Homályzóna alternatíva

Szeretnék, jelentkezni, gondolom majd kell valami vázlat a karakterről, meg részemről hiányolok egy jelentkezési határidőt:D

Én is jelentkezem, majd írok előtörit is nemsokára!

Lehet jövök én is Előtöri in progress!

Gyüvök én is !


Név: Zack Tucker
Egyéb név: Töki
Kor: 15 éves
Foglalkozás: Tolvaj, önjelölt szuperhős
Kinézet: Fekete haj, amit fel szokott zselézni. 160 cm magas, 40 kiló, egyáltalán nem izmos. Az ujjai sokkolóan hosszúak, a körmét meg lerágja. "Álruhában" egy sálat teker a fejére, bár mindenki felismeri... Általában gyapjú pulóvert húz, amire egy overallt húz, ezekhez pedig a zöld gumicsizmáját húzza. "Küldetéseken" még egy gumikesztyűt is húz, hogy ne hagyjon ujjlenyomatokat.
Jellem: Pimasz, kleptomániás alak. Azt hiszi magáról, hogy jobb mindenkinél, igazi hősnek gondolja magát. Nagyon érzékeny, gyakran szokott sírni, ami azért meglepő, mert mindezek ellenére nagyon bátor...
Rokonok: Apja, anyja, nővére halott, egyik barátjánál lakik.
Betegség: Kleptománia, asztma, drogfüggő.

Előtt történet:

Smallville városkájában születtem, 15 évvel ezelőtt . Anyucim szeretett, de az apucim nem foglalkozott velem, bár ő semmivel sem foglalkozott, csak az alkohollal. A nővérem tanított meg mindenre, amit az apámnak kellett volna megmutatnia: földet művelni, halászni, vadászni, borotválkozni. Nem szerettem egyiket sem csinálni, bár a horgászás elég jól ment. Sajnos szegények voltunk, ezért nem mindig kaptam meg, amit meg szerettem volna kapni.... ezért megszereztem magamnak! Már kisgyerekkoromban elkezdtem lopkodni. Először csak pár cukrot dugtam zsebre, de később már súlyosabb dolgokat: bicikliket, ékszereket, majd pénzt. Zsebtolvaj lettem. Kihasználtam, hogy kicsi voltam, és aranyos, senki sem gyanakodott. Aztán amikor kicsivel idősebb lettem, más lett a helyzet. Már nehezebb volt a lopás. Óvatosnak kellett lennem, nehogy észrevegyék, hogy mit teszek. Szerencsére találkoztam Sam Hawkinssal, aki nálam hat évvel idősebb volt. Ő elterelte a figyelmüket, míg én könnyedén ellophattam a pénzt, vagy miegymást. Nem zavart, hogy 50-50 arányban el kellett osztani mindent, mert legalább volt egy igazi barátom. Az otthoniak nem igazán tudtak az ügyeimről. Apám tudta, de őt nem érdekelte, anyám próbált leállítani, nem sikerült neki, a nővérem pedig bízott abban, hogy befejezem... nem így lett! Egyre súlyosabb dolgokat csináltam, már nem is nagyon érdekelt minket, hogy lebukunk! Ketten voltunk. Általában Sam volt a megfigyelő, ő figyelte a terepet, míg én végeztem el a piszkos munkát. Ha valaki kötekedni próbált volna, Hawkins elég erős volt ahhoz, hogy megvédjen.
Amikor tíz éves lettem, apám meghalt. A sok pia megölte. Anyámnak ezután jobb élete lett. Engem sem nagyon érdekelt semmi... Volt, hogy napokig nem láttak otthon, mert elmentünk Sammel. Habár tolvajok voltunk, nem volt túl sok pénzünk, mert amit szereztünk, azonnal elköltöttük drogokra. Imádtunk szívni... Végül már a családom sem bírta, és elküldtek otthonról. Saméknél laktunk, ott terveltük ki, mit mikor és hol lopunk el. Az, hogy nem kellett átjárkálni egymáshoz, jelentősen növelte a hatékonyságunkat. Én meg le sem szartam, hogy mi van otthon. Tizennégy éves koromig nem sokat láttam a családot. Aztán amikor kitört a fertőzés, gyakran voltam a házuknál, és őrködtem. Féltettem őket! Egyik éjjel bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem: megölték őket!
Egy csomó fertőzött tört be a házba. Én a szomszédos ház ablakában őrködtem (betörtem oda) . Amikor láttam, hogy bementek a házba, azonnal odasiettem. Beugrottam az ablakon, és felkaptam egy kés az asztalról. Próbáltam védeni őket, de tőlem is féltek... nem bíztak bennem. Elfutottak a szobába, és bezárták az ajtót. Ekkor már mindent feladtam... Egy ideig próbáltam hadakozni velük, de aztán rájöttem, hogy felesleges. Elfutottam, és hazamentem. Ezután egy ideig nem csináltam semmit. Otthon maradtam, drogoztam. Sam nem örült neki, hogy nem lopkodok. Egyik este Sam vérző kézzel jött haza. Amikor megkérdeztem mi történt, azt mondta, hogy az egyik fertőzött megkarmolta. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem hagyom, hogy tovább öldököljenek: felveszem ellenük a harcot!

Felszerelés:

Konyhakés:

WC pupma:

Csúzli:

Csapágygolyók, kavicsok, paradicsomok.
Öngyújtó + spray
Párnákkal kibélelt mellény
Vízipisztoly (egy csomó "tárral" )
Miniatűr horgászbot
Teniszlabda-ágyú (egy hosszú cső, a szélén egy karral, amit ha tekerünk, akkor egy pumpa sorozatosan lövi ki a labdákat.
Fakard

Vuvuzela

Ketchup és mustár
Petárdák
Lufik
Zseblámpa - 2 db tartalékelemmel
3 db "szopókás" üvegben tárolt pocsolyavíz.
A kisebb tárgyak a kabát zsebében, a közepesen nagyok a kabát alatt, a kard és a pumpa a hátamon, a vizipisztolyok, a ketchup és a mustár az övemen, a hátizsákomban pedig a víz, a csúzli mindig kéznél van.

Képzettségek:
Profi dobó: Töki tökéletesen tud célozni a gömbölyű tárgyakkal.

