Omnium Work - Dregman

2670.06.22. Perion, Az Ellenség laborja
- Indítsátok a reaktorokat – parancsolja egy fehér köpenyt viselő alak.
- Igenis, Airan professzor – mondja egy látszólag ugyanolyan köpenyeges fickó.
Egy hatalmas gép előtt 3 férfi fetrengett a földön bilincsbe verve, kínok kínjait átélve. Airan professzor elmosolyodva odahajolt az egyik fogolyhoz és megszólította:
- Ugye nem olyan szoros a bilincs Angelo admirális?
- Mennyen a fenébe maga nyomorult kígyó! – mondta a megszólított.
- Örülhetsz, te leszel az első kísérleti patkány. – mondta már szinte nevetve – a professzor – Rakják be a tartájba.
Erre a mondatra két nagydarab alak felpattant a foglyok melletti székekről és egy ,,kicsit’’ durván felsegítették az admirálist és egy átlátszó üvegű tartájhoz cipelték, aminek kinyitották az ajtaját és belökték a foglyot.
- Indítsák a programot – utasította az alkalmazottjait a prof –
A gép programja hirtelen megszólalt női hangon:
- A 402.315-ös Program 10 másodpercen belül elindul. 10, 9, 8…
- Hallod mindjárt elkezdődik. – mosolygott Airan.
- 5, 4, 3…
- Neee! – kiáltott fel a másik fogoly és hirtelen felpattant és a tartály felé rohant.
- Késő. – jelentette ki a prof, s egy hirtelen mozdulattal felpofozta a rabot.
- 2, 1, Zéró.
Hirtelen elkezdett remegni a tartály és rengeteg víz zúdult az admirális nyakába. Gyorsan elérte a víz a tartály közepét. Angelo admirális próbált a víz felszínén maradni, de ettől Airan csak még vidámabb lett.
- Nyugodjon meg Admirális Úr, – kezdte el nyájas hangon – a víz speciális oxigén atomokból áll, így kap levegőt a víz alatt is.
Látszólag nem nyugodott meg ettől Angelo, sőt még jobban kezdett próbálkozni a felszínen maradással. De sajnos nem tudott olyan sokáig próbálkozni, mert a víz már teljesen felért a tartály teteéig. De azért amíg tudta vissza tartotta a levegőt, amíg csak tudta, de hirtelen levegőt vett véletlenül. Valóban, víz alatt is kapott levegőt. De nem lett ettől boldogabb, mert sejtette, hogy nincs még vége. És valóban.
- 1.Tétel: KÉSZ – szólalt meg jól hallhatóan a computer – 2.Tétel: KEZDŐDIK.
Valami zöld folyadék folyt bele a tartályba. Angelo óvatlan volt és beszívta a folyadékot. A folyadék rögtön hatni kezdett. Hirtelen felordított, úgy hogy a víz sem csillapította nagyon a hangját. Az áldozat erei felduzzadtak és színt váltottak. Zöld színt vett fel. Látszott az üvegen keresztül is, hogy nagyon szenved. Airan professzoron látszott, hogy élvezi a látványt.
- A Program hamarosan befejeződik! – mondta a program.
Lassan abba maradt a tartály remegése és a vízszint is csökkeni kezdett. Viszont az admirálison látszott, hogy nem csillapodnak a fájdalmai.
- A Program befejeződött!
Látszott a professzoron, hogy csalódott, mert tovább nézte volna még a ,,műsort’’. Így csak ennyit mondott haragosan:
- Vigyétek a foglyokat a megfigyelő kamrába és hajtsátok végre a kísérlet 2.felének az előkészületeit!

A foglyokat egy hosszú folyosón vonszolták végig mire elérték a megfigyelőtermet.
- Nyissák ki az ajtót - parancsolta Airan professzor.
Miután kinyitották az ajtót, belökték a foglyokat. A terem négyszögletű volt, így a szoba három különböző pontjára le tudták őket ültetni. Angelo admirálist az ajtóval szembe ültették. A két foglyot pedig a jobb illetve a bal oldalára.
- Bilincseljétek meg őket, - utasította a prof az őröket - és tegyenek azok elé egy-egy pisztolyt - mutatott a két fogolyra.
- Mi a célod ezzel? - kérdezte az egyik rab.
- Semmi különös. Csak kíváncsi vagyok arra, hogy van-e merszük végezni egymással.
- Mire céloz ezzel? - kérdezi a másik.
- Seeemmire - mondta a prof jól halható iróniával.
És egy gyors hátra arccal kiment az őrökkel együtt az ajtón. Alig értek ki az ajtó máris bezárult mögöttük. Volt egy átlátszó üveg az ajtó tetején, amin a foglyok láthattak egy órát, ami épp 18 perc 21 másodpercet mutatott.
- Vajon kint is ennyi idő van? - kérdezte az admirálistól jobbra ülő férfi.
- Nem hiszem. - mondta az admirális - Amúgy magukat, hogy hívják?
- Engem Villámnak hívnak uram. - válaszolta az előbb említett férfi - Onnan jött a Villám név, hogy az első repülésem közben belecsapott a villám a gépembe és lezuhantam. - tette hozzá mosolyogva.
- Szép lehetett. - mondta a harmadik.
- Az volt, - mosolygott Villám - de azért...
Hirtelen Angelo admirális felüvöltött.
- Uram! Mi a baja?
- A fájdalom... visszatért!
Angelo akaratlanul az órára pillantott.
- 30... perc, már sejtem... az idő a kísérlet utáni időt jelzi. A hátam... nagyon fáj.
Angelo összegörnyedt fájdalomtól.
- Tereljék el a figyelmemet! Kérem!
- Engem Lövésznek hívnak. - mutatkozott be gyorsan - Ez onnan jött, hogy nagyon jól tudok célozni. Az összes fegyvert rendkívül jól ismerem, és jól tudom kezelni őket. Ez itt például egy IVU-875-ös, 6 tárás és fémtöltényű kispisztoly. 18 kaliberű és 58 m-re lő el kb.
- Maga aztán ért ezekhez. - mondta szenvedve Angelo.
- Na igen! - mondta mosolyogva Villám - A fegyverismereti és a lövészeti vizsgán maximális eredményét értem el. - fejezte be büszkén.
- Az szép! - ámuldozott Villám - Én ismeretből csak 65 pontot értem el a 100-ból. A lövészetre viszont büszke vagyok, 150 pontból 121 pontot értem el.
- Mennyi idő van? - kérdezte Angelo.
- 1 óra 2 perc 14 másodperc - válaszolt Villám.
- A fenébe… ááááááá!!!!! - üvöltött fel Angelo.
- Bárcsak ne nem lennének itt ezek a láncok! – mondta Lövész.
- Ura a bőre! – kiáltott fel Villán.
Angelo csak most kezdte észrevenni, hogy egyre zöldebb lesz a bőre és elkezdett pikkelyhez hasonlító formát felvenni. Ahogy jobban megfigyelte a gerince is mintha megnőtt volna, mert nem tudott kiegyenesedni.
- Mi a fene történik velem?! – kiáltott fel Angelo.
Erre viszont egy őr is benézett a kis ablakon. Látszott a szemén, hogy élvezi a dolgot.
- Nyamvadt szadisták! Még élvezik is, hogy mi itt benn szenvedünk! – bosszankodott Lövész.
- Nyugodj meg…, ha idegeskedünk… akkor csak még.. jobban az ő mal…mukra… hajtjuk a vizet.
- Tudom-tudom csak ideges vagyok miattuk!
Már jó ideje nem szólalt meg senki, de hirtelen Angelo megszólalt:
- Abbamaradt. – mondta nyúzott hangon – A fájdalom elmúlt. 1 óra 30 perc kereken. – állapította meg az órára nézve.
- Pont 1 órája kezdődött a fájdalma. – számította ki Lövész.
- Valóban! – helyeselt Villám – Remélhetőleg nem….
Hirtelen kinyílódott az ajtó és Airan professzor lépett be. Pár pillanatra a professzor és az admirális szeme találkozott, de Angelot elkapta a rosszul lét. A professzoron látszott, hogy izgatja a kísérlet végeredménye. Már attól is teljesen lázba jött, hogy ránézett Angelóra. A mosolya viszont egy kis ideig volt csak látható, mert megpróbálta türtőztetni magát. Kiderült, hogy azért mert mondani akart valami meglepőt:
- A reggelijüket megkapják – mondta.
Erre a rabok elhúzták a szájukat, mert tudták, hogy a szokásos száraz kenyérhéjat kapják meg. De nem így lett. 3 szolga húslevest, csirkehúst és krumpli salátát hozott be. Angelo, Villám és Lövész nagy meglepődésükre letették eléjük. Persze az evőeszköz elmaradt.
- Jó étvágyat kívánok – mondta a prof és nevetve kiment a szobából.
Csukott ajtóval is legalább 2 percig hallották a nevetést. A rabok kételkedve bámulták az ételt maguk előtt.
- Vajon megmérgezték? – kérdezte Villám.

- 46 óra 55 perc 54 másodperc.
- Rendben, köszönöm Villám. – Mondta Angelo – Már jó ideje kínozta a fájdalom Angelot. A teste torz volt már. A gerince megnyúlt annyira, hogy már csak négykézláb tudott csak lenni. A fogai nagyobbak lettek és hegyesebbek is. Bőre már teljesen zöld, és pikkelyes lett.
- A fenébe is. – mondta Angelo - Az a nyomorult szer miatt változtam meg nagyon.
Már jó ideje egyre rendszertelenebbek lettek a kínok. És ez látszott az admirálison is. Verejtékben ázott a szakadt rongyai. Már jó formán csak hentergett a földön, már ha a bilincsei engedték.
- Nem lesz ennek jó vége, ha így folytatódik. – mondta Villám – Már teljesen elvesztette az emberi kinézetét.
- Nem csodálkozok rajta. – mondta Lövész – Az a nyomorult professzor nem is hagyná, hogy megőrizzük az alakunkat. Ne vegye rossz néven uram, de ha ön meghal, utána úgyis mi leszünk a következők.
- Szerintem is. – mondta szinte már csak lehelve Angelo – De azért arra vagyok, kíváncsi mi történik akkor, ha mégis túlélem.
- Arra én is kíváncsi vagyok – válaszolta Villám – Amúgy is nem hiszem, hogy… Mi történt?
Angelo furcsa fejet vágott. Ami úgy nézett ki mintha egyszerre megkönnyebbült és csodálkozott volna is.
- A fájdalom… Abbamaradt – mondta meglepődve – Úgy értem teljesen, vége, elmúlt.
Az órára pillantott.
- 47 óra 45 perc kereken.
- Nincs jó érzésem. – mondta gyanakodva Villám.
- Nem érdekel végre megszűnt és ez a lényeg! – mondta ellenvetést nem tűrő hangon.
- Rendben – mormogta Villám.
- Hé, Villám! Neked vannak gyerekeid? – kérdezte Lövész.
- Nincsenek. – válaszolta meglepődve – Miért kérdezed?
- Á semmi. Csak eszembe jutottak az enyéim. – mondta kicsit könnyes szemmel – 1 fiú meg 1 kislány. A lányomat úgy hívják, hogy Jenifer. Most 6 éves. A fiamat Arnoldnak és 10 éves. És magának uram? Vannak gyerekei?
- Van 4 gyerekem. 3 lány és 1 fiú. Lányok neve sorban: Angelina 15 éves, Adell 12 éves és Anastasia 9 éves. A fiamat Alexandernek hívják most 10 hónapos. Nemrég született.
- Az szép! Biztos nagyon szereti őket. – mondta Villám.
- Igen! Mindegyiküket nagyon szeretem és az első dolog, ha kijutok innen élve, hogy hosszú ideig a karomba zárom őket.
- Nagyon jó lenne, ha mind hárman kijutnánk.
- Igen, de… ÁÁÁÁÁ!
Angelo láncai megfeszültek és furcsa hangot adtak ki, mintha megrepedeznének.
- ÁÁÁÁÁ – őrjöngött tovább az admirális.
