Vernon Plaza

Metropolisz. Bevallom még sosem jártam itt és nem is terveztem, hogy egyhamar el is fogok ide jönni. Akkor mégis mi hozott ide? Hát egy ereklye.
1542-ben, amikor éppen Görögországban voltam egy kis faluban, ahol halottam egy medálról, aminek a segítségével Szulejmán oszmán szultán véghez tudta vinni az akkori hódító tetteit. Bár abban az időben nem mentek ritkaság számba az ilyen pletykák, pontosan ezért nem is néztem alaposabban utána. Akkor nem is gondoltam bele, hogy talán az egyik „társam” érintett lehet benne.
A hosszú évek alatt egyetlen-egy dzsinnel se találkoztam, de azt természetesen tudom, hogy nem vagyok egyedül. 1637-ben Párizsban egy alkimista beszélt nekem arról, hogy én vagyok a második szellemi segítője. Bár nem teljesen volt megbízható, mert az egyik kívánsága az volt, hogy készítsek neki egy követ, ami az aranyat ólommá változtatja. Aztán vagy száz évre rá találkoztam egy boszorkánnyal, akinek a nagyanyja leírta egy könyvben, találkozását egy jó szellemmel, aki teljesítette egy kívánságát.
Na, most térjünk vissza a jelenbe. Pontosabban két nappal korábra. Szerda reggel, zuhogó eső, nuku vásárló. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek a közeli ebédlőbe egy csésze kávéra, és hogy elolvassam a legújabb híreket. A kávénak persze nem volt hatással a szervezetemre, de az íze azért nem volt rossz. Pár perc üldögélés után megláttam egy régi amulettet az egyik képen. Nem az lepett meg, hogy egy 16-odik századi török ereklye volt, hanem az, ami rá volt írva. Az írás legalább 5-6 száz évvel, azelőtti nyelvhasználattal volt írva, mint egy szakértő várta volna. A szöveg pontos fordítása ez volt rajta: ”A szent hatalom a szellemből ered, és a szellem a hatalmat szolgálja”.
Ja, először tiszta zagyvaságnak tűnt, de nem tudtam kiverni a fejemből. A medálon kívül sok ereklye is ki lesz állítva, de egyik se volt annyira érdekes, mint ez. Talán az egyik honfitársam van benne és a következő mesterére vár. Én megadhatnám neki a szabadságot, ha akarja, még akár barátok is lehetnénk. Nem kellene mindig új barátokat szereznem és lenne valaki, aki átérezné velem az idő súlyát.
Végül rávettem magamat, hogy néhány napra bezárjam a boltot. A saját tárolómat is magamhoz vettem, nehogy valakinek a kezébe kerüljön. Ezért a már megszokott gyűrűként az újamra húztam.
Másnap már a Vernon pláza előtt voltam és alig vártam, hogy a kezembe vehessem a medált. Csak hát mindenki előtt azért nem tehettem meg. Ezért azzal a tervel álltam elő, hogy zárást megelőzve érkezem, kicsit széjjelnézek, és zárás után csak lesz valahogy. Több mint valószínű, hogy az átszállítás közben vagy közvetlenül az előtt szerezhetem majd meg a legkönnyebben. Nem akarom ellopni, csak kölcsönvenni egy kis időre. Másnap már Central City-ben kell, hogy legyen, ezért zárás után már meg kell kezdeniük az átszállítást, de legkésőbb hajnal előtt. Hogy-hogy lesz, azt nem tudom, de nem hiszem, hogy elbuknék.
De előbb csak nézzük itt széjjel, hátha találunk valamit, amivel addig is leköthetem a figyelmemet.

A Vernon pláza igazán szép hely. Szinte minden megtalálható benne, amit az ember kíván. Teljesen úgy néz ki, mint a modern amerikai filmekben lévő plázák, ahol összeülnek shoppingozni a hidrogén-szőke plázacicák. Az utóbbi évben azokon a helyeken ahol jártam, plázának csak egy nagy bevásárlóközpontot hívtak, és a szórakozásra nem is volt kirendelt területe. De ez meseszép. Legalább háromemeletes, és televannak különböző cégekkel, boltokkal, még játékterem is található benne.
