Kleo Meroling

Kleo a kora középkor elején született, akkori frank birodalom közepén, Római birodalom elbukott, részeire esett szét, a keresztény egyház vetette meg lábát egész Európában és a beáramló germán népek közül mindegyik család egy-egy nagyobb részt birtokolt, véres háborúk dúltak az egyház és a frankok, sőt még a különböző családok közt is. A kereszténység kezdett elterjedni, de a misztériumvallások továbbra is fennmaradtak, hirdetve a szerintük igaz hitet.
Kleo a Meroving családdal rokonságban lévő Meroling nemesi dinasztiába született volna bele, ha nem lett volna lány. Harcos férfi kellett akkoriban, akinek van haszna is, beházasodhat valahova és területeket szerezhet a birodalomnak, vagy kardjának és eszének erejével hódíthat értékes tájakat. Apja nem akart lányt, akivel csak a gond van, és nem lehet belőle dicső harcos, ezért kitagadta, így családnevét elvesztette (nem is használja), megölni mégse volt szíve Károly nagyúrnak, ezért egy vörös csuhás szerzetesnek adta, egy feltétellel senki ne tudja meg, hogy még életben van. Egy nagyobb szekta tagjai, saját hegyek közötti kő menedékükben nevelték fel, nagy szigorban, vallásuk nem keresztény volt, hanem különleges az emberi gyengeséget megvető nézetekre épülő hitvilág volt. Isteneik messzi vidékeken léteztek, élet és halál, létezés és pusztulás, szabadság és rabság felett dönthettek szabadon, saját maguk reinkarnációi voltak, erejüket pedig nem mágia, ereklye vagy más erő adta, hanem eredendően járt nekik. Mindegyik istennek volt egy könyve, amiben régi tettei és a gondolkodása, véleménye volt belefoglalva, ezeket féltve őrizték, még északi rúnákkal volt írva minden egyes sor.
A lány tizenöt éves korában tudta meg, hogy ki is ő, a beavatása előtti napon, attól a paptól, aki még csecsemő korában elhozta őt, bosszút esküdött egész családja ellen, amiért kitagadták őt és halálba is küldték volna. Erre meg lett a lehetősége, amint tagja lett a szektának. Ugyanis a szekta tagja harcosok is voltak, azért, hogy meg tudják magukat védeni másoktól, főleg abban az időben erős és brutális Római katolikus térítő seregektől.
Fájdalmából nyert erőt, íjjal tanult lőni és könnyű karddal vívni, fürge, kecses mozgású és halk gyilkos vált belőle, megvoltak az eszközei a bosszújához.
Tizenkilenc éves korában esett át a második beavatáson, előtte választania kellett egy istent akit majd szolgál, a több tisztelendő személy közül annak könyve esett hozzá közel, aki a legkülönb volt mindközül, aki kelet sokak szerint nem is létező vidékein élt, ritkán született csak új testbe és a halált találnak a legszebbnek. Örök szüzességet és bosszújáig tartó némaságot fogadott, ezek után teljes jogú taggá válhatott. Keményen dolgozott, tanult és edzett, jó gyilkossá vált, akinek hite sem elhanyagolható. Egy nap mégis a kétségbeesés szélére került, igaz hitében ima formájában csak köszönetet lehetett nyilvánítani, ő egy éjszakán mégis kéréseit foglalta fohászba. Megkapta, amit kért, ez tovább erősítette hitét, de elvakultabbá is tette, akárhányszor kért megadatott neki, a második Ravennából indított hadjárat elleni látszólag öngyilkos harcban egy megérzés segítette győzelemre. Elvakulttá vált és ezek után kezdte önképe formálását. Kezein a szentkönyv rúnáiból készített vonalakat, a vonalak pedig egy mintát képeztek mind két kezén, az ujja végétől a könyökéig tartó összetett tetoválást alkotva, ő tervezte, ő kivitelezte. Ezek után az alkarja alsó részéről eltávolította a bőrt és a hús egy részét, a sebet kimaratta és lekezelte, a széleket elsütötte majd a bőrébe a sebek szélén ezüst karikákat helyezett, amiket egy ezüstlánccal összefűzött, így képes volt szorítani vagy engedni az irháján. Belül látszottak az erek, inak, néhol a csont és az izmok is, fedetlenül. Folyamatos égető fájdalommal járt a begyógyulatlan hegek, a láncok szorítása ezeknél is nagyobb volt, de a fájdalomból erőt nyert, amit megtanult, használni is nem hátráltatták a sebei, sőt segítették a harcokban. Később a vádlijai oldalsó részére is készített ilyen „varratokat”, majd a két oldalára is két-két öt centis varratot, ha ezeket kiengedi, bordái is látszanak. Legvégül megkérte a legbizalmasabb ismerősét és egyben a szekta rangidős tagját, hogy ugyan ezzel az általa kifejlesztett módszerrel nyúzza meg hátát nyakcsigolyától farok csigolyáig, tisztítsa ki, majd marassa el a megfelelő részeket, égesse be, üsse be a karikákat és fűzze be a láncokkal, miközben ő hasán fekszik. A vezető nem akarta se kockára tenni Kleo életét, se megkínozni őt, se élve megnyúzni, mégis megtette tiszteletből, az atya soha nem mert volna ilyet tenni magával, de nem ítélte el ezért a nőt.