- Uram jól van? – kérdezte Villám aggódva.
- Készítsd elő a fegyvert! – parancsolta társának Lövész.
- Na de… - lepődött meg Villám.
- A szer műveli ezt vele.
Angelo arcán az erek lüktettek. Az egyik láncsor hirtelen megadta magát és elszakadt.
- Készülj! – mondta kicsit remegő hanggal Lövész.
Látszott az admirálison, hogy elment az esze és meg van őrülve a fájdalomtól. A második láncsor is már kezdett repedezni.
- Célozz!
- De… - kezdte volna Villám.
A láncok hirtelen eltörtek és az admirális nekirohant Villámnak. Elkezdte ütni, karmolni, harapni. Úgy viselkedett, mint egy veszett állat.
- Uram, ne! – kiabálta már vérző fejjel Villám – A barátai vagyunk nem emlékszik?
Erre Angelo mintha megállt volna egy pillanatra, de pár másodperc múlva egy nagyon erős ütéssel ripityára törte Villám koponyáját és továbbra is folytatta a marcangolást. Lövész, aki eddig remegő kézzel nézte végig, hogy hal meg társa, hirtelen újra visszatért belé az élet és célba vette az admirálist. Az első pár lövése célt tévesztett a kézremegése miatt és ezzel felhívta az őrjöngő figyelmét, aki már felé kezdett el rohanni. Lövész halkan azt mormogta:
- Sajnálom Angelo admirális uram – mondta és meghúzta a ravaszt.
A golyó pont az admirális szívét találta el, ahonnan elképesztően sok vér fröcskölt Lövészre. Angelo admirális hangosan felüvöltött és rángatózva a földe esett. Egy kis idő múltán a rángatózás abbamaradt és látszott, hogy meghalt. Lövész csak most vette észre, hogy teljesen beborítja a zöld vér. Rémüldözve látta, hogy a vér füstölögve beszívódik a sebein keresztül a véráramába. Pár perc múlva rá is törtek a fájdalmak és tudta, hogy ő is megfertőződött a Vírussal. Kevesebb, mint 1 óra múlva holtan esett össze.
- Hmm, - hallatszódott az ajtó mögül a jól ismert hang, Airan professzoré – nem sejtettem volna, hogy a fertőzött vér is elég ahhoz, hogy tovább terjessze a Vírust. – elmosolyodva folytatta – Na, mindegy a kísérlet sikeres volt, sőt még jobb lett, mint amire számítottam. De ez még nem elég! Vigyék a 201-es, a 253-as és a 301-es rabot a laborba és kezdjék meg a kísérletet! – mondta az őröknek és távozott a szobából.
Menet közben a következőt írta a digitális naplójába:
A Vírus 48 órán belül elérte a hatását. A kísérleti fogoly, Angelo admirális az őrületbe hajszolta a szer. Az ereje viszont meg 3 szorozódott, így a láncokat elszabva megölte egyik társát. A másik fogoly viszont lelőtte az admirálist, és így a vér ráfröccsent az áldozatra. A kísérletből megtudtuk, hogy a fertőzés vér útján is terjed.