Név: Andrew Radinski
Életkor: 17 év
Foglalkozás: Középiskolás
Magasság: 179 cm
Súly: 61 kg
Külső: Szőkésbarna hajú, szemüveges. Vékony testalkatú, de nem betegesen törékeny. Nem mondható jóképűnek, bár arcvonásai intelligenciát sugároznak. Általában farmert és inget visel. Még ebben a feje tetejére állt világban is igyekszik a körülményekhez képest ápoltnak mutatkozni.
Jellem: Kisebbségi komplexusban és önértékelési zavarokban szenved. Elszántan próbálj bizonyítani önmagának és a világnak, hogy nem ér kevesebbet, mint mások. Alapvetően csendes természetű, de próbál kedves lenni mindenkihez. Nem igazán vallásos, de katolikus nevelése meglátszik a viselkedésén.
Család: Stefan Radinski(apa), Jill Brown(anya), Martin Radinski(fiútestvér, 18), Dorothy Radinski(lánytestvér, 12)-valószínűleg fertőzöttek vagy halottak
Egészségi állapot: A lelki betegségektől eltekintve egészséges

Előtörténet:
Apám Lengyelországban született, onnan emigrált Smallvillbe a '80-as években. Itt ismerkedett meg anyámmal egy egyházi közösségben. Mindketten hithű katolikus voltak, de az én hitem eléggé megkopott az utóbbi években.
Már az általános iskolás éveim alatt egyértelmű volt, hogy nem leszek népszerű vagy menő. Visszahúzódó természetem és esetlen külsőm miatt hamar kiváltottam a középpontban lévők ellenszenvét, amit gyakran ki is mutattak. Az első évek nagyon nehezek voltak, de előbb-utóbb megedződtem. Szereztem néhány közeli barátot, akikkel túléltük az általánost.
A Smallville Középiskolába kezdtem járni, mint szinte mindenki a városban. Az itteni osztálytársaimmal már sokkal jobban kijöttem. Az első év talán a legjobb volt, mióta elkezdtem iskolába járni. Utána viszont minden megváltozott. Az egyik iskolai ünnepségen az elsősök között megpillantottam egy lányt, és azóta csak rá tudtam gondolni. Sikerült megtudnom, hogy Jane Sparksonnak hívják. Az első hónapban még boldog voltam, amikor láttam, de utána depresszióba estem. Rájöttem, hogy sosem kerülhetek közel hozzá, mert ő népszerű volt, én meg csak egy vesztes. Ez a tudat annyira lehangolt, hogy fokozatosan elvesztettem minden életkedvemet. Ekkor viszont olyan dolog történt, ami új fordulatot hozott a sorsomba. Amikor az első zombik megjelentek, éppen egyedül voltam otthon. Csak a biztonságos háznak volt köszönhető, hogy nem haltam meg már az első nap. De rögtön tudtam, hogy nem maradhatok itt. Először is, mert az élelem csak egy hétre volt elég, és mert elhatároztam, hogy megmentem Jane-t, akármi történik. Csakhogy ő a város másik végében lakott. Összeszedtem, amit találtam: a bátyám baseball ütőjét, az apám pisztolyát, a bicskámat és a borotvámat, majd útnak indultam. Nehezebb volt, mint amire számítottam. Csak a két sarokkal arrébb lévő bevásárlóközpontig jutottam el, de már majdnem kilőttem az összes golyómat, csak kettőt hagytam meg. Az üzletben elbarikádoztam magam, és figyeltem a környéket, hogy hátha látok majd néhány még egészséges embert. Ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül nem érhetem el a célomat, bár a remény napról napra egyre kisebb.

Felszerelések:
Borotva
Baseball ütő
Svájci bicska
Pisztoly (2 tölténnyel)
Dezodor+öngyújtó

Különleges képességek: Nincsenek, de céljától eltántoríthatatlan. Ez ad neki hatalmas erőt és életösztönt.

Név: Craig Shilo
Életkor: 19 év
Foglalkozás: Sportoló, Egyetemista
Magaság: 189 cm
Súly: 90 kg

A kezdetek

:
Craig Shilo vagyok. A futballrajongók ismerhetik a nevemet: A Blue Mountain State sztárjátékosa vagyok, messze földön a legjobb. És ezt nem elvakultságból mondom. Sorra nyertük meg a meccseket az idei szezonban, jól hoztuk a tavalyi színvonalat. A családom büszke Rám, a barátnőim meghallnak értem. Azaz ha lenne, mert nem állok meg egy nőnél, ahhoz még túl fiatal vagyok.
Hogy hogyan kerültem ebbe a pokolba? Úgy érzem, valamit rosszul csináltam. Szüleim mélyen vallásosak, így arra neveltek engem is. Több-kevesebb sikerrel, templomba jártam vasárnaponként, de nem nevezném magam bigottan vallásosnak: habzsolom az életet, falom a nőket, sokat bulizok. Ez gond lenne? Talán Istennek nem tetszik ez a dolog, ahogyan élünk, és ezt nekem is megakarja mutatni? Azzal, hogy rossz helyzetbe hoz, megbüntetve ezzel tetteimért?
Conecticutba tartottunk a turnébuszunkkal, az ottani egyetem futballcsapatát akartuk a földbe döngölni. Smallville-ben tartottunk egy kis pihenőt: a társaság fele részeg volt, az edző kitalálta, hogy józanodásra vízkúra, különben elbukunk a versenyen. Leténferegtünk a verőfényes napsütésbe, és elkezdtük a józanodást. Fájt a fejünk a sok szesztől, fájt a gyomrunk a sok víztől, azt hittük ennél rosszabb nem lehet.
A vidéki motel recepciósa már akkor sem volt jó bőrben, amikor leadtuk neki a rendelést. A víz egyből jött, de páran kajásak is voltunk, pár lángost, és hot-dogot rendeltünk. Fél óra kivárás után már éppen indultunk volna, amikor megláttuk a csókát. Már éppen kérdeztük volna, hogy mi a szitu, amikor egyik társamra rávetődött, és megmarta az arcát. Először zt hittem, hogy ez valami vidéki hecc, de Chris sikítását hallva már nem hittünk semmi jót. A recepciós utána engem is megakart támadni, de szereltem egy jobb horoggal, és elfutottunk. Harcnak nem láttuk sok értelmét, amikor láttuk, hogy felkel az ipse, mintha semmi se történt volna, lemondtunk a támadásról, és menekülőre fogtuk. Hirtelen az egész társaság kijózanodott, feltereltük a csapatot a buszra, és a helyi rendelő felé vettük az irányt. Próbáltunk mentőt hívni, de nem volt kapcsolat.
A rendelőig persze nem jutottunk el. Az utcákon kitört a pánik. Emberek menekültek egymás elől, autók égtek lángokban, és emberek ettek halottakat. Igen, jól látod. Valami történt, amibe mi is belekeveredtünk. Minden a feje tetejére állt, nem értettünk semmit se. Úgy gondoltuk a buszon biztonságban maradunk, de Chris egyre jobban gyengült. A pánikban elfeledkeztünk róla, nem vettük észre, amikor a fájdalomba belehalt. Csak azt, amikor felkelt, és megharapta a többieket. Onnantól kezdve nem volt biztonságos a busz, pánikba estünk, és fejvesztve menekültünk, ahogyan a lábunk bírta. Én futottam elöl, nem néztem hátra, de azt még láttam, hogy az egyetlen követőmet elkapják, és darabokra szaggatják szét.
Soha többé nem láttam a társaimat. Csak azokat, akikké váltak. És hirtelen fenyegetve éreztem magam. Egyedül voltam egy pokollá vált ismeretlen helyen. És láttam mindent. A tetőkön, csendben megbújva láttam, ahogyan a társadalom eme része az enyészeté lesz. Láttam mindent, de nem tudtam segíteni. Nem, mert az én életem fontosabbnak tartottam, mint a segítségnyújtást.
Istenem! Sosem felejtem el azokat a rimánkodó hangokat, és szemeket, akik a segítségemet kérték. És azt sem felejtem el, hogy nem segítettem. Azóta nem tudok elaludni anélkül, hogy ne hallanám őket. Ez az én büntetésem Istentől a bűneimért.
Elhagyatott farmokon, és még ki nem fosztott boltokból nyerem a mindennapi betevőmet. Azóta eltelt x hónap. Hogy pontosan mennyi, azt nem tudom, az időérzékemet elvesztettem. Segítség nem jön. A telekommunikáció meghalt, nem tudok hazatelefonálni. Anya, Apa, hiányoztok! Remélem jól vagytok

Jellem: Craig Istenfélő, lelkiismeretes srác. Próbál mindenben a legjobb lenni, de előbb gondolkodik, és csak utána cselekszik. Sokszor ezért érzi úgy, hogy rossz döntést hozott. Népszerű, de nincs elszállva magától: hírnevét a becsületessége miatt szerezte az iskolában. Továbbá jó fej, igazi partyarc.

