Judy's Quest - 1. évad - Az elveszett csodalámpás legendája

Még kicsivel vagy jóval az ókori korszak utáni időszámítás korában Aladdin megszerezte a szakrális kegytárgyat, a csodaerejű lámpást. A szerencsétlen tökfilkó csak véletlen árán szerezte be ezt egy értéketlen, hamis kacatokat áruló bolhapiacon. Ennek az előzménye pedig az volt, hogy a gazvezírnek a lámpása a sok gyújtogatástól tönkrement, és mivel lusta volt elmenni a plázába, a szegény, csóró szolgáját, Aladdint bízta meg egy másik lámpás beszerzésével. Adott is rá pénzt, ami ezer arany volt összesen, csak azért, hogy Aladdin valami igen tökéletes minőségűt vehessen neki.
De arra nem számított, hogy Aladdin nagyon szemfüles volt, és olcsón akarta megúszni a vásárlást, hogy a visszajárót megtarthassa magának, mivel a szemét gazvezír soha nem adott neki semmit a munkájáért. Nem a plázába ment valami minőséges utolsó divat szerinti lámpásért, hanem a lerobbant kis piacra, hogy csak külsőleg jó állapotú, használt, értéketlen kacatot vigyen megbízójának. Ám hiába nézelődött körbe, semmi érdekeset és olcsót nem talált, ám egyszer csak véletlen belebotlott egy anyókába, aki már rég újrahasznosításért vagy megsemmisítésért könyörgő széttört, régi, repedt lámpásokat árult. A néninek esze ágában se volt odaadni még a legösszetörtebbet sem, amíg Aladin nem adott neki két szem aranyat a gazvezír pénzeszsákjából. Ettől az anyóka olyan lelkes lett, hogy nekiadta az egyetlen legértékesebb lámpását, amit nem eladási célból tartott magával, hanem mert az egy ősi családi hagyatéka volt, amire úgy kellett vigyáznia, mint a szeme fényére. Ámbár vannak helyzetek, amikor némi anyagiért muszáj lesz feláldozni azt is, amitől soha nem válna meg.
Így jutott hozzá az Aladdin a csodalámpáshoz. A srác röhögve vitte a lámpát a kezében arra gondolva, hogy az az idióta nyanya képes volt egy ilyen ereklyét odaadnia azt se bánván, hogy két szem arannyal rövidítette meg a kópé Aladdin.
Ahogy ment a gazvezír otthonába, nézegette ezt a poros, rozsdás, ősrégi darabot. Nézegette, nézegette, míg nagyon megtetszett neki, és úgy döntött, hogy leszarja a gazvezírt, lelép a maradék 998 arany visszajáróval és a lámpással a világ végére. Magyarul ezért a kis pénzért meg egy régi vacak lámpásért (amiről fogalma se volt még előtte, miféle különlegességgel bírt az) képes volt csapot-papot otthagyni, hogy a lopott pénzből megvehesse Ali Baba és a negyven rabló földalatti kincseskamráját, hogy ott kivénhedt, szakállas, mocskos remeteként dörzsölgesse és csodálhassa élete végéig becses kincsét.
Senkit se érdekelt, hogy Aladdin egyik pillanatról a másikra eltűnt. Csak a gazvezírt, aki rájött új lámpás megvásárlására felhatalmazott kis szegény csicskása turpisságára, és feldúlt mindent Aladdin után, hogy előkerítse akár a föld alól is. Csakhogy az Ali Baba és a negyven rabló barlangja olyan mágiával rendelkezett, ami láthatatlan és megtalálhatatlan volt minden szemnek, ami nem volt beleavatva a titkába. Csak azok tudtak róla, akik ismerték hozzá a belépő kódot, ami "Szezám tágulj" volt. Ám amióta Aladdin megvette, és papíron is jogos tulajdonossá vált a barlangnak, hatalmában állt megváltoztatni a jelszót "Szezám táguljatok innen a picsába, mert nem fogadok látogatókat"-ra, mivel nem bízott meg az előző tulajdonosokban, akik bizonyára szemét módon már ország-világnak elkürtölhették a régi jelszót.