Airan professzor
(12.kísérlet)

ELŐZMÉNY VÉGE

Hello! A nevem Niko Wander. 19 éves vagyok és már 4 teljes éve, hogy elkaptam a Dregman Vírust. Sajnálatos módon sok mindenre nem emlékszek a Vírus egyik mellékhatásaként. A szüleim nevére és hol létére már jó ideje nem emlékszem. Dregmanek családokba alapítanak, hogy ne legyen olyan magányos és egyhangú az életünk. Feleségem Margaret Angelina, aki 18 éves és már 5 éve hordozza a Vírust. Fiúnk Moor Arnold 10 éves és Mayn Henrietta 12 éves. Ők is 4 éve fertőződtek meg vér útján. A nevükön látszik, hogy nem a vér szerinti gyerekünk. A Dregmaneknél szigorúan tilos gyereket nemzeni, mert fertőzést örökölni is lehet. Nekünk is megvannak a magunk törvényei, bár nem sokan követik őket. Általában inkább céhekre bomlunk. Mindegyik céhnek megvan a saját jelképe. A miénk két sárkányt ábrázol, amit egy szív és egy kereszt vesz körül. Mindegyik jelnek megvan a saját jelentése. A Sárkány jel a Dregman kórt jelenti, a Szív a Békességet, míg a Pluszjel az egészséget jelöli. Ezek a jelek a céhek jelmondatát jelöli. Például a miénk: ,,Dregmanek! Éljünk Békességben és Egészségben!’’. A mi céhünk nem szereti az erőszakot, meg a háborúkat. De ez nem azt jelenti, hogy nem védjük meg magunkat az ellenségeinktől. Már több csatát is megnyertünk. A dregmaneknél is vannak háborúk. Mindegyik céh el akarja érni a Legfelsőbb Céh érdemet. Ők hozzák a törvényeket, meg ők hozzák meg az ítéletet. Sajnálatos módon az átalakulás nagyon fájdalmas. Már nem is tudom, hogy mikor egyenesedtem ki rendesem. Az átváltozás 10 lépésből áll. Az első az, hogy a vér zöldszínűvé válik, a bőr kipikkelyesesedik, a bőr is elszíneződik és legvégül a gerinc megnő. Ez pontosan 48 óra alatt történik meg. A 2. a veszettség, ami 48 óra után jön. Általában 2 napig tart, de vannak, akik több mint 1 hétig is veszettek maradnak. 3.-tól a 6.-ig a test megnő, és egyre inkább felveszi a sárkány alakot. Szárnyak nőnek, de nem mindenkinél. A farok rész kialakul és a gerinc vonalon kis tüskék kezdenek el nőni. És már nem tudunk egyáltalán egyenesen állni. 7., 8. lépésben teljesen felvesszük a sárkány alakot és külön képességet is kapunk a fajunknak megfelelően. Vannak, akik előbb szerzik meg, de ők nem tudják jól használni. A pikkelyek színe jelöli a fajt. A 9. lépésben már teljesen elfedtük kilétünket, csak arra emlékszünk, ami a fertőzés után történt, de a nevünket már végkép elfelejtettük. Bár vannak, akik már 4. lépésben elvesztik nevüket. A 10. lépés a legrosszabb. Elvesztünk minden emléket, elfelejtünk beszélni és már csak őrjöngő szörnyetegek leszünk, ám ebben az alakban vagyunk a legerősebbek. Néhány Dregman kivételével, mindenki elveszti a tudatát. A családunkban mindenki a 3.-4. lépésnél jár. Szerencsére a veszettség után, már lelassul a folyamat. Amúgy a céhünkbe csak Tűz elemű Dregmanek vannak, vagyis mindenkinek piros színű a pikkelye. Rengeteg céh van, a sok kísérletezés a Vírussal tehet róla. A legtöbb Dregmant egy bizonyos Airan professzor hozott létre a laborjába, már egy jó 30 évvel ezelőtt. A családomból mindenki vér útján fertőződött meg. Sajnálatos módon túl jól emlékszem arra, amikor átváltoztam. 15 éves voltam. Egy sötét szűk utcán kellett járőröznöm, mivel régen rendőr volt a foglalkozásom. Már 15 évesen is lehetett nálunk valaki a rendőrhiány miatt. Amikor egy nagy, fekete kapuhoz értem megálltam, mivel valami különös mondatot hallottam:
- Ha ezt a szert ráfröcskölöd valakinek a sebére, vagy ha megitatod vele, akkor irdatlan nagy kínokat fog átélni. És 48 órán belül meghal, vagy ha nem akkor meg el fog menni az esze.
Szerencsére a kapu nagyon régi volt és egy csomó lyuk tátongott rajta. Az egyik nagyobbacska lyukon benéztem az épületbe. Két sötétruhás alakot láttam, de az egyik kezébe egy nagy, fekete táska volt. Sejtettem, hogy az a bizonyos szer benne van abban a táskába. Épp be akartam jelenteni a rendőrség jelenlétét, amikor észrevettem, hogy mindkettőjüknél egy fegyver van. Gondoltam magamban, hogy azért érdemes lenne szólni a rendőrségre, így elővettem az adóvevőmet. Ám ekkor az egyikük felkiáltott:
- Valaki van a kapunál! – kiáltotta és már elő is vette a fegyverét.