Képzettség: Craig sportoló, szóval minden fizikai megmérettetésben helyt áll, legyen az súlyemelés, futás, vagy éppen célba dobás. Apja sokat dolgozott a földeken, így eltanulta a mezőgazdaság minden csínját-bínját. A suliban fizika szakon tanult tovább.

Felszerelés:
Futballsisak
Válltömés
Suspensor
Baseball ütő ( Smalville-ben találta az utcákon)

Üdv! Én is jelentkeznék


Születési név: Rick Stein
Egyéb név: Stein
Faj: Ember
Nem: Férfi
Születési hely, idő: 1981, Washington
Kor: 30
Magasság: 176 cm
Súly: 64 kg
Hajszín: Fekete
Bőrszín: Fehér
Vércsoport: 0-ás
Egészségi állapot: egészséges
Család: szülők már nem élnek, felesége és egy fia várja haza.
Foglalkozás: üzletember
Oldal: Jó
Jellem: Megbízható ember, rossz nincsen szándékaiban, ő inkább, előbb megbeszéli a dolgokat, mintsem hogy előbb üssön, kissé idegeskedő fajta, de mindig higgadtan áll a dolgokhoz.

Előtörténet: Rick Stein 30 éves üzletember. Apja amerikai származású, míg az anya németszármazású volt, míg el nem hunytak. 23 évesen feleségül vett egy Katrin nevű hölgyeményt, akitől később fiúgyermeket kapott. Stein egy jóindulatú ember, aki a családjáért él és munkálkodik, hogy minél jobb körülmények között élhessenek. Egy üzleti útra indult Smalvillen keresztül, de a zombi támadások föltartották és itt ragadt. A zombik túl sokan voltak és ő egyedül, nomeg az ő Ford Mustangja. Utat próbált törni magának, de az autóval beleszáguldott egy villanyoszlopba. Ki kellett szállni az autóból, mert a motor súlyosan sérült és robbanásra kész. Ahogy kiszállt futni kezdett és a robbanás megölt pár zombit, ő pedig a mellette lévő boltba repült a lökettől. Amint feleszmélt egy szerszámos boltba találta magát. Amit tudott fegyverként használni azt fölkapta és a bolt alatti pincébe rohant, ahol bezárkózott. Két napot töltött el étlen és szomjan abban a pincében egyedül félelemmel teli. Bár néha úgy látta jobb lenne meghalni, túlélő ösztönei mégis felülemelkedtek rajta. Két nap után ki, mert menni az utcákra fegyvereit magával hordozva. Túlélőknek nyomát nem igazán látta. Előbb keresett egy boltot, de alig talált valami ételt és egy üveg palackozott ásványvíznél többet. Majd nem messze tőle egy sportboltot pillantott meg. Ide is benézett. Mindenhol csak a felfordulás és a látványon csak mosolyogni tudott. Körülnézett nincs e valami használható. Itt talált egy Moto Krossz mellvértet még épp állapotban, és egy jéghokiütőt, amit láncfűrésszel kötött egybe a kapuhálók, és egyéb erős hegymászó kötéllel rögzítette rá. Talált egy hokimaszkot is, ami az egyik kedvenc horror film szereplőjéhez hasonlított és mindig is akart egy olyat, ezért elvette és fölrakta arcára. A kapushálóból kivágott kötél madzagokkal az övéhez kötötte azt a három körfűrészt, amit a baltával és a láncfűrésszel sikerült lekapni a polcról. Ahogy beljebb akart menni a boltba egy szekrényt kellett helyére raknia és alatta pedig egy golfütő tartó táskát talált, amit megpakolt egy baseballütővel, egy másik hokiütővel és egy golfütővel. Ahogy körülnézett még utoljára a boltban megtetszett neki pár alkarvédő, amit fel is vett. Így már teljesen úgy érezte magát, mintha valami túlélő horror játékba csöppent volna és kész mindenre, hogy kiszabaduljon ebből a földi pokolból, és újra lássa családját.

Felszerelés: 3db fűrészkorong, egy hokiütőhöz erősített láncfűrész, baseballütő, golfütő, hokiütő, Moto Kross mellvért, hokimaszk, alkarvédők.

Név: Paul Riddle
Becenév: Paul, a séf
Életkor: 41 éves (1960.augusztus 4.)
Foglalkozás: Séf
Magasság: 186 cm
Súly: 111 kg
Külső: Távolról láthatod, hogy egy középmagas, testesebb férfi. Haja nagy része már kihullott, de arca fiatalosabb, olyan 40-45 körül lehet. Szeme körül már ráncok vannak, alatta karikák sötétlenek, de a tekintetében eleven tűz lobog. Egy koszos, izzadt fehér póló van rajta, és egy Levis farmer. A vállán átvetve egy katonai málha, láthatod, nem lehet könnyű, egy hatalmas wok, egy régi elemes rádió és egy amerikai zászló lóg róla. Egy öv van a vállán keresztbe vetve, konyhai kések vannak rajta. Nadrágszíján pedig egy konyhai bárd, egy húsklopfoló, késélező és egy .35-ös Magnum. Arca, ruhája izzadtságtól nedves.

Jellem: Elsőre gyanakvóan nézz téged, de amikor látja, hogy nem fenyegeted, akkor megnyugszik és elkezd beszélni, barátságos, régimódi embernek látszik. Keresztény, hazafi, egyenes és dolgos, talán egy kicsit homofób és szűk-látókörű. Rájössz, hogy tök átlagos amerikai, de ez a helyzet miatt muszáj így cselekednie. Hosszas beszélgetés utána kiderül, hogy mindenét elveszítette már leszámítva a hazáját, és ha törik, ha szakad, ki fogja irtani az országából a zombikat.

Család: Ha sokáig hagyod beszélni, elmeséli, hogy volt egy felesége. Juliet és egy kislánya Jilllian. De Juliet lánya születésekkor otthagyta őt és egy másik férfival Európába költözött, Paul csak reménykedik, hogy oda nem ért el a fertőzés, és még egyszer láthatja a kislányát.

