Thomas Brackson

THOMAS GRANDO

Név: Thomas Grando

Kor: 36 év

Nem: férfi

Születési idő: 1974. január 9.

Születési hely: Gotham City

Magasság: 169 cm

Súly: 67 kg

Szeme színe: barna

Haja színe: barna

Bőre színe: fehér

Felszerelés: golyóálló mellény, rendőrségi autó, jelvény

Fegyverek: Glock, gumibot, sokkoló

Szakképzettség: rendőri képesítés, autóvezetési engedély, harcművészet

Iskolai végzettség: érettségi, akadémia

Faj: ember

Képességek: nincsenek

Foglalkozás: Nyomozó a Gotham Városi Rendőrség Gyilkossági Osztályán (Tizedes)

Jellem: mindig nyugodt, hűvös fejjel gondolkodik, szereti átgondolni a lépéseit, bár van, hogy sokszor inkább csak rögtönöz, kitartó, céltudatos, elszánt, nehéz kihozni a sodrából, akaratos, makacs, van benne csapatszellem, nem is kevés


1974. január: Ekkor születtem én, Gotham szívében. Akkor még volt ilyenje is. Mostanra még Gotham központja is el van árasztva drogokkal, hajléktalanokkal, korrupt ügyészekkel és piti tolvajokkal, akik talán még ölni is képesek volnának 3 dollárért. Simán átvágják egymás torkát, ha csak megtudják, hogy a másiknál esetleg 4 centtel több lehet, mint nála. Na de kanyarodjunk vissza hozzám, a múlt homályába. Egy kicsit ugyanis elkalandoztam. Hajlamos vagyok szóba hozni a jelen sötétségét is. Szóval ott tartottam, hogy egy rendkívül szeles, hideg téli hónapon láttam meg a napvilágot. A szüleim dolgoztak rendesen, de még így sem kerestek sokat. Szóval sosem voltunk épp gazdagok. Édesanyám felszolgáló volt egy közeli lepukkadt, rozoga kis ivóban, míg apa a Városi Rendőrségen dolgozott. Éltük az életünket.

1981. szeptember: Ugorjunk kicsit. Az elmúlt hét év ugyanis nem bővelkedett túl sok eseményben, szóval ezt nem is részletezném, inkább csak szűkszavúan összefoglalnám. Szüleim nagy odaadással neveltek, óvodába járattak, aminek amúgy semmi haszna nem volt. Az akkori gyerekek csupán bűnöző lelkek voltak, így számomra eme 4 év, amit ott töltöttem, nem volt éppenséggel kellemes. Mindig is szerettem inkább otthon tölteni az időt, mert nyugodt hely volt. A külvárosban éltünk, ahová szerencsére akkor még nem jutott be a bűnözés mérgező szellője. Lassan rá kellett döbbennem, hogy ebben a városban nem lehet tisztességesen élni. Elkezdtem iskolába járni, de ez sem életem éppenséggel legszebb 8 éve volt.

1989. július: Elvégeztem hát általános tanulmányaimnak kötelező és igen kemény 8 évét. Nem volt épp egy sétagalopp. Harcművészetet is tanultam a suliban, mert az ottani bandákról már voltak rossz élményeim. A tanulmányaimat jó értékeléssel zártam. Szerettem tanulni és imádtam a gyakorlati oktatásokat is, így hát azt elmondhatjuk, hogy az osztály és évfolyamtársakon kívül minden rendben ment az általános iskolában és felvettek engem az általam kijelölt gimnáziumba, ami újra edző évek elé állított.

1993. május: Eltöltöttem hát 4 évig tartó középfokú tanulmányi időmet és eljött az érettségi ideje. Kissé feszült volt a hangulat, de én próbáltam megtartani a hidegvéremet, ami végül sikerült is és letettem az érettségimet. Nagyon boldog voltam ebben a hónapban, mert tudtam, hogy a jövőm nagyban múlik ezen. Fontos is volt, hogy sikerüljön és sikerült is. A szüleim is nagyon büszkék voltak rám. Ez pedig csak fokozta az akkoriban érzett már amúgy is óriásira duzzadt örömmámort.

1993. augusztus: A nyarat akkor főként edzéssel töltöttem. Próbáltam felsőfokon űzni a harcművészeti tudásomat. Ebben a városban az ember soha nem lehet elég óvatos. Közben a rendőr akadémiára is felvettek szerencsére, ahová jelentkeztem. Apám nyomdokaiba akartam lépni, hogy a szüleim büszkén mondhassák, hogy egy szem gyermekük a város sötét utcáit rója és a végtelen bűnt üldözi, mint az igazság szolgálója. Csak, hogy ez a hely majdnem, hogy a pokol bugyra. Itt nem létezik igazság.

1993. október: Elkezdődött hát rendőrré való képzésem. Rengeteg harci és önvédelmi órát tartottak nekünk a gyakorlati képzéseken. Itt jól jött a képzettségem. Áldottam az eget, hogy még iskola közben is rendszeresen jártam edzésekre és ezzel elég kifinomult harcművészeti érzék elsajátítását értem el. Ezen mozdulatok pedig jól jöttek az oktatásom során. Amúgy a tanulással, úgy, ahogyan korábbi iskoláimban, itt sem volt gondom. Jó jegyeim voltak és a tanárok is nagyon kedveltek engem a becsületességem és a jó szívem miatt. Hát igen, akkor még ilyen tulajdonságaim is voltak.

1993. december: Lassan már kezdtem egyre jobbá fejlődni a szakmában. Bár így első évben még nem csináltunk igazán túl sok mindent. A szüleim roppantul örültek, hogy ennyire megy nekem a főiskola. Édesapám lassan fontolgatni kezdte, hogy talán nyugállományba vonul és átadja a fiatalabb tehetségeknek a terepet. Úgy gondolta ugyanis, hogy kiöregedett a munkájából.

1994. január: Új év, új tanév, új lehetőségek. Így indultunk meg az újévben, azonban lassan minden elromlott. Az egyik piti kis bűnöző, akit anno még apa csukott rács mögé, kiszökött a börtönből és megölt két őrt, majd valahol a városban húzta meg magát. Apa nem akart nyugdíjba menni, amíg a fazon szabadon kóricál, mert állítólag acsarkodott apám után. Aztán a születésnapomon édesanyám eltűnt. Apa gyanakodni kezdett, hogy talán a tettes rabolhatta el. Nyomozás indult ellene.

1994. április: Édesanyám holttestét a nyugati oldalon találták meg, a folyópart mellé ásva. A helyszínelők szerint brutálisan megverték és nem mindennapi kínvallatásokon eshetett keresztül, mielőtt a gyilkos végzett vele és 6 golyót eresztett a testébe, viszont pontosan célzott, hogy átélje élete legtöbb fájdalmát, mielőtt minden véget érne számára. Úgy ölte meg, hogy a kapott golyók sorából csak a 6. végezzen vele. A kegyetlen gyilkosságból ki akarták hagyni édesapámat, mert a rendőrök szerint túlságosan is érintett volt az ügyben. Le is vették, viszont akkor már a rendőrség fele korrupt volt vagy alvilági, így csak el akarták tussolni az ügyet és nem belefolyni Elkezdtem hát a saját kezembe venni az ügyet.

1994. június: A tettesről semmi hír nem érkezett, egészen addig, amikor is hasonló gyilkosságok sorozata történt Burnley környékén. Apa kiképzett, hogy igazi nyomozóként járhassunk utána kettesben a fickó után. Az akadémia első évét kitűnő jegyekkel zártam és egy tanfolyam során a fegyverekkel is meg tanultam bánni. Apa odaadóan tanítgatott, hogy rendes rendőr válhasson belőlem és mikor a gyilkos újra felfedte magát a város előtt, elkezdtünk kutakodni utána.