- Kiválasztott vagy. Más már a fájdalmat se bírná el, te még élvezed is. Azokkal a sebekkel pedig mozdulnod se szabadna, bele kellened halnod. Kérned tilos lenne, de az istenek nem, hogy büntetnének ezért, sőt megadják amit kérsz. – mondta Kleónak a szertartás közben.
Kleó hallotta a szavakat, de nem fogta fel, a vérveszteség és a fájdalom önkívületi állapotba hozta. Egy erdő rengetegében ált, egyedül volt és a fák között süvöltő szelek beszéltek hozzá egy alak jelent meg előtte, nem látszott arca, csak a körvonalai mintha csak egy árnyék lenne, egyik kezében egy kardot tartott, nem szokványosat, vékony hajlított volt a pengéje és jóval rövidebb az övénél, másik kezében egy fejet tartott. Arról kezdett Kleónak eltorzult hangon beszélni, hogy ő a kiválasztott, fogadja ezt el. Kleó odalépett volna az alakhoz, de az akkor a levágott fejet a lábához dobta, soha nem látta előtte azt az arcot, de tudta az apjáé a fej.
Miután a rituálénak vége lett, hetekig nem tudott aludni, se mozdulni, pokoli kínokat élt át, csak lassan javult állapota, mégse bánta meg, amint képes volt újra járni lement a vízparthoz, levetkőzött majd egy kövön ülve lazított az ezüst láncai szorításán és hosszú órákon át csodálta izmait, csigolyáit és a két lapockáját. Legszívesebben végig nyalta volna a sebet, de erre nem volt lehetősége. Tetszett neki testének ez a képe, szemből egy szép, ártatlan nőnek látszott, mint aki most akarná felvenni esküvői ruháját, ahogy elfordult pedig egy nem evilági, démonnak a hátát látta, mintha nem is élne, csak a sírból jött volna vissza kísérteni. Amikor már fázott, összefogta a láncokat és nagyot rántott rajtuk, egy éles sikoly hagyta el az ajkait, Kleo nem látta, de szemei élénksárgára változtak e pillanatban, felöltözött és visszament a kolostorba.
Pár hónappal később gondolkodott és meditált, mikor felismerte akaratának erejét, szenvedését képes erővé formálni és azt irányítani, először az energiát visszaforgatta magába így növelve tűrőképességét és erejét, csillapítva vágyait, hogy szent esküjét meg ne szegje. Egyik vadászaton nyilának hegyét gondolataival sikerült vörössé változtatni, a nyílvessző becsapódott az állatba, de nem ált meg, átvitte annak oldalát és a mögötte lévő fába fúródott bele, még azon a napon szeretett kardjának élét is sikerült vörössé változtatnia a víváson. Elérkezettnek látta idejét, hogy meglátogassa volt családját.
