Devon Artheis

Nem születtem mutánsnak nem származok idegen bolygóról és nem vettem részt katonai kísérletben. Igaz a szüleim sokat kísérleteztek mire ,,összejöttem”, és ezért nagyon boldogok voltak mikor megtudták, hogy sikerrel jártak sok év próbálkozása után. Mesélhetnénk még a gyerekkoromról, de egészen átlagos volt. Édesapám korai halála mély nyomot hagyott bennem gyerekkoromban és tudat alatt a mai napig meg vannak ezek a sebek. A gimnázium elvégzése után a Gothami Műszaki Egyetemre vettek fel. Furcsa választás volt, hiszen bár mindenki tudta, hogy rajongó a tech kütyükért, de irgalmatlanul lusta voltam sose csináltam semmit meg, ami nem érdekelt igazán. Az első év igen csak hullámzóra sikerült. Folyamatos bukdácsolásom azonban később egy kis szülői szigor és néhány sci-fi sorozat kijavította és innentől kezdve kiváló tanuló lettem. Egyszerűen lenyűgözött a jövőbeli és mostani technológiai csodák és megakartam ismerni a működésüket. Innentől kezdve rengeteg mindent szétszedtem a környezetem legnagyobb örömére. Nem voltam osztály első, de ami érdekelt abból a lehető legjobbat kihoztam.

Az iskolai évek végeztével egy mezőgazdasági gépeket gyártó cégnél kaptam állást. Itt kissé megcsappant a nagy lelkesedésem és már majdnem beleszürkültem az unalmas munkába, ami a gépek karbantartásából állt, de akkor hirtelen felvásárolta a céget a GenTech és engem szerencsére áthelyeztek a központi épületbe, ahol egy ideig különböző civil projektekben segédkeztem. 2 év után látva a technika utáni érdeklődésem, a munka iránti szenvedélyem és elkötelezettségem sikerült előléptetést kicsikarnom. Fura nap volt, mert az egyik általam ismeretlen részleg vezetője jött beszélni velem. Egy érdekes ajánlatot vagy, ahogy ő mondta- egyszerre előléptetést és egyszerre lefokozás- tett nekem. Felajánlotta, hogy a befuccsolt vagy megakadt projektet felügyeletében vehetek részt és a feladatom, hogy ha van lehetőség újra indítsam vagy bármilyen hasznos információ után megsemmisítsem a technológiát.

Életemben nem éreztem magam ilyen boldognak, hiszen olyan dolgokat láthatok és bütykölhetek, amiket senki nem látott. Erre vágytam mindig is. Azonnal kezet ráztam és alá írtam egy szigorú titoktartási nyilatkozatot. Ezután megértettem, mire gondolt a lefokozás alatt. Az eddig általam mélygarázsnak gondolt szintre kellett elvinnem a cuccaimat. A részleget ahova kerültem, mint később kiderült Projekt Újrahasznosító Divíziónak hívták, de legtöbben csak kukázóknak gúnyoltak minket. Végülis volt benne valami, mert próbáltuk megmenteni a több milliárdot érő projektet a haláltól vagy újrahasznosítani néhány dolgot későbbi felhasználásra. A Divízió mindössze 5 fős volt. Jane, Dough, Dick és Philip, valamint Erick dolgoztak itt. Erick volt a rangidős tudós ő foglalkozott a legtitkosabb projektekkel valamint felügyelte a munkánkat és jelentett a felsővezetésnek. Őt ritkán lehetett látni és akkor se nagyon barátkozott sokat. A többiek rendesek voltam velem. Jane lett a mentorom az első próbaévemen, amikor is segédkeztem a többieknek, valamint pár hónap múlva kisebb projektek felszámolásában is részt vettem. Ezután az egy év után végre teljes jogú munkatárs lettem több fizuval és saját parkolóval kár, hogy kocsival nem rendelkeztem. Az életem végre a jó mederbe terelődött érdekes dolgokkal foglalkoztam, kreativitásom szárnyalt. A kis összekapart pénzemből elköltöztem otthonról a Nyugati oldalra. Alattam a társasházban volt egy autószerelő Rico, aki Aly-vel a tesójával élt a lakásban. Rico bevezetett a környékbe megmutatta mi merre van és mivel kit kell megkeresni. Cserébe segítettem bevezetni őket a 21. század technológiájába, kiigazodni a kütyükön mert nem nagyon értettek hozzá és ékes angolságra tanítottam őket mert Brazíliából jöttek ide. Ja és ingyen kábeltévét is csináltam nekik. Nos eddigi életem nem hangzik túl hősiesen, de ez nap ahogy szokott lenni megváltozott

