Pszichiátriai szoba

Több száz, több ezer elítélt fordult már meg a megdöntött ágyban, hogy Blackgate elit pszichológusai megértsék őket, s rávezessék őket a javulás ösvényére.
A szoba maga nem nagy, öszvissz egy viszonylag kényelmes, ám bilincsekkel díszített ágy volt ott, hogy a rabok kiönthessék rajta szívüket, mellette pedig egy kényelmes fotel a doktoroknak, kik a lélek rejtelmeivel foglalkoznak. A szobából egyetlen kívülről zárható ajtó nyílik, s az egyik fal teljes egésze üveg, amin keresztül a kíváncsiskodók beleshetnek a benti eseményekbe, ám a szobából semmit nem látni ebből.

Az izgalom, mely betölti a levegőt szinte tapintható, amint a terem ajtaja előtt állsz. Az igazgatótól jössz aki kifejezetten téged kért meg a feladatra. Az egyik legbetegebb, legőrültebb elmét kell a gyógyulás irányába vezetned. Az egyik leggonoszabb lényt kell kezelned akit a város valaha látott. Több százak halála támad s lelkén, s rengeteg pszichiáternek tört már bele bicskája a gyógyításába.
Azt mondták semmit nem vihetsz magaddal, csak egy tollat és papírt, és egy táskát, amihez megkötötték, hogy csak a legreménytelenebb helyzetben nyiss ki.
Nem érted miért van szükség ilyesféle dolgokra, ám elfogadod jelenlegi feljebbvalód utasításait.

Hirtelen az ajtó mellett álló kiniytja az összes lakatot, az ajtó kitárul s te belépsz. Hallod amint utánad bevágódik az ajtó, s minden zárat a helyére tesznek. Tökéletesen egyedül maradtál.
Nem mondták el pontosan ki a gyógyítandó alany, azt mondták  enélkül kell gyógyítanod, hisz egyetlen rossz szó is felébresztheti megtört személyiségének egyik oldalát.

Közelebb lépsz a kanapéhoz, s ledöbbensz a látottakon. Nem az a sötét gyilkos akire számítottál. Előtted egy egész testében remegő, apró öregember feküdt, szemei könnyesek voltak, s még gyér hajáról is folyt az izzadság. Apró beesett szemei kétségbeesetten vizslattak téged, ám reszkető ajkai egyetlen szót sem formáltak.

Még nem érted teljesen a helyzetet, hogy miért kell titokban tartani az ember identitását, és hogy pontosan hogyan is lehet ez a szerencsétlen Gotham egyik legnagyobb réme. Ám ha ma bizonyítasz, akkor igazán elismert lehetsz majd az orvosi körökben.

/100. hszem -re való tekintettel, a kalandodat különleges figyelemmel fogom követni
Első feladatod kideríteni ki is lehet az illető, majd a megfelelő szavakkal megnyugtatni a lelkét. Jó játékot kívánok /

