Homályzóna alternatíva

Na akkor késve bár, de törve nem én is jelentkeznék. Itt a töri is:

John Tickler meséje

Név: John Tickler

Kor: 29 év

Születési év: 1982. április 12.

Születési hely: Kansas, Smallville

Szeme színe: világosbarna

Bőre színe: fekete

Haja színe: fekete, rövid haj

Jellem: elszánt, kitartó, jó a fizikuma és az állóképessége, megvan a magához való esze, nagyon ügyes és hajlékony, akrobatikus, a nehéz helyzetekben is megtartja a hidegvérét és mindig a legegyszerűbb, ám leghelyesebb megoldásokat keresi a problémákra, testi edzettsége is jól jön a zombik elleni harcban

Faj: ember

Képzettség: tornatanár

Fegyverek, amiket magánál hord: parittya (10 fém golyóbissal)+ egy 20-as golyóutánpótlás, baseball ütő, szögbelövő (20 szöggel), Magnum (2 golyóval), egy Katana, egy boxer, egy zsebkés, 3 gránát, feszítővas, térkép, néhány konzerv, néhány üveg víz, bumeráng, 10 dobócsillag, 20 kis dobnivaló penge, húsklopfoló, húsvágó bárd, konyhakés, tésztanyújtó, palacsintasütő, nun csaku, kötél

Előtörténet:

Nagyon jó családba született. Nem volt sok pénzük, de soha nem is kellett szűkölködniük. A szülei nagy odafigyeléssel, sok szeretettel nevelték őt és az öccsét Ralph-ot. Testvérével mindig is nagyon jól kijött, így elmondható róla, hogy nagyon jó, boldog és gondtalan gyermekkora volt. Az iskolában sokan csúfolták az öccsét, de ő mindig megvédte és kiállt mellette, amikor csak tudott. Mindig ott volt, ha neki szüksége volt rá. Mindig is mondták arról a családról, hogy fantasztikus bennük a szeretetteljes összetartás. Mindig ott voltak egymásnak, ha valamelyiküknek szükség volt rá. Jó tanulók voltak az iskolában, kiemelkedőek voltak a jegyeik, és remekeltek a testnevelés órákon. John-nak volt egy nagyon jó barátja: Max. Az általános után ugyanabba a gimnáziumba jelentkeztek és hasonlóan jó eredménnyel azt is elvégezték. Ralph fizika, John pedig tornatanárnak tanult, míg Max-ból fegyverszakértő lett. Mindketten, miután kitanulták a szakmát, a Smallville-i Középiskolában kezdett tanítani. John-t azonban tévesen megvádolták alkohol problémákkal és azt mondták sokszor kétesen, ittas állapotban jött be az órákra tanítani. Jack hiába próbálta bizonygatni, hogy nem iszik, dühében összeveszett az igazgatóval és kirúgták az állásából. Kénytelen volt a szüleihez visszaköltözni. 1 évig ott élt és a családja tartotta el. Bár ő ezt soha nem mondta ki, de szégyellte is magát e miatt. Ő parazita földönfutóként nézett magára, aki a szülei nyakán él csak. Ezen az egy év alatt összejött egy szép és rendes titkárnővel, akit Natasha Finnsett-nek hívtak. Nagyon jól összemelegedtek és John arra készült, hogy megkérje a lány kezét. Miután sokáig munkanélküliként élte a világát, a régi iskolájában leváltották az akkori igazgatót. Az új diri felkereste John-t és felajánlotta neki a régi munkáját, jobb fizetéssel és bocsánatot kért tőle a régi diri nevében. John elfogadta az állást és visszament tanítani. Öccsével azóta is jó kapcsolatot ápol, a barátnője „igen”- nel válaszolt neki és a szüleivel is jól megvannak. Szóval elmondható, hogy John élete még az általa tervezettnél is jobban alakult. Boldog volt. Ám aztán jött a fertőző vírus, járványként terjedt a kis tanyavároskában és szépen lassan mindent elpusztított, mindenkit felemésztett.
Egy napon, amikor hazatért a munkából, döbbenten látta, hogy öccse is zombivá változott és megharapta a szüleit. Először nem tudott félelmében és kétségbeesésében mit tenni, de rájött, hogy nincs már többé vesztenivalója. Tudta,hogy akárkik is ezek, de ők már nem a szülei. Ők már csak éhes, öntudatlan zombik, de nem az ő családja többé. Nem volt mit tenni. Fogta hát a tésztanyújtót és agyonverte őket vele. Miután végzett, sírva fakadt és a házban maradt. A történtek után egy darabig még védelmezte a házát, de aztán rájött, hogy már nincs értelme. Összeszedte a fontosabb holmijait és az iskolába ment. Rendet tett a fegyvereivel a suliban, majd odabent elbarikádozta magát. A töltényei, az élelme és a víz napról napra fogyott. Egy napon aztán a saját menyasszonya jött vele szemben a folyosón. Kénytelen volt őt is hidegvérrel megölni. Elbarikádozta magát az iskolában és várt. Hetekig ott rostokolt. Aztán a harmadik zombis hónap után otthagyta a sulit és kóborolni kezdett a városban. Nem volt hosszú útja, ugyanis már néhány nap után üldözőbe vették az emberevők. Elment Max fegyverboltjához és kipakolta azt, felszerelve magát, majd bement hát egy könyvtárba, ahonnan jól rálátott a terepre. Szerencsére jól tudott célba dobni, így messziről, az ablakból tudta irtani a zombikat. Volt nála elegendő étel egy darabig. Újabb három hónap után aztán ismét tovább állt, kirabolt egy kisboltot, legalábbis amit tudott elvitt és ismét barangolásba kezdett. Néhány hét után aztán nem bírta tovább és egy farmon húzta meg magát a pajtában. A pajta emeletéről ugyanis jó rálátás van a kinti terepre és onnan tud védekezni. Itt kezdett lakni most egy darabig. Megfogadta magának, hogy megtisztítja a várost és nem hagyja, hogy az a kárhozaté legyen.

