Dungeons and Dragons

Lassan sétálok. Nehéz táskám a hátamon mozog miközben enyhén lihegek. Már egy fél napja úton vagyok. Na nem mintha ez baj lenne az utam szinte minden nap ennyi ideig tartott így eléggé nagy állóképességgel rendelkezem. Viszont most kissé fáradtabb vagyok mint előtte. Nem rég összefutottam pár vadállattal és nem volt természetes a viselkedésük. Ezen kívül éreztem valami furcsaságot is. Hallottam a furcsa pletykákat miszerint különös változások történtek a területeken. Egy pár napig nem igazán hittem nekik, de nem ignorálhattam a jeleket. Ritkán találkoztam velük, de elkerülhetetlenül megismerkedtem velük az utazásaim során. Mindenesetre nem akartam a vadak közelébe maradni így futólépésbe váltottam. Persze nem követtek, ha ezt tették volna valószínűleg most sebekből véreznék. Elég nehéz ezzel a hatalmas csomaggal járkálni, de hát én olyan vagyok mint a csiga, magammal hordom a házam. Én vándorló vagyok. Az utamat követem amit a szél mutat. De a tapasztalatok amik körbe vették életem, azt súgta, hogy a jelek egy választásra fog kényszeríteni, talán többre is. A döntések városába értem ahol az út szerte ágazik. Előbb utóbb kijutok belőle, de nem mindegy hogy melyik irányba folytatom az utam.
Most viszont egy állomás tűnik fel a távolban. Egy út menti fogadó a kereskedők támogatója és kiszipojozója. Remélhetőleg nem olyan drága, hogy visszautasítson egy magamfajta utazót. Fajom, és munkásságom nem éppen bizalom gerjesztő, de kétlem, hogy véremet akarnák venni mikor belépek az ajtón. Megálltam az ajtó előtt Vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Hallottam ahogy a beszélgetés megakad. A meleg környezet megérintette a pikkelyeim, és az orromba az alkohol és emlős izzadtság férkőzött. Szépen bementem és mintha ott lenne a helyem, egyszerűen besétáltam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem fordítottam sok figyelmet a körülöttem lévőkre, álltam a tekintetüket. Éreztem a bizalmatlanságot, a félelmet, de az idő megtanított a türelemre. Az emberek szabályainak megfelelően oldalra elhelyeztem a sámán botomat, a bot szimbólumai villantak egyet mielőtt elvesztették volna mágikus erejük. Nélkülem csak egy egyszerű bot volt semmi több. Nyugodtan oda sétáltam a bárpulthoz.
-Jó estét.-Mondtam halkan, miközben leakasztottam az erszényem az övemről.-Mennyibe kerül egy szoba?-Kérdeztem nyugodtan, miközben feltekintettem a férfira teljes nyugodtsággal. Mondjuk ha nem is adna szobát, valószínűleg kint éjszakáznék a fogadó mellett a sátramban. De egy meleg szoba mégis csak jól esne.

Csöndesen ülök a pult mögött. Ma még egy vevő sem volt. Pontosabban, már három napja nem volt egy sem. Úgy döntöttem, hogy felmegyek egy kis harapnivalót készíteni, úgyis éhes vagyok. Sütöttem egy kis adag omlettet, majd az asztalnál ülve falatozok belőle, némi kenyeret majszolgatva mellé.
- Ma van harmadik napja, hogy egy vevő sem jött... Mi lehet az oka?