Mostanában valahogy sokkal több munkája és kínálata van mint valaha gondolta volna. Elősször Arkhamban kérték meg, hogy egyénileg foglalkozzon Krokkal, majd pár napra rá, kapott egy telefont a Blackgate igazgatójától, hogy van számára egy érdekes ajánlat és örülne, ha Lucy ezt elfogadná. Eddig sem unatkozott és mindig dolgozott valamilyen projekten a suli mellett, de most hirtelen nagyon rövid idő alatt két érdekes munka is az ölébe hullt. Mindkettőt elfogadta, elvégre nagyon szívesen segít mindenkinek és mindenhol, ahol csak tud. Igaz, nem tanult pszihiáternek, de úgy látszik, ezt sem az Arkhami igazgatót, sem a Blackgate igazgatóját nem érdekli.
Iskola után bár kissé fáradt volt már, de azonnal elment a Blackgate-be, hogy megtudakolja az igazgatótól, hogy milyen ajánlatról is van szó. Eléggé izgatott volt, ezt meg kellett hagynia, mivel semmi konkrét utasítást nem kapott, csak annyit, hogy tegye a dolgát. Ahhoz pedig egy papírt és tollat kapott, na meg egy aktatáskát, amit csak vészhelyzetben szabad kinyitnia. Eléggé furcsa volt ez számára, s ahogy a folyosón haladt a megadott szoba felé, fejében csupán egy dolog forgott: Ki lehet az a rab, akivel a terápiát kell csinálnia. Nem lett neki elmondva, nem kapta meg az iratait, ami miatt azonnal rögtönöznie kell majd mindennel. Ilyen helyzetekre nem volt Lucy felkészülve. De ő nem az a fajta személy, aki ne találná fel magát. Mikor megkérkezett az ajtóhoz, vett egy mély levegőt és hosszú, göndör vörös haját hátrafésülte. Ez egy igazi zsákbamacska volt. A helyiségben csak ő lesz a klienssel. Semmilyen biztonsági őr, semmilyen felügyelő. Lehet jobb is így. Tudja, hogy ilyenkor hamarabb megnyílnak, nincsenek annyira frusztrálva. Az ajtó kinyílik és ő belép.
Nagy meglepetésére csak egy idősebb férfi feküdt ott, ki úgy látszott, a pánikroham szélén áll. Lucy arcára egyből a sajnálat költözött, s bár ott derengett egy barátságos mosoly, tudta hogy óvatosnak és roppant óvatosnak kell lennie.
- Üdvözletem - szóllítja meg óvatosan, mégis barátságos és kedves hangon, miközben közelebb megy hozzá. Szemét nem veszi le az öregemberről. Mikor a fotelhoz ér, az aktatásákát lerakja a fotel mellé a földre és ő kényelmesen, mégis illedelmesen üll le rá. Nem dőll hátra, inkább előre, hogy közelebb lehessen az idős emberkéhez. Arcáról a mosoly mit sem lankad, szemeiből a barátság sugároz. Lábait keresztbe rakja, mindkét kezét térdén pihenteti.
- Én Lucy vagyok. Reméllem kellemes társaság leszek ön számára. Önt hogy hívják? - kérdezi meg tőle, egyszerre csak egy kérdést fog neki mindig feltenni, hogy teret adjon az idős emberkének, hogy szépen lassan meg tudjon nyugodni, hogy éreztesse vele, nem azért van itt, hogy kifagassa, hanem hogy csak beszélgessenek egy jót, mint a barátok.

Az öregember rád mereszti megfáradt, gondterhelt szemeit, majd nem is törődik veled a továbbiakban. Szemeivel ugyan követi a lépteidet.
Jobban szemügyre véve, egy viszonylag jó húsban lévő öregúrról van szó, kezei puhák, mint aki világéletében nem végzett fizikai munkát. Arca is kedvességet sugároz, ám a nyugtalanság s a félelem méy ráncai bemocskolják az egészet.
Miközben figyel nagyokat hunyorog, láthatóan rossz a szeme. Ahogy végigmér észreveszi a táskát s percekig azt bámulja, méregeti mekkora lehet, mi férhet el benne, ahogy nézi némely ránca mintha kisimulna, ám idegessége, zavartsága nem múlt el. Ekkor köszönsz neki, s ő mintha kicsit elpirulna, szégyenlősen bólint egyet feléd viszonzásul.

Ahogy bemutatkozol mintha a szája válaszra nyílna, de végül elhalkul, megmakacsolja magát s megszólal.
- K-k-kérem, ugye nem tettek semmit sem ővele? - Szája széle remeg s az ujjai is furcsa táncot lejtenek. - Nélküle egy senki vagyok... Nélküle egy... senki...
Ezt a mondatot már nem fejezte be, helyette összezárta a száját s sírni kezdett. Hevesen záporozó könnyei mellett igencsak szánalmas látványt nyújthatott.

Kicsit jobban az idős emberre mosolyodott, bíztatóan. Fogalma sem volt, hogy valójában kiről beszéll, de Lucy nem hagyta, hogy ez kizökkentse szerepéből. Ami a rögtönzést illeti, abban bizony nagyon jó volt, hisz kellett a szakmájához. Nem csak a rögtönzés, hanem a szemrebbenés nélküli hazugság is. Meg kellett tanulnia az embereknek úgy előadni a hazugságot, hogy elhidjék, Lucy igazat mond, mint aki tökéletesen megvan bizonyosodva abba, hogy amit mond, az tényleg úgyvan. Most sem volt másképp. Azonnal reagált.
- Nem kell aggódnia. Rendben van és hamarosan találkozhat is vele. Már kérdezett maga felől. Engem küldött, hogy megnézzem, ön valóban rendben van e és hogy segítsek, ha bármiben hiányt szenvedne - válaszol neki barátságosan és nyugtató hangon. Tudja, nem szabadna a kliensekhez hozzáérni, pedig nagyon szívesen megfogná az idős ember kezét, hogy jobban érezze, biztonságban van, nem kell semmitől sem félni. De már megtanulta, hogy az ilyen emberek roppant kiszámíthatatlanok. Nem olyanok, mint az idős személyek az idősek otthonában.
- Nem kell félnie. Senkinek semmi baja nem esik. De hogy Ő sem maradjon válasz nélkül, érdeklődött hogyléte felől. Hogy érzi ma magát? - Lucy természetesen egyáltalán nem vakarta, hogy az ember kiről beszélhet, de megfogta a lehetőséget, hogy felvegye vele a kommunikációt és több információt szedjen ki belőle, amivel majd dolgozhat.