Tehát gondoskodott róla, hogy se a gazvezír, se senki más ne találja meg őt többé.
Ahogy teltek, múltak az évek, az éjjelek nappalokká váltak, és a nappalok meg éjjelekké, Aladdin egyre csak idősödött és idősödött, míg már kétszáz éves vén szűz aggastyánná nem vált. Addigra olyan hosszúra nőtt az ősz haja és szakálla, hogy még Rapuanzel is megirigyelhette volna. Az ő esetében nem lett volna mit megirigyelnie, hiszen Aladdin olyan mocskos, ápolatlan vénemberré vált, hogy még a legyek is megpusztultak körülötte, pedig azok pont az ilyen rohadt dolgokat szerették. A tetvek se mertek a hajába költözni és szaporodni, mert ők is úgy voltak vele, ahogy a túlélő legyek, hogy Aladdin még számukra is életveszélyesen egészségtelen és lakhatatlan hely.
Aladdin azonban nem törődött saját épségével. Nem érdekelte, milyen undorító vénember lett belőle mocskos, zsíros hajjal, retkes, büdös, ráncos bőrrel és több méter hosszú, sárgás, kopottas körmökkel és rothadó fogaival, amik lassan már kezdtek könnyes búcsút venni gyökereiktől. Étele csak néhány erre járó patkány és denevér volt. Egyetlen dolog volt az, ami igazán foglalkoztatta: a lámpás, amit szemét módon nagyon olcsón megvett egy ostoba vénasszonytól abból a pénznek az egy százalékából, amit a néhai megboldogult gazvezíre adott. Nem sejtette, hogy azonban az ő ravasz története bejárta az egész világot, és kétszáz évvel az esemény után már annyira nem emlékezett senki a részletekre, hogy egy teljesen más történetet dolgoztak ki belőle, hogy aztán még párszáz év múlva egy zsidógyűlölő amerikai rajzfilmstúdiója is feldolgozhassa. Azt se sejtette, hogy abban az időben a törökök uralták majdnem az egész Európát, amióta leigázták Magyarországot, eleinte bevetve Buda várát.
Amióta ide beköltözött, Aladdin csak azzal töltötte drága elfecsérelt idejét, hogy csodálhassa, dörzsölgesse szép tisztára a lopott ereklyét. Már annyira fényes és csiszolt lett már az a szegény lámpás, hogy ha az beszélni tudna, már rég azért könyörögne, hogy ne dörzsölgesse tovább. De Aladdin csak dörzsölte és dörzsölte. Mert ezen és az evésen kívül nem volt más dolga. Mint azt mi már tudjuk, nem fürdött, nem evett, nem érintkezett a civilizációval, és szüzességi fogadalmat tett. És ez az egész egy két aranyért megvásárolt idióta lámpás miatt volt!
Egyik nap, amikor megint nekiesett a dörzsölésnek, hirtelen feltűnt neki valami, amit kétszáz évig, egészen idáig észre se vett. És ezt úgy vette észre, hogy egyre lejjebb dörgölte a lámpást az aljáig, ahol volt egy kis nyílás. Tudott arról, hogy van az alján egy furcsa négyzet alakú rés, de Aladdin nagy naivan azt hitte, hogy az is csak egy mély karc, amit igyekezett minél inkább eltüntetni. Ám most, hogy végre feltűnt neki ez a furcsa nyílás, már belátta, hogy az nem is karcolás volt, és nem is akármilyen elfedett nyílás.
Nem volt nehéz kinyitni. Valamit valamiért, ahogy mondani szokás, Aladdin hosszú, ápolatlan körmével egy pöccintésre ki tudta nyitni azt a kis helyet, és gondolkozás nélkül megnyomta azt a kis gombocskát, ami a nyílásban volt benne.