Nah, akkor jelentkeznék én is egy ilyennel...



Név: Nessa Niav
Életkor: 16
Foglalkozás: Tanuló
Magasság: 155 cm
Súly: 40 kg

Külső: Alacsony törékenynek tűnő hullámos vörös hajú, halovány jéghez hasonló kék szemű porcelánfehér bőrű lány. Többnyire kényelmes ruhákban jár, a farmerek és melegítőfölsők a kedvencei, amit a legtöbbet takarnak, kivéve ha balettos ruhát ölt magára. Ha nincs túl meleg szeret hatalmas sálakat hordani.

Jellem: Mindig jókedvű mosolygós. A legelkeserítőbb helyzetekben is képes viccelődni, talán úgy tűnhet őt nem is igazán érdekli mi történik vele, mintha a szomorúság soha nem is kerülne a közelébe. Azonban ez csak a látszat, belül akkor meghalt a lelkesedése, amikor a bátyja, azóta ő is csak élőholt, amit a folytonos derűvel leplez.

Család:
Apa: Nandor Niav
Anya: Melissa White
Testvérek: Nick Niav (báty, már rég meghalt)
Egészségi állapot: Teljesen egészséges.

Előtörténet:

Kedves Naplóm!
A régi füzetet elvesztettem menekülés közben, így azt hiszem az elejére illik valami kis összefoglalót feljegyeznem. Elvégre nem szabad csak úgy belevágni mindennek a közepébe, nem igaz? Szóval nézzük csak...
Nessa vagyok és 16 éves, talán soha nem leszek 17... De elég a borongós gondolatokból, neked igazán nem akarom a lapjaidat ilyesmivel terhelni. Talán kezdjük az életemmel. Egy gazdag művészcsaládba születtem New Yorkban. Anyám táncos volt, apám egy galéria vezetője. A bátyám 5 évvel volt idősebb nálam, de imádott, amióta megszülettem. Igazából azt hiszem Nick nevelt fel. Anya és apa soha nem voltak otthon, mindig futottak valami elérhetetlen számomra felfoghatatlan cél után. Négy éves koromig minden pillanatomat a bátyámmal töltöttem, néztem ahogy rajzol, vagy fest és ámultam a csodákon, amiket a papírra odavarázsolt. Tanítgatott engem is, de messze nem voltam olyan őstehetség, mint ő. Azért persze mindig dicsért, de az én kis pálcikalényeim soha nem vehették fel a versenyt az ő varázsvilágaival.
Olyan 4-5 éves korom környékén minden megváltozott. Anya egyszer csak fogta magát és elvitt engem magával a tánciskolájával. Abban a pillanatban a mély vízbe dobtak.
Így nőttem föl, kapkodva össze vissza, rohanva egyik edzésről a másikra, egyik táncórám a másikba ért... Ha kis időre megpihentem, azonnal Nick műtermébe mentem. Imádtam ott lenni, csend volt és nyugalom, a festékszag mennyei aromaként ült az orromban. Mindig mosolygott és szívesen beszélgetett velem. Ha valaki megbántott letörölte a könnyeket az arcomról és megnyugtató képeket rajzolt nekem. És jó volt ez így, talán lehetett volna jobb is, de nekem megfelelt, nem ismertem se jobbat, se rosszabbat, tehát nem lázadtam a sors ellen.
Azonban a viszontagságok elől nem lehetett megbújni, 13 évesen olyan pofont kaptam az élettől, ami örökre nyomorékká tett. Nick egyik éjszaka a saját képeiből álló galéria megnyitójáról jött haza egyedül. A szüleink persze dolgoztak, így senki nem ment ki elé. Taxit kellett volna fognia, de én tudom, hogy imádta az éjszakát, így biztos inkább sétált, elvégre nem laktunk messze. Emlékszem az ablakban kucorogtam és kifelé kémleltem, vártam, hogy végre megjöjjön. Még reggel hatkor is ott ültem, az orrom szinte hozzáfagyott a hűvös üveghez, anyuék ott találtak rám, majd a rendőrség is, amikor jöttek elmondani, hogy Nick testét alig két háztömbnyire találták meg, megkéselve és kirabolva... A furcsa az, hogy eleinte fel sem fogtam, szép lassan tudatosult bennem a dolog, ellenben anyáék reakciója volt az, ami végleg megölte egy részemet. Egyetlen könnyet sem ejtettek, jól láttak a saját könnyeim függönyén át is. Azonnal elkezdték szervezni a temetést, meg hogy mi hogyan legyen, de nem sírtak, egyáltalán nem is bánkódtak...