Lassú léptekkel haladok előre Északnak. Egész jól érzem mostanában magamat. Az állandó friss levegő, és nyugalom teljesen lenyugtat. Vagy már egy álló hete úton vagyok, és élvezem az erdőnyugtató környezetét. Fogalmam sincs, merre járok, csak annyit tudok, hogy távol a városok, faluk gondjaitól. Felkészültem a hosszú utakra, és a rám váró nehézségekre. A Rövid kardom itt lóg a jobb oldalamon, hogyha szükség úgy tartja, előrántsam és kibelezzem vele támadómat. Hosszú kardom a bal oldalamra volt rögzítve, hogyha szükségem lesz rá, akkor elő tudjam húzni akadály nélkül. Vándorbotomat állandóan kezemben van, még ha ülök, vagy alszok is. Rövid íjam szintén hátamon van, és a 3 tegezt hátamra akasztottam, és mindegyik nyílása a jobb oldalamon van, hogy jobb kezemmel el tudjam őket érni, ám mégse potyoghassanak ki, ugyanis nem örülnék, ha mikor a harcra kerülne, a sor elveszteném mind a 60 vesszőmet. Imádtam célba lőni, és sokkal jobbnak tartom magamat íjászatban, mint például közelharcban, így emiatt inkább távol maradok a célpontomtól. Elképesztően jó vagyok a támadások tűrésében, vagy a folyamatos menetelésnek, és jó volt látni, hogy míg ellenfelem már majdnem kifullad a kimerültségtől, én még vígan ugrálok körülötte, és lefejezem… bár az pont nem annyira örömteli esemény. Most hogy fegyvertáramat leellenőriztem ismét utamra koncentrálhattam. Egészen napnyugtáig sétáltam, és tovább is mentem volna, ha nem lettem volna hulla fáradt. Képes voltam egész jól kiismerni magamat a vadonban, így tudtam, hogy ez a hely egy igencsak nedves terület legszéle, mert valamivel puhább a föld, mint eddig. Kis keresgélés után találtam egy kisebb zuhatagot. Egészen idáig egyetlen zsákba hoztam mellékes dolgaimat. A zsákot most ledobom a víz mellé. Kinyitom a zsák száját, és keresgélni kezdek. Kis idő után megtaláltam azt, amit kerestem. Kulacsomat. Odaléptem a vízhez és megnéztem iható-e. Látszatra ihatónak tűnt, és egy korty után meggyőződtem, hogy pont megfelelő. Megtöltöttem kulacsomat, és visszaraktam táskámba. Következőre szappant kerestem. 3 fontnyit hordok jelenleg magamnál, fontnyi darabkákban. Nem vetkőztem le, mert ruhámat is ki tudom mosni így egyszerre, mivel már egy ideje úgyis kimaradt a mosás, de azért a cipőmet levettem. Nekifutottam, és egy fejes kíséretével belevetettem magam a háborgó vízbe. Beúsztam a vízesés alá, és kibújtam a vízből. A lágyan aláhulló zuhé kimasszírozta a nyakamból a görcsöt, amit múltkor szereztem, mikor arra ébredtem, hogy egy követ használok párnának, pedig a zsákomat szoktam annak használni. A szappan kis idő után habozni kezdett, miután a víz elkezdte lemosni a megkérgesedett tetejét. Jól esett a kis fürdés, mivel feldobott. Mikor sikeresen lemostam a koszt rólam és a ruhámról kiúszok a partra, ahol is alsógatyáig vetkőztem. A közelben találtam néhány vastagabb tönköt, amit begyújtottam az acéllal és a kovával. Kis idő után már lobogott is lágyan a tűz, és hogy ne terjedjen tovább kövekkel raktam körbe. Vizes ruháimat 8alsóneműmön kívül köré terítem, és mivel nedves moha borította a földet, így nem kellett aggódnom, hogy koszos lesz. Mikor ezzel megvoltam már vetettem is vissza magamat a vízbe. Vagy tíz percig úsztam (ami valljuk be, hogy javarészt csak kapálózás volt), mikor valami különös zajt hallok. Azonban mikor feljöttem nem láttam semmit, és arra gondoltam csak képzelődtem, vagy valami nagyobbacska kődarab esett a vízbe. Miután teljesen biztonságban tudhattam magamat kivándoroltam a partra, és tüzet gyújtottam néhány közeli gallyból, faágból. A halkan ropogó tűz mellé terítettem ruháimat, még alsóneműmet is. Elővettem harci felszerelésemet. Bőrpáncélom bár nem volt a legkényelmesebb, de legalább fedett valamit a hidegtől, amit most kezdtem el érezni, miután kiszálltam a vízből, és kezdtem száradni. Egy röpke fél óra múlva megnéztem a ruháimat, amik már szárazok voltak. Eltettem a bőrpáncélt és újra felvettem Utazó ruhámat. Ezek után ráhajtottam fejemet a jó puha mohára, és el is nyomott az álom pár pillanaton belül. Álmaimban egy nagy lakomáról, és vidám hárfaszóról álmodtam, ami egy jó hangulatú kis városkában volt, aminek a főterén ünnepélyt rendeztek, ahol jómagam is ünnepeltem a valamit. Azonban sikolyok hallatszódtak távolról, és hirtelen őrjöngő sárkányordítás jutott el fülemig. Mikor felpillantok az égre egy hatalmas árnyék zúgott el felettünk, és ezt ordította sárkánynyelven 8amit jómagam is ismerek):
- Mind megdögletek gyáva kutyák!
Ezzel a hatalmas test ledöntött egy templomtornyot. A hatalmas romdarabok zuhanni kezdtek, és egyik pont felém tartott, és majdnem el is ért, mikor kinyitom szemeimet. Már javában dél lehetett. Megdörzsöltem fejemet, és megráztam fejemet, hogy előbbi álmom teljesen kimenjen a fejemből, ám ez nem sikerült. Jobb ötletem nem lévén felkészültem az indulásra. Nyújtóztam párat, meglengettem elgémberedett lábaimat, megragadtam botomat, helyükre tettem a tegezeket, kardokat, és hátamra dobtam zsákomat. Tegnap vacsora nélkül feküdtem le, de nem szomorkodtam, mert tudtam, hogy 3 napra elegendő jó minőségű élelemkészletem van a táskámba. Beszívtam egy mély levegőt, és továbbindultam a kis vízeséstől, és újult erővel nekivágtam hosszú utamnak az ismeretlenbe.

