Cletus Roncstelep

Forgatom szemem, mikor pikkelyes újra kezdi a technológiánk becsmérlését, de hát ez van, neki ez a világ olyan egyszerű, amit el sem tudunk képzelni. Na de hagyjuk is kérdezett valamit, amire hirtelen nem is tudom mit feleljek. A biztonsági rendszer nem lenne rossz, de hát amíg nem tudjuk mivel üzemeltetni, annyi lenne, mintha egy nagy táblát függesztenénk ki, hogy "Tilos a belépés", úgyhogy a válasz egyszerű és nagyszerű.
- Akkor kezdjük a generátorral, a vezetékelést, és a csövezést majd megcsináljuk utána. Előbb hozzuk össze, és dugjuk el valahol a föl alatt. Talán semmi nem jön közbe. - Mondom és éppen egy méretes csavarkulcsot próbálgatok a kezemben. Mivel is lehetne kezdeni, talán a burkolat, vagy... Nekem nem is kell tudni. A szerszám fellendül az égbe, és pedig tisztelgés közben elkapom azt.
- Mik a parancsok uram? Mivel kezdjük ezt a hajcihőt? - Kérdezem, és nézek körbe, hátha rájövök, hogyan is kellene megoldani ezt a generátort, ami bárhogy is működjön, de majd az életünket fogja jelenteni, ha valami galiba lesz. Az egyszer biztos.

És nekikezdtünk az egyszerűbbik felének a dolgoknak. Ez a kis generátor, amihez teljesen buta vagyok, még csak az alap tervrajzokat sem értem meg, nem hogy a bonyolultabb elektronikáját a dolognak, de csak egy vállrándítással túlteszem magam rajta. Hát most éppen csak kis tanonc vagyok ott a hatalmas pikkelyes megnyúlt koponyához képest.
Gyorsan telik az idő, a felskiccelt terveket bámulom, miközben pikkelyes csak írja és írja, na meg rajzolja, de még így se nagyon értem a dolgot. Lassan elkezd derengeni, mint a hangyának, ki fűnyíróval találkozik, hogy van az ő kis világa körül, egy hatalmas ismeretlen képződmény, minek határait még fel sem tudja fogni, csak egy szemernyit látott meg belőle, csak egy pindurnyi részt, ami elborzasztja.
- Nagyatyám szellemeire mondom, hát ilyenről még csak nem is álmodtam. A gép bonyolult, de mégis olyan egyszerűen oldja meg a dolgot, hogy csak bámulni tudok. - Mondom ki a dolgot, és csak a technológia alapjai vannak meg ezen a földön. Sok év kell még ahhoz, hogy ezekhez a hüllőkhöz felérjünk. A világuk csodálatos lehet. A technológiájuk is.
- Mesélj nekem a világodról. Annyi minden lehet, amit még nem tudunk. Biztos gyönyörű... - Mondom áhítattal, miközben kezeim is járnak azért. A hegesztőpálka ütemes sercegése, a fortyogó fém, ahogy megadja magát a nagyobb erőknek, és úgy alakul kezeink alatta, hogy kell. Rám csak a külső váz van bízva, a precíz munka a nagyfejé. Így hát csak a részeit látom a nagy egésznek, de ez is csodálattal tölt el.