1994. július: A folyamatosan folyó nyomozás végül eredményt hozott. Megtaláltuk a gyilkos búvóhelyét, ahol meg szokta húzni magát pihenésképp. Nem messze volt a lezárt bűnügyi helyszínektől. Az eddigi gyilkosságait kielemezve nagyjából mg tudtuk határozni, hogy hol fog legközelebb lecsapni egy áldozatra. Ezen lehetséges területeket beszórtuk egy hasonló anyaggal, mint amilyen a festékpatronokban is található, csak épp olyan színben, hogy ne lehessen észrevenni, így a tettes akaratlanul is olyan nyomokat hagyott maga után, ami elvezetett oda, ahol lenni szokott, mivel a nyomokat csak egy speciálisan készített lámpa teszi láthatóvá, amivel eltüntetett vért szoktak keresni a helyszínelők. A festéket igazi patronokból szedtük ki. Volt egy haverom, aki apát is jól ismerte, így segített nekünk. Telepakolt minket ilyen cuccal, majd elvitt minket egy ismerőséhez, akinek van egy gépe. Mivel a terület nem volt nagy, a gépből be tudtuk fedni az anyaggal a terepet. Éjjel ügyködtünk, így senki nem látta. Aki hallotta az incidenst, az nyár lévén azt hitte szúnyogokat irtunk. De a tettes másnap beleszaladt a csapdába. A Robinson parkba vezettek a nyomok. Itt aztán üldözőbe vettük, azonban tűzharcba keveredtünk vele, amely során ő is meghalt, de apámat is lövés érte és a kórházba érve aztán stabilizálódott az állapota, de a műtét után kómába esett.

1995. október: Belekezdtem egy tanfolyamba, hogy autót vezethessek és sikerrel le is tettem a KRESZ vizsgát. A képzés során meg tanultam autót vezetni és nemsokára megkaphattam a jogosítványomat. Édesapámat sajnos le kellett kapcsolni a kórház gépeiről. Az állapota nem javult az idő során, sőt, csak romlott, így az orvos szerint jobb volt ez így mindenkinek. Engem viszont teljesen lesújtott a dolog. Őrülten fájt, hogy őt is elvesztettem, így hát belekezdtem egy kutatásba, hogy hátha rátalálok valakire a családból, aki még él.

1995. november: Nyomozásom, apám testvéréig juttatott, aki a róla szóló régi rendőrségi akták szerint az ’50-es években halt meg, Las Vegas – ban. A holttestére azonban sosem bukkantak rá, de az akkori rendőrök jelentései szerint a nyomok odáig vezetnek, hogy talán eláshatták a hullákat (mivel többen is voltak) talán elásták Nevadába, hogy eltüntessék a nyomokat. Kiásni azonban nem merték, mert a földbirtokosok szerint veszélyes mennyiségű ipari hulladékot rakodott le a közelbe az egyik vegyszergyártó cég, aminek a sugárzása potenciálisan veszélyes lehet az emberi szervezetre.

1997. május: Sikerrel zártam a rendőr akadémiai tanulmányaimat és megkaptam a nyomozó szakmabeli képesítést és a B típusú jogosítványom is megvolt már személygépkocsikra. Kimentem hát a temetőbe ünnepelni a szüleimhez, John – hoz és Gill – hez. Fura hely az ünnepléshez tudom, de eme romlott városban ez már szinte egyáltalán nem bizarr. Nagyon boldog voltam, hogy végre édesapám nyomdokaiba tudtam lépni. Jelentkeztem hát munkatársnak nyomozóként a Gotham Városi Rendőrségre.

