Arkhami kikötő

A dulakodók mögött állsz lesben, várva a megfelelő pillanatot, hogy közbeavatkozz. Sikerül is megragadnod a fickót, alkarodat a torkára szorítva fojtogatni kezded. A matróz próbál lerázni, de te mozgósítod utolsó erőtartalékaidat, és nem ereszted a prédát. Egy idő után lanyhul az ellenállása, a végén pedig meg is szűnik. Végigdől a hajónpadlón, holtan. Zihálva roskadsz le mellé. Teljesen kikészültél. Tested minden pontja sajog, ráadásul majd megfagysz vizes gönceidben. Egy ideig csak fekszel, majd észbe kapsz, hogy még nem menekültél meg. Ki kell kötnöd a túlparton! Mikor feltápászkodsz, látod, hogy Davis szívéből a matróz kése mered az ég felé. Utolsó társad is meghalt. A húsz próbálkozóból csak neked sikerült megszökni Arkham poklából. És nemigen vágyakozol vissza. A vízbe lököd a két hullát, majd a kormányhoz lépsz. Viszonylag hamar kitapasztalod a hajó irányítását, és a túlpart felé kormányzod a hajót. Végül sikerül kikötnöd. A hajóban találsz száraz ruhát, igaz kicsit nagyok rád, de legalább nem fagysz meg. A zsebekben találsz némi készpénzt is. Látod hogy a part mentén rendőrök járőröznek, ám sikerül őket elkerülnöd. Eltűnsz a Gothami éjszakában.

//Kalandod véget ért! Remélem jól szórakoztál. //

A napokban egyre több a hír különös esetekről a városban, tudtam rögtön, hogy csakis én lehetek az aki megfejtheti az ügyet, pontosan ezért járom most az utcákat. Késő este van éppen egy szórakozóhely felé tartok, közben egy hívást intézek.
- Jaja elég nagy gáz volt, szegény srác, Jack hogy meghajította már a székkel. Mondjuk szólhattunk volna neki, de mindegy szarjunk rá. Hmm. Nem, én nem utálom a csajt, az anyjához szoktam járni szombatonként. Elég jó bőr azért. Na most leteszem, mindjárt meggyilkolnak ideggázzal. Puszi.
Tudom hogy már késő, kiengedték az ideggázt, mindjárt megdöglök, annyira nem érdekel, azért még a mobilom zsebre teszem. Hirtelen elém terem egy kereszteslovag zombi. Félek, nem kicsit, szívem hevesen ver, reszketek, minden bajom van, mozdulni se tudok.
- Én léptem csé.
Ezzel elkezdek futni neki a városnak, sokszor az út közepén, magasan leszarom, hogy jönnek a kocsik, majd azok arrébb mennek. Próbálok nem szűk helyekre kerülni és folyamatosan lefelé futni, hátra már nem nézek, úgyis lefutom. Csak az a kérdés mennyi idő. Tartom a tempót, végül egészen leérek a kikötőig. Remek.

Nem szórakoztam sokat, egészen a kikötőig futottam, persze azt a nyomorult vesztes szörnyeteget gond nélkül leráztam, adoniszi testem izmos és ruganyos gond nélkül vette az akadályokat. Magam körül nem igazán láttam senkit csak hangokat hallottam, vannak még itt mások is, fontos lehet még a nyomozás szempontjából.
Amint megpillantom a csónakot beugrok és gyorsan evezni kezdek, vagy a hajó motorját használom. Igyekszem a lehető legjobban haladni. Ha észreveszem, hogy a hajó süllyed nem kezdek el pánikolni, csodás énekhangommal nyugtatom magam.
-Az új világba indult a hullámok hátán, De Újfullandnál nem ment tovább. Egy nő a hajó orrban, rókázott, de már jól van, A jeges szélben sikoltás száll: Nézd már ott egy jéghegy komám, Szarok rá szólt a részeg kapitány. Halld hát a halál dalát, Megfagyunk ma éjjel, de a sós víz majd konzervál. Mellkasomon nyílt seb, a lábam meg nincs meg, karjaimnak hűlt helye már. Egy fej nélküli hulla az IQ-ja már nulla, Arca helyén az árbóc kosár. Egy kar egy láb ez szörnyű halál A szívem lelassul s megáll Halld hát a halál dalát,
megfagyunk ma éjjel, de a sós víz majd konzervál Tűz, jég, s a víz elborít,
S közben élvezd a hullák szagát, Nincs gáz, nézd a jó oldalát, Mert a filmemben ott vagy és nyerhetsz vagy 10 Oscar-t.
Hangom vékony és most kifejezetten nőies simán ringbe száll Szelíd Dióval is akár. Az utolsó hangot direkt sokáig kitartom, csak hogy megcsillogtathassam tehetségem.

//Elnézést a sok késésért//

Hosszas menekülés után végre-valahára meglátok pár motorcsónakot, amik, habár apró motorokkal vannak felruházva, attól még tökéletesek arra, hogy eltűnjek innen a fenébe. Beugrok az egyikbe, közben valami lökött csávó énekel nem messze tőlem egy másik csónakban. Mi a franc? Nem törődve vele, próbálom elindítani a csónakot, de hamar rá kell jönnöm, hogy ebben sok dolog ellenem lesz: először is észreveszem, hogy az átkozott csónak lukas, és lassan, de biztosan halad a süllyedés felé, másrészt az is árt a dolgoknak, hogy fingom sincs, hogy kell vezetni egy ilyet. Feladva a küzdelmet, visszaugrok a partra, és inkább odafordulok az éneklő fickó felé.
- Hé, te, neked meg mi bajod van? Talán az épület rossz oldalára kerültél? - kérdem tőle, Arkham felé mutatva. Közben reménykedek, hogy a szörnyek nem jönnek vissza, habár egyelőre nem úgy tűnik, hogy itt vannak. Vagy hogy egyáltalán léteznek. Mi történik itt?
- Tudod mit? Jövök én is. - mondom, ezzel beugrok mellé a csónakba, azonban ekkor észreveszem, hogy ez is lyukas. Mi van ezekkel a szarokkal? Fogok egy evezőt - elvileg minden ilyen csónakon kéne lennie, biztonsági okokból - és kis gondolkozás után kiugrok megint a partra, és visszaszólok a lökött fickónak:
- Hé, ember, van annak bármi esélye, hogy észreveszed azt a rohadt nagy lyukat a hajó padlóján, és végre te is kiszállsz abból a cuccból?

Teljes erőbevetéssel evezek, minden erőmet bevetem csak, hogy közelebb kerüljek a rejtély megoldásához. Hirtelen viszont egy érdekes kinézetű alak pattan be mellém. Közben valamit beszél.
~ Na igen, pont az épület rossz oldalán vagyok, rég bent kellene vernem a hisztit, hogy valamit kideríthessek. Húú bazd. Na mindegy, majd valamikor máskor megyek bulizni.
- Csá. Ábra?
Aztán egy újabb hirtelen mozdulattal kiveti magát vissza a partra, nem értem miről beszél, lenézek a csónak aljára, nincs ott lyuk. De én vagyok a tévedhetetlen Lev Hudson, meglepődésnek jelét sem mutatom, csupán evezésben megállok és visszaordítok.
- Ne félj, én vagyok Levi a Respawn klánból, az istenek az én kegyeltjeim. Gyorsabban átjutok a túlpartra mint hogy egy milliméter víz kerülhetne a csónakba.
Mivel nem reagál semmit folytatom tovább az utam, mindenre nincs időm. Fejem felett egy nagy fényes tüzes lény száguld el, egy ideig figyelem, hát itt valami nincs rendben, ez a város ma este kész káosz. Rögtön előkapom a telefonom és tárcsázom is rendőrséget.
- Jó estét kívánok, Lev Hudson mesél. Egy névtelen bejelentést tennék, kérem kapcsolják a légierőt. Mi az hogy nem? Figyelj ne erőlködj, több pénz van a számlámon mint a szánalmas vadászgépeik együttes értéke felszorozva a fizetésed nagyságával. Szóval kapcsold azt a rohadt légierőt! Na végre, jó estét uram. Bejelenteném, hogy a Gothami légtérben éppen most az Arkham sziget fölött egy hatalmas repülő tűzlény tűnt fel. Köszönöm a figyelmet, viszontlátásra.
Időközben eszembe jut egy történet amit azért hangosan elmesélek.
- 1940-ben vagy 41-ben a nácik kitalálták menjünk északnak a Skandináv-félszigetre. SS Jürgen, ma Jürgenrauch rögtön bele is egyezett, ő volt akkor a német szuperkatona. Gondoltam besegítek neki. Persze azt csak utólag mondták, hogy hajó az nincs, át kell úszni teljes felszerelésben. Egy teljes éjszakán át úsztunk a nulla fokos vízben, ráadásul én egy egész egységnyi tigrist is vittem a bal vállamon ezért csak jobb kézzel tudtam hajtani magam. Szóval egy ilyen Arkham táv meg se kottyanhat.
Éppen végzek a sztorival mikor áthaladok egy hártyán. Hirtelen máshol vagyok, egy székhez kötözve, velem szemben ül valaki. Némán figyelek, mikor a kezem szabaddá válik zsebemből a tollam és a jegyzetfüzetem veszem el.
- Jó napot uram. Lew Hudson vagyok és lenne magához néhány kérdésem. Kérem érthetően válaszoljon mindegyikre, így segítheti a munkámat. Szóval... Mit tud pontosan a Gotham utcáin található rejtelmes gázpalackokról. Amelyek nyilvánvalóan ideggázt bocsátanak ki? Illetve önnek mi köze van ehhez a nyilvánvalóan törvénysértő alvilági eseményhez?
Ez egy kihallgatás, az asztal, a székek, egymással szemben ülünk. Engem nem érdekel, hogy ez az ő terepe, már csak volt, most már a Respawn tulajdona.

Éppen csak végére érek a kérdéseknek de máris agresszív támadás ér, az ismeretlen eredetű anyag egyszerűen elkap és körbefolyik rajtam. Nem is próbálok védekezni, megvárom amíg a földhöz vág, falnak, megfogja a nyakam és minden más. Közben meglátom ki van mindezek mögött, Agyagpofa egyből írom is a jegyzetfüzetbe.
~ Azt hitted legyőzheted a legyőzhetetlent. Ostoba vagy. De majd mindjárt meglátod mennyire hasznos lehet az ha valaki már egy kisebb eséstől is meghalhat.
- Hömm höhhümm hühümmm hühü, hümm hümm, hömm.
Visszafogom a levegőmet, nem veszek levegőt, maximum az agyagot nyelem. Hiába zihálok, hiába az életösztön én nem fogok levegőt venni és ahogy magamat ismerem előbb meghalok mint hogy elájulnék. Ha mégsem akkor nyugodtan kezdek jegyzetelni az ismeretlen lányról és a rabról. Egyre bonyolultabb ez az ügy.

Lépteim könnyedek s fejemben sem kavarog semmi zűr. Fura zöld rongykupac mely öltönyömmé s cilinderemmé manifesztálódott, s melyben ott keringenek az elveszett lelkek örök zavarukban őrjöngve. Különös, furcsa, szótlan társra leltem...
Oly sok csoda van még eme mágiától s ismeretlennel teli világon, s mégis az ég felé tekintünk. Sose kételkedtem a földön kívüli életbe, hisz Kai'ckul szolgájaként jártam sok sok bolygón, igaz emlékeim elvesztek lázadásom pillanatában, az idegenek léte emlékezetembe vésődött.
Közben új ruhámmal jött idegen tudat elmém hátuljában motoszkál, duzzog amiért nem teljesítem akaratát. Itt, a fertőzött elmék édenkertjének kapujában állva előre akar törni, hogy magába foglalhassa a sötét lelkűeket, s közben reméli, megszelídítheti zabolázatlan gazdáját.
Igen ezért vagyok itt, hogy jóllakassam őt. Normál esetben nem törődnék vele, ám ezt köszönetképp adom neki, amiért akaratlanul is, de elárult egy kis titkot létemről.
Az, hogy felvehettem eme rongyos, foltos, furcsa maskarát egy új tényt közölt velem. Prischi vége óta érdekel a származásom, s a végtelen ködben fénypont volt eme tény. Viszont Izraelita terhes nőről semmi hír születésem előtt itt Gothamben, így folytatódik a sötétben tapogatózás.
Nagyot sóhajtok, majd húgocskámra gondolok, egyfajta végső búcsúképp, mielőtt végleg eltüntetem elmémből. Fellélegeztem, s egy új kaland felé fordítottam tekintetem. Valami volt ma a levegőben, tudtam jól s élveztem eme tudatot. Itt vagyok felnéztem az égre s ismét az idegenekre gondoltam, s tényleg felkeltette a kíváncsiságomat a dolog. Vajon mennyi hatalom lehet odakint amiről megfeledkeztem, ám mégis csak arra várnak hogy megszerezzem...
Hirtelen ahogy belegondoltam a világmindenségbe, azt akartam hogy az enyém legyen. Egy végtelen játszótér, csak nekem, s azoknak kiket meghagyok. Minden az enyém lesz, az enyém az enyém az enyém !!!

Mintha csak az univerzum válasza lenne apró kérésemre, egy kis darabkát küldött le nekem a végtelenből, s dobta bele a folyóba. Nem értettem miért pont a vízbe, de különösebben nem is zavart a dolog. Megropogtattam elgémberedett csontjaimat, majd szép lassan a parthoz sétáltam. Furcsa volt az a lény mi épp habfürdőt vett, bizonyítéka lehet az idegen létformákra, vagy lehet csak valaki őrül tudóst játszott. Még az sincs kizárva, hogy az Arkhamban vertek meg valakit nagyon, majd úgy felrúgták, hogy olyan volt mintha mintha az űrből esett volna le. Bárhogy is, legszívesebben azonnal elkezdtem volna bottal piszkálgatni, pesztrálni, de most az egyszer jófiú leszek. A köpennyel kötött egyezségem részeként néha nem leszek olyan mocsadék mint általában, így csettintésemre két szép nagydarab bárány jelent meg, amiket azonnal s vízbe küldtem a jövevényért. Óvatosan alábújtak, majd kivonszolták a partra. Utána sajnos eltűntek, mert annyira eláztak, hogy mozdulni se bírtak, de ez van. A szárazra már én segítettem ki új "barátomat" s finoman pofozni kezdtem hátha felébred, vagy ha felébred akkor reakcióra bírjam. Eközben köpenyem szép lassan felkészült, hogy ha esetlegesen egy gonosz teremtményt fogtam ki, azonnal elvehessem a lelkét. Nagyon reméltem hogy negatív jellemű lényt kaptam az égből, sokkal viccesebb lenne úgy a dolgok alakulása....