Épp egy falatot vettem a számba, mikor kellemetlen, szörnyen fájdalmas érzést kezdtem érezni. Elejtettem a villámat és félre is nyelem a falatot, majd ekkor minden sötét lett. Néhányat köhögök, próbálva lenyelni a falatot, ami sikerül is, majd még köhögök egy kicsit. Végül elmúlik a köhögés és felnézek, persze a nagy feketeséget látom.
- Hol vagyok? Miért van ilyen sötét? - kérdezem ijedten.

Vagy egy fél órát caplattam miután felkeltem, de hát ki lenne olyan bolond, hogy ne élvezné ezt a friss levegőt, így hát én sem panaszkodhatok. Két lépés után azonban megtorpantam. Látásom egy pillanatra elhomályosult, és elvesztettem egyensúlyérzékemet. Teljes testsúlyomat a botom tartotta, mert egyre gyengébb és gyengébb lettem. Bőrömet igen furcsa érzés járta át, mintha valami folyamatosan szúrná, tépné. Egy láthatatlan ellenfél, amely ellen nem lehet védekezni. Ez a mostani történésre a legjobb szó. Megpróbáltam visszahozni testem fölött az uralmamat, ám a lábam megcsúszott, és a bot végét már nem tudtam a földhöz szorítani. Jobb kezemet a szívemhez emelem, és megmarkolom mellkasomat. A kín, ami megtámadott teljesen legyengített, ám nem fogom hagyni, hogy egy ilyen nyomorult érzés ledöntsön a lábamról, és megöljön. Küzdöttem. Nem hagytam, hogy elvesszem a józan eszemet vagy az eszméletemet. Már semmit nem láttam tisztán, és mintha több millió kígyó harapdálna méregfogaival. Egy ideig tűrtem, ám végül elnyelt a sötétség, ám nem haltam meg… legalábbis remélem. Kinyitom szemeimet, ám csak sötét. Ennyit látok összesen. Hangokat hallok magam körül. Nagy nehezen feltápászkodok a földről, és a fejemet markolom, mert szinte hasogat. Ekkor tűnt csak fel, hogy a botomat még mindig markolom, és másik kezemmel még mindig a mellkasomon van. Azonban furdallta a kíváncsiság, hogy lehet mégis abban a kezemben a zsákom, amikor eszembe jutott, hogy mielőtt teljesen kifeküdtem azt is magamhoz szorítottam, nehogy a nélkül menjek a sötétbe, ami úgy látszik bevált. A sötét miatt kicsit nehezen, de megtaláltam a kulacsomat. Nagyot húztam belőle, mert nagyon száraz volt a torkom a sok szenvedéstől. Végül visszatettem rá a dugót, és eltettem a kulacsot. Ezek után álltam csak föl szépen nyugodtan. Előhúzom a Hosszú Kardom, aztán hangosan felkérdezek.
- Valaki tudna gyújtani egy kis fényt, ha megkérném? Nem vagyok bagoly, szóval nem látok a sötétben. – intézem a szavaimat a többiekben, és nagyon remélem, hogy értelmes lények azok, és nem akarnak kinyírni, ám készen állok arra a lehetőségre is.

