Kétségbeesés mezeje

Újra magával ragadott a sötétség. Ezt most saját őrült elmédnek köszönheted, de így sem volt kevésbé fájdalmasabb. Egy félisteni lény volt kit utoljára láttál, és egy újabbra kelsz. Leírhatatlan fájdalom hasít ágyékodba. Érzed, ahogy az életnek már nem nevezhető, erőd elhagyja tested. Szemeidet önkénytelenül kinyitod, és néma sikolyt hallatsz. Torkod száraz, nyelved akár a tapló. Artikuláltan sem tudsz üvölteni, nem hogy beszélni.
A forróságtól szinte párolog a bőröd. Szemeid vérben forognak, ahogy próbál a kocsonyás anyag ellenállni az oly csábító szublimálásnak. Feléd egy démon magasodik, vagy inkább mélyül. Ebben a tébolydában még az irányokat sem lehet megmondani rendesen. Vasvillát forgat meg éppen nemesebbik feledben, csak olyan köszöntésképpen.
Lassan körülnézel és látod, nem te vagy az egyetlen kárhozott. A szemeid nem látnak rendesen, de a vérfolyam, és keserves nyöszörgésekből ítélve több millióan szenvedhetnek itt. Ez pedig még mindig nem a legrosszabb. Azt csak képességednek köszönheted. Akaratlanul is eljut a szenvedők tudata hozzád, és mint egy dögre váró keselyű mar agyadba ezrek siráma. Több évszázadnyi szenvedés tör rád, és te csak ordítani tudsz. Míg csak a saját véred betelíti garatodat. A vas ízű véred most savként marja torkodat, miközben gőzölögve adja meg magát a hőnek.

Szavaiddal nem törődve fordít egyet szörnyű fegyverén, te pedig úgy érzed, mintha széttépnének helyben. És sajnos nem csak úgy érzed. Csak egy lélegzetvételnyi időre, vagy amit a halottak szoktak csinálni pihenés gyanánt, áll meg a lándzsa benned. Egy pillanatnyi idő, hogy csökkenjen fájdalmad, csak hogy még szörnyűbb kínokat kelljen átélned.
Egyetlen mozdulattal lefelé rántja a benned lévő pengét, te pedig csúszol fél métert, mire a csontok, és a hús enged az erőszaknak. Ágyékodból indulva, lefelé vág ketté, mindenféle belső részedet megrontva, és felsértve. Érzed, hogy záró izmaidnak vége, és aminek nem szabadna még megtörténnie egy ilyen idős férfival, az megesik. Ürülék, és vér távozik belőled alul, mikor kínzód okádékszínű szemei felcsillannak. Három métert is meghaladó magasságú szörny, elkezd lefelé hajolni, és villás nyelvéről csöpög a maró nyál. Nedveinek termelése megindul, ahogy végignézi kínjaidat, és megbecstelenítésedet. Lassan húzza végig a földön epe zöld nyelvét, és nyalja fel végtermékedet. Nyála lábadra cseppennek, semmilyen ruha nem véd téged, a maró légkör ellen, vagy bármilyen hatás ellen.
A szemed megszokják lassan a folyamatos fájdalmat, ahogy pillanatok alatt megszáradnak, és rátapadnak szemhéjaid szemgolyóidra. Mozgatása is fájdalmas, de kínjaid között még látod, hova is kerültél. Marsra emlékeztető tájat látsz. Minden pirosban sziporkázik, kietlen, egyetlen értelmes vonalat nem pillantasz meg. Csak számolatlanul kínzások között tartott lelkeket, és feléjük magasodó kínzókat. Szemet bántó formákban leledző démonok részesítik szeretetük minden szintjében kárhozott lelkeket, és te is közülük való vagy.
A föld, ha lehet ezt annak hívni, ütemtelenül döng. Egyre hangosabban, de ezzel nem tudsz most foglalkozni. Kínok minden nyálcseppel, ami megégett bőrödet éri, egyre szörnyűbb. Mozogni még képes vagy, de mintha minden csontod szilánkosra tört volna. Maga a túlvilágon való létezés is a legkínzóbb fájdalmakkal jár számodra. Amit látszólag démonok nagyon élveznek.

