicsit mintha elbizonytalanodott volna invitálásodon, de végül készségesen belépett a kabinba. A kabin egymagadnak elég kényelmes volt, de két ember számára már kicsit szűk. Az öltöny tökéletesen áll rajtad, mintha csak neked tervezték volna. Pont úgy nézel ki, mint egy top modell valami luxus magazinból, egy cég vezető, ki úszik a hatalomban és pénzem, aki után döglenek a nők. Egyszerűen tökéletes. A szőke szépség ezek szerint remekül végzi dolgát. Bent a kabinban kénytelen kicsit közelebb húzódni hozzád, de úgy látszik, egyáltalán nem zavarja őt ez a közelgés. Megpillantja a gallért, majd egy szórakoztató nevetést enged meg magának.
- Tökéletes még így kicsit hibásan is - mondja elismerően, majd ha engeded, lassan és óvatosan nyakadnál mintha körbeölelni akarna karjaival, szépen elkezdi igazgatni a gallért. Miközben igazgatja a gallért, olykor-olykor rád pillant a tükörben, kérdésedre válasza nem marad sokáig fejében.
- Szerintem mindenképp. Ilyen jóképű sármos férfit mint maga kevés nő utasítana vissza - válaszolja neked, s ismét szemedbe néz. Még egy kicsit matat a gallérral, akkor is, ha már teljesen jó és nem kell rajta semmit igazítani. Megenged magának egy apró érintést nyakad bőrén. Szemeiben látszik, ugyan úgy vélekedik rólad, mint te ő róla, elég csak személyesebben megközelíteni.

És egy újabb rablás. Hallottam a szirénákat, és lestoppoltam a motort. Egy pillanatig az elhaladó rendőrök felé néztem majd, egy gyors háromszázhatvan fokos fordulással újraindultam, és begyorsítva felzárkóztam a rendőrök mögé, akik gyorsan bekanyarodtak, s én is követtem őket, de már csak azt láttam ahogy a kocsi a falnak ütközik, és égni kezd. Gyorsan leállítottam a járművet, és leugrottam róla, és a bukósisakot félre dobva oda rohantam a rendőr járműhöz miközben a szemüvegem felmérte a helyzetet, gyorsan végig tekintettem majd egy erős ütéssel betörtem az üveget, és egy erőteljes emeléssel kimozdítottam az ajtót, majd kirántottam a tengelyéről, és elkezdtem kiszedni őket a kocsiból, túlságosan pánikoltak, így nem állítottak meg, amikor tovább rohantam a banditák után, gyorsan felzárkóztam, de láttam hogy szétszélednek, így csak az egyik csapatot tudtam követni. Így hát elindultam a sikátorban hogy beérjem a választott bandát. Gyorsan rohantam, és mivel csak emberek voltak, így nem tartott sokáig, hogy beérjem őket. Viszont az egyik hátranézett és észrevett.
-Fenébe, utánunk jön egy, Lángnyelv állítsd meg!-Kiáltotta az egyik miközben társaival befordultak egy sarkon. Viszont ahogy meghallottam a nevet megtorpantam, és akkor vette észre a lányt. Hátrébb tettem a lábam, miközben a szemeim össze szűkültek. Csak nem?

A pillanatnyi megállásom megváltoztatta a körülményeket, a lány hirtelen tüzet lövellt ki a csövekből, amire a szemeim eltágultak, ahogy észrevettem a változást. Szóval tényleg ő volt az. Ráharaptam az ajkaimra, miközben körbe néztem, és gyorsan felugrottam a falra, és az ujjaimmal hozzátapadtam, majd elkezdtem mászni. Nah, a mutáció csak segített. Amint felkerültem a tetőre, máris futottam tovább, és leugrottam a sikátorból épp kilépő banditára, aki egyből elájult a becsapódás hatására. A társai megtorpantak belépő figurától, és mielőtt bármelyikük léphetett volna, már az egyiket ki is iktattam egy ütéssel a gyomrába, és a mellette lévő ellentámadása elől elléptem, és egy tarkón vágással vertem le. Az utolsó kettő remegve lépett hátra, miközben a fegyvereiket fogták. De nem rájuk néztem, hanem Lángnyelvre, miközben a szemüvegem mind hármukat kijelölte.
-Ha feladjátok most, akkor nem fog fájni a fejetek amikor a rendőrség ide ér, a ti választásotok.

-Hé megállni!-Kiáltottam a páros után, de a másikuk is úgy döntött, hogy inkább megpróbál átjutni, de mielőtt elléphetett volna, mellettem, már el is kaptam, és egy ütéssel kiütöttem. Megropogtattam az ökleim, majd elindultam Lángnyelvék után. Gyorsan felfutottam a falra és a kezemet lerakva megtapadtam majd lendületet véve átugrottam a tűz fal fölött, és egy bukfenccel ismét álltam, és futottam a páros után, miközben elővettem a kampós pisztolyt, és fellőttem a tetőre, hogy aztán felhúzzam magam. Ahogy feljutottam, elkezdtem ismét a tetőn futni és szemeimmel a kettő banditát kerestem, és miután megláttam őket, leugrottam, és ismét elálltam az útjukat, de most közelebb voltam, és a kezemmel elkaptam a rohanó férfi karját, majd egy hatalmas roppanás után elengedtem és hagytam hogy ordítozva hemperegjen a járdán, az karját szorongatva. Ezt követően felnéztem Lángnyelvre, de most még nem szóltam semmit.

A kirobbanó kicsapódása meglepő volt, kicsit talán ijesztő is. De nem tántorodtam meg. Csak figyeltem ahogy a tűz elkezd égni a kukákban, majd újra felé néztem.
-Majdnem megöltél két embert. Rossz kislány vagy.-Mondtam miközben összetettem a kesztyűimet amik elkezdtek szikrázni, majd gyorsan felfutottam hozzá és igyekeztem minél gyorsabban hozzáérni. Egyetlen érintés egy sokk hullámot fog átküldeni a testében és elzsibbasztja az össze végtagját, főleg mivel ilyen kis termetű. Ez remélhetőleg ártalmatlanná teszi. Ha nem sikerül, akkor gyorsan visszalépek, nincs semmi kedvem a tűz hullámaiba kerülni, inkább hátrálok s várok egy jobb alaklomra.
Ha sikerült elkapnom és megsokkolnom, akkor óvatosan elengedem, és szétnéztem a környezetemben. Úgy tűnik senki nem jön a rendőrök biztos a többi bűnözőt keresik, és mondjuk ide kocsival aligha lehet bejutni. Egy ideig figyeltem, majd egy sóhajt követően felvettem és elhagytam a helyszínt amilyen gyorsan csak tudtam.

A harc elkezdődött és sokkal tovább húzódott el, mint gondoltam, csak kerülgettem és próbáltam közel menni hogy lesokkoljam de minden alkalommal visszatámadott, viszont észrevettem, hogy egyre kisebb lángokat küld rám, amitől elmosolyodtam, úgy tűnik csak ki kell várnom. Alig tartott pár percig és már alig tudott támadni és a végén már önmagát ütötte ki, nekem nem is kellett semmit csinálnom. Csak óvatosan figyeltem amíg elájul, majd szép lassan oda mentem és felvettem. Már hallottam a szirénákat, és lassan rátekintettem. Először azon gondolkodtam, hogy itt hagyom a rendőröknek. De az emlékeim felkeltették bennem azt az alkalmat amikor először találkoztunk. Tudom hogy ő nem rossz, csak félrevezetett és tudatlan. Sóhajtottam egyet, ahogy végig tekintettem rajta, majd megharaptam az ajkam, és elindultam vele ki a sikátorból és fel a háztetőkre, hogy egy biztonságosabb helyre kerüljünk.

/folytatás Keleti oldal/főutcák, utcák, sikátorok