Előtörténet: Paul 1960-ban született, Smallville mellett, Townshelter-be. Kövérkés kisbaba volt. Anyja szeme fénye. Apja, egy cipőpucolóból lett, kiskereskedő, aki mindig is katona akart lenni, de egy szerencsétlen esés miatt a bal lába megnyomorodott, így nem sorozták be. Még most is emlékszik a nap sárga szülői házra meg a ház mögötti „erődre”, habár az „erőd” csak egy kis csűrszerűségnek a maradványa volt, de ő odabújt mindig. Gyerekkora gondtalan volt, falta a Captain Crunch gabonapelyhet és gyűjtötte a képregényeket. Mindig azt leste, ahogy az anyja csinálja a vasárnapi ebédet.
A gondok középiskola körül kezdődtek, Paul kövér visszahúzódó fiú volt, képregény gyűjtő, esetlen és ráadásul benne volt a templomi kórusban. Barátnője persze nem volt. Mindenki kikiáltotta melegnek, és ez az akkori Amerikában nem kicsi vád volt.
Ráadásul főz! Főz mint egy nő. Apja szégyellte a felekezet előtt. Paul úgy megharagudott, hogy amikor elvégezte a középiskolát fogta magát és elutazott Európába.
Öt év múlva jött csak haza, letette a séfképzést, és dolgozott. Volt kocsmárostól takarítón át rengeteg minden, amikor végre Igazi Séf lett az Oázis Hotelbe, Smallville-től nem messze. Itt találkozott Juliet-tel. Összebútoroztak és nemsoká egy kislánynak adtak életet. Paul anyja röpdösött az örömtől, és mintha az öreg is kevésbé lett volna morgós. Aztán amikor Jillian egy éves lett Juliet elköltözött Roberto-val Itáliába. Paul összezuhant. Apja addig szidalmazta amíg az idegesség el nem vitte, meg halt gyomorfekélybe. Anyja teljesen megbolondult, lett négy macskája és elkezdte Pault mindentől félteni.
Paul dolgozott tovább és lenyelte könnyeit. Aztán egy februári napon megérkezett az alelnök, hozzájuk… Az Oázis Hotelba. Bezonyám. Kivették az egész felső szintet. Aztán amikor megjött a fertőzés akkor a testőrök egy hónapig feltartóztatták a hordát, míg végül meghaltak ők is. Paul két napig reszketett a konyhában, majd összeszedte minden bátorságát és kimerészkedett.
Egy jött a testőrök közül szembe vele, de már nem élt. Foszladozó arcán az éhség jelei látszottak. Séf felkapott egy deszkát és agyonverte. Felszedte a halott pisztolyát és végigjárta a hotelt szobáról szobára és megtisztított mindent. Összeszedte, amit hasznosnak gondolt és összepakolt. Ha törik ha szakad, Ő megvédi Amerikát. Mert neki csak Amerika maradt.

Felszerelések: Hatalmas wok, Használt olaj, három doboz gyufa, kések, konyhai bárd, klopfoló, elemes rádió, egy doboz cigaretta, négy doboz konzervbab, kanál, villa, húsvilla egy botra rögzítve, Magnum benne egy tölténnyel, egy üveg sör, törlőkendő, alufólia.

Képességek: Jól főz, hobbi szinten ért a rádiózáshoz, viszont lassú és csörömpöl a wok miatt.

A kaland kezdetét veszi itt: Az apokalipszis után

Név: Daniel Scourge
Becenév: Sage (ezen a néven mutatkozik be)
Életkor: 32 éves
Foglalkozás: ???
Magasság: 190 cm
Súly: 90 kg
Külső:
Jellem: Amnéziás, nem emlékszik az előéletére. Mindent megtesz a túlélésért, nincs bűntudata, ha valaki olyan embert kell eltenni láb alól, aki hátráltatja a túlélésben vagy fertőzött.

Család: ???


Előtörténet:
Mi történhetett velem? Hol vagyok? Felemelem a fejemet és körbenézek. Egy szobában vagyok, a falak halvány narancssárgák, a szoba látszólag egy nappali, van egy TV egy állványon, egy szekrénysor, és egy bézs színű ülőgarnitúra. Nem tudom miért, de ízléstelennek találom ezt a szobát. A nevem… mi is a nevem??? Áttapogatom a nadrágomat, mert hogy az is van rajtam, méghozzá egy farmer nadrág, meg egy egyszerű fekete póló. Áttapogatom a nadrágot és érzek egy pénztárcát a zsebemben, előkapom és kinyitom. Egy fekete hajú nő fényképe van benne, szép nőnek látszik, tovább lapozok, találok személyit, Daniel Scourge névre kiállítva. Tehát ez vagyok én.

Felállok és leporolom magamat. Információt kéne még szereznem magamról. Mi történt velem? Miért nem emlékszek arra, hogy ki vagyok? Amnéziás lennék? De hogyan??? Nem esett semmi a fejem, ha agydaganatom lenne, akkor meg már halott lennék. De honnan tudom ezeket és kinek a házában vagyok? Lehet, hogy az enyémben! Egy férfi helye a műhelyben van, tehát ott lesznek valamilyen tárgyak rólam, talán még a nővel is összefutok. De hol lehet a műhely? Megvan! A garázsban, azt hiszem. Jobb lesz elindulni oda.

Véletlenszerűen nyitogatom az ajtókat, egy konyha, egy hálószoba, egy dolgozószoba. Talán jobb lesz a hálószobában kicsit jobban körbenézni. Óvatosan benyitok, egy francia ágy van bent, egy nagy komód és két éjjeli szekrény, rajtuk kis lámpákkal. Odalépkedek a bal oldalihoz, három fiók van rajta, kinyitom az elsőt. Pár könyv van benne, „Túlélők zsebkönyve”, „Bear Grylls tanácsai, hogyan éljünk túl”, meg hasonlók. A második fiókban egy pisztoly van, a harmadikban két üveg víz. Benézek még a komódba, de ruhákon kívül nem találok mást, illetve a másik éjjeli szekrénybe, ahol tamponok, víz, néhány könyv van csak.

Jobb lesz körbenézni a műhelyben… Elindulok a garázs felé, vajon honnan tudom, hogy merre van a garázs? Talán ez az én házam? De akkor hol van az a nő? Öt perc múlva megtalálom a műhelyt, egy nő van bent. Látszólag ugyanaz a nő, aki a pénztárcámban (?) lévő képen van, de valahogy más. Szaggatottan mozog és leveri a dolgokat az asztalról, villás kulcsokat, csavarhúzókat, ilyesmiket. Aztán beleszimatol a levegő és megfordul. Harapás nyomok látszódnak rajta, a ruhája szakadt, a szeme valahogy értelemmentes. Lassan elindul felém.
- Te ki vagy? – kérdezem tőle, de ő csak jön. – Megijesztesz, mi a franc van veled? Talán bedrogoztál? – csak jön, én meg kezdek pánikolni – Állj meg vagy agyon ütlek!!! – falról lekapok egy kalapácsot. – ÁLLJ!
Mikor hatótávolságba ér suhintok a kalapáccsal, az állkapcsát találom el vele, ami le is szakad rögtön, de ő csak jön és kapálózik. Megint suhintok a kalapáccsal, most a halántékán találom. A csont betörik, az agyvelő és a vér összekeveredik a kezemen, aztán eldől és nem mozdul többet. Szédülni kezdek kicsit arrább megyek, majd elhányom magamat, ez túl sok nekem… Elkezdem átkutatni az egész lakást, a konyhában találok néhány újságot, mi szerint Smallville-ben vagyok (mármint ezt következtetem az újság címéből) és egy különös zombi támadás érte a várost. Agyamban szinte rögtön bevillannak a képek, de nem a múltamból, hanem Bear Grylls epizódok.

