Születési név: Dante Libraio
Egyéb név: nincs
Faj: ember
Nem: férfi
Születési hely, idő: 1984. június 13. Firenze, Olaszország
Kor: 30
Magasság: 190 cm
Súly 83 kg:
Hajszín: fekete
Bőrszín: Dél-Európai
Vércsoport: A+
Egészségi állapot: egészséges
Család:Apa - Enzo Libraio
Anya - Sylvia Biasco
Foglalkozás: Könyvtáros
Oldal: Semleges, de a jó felé húz
Előtörténet: 1984 nyarán születtem, Olaszországban. Tervezett gyerek voltam, így születésem nem rendítette meg anyámékat. Gyermekkorom átlagosnak mondható, talán annyit érdemes megemlíteni, hogy családi hátteremnek köszönhetően, igen magas szintű oktatásban volt részem, már egész kicsi koromtól kezdve. Olaszország legelőkelőbb magániskoláiban tanultam. Részben a család unszolására, részben magam miatt, az ügyvédi pályát céloztam meg. Eleinte érdekelt is, de ahogy teltek az évek az egyetemen, egyre jobban lankadt az érdeklődésem. Ha abban az időben valaki megkérdezi, hogy mégis mit szeretnék csinálni, ha felnőtt leszek, akkor valószínüleg az illető arcába röhögök, és azt felelem: - Világot látni! Az egyetem negyedik évében végleg meguntam, és otthagytam az egyetemet! Amikor ezt közöltem otthont, apám ordítozni kezdett, és már-már ki akart tagadni! Anyám elnézőbb volt, de ő sem örült. Ekkor, hogy kitisztuljon a fejem, bejelentettem, hogy határozatlan időre Isztambulba költözöm a család nyaralójába.
Már egy ideje Törökországban éltem, teltek a hetek. Nagyrészt a családi bank számláról tartottam el magam, de, hogy ne tűnjek haszontalannak, a helyi könyvtárban vállaltam munkát.
Ez az időszak egyszerűen mesés volt! Nap közben könyvek között, este a kényelmes házban, hétvégén buli a frissen szerzett barátokkal! Így teltek a mindennapjaim közel fél éve, amikor egy olyan dolog történt, ami gyökeresen megváltoztatta az életem: A nyaraló öreg kertésze épp vizet húzott fel a kerti kútból. Mivel épp semmi dolgom nem volt, így gondoltam segítek neki a kerti munkákban. Fütyörészve elindultam felé, miközben húzta fel a vizet. Ekkor váratlan dolog történt! Az öreg egy pillanatra meginogott, majd beleesett a kútba! Szerencsére a víz szintje nem volt magas, így nem fulladt meg. Azonnal odarohantam, és a kút fölé hajoltam. Hallottam, hogy a kertész segítségért akar kiáltani, de alig van ereje, így a kiáltás vége elhal. Én bekiáltottam a kútba:
- Abdul! Jól van? Eltört valamije?
- Azt hiszem a jobb karom! - felelte.
Ekkor valami hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem bemászni a kútba! Ügyelve, hogy meg ne csússzak, sikerült lejutnom hozzá. Mondtam neki, hogy ugorjon föl a hátamra. Így, hátamon Abdullal, kicsit lassabban, de sikerült visszamásznom a felszínre! Ahogy kiértünk, leraktam a fűbe, ő pedig azonnal hálálkodni kezdett. Mondtam neki, hogy nincs miért köszönetet mondania, kötelességemnek éreztem, hogy kimentsem. Kocsiba szálltunk , és bevittem a kórházba. Az orvos azt mondta, hogy óriási mázlija volt, hogy “csak” a karja tört el. Miután sínbe rakták, és begipszelték a karját, már haza is engedték.