Visszafojtott lélegzettel várom a szóáradatot. Az elmélyült értekezéseket, a honvággyal fűtött számadásokat, vagy csak a régmúltba való visszaemlékezéseket, révetegen akadozva, ahogy az elmúlt dolgokra szoktunk emlékezni. Ám erre csak egy kérdést kapok válaszul, és nem is jogtalanul. Hát kicsit nagy teret adtam volna, vagy elég összefüggéstelenül jött volna a dolog, így hát kicsit szűkíteni próbálok a dolgon. Van min, és van elég sok minden, amit meg szeretnék tudni.
Közben a kezem jár, míg Cybergyík az elektronikával bíbelődik, és végre elememben érezhetem magam. A forró fém, az izzasztó levegő, és a kemény fizikai munka. Ezeket már rég nem éreztem, mostanában csak laborban ülök, és próbálok kiókumlálni, hogyan is lehetne csökkenteni egyik-másik gép üzemanyag fogyasztását. De ez tényleg produktív munka. Igaz csak a felhasznált anyagokat hasznosíthatom újra fel, de még így is elég jól sikerül a dolog. Lassan ömlik bele a még izzó folyékony ötvözet, és hangos sistergések mellett veszi fel a végleges formáját. A méretezéssel nincs gond, tökéletes munkát végzek, ám látom már Cybergyík is mindjárt végez a maga dolgával, miközben beszélgetünk.
- Hát jó kérdés. Tudod oly sok kérdést vet fel bennem az ittléted. Elsőnek is vannak más dimenziók, és azokban élőlények - mondom, utána lassan rájövök, hogy ez nem éppen az a megállapítás volt, amit akartam. Újra próbálkozok. - Mármint ez nem pont kérdést, csak megállapítás volt, de hát ez akkora hatalmas dolog. Vagyis akkor az evolúció máshogy fejlődött, csak egy parányi különbség mekkora változásokat hozott össze. A földetek, megváltozott, gondolom tektonikailag is, és ezért más irányt vett a fejlődésetek. Talán hamarabb kezdtétek, talán csak hatalmas agyatoknak köszönhetően gyorsabban fejlődtetek. És most már más dimenziók felé kacsintgattok, másik világok felé. Hát akkor gondolom már az űrt meghódítottátok? Kolonizáltatok más bolygókat? Vagy találkoztatok már bolygótokon kívüli élőlényekkel? És ha már ilyen fejlettek vagytok, mégis legjobban a hüllőkhöz hasonlítotok, mármint a mieinkhez, akkor nedves közeg kell nektek. Mármint kiszárad a bőröd? Váltasz néha bőrt, mert hogy kinövöd? Vagy olyan, mint a mi felhámunk, hogy rugalmasan változik? És... és... és... - annyi gondolat cikázik a fejemben, össze se tudom szedni rendesen, lassan veszek egy nagy levegőt, csak hogy a hév el ne kapjon újra. Akár csak a bázisunkon, minden gondolatom körülötte forog, és hát van is miért, annyi kérdés, annyi válasz, és még annyi megtudnivaló ismeret. Erre pedig olyan kevés időnk van.

És kész az utolsó simítás is. A generátor váza tökéletes, hát nem véletlen hogy én alkottam meg. Már és már társam is elkészült a művével, már csak összeillesztjük, és az a megnyugtató búgás az ami jelzi, hogy kész a mű. Azonnal rácsatlakoztatjuk a hálózatra, és a túláram következtében le is vágja a biztosítékot. A mi hibánk, de hát a dicsőségért szenvedni kell. Egy láthatatlan bemondóból dorgálást kapunk, ha jól hallom éppen Marty nevű alak a soros. Az előételnek vége jöhet a főfogás.
- Ez sem volt kevés munka, de ami most jön az lesz igazán a csúcs - mondom miközben a hatalmas fém hegy előtt állok meg. Végigtekintek a több tonnányi fémhulladékon, amit még a héten meg fogunk mozgatni. Ez lesz az egyik mesterművem... vünk, ilyet nem minden nap csinál az ember. És már pattanok is a targoncára, hogy a már elkészített olvasztótégelyekbe borítsam a hulladékot. Lassan olvad, szörnyű hangok kíséretében, mintha csak egy aktív vulkán közelébe lennénk, de ez engem nem zavar. Nem lenne annyi X kromoszómám ha nem tudnék egy ilyen kis dolgot átkiabálni.
- És mi van a városokkal? Hasonlóak a miénkhez, vagy valami számunkra jobban elképzelhető fantasy stílusban éltétek ki magatokat. Tudod erdők, fák, élő építőanyagok. Sehol semmilyen élettelen technológia, csak valami izgő-mozgó élő gépek? - Hát már magam sem tudom mire akartam végül is kilyukadni, de újra próbálkozok. - Mármint azt akartam kérdezni, hogy hogyan is éltek ti? Ugyanilyen városokban? Vagy valami számunkra teljesen idegen kolóniákban laktok? Egyáltalán hasonló a társadalmatok a miénkhez? - Jutnak eszembe az egyre képtelenebbnél képtelenebb ötletek, arról, milyen is lehet egy ember nagyságú gyík mindennapi élete.