Huszonhetedik évét taposta, és a szekta megosztó személyiségévé vált, egyesek kitagadták volna, mások szívesen hallgatták volna prédikálni, ha beszélhetett volna. Hite neki volt a legmélyebb, már lenézte és elítélte a kívülállókat, a többi szekta tagtól igyekezett elkülönülni. Örökbe fogadásának évfordulója napjától számított első teliholdkor emberáldozatot mutatott be. Hajnalban összepakolta a fegyvereit, elkötött egy lovat és szó nélkül elindult, hogy a királyi udvarhoz minél hamarabb odaérjen. Szavak nélkül sem eset nehezére az út, egy olyan korban ahol a népeket a pokol tüzével és démonaival riogatták, hogy alávessék magukat az egyháznak, elég volt Kleonak csak az alkarját fekete ruhája takarásából megvillantani máris megkapta, amit akart. Szerencséje volt, az udvarban éppen hatalmi viszály volt a Meroving és a Karoling család között, ami nem kedvezett a Merolingoknak. Egy este alatt irtotta ki családját, a három fiatal öccsét álmában gyilkolta meg, nem akarta szenvedésük, anyját egy óvatlan pillanatban érte utol, megragadta nyakát és gyorsan eltörte azt. Ez csak bemelegítő volt neki, íját vette elő és a gyenge éjszakai őrség tagjait vadászta le vele, élvezettel csinálta, de nem ment könnyen, félt, hogy elkapják és apján nem töltheti ki haragját, lassan mozgott ezért egy őr észrevette őt és jelzett. Kleo szíve megállt egy pillanatra, majd nem sokkal később ismét dobogni kezdett, az alabárdos őrszem az utolsó volt a rezidencián, hiába kiabált senki sem halhatta, ezért könnyen végezhetett vele. Órákon át várt és imádkozott egyedül. Későn ért haza a család feje, kíséret nélkül, Károly mit sem sejtve sétált bele volt lánya csapdájába, fegyvertelenül, fáradtan és gyanútlanul. Kleo megvárta, amíg az apja a nagytermébe megy és helyet foglal az asztalnál, majd a szolgákat hívatja, ekkor lépett be ő terembe, hátán íjával, kezében kardjával egy fekete köpenybe, megismerte az arcot, látomásában is felfigyelt furcsa orrára a levágott kobaknak. Hosszú idő óta ismét forgatta nyelvét és hideg kegyetlen szavakkal mondta el apjának, hogy ő nem démon, nem a Karoling család bérence, hanem a rég elfeledett első lány, akit kitagadott és száműzött, röviden elmondta történetét, megmutatta pár varratát, és közölte apjával, hogy hitetlen és méltatlan féreg, kinek lelke semmivé fog válni. Károly kezdetben még gondolt önvédelemre, majd később feladta, Kleo szemeinek sárga fénye megrémítette, azt hitte az ördög jött el hozzá, hogy a pokolba küldje, amiért megcsalta feleségét, amikor megtudta az igazságot úgy gondolta, három szép fia nélkül a családja úgyis kihal, nincs értelme neki sem tovább élni, majd felismerte fiatal énje forrófejűségét, és bátran nézett szembe végzetével. Kleo hasba szúrta apját, majd a véres karddal egy suhintással levágta apja ősz fejét, ezután elejtette a fegyverét a földre rogyott és sírni kezdett, de nem a hirtelen felismeréstől, hanem a boldogságtól, beteljesítette saját akaratát. Így talált rá a Karoling zsoldos csapat is akiknek azon az este kellett volna a Merolingokon rajta ütniük. A talpig felpáncélzott katonák elvitték és a majordomus fejedelem elé vezették, egy fiatal Karoling lovag volt az, ő vezette az árulást. Megtetszett neki Kleo, nem látott még csak finom, de unalmas úri hölgyeket, most meg vele szembe ált egy vad, érdekes képviselője a gyengébbik nemnek. Alaposan kikérdezte Kleot a tetteiről és azok okairól, majd kitalálta a tervét. A vezetőknél kikéri a nő kegyelmét arra hivatkozva, hogy mégiscsak megölte a Merovingok legnagyobb szövetségeseit a Merolingokat, ezért már tartoznak neki ennyivel. A vele szövetkezett püspökkel pedig megbeszéli, hogy mentse fel a nőt, mert démon szállta meg a lelkét és egyébként is a kapott aranyért már megteheti, majd ha ez megvan, itt hagyja az egész hatalmi viszályt, elszöknek és boldogan élnek.
