Gotham Nemzeti Bank

Felmérem a helyszínt. Jó lett volna még mielőtt belevágok az akcióba, de a nagy előretervezéskor nem minden juthat az eszembe. Először gyorsan megpróbálom megsaccolni hány ember is van a bankban. Ebből mennyinél lehet fegyver, vagy jelenthet rám veszélyt, itt nem csak a biztonsági őröket veszem számításba.
Ha elkezdenek lőni a gondolatmenetem közepette, akkor megpróbálok fedezékbe ugrani, talán egy asztal mögé, esetleg túszt szerezni magamnak, majd felmérni a lehetőségeimet. Tudom hogy a ruha nagyrészt megvéd a golyóktól, de azért számítok a legrosszabbra.
Miközben agyalok azért a testem mozog. Egy erőteljes szárnycsapással, megpróbálok egy méreteset ugrani. A felszólítással nem is törődve, csak karmaimat az égnek emelve megpróbálok feltapadni a plafonra, mint a pók(ember), és ott folytatni az akciómat. Ha sikerül meglepni a sakkban tartóimat, akkor amennyire gyorsan csak tudok elindulok a legközelebbi felé, és a magassági helyzetemet kihasználva rávetem magam.
A testsúlyommal a földre próbálom vinni, és a sokkarmaimmal megpróbálom kiütni. Azonnal tovább is gördülök, ha eddig eljutottam, nem akarom hogy egy eltévedt golyó eltaláljon, vagy megsértsen, valami amire nem voltam felkészülve. Ha idő kellene a felálláshoz, vagy bármi közbejönne akkor griffsikolyomat vetem be, hogy összezavarjam az ellenfeleimet.

Lövések elől a legközelebbi fedezék mögé vetem magam. A páncélom golyóálló, de azért nem kell kísérteni a sorsot. Összehúzom magam, amennyire csak tudom, és számolom a golyókat. Ha kilőtte az összeset, vagy csak pár maradt benne, akkor újra négy kézlábról indítok. Fel az asztalra, és egy erőteljes szárnycsapással a leggyorsabban akarom áthidalni a távolságot a két őr és közöttem.
Persze mikor kikerülök a fedezék mögül, bekapcsolom a szónikus sikolyomat, hogy azért ne nyújtsak túl jó célpontot. Ha nem sikerül és lelőnek, akkor földközelben próbálok maradni. Négykézláb asztalok között, fedezékről-fedezékre haladok a célpontok felé. Majd ha már kellő távolságra vagyok akkor újra szemrevételezem a környezetet. Talán ha van felettük egy neonarmatúra, akkor a lézercsőrömmel levágom, és eléggé ha eléggé megzavarja őket. Akkor test-test elleni harcba megyek át. Ökleimet használom persze elektromossággal töltve, és megpróbálom gyorsan kiiktatni őket egy-egy elektroököllel.
Ha nem találnak el reptemben, akkor megpróbálom pályámat úgy irányítani, hogy talppal érkezzek az egyik biztonsági őrre. Ezzel pedig kiüssem, majd tovább gurulok, hogy ne tudjon a társa eltalálni. Közben pedig elindítom jobb karmomat, hogy elkaphassam a fegyvert tartó kezét. És ha sikerül akkor magam felé rántom, remélem a lendületem elég ahhoz, hogy elránthassam, így harcképtelenné tegyem. Végül pedig újra fedezéket keresek az utolsó elől, és megvárom míg léphetek ellene.

Sikerül szinte minden, amit szerettem volna, de ki gondolta azt, hogy a mai világban még élnek ilyen drabális biztonsági őrök. Ekkor ugrott be a dolog, nem vagyok túl jó ebben a kézitusában. Angyali énem tud vívni, de még egy rendes karod sem tudtam magamnak szerezni, harci oktatottságom pedig enyhén szólva is hiányos.
Ekkor üt szöget a fejembe, legalábbis a folyamatos viperával történő ütlegelés mellett, hogy keresni kellene egy tanárt, vagy legalább is egy oktatót, aki kiképezne. Akkor rendes alakomban sem lennék olyan végtelen. Az biztos, hogy akkor az a mocskos démon se tudott volna rajtam ütni, és olyan könnyen elintézni. Ez csak egy pillanatig tartott, és újra a jelen köti le minden figyelmemet.
Két ütés között megpróbálom közénk szorítani a kezemet. Könyökömet padlónak támasztom, és hidraulikus ökleimet egyszerre beindítva mellkasát célozva megpróbálom a repülésre késztetni. Még egy kis elektromosságot is vezetek belé, a generátoromnak még bírnia kell, igaz elég sokat volt használva, hogy teljes csapást ne tudjak küldeni.
Ha sikerül akkor még mielőtt földet érne lábra állok, és egy kamikaze taktikájával nekirontok a maradék testőrnek. A sikolyomat újra üzembe helyezem, csak hogy elkerülhessem a találatokat. Végül pedig megpróbálom rávetni magam, és egy ütéssel pontot tenni az ügyre.

Hát félig meddig sikerült a tervem. Már csak a drabálisan nagy őr van hátra, és nem biztos, hogy jót fog tenni nekem, ha összeakaszkodok. Felállok az eszméletlen őr mellől, és szembe fordulok az utolsóval. A következő akcióm attól függ mit tesz az őr.
Ha dúvad módjára közelít meg, akkor felkészülök rá. Kihúzom a mellkasom, felé tartom a kezemet, és középső karmommal megcélzom.
- Te sem fogod sokáig húzni. Gyere kapja el ha van merszed. - Szárnyaimat széttárom, hogy látványosabb legyen a dolog, na meg persze azért, hogy az utolsó előtti pillanatban, mielőtt leteperne szárnyra kapok, és megpróbálok plafonra tapadni akár a pók. Ha elhaladt alattam, akkor pedig talppal hátát célozom meg és ráereszkedem. Talán elég lesz, hogy kiüssem, és véget vessek a csatára.
Ha pedig nem agyatlanul ront rám, akkor az őrtől elveszem a viperáját. Kicsapom, és gyakorlott kardvívóként tartom magam elé. Ezzel talán már eléggé távol tudom tartani magamtól. Kinyújtom felé, és várom hogy támadjon. Ha elég közel ér, akkor megpróbálom kiverni a kezéből egyetlen mozdulattal. Egy erőteljes szúrással próbálkozok a kézfejére, hogy fájdalomtól elejtse a fegyverét. Majd felrántom, hogy állcsúcs körül találjam el. Ennyi talán elég az elintézésére.

Atya úr isten, már két őrrel küzdök. Ja nem csak éppen kettő látok az ütéstől. Kicsit megrázom magam, ugye minden rendben van, újra emelt fővel nézek rád. A fene se tudja mivel etetik mostanában a biztonsági őröket, de hogy tuti van benne tartósító szer arra a fejemet teszem.
Kicsit elbántak velem, na de történt már ilyen, szívem harag nélkül gondol rá. Ettől eltekintve túl hosszúra nyúlt ez a csata, és nem maradt más választásom mint a végső fegyveremhez nyúlni.
- Gyere, gyere, gyere drága cimborám. - Mondom miközben, viperámat előre nyújtom, és megvárom, hogy ütésre emelje a sajátját. Ekkor aktiválom az övemet. Világ legjobb számításom szerint felgyorsul, és három ütést próbálok bevinni a szűkre szabott idő alatt, legalábbis ami nekem az, az őrnek meg még inkább. Legalább egyet a fejére akarok sújtani, de mivel tudom mennyi ereje is van, ezért a többit testre célzom. Ha lehet keresem a fájó pontokat, mint vese, és hasonló szerveket.
Ha még ez sem lenne elég, akkor szárnyaimat veszem igénybe. Hátra repülök, és megpróbálok elég magasan szárnyalni. A kezemen lévő karmokkal a plafont próbálom megragadni, a lábaimon lévőket megnyújtom, és ellenfelem vállát próbálom megfogni. Remélem elég kába még a félig-meddig sikerült csapásoktól, így nem ellenkezik annyira a levegőbe emelés, és a bankból való kirepítés ellen. Ha ennyi sem elég, akkor újra vívó pózt veszek fel, és próbálom kivédeni csapásait.