Egyetlen dologgal próbáltak kárpótolni, vettek nekem egy gyönyörű belgajuhász kölyköt. A kiskutya ahogy rám nézett azonnal a társam lett, az első pillanattól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Shake nem pótolhatta Nicket, de nem is úgy tekintettem rá. Az eb a barátom volt és szövetségesem, soha nem a testvérem és a menedékem. Azonban csak az ő társasága segített át a nehéz időkön, nélküle megőrültem volna. A kölyök villámgyorsan nőtt és lassan félni kezdek tőle az emberek. Én sehogy sem értettem a félelmüket. A közel egy méteres éjfekete eb nekem a barátom volt, de mások a pengeéles agyarakat és a dús bunda alatt lappangó hatalmas erőt látták benne. A szüleim is megpróbálkoztak rábeszélni, hogy váljak meg tőle. Soha nem voltam hisztis, de akkor bezárkóztam Shakkel a szobába és két napig odabent ücsörögtünk. A családom azonban az győzte meg végleg arról, hogy a kutya marad, amikor egy futás közben engem is megtámadtak. Minden nap eljártam ugyanis futni az önvédelmi órák után, mert hiába voltam pici, utáltam, hogy gyenge vagyok. A rabló az árnyékból ugrott elő, de még alig ért hozzám Shake fekete villámként mart bele a lábába. Hamar elkapták a fickót, akinek gyakorlatilag a jobb lábszárából alig maradt semmi. Nem tudom a szüleim hogy beszélték rá a hatóságokat, hogy megtarthassam a „fekete bestiát” de végül ő lett az én személyi testőröm. Viccesen festett amint balettórák alatt a kis piros táskám mellett feküdt fején a mellső lábain nyugtatva. Ő tartott életben, de nem pótolhatta a bátyám. Amióta Nick meghalt, egyszer sem sírtam, hiszen semmilyen bosszúság vagy gyász nem ért fel az ő haláláig. A társaimmal viccelődtem, órákon jókedvű voltam, persze ez mind csak látszat volt.
Aztán nemsokkal a 15. szülinapom után apának valami Smalville nevű porfészekben volt tárgyalása, így odautaztunk. Valami motelben szálltunk meg, de igazából nem érdekelt az egész, én csak rajzolgattam Nick vázlatfüzetébe, aztán körmöt festegettem, majd gyakoroltam kicsit balettra. A szüleim persze nem voltak sehol, anya Oroszországban volt turnén, ezért kellett apával jönnöm ide. Akkor kezdett rossz előérzetem lenni, amikor apa következő nap sem került meg... Fogtam a táskám, majd füttyentettem Shake-nek és elindultam valamerre.
Emlékeztem merre van apáék tárgyalása, így arrafelé vettem az irányt. Egy benzinkútnál megálltam és bevásároltam, mert már egy napja nem ettem. Elláttam kajával az ebet is, én is belaktam, és éppen egy padon ücsörögtem, amikor a szendvics a kezembe dermedt. Apa és néhány munkatársa jött az úton. Mezítláb voltak, a ruhájuk pedig véres. Bementek a benzinkútra, de amit tettek, azt szinte fel sem fogtam, megtámadták a benzinkutast! Elfutottam, nem is néztem merre, csak rohantam. A gyakori futásnak most volt haszna, csak jó messze álltam meg. Ott lekucorodtam egy fa tövében és próbáltam összeszedni magam. Shake az ölembe feküdt, kiszorítva belőlem a levegőt, de megnyugtatva. Egy fél óra után már kész volt a tervem. Visszamentem a motelba kikotortam apa csomagjából a drága svájci bicskáját, hozzácsaptam a cókmókomhoz a maradék pénzével együtt, majd elindultam gyalog. Nem jutottam messzire, több helyen is ilyen szakadt emberekbe ütköztem. Shakkel bujkálnunk kellett. Nem tudom hogy éltük túl, hiszen olyan hosszúnak tűntek az elmúlt hónapok, de valahogy mégis sikerült. Bujkáltunk, betörünk, meg raboltunk. A rendes emberek féltek a kutyámtól, vagy még mindig azt hitték a pénzzel, amit adtam nekik kezdhetnek valamit. Minden esetre csoda folytán túléltem, hogy mi lesz ezek után azt nem tudom. Nemrég volt a 16. szülinapom, de azt nem tudom, megélem-e még, hogy 17 legyek...

