Blackgate börtön - egyéb helyszínek

A börtön komplexum bejárata előtt állok. Soha se láttam még a Blackgate börtönt csak tv-ben. Sokkal nagyobb így élőben. Pár órája még a lakásomban hédereztem. Éppen délután szunyókáltam, amikor megszólalt a telefon. Fél kómásam megkerestem a telefont. Először azt hittem, hogy valaki szórakozik velem, de a vonal túlsó végén lévő rendőr biztosított, hogy nincs semmiféle félreértés. Megkérdeztem, hogy hogy hívják a rabot, de azt mondta, hogy ezt személyesen kell közölnie. Miután biztosítottam, hogy amint tudok ott leszek letttem a telefont. Leroggyant a kanapéra és percekig ültem ott bámulva a falatt. A gondolataim kavarogtak és nem tudtam rendett rakni a fejembe. Soha nem voltam büntetve. Egy apró szabálysértést se követtem még el. Persze leszámítva az éjszakai tevékenységem, de képtelenség, hogy valaki felismert volna. Még alig láttak páran. Lehet, hogy az egyik munkatársam vagy barátom került oda? De akkor megmondták volna a nevét.
Alig bírtam összeszedni magam. Felfrissítettem magam majd felöltöztem és elindultam a börtön felé. Fogtam egy taxit és megmondam az úticélom. A taxis pórbál érdeklődni, hogy miért megyek oda, de azt feletem, hogy nem tudom. Nem hitt nekem pedig tényleg az igazat mondtam. Folyamatosan izzadtam és a lábam annyira verte a padlólemezt, hogy a sofőr megkérdezte minden rendben van-e. Ezután mindig magamra kellett szólnom, hogy ne idegeskedjek. Mire megérkeztem sikerült mérsékelnem a félemem. Kifizettem a taxist majd megtöröltem a szemüvegem és most itt állok a bejárat előtt félve az előttem váró dologra.

Nemsokára érkezett egy tiszt, Tibalt őrnagy, aki a formális bemutatkozás után rögtön jelezte, hogy kövessem őt. A föld szinten vezetett végig, ami felett 2 emelet volt még, mint kiderült itt vannak a rabok elhelyezve. Sosem jártam még büntetés végrehajtási intézményben így megfigyeltem minden részletet bár reméltem, hogy nem fogok sose igazán belülről megismerni ezeket a létesítményeket.

A folyosó végén tábla jelezte a kihallgató és látogató szobákat. A hatos szobához kisért, majd amikor kinyitotta az ajtót azonnal kivert a víz. Bár sötét volt és és minden gyorsan történt azonnal felismertem azt a nőt, aki azon az estén elpáholt  raktárban. Visszanéztem az őrnagyra remélve, hogy rossz fogolyhoz kísért, de ő bólintással jelzte, hogy ez lesz az. Nem volt más választásom beléptem a kihallgató helységbe és leültem a nővel szemben. Nem voltam babonás típus, de a begyógyult sebem elkezdett fájni és ezt rossz ómennek vettem.

Az első kérdésem majdnem az volt, honnan ismert meg, de aztán rájöttem, hogy jobb ha nem buktatom le magam hülye módon a rendőrségen. Az asztal alatt idegesen kulcsoltam össze a kezeimet és azt vártam, hogy a nő szólaljon meg. Legalább addig nem mondok semmi ostobaságot, amíg ki nem derül, hogy miért hívott ide.

Még sose éreztem magam enyire kiszolgáltatottnak. Bár csak ne találkoztunk volna. azonban már késő ezen merengeni. Láthatóan akar tőlem valamit a nőt csak azt nem tudom, hogy mit. Már teljesen leizzadtam és bájait mutatva abszolút letaglózott.
- Elnézést hölgyem de...de.e egyáltalán honnan ismer engem? Mit akar tőlem? És egyáltalán ki maga?- teszem fel a kérdéseket kicsit dadogva. A nő láthatóan élvezi, hogy teljesen az ujjai közé csavart. Patt helyzetben vagyok és ebből nem tudok egy könnyen kijutni. Egy ideig csend honol és próbálok nem bámulni a nő valójában igen formás alakját inkább az asztalt és néha a szemét nézem.

Egy pillantra megsajnáltam a nőt. Talán igazat mondott és tényleg bemártották. Lehet kicsit kemény voltam hozzá, de a helyzet megkívánta.
- Tudja mit? Hiszek magának. Talán ez egyszer tényleg maga az áldozat és nem az elkövető. Bárhogy is legyen segítek magának mert nincs más választásom. Még egy utolsó kérdésem lenne. Hol látta ezt Bruce-t és hogyan tudok a nyomára akadni?
Miután válaszolt felállok a székből és odalépek az ajtóhoz. Kopogok rajta és kiszóllok, hogy végeztem és kiszeretnék menni. miután meghallom az ajtókilincs kattanását még visszanézek a nőre. Nem tudom, hogy megjátssza magát vagy nem, de a szemében őszinte reménykedést látok. Csak rám számíthat, ha kiakar innen jutni. Nem tudom, hogy képes leszek-e ekkora nyomást elviselni.