Lőtt vele egy sorozatot. Szerencsére a legtöbb golyó célt tévesztett, de az egyik sajnálatos módon eltalálta a jobb lábamat. Nagyon fájt, de nem törődtem vele elővettem én is a pisztolyomat lőttem párat. Az egyik golyóm pont eltalálta az engem megsebesítő alak fegyvert tartó kezét, amitől elejtette azt.
- Rendőrség! Tegyék a kezüket a tarkójukra és lépjenek hátra. – jelentettem be magam.
Erre a másik alak teljes erejével nekivágta a táskát a kapunak és lőtt rá párat. Erre abból különös lé kezdett folyni, irdatlan gyors tempóban. Egy jó adag ráfolyt a sebes lábamra, amitől el kezdett füstölögni a szer. Hirtelen elöntötte a testemet a kínborzasztó érzete, de megőriztem lélekjelenlétemet és lőttem még jó párat. Az ellenfeleim is összeszedték magukat és ők is lőttek. A megsebzett fickót könnyen leszedtem, de a másikkal nehezebb dolgom volt. Még két találatot kaptam. Egyet a bal vállamba, a másikat pedig bal karomba. Az utolsó lövésem pont célba talált. Szíven lőttem ahonnan, rengeteg zöld színű vér fröccsent elő. Ugyan olyan volt, mint ami rám került. Akkor még nem tudtam, hogy miért volt zöld a vére, de most már tudom. Dregman volt, aki több embert akart fertőzni, üzletekkel. 2 napra elvesztettem az eszméletem. Amikor felébredtem beteljesült a borzasztó kín és jött a veszettség. Szerencsére a Dregman vér már bennem volt, így regenerálódtam, miközben eszméletlenül feküdtem. A Dregmanek csak akkor tudnak regenerálódni, ha aludnak, vagy elvesztik az eszméletüket. A két nap alatt, amíg meg voltam veszve, nem ártottam senkinek, csak leromboltam az épületet. Amikor kijózanodtam elindultam az őrsre. Nem vettem észre, hogy megváltoztam. Mikor kiszálltam a rendőrautóból, pár perc múlva tüzet nyitottak rám a társaim. A csodálkoztam miért, de nem sokáig mivel nem akartam, hogy szitává lőjenek. Így elfutottam. Ezután újra elvesztettem az eszméletem a sokktól. Amikor felébredtem egy űrhajó vezető ülésén voltam, Angelina mellett. Ő épp a hajó motorjait indította. Kintről rendőrök hangját hallottam.
- Ne engedjék a szörnyetegeket elmenekülni!
De pár másodperc múlva elmenekültünk a csillagkapuhoz, amibe koordinátákat tárcsázott a lány. Sikerült. Berepültünk és már biztonságban éreztem magam. Megbíztam a mellettem ülő lányba. De hirtelen észrevettem, hogy pikkelyes a bőre, meglepődésemre a kezem, arcom elé emeltem és megláttam, hogy én is pikkelyes vagyok. Megfordultam és két pikkelyes bőrű, nagyon fiatal gyereket láttam.
- Nyugi! Te fajtád vagyunk. – mondta szelíden a lány.
- Én fajtám? – kérdeztem vissza meglepődve.
- Igen Dregmanek.
Akkor még nem tudtam mit jelent. Úgy egy fél órát utaztunk a hiperűrben. Amikor megérkeztünk, csodálatos látvány tárult a szemünk elé. Egy hatalmas bolygó. Csodálatos világoskék színű vizekkel. Fáktól zöldülő földrészektől. És ahogy közelebb értünk, észrevettem egy leszállópályát, ahova egyszerűen leszálltunk. Egy pár perc múlva rengeteg Dregman vett körül minket. Mindegyikük a 4., 5. fázisban tartott. Az egyik öregebbnek látszó Dregman hozzánk jött és azt mondta:
- Üdvözlet titeket barátaim. – mondta hasonló kedves hangon, mint minket idevezető lány – Látom gyermekem megmentettél még három embert a pusztulástól – fordult Angelinahoz -
- Igen Atyám! – válaszolt.
