Cletus Roncstelep

Utolsó falatot is bekapva, nagyot nyelek, és csak egy pillantást vetek a tányérra, hogy talán ki kellene törölnöm teljesen. De után azonnal el is vetem, van most jobb dolgom is, mint pocakommal törődni.
Kezembe veszem. Nem elveszem társam elől, csak kezembe veszem, és megkocogtatom, csak hogy hallhassa ő is azt a tökéletes fémes pengést. Kicsit üregesen kong, de azért megvan a súlya, és masszív is.
- Egyszerű acél ötvözet. A legtöbb bajom a súlyával volt, de elég nagy tankteret is kellett hagynom. A hajtómű, olyan mint a hadseregünknél használatos vadászgépeké. Szétszedni könnyű, nem egy bonyolult szerkezet, de hát az egyszerűség gyönyörködtet. És úgy jó valami, ha nem túl nehéz megjavítani. Pár kalapácsütés, és jobb mint újkorában. Csak ezekkel az irányítópanelekkel van néha gondom. - Mutatok a bumeráng két végén lévő, műanyaghatású gumírozott gombrengetegre. Gyorsan végigfutnak ujjaim egy tucatnyi gombon, és a fúvókák iránya megváltozik. - Elég könnyű használni, csak egy kis gyakorlat kell... Fogalmam sincs miről beszélsz, de előbb a bázis utána a felszerelés. Inkább lássák a többiek, hogy mit alkottunk, és érezzük biztonságban magunkat. Szóval ezeket egy kicsit nagyobban könnyű megcsinálni, és akkor az energiát kell csak hozzá adagolni.

Végre megvolt minden alap. El sem tudtam képzelni, hogy végre elérhetünk idáig is. De hát jó munka sok időt vesz el, és már nem is tudom mióta kezdtünk ennek neki. Annyi biztos, hogy az éjszakai munka, na meg hogy minden egyes neszre meg kellett állni, nehogy lelepleződjünk lassított minket. Végül csak megvan minden. A raktár készen áll, már csak be kell rendezni.
Hála a nagy szellemeknek elég vastagok a falak, így szinte semmilyen zaj nem szűrődik ki. Így hát egyik este behalmoztunk minden felszerelést, és már csak össze kell tákolnunk. Először a pihenő helyiséggel kezdtük. Logikusan, ne kelljen a hideg acélon kinyújtóztatni megfáradt tagjainkat.
Először a pihenő szobát dobtuk össze. A falakat gyorsan lefestettük, és egy régi kiselejtezett rekamiéval tettük barátságossá. Cybergyík rám hagyta a berendezést, az indoka is megvolt rá, női érzékeimmel jobban tudom ezt csinálni. Mire végeztem a szoba csinosításával, kis szekrény, kis terítő, és egy illúziókeltő ablak, ami azt a hatást éri el, mintha egy alpesi tájon lennénk, addigra pikkelyes elvégezte az elektronikus dolgok berendezését. Még egy televízióra hasonlító dolgot is beépített, amin azt nézhettük, amit csak szerettünk volna. Csak néztem, és rájöttem, nem éppen a szépérzékem miatt lett a feladatmegosztás. Cybergyík gyorsabban dolgozik nálam, hát de legalább az alvókörletet együtt raktuk össze.
Egy méretes emeletes ágy, csak hogy többen is elférjünk, ha éppen itt lézengünk, meg pár szekrény a dolgaink elpakolására. Más nagyon ide nem is kellett. Végére maradt a neheze. Elég sok mindent összeszedünk a roncstelepről, nem csoda hogy fogyasztói társadalomnak hívják a legnagyobb találmányt a földünkön. Annyi rossz számítógép, és alkatrésze volt felhalmozva, hogy egy teherautónyira is elég nehezen fért volna fel. Én csak kacatot, meg pár talán használható tárgyat láttam, ám társam csodákra volt képes.
Lecsupaszítottunk mindent teljesen legalapabb dolgokra. És én csak hüledeztem, hogy mit is fogunk kezdeni ennyi szeméttel, ám Cybergyík mintha csak valami élő számítógép lenne, átlátta a dolgokat, és biztos kézzel vezethetett engem az áramkörök, és mikrochipek világában.
Alulról építettünk fel mindent, a legapróbbtól kezdtük, és nem is tudtam hogy mivé fog ez változni. Először csak egy tenyérnyi kis alkatrészt raktunk össze, majd még egyet, és még egyet. Végül kezdtük összeépíteni, és szinte az egész falat beborította, olyan terjedelmes lett. Hat hatalmas képernyő, és még vagy dupla ennyi kijelző, több billentyűzet, és rajtuk annyi gomb, hogy még nem is láttam hasonlót. Végül hatvankét óra, és harminchét egész után készen lettünk a monstrummal. Olyan hangot adott ki mint egy doromboló kiscica, és annyit tudott, mint a mai világ legjobb szuperszámítógépei. Csak hüledeztem, hogy mikre is képes az elme, ha egy kicsit elengedi magát. Annyira biztos voltam benne, hogy ennek még neki fogok esni átgondolni, nem lehet hogy csak így tudatlanul maradjak.
A helyiség fele kész, legalábbis a tisztább fele, most jön a morgó játékszerének készült alvóhely. Az eddig oly szépen felépített padlót, átvágtuk méretes lyukat hagyva benne. A reptető szerkezetnek köszönhetően minden megvolt, hogy megalkossuk a teherliftünket a Védmobile-nak. Az egyszerű szerkezet semmi volt a géphez képest, csak pár csörlő, és egy méretes emelő kellett az egészhez, az energia már megvolt hozzá. Akát tíz tonna felé is mehetünk vele, nem lesz gond a kicsi kocsi mozgatásával. A hozzá való műhelyt már könnyű volt összerakni. Egy asztal, pár egyszerű gépezet, na meg a töménytelen gépolaj, benzin, és ami mondjuk nem illik ide, de kerozint is beszereztem, csak hogy az én drágaságaimat is tudjam ápolni.
A bázisunk kétharmada megvolt, már csak az edzőtermet kellett létrehozni, és már meg is voltunk. A szalag átvágásáig már nincs ok idő, úgyhogy nekiveselkedtünk. Istentelenül fáradtan, szörnyen kimerülten, de azért még összehoztuk. A lehető legegyszerűbben oldottuk meg a dolgot, de azért tisztelve a hagyományokat. Csak két fából készült gyakorlóbábút, és egy bokszzsákot raktunk bele, hogy inkább az egymás elleni élő ellenfeles küzdelmekre vihessük a hangsúlyt. Így szinte teljesen tökéletes lett. Mindent megvan, már csak az utolsó simítás kell, mintha csak a habot tennénk fel a tortára. A biztonsági rendszer, ami megkoronázza a művünket, és biztonságossá teszi az új otthonunkat.