A férfi hirtelen abbahagyja a sírást s döbbenten néz rád s elfojtott hangon megszólal.
- Maga beszélt vele? - Pár másodpercnyi néma csend és gondolkodás. - Lehetetlen..
Eme kijelentésed mintha teljesen sokkolta volna, elnémult, szinte katatón állapotba került, miközben suttogta.
- Akkor immáron semmi értelme az életemnek... - Újra néma csend, mikor az öreg szeme kipattan s vérerekben úszva, éteri haraggal a lányra néz. - Hazugság... Sose érdekelné hogy vagyok... Soha! SOHA!

Ekkor hirtelen lenyugodott mintha megdöbbent volna saját haragjától, ismét meghunyászkodott. Igazi gyenge, szolga jellem, ki képtelen kiállni magáért.
Hirtelen ismét kinyitja a szemét, és már nyoma sincs az előbbi haragnak. Idegesség az mi megint erőt vett rajta, ami a tekintetét egyre csak láda felé csalta. Nagyon méregette, s mintha magában számolgatott volna.
Hirtelen megszólalt, hangja még mindig remegett, de mintha valami földöntúli erő segítené mégis nekifogott.
- H-ha nem hazudik többet, akkor beszélgethetünk...

Lucy még akkor sem fejezi be a kedves mosolygást, mikor a pasas hirtelen dühkitörésbe kezd. Szépen, nyugodtan várja meg, hogy átmenjen rajta, hogy kiiabálja magát. Felesleges lenne ilyenkor bármit is közbeszólni, próbálni őt lenyugtatni, elvégre az affektus pont olyan állapot, mikor az ember agya elborul és semmit sem képes felfogni abból, ami körülötte történik. Bár el kell ismernie, hogy ez a személy még csak meg sem közelítette ezt az állapotot. Nem jegyzetelt, nem írt semmit a papírra. Még csak kezébe se vette. Ott nyugodott a tollal együtt az asztalon. Zavaró tényező lenne, ha most nekiállna közben jegyzetelni. Úgyis mindent rögzít a kamera, mely a szomszéd szobában van, amögött az üveg mögött, melyen keresztül ők bár oda be nem látnak, de onnan őket nagyon is jól látják, valamint hallják.
- Én nagyon szívesen beszélgetek önnel. Miről szeretne? - kérdezi tőle érdeklődve. Ki szeretné használni, amíg a férfi zaklatott állapotban van. Ilyenkor többet mondanak el magukról, mint gondolnák.
- Említette, hogy őt maga nem érdekli. Tudja... Van hogy másokat nem érdeklünk. Én se szoktam másokat érdekelni. De másrészt akit nem érdeklek, azok engem sem érdekelnek. Mit gondol erről? Maga szerint érdemes pazarolni az ilyen személyekre az időnket? - hajtja enyhén oldalra fejét, mindkét szemöldöke kérdőn, de nem vallatón felszalad.

- I-igen, talán igaza van, igaza lehet... - nagyot sóhajt- Elnézést a faragatlanságomért, a nevem Arnold We... -be már nem fejezhette a mondatot mert hirtelen egy mély, erős, férfias hang törte meg a mondatot, s a férfi szívébe félelmet csalt.
- Hogy merészelsz az engedélyem nélkül beszélni, te ostoba kis féreg?!
Arnold tekintete ekkor a táskára szegeződött s rettegő tekintettel bámulta hosszan.
- Sajnálom uram, sajnálom, sajnálom!
- Elég a sajnálkozásból te helyettes barom... Te meg, te ostoba lány engedj ki. Ha akarsz valamit beszélj velem szemtől szemben, nem szeretem mikor egy ennyire nyámnyila és mihaszna senkiházi mögé rejtenek.
A hang a ládából szólt, habár ez lehetetlennek tűnt.
- Nyisd fel a bőröndöt, és ígérem "beszélgethetünk...

