A vonaton

Kopognak a mozdony kerekek, a szemem lassan kinyílik. Hol vagyok? Ki vagyok? Mi történt? Lassan letekintek magam elé, fejem előre bólint, pislantok egyet, végignézek a kezeimen. A tűzvörös pikkelyeim a napsugaraiban pompáznak. Fekete karmaim csillognak, csuklómon a bőrpánt kicsit régi, de még mindig nagyon jól bírja a gyűrődést. Hát persze, Félix vagyok, a vonaton ülök, ez csak egy álom volt. Elmosolyodom, mit is gondoltam, mintha egy másik világban éltem volna. Körbe tekintettem a vonatban.
Aranybarna falak az oldalamnál, lábam alatt fekete padló, talán vas, de fa is lehet, nem tudom megállapítani. A bőrülés fekete, és eléggé meleg a nap jó forróvá tette, ahogy körbe járta a járművet. Oldalamon nem csak fa volt, üvegből készült ablak is volt, amin kitekintve a fákat láttam, fekete szememben tükröződött a környezet, szemem lassan lecsukódott, majd ismét felnyílt.
Előttem egy szürke macska feküdt. Pár bajsza mintha meg lett volna nyírva, füléből is hiányzott egy aprócska darab, de mégis oly idillinek tűnt ott helyben. Természetesen nem igazi macska, csak egy boszorkány. Gondolom kisebb alakban kényelmesebb aludni. A mázlista, én bezzeg csak ülve vagyok képes erre. Számat egy apró sóhaj hagyta el. Na igen, a mágia sok mindenkinek segíthet céljai elérésében, nem csoda, hogy a mágusokat mindenhol keresik, még ha rettegnek is az erejüktől. Egy újabb pislantás. Fejem szépen balra fordul. Mellettünk egy törp üldögélt. Haja már nem volt, de szakálla annál hosszabb. Ősz, fehér, és talán csak pár évvel fiatalabb hordozójánál. Arca mutatta éveit, és élete egyes eseményeit. Egyik szemén vékony sebhely futott végig, az be is volt csukva. Most hogy közelebbről nézem, van egy szemüveg az arcán, színtiszta üvegből minden darabja, ezért volt olyan nehéz kiszúrni. Törpök mindent megcsinálnak bármiből, még ha az nem is praktikus. Egyik kezében egy apró könyvet tart, másikban szép nagy pipa, belőle apró füst száll fel, egyszer kétszer ráront, a nagy tömegnyi szürke köd, mely az öreg szájából áramlik. A könyv barna, de közepén tengerkék csík, és egy fogaskerék mind a négy sarokban kristályos kék színben. Valószínűleg egy Kristály szurdokról szóló útmutató, hisz odatartunk, legalábbis ott van a végállomás. A hátizsákját elnézve vendégmunkás, vagy pedig bevándorló lehet. Éppen lapozott, én pedig ismét pislantottam egyet. Magam elé tekintettem, szárnyam viszketni kezdett, de nem törődtem az érzéssel, inkább arra gondoltam, miért is ültem fel erre a mozdonyra. Talán mert kíváncsi voltam erre az új közlekedési eszközre. Eléggé kényelmetlen, de sokkal gyorsabb, mint a lovam, szóval nem lehet okom panaszra. Mondták is, hogy nem álomutazás lesz. Ismét behunyom a szemem.
Kopognak a mozdony kerekek, a szemem lassan kinyílik. Hol vagyok? Ki vagyok? Mi történt? Lassan letekintek magam elé, fejem előre bólint, pislantok egyet, végig nézek a kezeimen. A rózsaszín bőr és a vékony tenyér vonalak ismerős látványa fogad. Oh, hát persze, Ádám vagyok, a vonaton ülök, ez csak egy álom volt. Elmosolyodom, mit is gondoltam, mintha egy másik világban éltem volna. Körbe tekintettem a vonatban.