Lakásban összegyűjtök mindent, ami szükséges lehet a túléléshez. Konzerv, víz, pár kés, kalapács, feszítővas, még néhány szerszám, szögek, aztán öngyújtó, gyufa, a túlélő könyvek, egy machete. Reménykedve lépek ki a kapun, reménykedve, hogy még vannak rajtam kívül emberek ebben a városban és, hogy tudják, hogy ki vagyok.


Felszerelések: Néhány konyha kés, kalapács, 1 machete, egy hátizsák, néhány szerszám, szögek, feszítővas, gyufa, túlélő könyvek.

Képességek: A teméntelenül sok túlélő műsor megmaradt az emlékezetében, képes feltalálni magát a legextrémebb környezetben is. (Bear Grylls powa )

Na akkor késve bár, de törve nem én is jelentkeznék. Itt a töri is:

John Tickler meséje

Név: John Tickler

Kor: 29 év

Születési év: 1982. április 12.

Születési hely: Kansas, Smallville

Szeme színe: világosbarna

Bőre színe: fekete

Haja színe: fekete, rövid haj

Jellem: elszánt, kitartó, jó a fizikuma és az állóképessége, megvan a magához való esze, nagyon ügyes és hajlékony, akrobatikus, a nehéz helyzetekben is megtartja a hidegvérét és mindig a legegyszerűbb, ám leghelyesebb megoldásokat keresi a problémákra, testi edzettsége is jól jön a zombik elleni harcban

Faj: ember

Képzettség: tornatanár

Fegyverek, amiket magánál hord: parittya (10 fém golyóbissal)+ egy 20-as golyóutánpótlás, baseball ütő, szögbelövő (20 szöggel), Magnum (2 golyóval), egy Katana, egy boxer, egy zsebkés, 3 gránát, feszítővas, térkép, néhány konzerv, néhány üveg víz, bumeráng, 10 dobócsillag, 20 kis dobnivaló penge, húsklopfoló, húsvágó bárd, konyhakés, tésztanyújtó, palacsintasütő, nun csaku, kötél

Előtörténet:

Nagyon jó családba született. Nem volt sok pénzük, de soha nem is kellett szűkölködniük. A szülei nagy odafigyeléssel, sok szeretettel nevelték őt és az öccsét Ralph-ot. Testvérével mindig is nagyon jól kijött, így elmondható róla, hogy nagyon jó, boldog és gondtalan gyermekkora volt. Az iskolában sokan csúfolták az öccsét, de ő mindig megvédte és kiállt mellette, amikor csak tudott. Mindig ott volt, ha neki szüksége volt rá. Mindig is mondták arról a családról, hogy fantasztikus bennük a szeretetteljes összetartás. Mindig ott voltak egymásnak, ha valamelyiküknek szükség volt rá. Jó tanulók voltak az iskolában, kiemelkedőek voltak a jegyeik, és remekeltek a testnevelés órákon. John-nak volt egy nagyon jó barátja: Max. Az általános után ugyanabba a gimnáziumba jelentkeztek és hasonlóan jó eredménnyel azt is elvégezték. Ralph fizika, John pedig tornatanárnak tanult, míg Max-ból fegyverszakértő lett. Mindketten, miután kitanulták a szakmát, a Smallville-i Középiskolában kezdett tanítani. John-t azonban tévesen megvádolták alkohol problémákkal és azt mondták sokszor kétesen, ittas állapotban jött be az órákra tanítani. Jack hiába próbálta bizonygatni, hogy nem iszik, dühében összeveszett az igazgatóval és kirúgták az állásából. Kénytelen volt a szüleihez visszaköltözni. 1 évig ott élt és a családja tartotta el. Bár ő ezt soha nem mondta ki, de szégyellte is magát e miatt. Ő parazita földönfutóként nézett magára, aki a szülei nyakán él csak. Ezen az egy év alatt összejött egy szép és rendes titkárnővel, akit Natasha Finnsett-nek hívtak. Nagyon jól összemelegedtek és John arra készült, hogy megkérje a lány kezét. Miután sokáig munkanélküliként élte a világát, a régi iskolájában leváltották az akkori igazgatót. Az új diri felkereste John-t és felajánlotta neki a régi munkáját, jobb fizetéssel és bocsánatot kért tőle a régi diri nevében. John elfogadta az állást és visszament tanítani. Öccsével azóta is jó kapcsolatot ápol, a barátnője „igen”- nel válaszolt neki és a szüleivel is jól megvannak. Szóval elmondható, hogy John élete még az általa tervezettnél is jobban alakult. Boldog volt. Ám aztán jött a fertőző vírus, járványként terjedt a kis tanyavároskában és szépen lassan mindent elpusztított, mindenkit felemésztett.
Egy napon, amikor hazatért a munkából, döbbenten látta, hogy öccse is zombivá változott és megharapta a szüleit. Először nem tudott félelmében és kétségbeesésében mit tenni, de rájött, hogy nincs már többé vesztenivalója. Tudta,hogy akárkik is ezek, de ők már nem a szülei. Ők már csak éhes, öntudatlan zombik, de nem az ő családja többé. Nem volt mit tenni. Fogta hát a tésztanyújtót és agyonverte őket vele. Miután végzett, sírva fakadt és a házban maradt. A történtek után egy darabig még védelmezte a házát, de aztán rájött, hogy már nincs értelme. Összeszedte a fontosabb holmijait és az iskolába ment. Rendet tett a fegyvereivel a suliban, majd odabent elbarikádozta magát. A töltényei, az élelme és a víz napról napra fogyott. Egy napon aztán a saját menyasszonya jött vele szemben a folyosón. Kénytelen volt őt is hidegvérrel megölni. Elbarikádozta magát az iskolában és várt. Hetekig ott rostokolt. Aztán a harmadik zombis hónap után otthagyta a sulit és kóborolni kezdett a városban. Nem volt hosszú útja, ugyanis már néhány nap után üldözőbe vették az emberevők. Elment Max fegyverboltjához és kipakolta azt, felszerelve magát, majd bement hát egy könyvtárba, ahonnan jól rálátott a terepre. Szerencsére jól tudott célba dobni, így messziről, az ablakból tudta irtani a zombikat. Volt nála elegendő étel egy darabig. Újabb három hónap után aztán ismét tovább állt, kirabolt egy kisboltot, legalábbis amit tudott elvitt és ismét barangolásba kezdett. Néhány hét után aztán nem bírta tovább és egy farmon húzta meg magát a pajtában. A pajta emeletéről ugyanis jó rálátás van a kinti terepre és onnan tud védekezni. Itt kezdett lakni most egy darabig. Megfogadta magának, hogy megtisztítja a várost és nem hagyja, hogy az a kárhozaté legyen.

Nah, akkor jelentkeznék én is egy ilyennel...