A kiállítás az egyik legnagyobb terembe volt felállítva. Volt ott mindenféle tárgy összegyűjtve az Oszmán birodalomból. Nagyon érdekesek voltak a cserépedények mintái, amin meglehetett figyelni az Iszlám és a Kereszténység alap motívumainak összeolvadását, mint egy középpont a két vallás között. A III. Ahmed korabeli kézműves tárgyakon nagyon szembetűnő volt a virág mintázatok, azok közt is főleg a tulipán. Az ő időszakát „tulipánkorszaknak” is nevezték, de hogy miért, azt sosem tudtam felfogni. A minták nem nagyon tértek el, hiszen a legtöbben csak növényi alakzatokat tartalmaztak. Ez nem azt jelenti, hogy mind egyhangú volt, csak hiányoztak róluk a figuratív motívumok. De legalább török ország akkori növényvilágát most mindenki alaposan megismerhette.
Külön részlege volt természetesen a szőnyegeknek. Nem véletlenül olyan gyönyörűek a perzsaszőnyegek, hisz több száz éven át megtartották a színvonalukat. De azért egy kis érdekességet észrevettem. Egy állítólag tizenhatodik századi faliszőnyegen tizenegy különböző szín volt, pedig akkortájt csak hét-nyolc színben készítették ezt a fajta gyapjú szőnyeget. De most nem akarok reklamálni az ittenieknek, hogy rossz évszázadba sorolták bele, hisz olyan dolgom van, aminek nem szeretném, ha felfigyelnének rám. De azért nem tudtam kihagyni, hogy meg ne szólítsam a mellettem lévő urat, aki úgy tett mintha szakértő módjára fürkészné a szőnyeg mintáit.
- Bocsánat, de ön ért ezekhez? –kérdem tőle teljesen közömbös hangon. - El tudná magyarázni, miért olyan érdekes néhány tulipán mintás szőnyeg, hogy kiállítsák őket?
Erre úgy nézett rám a másodperc tört része alatt, mintha kicsit zavarba jött volna a kérdéstől, de aztán rögtön átváltott az arca valamilyen olyan kifejezéssé, amit biztos az angol kékvérűektől látott valamelyik unalmas arisztokrata sorozatba.
- Tudja uram, – kezdte lassan, hogy bizonyára az én szintem is megértse, amit ő már kiskora óta tud – ezek a motívumok kihangsúlyozzák az imperialisztikus megfelelőjét eme korszaknak, ahol a béke és a nyugalom hosszú ideig uralkodott. A színek jellegzetessége teljesen egyedi meghatározása az oszmán kultúrának.
Hát én levoltam teljesen döbbenve. Tátott szájjal hallgattam végig a mondandóját, hogy mennyi hülyeséget, össze nem tud hordani egy ember, ha felsőbbrendűnek érzi magát a többiektől. Ő meg csak mosolygott magában, hogy milyen intellektuális is a saját dimenziójában.
- Hát, köszönöm szépen. Azt hiszem kicsit így jobban megértettem. – köszönök el tőle gyorsan, mielőtt megsérti még jobban a művészetet. Sajnos sok helyen akadnak ilyen tudálékos emberek, akik ha nem is tudnak semmit se mondani, akkor egy akkora marhaságot csinálnak, amire más értelmes faj nem lenne képes.
Lassan haladtam tovább és megszemléltem az akkori fegyverek, szerszámok, öltözékeket, bár az annyira nem foglalt le, hisz a legtöbbet még élőben láttam abban a korszakban. A kiállításon nincs nagy tolongás, pedig csak egy napot lesz itt kitéve. Az őrség se valami nagy, csak két őr van, azoknál sincs lőfegyver, legalább is első pillantásra úgy tűnik. Természetesen az értékesebbek relikviák üvegezett tárolókban helyezkednek el, így nem lehet meglógni olyan könnyen velük.