Mikor haza értünk ( a ház egy alsó részében lakik, egyedül), mondtam neki, hogy bármennyi szabadságot kivehet, pihenjen amennyit jólesik. Erre azt felelte, hogy holnap mutatni szeretne valamit. Elég rejtélyesen mondta ezt, így alig aludtam valamit. Másnap miután megreggeliztünk, mondta, hogy készítsek ennivalót, mert túrázni megyünk! Készítettem pár szendvicset magamnak, és bár nem kérte, de csináltam Abdulnak is. Elindultunk a környező hegyek által ölelt erdőbe. A telefonom szerint már vagy 15 kilométert tettünk meg! Miután elraktam a mobilomat, Abdul megállt, és mintha keresett volna valamit. Én nem láttam semmi furcsát, csak egy szembetűnő dolog volt a környéken, egy csomó, halomba rakott kő, de ennek sem tulajdonítottam túl nagy jelentősséget. Abdul annál inkább! Odament a kőrakáshoz, és gondosan, egyesével elkezdte elpakolni a köveket. Megkérdeztem, hogy segítsek-e, de azt felelte, hogy inkább nézzek körül, nincs-e itt valaki. Mire visszatértem gyors őr járatomból, Abdul végzett a pakolással. Meghökkenve tapasztaltam, hogy a kőrakás alatt egy igen széles, fáklyákkal kivilágított alagút vezet lefelé! Abdul elindult lefelé, és kérte, hogy kövessem. Kicsit félve, de utána indultam. Jó 300 méter haladtunk, amikor egy hatalmas terembe érkeztünk! A teremben férfiak csoportjai beszélgettek. Amikor beléptünk a csarnokba, mindenki köszöntötte Abdult. Feltűnt, hogy mindenki hasonló ruházatot visel. Egy csoport kérte Abdult, hogy csatlakozzon, de Abdul elutasította a meghívást, mondván, beszélnie kell a Nagymesterrel. - Nagymester! - kiáltottam fel magamban - mi ez, valami szekta?
Abdul odavezetett egy más ruházatot viselő, idős, de igen jó erőben lévő férfihoz.
- Nagymester! - köszöntöttem alázatosan.
A Nagymester is köszöntötte:
- Testvérem, régen jártál köztünk, mi hozott hát ide?
- Be szeretném mutatni ez a fiatalembert, aki megmentette az életemet!
- Valóban? - kérdezte tőlem.
- Igen. - válaszoltam félve.
- Szeretném ha kitanítanánk a mesterségünkre! - vette át a szót Abdul.
- Igen nagyot kérsz Testvérem! - válaszolt a Nagymester.
- Tudom, de a fiú tehetséges, és ha jól tudom most toborzás van.
- Igen, jól tudod.
- Akkor hát beleegyezel a tanításába?
- Legyen! Mivel megmentette az életedet, úgy gondolom, hogy kiérdemelte.
- Khm! - köhintettem alig hallhatóan.
- Igen? - kérdezték, szinte egyszerre.
- Tulajdonképpen kik maguk és mire akarnak kiképezni? - szegeztem nekik a kérdést.
- Igazad van, még be sem mutatkoztunk! - mentegetőzött a Nagymester. - Mi az Asszaszinok ősi rendje vagyunk, akik már hosszú év ezredek óta tartjuk fenn a békét a Földön. Rendünk kiterjed az egész világra, így szinte mindenről tudunk! Téged is ismerünk, ifjú Dante!
- Mi?! Honnan tudják a nevem? - támadtam le.
- Édesapád révén. Ő is Asszaszin Nagymester volt egykoron.
- Az én apám bérgyilkos volt?! Na, ne röhögtessen! - válaszoltam gúnyosan.
- Pedig így van. Mit gondolsz, hol járt éjszakánként amikor gyerek voltál? És szerinted miért tünt el néha napokig?
- Akkor hát igaz! - feleltem meglepetten.
- Na, ha már így tisztáztuk a történelmet, felteszem a kérdést: szeretnél apád nyomdokaiba lépve te is Asszaszin lenni? - szegezték nekem a kérdést.
- Azt hiszem igen! - feleltem.
- Akkor máris megkezdjük tanításodat! - jelentette ki a Nagymester.
Miután befejeztem a sok ényi tanulást és kiképzést, “hivatalosan” is Asszaszin lettem! Megkaptam fegyvereimet, és a Nagymester megkért, hogy költözzek Amerikába, Gotham City-be, mert ott igen magas a bűnözés ill. ott még nincsenek Asszasszinok. Megmondta, hogy a rend biztosított számomra egy lakást a belvárosban. Így hát beleegyeztem!
Így kerültem Gotham City-be!
Epilógus:
Gothambe való költözésemkor első dolgom volt, hogy munkát találjak. Szerencsémre a Gothami Nyilvános Könyvtárban épp üresedés volt, amit sikeresen megpályáztam, így most könyvtárosként dolgozom. A másik fontos dolog még, hogy nem sokkal ide költözésemkor vásároltam magamnak egy pisztolyt, egy Walther PPK személyében.
Jellem: Mindenkiben a jót keresi, barátságos az emberekkel. Választékos a beszéde, ez gyakran mentette meg szorult helyzetekből. Tanulmányainak köszönhetően igen művelt.
Szakképzettség: Szakképzett Asszasszin, avagy bérgyilkos. Kitünően műveli a Parkour “tudományát”. Izmos, kidolgozott a teste.
Képesség: Nincs különleges képessége.
Csüt. Aug. 26, 2021 3:05 pm by 
Tárgy: Dante Libraio 