Szokásos hétfő reggelként indult. Verőfényes napsütés ébresztett fel. Fura módon a napsugarai megtalálták azt az egyetlen kis apró rést a függönyön, amin átsütve felkeltettek. Álmosan megfordulok és ránézek az órára. Ó még van egy órám munkakezdésig azaz jöhet a szundi. Aztán valahonnan az agyam mélyéről előtör egy emlékkép mi szerint valami különleges projektet kapunk és mindenki a lehető legjobb állapotban legyen. Szóval legurultam az ágyból és fájó mód konstatáltam, hogy a padló nem elég puha. Bekaptam pár fánkot, lezuhanyoztam és felvettem a legkevésbé használt ingemet. A többit Aly mosta mivel a drága néha kisegít a ruhamosás kusza ösvényeiben. Mivel nem akartam izzadtan érkezni ezért a csodás gothami tömegközlekedést használtam. Így sikerült majdnem egy órát késnem.
A többiek feszülten várakoztak és mikor megérkeztem azonnal éreztem ,hogy valami nem stimmel.
- Erick már egy órája elment megbeszélésre- mondta nekem Dough köszönés képen.
- Húha- válaszoltam kiszáradt torokkal. A hétfő reggeli megbeszélések általában rövid ideig tartanak csak átfutják a heti beosztásokat. Az ilyen hosszú megbeszélés nem jelentett semmi jót.
Végül 10 körül megérkezett Erick és kiosztotta mindenkinek a feladatát. Én egy nem rég befuccsolt projektet egy várost irányító központi HUD program kezdetleges programját kaptam meg. A feladatom, hogy szimulációkat futtassak, teszteljem a program hibáit és elemezzem, a benne rejlő potenciált majd küldjem vissza a fenti programozóknak. Érdekes feladat azonnal el is kezdett kattogni az agyam, így alig vettem észre amikor Erick jelzett, hogy menjek az irodájába. A ,,mágikus” iroda ahol eddig 3-szor jártam itt létem során. Intett, hogy foglaljak helyet. Erick nem az a kertelő fajta így egyből a lényegre tért.
- Devon van számodra egy feladatom, ha elvállalod.
- Miről lenne szó főnök?- kérdezem félelemmel telt izgalommal.
- 2 hétre el kell utaznom egy nemzetközi konferenciára viszont kaptam a legfelső helyről egy feladatot, amit azonnal végre kell hajtanom én viszont máris utazok. A vezetés rám bízta, hogy kinek adom át a megbízást és én, mint ifjú titánunkat rád bízom, már ha érdekel – tette hozzá sejtelmesen majd elém tolt egy titoktartási egyezményt.

Elég sok minden fordult meg a fejemben abban a pillanatban. Az egyik felem a ,, kis angyal” óva intett és figyelmeztetett, hogy legyek nagyon óvatos és inkább utasítsam vissza. A másik oldal, ami azonnal lecsapott az ilyen alkalmakra késztetett, hogy vágjak bele.
- Szeretnék rajta gondol…
- Most kell eldöntened különben Jane kapja a feladatot- vágta közbe  hideg nyugalommal.
A toll remegett a kezemben mikor aláírtam a titoktartási nyilatkozatot. Egy éve se izgultam ennyire, mint most.
- Helyes. Tudtam, hogy jól fogsz dönteni- közölte Erick miközben egy aktát csúsztatott elém.
- Ez a projekt nagyon fontos volt egykoron a megbízóknak, de nem váltotta be a hozzáfűződő reményeket. A feladatot, hogy megsemmisíts minden iratot és a prototípust azonnali hatállyal. Senkinek se beszélhetsz róla és nem nézhetsz bele az aktákba értve?
- P.. Persze- nyögtem ki nagy nehezen miközben letekintettem az előttem lévő vastag aktára.
- A csomagodat átszállítattam a laborba. Most elmehetsz. 2 hét múlva várom a jelentésed. Azzal megfordult és elindult kifelé az irodából egyenesen a lift felé.
Megdöbbenve ültem ott nem is tudom mennyi ideig. Az elmúlt pár perc pörgött le bennem újra és újra. Amint kiléptem kezemben a dossziéval azonnal odajöttek a többiek érdeklődni.
- Na, mi történt? Holt sápadt vagy és teljesen leizzadtál- kérdezte izgatottan Dick
- Áá.. cccs..csak megdicsért a főnök és ideadott pár iratot, amit majd meg kell semmisítenem- gügyögtem lányos zavaromban.
A többiek láthatóan bevették a mesét egyedül Philip volt szkeptikus. Ebédszünetben aztán oda is jött hozzám.
- Tudom, hogy valamit mondott neked, amit nem mondhatsz el nekünk. Bármi is az jobb, ha jobban hazudsz róla különben bajba kerülhetsz- súgta nekem majd tovább is állt.
Minden tagnak volt saját munkaállomása és laborja, ahol a különböző munkálatok és kísérletek folytak. Retina és új lenyomat olvasóval lehetett bejutni és szigorúan be és kilépési szabályok vannak. A labor közepén egy méretes doboz volt. Furcsa volt miután körbe jártam mert semmilyen jelzés nem volt rajta kivéve azt, hogy ,, Azonnali megsemmisítésre.”