A végére hagytam azt a részleget a kiállításnak, ahol a medált tartják. Több szépen megmunkált kisebb ékszerek közé volt téve. Volt ott minden féle csecsebecse, de a legtöbbről rögtön megállapítottam, hogy legalább kétszáz évvel később készültek mint a medál. Vajon hogy szerezhetném meg és tényleg egy honfitársam lapul-e benne? Jó is volna tudni!

A medál előtt állva megpróbálom megérezni, hogy tényleg lapul-e benne valamilyen erő.
Ha nem éreztem benne semmit, az kicsit elkedvetlenít engem, de hamar belátom, hogy több oka is lehet annak, miért nem érzek mágikus „rezgéseket”, vagy miafenéket. A legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy még régen lefedték a tárgy mágikus kibocsátását, hogy ne lehessen felismerni a benne lappangó energiákat. Én ezzel nem éltem, mert ha valaki keres, úgy is megtalálja, amit akar. Plusz lehet, akkor én se érezném pontosan a hollétét, ami nem volna valami jó. Gyorsan meg is forgattam az újamon a gyűrűt, és hamar meg is nyugodtam.
A másik ok, amiért nem érezhettem, lehet, hogy a kiállító tud a tárgy valódi kilétéről, és valamilyen speciális tároló mögött tartja, ami nem engedi szintén megszondázni a mágikus képességekkel rendelkező embereknek. Bár ezt azért kétlem, de igaz, hogy szem előtt tartani a legjobb búvóhely!
A harmadik ok, meg az lehet, hogy sajnos egyáltalán nincsen semmilyen mágikus dolog benne, így csak elpocsékoltam az egész napot. De azért ugyanazt fogom tenni, mintha éreztem volna valamit is a kis amulettből. És hogy mit fogok tenni bárhogy is alakuljon az egész? El fogom valahogy csórni a medált!
Csak hogy hogyan? A legeslegkönnyebb, ha elbújok a mosdóban, és zárás után füstként a szellőzőn át megközelítem a termet. Ez, egyenlőre beválhat. Jobb tervem úgy sincs. És ha az egyik őr átnézné a mosdókat, akkor is könnyűszerrel el tud füstként osonni előle.
A neheze csak ez után fog jönni. Ha tényleg eljutok eddig a pontig, megpróbálom a szellőzőből füsté változtatni a medált és magamhoz szivárogtatni. Sajnos ennek több akadálya is lehet, miért nem sikerülhet. Mondjuk varázsvédett, vagy csak légszigetelt a tárolója. Ilyenkor jön a bibi.
Visszakellene mennem a mosdóba, és átszabni az arcomat, nehogy felismerjenek a kamerák véletlenül. Aztán felkeresni a biztonsági termet és valahogy kikapcsolni a kamerákat és a riasztót a megfelelő teremből. Plusz az őrökkel is kell valamit csinálnom és el kell lopnom a medált. Ja, ez gyerekjáték! (szarkazmus). De ezzel szerencsére majd csak akkor kell bajlódnom, ha tényleg eljutok odáig!
És ha tényleg, de TÉNYLEG minden simán megy, és megszerzem a medált, akkor egy ima elmormolása után megszökök az épületből a szellőzőn át, és néhány sarokkal odább megszemlélni a „kölcsönzött” szerzeményemet. Az hogy hogyan hívom elő a „rokonomat”, nem tudom. Az én tárolómat csak meg kel dörzsölni, lehet, hogy ennél is beválik. A másik, amire gondoltam, az talán, ha a tárolómmal megérinteném az amulettet. Hiszen mind a kettőben, persze csak ha helyesek a feltevéseim, hatalmas energia lappang. De ez csak a végső lehetőség, mert az is megeshet, hogy atombomba módjára szétrobban a kezemben!