//OFF: Hogy miket ki nem tudsz találni xD //

Nem tudom, minél jobban ismerem meg társam világát, vagy azt a titkos előéletét, amiről eddig még nem nagyon beszélt. A probléma az vele, hogy minden egyes új információval egyre egyszerűbbnek érzem magam. Olyanokat mond, amit eddig még nem is bírtam elképzelni, vagy a tudatalattimnak sem volt elég ereje, hogy álmaimba juttassa el. Így csak annyit tudok kinyögni.
- Hűűűhaaaa - mondom az igazságnak megfelelően. Na és csak ez jut eszembe, más nem nagyon. Ám ekkor, mintha csak a láva forró fémkipárolgása juttatja eszembe, vagy az elképzelés, hogy a levegőt is meghódítják, és élnek rajta. Na meg, ahogy elhagyják a földet. Akár csak egy mennyország.
- És... és akkor az egész bolygófelszínt már visszaadtátok a természetnek. Óóó ez olyan csodálatos lehet. Mindenfelé fák, és növények, az állatkák ugrálnak a mezőkön, bármerre is néz az ember... mármint a gyík mindenfelé csodálatos fauna. Ó de irigyellek titeket. Csodálatos lehet az élet. Az atmoszférában élni, és csodálatos természet alatta. Olyan jó lehet. - A formák közben lassan megszilárdulnak, és igaz most más foglalja le hatalmas agyi kapacitásomat, de azért már össze tudom rakni, a hatalmas lapokból, milyen szép kis odúnk lesz.

Elhúzom a számat a hallottak alapján. Úgy néz ki teljesen elszámítottam magam, hát ha a sivatagban érzik jól magukat. Mármint... mielőtt a gondolataim újra tévútra visznek. Nem biztos, hogy tiszta homoksivatagról beszél.
- Életem kezdetét, én is sivatagban éltem le. Mármint Ausztráliában, még gyerek voltam. Igaz nem volt sok dolog, amit ehetett az ember, de megéltünk nagyapámmal - mondom, és közbe újra elgondolkodok. Hát a sivatagban bármiféle élelem termelése nehézkes.
- És akkor ti mit ettetek? Mármint bizonyára tudod itt a humuszban gazdag földeket műveljük meg, és tonna szám használunk vegyszereket, meg genetikailag módosult növényeket, csak hogy a termésátlagjaink nőjenek. Így tudjuk élelmezni magunkat, és még így is elég sok az éhező. Ezt nem hinném, hogy egy sivatagosodott világon meg tudnánk csinálni. Vagy ti más módszert találtatok fel? Igaz nem is biztos, hogy ti inkább növényeket termeltek... - Hagyom félbe a gondolatot, ami elborzaszt engem. Soha nem volt bajom semmilyen élőlénnyel, de azért az a sekélyes ötlet, hogy óriási rovarokat tenyésztenek, és azt eszik meg, vagy valamilyen fényevők lennének, az egy kicsit nevetséges.
Majd újabb ütés éri a képzeletemet. Már gyarmatosítottak másik bolygót, és még mindig torzsalkodnak az értelmes lények egymással.
- Úgy látszik ez a széthúzás minden "értelmes" lény velejárója. Azt hittem már valami bolygóközi állam vagytok, és egy "irányítás" alatt van az egész lakosság. Hát hogy milyen bolondságokat tudnak kitalálni a sci-fi íróink. - Teszem még hozzá inkább csak magamnak, a sok "tapasztalatomat", ami elindított erre az útra engemet. Pont az ilyen ponyva regényekért lettem tudós, el akartam érni valamit, hogy végre megváltoztathassam a világot, és soha nem történhessen olyan szörnyűség senkivel, mint azokkal a lányokkal.

Úgy látszik bármennyire is különböző egy-egy világ, főleg Cybergyíké, attól még az alap dolgokban ugyanolyanok vagyunk. Ez mondjuk annyiban jó, hogy nem idegenkedünk egymástól, de azért abban rossz, hogy semmilyen világ sem maradhat távol a háború borzalmaitól.
- Ha már a hasonlóságnál tart... Mármint éppen azon gondolkodtam, hogy egyetlen dimenzió sem mentes az erőszaktól, és a harcoktól. Ebben hasonlóak vagyunk, de azért biztos rossz lehet neked. Se barátok nincsenek itt, se... Lehet hogy egy kicsit indiszkrét kérdés, de nálatok vannak házaspárok? Vagy bármilyen más hasonló intézmény? Van neked feleséged? - Jutnak eszembe, az újabbnál újabb szörnyű felfedezések, melyek különbözhetnek egymástól. Talán nekik oly idegen ez az egész, mintha nekünk egy bolyban kellene laknunk. Van rá esély, hogy nem is foglalkoznak ilyenekkel. A mi hüllőinkben nem túl nagy az utódok nevelésére való hajlam, talán a másik dimenzióban, ahol a hüllők fejlődtek tovább, és... és tojásokat raknak, nem is foglalkoznak az utódokkal, mert hát egy haladó társadalomban, ahol a föld alatt építkeznek, és az égben, talán olyan megoldásuk van, amire kis emlős agyammal nem is tudok gondolni.