Név: Nessa Niav
Életkor: 16
Foglalkozás: Tanuló
Magasság: 155 cm
Súly: 40 kg

Külső: Alacsony törékenynek tűnő hullámos vörös hajú, halovány jéghez hasonló kék szemű porcelánfehér bőrű lány. Többnyire kényelmes ruhákban jár, a farmerek és melegítőfölsők a kedvencei, amit a legtöbbet takarnak, kivéve ha balettos ruhát ölt magára. Ha nincs túl meleg szeret hatalmas sálakat hordani.

Jellem: Mindig jókedvű mosolygós. A legelkeserítőbb helyzetekben is képes viccelődni, talán úgy tűnhet őt nem is igazán érdekli mi történik vele, mintha a szomorúság soha nem is kerülne a közelébe. Azonban ez csak a látszat, belül akkor meghalt a lelkesedése, amikor a bátyja, azóta ő is csak élőholt, amit a folytonos derűvel leplez.

Család:
Apa: Nandor Niav
Anya: Melissa White
Testvérek: Nick Niav (báty, már rég meghalt)
Egészségi állapot: Teljesen egészséges.

Előtörténet:

Kedves Naplóm!
A régi füzetet elvesztettem menekülés közben, így azt hiszem az elejére illik valami kis összefoglalót feljegyeznem. Elvégre nem szabad csak úgy belevágni mindennek a közepébe, nem igaz? Szóval nézzük csak...
Nessa vagyok és 16 éves, talán soha nem leszek 17... De elég a borongós gondolatokból, neked igazán nem akarom a lapjaidat ilyesmivel terhelni. Talán kezdjük az életemmel. Egy gazdag művészcsaládba születtem New Yorkban. Anyám táncos volt, apám egy galéria vezetője. A bátyám 5 évvel volt idősebb nálam, de imádott, amióta megszülettem. Igazából azt hiszem Nick nevelt fel. Anya és apa soha nem voltak otthon, mindig futottak valami elérhetetlen számomra felfoghatatlan cél után. Négy éves koromig minden pillanatomat a bátyámmal töltöttem, néztem ahogy rajzol, vagy fest és ámultam a csodákon, amiket a papírra odavarázsolt. Tanítgatott engem is, de messze nem voltam olyan őstehetség, mint ő. Azért persze mindig dicsért, de az én kis pálcikalényeim soha nem vehették fel a versenyt az ő varázsvilágaival.
Olyan 4-5 éves korom környékén minden megváltozott. Anya egyszer csak fogta magát és elvitt engem magával a tánciskolájával. Abban a pillanatban a mély vízbe dobtak.
Így nőttem föl, kapkodva össze vissza, rohanva egyik edzésről a másikra, egyik táncórám a másikba ért... Ha kis időre megpihentem, azonnal Nick műtermébe mentem. Imádtam ott lenni, csend volt és nyugalom, a festékszag mennyei aromaként ült az orromban. Mindig mosolygott és szívesen beszélgetett velem. Ha valaki megbántott letörölte a könnyeket az arcomról és megnyugtató képeket rajzolt nekem. És jó volt ez így, talán lehetett volna jobb is, de nekem megfelelt, nem ismertem se jobbat, se rosszabbat, tehát nem lázadtam a sors ellen.
Azonban a viszontagságok elől nem lehetett megbújni, 13 évesen olyan pofont kaptam az élettől, ami örökre nyomorékká tett. Nick egyik éjszaka a saját képeiből álló galéria megnyitójáról jött haza egyedül. A szüleink persze dolgoztak, így senki nem ment ki elé. Taxit kellett volna fognia, de én tudom, hogy imádta az éjszakát, így biztos inkább sétált, elvégre nem laktunk messze. Emlékszem az ablakban kucorogtam és kifelé kémleltem, vártam, hogy végre megjöjjön. Még reggel hatkor is ott ültem, az orrom szinte hozzáfagyott a hűvös üveghez, anyuék ott találtak rám, majd a rendőrség is, amikor jöttek elmondani, hogy Nick testét alig két háztömbnyire találták meg, megkéselve és kirabolva... A furcsa az, hogy eleinte fel sem fogtam, szép lassan tudatosult bennem a dolog, ellenben anyáék reakciója volt az, ami végleg megölte egy részemet. Egyetlen könnyet sem ejtettek, jól láttak a saját könnyeim függönyén át is. Azonnal elkezdték szervezni a temetést, meg hogy mi hogyan legyen, de nem sírtak, egyáltalán nem is bánkódtak...
Egyetlen dologgal próbáltak kárpótolni, vettek nekem egy gyönyörű belgajuhász kölyköt. A kiskutya ahogy rám nézett azonnal a társam lett, az első pillanattól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Shake nem pótolhatta Nicket, de nem is úgy tekintettem rá. Az eb a barátom volt és szövetségesem, soha nem a testvérem és a menedékem. Azonban csak az ő társasága segített át a nehéz időkön, nélküle megőrültem volna. A kölyök villámgyorsan nőtt és lassan félni kezdek tőle az emberek. Én sehogy sem értettem a félelmüket. A közel egy méteres éjfekete eb nekem a barátom volt, de mások a pengeéles agyarakat és a dús bunda alatt lappangó hatalmas erőt látták benne. A szüleim is megpróbálkoztak rábeszélni, hogy váljak meg tőle. Soha nem voltam hisztis, de akkor bezárkóztam Shakkel a szobába és két napig odabent ücsörögtünk. A családom azonban az győzte meg végleg arról, hogy a kutya marad, amikor egy futás közben engem is megtámadtak. Minden nap eljártam ugyanis futni az önvédelmi órák után, mert hiába voltam pici, utáltam, hogy gyenge vagyok. A rabló az árnyékból ugrott elő, de még alig ért hozzám Shake fekete villámként mart bele a lábába. Hamar elkapták a fickót, akinek gyakorlatilag a jobb lábszárából alig maradt semmi. Nem tudom a szüleim hogy beszélték rá a hatóságokat, hogy megtarthassam a „fekete bestiát” de végül ő lett az én személyi testőröm. Viccesen festett amint balettórák alatt a kis piros táskám mellett feküdt fején a mellső lábain nyugtatva. Ő tartott életben, de nem pótolhatta a bátyám. Amióta Nick meghalt, egyszer sem sírtam, hiszen semmilyen bosszúság vagy gyász nem ért fel az ő haláláig. A társaimmal viccelődtem, órákon jókedvű voltam, persze ez mind csak látszat volt.
Aztán nemsokkal a 15. szülinapom után apának valami Smalville nevű porfészekben volt tárgyalása, így odautaztunk. Valami motelben szálltunk meg, de igazából nem érdekelt az egész, én csak rajzolgattam Nick vázlatfüzetébe, aztán körmöt festegettem, majd gyakoroltam kicsit balettra. A szüleim persze nem voltak sehol, anya Oroszországban volt turnén, ezért kellett apával jönnöm ide. Akkor kezdett rossz előérzetem lenni, amikor apa következő nap sem került meg... Fogtam a táskám, majd füttyentettem Shake-nek és elindultam valamerre.
Emlékeztem merre van apáék tárgyalása, így arrafelé vettem az irányt. Egy benzinkútnál megálltam és bevásároltam, mert már egy napja nem ettem. Elláttam kajával az ebet is, én is belaktam, és éppen egy padon ücsörögtem, amikor a szendvics a kezembe dermedt. Apa és néhány munkatársa jött az úton. Mezítláb voltak, a ruhájuk pedig véres. Bementek a benzinkútra, de amit tettek, azt szinte fel sem fogtam, megtámadták a benzinkutast! Elfutottam, nem is néztem merre, csak rohantam. A gyakori futásnak most volt haszna, csak jó messze álltam meg. Ott lekucorodtam egy fa tövében és próbáltam összeszedni magam. Shake az ölembe feküdt, kiszorítva belőlem a levegőt, de megnyugtatva. Egy fél óra után már kész volt a tervem. Visszamentem a motelba kikotortam apa csomagjából a drága svájci bicskáját, hozzácsaptam a cókmókomhoz a maradék pénzével együtt, majd elindultam gyalog. Nem jutottam messzire, több helyen is ilyen szakadt emberekbe ütköztem. Shakkel bujkálnunk kellett. Nem tudom hogy éltük túl, hiszen olyan hosszúnak tűntek az elmúlt hónapok, de valahogy mégis sikerült. Bujkáltunk, betörünk, meg raboltunk. A rendes emberek féltek a kutyámtól, vagy még mindig azt hitték a pénzzel, amit adtam nekik kezdhetnek valamit. Minden esetre csoda folytán túléltem, hogy mi lesz ezek után azt nem tudom. Nemrég volt a 16. szülinapom, de azt nem tudom, megélem-e még, hogy 17 legyek...