Egy pár pillanatig még vártam, de nem sokára másik gondolat férkőzött a fejembe. A szemeim kitágultak, és hirtelen a fejemhez kaptam. Az erő hirtelen ugrott a testembe, és mielőtt reagálhattam volna, már más történt. Éreztem ahogy a körülöttem lévő világ lassan eltűnik, majd egy másik forrás kezd felém mászni. Mielőtt még észbe kaphattam volna, már a földön voltam, és éreztem ahogy fájdalom nyilall a hátamba. Igaz a hátizsák ott volt de a hátizsákban a sátram darabjai, és a kovai ami épp úgy helyezkedett, hogy fájdalmat okozzon. Kicsit felnyögtem, majd a hasamra gurultam, és lassan felnyomtam magam. Kicsit megráztam magam és körbe néztem, szerencsére nagyjából kivettem a többiek formáját, így felnyomtam magam térden állásba.
-Uh... Mi történt...?-Motyogtam, miközben szétnéztem még egyszer. Számoltam pár személyt, de nem tudtam teljesen megmondani, milyen fajból származhattak, de a beszélgetés már megindult. Egy pár pillanatig elgondolkodtam, mielőtt felszólaltam volna.
-Egy pillanat... Csak előkészítem...-Kezdtem bele, mielőtt felemeltem volna a kezem, és egy pillanattal később már egy apró láng volt az ujjam végén. Ahogy a fény bejutott a szemembe, már könnyebben láthattam kikkel is vagyok egy szobában. Lassan felálltam, és végig tekintettem a társaságon.
-Úgy tűnik a sors új utat írt.-Jegyeztem meg halkan, miközben körbe néztem.

Miután fény gyúl, egy kissé megnyugszom és az irányába nézek, azon gondolkozva, hogy kik lehetnek ezek. Felállok, majd odamegyek a többiekhez, igen lassan.
- Sz..sziasztok. - köszönök bátortalanul.

Ahogy körbe néztem az apró termen lassan elindultam hogy felfedezzem a falakat. Hogy milyen öregek, mennyi repedés van ebből következtethetek a korára. Ezen kívül a folyosóra is lenézek, majd megfordulok.
-Elkator...-Jegyzem meg halkan, miközben végig mérem a fickót.-A színészkedésre pedig nem hiszem hogy túl nagy szüksége van uram.-Jegyeztem meg miközben a csapat többi tagján végig néztem.
-Sötét erők ragadtak ki minket a világ pontjából, hogy ide hozzanak.-Mondtam miközben letekintettem magam elé.-Jobb ha nem vesztegetjük az időt, még a végén megvárakoztatjuk elrablónk.-Mondtam majd megfordultam és lassan elindultam a folyosón, hogy meg nézzem mit találok.

Végre valaki fényt gyújtott valaki a semmiből. A hirtelen fény szinte kiégette a retinámat, és megeredt kicsit a könnyeim, mivel tök véletlenül belenéztem pont a fényt adó dolog közepébe. jó ideig cask pislogni tudtam, és csak azután tudtam ismét normálisabban látni, miután két ember bemutatkozását is hallottam. Én is bemutatkoztam hát.
- Én Ryutoshi Kurasai vagyok. örvendek a találkozásnak. - mondtam mindenkinek.
Körbenéztem a társaságon, és pár újfajta lényeket is megpillantottam. Egy gyors válrántással le is tudtam az egészet. Az Elkatorként bemutatkozó gyíkféleség mondott még valamit, majd elindult. Egyetértettem vele, így elindultam vele együtt, és melléje próbálok érni.
- Remélem nem gond, ha önnel tartok. - mondom kis mosollyal.

//elnézést mindenkitől a hosszú késésem miatt//