Felszerelések:
- Egy hatalmas fekete belgajuhász.
- Egy kis hátizsák, amiben a naplóját ceruzákat zsebkendőket, fekete körömlakkot egy pár balettcipőt meg egy melegebb pulóvert tárol meg az apja svájci bicskáját, meg egy jó adag pénzt.


Képzettség: Nagyon jók a reflexei a balett miatt és nagyon kitartó és szívós, annak ellenére, hogy törékenynek tűnik.

Név: Andrew Ramirez
Egyéb név: Bisur, Ramirez
Nem: férfi
Jellem: Iszonyatosan nyugodt, jókedvű, dumás, irreális, erősen Call of Duty és egyéb FPS mániás
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő:1996 február 21 Smallville
Kor: 15
Család: Apa: Joseph Ramirez Anya: Clair Fisher
Foglalkozás: You Tube hoster… Hazard Cinema Commenter
Testmagassága: 176 cm
Testsúlya: 75 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: barna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Szokatlan néhány társaságban kora miatt, néha érthetetlen
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges teljesen testileg… mondhatni „nem itt él”

1996-ban Smallvileben születtem, teljesen átlagos voltam akkor még. Nem túl sok minden játszódott ekkor még az életemben le. Városi élet, kiváló tanuló, átlagos gyerek.
Amikor felső osztályos lettem és kezdtem érni… feltűnt, hogy más vagyok kicsit mint a többiek, rendkívül könnyen tanulok és sokkal jobban megjegyzek fix dolgokat. Viszont a nyelv, abból rémes voltam, így hát hamar reál szakra kerültem. Ekkoriban már elég játék mániás voltam, nem sok barátom volt, egy sem. De ez nem zavart, mindig mindent lazán vettem, és akkoriban elég jó zenék voltak. Hamar be is szereztem egy MP3-t, ha képeket tökéletesen megtudok jegyezni, zenéket is… de a folyamatos nem oda figyelés sem rontott jegyeimen…
Már 7-8. ban semmi más nem érdekelt a Call of Duty nevű játéksorozaton kívül, de buta nem volt, tökéletesen tanultam továbbra is, hogy egész éjfélig gyűjthessem a fejlövéseket utána. A közösségi életem a gép előtt zajlott, amint a mikrofonba beszéltem és a többi megszállott játékos visszadumált. Hihetetlen jó voltam, sokan csalónak hittem, de ez engem nem érdekelt, csupán a jó hangulat, a csatazaj és a színezések a fegyverre. Egy idő után videókat is gyártottam és feltettem őket a You Tube-ra, nagy sikerem lett a hihetetlen játék tehetségemmel. Hamarosan egy Hazard Cinema nevű cég keresett fel, én lettem a kommentátor, 800$ havi kereset nem is rossz azzal hogy csak játszok. Egy idézet jut eszembe erről egy filmből:
- Drágám, holnap munka… te meg egy hete csak itt tévézel, éhen fogunk halni!
- Shara, ez itt amerika, ha valamibe jó vagy csak csináld, a pénz meg majd jön.
Egyenlőre normális keretek között maradt a „függőségem”