Hirtelen szomorú témára terelődött, pedig nem is akartam. Mondjuk nem tudom mire számítottam, ha egy hazájától eltávozottól kérdezek az otthon melegéről. Ám mindegy is, valamivel jóvá kell tennem, ha már családja nincs, és barátait otthon hagyta, valami olyannal kellene előállnom, ami otthonához köti, de... meg is van.
- És otthon te is ilyen földalatti városban laktál? Nekem nagyon szörnyűnek hangzik, elzárva a napfénytől, a friss levegőtől, ahogy a szellő az arcodba fúj. Ahogy a hajadat... mármint a pikkelyeidet borzolja. Ott milyen volt az élet? Csak a munka és semmi más? Vagy lejártál edzegetni, esetleg vívni tanulni.... - mondom sejtelmesen, csak úgy felelevenítve egy régi elhúzódó vitát, a csapattal. Minek is vannak nekik felszerelésük, ha nem használják.
Felszerelésre visszatérve, végül kisült minden alapja a bázisunknak. A hatalmas elemek ott állnak előttünk, igaz csak sima acél ötvözet, de így is olyan vastagok, mint az alkarom hossza. A tartóoszlopok is szépen sorakoznak egymáson, a műhely, vagy raktár, vagy minek is használja ezt a doki, és kedvenc kompániája, eléggé túlzsúfoltnak látszik tőle. Már mi is alig tudunk köztük mozogni.
Nehéz munka után megtörlöm gyöngyöző homlokomat, és végig nézek művünkön, már itt vagyunk három vagy négy napja, a föld alatt nem látom a napot és az idő változását, de csak kész lettünk az alapokkal. Már csak a nagy kérdés jön, hogyan fogják a nagy szellemek elérni, hogy ezt a nagy kupac vasat eljuttassuk feltűnés nélkül a bázisunkra, és ott úgy összeszereljük, hogy senkinek ne tűnjön fel. A kérdés adatott, gondolom Cybergyíknek is ez jár a fejében, így csak annyit kérdezek tőle.
- Na most mi legyen?

Az események nemvárt, ám annál kellemesebb fordulatot hoztak. A munkával telt napok, eddig csak úgy pörögtek. Nem sokat aludtunk, ébren tartott minket az alkotás izgalma. Az a pár percnyi pisszenés, amivel jutalmaztuk magunkat, vagy a sarokban töltött tíz perc, mikor már nem volt elég erőnk tovább haladni. Csak ennyi volt, és enni is csak a sok rendelt szemét kaját sikerült, ami eljutott idáig.
- Rendben van - mondom miközben széleset nyújtózok. Megmozgatom minden izmomat, csak hogy nyúljanak egy kicsit, és elindulunk a konyha felé. Legalábbis a helyiségbe, ami konyha szerűségnek van kikiáltva. Van benne egy összeállított asztal természetesen szemétből, pár szekrény benne fém edények, és hogy lehessen "főzni" is, egy egész gázpalack, amire rá van kötve egy főzőlap. Úgy látszik ez itt legfelszereltebb étkező helyiség.
- Összeüssek valamit? Van itt pár tojás egy omlett még jól jöhet... - ekkor csapok a homlokomra, ez olyan lehet, mintha én azt mondanám, hogy turmixszolt emlős embriót együnk. - Már ha nincs ellenedre a tyúktojás evése? Nem vagyok egy túl jó szakács, de tudod a nehéz gyerekkorral együtt jár, hogy megtanul az ember ezt azt. - Hát úgy látszik ez a beszélgetés előhozza belőlem a legjobbat. Vagy legalábbis a legjobb rosszat, amit átéltem eddig. A múltam, amit Ausztráliában hagytam, az ott is maradt, csak a jót hoztam át a remények földjére, az álmok otthonába. Ami mondjuk így visszatekintve rémálmok otthona, ha csak nem teszek ellene valamit.