Most ugrunk egy hetet az időben. A dobozt kicsit arrébb toltam és próbáltam a megszokott iramban dolgozni, de csak nem hagyott nyugodni ez az egész ügy. Kezdtem begolyózni ettől a felelősségtől és attól, hogy már csak egy hetem van hátra, hogy megsemmisítsem a csomagot. A dossziét állandóan magamnál tartottam, kivettem forgattam, de nem bírtam kinyitni, de az iratmegsemmisítőbe se bírtam betenni, ahogy kellett volna, mert az agyam leghátsó részén a kíváncsiság démona örökké azzal zaklatott, hogy nyissam kis és olvassak bele végre. Aztán egyszer mikor otthon ültem egyszer csak elfogott egy késztetés. Nem tudom, hogy kezdtem-e becsavarodni vagy csak leakartam zárni az egészet, de magamhoz vettem az iratokat és késő este bementem a GenTechhez. A biztonsági őr a rutin vizsgálat után átengedett. Nem ez volt az első eset, hogy valaki este visszajött befejezni az ügyes-bajos dolgait. A laborban nem volt senki mindenki haza ment. A dobozt előkészítettem a megsemmisítésére. Az alattunk lévő szinten egy nagy nyomású hidraulikus présben szabadulunk meg a felesleges technológiáktól. A rögzítés után épp az emelőt kezeltem mikor megszólalt az számítógépen, ami épp elemzést végzett és hangos csipogással jelezte, hogy elkészült. A nagy csendben annyira megijedtem, hogy félre nyomtam az emelő egy gombját és a doboz a rossz rögzítés miatt lesett. A szerencse vagy a sors fintora, hogy a sarkára esett és a fadoboz hangos reccsenéssel eltört. Még jó, hogy a föld alatt vagyok különben az egész épületből ide sereglettek volna a biztonságiak. Óvatosan közelítettem meg a dobozt. A fadobozból rengeteg fehér biztosító anyag ömlött szanaszét ami biztosította a sérüléstől a doboz tartalmát. Olyan óvatosan lépésről-lépésre közelítettem meg a kiborult halmot mint az éhes oroszlán a prédáját. Finom benéztem a dobozba. Semmi érdekeset nem láttam a sok fehér ,,vatta” miatt. A kíváncsiság öregít szokták mondani, de benyúltam és az első dolgot, ami a kezeim közé került kivettem. Legnagyobb döbbenetemre egy csizma volt az. Először majdnem rám tört a röhögő görcs, de hamar legyűrtem és kiszedtem mindent, amit benne találtam. Végül a földön egy kupacba hevert az a valami.
 
Csóváló fejjel próbáltam rájönni mire leesett, hogy van hozzá akta és abba biztos levan írva, hogy mi ez az izé. Azonnal kivettem a táskámból az aktát és kinyitottam. Egy fél pillanatra megálltam attól félve, hogy rám tör a nemzetbiztonság, de gyorsan megráztam a fejem és beleolvastam. Az eleje a szokásos szigorúan titkos, illetéktelenek kezébe nem kerülhet stb…stb. Aztán megakadt a szemem néhány érdekesen dolgon.

Katonai Gyorsreagáló Reaktív Páncélzat rövidítése (KGYRP). Célja hirtelen tűzharc kibontakozása esetén gyors segítségnyújtás a harctéren, súlyos emberi áldozatok követelő akciók lebonyolítása, városi célszemélyek elfogás. Jelenlegi státusza: inaktív A projektet a Nemzetvédelmi Hivatal és a GenTech is hivatalosan befejezetnek, tekinti. Minden adatot és a prototípust is azonnali megsemmisítésre ítélünk a GenTech központban. További utasításig elzárandó.

Teljesen le voltam döbbenve. Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen szuper kütyü egyszer nálam gondoltam. A gondolatok száguldva futottak át az agyamon. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy meg kellett volna semmisítenem az egész páncélt és elégetnem az iratokat. Aztán lepillantottam majd felvettem a sisakot. Volt benne valami lebilincselő, ami nem engedte el a tekintetem. Bár rengeteg csábító dolog járt már a laboromban ezt az egyet nem bírtam elpusztítani, de látszatott meg kellett őrizni. A raktárból hoztam egy hasonló dobozt és az előző doboz maradványait  belehelyeztem majd levittem és végignéztem ahogy összepréselődik és azon járt az agyam, hogy vajon most követtem-e el életem legnagyobb hibáját. Visszatérve manipuláltam a labor felvételeit ugyanis minden irodában van biztonsági kamera. Így, ha visszanézik, nem találnak majd semmi különöset. A prototípust felállítottam egy állványra és neki álltam olvasgatni a titkos aktát.

Az ezt követő pár napban alig vártam, hogy, véget térjen a munkaidő ugyanis csak ilyenkor tudtam foglalkozni az én kis titkos projektemmel.
Elolvastam a használati útmutatót és néhány régi tesztfeljegyzést. Még így is 2 nap kellett mire mindent sikeresen egymás hoz illesztettem és feltöltöttem az energiacellákat. Pontosan nem tudom mi hajtja a ruházatot. Az akta átolvasása során rábukkantam, hogy valami SCARAB nevű tárgy adta az alap ötletet és azt próbálták leutánozni. Az, hogy ez mi arra nem derült fény és azt gondoltam, hogy ez is valami szuper titkos dolog. Lényeg a lényeg szerintem sikerült feltölteni a ruhát ugyanis a hátán a kék sávot egyre jobban világítottak, miután sikerült rácsatlakoztatni egy áramforrásra. Az egyszerűség kedvéért olyan, mintha a  telefont ráteszed a töltőre. Csak itt a telefon egy titkos katonai projekt és fogalmam sincs, mivel működik. Hazafele úton jöttem rá igazán, hogy mennyire álmos és fáradt vagyok. Az elmúlt 2 hétben alig aludtam valamit és ez eléggé megviselt. Másnap reggel hulla fáradtan érek a munkába, amikor azzal fogadnak, hogy a főnök vár az irodájában. Basszus teljesen kiment a fejemből. Lepakoltam a cuccomat összeszedtem magam és beléptem az irodába. Helyet foglaltam és átnyújtottam a jelentésem a munkámról.
- Látom minden jól halad a munkáddal – jegyzete meg Erick.
- Igen a városi irányító HUD nagy reményekkel kecsegtet akár még sikeresen újra is lehet indítani – ecseteltem színlelet örömmel. A Divízión belül az számított a legnagyobb sikernek és a legzsírosabb prémiumnak, ha sikeresen újraindított valaki egy projektet.
- A kis külön feladatot is elintézte? – szegezte nekem a kérdést.
- Igen minden a terv szerint ment. Feladat elvégezve. – Furcsa módon könnyebben jöttek ki a hazug szavak a számon, mint gondoltam
- Helyes..helyes – mereng el magában Erick.
- Ha nincs más akkor mennék is vissza dolgozni.
- Persze. További jó munkát- intett a kezével és megkönnyebbülve hagytam el az irodát.
Az aznap csigalassúsággal telt el. Miután hazaértem egyből azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám kijuttatni a ruhát az épületből. A biztonság nagyon szoros szinte semmit se lehet kihozni az épületből. Elkeseredve járkáltam a lakásban, míg be nem ugrott a megoldás. Ralph az éjszakás biztonsági őr előtte ugyan annál a mezőgazdasági vállalatnál dolgozott mint én és este mindig beenged átvilágítás nélkül. Tudtam, hogy minden héten 3 nap ő az éjszakás. A ruha túl nehéz, hogy egyszerre hozzam ki szóval részekben kellett megoldanom. Minden este egy sport táskában csempésztem ki őket Raplh meg is kérdezte minek hordozom mostanság magammal. Erre az válaszoltam, hogy sportolni járok. Ő nevetett és azt mondta, hogy jól is teszem a sok ülő munka mellett.

Igazából nem ültem egész nap, de rám fért volna egy kis edzés. Így sikeresen a lakásomba került a felbecsülhetetlen páncél. Órákig bámultam. Alig vártam, hogy vége legyen a diagnosztikának, amit az otthoni kis erőművemen futattam. A ruhát rákötve elindult egy rendszer diagnosztika és mivel azért mégse katonai hardvert használok eltartott egy ideig. Egyszer csak ott álltam a ruha előtt. A program befejeződött az energiacellák felvoltak töltve már csak arra várt, hogy valaki használja. Óvatosan magamra öltöttem a páncélt. A súlya meglepően nehéz volt majdnem elestem mire sikerült a hátamra rácsatolni az energiacellákat. És ezután vártam. A ruhában nem bírtam megmozdulni és elfelejtettem megnézni, hogy hogyan indul el ez a vacak. Gondoltam felveszem a sisakot hátha a segít valamit. Nem segítet, de legalább már alig láttam ki azon a kis csíkon, amit meghagytak üvegnek.