Egy idő után úgy gondoltam, ideje lenne a gyakorlatban is háborúzni, lövészetre jártam és edzettem magam, a szüleimnek ez már sok volt. Elrángattak pszichológushoz, nevelési tanács adóhoz, meg eltiltottak a nettől. Ez engem trauma ként ért… főleg amikor a COD7-ben nagyot kellett csalódnom. De hülye nem vagyok, ha most bedilizek soha nem folytathatom amit elkezdtem. Kitartottam, hát, iszonyúan könnyű volt átverni mindenkit… „Csak kamaszodom” jó mi? De ekkor már a játék valóságba való átvitelét terveztem, de amikor ép nagyban öltem az ártatlan civileket és röhögtem apám benyitott, majd becsukta az ajtót. Engem ez nem zavart, de másnap eljött a nagy nap… a világ legnagyobb COD harcosával kellett csatáznom. Jesus Crys versus Bisur… szépen minden elő volt készítve, élőben ment a Machinimán, jól tolta, 3 öléssel lemaradtam, de behoztam volna, volt még fél perc, majd elmegy a kép és egy kis felirat: Connection problem. Szüleim kihúzták a netet, jókor mi? Nah apám idegesen leordibálta a fejem, és elküldött aludni… elaludtam, de egyszerre voltam ideges és ijedt… ~ Most gyávának fognak tartani apám miatt!
Hosszú álmot láttam, lepergett előttem az életem és ekkor tűnt szembe valami… feladat mániás is vagyok, mindenkit legyőzni lehetetlen mivel a teljesítmény relatív de én mégis ezt akartam. Egy akadály látszott már csak, a szociális társadalom, a szüleim. Valahogy meg kellett szabadulnom tőlük… na de hogy is? Kinyílt a szemem, megcsíptem magam, ébren voltam, a szemem sarkában volt egy kis térkép szerűség, oldalt valami fura jel és alul három számláló, majd egy feliratot láttam: Szerezd meg a magnumot és kivillant a magnum képe amit apám rejtegetett. Nos megtaláltam a magnumot és újra az emeletre mentem. Benyitottam, szüleim felnéztek, anyám sikított majd két lövés… és a számláló máris 200pontal növekedett az alsó csíkon. Ezután bekapcsoltam a játékkonzolom, gondoltam, most már akkor ne legyen hiába való a szüleim halála. Legalább egy jót zombizzak, eljutok vagy a 100. menetig. Szépen játszottam a zenére, jól szórakoztam, amikor láttam, hogy valami mocorog az ablaknál, majd egy kéz törte be az ablakot. Kidülledt szemekkel néztem, számat eltátottam. Majd két karomat az ég felé tártam miközben a TV-be vágtam a kontrollert.
- EZAZ! EZAZ!
Éreztem innentől minden más lesz, nem visznek börtönbe, nem lesz unalmas életem, egy túlélő játékká válik az életem. Felpattantam hát öröm ittasan és az ablakhoz mentem, volt még 4 golyóm a fegyverbe, nem több és ezt tudtam. Na de az első ölést meg kell tisztelni, rögtön mind a négyet bele a valamikori öreg bácsika fejébe. Majd elmosolyodtam, kihajoltam az ablakon, és láttam, hogy jönnek még. Páros lábbal leugráltam a lépcsőn, felkaptam az MP3-m meg egy konyha kést. Pár napot kihúztam a házban, de utána, éjszakánként mindig tovább költöztem egy házzal és az ott lévő tartalékokat éltem fel. Egyik este különösen sok zombi támadt rám, és láttam csapdába fogok esni, kerestem, kutattam, hogyan is juthatnék ki. Találtam egy üveg benzint, nyilván valami fűnyíró féleséghez van, fogtam még egy gyufát és kifutottam az utcára. Elkezdtem szép nagy köröket tenni, hátra fele és szépen lassan elkezdtem önteni a benzint. Majd még egy kört tettem és ahogy a fülemben szóló zene elér a lassú részhez, elővettem a gyufát, majd amikor oda csapott a zene ledobtam a benzinhez.
- Égj babám égj!
És ezzel meg is szereztem a „zombi sült” nevű emblémát magamnak. Most várok egy újabb körre.