Viszont Kleo nem akart kegyelmet, főleg nem olyan áron, hogy felvegyen egy másik vallást, megtagadja az övét és egy számára alávaló férfi szajhája legyen. Hite erősebb volt a halálfélelemnél, ezért pedig nagy árat fizetett. A vasárnapi gyásznapon a főváros legnagyobb terének közepén égették el máglyán, az esti műsorszám részeként, de tetemét már nem tudták meggyalázni, az a túlvilágra szállt lelkével együtt.
Az alvilágban egy szikláról lógott le a varrataiból félig kirángatott izzó láncoknál fogva, alatta egy szurdokból fekete tűz égette folyamatosan, nem testi, hanem lelki kínokkal gyötörve. Még ez sem tudta megtörni, mert egy démon elárulta neki, hogy ha százszor annyi időt, mint ahány bűnös évet élt, kegyelemért való könyörgés nélkül szenved, az istene eljön érte.

Hideg, akarata szinte megtörhetetlen, türelme nagy. Kegyetlen és hidegvérű gyilkos, saját fájdalmában is képes örömet lelni. Elvakult a saját hitében, de nem szűklátókörű, emiatt hűséges és megbízható is. Véleményét mindig megmondja, lenézi az embereket.

Orvgyilkos, feldrítő és kém, a kardot és az íjat mesterien forgatja. Közelharcban gyorsan, könnyedén mozog emiatt nagyon hatékony. Ezen kívül minden tudása meg van ahhoz, hogy akár több emberről gondoskodjon.

Saját fájdalmából képes energiát nyerni, aminek egy részét testébe forgatja vissza, másik része felett szabadon rendelkezik.
Vörös fény: az energia nagyobbik részével képes akaratának segítségével növelni a fegyverei, eszközei hatásfokát. Kard nagyobbat sebez, pajzs jobban véd stb. Ilyenkor a tárgyat, vagy annak egy részét vörös fény lengi körbe. A hatás nem tart sokáig és függ a fájdalom mértékétől, egyszerre maximum két ismert tárgyra alkalmazható.
Örök fiatalság: soha nem öregszik és kellő mértékben regenerálódik, a fájdalomból nyert energia segítségével képes életben maradni, annak ellenére, hogy testén kilenc ’varrat’ is van, ezek miatt pedig képtelen aludni és a sebei nyílt részei a testének.

Kleo időtlen idők óta szenvedett a pokolban, gyakran kísértő lidércekkel, magukat az istenének kiadó személyek jöttek el hozzá, hogy becsapják és elvegyék utolsó esélyét is arra, hogy valaha véget érjen a büntetése. Több mint 1400 éve kárhozott, és egy keserves nyögés sem hagyta el az ajkait, tűrt és várt, bármely kísértésnek ellenállt. Olyannyira eltökélt lett, hogy amikor az igazi messiása jött el, nem ismerte fel és majdnem saját vesztét okozta. Bisur kiszabadította és gyorsan a gyógyításához kezdett, kedves és elnéző volt vele, így a kezdeti bizalmat megadta neki, még ha nem is volt abban biztos, tényleg egy Jugand jött el hozzá. Az alvilág kapujában öt démonnal kellett csatázniuk, neki kettő jutott, akikkel a bosszú teljes erejével súlytott le, hosszú idő óta harcolt újra ezért elkövetett pár hibát, szerzett egy-két karcolást, de visszatérhetett a Földre. Kis mozaik darabokból, mozgásból, beszédből, jellemből, tudásból, tettekből sikerült összeállítani képet, akivel találkozott az tényleg az ő által tisztelt isteni reinkarnációja lehet, és csak azért nem tudta pontosan, hogy ő a hű szolgája, mert nem emlékszik az előző életeire. Mikor ez megtörtént fordulópont következett be, innentől kezdve feltétel nélkül imádta és tisztelte Bisurt, aki régen olyan sokszor adta jelét hatalmának, és aki kiválasztotta őt. Szorgalmasan edzett és tanult, hogy újra formában legyen és tudja urát szolgálni, valamint, hogy a jelenlegi szerinte szörnyű és mocskos világgal meg tudjon barátkozni. Nem volt könnyű neki, a nyelv még most se megy rendesen, a technikát nem érti teljesen és minden olyan idegen tőle, sehol egy számára ismerős látvány vagy illat, esetleg felirat. De nem adta fel és keményen dolgozik azon, hogy modernizálódjon és a középkorból átkerüljön a XXI. századba. Kapott egy kardot és egy íjat is, sokkal jobbak azoknál, amikre ő emlékszik, nagy élvezettel használja őket. Képessége fejlesztésében is segít neki társa, így teljes tudatossággal használja a fájdalmat, lőfegyverekre is kitanult egy technikát. Számára is szimpatikus a külvárosi kúria, úgy lett berendezve, hogy számára otthonos legyen, minden meg van ott, amire szüksége lehet, és kicsit a sajátjának is érzi a helyet.