- Nagyon nem lesz ez így jó- mormogtam magamban. Erre hirtelen búgást hallottam a hátam felől. A búgás erősödött majdnem olyan hangja volt, mint egy repülőgép motorjának csak tompítva. A képernyőn megjelent egy felirat RENDSZERINDÍTÁS címmel. Aztán hirtelen adatsor áramlott a képernyőn. Valószínűleg a ruha állapotát ellenőrizte, de nem sikerült kivennem sok minden az adathalmazból. Aztán az egész abba maradt, majd kb. 2 másodperc múlva egy kellemes női hang szólalt meg.
- Rendszerdiagnosztika kész. Holografikus vetítés bekapcsolása- Mire hirtelen a sík sáv, amin kiláttam kitágult és betöltötte a látóterem immár különböző adatokkal kiegészítve, ami mint később felfedeztem a ruha állapotát és környezet jelzéseit mutatja.
- Az öltözék készen áll a használatra. Kérem várjon míg bekalibrálja magát a használójához.
- Ez ugye csak valami rossz vicc. De nem mert már írta ki a képernyőre az utasításokat. A következő 5-10 perc azzal telt, hogy mint egy idióta úgy mozogtam a szobámban, hogy a ruha alkalmazkodjon hozzám. A hangomat is analizálta, hogy hangvezérlés esetén is felismerjen. A végére érte felajánlotta, hogy kívánom-e megtekinteni az oktató videókat a ruha használatáról.
- Már csak az hiányoznia. Alig pár órám van reggelig és eddig csak táncoltam neked. Ezután kezembe vettem az irányítást. Kicsit megmozgattam magam pár vállkörzés, térdhajlítás. Hallottam, ahogy a szervomotorok lágyan duruzsolnak a mozgás közben. Azonban a csípőízületek látszólag nem voltak teljesen készek mert szinte elsőre sikerült becsípnem őket és csak nagy nehézségek árán sikerült normál testhelyzetbe hoznom magam A fejem se tudtam rendesen forgatni korlátozva volt a fordulás is. Belefeledkezve a nagy igyekezetbe nem vettem észre egy apró hangjelzést, ami folyamatosan pityegget. Utasítottam az öltözéket, hogy mutassa mi a baj. Erre felugrott egy kis ablak, hogy a ruha vezeték nélküli hálózatot észlel és akarok-e csatlakozni.
- Király még Wifi is van rajta. Megadtam a jelszavam majd a ruha jelezte, hogy amíg él a kapcsolat hozzá tudok férni különböző netes oldalakhoz és adatokhoz. Végre minden rendszer működött és alig vártam, hogy elinduljak egy kis próbaútra. Óvatosan kitekintettem a tűzlépcsőre, hogy senki nem lát majd kevésbé magabiztosan leugrottam a földszintről. Az esést meg se éreztem a hidraulika tökéletesen működött. Az utca kietlen volt, ahogy ilyen késői órában szokott. Így aztán vettem a bátorságot és neki iramodtam. A mozgás könnyítés miatt úgy futottam, mint egy profi atléta. Az első utamba kerülő kukás konténert játszi könnyedséggel ugrottam át. Tovább futottam a sötét éjszakában. A szél süvítésén és a szervo motorok duruzsolásán kívül semmit nem hallottam. Beszűkült a világ számomra. Minden sarkot minden utcát élvezettel vettem be. A kivilágított tereket és helyeket kerültem így csak néhány kósza hajléktalant sikerült meglepnem, de ők fel se fogták, hogy mit láttak. Mikor már kezdtem elfáradni megálltam egy konténer mellett két épület között. A stabilizátorok, mágneses illesztések és szervomotorok tökéletes összhangban működtek. Röpke pihenőm után megpróbálkoztam felugrani egy 5 emeletes ház tetejére, de szomorúan kellett konstatálnom miután durván földbe csapódtam, hogy nem tudok felugrani Max a 3. emelet párkányáig. Kicsit összeszedtem magam és arrébb álltam, mert láttam, hogy pár villany felkapcsolódik. Túl zajos voltam. A szomszéd sikátorba szaladtam át elrejtőzni. Miközben bujkáltam valami zajra lettem figyelmes. Ahogy közelebb lopakodtam a zaj forrásához bekapcsolt az éjjellátó funkció.
Egy fiatal nőt próbált egy férfi kirabolni. Először majdnem kihívtam a rendőröket, de meggondoltam magam, mert nem akartam őket megvárni és addigra már rég késő lenne. Így aztán csak figyeltem az eseményeket. A nő sikeresen lefújta valamivel a rablót és elrohant. Már majdnem megnyugodtam mikor a sötétségből egy másik fickó az előző társa lép ki, aki megtorpanásra készteti a nőt. A lefújt csávó odaszól a társának, aki szemrebbenés nélkül visszakézből pofon vágta a nőt, majd lefogta és a társa felé fordította. A fickó egy pillangókést rántott elő és a nő kivörösödött arca előtt játszadozott vele. Az egész helyzetet tehetetlenül néztem végig. Fura mód az öklöm öntudatlanul is be volt feszülve. Segítenem kellene – futott át az agyamon, de még rengeteg pillanat telt el mire megmozdultam. A nő félelme valahogy vonzott magához. Tudtam itt és most kell közbe lépnem. Összeszedtem minden bátorságom és kiléptem az árnyékból.
- Hé maguk. Nem illik így bánni egy hölggyel. - Nyögöm ki a szavakat. Még jó, hogy a sisak hangtorzítója miatt kicsit magabiztosabbnak tűnt a hangom.
- Hé ki vagy te szépfiú? Csak nem valami éjszakai jótét lélek- kérdi viccesen a lefújt férfi.
Kilépek a fényre, hogy jól lássák a matt fekete páncélruhát. A képük, ahogy megpillantanak szinte már komikus volt.
- Mi a franc ez? Tán farsangról jöttél vagy az arkhami elmegyógyból szabadultál?- gúnyolódott.
- Ez kérlek szépen az a dolog amivel felfogom veled és társaddal törölni a padlót. Ó, hogy ezt a mondatot mióta el akartam sütni. Egy régi sorozatban láttam még és hihetetlen, hogy volt lehetőségem használni is. Elmosolyodtam a maszk alatt.