Felszerelés: Több üveg víz, öngyújtó, egy üres .44 Magnum, konyha kés, MP3 lejátszó, 4 aksival.

Név: Nick Merlan

Lakcím: Smallville

Nem: férfi

Születési hely: Kalifornia, Star City

Születési idő: 1977. december 19.

Kor: 33 év

Szeme színe: világoskék

Haja színe: szőkésbarna, de sok időt tölt maszkban, így ez ritkán látszik

Bőre színe: fehér

Szakképzettség: egyetemet végzett, egyéb, különleges szakképzettsége nincs

Foglalkozás: tudósként dolgozott sokáig

Képességei: nem rendelkezik különleges képességekkel, fizikuma is csak emberi határokon belül van

Jellem: dühös fajta, a haragja nagyon hamar eluralkodik rajta, ravasz, okos, jelenlegi főnökéhez hasonlóan ő is kész bármit bevetni a cél érdekében, szeret nagyban gondolkodni, szereti a fegyvereket, hűséges, remek humora van, próbál mindenhez hűvös fejjel és nyugodtan állni

Felszerelés: bárd, kard, zsebkés, baseball ütő, bonckés, pajszer vas, orvosi kések (4 db), ásó, vasvilla, láncfűrész

Előtörténet:

1977 telén látta meg a napvilágot. Születése egyszerre volt örömteli, de egyben egy fájdalmas és tragikus esemény is volt. Édesanyja ugyanis belehalt abba, hogy a világra segítse gyermekét, akit addigra már 9 hónapja a szíve alatt hordott. Így a kis Nickholas felnevelése, az immár egyedül élő édesapjára, Raymond – ra maradt. Raymond tanárként dolgozott egy, az otthonukhoz közeli iskolában, mint matematika és idegen nyelv oktató. Mindig próbálta helyesen tenni a fiát, mivel nagyon felelősségteljes apa volt. Próbált eleget dolgozni, hogy ha már önmagáról nem is, de azért a fiáról rendesen gondoskodjon. Ebben a szeretetteli légkörben nevelkedett fel eme történet főszereplője, akit az apja mindig e szempont alapján okított és nevelt. A fiú remek eszű volt és ezzel a tudásával hamar ki is emelkedett osztálytársai árnyékából, amely már alig az iskola kezdete utáni harmadik és negyedik évben nagyon érezhetővé is vált. Rendkívül fogékony volt a tanításokra és minden az iskolapadban eltöltött év után úgy tűnt, mintha hirtelen több évet okosodott volna. Apja rendkívül büszke volt rá és ez oda – vissza is működött, mivel a fiú hihetetlen módon felnézett az apjára, tisztelte és csodálta őt az akaratáért és az eszéért és ezen motivációval töltötte ő minden egyes életévét. Fantasztikus eredménnyel zárta az általános iskolában töltött nyolc évét és a gimnáziumban sem volt ez másképp. Ott is jeleskedett. Tanárai nagyon szerették őt, mert fiatalkorában rendkívül tisztelettudó, csendes és visszahúzódó srácként ismerte mindenki. Sokan emiatt különcnek is nézték. Kihasználták és folyton bántalmazták az osztálytársai. Eszének köszönhetően azonban hamar letette az érettségijét és elvégezve a gimnáziumot, egyetemre ment, ahol tudóssá akart válni, hogy büszkévé tehesse az apját és végre olyan ember váljon belőle, amivé szerinte a sors szerint válnia kell, hogy boldog életet élhessen. Úgy gondolta, hogy ez a neki szánt idilli elfoglaltság. Hobbi szinten foglalkozott még a fegyverekkel, sok újságot olvasott róluk és szerzett is viselési engedélyt. Szintén kimagasló eredménnyel hagyta ott az egyetemet, ahol tanult és két évet még ott is dolgozott gyakornokként. Itt ismerkedett meg szerelmével: Kristin – nel, akihez nagyon vonzódott, ahogyan a lány is hozzá. Végül olyan dolog történt vele, amely nagyon megrázta: édesapja súlyosan megbetegedett, ami az orvosok szerint halálos kimenetelű. Nick kész volt bármit megtenni apjáért, így országról országra utazgattak, de a gyógymódot sajnos nem találták meg. Végül Nicknek minden pénze elfogyott, így már lassan végleg feladta a reményt. Egy napon aztán, amikor bement a kórházba, az édesapja már teljesen átalakult valami más lénnyé és megharapta az ápolókat. Érdekes, mert az ő betegsége is egy ismeretlen eredetű harapással kezdődött. Ő magához vett a boncteremből némi kés mennyiséget a harchoz, majd szembeszáll a zombikkal, de hamarosan menekülni kényszerül, mivel lassan a kórházban mindenki fertőzötté válik. Visszamegy a házához és magához vesz egy bárdot, egy vasvillát, egy láncfűrészt, egy ásót, egy baseball ütőt, egy pajszervasat és egy kardot, amelyet egy közeli fegyverboltból csórt el, mert az már be volt törve zombik által. Még egy pár hétig védte az otthonát, de lassan menekülni kényszerült onnan is, tovább a már említett fegyverboltba, ahol újabb egy hónapot töltött el. Aztán egy elhagyatott közeli gyártelepre „költözött”, ahol újabb egy hónapot töltött el, de az apokalipszis lassan mindenhová elért, így most 3 hónappal és pár nappal a káosz után útnak indul, hogy további túlélőket és egy kis élelmet keressen. Mióta ezek a szörnyűségek történtek vele, valószínűleg már a szerelme is halott lehet. Illetve élőhalott. Nick ezeket átéve már csak egy elvet követ: nincs kegyelem.

Név: Sergej Vladimir Nadgyezvi
Becenév: Sergej
Életkor: 36
Foglalkozás: zombi irtó
Magasság: 187 cm
Súly: 76 kg
Külső:


Jellem: Igazi túlélő. Nem szereti az embereket, de az apokalipszis óta mondhatni örül annak ha talál egy még nem fertőzött embert. Elszánt és nem ismer lehetetlent. Mindent megtesz, hogy életben maradjon. Utálja ha sokat szekálják, az életéről kérdezősködnek, vagy egyáltalán bármiről kérdezősködnek. Ha zombit lát akkor feléled benne a gyilkolási vágy, ilyenkor igencsak könyörtelen.

Család: Oroszországban vannak, nem tudni élnek-e még.