Hatalmas busa fejét a tiéddel hozza egy szintre. A mozdulat nem egyszerű, és nem is épelméjű, a démon ahogy testét kényszeríti arra, hogy lejjebb hajoljon, belső szervei, és csontjai hányingert keltő hangok közepette vesztik el formájukat, recsegnek, törnek, és a vaskos bőrt átdöfik. A fej végül eléri a kívánt magasságot, és ennek te csak örülni tudsz. Már a ránézés is szörnyen megterhelő, hát még mikor elfordítja fejét, vagy száznyolcvan fokkal. Hallod, ahogy a csigolyái próbálnak ellenállni, végül hangos roppanással megadják magukat a nem emberi erőszaknak. A démon elvigyorodik, össze-vissza álló agyarai, kibuggyannak a vaskos ajkak közül, és mikor elkezd nevetni, halálos tőrökként meredeznek felé. A művelet nem egyszerű számára, több szeméből kettőt ki is szúrnak saját fogai, és arcát is összeszabdalja rendesen. Zöldes vér serken ki a sebekből, és pillanatok alatt rá is szárad a bőrre, miközben orrfacsaró füstöt enged ki magából, csak hogy az eddig legkevésbé fájó szerved, a tüdőd is össze akarjon esni.
A háromágú villa fordul egyet kezében és mellkasodnak szegezi azt. Szinte szemmel követhetetlen sebességgel, hátrál meg a fegyver, majd hegyeket elpusztító erővel suhan feléd, hogy felnyársaljon, és újra meghalj. A találat egyenlő az azonnali halállal, a hatalmas borotvaéles fegyver nem csak fel fog szúrni, de ketté is vág azonnal.

Mozgás még oly fájdalmas is, de elég gyors, hogy el tudd kerülni a csapást. A lándzsa a levegőben siklik, szemeid előtt suhan el, a durván kovácsolt fegyver ártalmatlanul kerül el téged. Ám te egy villám sebességével mozogsz, a karjaid kinyúlnak, és elkapod a fegyvert.
Amikor megpróbálja visszarántani a démon, te ellenállsz. Kezedet véresre súrolja a pokoli fém, és még valami más. A tárgy tűzforró, zsír pillanatok alatt kisül a tenyeredből, égési sérülések borítják tenyered, és megfeketedik a húsod. De te kitartasz. Lábaid csúsznak a porban, de végül sikerül megállítanod.
A démon csak néz rád, mit is akarsz az ő fegyverével, mert hogy kicsavarni a kezéből azt nem fogod tudni. Ám ekkor mielőtt még bármi is történhetne, a közeledő dübörgés végre elhalkul, mert megérkezett. Árnyék vetül rád, és a szemben lévő démonra is. Mikor felnézel, egy tíz méteres démont látsz. Bőre hullámzik akár a víz, benne kárhozott lelkek mocorognak, és szinte emberi. Két láb, egy fejnek nevezhető testrész, és két kar. Ám az egyik nem átlagos. Hosszú csápokból tevődik össze, szörnyen tekergőzve, végükön állatias pofák hatalmas agyarakkal. Ebből öt található a kar helyén, és feletted vonaglanak, csak hogy eddig sem biztonságos hely, még halálosabbnak tűnjön.

A merészség újabb szintre lépett benned, és még az így elszenvedett sérülésekkel szemben, sem csüggedsz. Minden erődet összeszeded, a fegyvert meg akarod kaparintani, és ezt egy erőteljes rúgásban látod megvalósulni.
A rúgás talál, de nem minden következmény nélkül. A bekapott sebből, újabb adat vér, és belek távoznak. A fájdalom elviselhetetlen, és szinte térdre roskadnál, ha tudnád, hogy azzal bármi is könnyebb lenne. De mivel itt csak a küzdelem segíthet, hát megkaparintod a fegyvert. A súly szörnyen nagy, ezért hát a földre kerül veled együtt. Szúrásra nincs esélyed, de talán ez a szerencséd.
A következő pillanatban, egy kezekre egyáltalán nem emlékeztető förmedvény csap le, és szakít szét, mindent ami az útjába kerül. Végeredményül pedig egy kettétépett testet hagyva maga után. A mellkas teljesen megsemmisült, csak az alsóbb részek állnak még. Az embertelen sebből spriccel a vér. Mindent beborítva, bemocskolva, és megváltoztatva. A föld, mintha megelevenedett volna, szívja, emészti el a testnedveket.
A világ újra változáson megy át. A több, mint tíz méteres szörny melyet még csak megpróbálni sem érdemes hasba rúgni, mert hát nem éred fel. A kettétépte társát, és nem véletlenül. Talán csak téged akart megmenteni, vagy csak egy újabb beteges játék kezdete. Nem tudod, csak azt, hogy a halált osztó csápok közelednek feléd, mint megannyi tekergőző kígyó, véredre szomjazva.

Agyadban felvetődik a gondolat, melyre választ is kapsz. Talán a képességed következménye, talán csak egy belső őrült hang, melyet eddig se kerestél magadban, de mégis feltört.
A torony egy hatalmas lépcsőház, végtelennek tűnő csigalépcső, és a távolban, szörnyen messze. Olyan messze, hogy még elnézni oda is fárasztó, meglátod az első ajtót. Az írást felette még sohasem láttad, nem is tudod elolvasni, de mikor ránézel beleég az agyadba. Csak ennyi "Daraboló" egyetlen szó, és mégis oly sok mindenre lehet következtetni. De mégis mintha megpendítene benned egy emlékfoszlányt, amiről már rég elfelejtkeztél.
Több száz lépcsőfokon haladsz végig, minden lépésre milliónyi és milliónyi tüske áll a lábadba. Mintha egy fakír lenne, ki kedvtelésből járkál az ágyán. Ám nincs ilyen szerencséd, tűhegyesek, és mind lépésnél keresztülszúrják a lábad. Véred csorog a földre, az pedig akár egy szomjas élőlény szívja magába a kínjaid.
Az ajtó kinyílik előtted, és bent egy hűs térre jutsz. Legalábbis a pokoli hőség átváltozott, most már csak negyven fok körül lehet, és a páratartalom miatt elkezdesz gőzölögni. A tested felhevült, és elképzelhetetlen, hogy ezt egy élő testtel, túlélhetted volna.
A terem nem nagy, és szinte semmi nincs benne. Egyetlen faasztal van középen, a faasztal mellett egy szék, a bútorok felett egy ősöregnek tűnő lámpa imbolyog. A fénykör újra, és újra bevilágítja a bútorokat, de mikor kikerül a fénykörből, egy árny tűnik fel. Ahogy ül a széken, kalapban, szája környékéről pedig állott szagú, sűrű füst száll felé. Néha felizzik a forrása, és akkor meglátod az arcot. Egy átlagos borotválatlan férfi, soha nem láttad de nagyon is ismerős neked. A fel felvillanó parazsakban meglátod, hogy átható tekintete rád szegeződik.

A férfi árnyékkezébe veszi a cigarettáját, és a kicsiny lámpa szakadatlanul mozog. Jobbra-balra leng, mintha nem hatna rá semmilyen erő, így a végtelenségig is tudná ezt művelni. A kalapját feljebb pöcköli, ezzel jobban szemügyre tudod venni. A látvány nem éppen rózsás, sőt kicsit gyomorforgató is, de hát te sem nézel ki túlságosan emberinek. Ennél még a szemben álló fél is, emberibb, még ha az arca szörnyen el is van torzulva.
Lassan rá valamit, majd mint egy baseball játékos kiköp egyet. A rágott bagó nagyot sercint egyet a padlóra köpött anyag még sem látszik. Csak a fénykör az, ami mindennek életet ad itt, talán.
- Ha minden igen, mi most itt megverekszünk - mondja és a következő lendületénél a lámpának, meglátod hogy az asztalra rakott kezében egy méretes mordályt tart. - Azt mondták újra el akarsz fogni, hogy a testedben legyek. Ezt nem fogom könnyen adni! - Meg sem mozdul, de a szavaiból szörnyű fenyegetést hallasz ki. Nem tudod milyen szörnyű dolgok történhetnek még veled, amik eddig nem mentek végbe eddigi utazásod alkalmával. De szavai igazan szólnak, úgyhogy még több szörnyűség fog következni.

A képességednek végre hasznát is veszed, amitől úgy érzed, mintha magaddal beszélnél. Az érzés hamar elmúlik, és te már megteszed azt a kevés utat, ami előtted állt. Az elterelés sikeres volt, az asztalt felborítod, és egy tizenharmad részed felborul. A lámpa ugyanúgy leng tovább, és mikor kikerül neked köszönhetően a fénykörből eltűnik szemeid előle. Mind a fegyver, mind az ellenfeled.
A szemeid nem csalnak meg, és nem valami illúzió áldozata vagy, sem egyik képességét látod működni. Tényleg láthatatlan lett, így sem a fegyvert nem tudod megkaparintani, sem ellenségedet nem látod. Csak egy gúnyos nevetés az, ami visszaverődik minden falról. A forrását nem tudod beazonosítani, csak a megvető hangnem az, ami kihallatszik belőle.
Így most ott vagy a terem közepén, a felborított asztalon, nem túlságosan távol a szék hasonló állapotban. És csak rajtad áll, hogyan is próbálod meg elkapni az elkaphatatlant.

Mentális csápjaid kinyúlnak, és megtalálod az elmét. Látod a gondolatait, ami most csak arra irányul, hogy megkaparintsa fegyverét. Még kell tovább próbálkoznod, hogy végre bevillanjon minden. Szemeivel látod a világot, és azt is, hogy kezében a pisztoly és téged céloz meg.
Az utolsó pillanatban vetődsz el, a golyó inkább valamilyen pokoli tűz csap ki a fegyverből. Látni látod, és a legrosszabb érezni is érzed. A lángok pokolian égetnek, legalább egy méterre vagy a csapástól, mégis az a kevéske bőr megég az oldaladon, és a húsod is megfeketedik. A fájdalom újra erőt vesz rajtad, de dolgozik benned az adrenalin, és így még felül tudsz kerekedni rajta.
A támadás nem abban a formában jön, amelyben szeretnéd. Az ujja még többször szorul meg a ravaszon, újabb, és újabb lövések "dördülnek" el. Minden egyes lövés egyre közelebb talál hozzád, nem fogod tudni a bosszantásos, elkerüléses taktikát sokáig bírni.

Mint a villám rohansz, de még sem vagy elég gyors. A húsod megpörkölődik, és az egész mellkasodon másodfokú égés keletkezik. Csak magától a hőtől, még a lángok el sem értek. Ám ez nem akadályoz még téged. A széket eléred, és mielőtt még újra lőhetne a kifogyhatatlannak látszó fegyveréből, te teljes erőből meglendíted a bútordarabot.
És már jön a következő lövés is, amit már az asztal mögül vársz. A lángok pillanatok alatt beborítják a búvóhelyed másik felét, és elkezdik emészteni. Ekkor újra belenézel az ellenségedbe, és nyugtázhatod, hogy a szék talált, a fegyverét elvesztette, ám ő még igen csak harcképes állapotban van.
Éppen tápászkodik fel, miközben te a következő mozdulatodat tervezed.