Egyik nap külön feladatot kapott, két szaglászó személy, egy nyomozó és egy sima rendőr, Anarkinak a nyomát kutatták, igaz nem jutottak eddig semmire, mégis jobb elővigyázatosnak lenni. Éjszaka indult a vadászatra, a háztetőkön könnyen közlekedett, fekete köpennyel és csuklyával takarta magát, íját vitte magával, azzal közelharcban is igen jó. Alig egy óra alatt meglelte a keresett személyeket, Gotham City egyik sötét sikátorában. Felülről nézte őket, féltérdre ereszkedett és az egyik nyilat az idegre helyezte, a nyomozó egy zömök öltönyös ember volt, a rendőr egy átlagos testfelépítésű, fazon volt, aki még éjszaka sem vette le a napszemüveget. Nem akart nagy pusztítást így erejét nem használta, egy halk suhanás és a kisember máris a holtak álmát aludta, fejébe állt oldalról a nyílvessző, acél hegye a másik oldalon megvillant a holdfényben. Társa azonnal fegyvert ragadott, de nem tudta merről jött a lövés. Kleo izgalomra vágyott, ezért leugrott a sikátorba, az íjjal arcon, kézen majd lábon vágta a rendfenntartót, az hirtelen tüzelt, de csak a saját lábát sikerült eltalálnia, így saját megát hatástalanította. A nő állon rúgta az ordító férfit, átfogta nyakát és megfojtotta, sokáig bírta a fickó és nagyon ellenkezett, de nem volt sok esélye egy gyakorlott orvgyilkossal szemben. Miután végzett visszavette a nyilat, letörölte róla az agyvelő maradékot. A látványtól elégedett lett, megvágta saját kezét és a kifolyóvért megitta, hogy csillapítsa morbid vágyait, meleg vérében a szabadság és a boldogság kettősét ízlelte meg, ezt egy halk sóhajjal nyugtázta. Tudta eddig is, hogy van benne egy ilyen ösztön, de csak most jött elő igazán, reméli a később nem okoz ez neki gondot.
A ninjával való szorosabb kapcsolat eleinte megijesztette, de később rájött nagyon is örül a dolognak. Senki mást nem tartott volna méltónak, ahhoz, hogy kedvese legyen. Neki is nagy szerepe volt abban, hogy ő és Bisur, összemelegedtek, de nem teljesen volt tudatos a dolog, úgy véli a férfi döntött így. Úgy gondolja eddig éppen eleget szenvedett már, most eljött az ideje az élet élvezeteknek, a jutalomnak, amit kiérdemelt, ezért nem vonja meg magától az élvezetek egy részét, hiába nevelték máshogy. Egyelőre nem mindig tudja hova tenni magát, ő úgy gondolja Bisurnak a szolgája, Bisur azt mondja, hogy a vele egyenlő társa. Mindenesetre tiszteletben tartja saját és a másik fél akaratát is és igyekszik megfelelni a másiknak. A külvilág felé a megjelenése ugyan olyan hideg ér zord, jelleme nem sokat változott.