Előtörténet:
Félsz a sötétben? Nyugodj meg nem kell féljél. Mi áz, hogy nem kell féljél? Na tákárodjál innen nyávályás amcsi mesemondó, te nem tudni mi az igazság. Én májd elmondom mi történni ezzel a nagyon szar világgál.
A nevem Sergej. Születtem Oroszországban, Moszkvában. Ápám dolgozni gyárban, anyám nem kapni munka soha. Nem volt sohá elég pénz, sokszor nem enni. Én járni iskolába, nem volt túl jó tanuló, de megtánulni amit kell. Miután befejezni iskola én elszökni otthonról és elindulni hosszú utazás. Azóta nem beszéltem családom, nem tudom mi lenni velük, remélem még élni, bár ki tudjá. Elindultam ámerikába, sokan mondani, hogy ott lenni jó élet, pénz és nők. Egy teherszállító hajón dolgozni, ami menni New York, ott lelépni gyorsan. Sajnos nekem kellett rájönni, hogy ámcsi föld nem jobb mind orosz anya föld. Nem tálálni munkát sokáig, de lenni szerencsém. Egy éjszaka én bemenni kocsma és ott találkozni régi ismerős. Jó barát neve Dragmoir és ő dolgozni az orosz máffiának. Segített nekem csátlákozni máffia. Lenni munka, ezután ázt hittem már lesz pénz is. Sájnos ahhoz még sok idő kellett. Én lenni behajtó. Valaki nyet fizetni, én menni és téríteni jobb belátás. A dolog jól menni és egyre több pénz lenni zsebembe. Már volt hírnevem és mágásább rángom is. Én már májdnem lenni főnök, de ekkor jönni nagy szár. Elszabadulni ezek á förmedvények és elkezdeni zsábálni.
Én volt otthon mikor jönni Dragomir és lenni nagyon megijedni. Elmondáni ő, hogy mi történni emberek. Összeszedni fegyver mi lenni otthon és elindulni le áutó. Szerencsére eljutni kocsi és elindulni. Én vezetni, nem lenni könnyű, mert lenni sok száládgáló ember, de sikerülni kijutni város. Bárátommal elindulni kisváros, kell benzin és fegyver, meg étel. Eljutni válámi kisváros ami teljes kihalt. Megtálálni első benzinkút. Én tánkolni, áddig Dragomir menni és hozni káját és vizet. Volt nágy mázli, nem támadni meg minket senki és tudni nyugodtan tovább menni. Már májdnem eltűnni kisvárosból, mikor látni fegyverbolt. Gyorsán fékezni és bemenni odá. Az lenni valóságos párádicsom. Elvenni minden mi kelleni és indulni tovább.
Sok idő elteni mit utazni mi ketten és mi megölni sok zombi. Egyik nap ázonbán történni báj. Épp keresni kaját, mikor egy tucát hulla megtámadni minket. Legnágyobb báj lenni, hogy elfogyni lőszer és csak kocsibá lenni másik. Lenni nállunk kés, báltá, de nem lenni elég. Dragomirt megharapni egyik sz**házi. Mi eljutni jármű és elmenekülni, de Dragomir lenni gyenge. Ő kérni engem öljem meg, mert nem ákár lenni olyán mint többi ember, kit meghárápni fertőzöttek. Én nem ákárni megtenni, de mert szeretni bárátom, ezért megölni ő.
Ázótá egyedül lenni és túlélni. Lőszer és benzin elfogyni, csak vágófegyver márádni, de áz lenni nágyon hásznos. Eljutni város, minek neve Smallville. Remélni talál váláki más ember ki él. És a sötétbe kell félni, ez lenni nágyon fontos.

Felszerelések: két katonai kés (fegyverboltból szerezte), egy tűzvédelmi balta, egy gépfegyver ami üres (azért még tartja hátha talál hozzá golyót), egy golf ütő (egy halott fószertől csórta)

Képességek: Jól tud verekedni és erős benne a túlélő ösztön. De semmi emberfeletti.

Elnézést játékos társaimtól, de a Homályzónán beszüntetném a játékot, Ramirez karakteremmel. Még egyszer elnézést, ha ezzel gondot okozok, további jó játékot! Köszönöm szépen, hogy játszhattam.