Felütöm a tojásokat amennyit csak találok, alágyújtok az égőnek, és még egy kis zsírt is találok, csak hogy minden tökéletes lehessen. A tojások lassan szép sárga színt vesznek fel, egy kis só, és a konyhát máris betölti a friss rántotta illat. Még két kavarás és kész is van.
Leteszem az asztalra, és mivel tányért nem találtam, csak egy villát, meg egy kanalat, ami mondjuk egy hangyányit el is van görbülve, de hát éhes ember ne válogasson. Az asztal közepére teszem, csak úgy hogy meg ne süssem Cybergyík-ot. És felkínálom a választási lehetőséget.
- Kanál vagy villa? - Nyújtom felé mindkettőt, és amelyik jobban megtetszik neki, el is veheti. Választás után azonnal neki is kezdek, elég széles a serpenyő, hogy ketten is odaférjünk hozzá, így csak jóízűen lapátolom be a tojást.
- Én azt mondom, hogy egyenként vigyük el a bázisra. Ott majd esténként egy-egy részt felrakunk, ha valaki jön akkor csendben meghúzzuk magunkat. Így el fog tartani egy ideig, de legalább senki sem fog ránk akadni. - Csámcsogom teli szájjal. Igaz nem éppen nőies, de hát aki olyan farkas éhes, mint én az nem válogat az eszközökben, hogyan is tömi meg bendőjét. - Ám a szállítással csak gond lesz. Hogyan vihetnénk át ekkora elemeket a városon, hogy ne szúrjon szemet senkinek? - Lassan mintha csak valami bujdosó rém jönne elő a sötétből, tűnik fel előttem egy gondolat. Talán csak a végkimerülés az oka, vagy hogy éppen eszek, és más testfunkcióim is megindultak, de nem tudom teljesen körvonalazni, így csak a háttérben piszkálja a fantáziámat.

Hát eddig sem voltam túl gyanakvó, de azért meg kell húzni valahol a határt. A bázisunk egy szent hely, nem tudhatja meg akárki merre is van. Úgyhogy talán más tervet kellene kitalálni. Kukásautók ha sokáig parkolnak valahol, és sok mindent pakolnak le róla, még feltűnést is kelthetnek. Főleg ha csak ketten vagyunk rá.
- Hát mi lenne ha most én szakmai tudásomat csillogtathatnám egy kicsit? Hát olyan szépen egybe vannak már pakolva, csak jó erős pányva kell rá, és egybe is maradna. Utána rászerelnénk pár hajtóművet, az én fajtámból. Egy nagyobb fajtát lehetne, azzal át tudjuk vinni a városon, és a fények felett. Senkinek nem tűnne fel, felfelé kevesen néznek... - Gyorsan végigfuttatom a fejemben a tervrajzokat, és az aerodinamika minden törvényét, a repülő szerkezetekre nézve. Egy gond azért van vele.
- Csak annyi lesz a baj, hogy a motorok elég hamar kiégnek. De addig mindenképp ki fogják bírni, míg átszállunk, csak utána kiég és használhatatlanok lesznek. Ám egy egész jó teherliftet össze fogunk tudni belőle hozni - Vigyorodok el. A veszélyes dolgok mindig is érdekeltek, csak hát az adrenalin na meg a repülés elveszi az eszem ilyenkor.
- Mit szólsz, egyszerű és elegáns megoldás. Na meg a dokiék sem tudják meg merre is van a bázisunk...

Egy szó nélkül felállok az asztaltól, és a már jó félig megevett omlettemet is ott hagyom. Visszasietek a műhelybe, és már hozom és Lélekrablót. Nekitámasztom étkezőalkalmatosságunknak, és visszaülök. Kezdem tovább falatozni a tojásokat, és belekezdek.
- Hát a prototípus ez lenne. Hát precíziós szerszámnak nem lehetne mondani, de ez még csak az első változat. A hajtóművek jók, sokat kibírnak, csak egyetlen gondom van vele. Túl sokat fogyasztanak. Ez a kis szerkezet kerozinnal megy. Pár óra folyamatos repülésre tökéletesen megfelel, csak a teljesítménye nem elég. Ennek pedig a nem megfelelő energiafelhasználás az oka. Ezért is mondtam, hogy annyi időt ki fog bírni, míg átvisszük eléggé meg kell erősíteni a hajtóművek borítását. - Újabb falat, és újra csak gyors rágcsálás. Egy korty víz, és folytatom is. - De ha jól sejtem, meg tudnánk oldani... vagyis biztos tudsz egy használhatóbb energiaátvivőt, mint a fosszilis energiaforrás. Azzal elég kakaót tudnánk adni, hogy több tonnát is megmozgathassunk. Na mit szólsz? - Még az evőeszköz is megáll a kezemben, ahogy várom a válaszát társamnak. Úgy látszik Cybergyík-kal egész jól el tudunk ötletelni, és ha tényleg tud egy jó megoldást, akkor még a bumerángjaimat is fel tudjuk fejleszteni. Ami mondjuk egy kis bűntudatot kelt bennem, hogy a csapat szükségét kihasználva a magamon is akarok segíteni, de hát ez olyan, mint egy csapásra két legyet leütni. Hát ha mindenki profitál belőle akkor miért is ne?