Már jó ideje történt már ez velem. A céh bevett hozzájuk a gyerekekkel együtt. Segítettek hozzászokni az itteni körülményekhez. És 3 évvel az ideérkezésem után, megkértem Angelina kezét. Ő örömmel jött hozzám. A két gyereket, akik velem együtt jöttek ide örökbe fogadtuk és az óta még boldogabb az életem. Azóta a rangom is felemelkedett. Én is Tanácsadó vagyok, pont min Angelina. Igaz, hogy előbb azt mondtam nem szeretünk háborúzni, de vannak kivételek. Van egy olyan céh, aminek a jelképe egy halálfej és benne egy kettétépett pergamen. Ez annyit tesz, hogy: ,,Törvények nélküli őrjöngés’’. Ez a Halál Sárkányok jelmondata. Ők nem tartanak be semmilyen szabályt, megfertőzik az embereket, gyereket nemzenek, háborúkat szítanak. Sosem tisztességes párbajbajban harcolnak. Sokan úgy hívják őket, hogy Sunyi Gyilkosok, vagy Áruló Dregmanek stb. Általában ha meglátjuk a címerüket, hívunk segítségét és elpusztítjuk őket kímélés nélkül.
- Apa! – kiáltott fel nevetve Henrietta és boldogan átölelte a lábam.
- Na, végre megjöttetek! – mondtam boldogan a családomnak – Hol voltatok ennyi ideig?
- Bocsáss meg drága uram, hogy ilyen lassan t ment az élelemgyűjtögetés. – mondta nekem gúnyosan, de látszott rajta hogy csak viccel.
Hát én is beszálltam a mókába:
- Megbocsátok! De ez az utolsó eset. –szálltam be én is a viccelődésbe.
Feleségem odajött hozzám és adott egy üdvözlő puszit. Én voltam most a soros. Feleségem és gyermekeim hozzák a gyümölcsöt, zöldséget. Én meg a húst. Hát elindultam az itatóhoz. Általában ott szoktak lenni a nagyobb állatok. Úgy egy negyed órás az út, így hát szedtem a lábam. Ugyan repülve gyorsabb lett volna, de én még nem tartok abban a fázisban. Hogy egy picit azért gyorsítsak a tempómon, négykézlábra ereszkedte és úgy futottam tovább. A gerincem ferdesége miatt ez a leggyorsabb mód a futásra. A céh falujában én voltam a 3. leggyorsabb, így 10 perc alatt odaértem az itatóhoz. Ugyan nem siettem nagyon, de azért ki tud fárasztani futás, ha nem eszel egész nap. Máris megláttam 2 hatalmas vizimedvét. A vizimedve nagyjából attól eltekintve, hogy mancsok helyett uszonyok vannak a lába végén. Kék pikkelyes és a mozgása nagyon hasonlít a rozmárokéhoz. Erős állatok, de az én erős állkapcsom, meg az éles körmeimmel szemben hamar elvesztek. A két hatalmas tetemet felkaptam a hátamra és indultam is haza, ám félúton egy éles sikolyt hallottam. Meg akartam nézni, hogy ki volt az, ezért a vizimedvéket betettem egy nagy bokorba és megjelöltem a helyet egy karom nyommal. Amint végeztem gyorsan a hang irányába futottam. Már egy ki ideje nem hallottam a hangot és ezért kétség fogott el. Már lassan kiértem az erdőből, amikor hirtelen megláttam egy Dregmant, aki épp egy nő nemű Dregmant akart megölni.
- Hagyd abba! – kiáltottam rá, amitől kissé elfordult felém.
Hirtelen megpillantottam a jobb kezén lévő címert. A Halál Sárkányok. Nem kétség ott volt a fehér koponya és benne a kettétépett pergamen. Nem gondolkoztam sokáig. Összeszedtem az erőm és nekirugaszkodtam, hogy megtámadjam a meglepődött ellenfelemet.