Örömmel látta, hogy a férfi, aki Arnoldként mutatkozott be, próbált megnyílni előtte. Már-már kezdte azt hinni, hogy ebből lehet valami, de ekkor összeráncolt, szinte mérges tekintettel nézett le a bőröndre. Nem tetszett neki, hogy Arnold a bőröndben lapuló valamitől, vagy valakitől retteg ennyire. Bíztatóan nézett Arnoldra.
- Örömmel ismerem meg magát Arnold. Lucy vagyok. De nyugodtan tegezzen. Még nem érzem magam elég idősnek a magázásra - nevetett fel halkabban, hogy bomlassza a feszültséget és Arnold félelmét. Tudja, amíg a bőrönd a helyiségben lesz, addig nem fog neki megnyílni, mert mindig ott lesz a rettegés, az a hatalmas megalázkodást. Pont ezt akarta eltörölni. Éppen ezért, már csak azért sem fogja kinyitni a táskát. Sőt, egyszerűen fogta és a fotel mögé tolta, hogy Arnold a táskát le lássa. De ha nagy gond lesz ebből, egyszerűen kiviszi. Ketté kell választania őket, hogy bármiféle eredményhez jusson.
- Sajnálom, de most kedves Arnoldal beszéllek. Ha szeretne valamit mondani, majd beszélgethetek önnel is. Nem illedelmes ilyen csúnya módon letámadni bárkit is. Nem igaz, kedves Arnold? - pillant a férfire és ismét elmosolyodik. Arnold nagy valószínűséggel skizofrén lesz és nagyon jó hasbeszélő, vagy valóban van valaki abban a táskában. De az alapján amit lát és hall, Arlond mindenképp az Arkhamba lesz áthelyezve, hogy ott pszihiáterek foglalkozzanak betegségével.
- Hol is hagytuk abba a beszélgetést, kedves Arnold? - teszi fel a kérdést és "gondolkodik", mint aki elfelejtené, valójában csak teret akar adni Arnoldnak, hogy ismét megszólaljon.

A férfi egyszerűen elsírta magát a táska elrakásakor, s abba sem akarta hagyni bármennyire is unszoltad, mikor váratlanul ismét megszólalt a hang.

- Inkább beszélj te ostoba fafej... - Ennyi kellett csak, s Arnold hirtelen folytatta.
- A-a nevem Arnold Wesker, s a ládában van a főnök, Scarface. Itt, a Blackgateben ismerkedtünk meg hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, mikor először bekerültem.

Hirtelen csönd lett, s csak az ujjainak ideges mozgását lehetett hallani közben, mikor megszólalt ismét.
- Pontosan, mire kíváncsi?

Meglepődve szalad fel Lucy mindkét szemöldöke, de nem az a sajnálat, inkább a kíváncsiság miatt. Ujjaival végigszaladt állán, mintha valamilyen láthatatlan koszt szeretett volna ezzel a manőverrel letörölni. Fejét lágyan oldalra döntötte, tekintetével lesiklott a táskára, ami ott lapult a fotel mellett. Majd ismét Arnoldra nézett. Ajkán lágy, gondolatkoban elmerülő mosoly lapult. Volt egy ötlete, na nem mintha más választása lehetne. Mutatóujját felemelte, hogy ezzel egy kicsit felhívja Arnold figyelmét és kíváncsiságát. Majd oldalra dölt, kezét kinyújtotta a táska felé és valamivel közelebb húzta. Nem nyitotta ki, de közelebb húzta.
- Igen? Itt a Blackgate-ben? - kérdezi tőle roppant kíváncsian, mintha épp most árulta volna el a fiatalság titkát. Lucy mivel nagyon jó színész, elvégre mint szociális munkás ezt is meg kellett tanulnia, hogy klienseivel dolgozni tudjon, ezért úgy tesz, mintha teljesen elfelejtette volna, mit is akart a táskával és úgy nézett Arnoldra, mint aki minden szavát lesi.
- Hogyan ismerkedtek meg? Szobatársak voltak? Szerintem nagyon szép dolog ha a barátságok hosszú éveken keresztül kitartanak. Nincs is annál szebb dolog. Mit gondol erről kedves Arnold? - a "kedves Arnold"-ot mindig egy barátságosabb hangnemben mondja ki és még egy szélesebb mosolyt is varázsol mellé, mintha Arnold Lucy szeretője lenne, vagy legalább is igencsak közel állnának egymáshoz.