2003. augusztus: Felvettek dolgozni a rendőrségre és már majdnem hat éve dolgozom itt és sikerült majdnem ki is rúgatni magamat, mert amikor egy árulkodó jel volt rá, hogy van egy a szüleim gyilkosához hasonló másoló, aki hasonlóképp bűnöz, nagyon bepörögtem, így a közelgő előléptetésemről lemondhattam. Végül kiderült, hogy vaklárma volt az egész.

2003. december: Kiderült, hogy különleges sugárzásokkal vegyített gammabomba kísérleteket hajt végre a katonaság a sivatag közepén, arrafelé, ahol a nagybátyám nyugszik. Így bukkantak rá a biokémiai vegyészmérnökök egy hatalmas gödörre, ami tele volt régi halottak csontvázával, de a nyomok arról árulkodtak, hogy valami ki is mászott a föld alól. Bármi is volt viszont, az biztos, hogy nem volt ember. Kutakodtam utána, remélve, hogy egy túlélő a sok közül (bár ez élettanilag lehetetlen), merthogy 13 maradvány volt odalent.

2004. február: A keresgélésem nem hozott eredményes találatot, így le kellett róla mondanom, hogy valaha is élő rokonra bukkanok. Le kell hát mondanom a múltbéli családi kötelékekről és a munkámra koncentrálnom. Ebben a városban csak érzések nélkül lehet talpon maradni. Lősz vagy meghalsz alapon. Itt csak az maradhat életben, aki képes meghozni, akár még a legradikálisabb szélsőséges lépéseket is a bűn kiirtásához. Bár az is kérdéses, hogy egyáltalán melyik az a „jó” oldal ebben a világban. Itt ma már a politikusok és az igazságügyi alkalmazottak is velejéig korruptak. Ha kell, hát én meghozom a szükséges lépéseket. Bármi legyen is az. Bármi.

2011. május: Már 8 éve dolgozom a rendőrök között. Vettem egy lakást a külvárosban. Hogy miért pont ott? Megszokás, munka. Az úttesten néhány napja egy fekvő embert látott egy kamion sofőr. Azt hitte halott, így rögtön jelentette, de a kiérkezők csak néhány vércseppet találtak, amik egy DNS – el sem egyeztek az elemzés során az adatbázisban lévőkével. Azonban egy régi aktában lévőével igen. Victor Freeng. Egy szörnyé, akinek a hulláját néhány napja találták meg egy templomban, a keresztre szúrva. Ellátogattunk hát a lakására, de csak ujjnyi vastag porréteget és egy bizonyos Marius Woodson, azaz Manipulátor levelét Vájárnak, aki minden bizonnyal ez a fura szörny lehet. Beköltöztem hát a szomszédságába, hátha megtudok valamit eme kétes The Manipulator – ról. Közben megfigyelés alatt tartottam a házat. Egy napon Victor hazatért. Bementem kikérdezni az ügyről. Elmondtam neki, hogy a vérminta szerint őt találták meg egy halott szörnyként. Elmondtam neki azt is, hogy az eset után néhány nappal pedig őt látták, immár élve az úttesten. Ő nem tudott mit felelni a dologra. Elmondta, hogy semmi emléke nincs a múltjáról. Mikor Manipulátorról kérdeztem, láthatóan védeni próbálta. Azt mondta jó ember és, hogy őt nem kell zargatni. Nekem sincs bajom vele, de valamit biztosan tudhat. Végül nem bírtam ki és elmondtam neki, hogy valószínűleg ő a nagybátyám és ha kell, bármit megteszek a védelme érdekében. Ezért kutatok Manipulátor után. Ő felállt és mikor tudatosult benne, hogy mit is mondtam neki, átölelt, majd megkért, hogy segítsek neki és Manipulátornak a terveik végrehajtásában. Akkor ugyanis visszakaphatja azt, amit elvesztett. Kissé vaciláltam. Éreztem, hogy érdekes vége lesz a dolognak, de végül belementem. Azt mondta, hogy hálás ezért és nemsokára a csapatnak is bemutat majd.