Felszerelések:
- Egy hatalmas fekete belgajuhász.
- Egy kis hátizsák, amiben a naplóját ceruzákat zsebkendőket, fekete körömlakkot egy pár balettcipőt meg egy melegebb pulóvert tárol meg az apja svájci bicskáját, meg egy jó adag pénzt.


Képzettség: Nagyon jók a reflexei a balett miatt és nagyon kitartó és szívós, annak ellenére, hogy törékenynek tűnik.

Név: Andrew Ramirez
Egyéb név: Bisur, Ramirez
Nem: férfi
Jellem: Iszonyatosan nyugodt, jókedvű, dumás, irreális, erősen Call of Duty és egyéb FPS mániás
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő:1996 február 21 Smallville
Kor: 15
Család: Apa: Joseph Ramirez Anya: Clair Fisher
Foglalkozás: You Tube hoster… Hazard Cinema Commenter
Testmagassága: 176 cm
Testsúlya: 75 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: barna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Szokatlan néhány társaságban kora miatt, néha érthetetlen
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges teljesen testileg… mondhatni „nem itt él”

1996-ban Smallvileben születtem, teljesen átlagos voltam akkor még. Nem túl sok minden játszódott ekkor még az életemben le. Városi élet, kiváló tanuló, átlagos gyerek.
Amikor felső osztályos lettem és kezdtem érni… feltűnt, hogy más vagyok kicsit mint a többiek, rendkívül könnyen tanulok és sokkal jobban megjegyzek fix dolgokat. Viszont a nyelv, abból rémes voltam, így hát hamar reál szakra kerültem. Ekkoriban már elég játék mániás voltam, nem sok barátom volt, egy sem. De ez nem zavart, mindig mindent lazán vettem, és akkoriban elég jó zenék voltak. Hamar be is szereztem egy MP3-t, ha képeket tökéletesen megtudok jegyezni, zenéket is… de a folyamatos nem oda figyelés sem rontott jegyeimen…
Már 7-8. ban semmi más nem érdekelt a Call of Duty nevű játéksorozaton kívül, de buta nem volt, tökéletesen tanultam továbbra is, hogy egész éjfélig gyűjthessem a fejlövéseket utána. A közösségi életem a gép előtt zajlott, amint a mikrofonba beszéltem és a többi megszállott játékos visszadumált. Hihetetlen jó voltam, sokan csalónak hittem, de ez engem nem érdekelt, csupán a jó hangulat, a csatazaj és a színezések a fegyverre. Egy idő után videókat is gyártottam és feltettem őket a You Tube-ra, nagy sikerem lett a hihetetlen játék tehetségemmel. Hamarosan egy Hazard Cinema nevű cég keresett fel, én lettem a kommentátor, 800$ havi kereset nem is rossz azzal hogy csak játszok. Egy idézet jut eszembe erről egy filmből:
- Drágám, holnap munka… te meg egy hete csak itt tévézel, éhen fogunk halni!
- Shara, ez itt amerika, ha valamibe jó vagy csak csináld, a pénz meg majd jön.
Egyenlőre normális keretek között maradt a „függőségem”
Egy idő után úgy gondoltam, ideje lenne a gyakorlatban is háborúzni, lövészetre jártam és edzettem magam, a szüleimnek ez már sok volt. Elrángattak pszichológushoz, nevelési tanács adóhoz, meg eltiltottak a nettől. Ez engem trauma ként ért… főleg amikor a COD7-ben nagyot kellett csalódnom. De hülye nem vagyok, ha most bedilizek soha nem folytathatom amit elkezdtem. Kitartottam, hát, iszonyúan könnyű volt átverni mindenkit… „Csak kamaszodom” jó mi? De ekkor már a játék valóságba való átvitelét terveztem, de amikor ép nagyban öltem az ártatlan civileket és röhögtem apám benyitott, majd becsukta az ajtót. Engem ez nem zavart, de másnap eljött a nagy nap… a világ legnagyobb COD harcosával kellett csatáznom. Jesus Crys versus Bisur… szépen minden elő volt készítve, élőben ment a Machinimán, jól tolta, 3 öléssel lemaradtam, de behoztam volna, volt még fél perc, majd elmegy a kép és egy kis felirat: Connection problem. Szüleim kihúzták a netet, jókor mi? Nah apám idegesen leordibálta a fejem, és elküldött aludni… elaludtam, de egyszerre voltam ideges és ijedt… ~ Most gyávának fognak tartani apám miatt!
Hosszú álmot láttam, lepergett előttem az életem és ekkor tűnt szembe valami… feladat mániás is vagyok, mindenkit legyőzni lehetetlen mivel a teljesítmény relatív de én mégis ezt akartam. Egy akadály látszott már csak, a szociális társadalom, a szüleim. Valahogy meg kellett szabadulnom tőlük… na de hogy is? Kinyílt a szemem, megcsíptem magam, ébren voltam, a szemem sarkában volt egy kis térkép szerűség, oldalt valami fura jel és alul három számláló, majd egy feliratot láttam: Szerezd meg a magnumot és kivillant a magnum képe amit apám rejtegetett. Nos megtaláltam a magnumot és újra az emeletre mentem. Benyitottam, szüleim felnéztek, anyám sikított majd két lövés… és a számláló máris 200pontal növekedett az alsó csíkon. Ezután bekapcsoltam a játékkonzolom, gondoltam, most már akkor ne legyen hiába való a szüleim halála. Legalább egy jót zombizzak, eljutok vagy a 100. menetig. Szépen játszottam a zenére, jól szórakoztam, amikor láttam, hogy valami mocorog az ablaknál, majd egy kéz törte be az ablakot. Kidülledt szemekkel néztem, számat eltátottam. Majd két karomat az ég felé tártam miközben a TV-be vágtam a kontrollert.
- EZAZ! EZAZ!
Éreztem innentől minden más lesz, nem visznek börtönbe, nem lesz unalmas életem, egy túlélő játékká válik az életem. Felpattantam hát öröm ittasan és az ablakhoz mentem, volt még 4 golyóm a fegyverbe, nem több és ezt tudtam. Na de az első ölést meg kell tisztelni, rögtön mind a négyet bele a valamikori öreg bácsika fejébe. Majd elmosolyodtam, kihajoltam az ablakon, és láttam, hogy jönnek még. Páros lábbal leugráltam a lépcsőn, felkaptam az MP3-m meg egy konyha kést. Pár napot kihúztam a házban, de utána, éjszakánként mindig tovább költöztem egy házzal és az ott lévő tartalékokat éltem fel. Egyik este különösen sok zombi támadt rám, és láttam csapdába fogok esni, kerestem, kutattam, hogyan is juthatnék ki. Találtam egy üveg benzint, nyilván valami fűnyíró féleséghez van, fogtam még egy gyufát és kifutottam az utcára. Elkezdtem szép nagy köröket tenni, hátra fele és szépen lassan elkezdtem önteni a benzint. Majd még egy kört tettem és ahogy a fülemben szóló zene elér a lassú részhez, elővettem a gyufát, majd amikor oda csapott a zene ledobtam a benzinhez.
- Égj babám égj!
És ezzel meg is szereztem a „zombi sült” nevű emblémát magamnak. Most várok egy újabb körre.

Felszerelés: Több üveg víz, öngyújtó, egy üres .44 Magnum, konyha kés, MP3 lejátszó, 4 aksival.

Név: Nick Merlan

Lakcím: Smallville

Nem: férfi

Születési hely: Kalifornia, Star City

Születési idő: 1977. december 19.

Kor: 33 év

Szeme színe: világoskék

Haja színe: szőkésbarna, de sok időt tölt maszkban, így ez ritkán látszik

Bőre színe: fehér

Szakképzettség: egyetemet végzett, egyéb, különleges szakképzettsége nincs

Foglalkozás: tudósként dolgozott sokáig

Képességei: nem rendelkezik különleges képességekkel, fizikuma is csak emberi határokon belül van

Jellem: dühös fajta, a haragja nagyon hamar eluralkodik rajta, ravasz, okos, jelenlegi főnökéhez hasonlóan ő is kész bármit bevetni a cél érdekében, szeret nagyban gondolkodni, szereti a fegyvereket, hűséges, remek humora van, próbál mindenhez hűvös fejjel és nyugodtan állni

Felszerelés: bárd, kard, zsebkés, baseball ütő, bonckés, pajszer vas, orvosi kések (4 db), ásó, vasvilla, láncfűrész

Előtörténet:

1977 telén látta meg a napvilágot. Születése egyszerre volt örömteli, de egyben egy fájdalmas és tragikus esemény is volt. Édesanyja ugyanis belehalt abba, hogy a világra segítse gyermekét, akit addigra már 9 hónapja a szíve alatt hordott. Így a kis Nickholas felnevelése, az immár egyedül élő édesapjára, Raymond – ra maradt. Raymond tanárként dolgozott egy, az otthonukhoz közeli iskolában, mint matematika és idegen nyelv oktató. Mindig próbálta helyesen tenni a fiát, mivel nagyon felelősségteljes apa volt. Próbált eleget dolgozni, hogy ha már önmagáról nem is, de azért a fiáról rendesen gondoskodjon. Ebben a szeretetteli légkörben nevelkedett fel eme történet főszereplője, akit az apja mindig e szempont alapján okított és nevelt. A fiú remek eszű volt és ezzel a tudásával hamar ki is emelkedett osztálytársai árnyékából, amely már alig az iskola kezdete utáni harmadik és negyedik évben nagyon érezhetővé is vált. Rendkívül fogékony volt a tanításokra és minden az iskolapadban eltöltött év után úgy tűnt, mintha hirtelen több évet okosodott volna. Apja rendkívül büszke volt rá és ez oda – vissza is működött, mivel a fiú hihetetlen módon felnézett az apjára, tisztelte és csodálta őt az akaratáért és az eszéért és ezen motivációval töltötte ő minden egyes életévét. Fantasztikus eredménnyel zárta az általános iskolában töltött nyolc évét és a gimnáziumban sem volt ez másképp. Ott is jeleskedett. Tanárai nagyon szerették őt, mert fiatalkorában rendkívül tisztelettudó, csendes és visszahúzódó srácként ismerte mindenki. Sokan emiatt különcnek is nézték. Kihasználták és folyton bántalmazták az osztálytársai. Eszének köszönhetően azonban hamar letette az érettségijét és elvégezve a gimnáziumot, egyetemre ment, ahol tudóssá akart válni, hogy büszkévé tehesse az apját és végre olyan ember váljon belőle, amivé szerinte a sors szerint válnia kell, hogy boldog életet élhessen. Úgy gondolta, hogy ez a neki szánt idilli elfoglaltság. Hobbi szinten foglalkozott még a fegyverekkel, sok újságot olvasott róluk és szerzett is viselési engedélyt. Szintén kimagasló eredménnyel hagyta ott az egyetemet, ahol tanult és két évet még ott is dolgozott gyakornokként. Itt ismerkedett meg szerelmével: Kristin – nel, akihez nagyon vonzódott, ahogyan a lány is hozzá. Végül olyan dolog történt vele, amely nagyon megrázta: édesapja súlyosan megbetegedett, ami az orvosok szerint halálos kimenetelű. Nick kész volt bármit megtenni apjáért, így országról országra utazgattak, de a gyógymódot sajnos nem találták meg. Végül Nicknek minden pénze elfogyott, így már lassan végleg feladta a reményt. Egy napon aztán, amikor bement a kórházba, az édesapja már teljesen átalakult valami más lénnyé és megharapta az ápolókat. Érdekes, mert az ő betegsége is egy ismeretlen eredetű harapással kezdődött. Ő magához vett a boncteremből némi kés mennyiséget a harchoz, majd szembeszáll a zombikkal, de hamarosan menekülni kényszerül, mivel lassan a kórházban mindenki fertőzötté válik. Visszamegy a házához és magához vesz egy bárdot, egy vasvillát, egy láncfűrészt, egy ásót, egy baseball ütőt, egy pajszervasat és egy kardot, amelyet egy közeli fegyverboltból csórt el, mert az már be volt törve zombik által. Még egy pár hétig védte az otthonát, de lassan menekülni kényszerült onnan is, tovább a már említett fegyverboltba, ahol újabb egy hónapot töltött el. Aztán egy elhagyatott közeli gyártelepre „költözött”, ahol újabb egy hónapot töltött el, de az apokalipszis lassan mindenhová elért, így most 3 hónappal és pár nappal a káosz után útnak indul, hogy további túlélőket és egy kis élelmet keressen. Mióta ezek a szörnyűségek történtek vele, valószínűleg már a szerelme is halott lehet. Illetve élőhalott. Nick ezeket átéve már csak egy elvet követ: nincs kegyelem.