A férfi ujjai még hevesebben, izgatottabban, s idegesebben matattak miközben folytatta.
- Mondja csak ifjú hölgy, ismeri Gotham átkának legendáját? AZ elsők tetteit, a város létrehozásának körülményeit? Akkor kezdődött minden, akkor kezdődött az őrület mely beitta magát a falakba, s mely azzá tette a várost ami ma. Az őrület elképesztő méreteket öltött itt, s ez az oka az ebben az épületben történt tömeges kivégzéseknek is. Tudja, itt az épületben van egy lezárt szoba, melyben oly sok elítélt oszló tetemének maradványa itta be magát a falakba. Felakasztották őket, jóval a halálbüntetés eltörlése után is még, s a hullákat csak elszórták ott helyben. Csupán pár éve szerelték le, vágták szét az akasztófát.
Az egyik elítélt viszont eltett a halál fájából egy darabot, s megfaragta, egy bábot alkotott belőle. Szép lassan elkezdett vele beszélgetni, majd istenként kezdte tisztelni. S a báb válaszolt.
Én is őrültnek néztem, mikor először kerültem börtönbe egy kocsmai verekedés alkalmával, az ő cellájába.
Nem engedte hogy hozzáérjek a bábhoz, s nem is akartam. Egyszer mégis kórházba kerültem, mert míg nem volt ott a báb elmozdult, s engem gyanúsított. Tényleg nem nyúltam hozzá. Ám mikor felépültem újra abba a zárkába kerültem ahol ő volt, s egyik magányos órámban a báb megszólalt. Először azt hittem megbolondultam, ám lassan elkezdtünk kommunikálni, beszélgetni. Megnyerő stílusa utolért, s befolyás alá vont. Másnap szabadok voltunk.
Először öltem embert, s rögtön börtön fél személyzetét, s a cellatársamat. Először puszta kézzel, később őröktől lopott fegyverekkel.
- Ekkor sérült meg az arcom, s születtem újjá, mint Scarface! - szólalt meg egy hang a dobozból.
- Oh igen, igen ekkor kezdődött minden.

Hirtelen a táska elkezdett zörögni, s te meglepetten fordítod felé a tekinteted. Hogy mozdulhatott meg magától... Mikor visszafordulsz kiszárad a szád, s elkezdesz remegni, ám félelemed próbálod mosolyod mögé rejteni. Az öregember előtted állt, ideges ujjmozgatása valójában azt a célt szolgálta, hogy egy elrejtett dróttal kiszabadítsa magát. Hirtelen meghajolt előtted, majd miközben a táskához lépett megszólalt.
- Ez volt a jel, ifjú hölgy, a jel, hogy vár a világ. Tudja, sokan elkövetik a hibát, hogy tárgyként kezelik a főnököt. Ezt nemszabad. Gotham átka miatt, semmi nem az aminek látszik...

Szép lassan lehajol, s kinyitja a bőröndöt, s kivesz belőle egy furcsa, kék zakót s gengsztersapkát viselő, sebhelyes arcú bábot. Ahogy felhúzzaa kezére, az életre kel s megszólal:
- Na végre már azt hittem örökre a sötétben kell gubbasztanom.

Ekkor a báb ingujjából egy kisebb gépfegyver került elő.
- Borzalmas az itteni biztonság, vicces, milyen egyszerű innen megszökni... - S ekkor Lucyre emeli a fegyvert. S a báb szája vészjóslóan elvigyorodik, hihetetlen, hogy képes lehet ilyesmire egy faragott arc. - Utolsó kívánsága szép hölgy?

Arnold eközben csöndes, érzelemmentes arccal állt, sőt, üres kezét a háta mögött tartotta, mint egy jó komornyik, ki csak gazdája utasítására vár...

(Ha túl akarod élni a szituációt, ide bizony egy nagyon jó beszélőke kell)