Ekkor nagy megdöbbenésére kilebbent a lámpásból egy nagyhatalmú varázserővel bíró dzsinn. Aki Aladdin helyében lett volna, az is ugyanúgy megdöbbent volna, hiszen ilyesmire senki se számítana kétszáz éves lámpás-dörzsölés után.
Na de a dzsinn igen férfias benyomást keltett. Széles vállai, olajbarna bőre, nagy izmai és férfias tekintete irigylésre méltatta Aladdint, aki eddig azt hitte, hogy a dzsinnek csak a mesékben léteznek.
- Én vagyok a dzsinn, a lámpás szelleme! - köszöntötte kellemes basszus hangján a dzsinn.
- Én meg Aladdin vagyok, simán Aladdin - mutatkozott be Aladdin agy ámulattal. - Micsoda kellemes meglepődés és megtiszteltetés, kedves dzsinn úr! Eddig én úgy hittem, a mágikus erejű dzsinnek, kik három kívánságot teljesítenek gazdájuknak, csak a mesékben léteznek.
- De amit látod, mégis itt vagyok, teljes személyemben... És ahogy látom, jól megdörzsölgetted a lámpámat. Szép munka, már egy rozsda sincs rajta, csak kár, hogy tönkretetted azt a jó zománcot rajta, amit a lámpás készítője csinált meg olyan módon, hogy ne lehessen széttörni.
- Tehát akkor tényleg teljesítesz három kívánságot? - tért a lényegre Aladdin.
- Igen - felelte a dzsinn.
- És annak, aki téged birtokol?
- Igen.
- Teljesen biztos?
- Igen.
- Nagyszerű! - örvendezett Aladdin. - Mivel én vagyok most már a gazdád, teljesítsd a kívánságaimat! Első kívánságom az legyen, hogy én legyek a leggazdagabb szépfiú egész Török Birodalomban, a második kívánságomhoz adj sok-sok jó nőt, a harmadik kívánságként meg dobj meg egy jó kis borral! Ne is tudd, hogy mennyi ideje nem ittam már bort! Régebben arra ment el a kantinokban mindenféle borra vertem el az összes megmaradt pénzem, amit abból gyűjtöttem, hogy...
- Na álljon meg a menet, öregem! - szakította félne a dzsinn.
- He?
Néma csend.
- Nem teljesítem a kívánságaidat - jelentette ki a dzsinn.
- Miért nem?? - háborodott fel Aladdin. - Hát nem te vagy a mágikus erejű dzsinn?!
- De.
- És teljesíted a három kívánságokat, nem?
- De.
- És csak a gazdádnak!
- De.
- Hát akkor miért nem vagy hajlandó ezt a három csekélységet megtenni?!
- Azért kérlek szépen - kezdte a dzsinn. - , mert mi dzsinnek nem teljesítsük orrba-szájba mindenfélének a kívánságaikat, kik kézben tartanak. Én csak annak teljesítem a kívánságait, aki...
- De hát én a gazdád vagyok kétszáz éve! - ellenkezett Aladdin.
- Befejezhetem? - mordult rá a dzsinn.
- Bocsánat. Folytasd.
- Tehát csak annak teljesítem a három kívánságát, aki tényleg az én gazdám. Tisztán és jogilag. Ahhoz hogy tudjam, tényleg te vagy a gazdám, fel kell mutatnod nekem hivatalos iratokat, amelyek igazolják, hogy tényleg te vagy az én gazdám.
- Hivatalos iratok? - hüledezett az öregember. - Minek neked hivatalos iratok?
