Kegyetlen Mulatságok: A Sors keze labirintus

Engem is érdekelne, ám szeretnék engedélyt kérni Tapmancs nevű farkasomat (NJK) magammal hozni.

ott van Tapmancs, akinek igaz nincsenek szuperképességei, ám inteligensebb, nagyobb, és jobb a szaglása, illetve a hallása, mint egy átlagfarkasnak. Ő jó lesz, vagy csináljak egy emberi NJK-t?

Tapmancs veled együtt van magán kalandon, így őt se viheted.

afene tényleg XD Akkor majd összedobok egy harmadik NPC-t úgyis gondolkodtam egy sólmon, ami fél méter magas (tudja változtatni az alkját), illetve tud beszélni emberi nyelven

amúgy ide alkossak, vagy normális az NPC-khez?

Ide, mivel nem kreditből veszed.

Születési név: Endmund Larie
Egyéb név: Fegyver Mester
Faj: ember feletti
Nem: férfi
Születési idő, hely: 1996.01.01. Gothem City
Kor: 16
Magasság: 180 cm
Súly: 40 kg
Bőrszín: normál
Egézség állapot:
- gyermekkori betegségek (gyerekkorában)
Család: Edmund Markus, Hanate Ayani
Oldal: jó (általában / rossz (minden teliholdkor)

Előtörténet:
Larienek is ugyanolyan gyermekkora volt, mint bármely gyerekéhez hasonló, egészen tizenhat éves koráig, amikor is szülei különös módon meghaltak. A két holtestet a haláluk után az anya testvére vette észre, aki éppen látogatóba volt, és vejött, mivel nem tudta miért van betörve a bejárati ajtó. Amit látott szürnyő dolog volt. A férfit szétkaszabolták szinte darabokra, a nőt meg rengeteg golyóval ölték meg, illetve ketté vágták. A rendőrség rablásra gyanakodtak, hisz nem találták a gyereküket, így elkezdtek nyozni a gyilkos, illetve a gyerek után, ám ez nem jött össze, így egy hónap után kénytelenek voltak abbahagyni a nyomozást. Nem sejtették, hogy a két szülő gyilkosa, maga a gyerek volt, akit éppen megszállt a gonosz, ami furcsa mód megszálta. Pár héttel később a gyerek, már a városon kívül járkált magában, és be kellett látnia, hogy valami nincsen rendben vele, ugyanis minden teliholdkór elveszti tudatát, és csak a gyilkolás jár a fejében. Ezentúl furcsa dolgokat képes csinálni a testéből. Furcsa fegyvereket, amit képes saját maga irányítani. Ezenkívül képes teljesen átváltozni, ilyenkor viszont, mintha klónozták volna, ám a klónt képes eltüntetni, így ezt sem értette, ám két hónappal később, már képes volt teljesen irányítása alá vonni ezeket a képességeit.

Jellem:
általában: imád harcolni, viaskodni. Ám a rendőrséget távolról elkerüli, mivel nem akar velük újjathúzni.
teliholdkór: gyilkológéppé változik, és kinyír mindenkit, aki az útjába áll. Ilyenkor szeme vörössé válik.

Szakképzetség: képes testéből bármilyen fegyvert átalakítani, és képes egész testét is átváltoztatni. Ha akarja képes klónt csinálni, ám ezt bármikor képes megzüntetni..

Képesség. Teste bármilyen pontjából képes fegyvert csinálni.
Fegyver alak:
közelharci:
- kés
- katana
- balta

Védelmi:
- pajzs
- páncél

Nos én akkor ezzel a karakterrel szeretnék indulni Airie helyett ahogy megbeszéltük.

Születési név: Alise Brown
Egyéb név: Hölgy
Faj: ember
Nem: Nő
Születési hely, idő: Gotham
Kor: 25
Magasság: 172
Súly: 58
Hajszín: fekete
Bőrszín: fehér/sápadt
Vércsoport: 0+
Egészségi állapot: Kérdéses.
Család: Nina Cotnay – anyja, meghalt, apja – nem ismerte
Foglalkozás: „Művésznő”
Oldal: semleges
Előtörténet:

Gotham-ben születtem. Apámat sose ismertem, mégsem sajnálom. Egy igazi minta anya nevelt engem, kár hogy meghalt. Szeretett engem nagyon. Óvodába, iskolába jártam. Semmi érdekes sem történt ezek évek alatt. Semmi ami említésre méltó lenne zsenge életemben. Édesanyám megmutatta a művészetet. Mindig is szerettem a művészetet. Talán tőle örököltem. A dolgok normálisan haladtak mígnem egy nap sok minden megváltozott. 12 éves voltam akkor. Megmutatta azt a fajta művészetet, amelyben ő látta az igazi szépséget. Levitt a pincébe, ahova tilos volt járnom. Láncra vert mint egy kutyát. Mikor kérdezni mertem tőle, egyszerű, szédítő választ kaptam: Egy úri hölgy nem fél, nem aggodalmaskodik, nem tesz fel felesleges kérdéseket. Nem fecseg. Anyám szerint meg kellett ízlelnem azt a fájdalmat, ami számunkra az egyik eszköz lesz a művészethez. A testemen, ami a vászon, és ő a művész, aki alkot. 3 évig nem láttam és nem hallottam semmit abból amit világnak neveznek. Az első évem minden nap ugyan olyan volt. Anyám lejött, hogy megetessen, majd megvert. Mikor már-már betörni látszottam, mindig átölet: Ki kell tartanod, nem szabad betörnöd! S én kitartottam s nem engedtem hogy az őrület úrrá legyen rajtam. Próbáltam megszökni, próbáltam megölni magam, de sosem sikerült egyik sem. Testem megcsonkult és kiszáradt volt. Olyan hegek borítottak, melyek megcsúfították gyönyörű arcom, de most már nem bánom. Köszönöm anyámnak ezt a nevelést. Mert megtanított arra, hogy van rosszabb a fájdalomnál. 3 év után emlékszem hogy tekintettem a világra magam körül, miután leoldódtak rólam a láncok, s én újra kimehettem a pincénk sötétségéből. A világ… már nem olyan volt amilyennek én ismertem. Bár idős volt már anyám, mit sem veszített abból amivel fiatal korában rendelkezett. Azt akartam, hogy büszke legyen rám. De ahhoz meg kellett tanulnom még nagyon sok mindent. Egyszer anyámmal elraboltunk egy 12 éves kislányt. Megkezdődött a tanításom. Ugyan azt kellet vele művelnem, amit én velem művelt anyám a pincében három éven keresztül. Most, hogy megízleltem a fájdalmat és a gyötrelmet, meg kell tanulnom másoknak is ezt okozni. Ismét 3 évem telt el azzal, hogy ezt a lányt úgymond neveljem. Mutassam meg neki a fájdalmat, ami csak saját fejében létezik, lássam hogy tényleg így van, és hogy a fájdalmat lehet nem érezni, ha megtanuljuk kirekeszteni. Eközben iskolába jártam, s életem az úgymond normális életemet. Még barátaim is voltak. Nagyon szerettem ez mellett a finom hölgyeket. Akik lágyan beszéltek, lépésük oly könnyed volt mintha lebegnének. Kik puszta tekintettel képesek voltak meghódítani a férfi szíveket. Anyám nagy örömére lassan eme stílust s beszédet is eltanultam. Kezdtem finoman viselkedni, óvatosan értem hozzá a lányhoz minden nap, mikor meg kellett ütnöm. Fejemben úgy éreztem, nem igazán művészet mások lelkét átformálni. Sokkal inkább elkapni egy örök képben a halált. Ennek a gondolatnak köszönhetően, volt is már egy alanyom, kin kipróbálhattam. Elkezdtem fotózni és galériákba járni. Anyám támogatott ebben, hisz meg kellett neki is látnia, igazam van eme művészet terén. Kaptam tőle egy drága, de nagyon jó minőségű fényképező gépet, amivel elkezdhettem szerény pályafutásomat. A pincében lévő lányt fotóztam. Akkor is, ha már letelt a 3 év, úgy láttam, megtört teste és elméje remekül fognak festeni a fotókon. A pince derengő fénye, s azok a képek, melyeket csak egy fél test látszott, egy meggyötört, megkínzott test, vagy egy arc része… Felemelő érzést keltett bennem minduntalan. Anyám kapcsolatainak köszönhetően ezek a képek elkerültek egy stúdióba, ahol megrendeztek nekem egy kiállítást. Az új fajta művészet, amin a fájdalom, a gyötrelem táncol s érezni ahogy a halál minduntalan a fülbe suttog, hamar feljebb tolta karrieremet. 18 évesen már kisebb hírnévre is szert tettem a nagy körök között. Hamar rám cuppantak a művészek, kérdezősködtek és faggattak, hogy vagyok képes ilyen képeket alkotni. Hisz oly élethűeknek néznek ki, mintha igazi sebek, igazi fájdalom, igazi gyötrelem lenne rajtuk. Én persze nem árulhattam el, hisz egy úri hölgy sosem árulja el titkait. 24 évesen sajnos ez a pályafutásom hirtelen véget ért. Anyám gyógyíthatatlan rákban szenvedett. Egy nap anyám halála után tükörbe néztem. Láttam, hogy a világnak meg kell mutatnom, ki is vagyok valójában. Arcom érdekes festést kapott, részben azért, hogy takarja rajta azokat a hegeket, amiket már kis korom óta hordozok. S üzenjen a világnak: A halál művészet. Az emberi test a vászon, a fájdalom a kép, és én vagyok az, aki húzza az ecsetet.

Jellem: Egy finom úri hölgyhöz lehetne jellemét hasonlítani, aki mindig tisztelettudó, tudja hol a helye és mi a kötelessége. Olykor mégis hangulatfüggő, de valójában csak a harag és a nyugodtság két peremét ismeri. Na és természetesen a köztes, vékony hidat, ami összeköti őket. Nos, ezen a hídon keringőzik.

Szakképzettség: Ismeri a művészet minden fajtáját és az emberi testet.

Képesség: Nem rendelkezik különösebb képességekkel.

Egyéb megjegyzés a karakterhez: Sajnos az előtörténet egyáltalán nem adja vissza a karaktert…

Felszerelés: Két csodaszép, finom markolattal megmunkált borbély pengék amiket kellő képen jól is használ.

Amúyg igazság szerint elfelejtettem odaírni a végére, hogy mondjad meg, hogy melyik alakját tarthatom meg AMúgy köszönöm, még így is

Ebből én sem maradhatok ki, ha lehet még, akkor jelentkezek.

Elvileg még lehetséges így bedobom ezt az njkt (pühöz képest módosított) a jelentkező listára. Ha megfelelő, csak be kell magam mesélnem?




Születési név: Delaney Muro
Egyéb név: Wren Nyomozó (wren=ökörszem)
Faj: metahumán
Nem: nő
Születési hely, idő: 1989 január 10, 01:53:30 AM
Kor: 23
Magasság: 162 cm
Súly: 49 kg
Hajszín: barna
Szemszín: szürke
Bőrszín: ázsiai fehér
Vércsoport: B-
Egészségi állapot: egészséges
Család: Muro Keiji (apa; törvényszolga; elhunyt 1999 december 11-én, 35 évesen), Himura Hikari (anya; vádügyvéd; elhunyt 1999 október 3-án, 33 évesen)
Foglalkozás: rendőrségi detektív
Oldal: semleges


Előtörténet: Japán származású szülei munkahelyük útján ismerték meg egymást hiszen azok mindkettejüket a tárgyalóteremhez kötötték. A változások ellenére Amerika Nyugati Partjára költözésüket követően megint csak a bíróságon találták magukat, szerencsére itt is mint a törvény képviselői. Nem mondhatni hogy nem volt idejük helyi névre keresztelt kislányukra, hiszen megszámlálhatatlanul sok bírósági tárgyalást nézhetett végig, így azon sem volt mit csodálkozni hogy érdeklődése hasonló környékeken csírázott ki. Apja egyszerű törvényszolga volt míg anyja egy sikeres vádügyvéd, ami egy nem éppen az igazságtól túltengő világban elismerésre méltó dolognak számított

Így hát nem járt éppen rossz iskolába és az életkörülmények is előnyösek voltak, de miért éppen ő maradt volna szerencsés és átlagos? Lehetne erre az unalmasan fordulatos kérdésre egy unalmasan megválaszolatlan folytatás, de a változatosság kedvéért rendhagyó módon válaszoljuk meg két szóval: mert csak. Tíz éves korában az édesanyja golyót kapott a fejébe, mondani sem kell hogy örök rejtély miként jutott be egy revolver nem hogy a tárgyalóterembe de magának az éppen elítélt vádlott keze ügyébe, talán egy magasabb ember szívügye lehetett az elmúlása. Mindenesetre anyja és a törvénybe rajongásig vetett hitének elvesztése nem volt elég gond, apja lélekjelenléte kislányánál gyengébbnek bizonyult így néhány hónap tengődést követően felkötötte saját magát, ami nem épp megjósolhatatlan fejlemény volt

Az állami gondozás egyértelmű folytatása volt az életének, s miután tizenöt éves korában megkaphatta örökségét, a pénzt nemsokára fel is falták a tanulmányai. Másokat modora és viselkedése segítségével könnyedén kívül tartott az életéből, barátokat nem szerzett mert ugye nem is keresett. Hogy egész pontosan miért hívta a rendészeti pálya az ő esetében sem volt számára világos, de azt mindenképpen tudta hogy a tárgyalótermen belül nem igazán bontakozhat ki, hisz mindig nagyobb affinitása volt a dolgok észrevételében vagy éppen képletes csomók kibontásában. Végül a papírok elrágását követően a Keleti Partra vetődött át hogy aktív munkával biztosítsa önön megélhetését egy ócska negyed ócska bérlakásában, s bizonyos okok miatt egyenlőre csak egyenruhában járva az utcákat. Átcsusszanva a járőrök mindennapi feladatain és tapasztalatain egyszer csak egy gyilkosság helyszínén strázsálva találta magát. Mondani sem kell hogy váratlanul elhagyta az őrposztját majd egy órán belül szemtanúval tért vissza, melyet érthetően csonkított fizetéssel jutalmaztak. Amikor azonban az akaratos tanút gyanúsítottként juttatta be az ügy tárgyalásába, aztán pedig az ügyvédek tettessé fasírozták, az ő szerepvállalása is tárgyalásra került mindössze nem bíróságon, hanem a rendőrségen. Végzettségét átnézve arra jutottak hogy így is van elég közrendőrük a sok haszontalan és igencsak kevés hasznos detektív mellett, tehát egy íróasztallal és feladatkörrel gazdagabban kategóriát válthatott. Nagyjából tizenkét lezárt ügyben vett részt és négy sajátot vezetett le sikerrel, ezért hiába a megnyerőnek cseppet sem mondható modora vagy a kollégák idegeit gereblyéző jelenléte, egyenruhát máig sem kényszerült ismét magára ölteni

Jellem: rendőrségi körökben nem a legkedveltebb munkatársak közé tartozik, amiről nem lehet éppen elmondani hogy kizárólag mások hibájából adódik. Tudniilik fiatal nő és nem tartozik a különösen magas emberek közé, így kialakult benne egyfajta kisebbségi komplexus ami néha sztereotíp ellenséges modorban nyilvánul meg mások iránt. Itt elsősorban férfiakra és magasabb, népszerűbb nőkre kell gondolni, no meg persze a nála felsőbb társadalmi körökben mozgókra. Elvei szerint a törvény betartatása közrendőri feladat, míg az övé a "szemétszedés" és a "bolondfogás". Habár gyakran dörgöli mások orra alá nemtetszését feladatokkal és fizetéssel kapcsolatban, valójában nem akar más munkát. Felettesekkel szemben mogorva, kollégákkal szúrós, civilekkel néha káromkodós is. Egyszóval bőven fenyegetik járőrré fokozással, de mivel jó nyomozó így megelégszenek alkalmi fizetéslevonásokkal. Ha a törvény akadályozza feladatai teljesítésében, inkább diszkréten megkerüli mintsem rezignáltan fejet hajtson előtte. Mindezek ellenére nem igazán érettebb a koránál, s néha rájönnek izgága vagy éppen eszement pillanatok amikor is viselkedése megkérdőjelezi megszokott önmagát, igaz nem szélsőséges módon. Öltözködéséről lerí hogy nem teljesen követi a helyi divatot, elvégre a gothami detektívek nem éppen arról híresek hogy miniszoknyában dolgoznak. Naponta több kávét is benyakal, habár éberebbnek sosem érzi magát tőle


Szakképzettség: célba lövés, önvédelem, első kézből való helyszínelés (jobb mint egy átlag rendőr, de nem annyira mint egy hivatásos helyszínelő), logika, kétnyelvűség


Képesség:

- alapvető érzékek: jobban lát a sötétben és messzebbre is mint egy átlagember, de hallása és szaglása is különb
- hatodik érzék: nem éppen jövőbelátásról van szó, sokkal inkább arról hogy néha ködös megérzései vannak megtörtént eseményekkel, helyekkel vagy tárgyakkal kapcsolatban (a hatalom a mesélőké)





_______________
*egy tár mindig töltve