- Jeff intézd el ezt a maskarás barmot- szólt oda a nagydarab barátjának, aki a meglepetés volt a nőnek. Jeff jó nagyra nőtt ezt már a sötétből kilépve is megállapítottam. Kikapcsoltam az éjjellátót mert itt már volt világítás. Jeff puszta kézzel rontott nekem. A harctéri tapasztalat és az, hogy utoljára általánosban verekedtem míg Jeff láthatóan többször is csinált már ilyet, az első ütés tökéletesen betalált. Az állkapcsom biztosan eltört volna, de a sisak tompította a még így is fájdalmasra sikerült ütést. Láthatóan fájt a keze, de nem maradt időm reagálni, mert egyből a falnak lökött és legnagyobb döbbenésemre felemelt a páncéllal együtt. Nem vagyok egy bélgilisztás alak szóval egészséges súlyom van, de a páncél is nyom vagy 40 kg-ot szóval nem kis teljesítmény. Eddig totálvesztésre álltam, de itt követte ez Jeff az első nagy hibáját. Nem tanulva a fájó kézből megfejelt. A fejem visszapattant a falról és még másnap is szédültem, de ő neki jobban fájt, ami ezután következett. Megfogtam a vállát és visszafejeltem. Ettől megszédült és elengedett. Még nem dőlt ki szóval visszavágva jól állon vágtam. Ekkor végre megadta magát és eldőlt eszméletlenül. Röpke kis győzelmem ünneplése elfelejtette velem, hogy nem egyedült volt. Mire megfordultam öröm ittasan a fickó már velem szemben volt és kését egyenesen a mellkasom felé irányította. Az önteltségem majdnem a vesztem okozta. Szerencsére a mellkasi páncél megvédett a szúrástól és lepattant rólam a kése. Nem tudom, hogy ő vagy én lepődtünk meg jobban, de én reagáltam hamarabb. Megfogtam a fickó kezét, amivel leakart szúrni majd gyomron öklöztem. A fickó fájdalmában összegörnyedt és eldőlt. Ezután már teljesen megnyugodtam, de az adrenalin még dolgozott a testemben. Odafordultam a nőhöz, aki sokkos állapotban volt. A földön feküdt és félelemmel teli szemmel nézett rám. Bámultuk egymást egy darabig mire megmertem szólalni.
- Most már minden rendben van. Ööö.. hazamehet. A nő végre megmozdult és óvatosan felállt kezében a táskát fogva. Nem vártam semmit se, de azért hogy szó nélkül elszaladt az kicsit rosszul érintett.
- Szívesen. – Suttogom halkan magam elé. Ezután visszafordulok a 2 rabló felé, akik éppen megpróbálnak feltápászkodni. Úgy gondoltam, hogy ideje lesz lelépni. Mint később a hírekből kiderült senkit se találtak mire kiértek a rendőrök. Én biztonságban hazaértem és épp csak annyira volt erőm, hogy lefejtsem a páncélt és bedobáltam a sarokba és elaludtam. Az ezt követő hetekben sokat róttam a várost éjszaka próbálgatva a korlátaimat és ruháiét is. Viszont nem fedezhettem fel egész álló éjjel a várost mert feltűnően gyakran késtem el e miatt a munkából és kezdett feltűnni a többieknek, valamint a munkámmal se haladtam emiatt sokra. Így ritkábban mozdultam ki éjszakai kiruccanásokra helyette megpróbáltam formába hozni magam és eljártam vegyes harcművészeteket tanulni. Minden alkalommal mikor magamra öltöttem a ,,jelmezem” furcsa érzést fogott el. Nem tekintettem magam hősnek, mint a képregényekben vagy olyanoknak, akikről mostanában sokat lehet hallani a hírekben, akik névtelen igazságosztóként róják az utcákat, de mégis úgy éreztem, hogy talán egy picit jobb lett a környék mióta néha éjszakázok. Bár közel s távol se voltam mindig eredményes.
Egyik éjszaka egy elhagyatott raktárépületben próbálgattam a súlyemelést. Különböző nehézségű tárgyakat emeltem, hogy megvizsgáljam meddig mehetek el. Aztán egyszer csak nagy meglepetésemre váratlanul rám esett egy láda. Szerencsére a páncél felfogta a rám zuhanó súly egy részét, de kisebb horpadásokat érzékeltem a váll lapokon és sisakon. A ládát megvizsgálva figyelmes lettem, hogy az azt tartó lánc nem elszakadt, hanem valamivel elvágták. Nem hallottam mozgást az épületből. Bekapcsoltam az éjjellátó üzemmódot és elkezdtem a felsőbb szinteket pásztázni. Miután nem találtam semmit, az egészet a véletlennek tulajdonítva tovább akartam folytatni a tesztelést. Ám amint visszairányítottam a tekintettem egy alak jelent meg hirtelen előttem és arcon vágott. Az ütés nem volt túl erős, de még így is megtántorodtam.
- Hmmm nagyon kemény a fejecskéd neked – mondta a hang.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?- kérdeztem félig kábultam félig értetlenül.
- Tőled édesem semmit se akarok. Téged csak elakartalak intézni, amíg a dolgomat végzem itt, de úgy látom a kis bádogrucid megvédett a szerencsétlen kis balesettől.
- Szóval te voltál az!- háborodottam fel. – Te akartál engem orvul elintézni.
- Ne vedd magadra fémpofa, de útban voltál. Most, hogy így elcsevegtünk ideje lehúzni a rolót. Azzal hármat lépve előttem termet és az épület homályos fényében egy kecses női alak bontakozott ki előttem. Formás testét fekete latexruha borította. Övén különböző szerszámok lógtak, kezei éles karmokban végződtek és a fején a szája és álla kivételével fekete maszkot viselt két macskafülhöz hasonlónyúlvánnyal. Csábos kék szeme megbűvölte az embert, ha sokáig bámulta.
- Te meg mi a kénköves ég vagy?- fejezem ki magam választékosan. – Valami macskanő?
- Pontosan édesem, talán hallottál már ólunk? – kérdez vissza csábosan
- Nem, de az öltözéked eléggé árulkodó- jelzem finom szarkazmussal
- Te beszélsz bádogember. Úgy nézel ki, mint egy fémdorong – sértegetett a nő miközben ide-oda cikázott a padlón. – Most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson ideje, hogy elintézzelek és elvégezzem a feladatom. Azzal a lendülettel nekem támadt és láttam, ahogy a tű éles karmait megpróbálja belém mélyeszteni. Védekezően emelten a kezem magam elé és a fémlapok éles hanggal fogták fel a karmokat. Csupán kicsit felsértették a festék réteget.
- Na mivan csupán ennyire vagy képes? – próbálom hergelni az ellenfelem.
A nő csak furán morgott és fújtatott majd hátra szaltóval eltűnt a sötétségben. Miközben azon tűnődtem, hogy mennyire hitelesen alakítja a macskát hirtelen az egész épület teljes sötétségbe borult. Ugyan nem sok lámpát kapcsoltam fel mikor megjöttem mégis nyugtalan lettem a sötétben. Az éjjellátó mód ugyan segített, de mégse az igazi így nézni és nem láttam be vele az egész épületet. Különböző hangokat hallottam egyszer az egyik egyszer a másik irányból. Úgy éreztem magam, mint egy egér a csapdában várva a sorsára. Aztán a hangok elhallgattak. Semmit se hallottam csak a hullámok távoli moraját ahogy nekicsapódtak a parti szikláknak. Elkezdtem óvatosan hátrálni a falhoz, hogy a hátam védve legyen. Hirtelen zuhanni kezdtem és pillanatok a alatt a háttal elestem, mintha valaki kirúgta volna a lábam alól a földet. Az ütközés kicsit megzavarta a képalkotó rendszert és mire helyre állt már éreztem, hogy a macskanő rajtam guggol. Dorombolva végighúzta a karmát a sisakon majd végig a mellkasomon. Végig nyúlt rajtam és a fejét a fülemhez dörzsölte majd lágyan megszólalt.
- Na lássuk, hol van neked a gyengepontod édesem, mire megnyalta a sisak jobb oldalát.

