Vájár NJK - Elektrominator

Név: Kevin Grando

Születési hely: New York

Születési idő: 1980. október 21.

Kor: 31 év

Foglalkozás: elektotechnikai és finommechanikai gépszerelő, javítói állásban kezd dolgozni Gotham-ben

Nem: Férfi

Szakképzettség: nincs különösebb képzése

Szeme színe: zöld

Haja színe: szőkésbarna

Bőre színe: fehér

Jellem: elszánt, kitartó, ravasz, rettenthetetlen, éleseszű, tő mondatokban, keveset beszél

Képességek: a gondolatával képes irányítani bármely elektronikus berendezési tárgyat vagy egyéb dolgot, illetve ha azt akarja, képes kiszívni azokból az áramot és azt saját testében fegyverként felhasználni (pl.: sokkolás, villámcsapás, bénítás, égetés, stb.), a gondolatával képes mentális úton irányítani és manipulálni a tárgyakat bármilyen módon, de csak ha hozzájuk ér, bár fejleszti önmagát az évek múltával, de nem tudja rendesen kiterjeszteni a képességeit, mert nem ismeri a korlátait, némileg fél is az erejétől

Gyengepont: az ereje hatástalan a víz alatt, illetve olyan körülmények között, ha a közelben nincs elektronikus forrás, amivel feltölthetné magát, vagy amit fegyverként használhatna

Csapathoz tartozás: nincs, egy hűséges barátot akar magának, Vájár személyében

Fegyverei: maga az elektromosság

Oldal: rossz

Faj: metahumán

Előtörténet:


A nagy, felhőkarcolókkal teli New York- ban születtem. Azonban nagyon sokat kellett költözködnünk, apu ugyanis üzletember volt. Las Vegas- ba költöztünk. Gyermeki éveimben minden remekül ment, gyerekkorom boldog és gondmentes volt, elvégre elég tehetős család voltunk mi. Legalábbis, amíg 15 éves nem lettem. Akkor ugyanis, alighogy elvégezve az általánost, szépen összedőlt minden. Ekkor jöttem rá ugyanis, hogy vannak velem született adottságaim. A helyzet szörnyű volt. A szüleim, ahogyan mindenki más is, rettegtek tőlem, félve, hogy egy ocsmány szörny vagyok. Az is voltam, legalábbis sokáig még én is annak tartottam magam. Nem értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Senkinek sem volt különleges képessége azok közül, akiket ismertem. Különösnek találtam a dolgot, hogy nekem viszont van. Az orvosok nem adtak semmilyen magyarázatot arra, hogy ez hogyan is lehetséges. Utánanéztem és bár sok kutatómunkámba tellett, de rájöttem, hogy metahumán törzsből vagyok. Bármily kemény is az élet, soha nem adhatom fel. Erősnek kell maradnom, mindig. Ezeket fogadtam meg magamnak. Kijártam a gimit, leérettségiztem, méghozzá igen jó eredménnyel. A suliban ismertem meg a képességem furcsaságait. Hallottam emberekről, akik hozzám hasonlóan olyanok, mint én, hogy megváltoztak. Folyton a furcsa képességek megértésével és uralásával sokat foglalatoskodtam, amely különös hatást gyakorol az emberi szervezetre, és gyakorolt rám is. Meg akartam ismerni a származását és a mivoltát. Meg akartam tudni milyen erőket adományozhatott nekem. Eleinte mindezekre a kérdésekre nem kaptam választ és dühös is voltam emiatt. Tehetetlen, szinte mardosó haragot éreztem emiatt a lelkemben. Aztán éppen ennek köszönhetően rájöttem a titok nyitjára: az érzéseim. Az erőm a lelki állapotomon alapult. Ezt egy osztálytársammal folytatott civakodás során tudtam meg, amikor is akaratlanul életre keltettem egy automatát, ami sok kísérletet tett a srác megölésére, mígnem úgy állítottam meg, hogy magamba szívtam annak az esszenciáját, az energiáját és egy villámcsapással lesújtva rá szétrobbantottam. Mindezt pusztán az akaratommal. Mindig is azt akartam, hogy komolyan vegyenek az iskolában, ami így már nem is volt nehéz. Sosem volt jó alkatom sem fizikumom, ami miatt gyakran belém is kötöttek, így a képességeim jól jöttek. Tiszteltek érte. Ám az erőimnek a rossz oldala is megvolt. Egyszer, amikor szörnyű rémálom gyötört, véletlenül beindítottam a képességeimet. Valahogyan, talán az erős ráhatás vagy a koncentráció miatt, de képes voltam alkatrészeire bontani a kenyérpirítót, a hűtőt, a mikrót és a számítógépemet, összeállítva belőlük egy fatális erejű robotot, amit én irányítottam. Csak hogy az erőm elszabadult és a robot végzett a nagyszüleimmel. Csak késve tudtam felébredni és megállítani. Szörnyű volt. A gyász elvette az eszemet. Gyilkosnak éreztem magamat. Önmagamat emésztve kószáltam a világban. Céltalanul és szinte öntudatlanul. Magamon kívül voltam. Nem tudtam mitévő legyek. Legszívesebben öngyilkos lettem volna. Ahogy a bánat szépen kezdett eluralkodni rajtam, úgy a képességeim ismét külön utakra tévedtek. Nem voltam ura önmagamnak. Beindítottam egy autót és tömegkarambolt okoztam vele. Szerencsére senki sem halt meg. De nagy lett a kár és a rumli az utcákon. A rendőrség kijött és tüzet nyitottak rám, én pedig megijedtem és elfutottam. De elszökni nem tudtam, sőt talán tudat alatt nem is akartam. Elvégre tudtam, hogy bűnös vagyok, megérdemeltem a börtönt, ami be is következett. Rács mögé zártak. Ezen idő alatt rájöttem, hogy meg kell tanulnom uralni az erőmet. Vallomást tettem és leültem a büntetést. 8év után már haladó szinten tudtam uralni magam és rájöttem a képességeim eddig be sem látott rejtett adottságaira. A sitten sok rabtársam volt, rossz emberek. De engem nem zavart, rájöttem, hogy itt csak szabályok nélkül lehet a legszabadabban élni, a saját céljainkat tartva a szem előtt. Majd meguntam a sok börtönbeli mocsokságot és kiszöktem. Az erőmet arra akartam használni, hogy megtaláljam a nagyapámat, aki állítólag az ’50- es évek maffia bandaháborúiban tűnt el. Elhatároztam, hogy felkutatom. Ha valakire, akkor rá számíthatok. Ő mindig is rendes apával. Képességeim segítségével kiraboltam néhány bankot, hogy legyen pénzem. Az elektromos tárgyak megbűvölése már nem volt akadály, ahogyan az áram irányítása sem. Amikor hallottam, hogy az öreg meghalt, de valami átváltozott izé képében kiásta magát a földből, azonnal a nyomába eredtem. Sokáig kerestem a nyomát, hogy merre lehet. Aztán látom, ahogyan kimászik egy csatornából, átváltozik egy emberi külsőbe, amely nem az övé. Úgy tűnik ő is jelentős változásokon megy keresztül, szó szerint. Egyszer sem láttam még, de a szüleim elmondása szerint a stiklijei ellenére remek fazon. Csak nem hajt el a sunyiba. Bár érdekes találkozás lesz az tény. Később felszáll egy vonatra, én pedig utána megyek. Leül egy kupéba, én meg egy másikba. Összeszedem magam, ugyanakkor, neki is hagyok egy kis időt. Majd később átmegyek hozzá. Hosszú idő után aztán átmegyek. Látom, ahogy épp felriad álmából, én pedig akkor nyitok be.

-Szevasz. Leülhetek?

-Ki vagy te és mit akarsz?

-A nevem Kevin Grando. Te pedig a nagyapám. Bár azt is tudom, hogy most már más nevet használsz Vájár.

Látom ahogyan ő megdöbben, én meg csak mosolygok.

- Honnan tudsz te rólam?

- Kutatgattam és nyomozgattam utánad egy kicsit. Látom te is más vagy. Mint én. Hallgass végig. Beszélgessünk kicsit.

Mindent elmondok neki a sztoriból. Elejétől a végéig, töviről hegyire. Ő csak figyel és egyszer sem szakít félbe. Tényleg jó fej, látszik, hogy hisz nekem. Rendes csóka. Még ha furcsa is. A beszéd után társalogni kezdünk, így hamar elmegy a vonatút. A végén átölel és azt mondja:

- Jó, hogy találkoztunk. Mostantól nem veszítelek szem elől.
- Amúgy hol is vagyunk most?

-Gotham- ben.

Kép a védőpáncélomról: