Jason Kariel - Stalker

Az első munka mindig nehéz. Tartja egy mondás, amit talán az egyik újonc talált még ki a katonaságnál. Bárki is mondta, piszkosul nagy igazságot mondott el nekem. Nem sokkal Gothambe való megérkezésem után egy fekete autó állt meg a lakás előtt. Nem kellett hozzá sok ész és különleges kiképzés sem, hogy egyértelművé váljon. Vlad a családom elrablója jött el most hozzám, hogy átnyújtsa az első "megbízásomat". A kocsiból azonban nem ő szállt ki, hanem az egyik bérence. Hogy is lehettem ennyire naív, ha igaz, hogy mennyire sokra vitte, akkor nem fog velem hazai pályán találkozni.

Egy flancos étterembe vitt el a férfi. Valahogy túlságosan sablonosnak éreztem a helyet. Minden maffiózónak kell egy étterem, ahol piszkol ügyleteit intézheti? Egyenesen a hátsó szobába siettem, ahol jó néhány embere társaságában ott volt ő, életem megkeserítője. Hihetetlen önuralom kellett hozzá, hogy ne rántsam ki az egyik embere hóna alól a pisztoly és lőjem fejbe ott helyben. A családom gondolata tartott csak vissza ettől a cselekedettől. Nélküle nem tudom, hogy hol vannak, így esélytelen, hogy élve megtaláljam őket. Koncentrálnom kellett, ha jól akarok kijönni ebből a helyzetből. A rendőrségre küldött engem, hogy megöljem Loebet Gotham város rendőrségének főfelügyelőjét, ráadásul a rendőrség szívében, fényes nappal. Szerencsére kiképeztek engem ilyen lehetetlen feladatokra is, persze rendes fegyverekkel. Amik nem adattak meg nekem. Felszerelésként ugyanis egy nagy csomag fagyit, pár méter láncot és egy kihegyezett fagyis kanalat kaptam. Nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak-e. De nem mertem megkérdezni, hogy ez most komoly-e. Fogtam a felszerelést és elhagytam az épületet.

A kocsi még kint várt rám, így beszálltam és elvitettem magamat a rendőrségre. Útközben dugóba keveredtünk, amit először betudtam egy egyszerű délelőtti dugónak, ám kiderült, hogy valami nincs itt rendben. Kiszálltam a kocsiból és előrementem megnézni, hogy mi okozza ezt a zűrzavart. Egy hatalmas fickó volt azok, akinek lángolt a feje és valamilyen sugarak bocsátott ki a kezéből. Elkövettem akkor az egyik legnagyobb hibát, még ott a hídon öltöztem át, valószínűleg jó páran megjegyezték ezt maguknak, amin nem is csodálkozok. Álruhában mentem a rendőrök elé, ahol egy kisebb színjáték után végre megengedték, hogy segítsek nekik. A férfi egyértelműen erősebb volt mint, valamint nem tudtam, hogy milyen hatással lennének rám a sugarak, így a nyílt harc helyet cselhez folyamodtam. Egy fagylaltot hajítottam el, míg az üvöltöttem, hogy "Gránát!" ezzel érve el, hogy a rendőrök is és a lény is egy pillanatra összezavarodjon. Ezután a lánccal együtt kiléptem a szörny elé, majd foglyul ejtettem őt. Hihetetlen hő áramlott testéből, miközben a hátán álltam, szerencsére a kínt már régen megtanultam elviselni, így tudtam tartani, míg elájul a fulladástól. Mint kiderült értelmes a lény, ezért ajánlottam neki egy alkut. Kiszabadítom, ha hagyja magát most elkapatni. Belement az alkuba. Én viszont cserben hagytam őt. Reménykedtem, hogy szökésem során figyelemeltereléssel fog szolgálni, ám szerencsére nem volt erre szükség, így ott hagytam őt a dutyiban. Hogy rosszul érzem-e magamat emiatt? Nem. Embereket próbált megölni, olyanokat, akik normális esetben hozzá sem értek volna. Más dolog egy háborús zónában a katonára lőni és megint más dolog egy békés helyen szinte civileket gyilkolni.

Ünnepelt hős lettem egy pillanatra. Ezt az alkalmat feltett szándékom volt kihasználni. Egyrészt arra, hogy Loeb közelébe férkőzzek, másrészt arra, hogy a családom sorsán enyhítsek valamennyit. Egy felügyelő, akinek a nevét elfelejtettem mára volt segítségemben ebben. Mikor megemlítettem neki a rendőrségi korrupciót és, hogy értékes információkkal tudnák szolgálni azonnal egy Gordon nevezetű rendőrhöz vitt engem. Mint kiderült mind a ketten próbálják felvenni a harcot a városban elharapódzott szervezett bűnözéssel szemben, ám korrupt társaik nagyban akadályozták őket ebben. Közöltem a feltételeimet, ami Loeb halála, így ugyanis megtudtam volna őrizni az inkognítomat, ámde az igazság vágy és a törvények iránti tiszteletük miatt nem mentek bele az alkuba. Leakarta tartóztatni, mikor maga Loeb rontott be a szobába és vitt el az irodájába. Először nem akartam hinni a szerencsémnek. A préda maga sietett a vadász elé és még a házába és behívta. Ilyen alkalom ritkán fordul elő egy hozzám hasonló életében.

Az irodájában hívott, ahol a jövőmről akart beszélni velem. Belementem a játékba, ám hamarosan akcióba lendültem. A mellette álldogáló kommandóst egy gyors mozdulattal leütöttem, utána Loebet küldtem aludni. Egy dagadt semmire kellő hájpacni, aki idáig elvitte. Ha nem tudtam volna, hogy korrupt még akkor is kételyeim támadtak volna benne. A fickót "elkészítettem" ahogy Vlad kérte, majd küldtem egy üzenetet, benne a képpel, amin Loeb hulláját ábrázolta. Valamilyen módon talán még megváltónak is éreztem magamat, hiszen egy korrupt rendőrt öltem meg. A probléma csak az volt, hogy egy semmivel sem jobb maffiózónak a parancsára tettem ezt. A szellőző járatokon keresztül lejutottam a garázsba, majd egy rövid üldözés után eltűntem a rendőrök szeme elől.

Hogy mi volt ennek az egésznek a következménye? Egy korrupt rendőr meghalt, a maffia zavarogni kezdett, mivel egy fontos személy meghalt a berkeikből. A kép, amit küldtem déli híradóban megjelent hatalmas felkavarodást okozva. Hogy ezután mi történt? Az már egy másik történet...