Talán más helyzetben élveztem volna ezt a szerepjátékot, de ekkor éles fájdalom hasított belém a bal oldalamon. Az a szuka miközben elterelte a figyelmem a karmaival megtalálta az illesztések közötti hézagot és belemélyesztette a körmeit a húsomba. Ekkor mértéktelenül dühös lettem. Legutóbb akkor éreztem ilyet mikor óriási cliffhangerrel lett vége a kedvenc sorozatomnak. A nő ahogy felült a mellkasomon kivette a pengémet az oldalamból majd finomat elmosolyodott. Nem is vártam tovább felpofoztam a nőt. Bár nem adtam be a teljes erőmet csonttörő hangja volt az ütésnek mire ő szó szerint lerepült rólam. Nagy nehezen feltápászkodtam. Bár az oldalam erősen fájt és vért is láttam kicsorogni, de feltudtam kellni a földről. Láttam, hogy közben a nő is összeszedi magát és dühös tekintette rám szegeződik

- Ezért csúnyán megfizetsz te arcátlan disznó- üvöltötte rám majd teljes erejéből nekem ugrott. Olyan gyorsan mozgott, hogy reagálni se volt időm és mire magamhoz eszméltem már jó néhány doboz dőlt rám és ismét a padlóra kerültem. Innen már nem volt kiút. A dobozok súlya miatt nem tudtam még feltérdelni se. Vártam az elkerülhetetlen véget, de az nem érkezett. Nagy nehezen sikerült az egyik kezemet és a fejemet kitúrni a rám zuhant teher alól és még láttam, amint a macskanő kimászik az ablakon. Egy pillanatra visszanézett és a holdfényében mosolyt villantott rám. Mintha ezzel jelezné, hogy várja a következő találkozásunkat. 2 órába telt mire sikerült kihámoznom magam a törmelék alól. Ekkora már elég rosszul éreztem magam és láttam, hogy elég nagy vértócsa gyűlt össze alattam. Az energiajelző cellák is sípolva jeleztek, hogy le fognak lassan merülni. Éppen, hogy hazaértem mikor teljesen kifogyott a nafta belőle. Lehámoztam magamról a véres öltözéket és bekopogtattam Alyhez Rico testvéréhez, aki eggyel alattam lakott.