- Mindig is így működött az én öröklődési rendszerem - magyarázta a dzsinn. - Mégis mit gondoltál? Maga a szultán is csak úgy lett uralkodó? Na, látod! Neki is papírok és egyéb igazolások kellettek ahhoz, hogy bizonyítsa, hogy ő az uralkodó. Még a katonáknak és a kovácsoknak is papírok kellenek ahhoz, hogy hivatalosan is elismerjék őket a saját szakmájukban. Sőt, még a kocsmárosok is csak akkor nyithattak kocsmát, ha papírokkal igazolták, hogy van engedély egy kocsma vezetésére. Ha nem így működne, akkor sajnos minden a feje tetejére is állna!
- Ez teljesen igaz - ismerte be Aladdin. - Én is csak akkor lehettem szegény, ha igazolom papírokkal... de akkor is micsoda hülyeség ez már! Papírokkal igazolni mindent! És mi lesz még a végén? Hogy a jövőben is csak akkor lehet az enyém egy törökméz, ha vásárlás után igazolom is valamivel, vagy mi?
- Na, az élelmiszeripari dolgok teljesen más tészták - legyintett a dzsinn. - Látom, nem értesz a marketinghez és a jogi dolgokhoz. Nem csodálkozom, hogy világéletedben egy csóri szegény voltál. Főleg ilyen aggyal.
- Akkor most nem akarod teljesíteni a kívánságom, mert nem én vagyok a jogos gazdád? - kezdett veszekedni Aladdin.
- Így van.
- De hát nálam van a lámpásod kétszáz éve, azaz én birtokollak!
- Így van.
- És még így is kellenek azok a rohadt papírjaid, hogy bizonyítsam ezt??
- Így van.
- Ez ne igazságos! - mérgelődött Aladdin. - Hiszen két aranyért vettem meg egy vén banyától!
- Akkor aztán jól lehúzhattad azt a szegény, kedves öreg nénit, te önző alak. - szidta a szellem. - Ilyeneknek meg végképp nem vagyok hajlandó egy csekélyke szívességet tenni. De hogy lássad, milyen rendes vagyok, hagyok itt neked egy mentolos cukorkát.
- Minek nekem az??
- Mert rohadt büdös a szád!
- Nem csinálhatod ezt velem! - nyafogott Aladdin. - Mégis itt vagy nálam kétszáz éve, és azóta is igyekeztem fényesre dörzsölni a lámpást! Jó, igaz, a zománcot elrontottam vele, de hát a a lényeg, hogy becsben tartottam, és őriztem idáig!
- Igaz - bólintott a dzsinn. - És ez esetben hajlandó lennék teljesíteni a kívánságaidat...
- Na végre, csak jobb belátásra tértél! - lelkendezett Aladdin.
- ... Hacsak fel nem mutatsz nekem iratot arról, hogy tényleg a gazdám vagy!
- Menj a büdös picsába!
- Na, ez a kívánságod számomra parancs! - hajtott fejet Aladdin előtt a dzsinn, és visszabújt a lámpásába minden elő menet nélkül.
- Hé! Gyere vissza! Csak piszkálódásból mondtam azt!
Aladdin felkapta a lámpást, és nyomogatni kezdte a gombot. Ezúttal hiába nyomogatta, a szellem többet nem bújt elő. Aladdin még azzal is próbálkozott, hogy dörzsöléssel jobban tönkretegye a zománcot, de ez se segített. A lámpás nem mutatta többé életjelét annak, hogy lakik benne egy meglehetősen makacs szellem.
A vénember dühében a falhoz vágta a lámpást. A lámpás azonban csak pattant egyet a falon, és a visszaúton fejbe vágta a már amúgy is öreg és gyenge Aladdint. A csodalámpás hangos koppanással hullott a Ali Baba és a negyven rabló otthagyott halomnyi hamis aranykupacának tetejére. Melléje meg Aladdin zuttyant a hátára vérző fejjel, ami azt jelentette, hogy a fejéhez ütköződő lámpás miatt betört a koponyája.
- Rohadt lámpás és a szelleme - nyögte Aladdin. - Ezért érte meg az a kétszáz év?
Eme szavakkal lehelte ki a lelkét.