Miután kinyitotta az ajtót szinte beestem hozzá. Rémülten hozta az elsősegély készletet és gyorsan összevarrta a sebet. Mesélte, hogy a testvére gyakran megsérült szerelés közben és mindig ő hozta rendbe. Hálát adtam neki ezért, viszont mikor arról kérdezett, hogy mi történt azt feleltem egy kóbor kutya támadott meg és az karmolt belém. Gyanakvóan fogadta a hazugságom, de látta, hogy nem vagyok túl jól ezért felkísért a szobámba és lefektetett. Még szerencse, hogy volt szabadságom, amit kitudtam venni mert pocsékul voltam az ezt követő pár nap. Alig bírtam megmozdulni. Aly gyakran feljött megnézni a sebem és főzött is, hogy hamarabb talpra álljak. Mikor rá kérdezett mi történt mindig ugyanazt válaszoltam. Mikor már elég erős voltam összeszedtem a ruha darabjait megmostam a rászáradt vértől és újra felöltöttem és neki vágtam az éjszakának. Azóta is sokat barangolok a város utcáit róva remélve, hogy megtalálom a misztikus támadómat, de most már felkészülten fogom várni…

Normális hétköznapi fiatalember. Nagyon szenvedélyes a munkája iránt és hamar kilehet hozni a sodrából, ha a számára fontos dolgokat sértegetik. Emocionálisan kicsit gyerekes sokszor próbál viccelődni még, ha az oda nem illő és a nőkkel se volt eddig komolyabb sikere. A technológia iránti szenvedélye már kicsit túlzott és minden féle sci-fi könyveket olvass vagy filmeket nézz. Nem szeret másokat bántani vagy hazudni nekik, de néha rákényszerül. Amúgy a pocséknál egy fokkal jobb hazudozó.

Szakképzettség:

Rengeteget szerel vagy barkácsol a szabadidejében próbálva megérteni az eszközök működését vagy kombinálva új dolgokat talál fel. Mérnöki és technikai képességei kiválóak, valamint a problémákat is viszonylag hamar felismeri és megpróbál rájuk megoldást találni. Szereti kombinálni az új technológiákat ezzel valami teljesen mást alkotva. A ruha hordása óta belekóstolt a harcművészetekbe, de egyelőre csak sárga öv büszke birtokosa és nem mindig sikerül a gyakorlatban használnia az elsajátított tudást.

Az öltözéket eredetileg a katonáságnak fejlesztette a GenTech egy gyorsbeavatkozást kívánó szituációk megoldására, de a fejlesztés később abba maradt. A ruha tömege kb. 40 az energia cellákkal együtt. Az energiacellák összetétele és működése eddig ismeretlen, de egy adapter segítségével otthoni áramról is feltölthető egy nap alatt. Kicsit hasonlít az okostelefonokhoz mert minél többet és jobban használja a felhasználó a ruhát annál hamarabb merül le. Elméletileg 2 napos működést bír ki, de tartós és intenzív használat alatt ez az idő 8 órára csökken.  Mozgatásáért egy kísérleti hidraulikus rendszer teszi lehetővé ezzel segítve a felhasználót a mozgásban, valamint egy mágnesen elemekből álló szerkezet rajta össze az egyes darabokat, amibe rengeteg huzal és érzékelő került, amely minden a sisakban elhelyezett feldolgozó egységbe kerül, ami leközli az információt a felhasználónak a képernyőn. A mozgás rásegítés a páncél súlyát kívánja kiegyensúlyozni és ezzel egyidejűleg maximum 300 kg felemelését. A rendszer lehetővé teszi a 3 emeletbe magas ugrást álló helyből. Távolsági ugrásra még nem került sor. A páncél ellenáll a kisebb lő és szúró és vágó felületeknek, de a páncélillesztések között sérülékeny a viselője. A nagyobb kaliberű fegyverek közvetlenül a páncélban nem tesznek kárt esetleg behorpaszthatják azonban a kinetikus energia károsítja a bent tartózkodót ezáltal halálos sérülést okozva. A páncélzat szigetelése nem készült el teljesen ezért a viselőjét -30 és 120 fok között tudja életben tartani. Az elektromos támadásokkal, EMP-vel szemben sérülékeny, ilyenkor a támadás erőségétől függően pár másodperre vagy percekre is leállhat az egész rendszer. Az energiacellák a külső héjon helyezkednek el. 6 cella gondoskodik az energiaellátásról, amik jól védettek, de mégis a legsérülékenyebb pontot képezik valamint a sisak nyaki csatlakozója, amit elvágva nem kap információkat a viselője. A képi megjelenítés lehetővé teszi az éjszakai látását tárgyak nagyítását, valamint haloptika szerűen kicsit nagyobb látószöget biztosít, de a hátulsó szenzorok miatt nem lehet magad mögé nézni. A sisak légszűrője minden beáramló részecskét elemez és veszélyességi fokozat szerint szűri. A viselő nagyobb erőkifejtésre képes, mint egy normál ember bár a derék csatlakozók nem tudnak teljesen elfordulni így könnyen becsípődhetnek valamint szinte lehetetlen kifinomult akrobatikus mozgás végzésére. Maximális futási sebessége elérheti a 60 km/h-t bár ezt néhány percnél tovább nem képes tartani. A páncélt befestettem matt feketére, hogy ne tűnjön ki annyira az éjszakából.